Kutatók Éjszakája a Légifilmtárban

Szeptember 27-én este két turnus indul a Tudásközpont Bosnyák téri épületében

Légifilmtári bemutatóval készül az idei Kutatók Éjszakájára a Lechner szeptember 27-én a Tudásközpont Bosnyák téri épületében. A regisztrált érdeklődők két turnusban, a légifelvétel-digitalizálás szakértőinek előadásában a helyszínen ismerhetik meg az archív filmek digitalizálásának módját, a repülőgépből fotózás tudományát és technikai feltételeit, a sérülékeny negatívok tárolását, azaz ennek a hétköznapinak semmiképpen sem nevezhető szakmának a fortélyait.

A Légifilmtár tereibe pillanthatnak be azok a kíváncsi látogatók, akik időben regisztrálnak a Kutatók Éjszakájához idén is csatlakozó Lechner Tudásközpont eseményeire. A szeptember 27-én 17:00-kor és 18:30-kor induló műhelylátogatások során a regisztrált érdeklődők az archív légifelvételek digitalizálásával foglalkozó szakemberek tolmácsolásában ismerhetik a légifelvételek készítésének mikéntjét, a felvételezéshez használt repülőgép típusától a kézilabda méretű nagyítólencsével felszerelt hatalmas légi kamera működtetésén át, a szigorú titokvédelmi eljárásokon és a filmek biztonságos tárolásán keresztül a digitalizálásig.

A mintegy egyórás gyakorlati bemutatón láthatják, hogyan lesz egy fotónegatívból online böngészhető kép a fentrol.hu oldalon, végigkövethetik a digitalizálás folyamatát a Digitális Légifelvétel Archívum bővítésén dolgozó filmelőkészítő és szkennelő munkatársak segítségével. Megnézhetik működés közben a hazánkban egyedülálló, speciálisan erre a célra épített eszközöket és megtekinthetik a Légifilmtárat, amely Magyarország 1959 és 2007 között polgár célra készült légi felvételeit őrzi.

A filmek épségének megőrzése érdekében a Légifilmtárban állandó 14-17ºC van, a bemutatóra célszerű meleg holmival érkezni. Az esemény során fotó és videófelvétel készítése nem megengedett.

Bár a Légifilmtár bemutató helyei beteltek, a Kutatók Éjszakája további programjairól a www.kutatokejszakaja.hu oldalon lehet tájékozódni.

Borítókép: Digitális Légifelvétel Archívum / fentrol.hu / Lechner Tudásközpont / 1979

Juhász Réka