Térinformatikáról Debrecenben

Tudásmegosztó standdal és számos előadóval

Kétnapos programmal várta szakmai és nem szakmai érdeklődőit az idén tizedik alkalommal megrendezett Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítás a Debreceni Egyetemen május 23-án és 24-én. Az idei esemény a GIS felhasználók ismereteinek gyarapítását tűzte zászlajára a piaci és a szabad szoftverek területén. A konferencián a Lechner Tudásközpont előadókkal és tudásmegosztó standdal is képviseltette magát.

A Debreceni Egyetem Természetföldrajzi és Geoinformatikai Tanszéke május 23-24-én már tizedik alkalommal rendezte meg a hagyományos Térinformatikai Konferencia és Szakkiállítást.  A két napos program során tucatnyi magyar és három angol nyelvű szekcióban csaknem kilencven prezentáció és vitaindító előadás hangzott el, emellett poszterkiállítás, illetve társasági események várták a GIS-felhasználókat és a térinformatika iránt érdeklődőket.

debr-terinfo-konf-braunmullerp
Braunmüller Péter

A május végi találkozóra számos előadója mellett a Lechner Tudásközpont saját standdal is érkezett, ahol posztereken jelenítették meg a Tudásközpont földügyi, távérzékelési, illetve térbeli szolgáltatásokkal kapcsolatos térinformatikai témájú munkáit, aktuális projektjeit. Az érdeklődők emellett megtekinthették a már-már hagyományossá váló 3 dimenziós bemutatót is.  A standot Braunmüller Péter a szolgáltató osztály vezetője mutatta be a konferencia közönségének.

A térségi tervezés webes informatikai támogatását biztosító, most fejlesztett E-TÉR elnevezésű online rendszerről a Geodesign a közigazgatásban címet viselő tablón olvashattak az érdeklődők. Egy másik poszter a bűnmegelőzésben segítséget nyújtó online prevenciós bűnözés-statisztikai adattárat, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával megvalósult PRE-STAT térinformatikai alkalmazást mutatta be. A természeti értékek megőrzését és fejlesztését szolgáló új ökoszisztéma-térkép bemutató-poszterén azt láthattuk, hogyan jeleníthető meg az ökoszisztéma típusok hat fontos kategóriája az adatintegráció és távérzékelés módszereivel egy bővíthető tartalmú térképi adatbázisban. A légifelvételek digitalizálását felvállaló és azok nyilvánosságát online felületén biztosító, kiterjedt rajongótáborral rendelkező Fentről.hu oldal posztere a Digitális Légifelvétel Archívumot és az online felület georeferálási opcióit mutatta be.

Mellette a Fentrol.hu-hoz is kapcsolódó, téradatok online szolgáltatására, vásárlására és letöltésére lehetőséget biztosító Geoshop megújulásáról kaphattak információt a látogatók. A magyarországi épületállomány klímasérülékenységének elemzésére szolgáló módszertan, melyet a Magyar-Bányászati és Földtani Szolgálat megbízásából készítettek el a Tudásközpont szakértői, a NATéR továbbfejlesztése keretében kerül majd be a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszerbe, tudhattuk meg egy újabb tablóról. A Lechner Tudásközpont hetedik posztere az egységes elektronikus közműnyilvántartás, vagyis az e-közmű webes alkalmazás alapvető tudnivalóit vázolta.

Az előadók között már a plenáris ülésen ott volt Dr. Sik András a Térbeli Szolgáltatások Igazgatóságának vezetője, aki a pénteki Smart City szekció vezetése mellett Kibővült téradat-nyilvántartások a Lechner Tudásközpontban című előadásában a szervezet igen széles tevékenységi spektrumát mutatta be az érdeklődőknek, hangsúlyozva az áprilisban megvalósult integráció teremtette sokféle lehetőséget. Ismertette a Lechnerben kezelt és fejlesztett térségi tervezést segítő adatköröket és webes térinformatikai alkalmazásokat, valamint az országos közműnyilvántartást, majd az építésügyi nyilvántartás jövőbeli működési elképzeléseit, kiemelve a BIM-alapú adatkezelést és az egységes adatsémák bevezetésének fontosságát.

debr-terinfo-konf-aula

Az Adatgyűjtés szekció előadói között Braunmüller Péter a poszteren is bemutatott megújult geoshop szolgáltatásairól beszélt. Felhívta a figyelmet a hamarosan megújuló geoportálra, ahol a jelenlegi megrendelési logika megfordításával – az ügyfél először területet választ és csak utána terméket – reszponzív, felhasználóbarát környezet jön létre és bővül az elérhető téradatok köre is.

A Korszerű technológiák és módszerek szekciójában Deák Márton alprojektvezető, távérzékelési szakértő a drónos felmérések építésügyben betöltött szerepét vázolta az építésügyi felmérési módszertanok ismertetése mellett. A Térképek és adatbázisok szekció egyik előadója pedig Gyertyánági András alprojektvezető volt, aki Merre tart az e-közmű címmel mutatta be a két éve működő egységes elektronikus közműnyilvántartási rendszer történetét az indulás útkereséseitől a jelen olajozott működéséig.

Az Agrárminisztérium által koordinált, a „Természetvédelem országos programja” nagyprojekt Tájkarakter fejlesztési alprojektjén egy széles körű kutatási konzorcium tagjaként dolgoznak a Lechner szakemberei. A jelenlegi munkaközi eredményeket, Vaszócsik Vilja a Talaj- és tájvizsgálat geoinformatikai módszerekkel elnevezésű szekcióban mutatta be A tájkarakter alapú tájosztályozás természeti és komplex jellegindikátorainak kialakítása című előadással, amelyet Schneller Krisztiánnal, Csőszi Mónikával, Göncz Annamáriával, Kiss Dániellel és Teleki Mónikával, mint lechneres munkatársakkal, valamint a Debreceni Egyetemről Dr. Csorba Péterrel, a Soproni Egyetemről pedig Dr. Konkoly-Gyuró Évával együttműködve készített.  

A Távérzékelés II. szekcióban Birinyi Edina Felhőalapú adatfeldolgozás távérzékelési alkalmazásokban című előadása világította meg a felhőalapú adatfeldolgozás jelentőségét a távérzékeléses vizsgálatokban. A távérzékelési szakügyintéző kitért a jelenleg használt globális, felhőalapú geoinformatikai platform, a Google Earth Engine bemutatására is, a 2018-as tavaszi belvíz, a 2018-as nyári-, és az idei tavaszi aszályvizsgálatok kártérképét hozva példaként. Az Európai Unió Sentinel földmegfigyelő műholdrendszeréhez, illetve egyéb nyílt űrfelvételforrásokhoz kapcsolódó nemzetközi és hazai eredményekt Dr. Kristóf Dániel távérzékelési kutatási és fejlesztési felelős mutatta be Nyílt földmegfigyelési adatok, szoftverek és platformok hazai alkalmazásai című prezentációjában. A természetvédelem céljait szolgáló és az új európai földfelszín minitorozási stratégiához illeszkedő Magyarország területére elkészített ökoszisztéma-alaptérképről Dr. Lehoczki Róbert osztott meg információkat.

A kétnapos rendezvény az egyetem Földtudományi Intézete, az MTA Földrajzi Tudományos Bizottságának Geoinformatikai Albizottsága, az MTA DTB Földtudományi Szakbizottsága, a GeoGIS Alapítvány, a HUNAGI és az eKÖZIG Zrt. közös szervezésében került sor. A Lechner Tudásközpont az esemény ezüst fokozatú támogatója.

Juhász Réka