A jelen és a jövő szakemberei találkoztak

Pályaorientációs nap a Lechnerben

November 21-én a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium diákjai pályaorientációs napon vettek részt a Lechner Tudásközpontban, ahol – a BIM-től a drónok használatán át az okos város fejlesztési modellekig – az itt folyó munka sok területével megismerkedhettek.

Egy közös drónfotó készítésével, majd dr. Sik András, a térbeli szolgáltatások igazgatójának személyes hangvételű köszöntőjével indult az idei pályaorientációs nap a Lechner Tudásközpontban, amelyen a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium 16-17 éves diákjai vettek részt.

Dr. Sik András köszöntője az idei pályaorientációs napon (Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont)

Horkai András, a 3D Építésügyi Módszertani Osztály BIM szakértője a Mire (nem) jó egy 3D modell? című prezentációjában videókkal illusztrálta a fiatalok számára a 3D modellek építészeti-települési léptékű felhasználását. A résztvevők láthattak animációt épületmodellekkel végzett áramlástani és statikai-épületszerkezeti szimulációról, továbbá szó esett a BIM módszertanra jellemzően a 3D modellek adatokkal való ellátásáról is.

Horkai András prezentációja a 3D modellek építészeti-települési léptékű felhasználásáról (Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont)

A GIS (Geographic Information System) világába nyerhettek a diákok rövid bepillantást a Téradat Szolgáltatási Osztály (TSZO) térinformatikai szakértője, Kiss Dániel segítségével, aki többek között szót ejtett a téradatok fajtáiról, a vektoros és raszteres adattárolás közötti különbségekről, valamint ismertette a legelterjedtebb térinformatikai szoftvereket. Ezt követően – a térségi tervek hierarchikus rendszerét alátámasztandó – térképekkel, ábrákkal szemléltette a Lechner Tudásközpontban zajló GIS feladatokat. Előadását a Földgömb magazin számára készült webes interaktív térképek bemutatásával zárta.

Kiss Dániel GIS-előadása (Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont)

A drónok légi térképészeti használatát, ezen belül a légi felvételezés megtervezését, a felmérés menetét, a felvételek kiértékelését, valamint az ezekből előállítható állományokat és ezek felhasználhatóságát Mrsán Tamás, a 3D Építésügyi Módszertani Osztály térinformatikai szakértője mutatta be.

A drónok légi térképészeti használata – Mrsán Tamás előadása (Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont)

A PRE-STAT alkalmazás elsődleges célja a rendőri szervek bűnmegelőzéshez kapcsolódó feladatai megtervezésének, összehangolásának és végrehajtásának támogatása térinformatikai és egyéb elemzési eszközök biztosításával. Az alkalmazást, amely különböző területi szinteken, meghatározott időintervallumra vonatkozóan lehetővé teszi a társadalmi, gazdasági és bűncselekményi adatok térképi és grafikonos megjelenítését, Szmuriga Orsolya, a TSZO térinformatikai szakértője ismertette. A téma annál inkább is érdekes, mivel az elsődleges felhasználói csoport mellett az alkalmazás publikus adatokat tartalmazó moduljai a lakossági felhasználók számára is hasznos funkciókat nyújtanak.

Szmuriga Orsolya a PRE-STAT alkalmazást mutatta be (Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont)

Népességgyarapodás, a digitális technológiák rohamos fejlődése, klímaváltozás, biodiverzitás-csökkenés – ezekkel a kihívásokkal kell szembenézniük ma városainknak. Mindez arra készteti a településeket – mérettől függetlenül –, hogy elgondolkozzanak, hogyan válhatnak élhetőbbé, okosabbá. Általában mi jut eszébe az embereknek az okos város szó hallatán? – tették fel a kérdést a diákoknak Jáger Katalin és Jeczkó Mercédesz, a Települési Technológiák Osztály településügyi szakértői, akik ezután az előadásukban kifejtették a fogalom pontos definícióját, majd ismertették a Lechner Tudásközpont tevékenységét a hazai okos város fejlesztési modellek területén. Sorra vették az okos város szereplőit, alrendszereit, elmondták, hogy milyen szempontok szerint csoportosítják a projekteket, hogyan értékelik a városokat. Az Okos Város Példatár bemutatása után, az előadás zárásaként kistelepüléseken megvalósult okos megoldásokba és az Okos Város Példatár Facebook oldalába is betekintést nyerhettek a diákok.

Okos város – Jáger Katalin és Jeczkó Mercédesz prezentációja (Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont)

Dr. Nagy András, a TSZO vezető téradatelemzési szakértője játékos kvíz keretében mutatta be az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer, a TeIR adatállományának sokszínűségét, majd a diákok a Lechner Tudásközpont tervtárát is bejárhatták Hámory Zsófia, az Építésügyi és Földügyi Dokumentációs Osztály vezetője kalauzolásával.

Pesti Monika