Gyakorlat teszi az E-napló szakértőt

E-építési napló oktatás a Lechnerben

Mire használható a teljesítésigazolás napló? Ki rendelkezik bejegyzési jogosultsággal? Mit jelent a készenlétbe helyezés? Mikor kell eseti bejegyzést rögzíteni? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre kapnak választ azok az építésügyben érintett érdeklődők, akik részt vesznek a Lechner Tudásközpont elektronikus építési napló szakszerű vezetését bemutató gyakorlatorientált képzésén.

Május 4-én hetedik alkalommal töltötték meg az érdeklődők a Lechner ügyféltéri előadóját, ezúttal Budapest Főváros Kormányhivatalának munkatársai. A Lechner Tudásközpont 2015 szeptemberétől elérhető szolgáltatásának az a célja, hogy az elektronikus építési napló felhasználói mélyreható, szakszerű és naprakész tudást szerezzenek a rendszer használatáról. Az egy napos elméleti és gyakorlati segítséget nyújtó oktatásra elsősorban kivitelezők, beruházók és felelős műszaki vezetők jelentkeznek, de számos hatósági munkatárs és egyetemi hallgató is betekintést kapott az e-építési napló rejtelmeibe.

A másfél órás blokkokból álló, a gyakorlatra nagy hangsúlyt helyező oktatás kapcsán Décsei Nóra, a Lechner Tudásközpont oktatásszervezője kiemelte: „Oktatásaink során visszaigazolódott az a meggyőződésünk, hogy résztvevőink kifejezetten a gyakorlati képzésen tudnak olyan alapos felkészültséget szerezni, mellyel az e-napló használatában teljesen magabiztossá válnak.” A Termékfejlesztési Igazgatóság munkatársai a mindennapi egyszerű ügyek mellett az egyedi problémák megoldásában is segítséget nyújtanak a résztvevőknek, kitérve az aktuális kérdésekre, így a nemrég elindult E-építési napló mobilalkalmazás használatára is. Szabó Andrásné Anikó, e-építési napló oktató kifejtette: „Örülünk, ha a felhasználók jól akarják használni a Lechner fejlesztői által megálmodott alkalmazást. Aki eljön egy oktatásra, az jobban megérti a rendszer működését. Az oktatásunkon igyekszünk minden kérdésre válaszolni, de szem előtt tartjuk azt is, hogy később a használat közben újabb kérdések merülhetnek fel, ezért a résztvevőket arra is megtanítjuk, hogy ilyen esetekben milyen adatokat érdemes megadni a gyors és hatékony problémamegoldás érdekében.”

A helyben megrendezett, jó hangulatú tanfolyamhoz szükséges feltételeket a Lechner Tudásközpont biztosítja, legyen szó a technikai felszerelésről, hasznos alapinformációkat tartalmazó kisokosról, vagy a néha életmentő kávé és pogácsa megnyugtató jelenlétéről. A Tudásközpontban megrendezett tréningek mellett eddig összesen 12 alkalommal tartottak e-építési napló oktatást a Lechner munkatársai kihelyezett helyszíneken, Budapesten és vidéki nagyvárosokban, többek között Szolnokon, Sopronban és Pannonhalmán.

További információ és jelentkezés: a Lechner Tudásközpont honlapján, az E-építés portálon és a naplóválasztó felületen.

Képek forrása: Lechner Tudásközpont / Kis Ádám

Jancsó Ágnes