Tegyük fel!

Jótékonysági rekordkísérlet

Jótékonysági Guinness-rekord-kísérlet: beszámoló az alapítvány honlapján

Interjú Vigh Mónikával, a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány Felügyelő Bizottságának elnökével

Mi volt a célotok a Tegyük fel! - Jótékonysági Guinness-rekord-kísérlettel és a “Mesés építészet” foglalkozásokkal?

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány független, önfenntartó, alulról jövő kezdeményezésként 2008-ban azzal a céllal jött létre, hogy szociokulturálisan hátrányos helyzetű, felső tagozatos gyermekeket - teljesen ingyenesen - iskolán kívüli tehetséggondozó programokban részesítsen. A művészetek, természettudományok területén korosztályukból képességükkel kiemelkedő nehéz sorsú gyermekek életében sokszor fordulnak elő lehetetlennek tűnő, megoldásra váró feladatok, amelyek megoldásában kitartásuk és kreativitásuk van segítségükre. A program megszervezésével az volt a célunk, hogy példát állítsunk eléjük, hogy az egyszeri, nagyra törő, álomszerű ötletünk - sokak kétkedése ellenére - a tervezőasztalon formát öltve megvalósítható. Hogy a „lehetetlen” az elhivatottság, a kreativitás és szakértelem megfelelő kombinációjával legyőzhető.

Miért volt fontos nektek ez az egész hetes program?

Az Alapítvány feladata iskolán kívüli tehetséggondozás keretein belül korszerű, az egyéni fejlődési utakat is szem előtt tartó programok megvalósítása, a tehetséget mutató gyermek számára gazdagító, fejlesztő lehetőségek biztosítása. Az Alapítvány Szakmai Tanácsadó Testületének állásfoglalása szerint az iskolai oktatáson kívüli tehetséggondozás legfontosabb küldetése, hogy olyan tudáshoz juttassa a gyermekeket, amelyet más körülmények között nem, vagy csak nehezen tudnának megszerezni. Alapítványunk a tábori és évközi programjain ezért törekszik a (legtöbbször impulzusszegény otthoni környezetből kiragadott) gyerekek figyelmének közoktatásban megszokottól eltérő megragadására és a Csíkszentmihályi Mihály által részletesen leírt Flow-élmény elérésére. A Tegyük FEL!- Jótékonysági Guinness-rekord-kísérlethez kapcsolódó egy hetes program élményeit, intenzív érzelmi-, és információs „töltetének ” létrehozását az Alapítvány részletesen kidolgozott, többéves tapasztalatok során formálódó, többször elismert szakmai módszertana szolgálta.

Mi a célja a Messzehangzó Tehetségek Alapítványnak?

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány Alapító Okiratában lefektetett célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon az egészségügyi, szociális vagy egyéb más szempontból hátrányos helyzetben lévő gyermekek társadalmi integrációjának elősegítéséhez, mindennapjaik megkönnyítéséhez. Küldetése, hogy a mindennapi élet nehézségeivel megküzdő gyermekek felfedezhessék, megismerjék a bennük rejlő képességeket, lehetőséget és bátorítást kapjanak, hogy próbára tegyék magukat. Kulcsfontosságú, hogy a - halmozottan hátrányos helyzetükből adódóan fokozottan felmerülő - megpróbáltatások között felbukkanó lehetőségeket a lehető leghatékonyabban tudják kihasználni, ezáltal kiegyensúlyozott személyiségű, kreatív, példaértékű tagjai lehessenek társadalmunknak. A Messzehangzó Tehetségprogram célja, hogy hasonló (vagy épp merőben eltérő) hátterű, készségű társaik közegében feloldódva, képességeik, korlátaik és lehetőségeik ismeretében célok megfogalmazására (pl. továbbtanulásra) ösztönözze célcsoportját. Az esélyegyenlőség megvalósításán túl, hasonlóan jelentős célkitűzés a célcsoport környezetének (pedagógus, szülők, testvérek) bevonása, hogy a „tehetségmagot” rejtő gyermeket elfogadóbb, támogató légkör övezze, kibontakozásának vélt-valós korlátainak lehető legjobb áthidalása.

Hány gyerekhez juttok el?

Az iskolán kívüli tehetséggondozásban három fő területre helyezzük a hangsúlyt - a művészetekre, sportra és a természettudományokra. A családi, a nyári táborok a folyamatos évközben zajló tehetséggondozó programok, illetve az ösztöndíj jelentik a speciális fejlesztési lehetőséget. Az eddigi tehetséggondozás során 890 gyermek tehetségmutatóinak felmérése, 17 táborban 610 gyermek táboroztatása, közel 1000 gyermek, év közbeni tematikus programban való részvétele, és 45 ösztöndíjazása zajlott.

Kik kapják a toronyrekord-kísérlethez használt Kaplát?

A rekordkísérlet során használt, adományokból vásárolt 100 doboznyi, 20 000 darab KAPLA építőelemet a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 40 hátrányos helyzetű településen lévő, illetve sajátos nevelésű igényű (SNI) gyerekeket oktató iskola között osztja majd szét.

Mi az, amit fontosnak tartasz még elmondani?

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 2016. május. 23. és 28. közötti programjával az alkotó szellem és mérnöki munka zsenialitására irányította a figyelmet. A jótékonysági akció közvetlen célja volt az élménypedagógiai oktatási módszerek és a hátrányos helyzetű, sajátos nevelésű diákok fejlesztésének támogatása. Az Alapítvány közvetett célja, hogy hasonló kezdeményezései révén, ingyenes tehetséggondozó programjaival, nyári táboraival és ösztöndíjprogramjával minél több rászoruló gyermeket érjen el.

Messzehangzó Tehetségek Alapítvány