Túrázz, töltődj, tanulj a Lechnerrel!

Ismét itt a Kéktúrázás Napja

Hamarosan ismét kezdetét veszi az ország legnagyobb és legnépszerűbb természetjárása, az Országos Kéktúra közös túranapja.  A Lechner Tudásközpont kollégái a Zemplén-hegység 070 szakaszának gondozását vállalták, így a kirándulók október 9-én személyesen is találkozhatnak a Geodéziai, az Ingatlan-nyilvántartási és a Nyilvántartás-fejlesztési Főosztály munkatársaival, akik a túra pihenőhelyein ismertetik majd tevékenységüket és bemutatják geodéziai műszereiket.

Október 9-én az Országos Kéktúrázás Napján a Zemplén-hegység 070-es, Hollóháza és Füzér közötti szakaszának pihenőhelyein a Lechner Tudásközpont kollégái rövid előadások keretében mutatják be az államhatár megjelölését és dokumentálását, valamint a geodéziai alappontokat. A 13,5 kilométeres túra ezen szakaszán államhatár és alappont is található, így az előadóknak lehetőségük lesz testközelből ismertetni tevékenységüket. Bemutatják továbbá a Nemzeti Térinformatikai Alaptérképet, mesélnek az űrfelvételekről és újdonságként a Nemzeti Ökoszisztéma-alaptérképről is. A túra egyik megállójánál a résztvevők nem csupán megtekinthetik, de ki is próbálhatnak néhány régi és új geodéziai műszert, mint például a teodolitot, mérőállomást vagy a geodéziai GPS-t. A játékos tanulás kedvéért az előadók földrajzi totóval is készülnek.

A túrához bárki csatlakozhat, a helyek azonban korlátozottak, így a Kéktúra oldalán előzetes regisztráció szükséges.