Életfa Emlékplakettet és Fasching Antal-díjat kaptak kiváló munkatársaink

Elismerésben részesült Csizmadia Mihályné és Doroszlai Tamás, március 15. alkalmából

Sikeres életútja elismeréseként az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát adományozta nyugállományú földmérő kollégánk, Csizmadia Mihályné számára Dr. Nagy István agrárminiszter, március 15. alkalmából. Ugyanezen a napon díjat vehetett át a Lechner Tudásközpont földügyi osztályvezetője Doroszlai Tamás is. A Fasching Antal-díjat a magyar földügyi informatikai fejlesztés szolgálatában kifejtett több évtizedes eredményes munkájáért, a földügyi rendszerek megújítása terén, magas műszaki színvonalon nyújtott tevékenységéért vehette át kiváló munkatársunk az Agrárminisztérium vezetőjétől.

Sok évtizedes, lelkiismeretes munkájáért az Életfa Emlékplakett Ezüst fokozatát vehette át Csizmadia Mihályné 2022. március 11-én. A FÖMI – Földmérési és Távérzékelési Intézet (melynek jogutódja a Lechner Nonprofit Kft.) - egykori földmérő munkatársa, a ma már nyugdíjas éveit töltő Csizmadia Mihályné, akit mindenki Picurként ismert, 2012-ben már átvehette az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatát. 

dij
Fotó: Pálosi Imre / Lechner Tudásközpont

Csizmadia Mihályné, leánykori nevén Szentirmay Erzsébet, Budapesten született 1942-ben. Székesfehérváron, az egykori Felsőfokú Földmérési Technikum első évfolyamában nagynevű tanároktól, gyakorlati oktatóktól ismerte meg a szakmát, a földmérést, amelynek egy életen át elkötelezettje, szerelmese lett. 1976-ban, ugyancsak a fehérvári intézményben földmérő mérnöki oklevelet szerzett. 1964 áprilisában állt munkába a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalatnál, ahol mintegy 20 esztendőt töltött. Vállalta a férfiembereket is próbára tevő terepes életmódot és példamutatóan helyt állt a munkában. Aktívan részt vett mind az országos vízszintes alapponthálózat (EOVA), mind az országos magassági alapponthálózat (EOMA) kiépítésében. Ezen munkálatok minden munkaszakaszát, így az irodai tervezést, a helyszíni előkészítést, a jelépítést és állandósítást, a klasszikus irányméréses háromszögelést, vegyes technológiát, a kézi és gépi számítási módszereket mind végigcsinálta, végigküzdötte. Kollégái becsülték munkabírásáért, szorgalmáért, lelkes és lelkiismeretes magatartásáért.

1993-tól egészen nyugdíjazásáig a Földmérési és Távérzékelési Intézet munkatársaként dolgozott, itt is az alaphálózatokkal foglalkozott. Az új munkamegosztásnak, munkaszervezésnek megfelelően az EOVA és EOMA kapcsán az irodai előkészítéssel, helyszíneléssel, illetve a vállalkozók által leadott munkák minőségellenőrzésével, állami átvételi vizsgálatával foglalkozott. Megismerkedett az új technológiákkal, részt vett az Országos GPS Hálózat (OGPSH) majd később az Integrált Geodéziai Alapponthálózat (INGA) tervezési, szemlélési és mérési munkáiban, illetve nyilvántartásában. Nagy szerepe volt abban, hogy a teljes EOMA kiépítése, vagyis az elsőrendű poligonok kitöltése, sűrítése a másodrendű és harmadrendű hálózattal 2004-2005-ban befejeződhetett. Ismeretes, hogy e területen is technológia-váltásra került sor, mivel megjelentek a felsőrendű digitális szintezők, a harmadrendű szintezést pedig részben kiváltotta a GPS-technika, így az előkészítést, helyszínelést és a vizsgálati módszereket is meg kellett újítani.

Csizmadia Mihályné mindig kész volt a megújulásra, a hálózat-korszerűsítés elveinek megismerésére, befogadására és a munkatársak ilyen irányú oktatására, nevelésére, a szakma mindenek feletti tiszteletére és szeretetére.  Elkészítette az EOMA I. rendű hálózat újramérésének ütemtervét, túl a 60. és 70. életévén is rendszeresen végzett terepi helyszínelést, vizsgálatot, és kiásatta a szintezési kő melletti földet, ha úgy érezte, nem az előírások szerint állandósították. Ma is aktív, nála jobban senki nem ismeri a központi adattárat, segít, ha hívják. Folyamatosan részt vesz a Magyar Földmérési Térképészeti és Távérzékelési Társaság munkájában is, rendezvényeik állandó munkatársa. Élete példamutatás szakmaszeretetre, elkötelezettségre, hivatástudatra, a fiatalabb munkatársak elhivatottságának erősítésére.

Fasching Antal-díj: A díj névadója Fasching Antal, az országos új hengervetület megalkotója. A róla elnevezett díjat az agrárminiszter ítéli oda az arra érdemeseknek minden évben, a földügy, valamint a földügyi és agrár-vidékfejlesztési szakigazgatáshoz kapcsolódó térképészet terén kiemelkedő elméleti, gyakorlati és tudományos tevékenység elismeréséül – többek között a szakterület jelentős fejlődését szolgáló tudományos, kutatási és műszaki fejlesztési tevékenységért, kiemelkedően eredményes irányító vagy operatív tevékenységért. A díj három főnek adható egy évben, odaítéléséről bizottság dönt.

Doroszlai Tamás 1993-tól kezdetben a Földmérési és Távérzékelési Intézetben (FÖMI), a Budapest Főváros Kormányhivatalában (BFKH) majd 2019-től a Lechner Nonprofit Kft.-nél végzi a magyar ingatlan-nyilvántartási rendszerek szerves részét képező földügyi informatika fejlesztését.

dij
Fotó: Fekete István Forrás: kormany.hu

Az aktív fejlesztői feladatellátás mellett évtizedek óta vezetői, irányítói szerepkört is betölt, ezzel is hozzájárulva az ingatlan-nyilvántartás, a földhasználat a földvédelem és földminősítés szakterületét szolgáló informatikai rendszerek magas műszaki színvonalon történő megújításához.

Folyamatosan naprakészen és a hatályos jogszabályi környezetnek megfelelően működtetett szakrendszerek segítségével lehet többek között az aktuális ingatlan-nyilvántartási és földügyi adatokkal az állampolgárokat, a föld-értékarányos osztásokat végző földmérő szakembereket, legújabban pedig a termőföldeken fennálló osztatlan közös tulajdon megszüntetését segítő informatikai rendszert is kiszolgálni.

Gratulálunk elismerésükhöz!

Borítókép: Fekete István Forrás: kormany.hu