Együttműködési megállapodást kötött a Lechner Tudásközpont és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége

Adatszolgáltatás és -csere, képzések, oktatások

A magyarországi távhőszolgáltatók innovatív fejlesztésének és üzemeltetésének támogatása céljából együttműködési megállapodás született a Miniszterelnökség szakmai háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége (MaTáSzSz) között. Az együttműködésről szóló emléklapot Simon Ferenc, a Lechner Tudásközpont gazdasági és kontrolling igazgatója, valamint dr. Orbán Péter, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének főtitkára 2022 márciusának végén írta alá ünnepélyes keretek között. 

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége és a Miniszterelnökség szakmai háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont az együttműködés révén meg kívánja erősíteni kapcsolatait, az így megalapozott közös cselekvés a MaTáSzSz tagszervezetei és a hazai távhőszolgáltató szakma fejlődését fogja szolgálni. Az együttműködésnek több tervezett területe van, amelyek bővülhetnek a felmerülő igények és a mindenkori lehetőségek szerint, például a projektekben, pályázatok előkészítésében történő közös részvétellel. Az adatszolgáltatás területén a Tudásközpont biztosíthatja a MaTáSzSz tagszervezetei számára az általa üzemeltetett, elsősorban téradatokra épülő nyilvántartások, szakrendszerek és adatbázisok elérését, az azokra vonatkozó jogszabályi keretek között. Ezenkívül támogathatja a távhőszolgáltatók számára előírt adatszolgáltatás fogyasztóbarát módon történő megjelenítését, a fogyasztókat a távhőrendszerek energetikai és környezetvédelmi jellemzőiről tájékoztató Távhő Ökocímkék kiállítását. A Lechner Tudásközpont – térinformatikai és terepi geodéziai szakértelmét felhasználva – munkacsoportok formájában közreműködhet a távhőhálózat pontosításában is. 

matasz
Az együttműködésről szóló emléklapot dr. Orbán Péter (balra), a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének főtitkára és Simon Ferenc, a Lechner Tudásközpont gazdasági és kontrolling igazgatója írta alá 

A Tudásközpont az általa üzemeltetett szakrendszerekkel, IT megoldásokkal – mint például az E-közmű, az E-napló, a TeIR – kapcsolatban oktatásokat, képzéseket biztosíthat a MaTáSzSz tagszervezetei számára, illetve mindkét fél tervezi a tudásmegosztás megfelelő formáinak kialakítását és a konferenciákon, szakmai rendezvényeken, szakirányú kommunikációs anyagokban való kölcsönös megjelenési lehetőségének megteremtését is.

A Lechner Tudásközpont térinformatikai és szakmai közreműködésével a MaTáSzSz tagszervezetei az együttműködés keretében támogatást kaphatnak az E-közmű irányába történő teljeskörű adatszolgáltatási kötelezettségük ellátásához is. A partnerek megvizsgálják a Tudásközpont adatkezelési képességeihez illeszkedő adatok olyan további felhasználási lehetőségeit, mint például a hőtérképek készítése, valamint, hogy a rendelkezésükre álló adatkészletekkel milyen módon és feltételek mellett tudnak egymás adatbázisainak pontosítása, fejlesztése érdekében lépéseket tenni, például a Nemzeti Térinformatikai Alaptérkép adatköreinek bővítése érdekében.

Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont

Pesti Mónika