E-építési napló egyszerűbben

További fejlesztések az Építőipari Kivitelezést Támogató Rendszerben

A készenlétbehelyezési folyamat egyszerűsítésének és más új fejlesztéseknek köszönhetően egyre könnyebbé válik az elektronikus építési napló használata. A változások elsősorban a lakossági építtetők számára jelentenek könnyebbséget, de a kivitelezők, a műszaki ellenőrök és a hatósági szereplők számára is még jobban kezelhető lesz a felhasználóbarát rendszer.

Az elektronikus építési naplót 2013 októberében vezették be, első körben az építmények egy szűkebb körére, majd ez a kör folyamatosan tágult. A 2016-os Construma kiállításon jelentette be a Lechner Tudásközpont az e-napló androidos applikációjának elindulását (első lépésként az általános építményfajták területén), amely a körülbelül egy hónapos tesztidőszak után május közepétől már élesben is használhatóvá vált. 2017. február 1-től a felelősségbiztosítási modul is bekerült az e-naplóba. Ugyanennek az évnek a decemberében – szintén egy tesztidőszakot követően – iPhone készülékekről is elérhetővé vált az applikáció.

Az e-napló pillanatnyilag mintegy 200 ezer felhasználó számára teszi lehetővé közel 100 ezer építkezés dokumentálását. Továbbfejlesztése az Építőipari Kivitelezést Támogató Rendszer elnevezésű projekt keretében zajlik, ennek során egyre integráltabban és ergonomikusabban egyre több olyan funkcióra is képessé válik, melyeket egyébként jogszabályok nem követelnek meg, de a felhasználók számára könnyebbséget jelentenek. Ilyenek azok a következőkben részletezett fejlesztések is, amelyek alapvetően három fő célcsoport igényeire reflektálnak.

Az első célcsoportot a lakossági építtetők adják, akik jellemzően egyszer használják az elektronikus építési naplót saját családi házuk vagy esetleg társasházi lakásuk kivitelezése kapcsán. Bár számszerűleg néhány tízezer felhasználóról van szó, tehát a 200 ezres körön belül nem ők adják a legnépesebb csoportot, a fejlesztők számára mégis ők a legfontosabbak, mivel az e-naplót használó szakemberekhez képest jóval kevesebb információval és tapasztalattal rendelkeznek a kivitelezés menetével kapcsolatban, így elsősorban az ő számukra kell könnyebbé tenni a rendszer használatát.

A tapasztalatok szerint az építtetők számára leginkább az alkalmazás használata jelenthet problémát, ezért különösen fontos, egy felhasználóbarát felületen, érthető és egyszerűen kezelhető e-naplóval találkozzanak, melynek menürendszerében könnyen kiigazodhatnak – mondta el Hülber Attila, az e-építési napló product ownere. Fontos, hogy az építtetők saját kezükben tartsák a napló készenlétbe helyezését, ne a kivitelezőt bízzák meg ezzel, hiszen saját építkezésüket így tudják leginkább szemmel tartani. A cél az, hogy az e-napló ne plusz teher legyen a számunkra, hanem segítség, hogy a kivitelezés folyamatát könnyebben figyelemmel tudják kísérni.

keszenletbe-helyezes-uj
A készenlétbe helyezés új felülete

Ezt a célt szolgálja a készenlétbe helyezési folyamat drasztikus leegyszerűsítése. Ez eddig több órát vagy akár egy fél napot is igénybe vehetett, a jövőben fél óra alatt elvégezhető lesz. Az egyszerűsítéssel azt is ösztönözni kívánják, hogy az építtetők azokban az esetekben is használják az e-naplót, amikor ez nem kötelező – a hitelintézetek egyébként adott esetben ezt meg is követelhetik. Az e-naplóban történő dokumentáció ugyanis vitás ügyek, esetlegesen utólag kiderült építési hibák kapcsán nagyon jó szolgálatot tehet, enélkül nehéz bármit is visszamenőleg alátámasztani. Az építési naplóban rögzített tények az építtetőt és a kivitelezőt egyaránt védik, közös érdekük, hogy megfelelően vezessék az e-naplót.

A kivitelezők és a műszaki ellenőrök köre a másik fontos célcsoport, nekik egyszerre általában több, akár 10-100 közötti darabszámú napló vezetésében is szerepük van. Számukra az a fontos, hogy ez a nagy mennyiség ne legyen átláthatatlan, könnyen tudják a különböző dokumentációkat rendszerezni. A fejlesztés alatt álló csoportosítási, címkézési, keresési opciók így elsősorban az ő munkájukat fogják megkönnyíteni. Főleg ennek a körnek az érdekeit szolgálja az a nemrég megvalósult funkció is, amely a fontosabb eseményekről, történésekről az egyedileg beállítható címekre e-mail értesítéseket küld az érintetteknek. A kivitelezők, műszaki ellenőrök számára a szakmai jártasságukból adódóan a rendszer használata nem jelent különösebb problémát, ők jellemzően inkább az alkalmazás továbbfejlesztési irányaira tesznek hasznos javaslatokat.

A harmadik célcsoportot a hatósági jellegű szereplők jelentik, akik számára az illetékességi körüknek megfelelően biztosítani kell a hozzáférést az e-építési naplókhoz. A jelenlegi fejlesztések eredményeképpen az e-napló alkalmazás hatósági felülete is meg fog újulni, itt a legfontosabb szempont, hogy a hatósági szereplők számára releváns tartalmak és funkciók legyenek kiemelve.

A Lechner Tudásközpontban zajló fejlesztések nagymértékben a felhasználók visszajelzésein alapulnak. Minél jobb kiszolgálásukat célozza meg a munka során alkalmazott agilis módszertan is, amely ciklikus jelleggel mindig újrafogalmazza, aktualizálja a fejlesztési célokat, így a leggyorsabban tud reagálni a felmerülő igényekre. Az elmúlt időszakban évente 8-10 verziófrissítés történt, ezek mindegyikénél 5-10 új funkciót építettek be az e-napló alkalmazásba. Ilyen például a rendszeren belüli szerepek kiosztási és elfogadási folyamatának fejlesztése, a naplólista, a kedvencek megjelenítésének vagy a legutóbbi munkafázisba való visszatérésnek a lehetősége. Fontos volt a munkaterület átadásával kapcsolatos informatikai anomáliák kiküszöbölése is, valamint a kivitelezői nyilatkozatok megtételének reformja. A jövőbeni célok között van a térképes megjelenítés, valamint a többi építésügyi szakrendszerrel való átjárhatóság biztosítása. A közeljövő feladata pedig az építtetői jogutódlás kérdésének megválaszolása, ennek a munkarésznek a befejezését – a teszteléssel együtt – 2020 első félévének végére tervezik.

Az Építőipari Kivitelezést Támogató Rendszer az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00038 azonosítószámú, „E-építés keretrendszer – innovációval a magyar emberek szolgálatában” című projekt keretében készül.

A Lechner Tudásközpont a Miniszterelnökség építészeti, építésügyi, ingatlan-nyilvántartási és térinformatikai szakmai háttérintézménye, küldetése az épített környezethez és téradatokhoz kapcsolódó széles körű közszolgáltatásainak digitalizációja és társadalmasítása.