Kulturális Örökség Napjai 2022-ben is

150 éves a hazai műemlékvédelem

Ismét nagy sikerrel zajlott a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat szeptember harmadik hétvégéjén. A 150 éves hazai műemlékvédelmet középpontba állító, országszerte csaknem 450 programot felvonultató esemény megnyitójára a frissen felújított Sándor-Metternich kastélyban került sor Bajnán, szeptember 16-án, pénteken.

Több mint 200 helyszínen közel 450 program közül lehetett válogatni a hétvégén a 2022-es Kulturális Örökség Napjain. A ma már több évtizedes múlttal rendelkező, ötven országban hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén megrendezett programsorozat megnyitójára idén Bajnán, a festői környezetben elhelyezkedő, frissen felújított Sándor Metternich kastély impozáns tereiben kerül sor. Az esemény fővédnöke Novák Katalin köztársasági elnök és Lázár János építési és beruházási miniszter volt.

bajna

Az örökségnapok eseménysorát Lánszki Regő, az Építésügyi és Beruházási Minisztérium építészeti államtitkára nyitotta meg az „Ördöglovasként” ismert Sándor Móric gróf egykori kastélyának Etruszk termében összegyűlt vendégek előtt. Ünnepi beszédében kiemelte, hogy ezen a hétvégén olyan intézmények kapui tárulnak ki, amelyek az év többi részében a nyilvánosság előtt rejtve vannak. Földváry Gábor, a Lechner Tudásközpont ügyvezetője köszöntőjében kiemelte annak fontosságát, hogy a fővárosi templomok, műemlékek mellett számtalan vidéki célpont is várja az érdeklőket. Az ünnepi megnyitón fellépett Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt szólistái. A vendégek között többek között megjelent dr. Vukoszávlyev Zorán építészetért és műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkár, Fodor Gergely a Budai Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházásokkal kapcsolatos egyes feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos, Erős Gábor Komárom-Esztergom megyei országgyűlési képviselő és Kancz Csaba Komárom-Esztergom megye főispánja is.

bajna

A Nemzeti Kastély és Várprogram keretein belül felújított és 2021. decemberében átadott bajnai Sándor-Metternich kastély történeti gyökerei egészen a 15. századig nyúlnak vissza, amikor még a Both család nemesi reneszánsz udvarháza állt a területen. A Sándor család 1696-ban vásárolta meg az uradalmat, melyre az első gróf vadászlakot építtetett, a második kúriává, majd barokk kastéllyá építtette át. A legnagyobb átalakítást azonban a vakmerő lovasbravúrjairól ismert Sándor Móricz gróf végeztette el, amikor az 1830-as évek közepén felkérte Hild Józsefet, a kor elismert építészét az épületegyüttes modernizálására. Hild József az akkor még barokk stílusú kastélyt harmonikus és visszafogott stílusban a klasszicizmus jegyében foglalta egységbe. A II. világháború után fokozatosan egyre leromlottabb állapotban kerülői Sándor-Metternich kastély felújítása a Nemzeti Kastély és Várprogram keretében 2018-ban kezdődött és a fénykorát idézően pompás épület 2021 decemberében nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.

kon
Földváry Gábor, a Lechner Tudásközpont ügyvezetője, Lánszki Regő, az Építésügyi és Beruházási Minisztérium építészeti államtitkára és Korzenszky Tamás, a Lechner Tudásközpont kulturális örökségvédelmi igazgatóságának vezetője

A Kulturális Örökség Napjai jegyében a Lechner Tudásközpont szombaton és vasárnap is várta a látogatókat. Szeptember 17-én, szombaton az érdeklődők a Tudásközpontnak otthont adó egykori Lágymányosi Dohánygyár történetéről és az ipari épületekről szóló előadásokkal egybekötött helyszínbejárásokon vehettek részt, szeptember 18-án, vasárnap pedig az Egy archívum kulisszatitkai címmel megrendezett beltéri séták a Tudásközpont gazdag tervtárának megismerésére adtak lehetőséget. A látogatók által kedvelt előadásokat, helyszínbejárásokat és sétákat a Kulturális Örökségvédelmi Igazgatóság szakértő munkatársai tartották.

Fotó: Bélavári Kriszta / Lechner Tudásközpont

Juhász Réka