Új honlap mutatja be világörökségi helyszíneinket

Kiemelkedő értékű kulturális és természeti örökségeink

Magyarország nyolc UNESCO világörökségi helyszínét és a cím tíz várományosát egy helyen mutatja be az Építési és Beruházási Minisztérium megbízásából a Lechner Tudásközpont által fejlesztett és üzemeltetett új webportál. A honlap, amely a szöveges ismertetőkön és a térképeken kívül gazdag fotóanyagot is tartalmaz, a szakemberek mellett a széles nagyközönség számára is érdekességekkel szolgál.

„A Duna két partján feltáruló lélegzetelállító budapesti látkép, a palóc hagyományokat ma is megélő Hollókő, az Aggteleki-karszt barlangjainak páratlan cseppkőképződményei, Pannonhalma ezeréves bencés szellemisége, a Hortobágy végtelen látóhatára, Pécs titokzatos ókeresztény temetője, Fertő ezerarcú kultúrtája, valamint Tokaj-Hegyalja mézédes folyékony aranya – Magyarország ezzel járul hozzá az emberiség kiemelkedő értékű kulturális és természeti örökségéhez, amelyet a Világörökség Jegyzék tart számon” – írja az Építési és Beruházási Minisztérium megbízásából a Lechner Tudásközpont által fejlesztett és üzemeltetett új, vilagorokseg.e-epites.hu címről elérhető webportál, amely a hazai világörökségi helyszíneket mutatja be, illetve azokat a helyszíneket, amelyek a cím várományosai.

halaszbastya
Budapest látképe a Halászbástyáról (Fotó: Bujnovszky Tamás)

A honlap minden egyes helyszínről szöveges ismertetőt, térképet, valamint gazdag fotóanyagot közöl. Emellett megtalálhatóak a kiemelkedő egyetemes értékek leírásai, amelyek révén az adott helyszín világörökséggé válhatott, ilyen például Hollókő esetében az ófalu táji-természeti környezettel harmonizáló tájképi megjelenése, a hagyományos település- és tájszerkezet, vagy Pannonhalma esetében a bencés monostor jellegzetes elhelyezkedése, táji kapcsolatrendszere és ezeréves múltja. A Világörökség Jegyzékbe való bekerüléshez 10 kritérium közül legalább egynek meg kell felelni, a portálon megtalálható az is, hogy az adott helyszín esetében mely kritérium teljesül. Több kritériumnak is megfelelhet egy-egy világörökségi helyszín, így például a Hortobágyi Nemzeti Park a IV. és az V. kritériumot teljesíti, mint egy pásztortársadalom által formált kultúrtáj kivételes fennmaradt példája, amely a több ezer éves hagyományos tájhasználatok ép és látható nyomait tartja fenn, és az ember és természet közötti harmonikus kapcsolatot példázza. Ugyancsak elérhetők a honlapon keresztül az egyes helyszínekhez kapcsolódó felterjesztési dokumentációk, UNESCO döntések és hazai jogszabályok. A tíz darab várományos helyszínt – amelyek között megtaláljuk például a Balaton-felvidéki kultúrtájat, Lechner Ödön műveit, valamint az Ipolytarnóci ősélőhelyet – fotó és egy hosszabb szöveges leírás ismerteti.

holloko
Hollókő (Fotó: Bujnovszky Tamás)

A világörökségi webportál bővítése és fejlesztése folyamatban van, a honlap angol és francia nyelveken – az UNESCO hivatalos nyelvein – is elérhető lesz.

Az UNESCO Világörökség Egyezmény 1972-ben jött létre, célul kitűzve a kiemelkedő jelentőségű természeti és kulturális értékek védelmét és a jövő nemzedékek számára való megőrzését. A nemzetközi szerződéshez Magyarország 1985-ben csatlakozott, azóta 8 helyszíne nyert felvételt a Világörökség Jegyzékbe, egy a természeti, hét pedig a kulturális kategóriában. A többek között a Tadzs Mahalt vagy a Grand Canyont is tartalmazó Világörökség Jegyzékbe azon helyszínek kerülhetnek be, amelyek nemcsak egy adott ország, hanem az egész emberiség számára egyedi jelentőséggel bírnak. Ezt az egyediséget testesíti meg a világörökségi helyszínek kiemelkedő egyetemes értéke.

Címlapkép: A Parlament (Fotó: Bujnovszky Tamás)

 

 

 

 

Pesti Monika