A XXI. századba lépett a Nyíregyházi Törvényszék

Iratanyagok elektronikusan

Az építésügyi hatósági eljárásokkal kapcsolatos iratanyag a jövőben kizárólag elektronikus formában jelenik meg a bíróságon.

Az intelligens városi szolgáltatások alkalmazásában is jeleskedő megyeszékhely törvényszéke és a Lechner Tudásközpont, mint az ÉTDR fejlesztő-üzemeltetője között együttműködési megállapodás született. A megállapodás szerint a nyíregyházi bíróság az építésügyi hatósági eljárásokkal kapcsolatos iratanyagokat elektronikus formában, az ÉTDR-en keresztül kapja meg a területileg illetékes szervtől, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivataltól. A megyei építésügyi hatóság, jelen esetben a kormányhivatal az, amely nyilvántartja a jogszabályi kötelezettség alapján benyújtott építésügyi dokumentumokat a megyében. A bíróság és a hivatal közötti információáramlásban a Tudásközpont úgy közreműködik, hogy rendszerhasználat tekintetében biztosítja a megfelelő felkészítést és hátteret.

A megállapodáshoz vezető megbeszélést követően a Lechner munkatársa, Tringer Tamás ÉTDR szakértő Nyíregyházán bemutatta a törvényszék munkatársainak, hogyan használhatják betekintésre a hatósági engedélyezési eljárásokat támogató rendszer releváns részeit az úgynevezett egyedi kóddal. Az egyedi kód segítségével, melyet a megyei kormányhivatal bocsát a törvényszék rendelkezésére, a bíróság munkatársai minden adatot és szükséges információt megkapnak az ÉTDR-ből.

A Lechner Tudásközpont szakértői a megyeszékhelyen tett látogatást követően elkészítettek egy egyedi oktatóvideót, amely kifejezetten a törvényszéki felhasználók igényei szerint magyarázza könnyen érthetően a rendszer használatát. A tesztidőszak június 30-ai befejezését követően az együttműködés résztvevőinek van idejük tapasztalataikat egybevetve levonni a következtetéseket és megtenni a még szükséges fejlesztési lépéseket. Ezután szeptemberben élesben is elindul az együttműködés, amely a gördülékenyebb ügymeneten kívül végül gazdaságosabb papírhasználatot és nagyobb környezettudatosságot is eredményez.

Az ÉTDR, azaz teljes nevén az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer az e-közigazgatás azon szolgáltatása, mely az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokban lehetővé teszi az elektronikus kérelem- és tervbeadást, valamint az elektronikus ügykezelést.

Juhász Réka