E-közmű workshopot tartott a Magyar Mérnöki Kamara

Fontos változás július 1-jétől

2017. július 1-jét követően a kérelmezők már csak online indíthatják el a közműegyeztetési folyamatot. Az új elektronikus rendszer bevezetése miatt, az átmenet megkönnyítésére a Magyar Mérnöki Kamara a jogalkotó Miniszterelnökséggel és az üzemeltető Lechner Tudásközponttal közösen tájékoztató workshopokat szervezett az érintettek számára.

Több száz szakági tervező vett részt 2017. június 20-án és 22-én az elektronikus úton bonyolítható közműegyeztetésről és az ezzel kapcsolatos változásokról szóló tájékoztató rendezvényeken. Július 1-je után ugyanis a szakemberek az e-közmű rendszerből tölthetik le az összes érintett közművezeték-üzemeltetőtől származó, a tervezéshez szükséges térképi adatot, illetve az egyesített közműnyilatkozatot.

A szimpóziumok a rendszer bevezetésével kapcsolatos jogszabályi háttér ismertetésével kezdődtek. A nyitóelőadásokban Dauner Márton, a Miniszterelnökség Építészeti és Építésügyi Helyettes Államtitkárság Építésjogi és Hatósági Főosztályának vezetője mutatta be a jogszabályi környezetet, illetve az azt megalapozó, mögöttes jogalkotói szándékot. Kiemelte többek között, hogy az akár 6-12 hónapig is tartó közműegyeztetés nem felel meg sem a beruházók, sem a modern közigazgatás igényeinek, a közművek adatainak digitális elérhetőségével viszont nem csupán egyszerűbbé, de gyorsabbá is válik az ügyintézés folyamata.

A fejlesztést Gyertyánági András projektvezető, az e-közmű rendszert kialakító és üzemeltető Lechner Tudásközpont munkatársa mutatta be. Előadásában részletesen kitért a – küllemét tekintve is megújult, letisztult grafikai megjelenéssel jelentkező – tájékoztató rendszerre, a közműegyeztető rendszeren belül található tervezéstámogatás modul eszközeire és megoldásaira, továbbá a közműnyilatkozatok generálásának folyamatára.

A rendszer elvi és gyakorlati felépítését bemutató prezentáció után a résztvevők kerekasztal beszélgetés során tehették fel kérdéseiket Gyertyánági András e-közmű projektvezetőnek és Szekeres Orsolya térinformatikai szakértőnek. A tervezők leginkább arra voltak kíváncsiak, hogy milyen módon van lehetőség a közműegyeztetések kezdeményezésére, milyen feltételeknek kell megfelelni a rendszer teljes körű használatához, valamint, hogy a szaktervező milyen adatokat tud a rendszer online felületén keresztül egyeztetni a közműszolgáltatókkal. Az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy a különböző adatok miként érhetők el és milyen formában fognak rendelkezésre állni a tervezés során.

Az adatok elektronizációjának célja, hogy az adott építmény létesítéséhez, átalakításához, felújításához és karbantartásához szükséges közműegyezetés teljes körűen, áttekinthető módon, gyorsan, hatékonyan és alacsony ráfordítással legyen megoldható úgy, hogy a tervezett kivitelezés később még véletlenül se okozzon elkerülhető károkat a már meglévő közműhálózatban.

A 2017. július 1-jétől éles e-közmű felületről további információ az e-epites.hu oldalon érhető el.

Képek forrása: Lechner Tudásközpont / Kis Ádám

Keserű Dávid