Közművek és a kiterjesztett valóság

Készül az e-közmű kivitelezés-támogató modulja

A közműegyeztetés korábban sokszor hetekig tartó folyamatát a tervezők számára jelentősen lerövidítette és leegyszerűsítette a 2017 nyarától működő e-közmű. A Lechner Tudásközpont által létrehozott és üzemeltetett elektronikus rendszer kivitelezés-támogató modulja jelenleg fejlesztés alatt áll, a kiterjesztett valóság technológia segítségével a jövőben az építési helyszínen mutathatja majd meg a közművezetékek elhelyezkedését.

Az e-közmű, vagyis az Egységes Elektronikus Közműnyilvántartás lényegében egy 2013-ban megszületett kormányrendelet (324/2013.) alapján jött létre és működik jelenleg is. A fő cél az volt, hogy a korábban sokat kárhoztatott „közműkáosz” megszűnjön, az addig az egyes közműcégeknél különböző részletezettséggel és pontossággal nyilvántartott adatok egységessé váljanak és a közműegyeztetés folyamata is egyszerűsödjön.

2017 nyarán dimenzióváltás történt a közműhálózati adatok kezelésében, ettől kezdve a magassági adatok is bekerültek a rendszerbe, tehát a közművezetékek elhelyezkedéséről már mind a három dimenziót tekintve kapható információ. Ez az időpont egy másik szempontból is fontos dátum, ugyanis 2017. július 1-től kizárólag online, az e-közmű rendszeren keresztül lehet a közműegyeztetést lefolytatni, és a tervezők is innen tölthetik le a közművezeték-üzemeltetőktől származó térképi adatokat és az egyesített közműnyilatkozatot.

Az e-közmű térképes felületén tájékoztató adatokat nyújt a villamos energia, a vízellátás, a csatornázás, a hírközlés, a szénhidrogén energiahordozókkal való ellátás és a távhő szakágak közművezeték-üzemeltetőinek hálózatairól, ügyfélszolgálati elérhetőségeiről.

A közműegyeztető rendszer tervezés-támogató moduljában a kamarai jogosultsággal rendelkező tervezők számára biztosítja a közműhálózatok vektoros adatainak letöltési lehetőségét, közműnyilatkozat modulján keresztül pedig – az igényelt kapacitás rendelkezésre állásáról szóló – közmű-állásfoglalások és a tervezett kivitelezési munkák végrehajtásával kapcsolatos – közmű-hozzájárulásokat, elvárásokat tartalmazó – közműnyilatkozatok igényelhetők. A rendszerben található adatokhoz, dokumentumokhoz az építésügyi és építésfelügyeleti hatóságok is hozzáférhetnek, így az ő munkájuk is nagyban egyszerűsödik.

A rendszer működésének alapját a közművezeték-üzemeltetők által kialakított webes téradat szolgáltatások adják, amelyek a közművek saját nyilvántartásaira épülve szolgálják ki az e-közmű rendszer kéréseit. Az e-közmű tehát nem épít saját közműhálózati adatbázist, minden közmű maga tartja nyilván hálózatának adatait.

Az e-közmű további modulokkal való kibővítése jelenleg is folyamatban van. A fejlesztés alatt álló kivitelezés-támogató modul egy naprakész közműtérképet fog biztosítani, ami a terepi munka során mobil eszközön, kiterjesztett valóság technológia alkalmazásával teszi láthatóvá akár a föld alatt elhelyezkedő közműhálózati elemeket is. Ezen keresztül a közművek is ellenőrizni tudják majd saját nyilvántartásukat. A rendszeren keresztül lehetőség lesz a nyilvántartás és a valós helyzet közötti eltérések, valamint a havária események bejelentésére is. Az e-közmű felhő lesz hivatott biztosítani a téradat-szolgáltatást azon közművek számára, akik nyilvántartással rendelkeznek, de a szolgáltatás működtetéséhez szükséges infrastruktúrával nem.

A 2017 júliusa utáni rövid felfutási időszakot követően havonta átlagosan 5-6 ezer – a rendszeren keresztül igényelt – közműnyilatkozat válik érvényessé, az eddig az e-közmű által generált végleges és érvényes közműnyilatkozatok és tervezéstámogatási adatállományok száma pedig meghaladja a 230 ezret.

A Lechner Tudásközpont a projekt kezdete óta folyamatosan kapcsolatban van és konzultál az érintettekkel. Az ország különböző pontjain megtartott workshopok, szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések jó alkalmat nyújtottak és nyújtanak a tájékoztatásra, a kérdések megválaszolására, az észrevételek meghallgatására, a szakmai párbeszédre. A javaslatokat a fejlesztés során beépítik a rendszerbe, illetve az e-közmű működésének első évét követő felülvizsgálat eredményeképpen jogszabály-módosításra is sor került, amely szerint többek között meghosszabbodott a nyilatkozatokat és állásfoglalásokat tartalmazó dokumentumok érvényességi ideje.

A megújult e-közmű rendszer az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, a KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2016-00037 azonosítószámú, 3D alapú adat infrastruktúra kialakítása című projekt keretében készül.

Pesti Monika