Nyitva a Lechner!

Sétáljon a Lechnerben szeptember harmadik szombatján!

Európa legjelentősebb épületlátogató hétvégéjét, az ősznyitó Kulturális Örökség Napjait szeptember harmadik hétvégéjén rendezik meg. A kezdeményezéshez országszerte több száz intézmény csatlakozik, melyek között idén a Lechner Tudásközpont is ott lesz. Az érdeklődők szeptember 15-én szombaton pillanthatnak be az épületben folyó értékmegőrző és értékmegosztó munkába. A nap folyamán két ingyenes, de regisztrációhoz között tervtári sétával is várjuk a hozzánk látogatókat.

A Kulturális Örökség Napjai elevezésű nagy hagyományokkal rendelkező Európa-szerte tömegeket megmozgató rendezvény hazánkban is a velünk élő épített örökség bemutatására törekszik, évről évre tematizált, de mindig érdekes és könnyen befogadható formában. A hagyományosan szeptember második felében megrendezett programhoz a Lechner Tudásközpont szeptember 15-én, szombaton csatlakozik, 10:30-16:00-ig várva látogatóit.

Tervtári séta (fotó:Kis Ádám/Lechner Tudásközpont)

A nyitott nap keretében délelőtt 11:00 és délután 15:00 órakor regisztrált látogatóink tervtári sétán vehetnek részt. A Lechner Tudásközpont ugyanis a látogatóktól elzárt több emeletnyi raktárterében több százezres építészeti tervgyűjteményt őriz az államszocializmus időszakának építészetéből, melynek gerincét a megszűnt állami építéstervező vállalatok, házgyárak, poligonüzemek felszámolása során átadott tervállományok és a gazdasági társasággá alakult állami építéstervező vállalatoktól elvont terv- és műszaki dokumentációk, valamint értékes kordokumetumként fotók sokasága adja. Ezt a titkos világot járjuk be vendégeinkkel, felvillantva a terv és fotókincs megőrzésének és megosztásának a jelen technikájával segített teljes folyamatát.

Hack Róbert képe a Lechner Tudásközpontnak is otthont adó volt lágymányosi dohánygyár indusztriális külsejű belső udvaráról

A séták bemutatják a Lechner Tudásközpont Építésügyi Dokumentációs és Információs Központjának tervtárát és a tervanyag feldolgozásának folyamatát, amely reprezentálja az államszocializmus korának tervezőintézeti terv-, fotó-, film- és dokumentum-hagyatékát, fontos forrásként szolgálva az építészettörténeti kutatásokhoz.

Sétáinkra regisztrálni a kommunikacio@lechnerkozpont.hu címen lehet. A meghirdetett két időponton kívül az épületet bejárni nincs lehetőség, ám a séták közötti időben a Kulturális Örökség Napjainak idei mottója, a "megosztás" jegyében megtekinthető balatoni retró fotókiállításunk, a STRANDSZEZON, amelynek anyagát az idén nyílt Lechner Fotótár weboldal képei adják. A kiállítás mellett Építési Filmarchívumunk korabeli kisfilmjei forognak majd, alkalmi mozi jelleggel. Az eredeti papírképek és negatívok alapján digitalizált Fotótár weboldal további képei is böngészhetőek lesznek a kihelyezett laptopokon. Lehet majd kirakózni, kifestőzni, vagy egyszerűen pihenni egyet a következő örökségnapi helyszín előtt.
A Lechner Tudásközpont a Budafoki út 59-ben a sorompón áthaladva közelíthető meg. A belső udvarban található hosszan elnyúló sárga épületben található az ügyféltér, itt várjuk vendégeinket.

Juhász Réka