Szép iskolában öröm a tanévkezdés

Kedves iskolaépületek

Kotsis Iván elemi iskola tervei

Kotsis Iván 1914-ben kapott megbízást három elemi iskola megtervezésére a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól annak a programnak a keretében, amely a korábbi uniformizált falusi iskolák helyett a helyszíni adottságoknak megfelelő, egyedi iskolaépületeket akart létrehozni, magánépítészekkel megterveztetve. A minisztérium műszaki osztályának vezetői, Kertész K. Róbert és Sváb Gyula építészek által elindított kezdeményezés nyomán, helyi építőanyagokból, változatos építészeti megformálással készült iskolák sok építésznek adtak munkát, és az is beigazolódott róluk, hogy kevesebbe kerülnek, mint a típusmegoldások.

Kotsis Iván: Állami elemi iskola Fugyivásárhelyen (Forrás: Dr. Kotsis Iván: Tervezetek, Németh József Technikai Könyvkereskedése, Budapest, 1922 - Lechner Tudásközpont szakkönyvtára

„A jól értelmezett haladó irányzatnak volt ez az akció egyik legkorábbi bátor úttörője, és sok kedves iskolaépületet eredményezett. (…) A helybéli anyagok messzemenő felhasználásával volt nyerskő homlokzat, vakolt, volt rönkfából összerótt; cserép-, fa-, zsindely- és nádfedés.” – írta a programról Kotsis Iván visszaemlékezéseiben. „Mindez nagy fellélegzést jelentett az addigi vakolt pallér-renaissance homlokzatok után. Sok szabadsága volt az építésznek, természetesen a gazdaságosság szigorú figyelembevételével (…).”

Ahogy szintén Kotsis önéletrajzából kiderül, a háború miatt az általa Bihar megyébe és Erdélybe tervezett iskolák nem épültek fel, illetve a trianoni határokon kívülre kerültek, így nem tudott utánajárni a további sorsuknak.

A Kotsis életmű iránt érdeklődőket szeretettel várjuk a Lechner Tudásközpont A Kotsis-fivérek című kiállítására, ahol Kotsis Iván és öccse, Endre sok más épülete, valamint számos Kotsis relikvia is megtekinthető.

Pesti Monika

Címkék: