Újranyit a Dokumentációs Központ

A tervtár szolgáltatásai június 22-től előzetes bejelentkezéssel vehetőek igénybe

Június 22-től újra várja a Lechner tervtára és szakkönyvtára a látogatókat, kutatókat. A biztonsági szempontokat figyelembe véve az ügyfelek egyelőre korlátozott számban, előzetes bejelentkezéssel vehetik igénybe az intézmény szolgáltatásait.
 

A Lechner Tudásközpont Dokumentációs és Információs Központja június 22-től fokozott biztonsági intézkedések mellett újra látogatható lesz, összhangban a könyvtárak újranyitására vonatkozó kormányrendelettel. Egyszerre öt olvasót fogadnak az ügyféltérben, ezért a belépéshez előzetes bejelentkezés szükséges. A látogatók két külön kutató helyiségben, egymástól 2 méter távolságban foglalhatnak helyet, kötelező a maszk, valamint a Tudásközpont által biztosított kézfertőtlenítő használata.

A maximális biztonság érdekében a szolgáltatott dokumentumokat a tervtárba történő visszahelyezésük előtt 72 óráig deponálják a Lechner Tudásközpont munkatársai. Kiemelten ügyelnek a szellőztetésre és a fertőtlenítésre, valamint a higiéniai intézkedések további részeként az ügyféltéri mosdók kizárólag a látogatók rendelkezésére fognak állni.

A Lechner Dokumentációs Központja – amely a hazai építészeti-műszaki tervdokumentumokat, a településrendezési és -fejlesztési terveket, valamint a területfejlesztési és területrendezési tervdokumentációkat gyűjti, dolgozza fel, tárolja és szolgáltatja – a pandémiás időszakban is sok információkutatási megkeresést kapott, amelyeket online formában teljesített. A közel 7000 m2-en elhelyezett 24 500 iratfolyóméternyi tervgyűjtemény nagy része archív állomány, de jelentős szakmai értéket képviselnek a kurrens települési és területi tervek is, valamint az Építési Geotechnikai Adattár. E jogszabályok által érintett szakterületekhez kapcsolódóan a Dokumentációs Központ Urbanisztikai Szakkönyvtárat is üzemeltet.

Előzetes bejelentkezésüket a Dokumentációs Központ munkatársai a +36 (1) 361 0206 telefonszámon vagy a tervtar@lechnerkozpont.hu e-mail címen várják.