A Graphisoft Park Fogadóépülete és a Kőbányai Ügyfélszolgálati Központ az idei Nívódíjasok

Átadták a 2018-as Budapest Építészeti Nívódíjakat

A sok kiemelkedő színvonalú és ugyanakkor egymástól nagyon különböző, nehezen összehasonlítható épületre tekintettel a zsűri az idei évben két nívódíjat és négy kiemelt dicséretet ítélt oda. 

Budapest fejlődése különleges, hiszen szinte a semmiből vált világvárossá a kiegyezés után – hangsúlyozta megnyitó beszédében Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes. A város mindig képes megújulni, ennek megfelelően megfontoltan, de a mai kor dinamikáját figyelembe véve kell fejleszteni. A most díjazott épületek ugyanolyan időtálló, ikonikus részei lesznek a fővárosnak, mint a Pest, Buda és Óbuda 145 évvel ezelőtt történt egyesítése után született házak.

A Graphisoft Park Fogadóépülete (Fotó: Bujnovszky Tamás)

A díjátadó időpontját tudatosan helyezték a városegyesítés november 17-i dátumának közelébe, hogy ezzel is hangsúlyozzák a történelmi folytonosságot – tette hozzá köszöntőjében Mártonffy Miklós, Budapest főépítésze. A beérkezett pályaművek mindegyike szívből jövő alkotás. A legkisebb épület megvalósítása is komoly munkát igényel, sok ponton elcsúszhat a történet és kompromisszumokra is szükség van a legtöbb esetben. Így tulajdonképpen nem is lenne szabad egyetlen projektet sem megbírálni, de ugyanakkor, aki alkotómunkára „vetemedik”, annak vállalnia kell a megmérettetés kockázatát is. 

Csapó Balázs, a Budapesti Építész Kamara elnöke köszöntő beszédében Vitruviust idézte: a szilárdság, hasznosság, szépség hármas követelményét minden épületnek, de még egy parketta lakkozásának is ki kell elégítenie. Amint elmondta, a nívódíj az építészetet akarja népszerűsíteni, a társadalmi köztudatba jobban bevinni, a rangsorolás nem cél, hanem csak egy bocsánatos eszköz. 

A Kőbányai Ügyfélszolgálati Központ (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Az augusztusban meghirdetett pályázatra 18 érvényes pályamű érkezett be. Mivel kiemelkedő színvonalú és ugyanakkor egymástól nagyon különböző, nehezen összehasonlítható épületekről van szó, a bíráló bizottság (Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Mártonffy Miklós, Csapó Balázs, Aczél Gábor, Csomay Zsófia, Kovács Csaba, Z. Halmágyi Judit) az idei évben két nívódíjat és négy kiemelt dicséretet ítélt oda. 

A nívódíjasok: 

A Graphisoft Park Fogadóépülete
Építész tervezők: Sugár Péter DLA, Ilyés-Fekete Zsuzsa, Kun Tamás

Kőbányai Ügyfélszolgálati Központ
Építész tervezők: Vikár András, Lukács István, Gál Árpád

Kiemelt dicséretet kapott:

Őrmezői P+R Parkoló és Pavilon
Építész tervezők: Dévényi Márton, Gyürki-Kiss Pál (Marp Kft.), Dévényi Sándor (Dévényi és Társa Kft.)

Felnőtt és Gyermek Háziorvosi Rendelő
Építész tervezők: Mészáros Erzsébet (Káva Kft.), Szepesi János, Stiebel Rita (Studio Stisze Bt.)

A Palatinus Strandfürdő műemléki főépülete
Építész tervezők: Nagy Csaba, Pólus Károly, Nagy Zsolt

Új Hegyvidék Galéria
Építész tervező: Csóka Bálint

A Budapest Építészeti Nívódíja pályázatot minden évben Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapesti Építész Kamara írja ki, az informatikai hátteret a Lechner Tudásközpont biztosítja.

Borítókép: A Graphisoft Park Fogadóépülete és a Kőbányai Ügyfélszolgálati Központ (Fotó: Bujnovszky Tamás)

Pesti Monika