A hét főbűn és egyéb térinformatikai érdekességek

Térinformatikai meetupot tartottak a szakma piaci, állami és oktatási érintettjeinek részvételével a Corvinus Egyetemen október 21-én pénteken.

Térinformatikai meetupot tartottak a szakma piaci, állami és oktatási érintettjeinek részvételével a Corvinus Egyetemen október 21-én pénteken. Az egyetem Gazdaságföldrajz és Jövőkutató Központja által szervezett egész napos programon három szekcióban hallgathatott térinformatikai előadásokat a gyakorló szakemberekből, egyetemi oktatókból és hallgatókból álló közönség.

Egész napos szakmai napon ismerkedhettek meg a hazai térinformatikai fejlesztésekkel, legfontosabb trendekkel és érdekességekkel a téma iránt érdeklődők október 21-én pénteken, a Budapesti Corvinus Egyetem nagyelőadójában. A konferenciát Dr. Lánczi András az egyetem rektora nyitotta meg.

A Lechner Tudásközpont az első és a második szekcióban is képviseltette magát egy-egy előadással. Dr. Nagy András a Térbeli Szolgáltatások Igazgatóságának téradat-elemzési szakértője az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszerről tartott beszámolót. A rendkívül széles adatállománnyal rendelkező, interneten elérhető, döntéstámogatásra szolgáló rendszer már csaknem 20 éve szolgálja közönségét, azaz elsősorban az állami és önkormányzati intézmények, tervező- és fejlesztő szakmában tevékenykedők, illetve a térinformatika területén dolgozókat, valamint a felsőoktatási intézmények oktatóit és hallgatóit. Újabb és újabb moduljaival folyamatosan követi a szakmai trendeket és a felhasználói igényeket.

Ónodi Zsolt, a Lechner térinformatikai szakértője a meetup második paneljében arról beszélt, mely területeken lehet az önkormányzatok hasznos segítője a térinformatika. A közterület-használat, a pályázatkezelés, az útnyilvántartás, a temetők, sírkertek, a parkok, játszóterek, a műszaki objektumok, a tömegközlekedés, az okmányirodák, vagy az egészségügy területe csupán néhány kiragadott példa abból a széles körből, melyben a térinformatika megkönnyíti a településirányítás munkavégzését. A szakértő példaként említette többek között a veszprémi önkormányzat által használt interaktív térképes felületet, ahol bárki utánanézhet annak, hol szabad és hol tilos avart égetni a városban.

A szekciók előadásain szóba került az is, hogy a klímaváltozás következtében hazánknak számítania kell talajvizeinek és ezzel összefüggésben ivóvíz-állományának változására is. A változások térinformatikailag modellezhetők a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet által fejlesztett Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai rendszer segítségével, így az újabb stratégiák kidolgozására is fel lehet készülni.

Prajczer Tamás a GeoX Kft. vezetője az üzleti térinformatika lehetőségeiről szólva elmondta, a piac igényei szerint szinte bármit, akár a hét főbűnt is térképre lehet vinni. A torkosság térképes megjelenítéséhez például csupán annyi szükséges, hogy mutatót gyártunk, górcső alá vesszük az 1000 lakosra jutó gyorséttermek számát, s a kapott adatokat megjelenítjük a vizsgált terület térképére vetítve.

Juhász Réka