Kiosztották a Budapest Építészeti Nívódíjat

A díjazottak egyenként 900 000 Ft pénzjutalomban részesülnek

2017. november 16-án a FUGA Budapesti Építészeti Központban adták át a Budapest Építészeti Nívódíja rangos elismeréseit. A pályázat az idei évben Budapest Főváros Önkormányzata támogatásában és a Budapesti Építészeti Kamara kiírásában valósult meg.

XVIII. Kossuth tér átalakítása és pavilonépület (Fotó: Szentirmai Tamás)

A Bírálóbizottság által odaítélt díjak ünnepélyes átadására a FUGA Budapesti Építészeti Központban került sor 2017. november 16-án 14.00 órától, kapcsolódva a főváros egyesítésének 144. évfordulójához.

A vendégek között helyet foglalt Füleky Zsolt építészeti és építésügyi helyettes-államtitkár, Dr. Fekete György a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke, Dr. Hajnóczi Péter a Magyar Építész Kamara elnöke, Kassai Ferenc a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke, több kerületi polgármester, alpolgármester és főépítész.

Az ünnepélyes megnyitó beszédet Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes tartotta, majd köszöntőt mondott Mártonffy Miklós Budapest főépítésze és Csapó Balázs a Budapesti Építész Kamara elnöke.

Ezt követően levetítésre került az az 5 perces kisfilm, mely a 10 jelölt pályaművet mutatta be. A két díjazott és a három kiemelt dicséretben részesült pályamű méltatását a Bírálóbizottság tagjai olvasták fel.

A díjazottak egyenként bruttó 900.000,- Ft (azaz Kilencszázezer forint) pénzjutalomban részesültek, továbbá a Budapest Építészeti Nívódíja 2017 emblémáját tartalmazó rozsdamentes acél plakettet és elismerő oklevelet vehettek át.

A kiemelt dicséretben részesült pályázók egyenként bruttó 400.000,- Ft (azaz Négyszázezer forint) pénzjutalomban részesültek és elismerő oklevelet vehetnek át.

Hotel Moments (Fotó: Bujnovszky Tamás)

DÍJAZOTT

- Hotel Moments
1061 Budapest, Andrássy út 8.
Archi-kon // Nagy Csaba építész, Pólus Károly építész,
Nagy Zsolt építész, Benedek Botond építész, Déri Dániel építész, Batta Miklós építész, Bóday-Bagó Bernadett építész,
Várhidi Bence építész

- XVIII. Kossuth tér átalakítása és pavilonépület
1184 Budapest, Kossuth tér 1.
Sagra Építész Kft. // Sajtos Gábor építész vezető tervező,
Virág Péter építész tervező, Páll András építész munkatárs, Kontra Dániel tájépítész tervező

KIEMELT DICSÉRET

-Tó utca családi ház
1116 Budapest, Tó utca
Makrai Sándor építész,
Takács Gergely építész munkatárs, Bicski Viktor épületszerkezet tervező munkatárs, Pongor László tartószerkezet
tervező munkatárs, Lakner László épületgépészet tervező munkatárs

- Meséskert passzívház óvoda
1134 Budapest, Kassák Lajos utca 17.
Archi-kon Kft. // Nagy Csaba építész, Pólus Károly építész
Pásztor Ádám építész, Tőrös Ágnes építész, Várhidi Bence építéssz

- CEU belvárosi épületegyüttes rekonstrukció
1051 Budapest, Nádor utca 13‒15.
O'Donnell + Tuomey Ltd. // Sheila O’Donnell, John Tuomey, Mark Grehan építész
Teampannon Kft. // Hidasnémeti Máté építész

A díjazottaknak gratulálunk!

A zárójelentés, díjazottak, kiemelt dicséretben részesülők, jelöltek, méltatások, pályázók és minden további információ elérhető a Budapest Építészeti Nívódíja 2017 weboldalán.

A díjátadón készült képek a Kamara Facebook oldalán találhatóak.

Forrás: Budapesti Építész Kamara

Borítókép: Szentirmai Tamás