Magasházak a magyar ugaron

Az utóbbi hónapokban a hazai szakmai és laikus közvéleményt is lázban tartja a hosszú évek után újra előkerülő magasház-kérdés, a hírek szerint ugyanis két toronyház is felépülhet hamarosan Budapesten, 120, illetve 90 méteres magassággal. A fel-felparázsló vita elsősorban arról szól, legyen-e a fővárosban ilyen épület vagy nem; azt a témát azonban ritkán érinti, hogy amennyiben lesz magasház, milyen konkrét tervezési, műszaki, városépítészeti kérdéseket vet fel, mint tervezési feladat. Magyar Géza, a Lechner Tudásközpont Fehér köpeny & rajzasztal című pódiumbeszélgetés-sorozatának soron következő vendége, a salgótarjáni 21 és 18 emeletes Garzonházak tervezője az egyik utolsó képviselője annak a hazai építészgenerációnak, amelynek tagjai még megbízásként szembesültek a magasépületek tervezésének problémáival. A következő cikkben megkíséreljük röviden számba venni az itthon megépült toronyházakat.

Bár Magyarországon – elsősorban Budapesten – az elmúlt évszázadban sokszor felmerült a felhőkarcoló-építés gondolata, mégsem váltak városképeink meghatározó elemeivé a magasházak (hivatalosan: magasépítmények^[1]). A gazdasági logika mentén építkező magántőke nem volt igazán rákényszerítve toronyházak építésére, mert nem volt annyira a drága az építési telek. Így leginkább állami és városi intézmények, valamint az építész-városépítész szakma részéről merült fel az igény – főként presztízskérdésként – újra meg újra ilyen építmények létrehozására.

A két világháború közti időszakban folyamatosan napirenden volt a budapesti magasházak kérdése, végül azonban csak az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) Fiumei úti székház-együttese bővült 1930-31-ben egy 18 szintes toronyépülettel Komor Marcell és Jakab Dezső tervei szerint [Jamrik 2016]. Ekkor még nem ismerték a szerkezeti anyagként felhasznált bauxitbeton kedvezőtlen tulajdonságait, amelyek következtében 1969-ben vissza kellett bontani az art deco stílusú épület felső szintjeit, amely így ma már csak 11 szintes.

Budapest 1944-45-ös ostroma következtében a második világháborút követően az újjáépítés volt az elsőrendű feladat, de a negyvenes évek végén már komolyan felmerült az igény a megszilárduló kommunista rendszer részéről moszkvai mintára toronyházak építésére. 1953-ban a BUVÁTI-ban városépítészeti ankétot tartottak [Prakfalvi 1995], melyen a Fővárosi Tanács és a tervezővállalat képviselői, 12 meghívott építésszel közösen fektették le a Budapesten építendő toronyházak – városépítészeti hangsúlyok – rendszerének alapjait. Eszerint az Engels (ma Erzsébet) tér térségében épült volna fel a moszkvai szocreál felhőkarcolók mintájára a Kultúrpalota, ezt követték volna a Marx (ma Nyugati) téren, majd a Sztálin (ma Árpád) híd pesti és budai hídfőiben további magasházak. 1956-ban azonban, népgazdasági okokból, a toronyházak építésének kérdése lekerült a napirendről.

A hatvanas évek elején Heim Ernő, a Wälder Gyula, majd Gunnar Asplund mellett a 20-as években gyakorlatot szerző városépítész javaslatára újra előkerült a magasházak kérdése, s ezt hamarosan megvalósult épületek követték. Heim amellett kardoskodott, hogy ellentétben a korábbi előírásokkal a történeti városszövetben is kapjanak építési engedélyt a környezetükből kimagasodó épületek ott, ahol ezt városépítészeti hangsúlyképző szerepük indokolja. 1966-ra felépült a HUNGAROTEX-székház (Pomsár János, Puskás Tamás), melynek két tornya közül az alacsonyabb, 7 emeletes áll a Kossuth Lajos utca épületsorában, míg a magasabb, 12 emeletes hátrahúzva, a Szép utca mentén, alig érzékelhetően a főútvonal felől. Az ezredfordulón teljes átalakításon ment át, Plájer János és Szabó Tamás János (Finta és Társai) tervei alapján Bellevue Pláza néven nyílt újra 1999-ben [Finta 1999]. Ennek, és a budai Alagút utca és az Attila utca sarkán megvalósult, 15 emeletes lakóépületnek (Boross Zoltán) [Preisich 1998/1] az engedélyezését később maga Heim is hibának minősítette.

Szintén az ő elképzelései nyomán kezdtek magasházakat építeni a budai hegyvidék lankáin; elképzelései szerint a jól megválasztott helyen épülő, szoliter toronyépületek előnye, hogy összes szintterületükhöz viszonyított kis alapterületük folytán nagyobb zöld, szabad tér marad körülöttük. Előbb, 1967-ben a Szrogh György által tervezett, 18 emeletes Budapest Szálló épült fel a Budai-hegyek lábánál. Ezt követte Iványi László 5 lakóépületből álló magasház-csoportja a Budakeszi úton [Simon 2002]. A kortárs kritika mindkét művet pozitívan fogadta, nem úgy, mint az eredeti Heim-koncepciót idézőjelbe tévő későbbieket: a Budakeszi úton tovább bővült a magas lakóházak együttese, majd 1974-re felépült mellettük az Európa Szálló 14 emeletes tornya (Lőrincz József, GYŐRITERV) [Győrikönyvtár.hu 2014], valamint alagútzsalus toronyházak épültek a Pagony utca és a Szent Orbán tér térségében is. A legkedvezőtlenebbül a Kapy utca tetején felépült magasházakat (Borostyánkői Mátyás, IPARTERV) ítélték meg, ezek teljesen kitakarják a város felől nézve a Látó-hegy csúcsát [Preisich 1998/2].

A belvárosi és budai hegyvidéki példák mellett a pesti városközponttól távolabb is épületek magasépületek. A 60-as évek elejéről származó urbanisztikai koncepció Budapest sugaras-gyűrűs városszerkezetének fontos metszéspontjaiban, valamint az új középmagas lakótelepek súlypontjában tartotta fontosnak ilyen építészeti jelek létrehozását. Az elsők közt épült meg a VEGYTERV-székház a Róbert Károly körút mentén 1963-ban Lehoczky Pál (LAKÓTERV) tervei alapján [Somló 2001]. Az egy 45 m magas álló és egy fekvő téglatest kompozíciójából álló együttest az elmúlt években Kolba Mihály (Kolba és Társai Kft.) újította fel, és kötötte össze kortárs üveghíddal a Groupama Biztosító számára [Építészfórum.hu 2015]. A Budapest Szállóval egy időben, 1967-ben készült el a Váci úti tengely és a Róbert Károly körút metszéspontjában Dúl Dezső (ÁÉTV) 73 m magas toronyháza a SZOT-székház céljára [Jékely 1980/1]. Az Üllői út és a Ceglédi út csomópontját a 100-as postahivatal 13 emeletes tömbjével jelölték meg 1970-ben (Kelemen László, UVATERV) [Preisich 1998/3].

A Kacsóh Pongác úti lakótelepen a Kassai téri 60 m-es, 17 emeletes lakóépület (Tarján László) biztosította az elvárt hangsúlyt [Preisich 1998/4], a józsefvárosi rekonstrukció során pedig a Tömő utcában három F+16 emeletes pontház épült a 10 emeletes, középmagas panelok közé (Kiss Albert, Valkó Gábor, Rudnai Gyula, Gábriel Mihály, BVTV) [Preisich 1998/5]. Hasonló megfontolásból húzták fel Farkasdy Zoltán (TTI) három 15 emeletes, öntöttfalas magasházát a kelenföldi lakótelepen, a Fejér Lipót utcában [Preisich 1998/6].

A 60-as évtized végén megjelentek az első vidéki magasházak is: Miskolcon kettő is felépült 1968-ra. A Szentpéteri-kapui, 70 m magas csúszózsalus lakóépület terveit Kiszely László és Deák Béla készítette el az ÉSZAKTERV-ben^[2] [Horváth Béla 2001/1], a Nehézipari Egyetem E/7. jelű kollégiumépületét id. Janáky István és Janesch Rudolf (KÖZTI) tervezte [Zalaváry 2001/1]. Ez utóbbi eredetileg 63 m magas volt, de néhány évvel ezelőtt, rekonstrukciója során 20 emeletéből hetet visszabontottak. 1970-re még egy vidéki város kapott toronyházat: a szolnoki Várkonyi István téren megépült a 61 m magas, 18 emeletes Zagyvaparti magas lakóépület [Bajnai 2015].

Az 1970-es évek – ha beszélhetünk ilyenről – tekinthető a hazai magasház-építés aranykorának: sorra jelentek meg Budapesten, és a vidéki városokban is toronyépületek. Nehéz ma már megítélni, főként a kisebb vidéki városok esetében, hogy milyen megfontolások vezettek az itthoni viszonylatban felhőkarcolónak számító házak építéséhez; a korabeli népnyelv egyszerűen egymással vetélkedő vidéki tanácselnökök és pártfunkcionáriusok presztízsharcaként tekintett a jelenségre, amely nyilván találkozott a modern városépítészet bűvöletében élő építészek és várostervezők szakmai elképzeléseivel. Így a miskolci toronyház tervezése során gyakorlatot szerzett ÉSZAKTERV több kisvárosba is tervezhetett ilyen épületet. Elsőként, 1971-ben Gyöngyösön valósult meg egy 70 m magas, 20 emeletes csúszózsalus lakóház Dénesi Iván tervei szerint [Horváth Béla 2001/2], majd 1975-re Szolnokon is felépült egy újabb magasépület, 81 m-es magassággal, 23 szinttel, Liszkai Károly elképzelései nyomán [Horváth Béla 2001/3]. Ebben az évben még egy, harmadik (!) magasház is elkészült Szolnokon, az új főtéri épületegyüttes részeként avatták fel a Koltai Endre és Zoltai István (LAKÓTERV) tervezte irodaházat [Schéry 2001], melyet fő bérlőjéről vízügyi székházként ismernek a városban. Az eredeti elképzelések szerint két hasonló megjelenésű toronyház vette volna körül az új főtéri együttest, végül a másik elem nem valósult meg [Csönge 2015]. Időközben, 1973-ra Debrecennek is elkészült a „saját” magasháza, Mikolás Tibor (Debreceni Tervező Vállalat) tervezte, 75 m-es magasságával előkelő helyet biztosítva a hajdúsági városnak a „magasház-rangsorban” [Farkas 2004].

A hazai későmodern építészet egyedülálló, városléptékű kísérlete az 1960-as évek derekán kezdődött Salgótarjánban, melynek során szinte a teljes történelmi településközpontot szanálták, hogy új, modern belváros épülhessen a helyére. Az új centrum egyik lényeges eleme lett 1974-től a Garzonházak két magas (21 és 18 emeletes) lakóépületből álló együttese. Magyar Géza (LAKÓTERV) jegyezte őket, aki a városközpont rendezési terveit is készítette korábban [Gurdon 2012].

1975-ben csatlakozott a toronyházzal rendelkező magyar városokhoz Veszprém is. Az új, modern városközpont-kompozíció fontos elemének szánta a 62 m magas, 20 emeletes magasházat a tervező, Márton István (LAKÓTERV) [Egykor.hu 2013]. Ugyanebben az évben készült el Magyarország talán legérdekesebb, 71 méteres, 18 szintes toronyháza. Tenke Tibor (TTI) az budapesti Újpalota lakótelepére tervezett egy, a környező 11 szintes, középmagas panelházaknál magasabb épületet [Mészáros 2009], amelynek a városépítészeti hangsúly megteremtése mellett még egy fontos funkciót kellett ellátnia: tetejére kerültek a telep vízellátását biztosító medencék, így víztoronyként is funkcionál. Tenke kihasználta a csúszózsalus szerkezeti rendszer sajátosságaiból adódó építészeti lehetőségeket, a sarkokon lekerekített alaprajzú házat tervezett, amely kivetíti a tér harmadik dimenziójába az építési mód lényegét. A konzolos erkélyeket a kész épülettestre utólag, acél szerkezetekkel kapcsolták rá. További érdekesség, hogy a legfelső, víztartályok alatti lakott szinteken duplex (belső kétszintes) műteremlakások épültek. Még ebben az évben, 1975-ben épül meg az MTA új Kutatóháza is Budapesten (Bajnay László, Tóth Dezsőné, IPARTERV), mely ugyan a kisebb magasházak közé tartozik 13 szintes kialakításával, de városkapu-szerepe a nyugat felől a fővárosba érkező autópálya bevezetője mentén vitathatatlan [Preisich 1998/7], hasonlóan a Budaörsi út átellenes oldalán álló Deák Ferenc Középiskolai Kollégiumhoz.

A következő év, 1976 arról nevezetes, hogy ekkor adták át az alighanem leghírhedtebb hazai toronyépületet Pécsett. A helyi építőipari vállalat, a Baranya Megyei ÁÉV nem sokkal korábban vásárolta meg az Egyesült Államokban feltalált, majd Jugoszláviában tovább fejlesztett IMS építési rendszer licenszét, mely utófeszítéses vasbeton szerkezeteket alkalmazott. A feszítést végző acélpászmák és a betonszerkezetek közti réseket PU-pasztával töltötték ki, mely később kémiai reakcióba lépett az acéllal, néhány év alatt kritikus korróziót, több esetben törést okozva. Az eredeti jugoszláv rendszernek volt ugyan megoldása erre a problémára, de ezt nálunk nem alkalmazták. Így eshetett meg, hogy a Mayer György (Baranya Megyei ÁÉV) által tervezett magasházat alig több mint egy évtized múltán ki kellett üríteni [Horváth András 1995]. Bár több terv is készült az épület tartószerkezeteinek megerősítésére, végül egyik sem valósult meg. A ház bekerült a Guiness Rekordok Könyvébe is, mint Közép-Európa legmagasabb lakatlan lakóépülete, végül 2016-ban végleg lebontották.

1976-ban adták át Budapesten a VITUKI toronyházát is a mai Rákóczi-híd pesti hídfőjének közelében. Mühlbacher István (IPARTERV) épülete [Kek.org] 57 méteres magasságával nem tartozik a legnagyobb hazai magasházak közé, de előrevetítette a főváros pozíciójának az évtized végére történő újbóli megerősödését a magasépület-építés terén.

1977-ben Szeged is felépítette a maga toronyházát, a 17 emeletes, 54 m magas újszegedi lakóépületet [R. Tóth 2007], majd az évtized végére Budapest szállt be újra a versenybe: 1978-ban épült meg Magyarország azóta is legmagasabb toronyháza, a SOTE Nagyvárad téri, 89 m magas, F+22 szintes központi épülete. A csaknem másfél évtizeddel korábban lebonyolított tervpályázatot Gerlóczy Gedeon, Südi Ernő és Wágner László (IPARTERV) csapata nyerte, a végleges épület terveit végül Wágner készítette el a tervezővállalat kollektívája [Jékely 1980/2]. Egy évvel később, 1978-ban felavatták a Hofer Miklós (KÖZTI) által tervezett, 71 m magas budapesti vízmű-székházat a Váci út és a Dózsa György út sarkán [Zalaváry 2001/2]. Klasszikus modernista épület-kompozíció: egy lapos, széles „lepényépület”, egy a hosszabbik élére állított téglatest – ez a munkásszálló épülete – és egy magas pontház alkotja. A torony ebben az esetben is különleges szerkezettel épült: tömör, öntött beton belső magja, amely magában foglalja a függőleges közlekedőket, a fő tartószerkezet, melyről a második emelet magasságában emeletmagas, konzolos tartószerkezet indul kifelé, és ez viseli a felsőbb szintek külső teherhordó pilléreinek terheit. Így a lepényépület és a torony teste között a modern építészet által oly kedvelt horony jelenik meg.

Ugyanebben az évben, 1978-ban készült el a valamivel alacsonyabb, de városképileg igen jelentős METALIMPEX-KONSUMEX-székház a Hungária körút és a Május 1. út (ma Ajtósi Dürer sor) sarkán Tolnay Lajos és Herald László (KÖZTI) tervei alapján [Zalaváry 2001/3]. Az óriás épületpár néhány évvel ezelőtt magas színvonalon, teljes felújításon és korszerűsítésen esett át, bizonyítva így, hogy a megfelelő lokációval és a mai kor igényei szerint megújítva a hetvenes évek toronyházai is szolgálhatják a XXI. századot. A 70-es évek magasház-építési „aranykorát” a Budapesti Műszaki Egyetem Schönherz Zoltán Kollégiuma zárta le. A fél évtizedes tervezési és kivitelezési folyamatot követően 1981-ben adták át a Finta József (KÖZTI) által tervezett, 67 m magas, húszemeletes toronyépületet [Zalaváry 2001/4].

A nyolcvanas évekre már leáldozóban volt a magasház-építés. Budapesten és több vidéki városban is épültek ugyan jogilag magasépület kategóriába tartozó épületek, ezek azonban jellemzően nem nagyon haladták meg a 10-12 szintes magasságot, így felhőkarcolónak csak igen nagy eufémizmussal lehetne őket tekinteni. Ahogy a Kádár-rendszer egyre mélyebbre süllyedt a gazdasági válságban, nyilvánvalóvá vált, hogy a korabeli hazai viszonyok közt gazdasági-műszaki érvek nem nagyon szólnak – főként a kisvárosokban – a toronyházak építése mellett. Így egészen a rendszerváltásig kellett várni, hogy a megjelenő, elsősorban nemzetközi tőkét megmozgató befektetők részéről ismét felmerüljön az igény a felhőkarcoló-építésre. Budapest 90-es évekbeli konzervatív városvezetése azonban, hasonlóan a lakosság döntő többségéhez, ellenállással fogadta az ilyen szándékokat, és nem volt ez másképp a kevés vidéki helyszínen (pl. Szeged) sem, ahol felmerült a magasház-építés kérdése. Finta József (Finta Stúdió) tervei szerint mégis megépült egy magasépület Budapesten, az akkor még csak formálódó Váci úti tengely mentén: a 62 (más források szerint 60) m magas Rendőrpalota 1997-re lett kész [Finta 1997].

A 2000-es években látszott rá először reális esély, hogy Budapesten mégis megépülnek a szocializmus utáni kor első igazi magasházai. A fővárosi vezetésben egy progresszívebb, a magasházakkal szemben kevésbé ellenséges irányvonal nyert képviseletet. A hatalmas ingatlanboom miatt a befektetők részéről is nagyobb volt a nyomás, úgy tűnt, a fővárosban hosszú idő után újra toronyházak fognak épülni, ráadásul nemzetközi sztárépítészek tervei szerint. Végül azonban csak két jogilag magasháznak minősülő, városképileg is jelentős épület valósulhatott meg az Árpád híd pesti hídfőjében, amelyek azonban szerencsétlen arányaik miatt a pesti köznyelvben a „törpekarcoló” ragadványnevet kapták. Az Europe Tower 2006-ra készült el, Fazakas György tervezte, és 64 m magas [Épülettár.hu], míg párja, a Duna Tower 62 m magas, és a német Letzbor építésziroda tervezte, szintén Fazakas György közreműködésével [Irodaház.info]. Aránytalanságuk fő oka, hogy dupla ilyen magasra tervezték őket, azonban végül nem sikerült elérni a magasságkorlátozási előírások enyhítését. Szakmai berkekben tudni vélik, szerkezetüket úgy alakították ki, hogy a korlátozások eltörlése esetén tovább lehessen őket építeni az eredeti elképzelések szerint.

A nemzetközi gazdasági válság, és az ORCO ezt követő csődje akadályozta meg Budapesten a korábban bejelentett toronyház-pár megépítését a külső Váci út mentén, melynek terveit Hani Rashid irodája készítette. Igaz, az utolsó tervváltozatra már meglehetősen összementek a tornyok.

Most úgy tűnik, a gazdasági válság hatásainak enyhülésével, és az ingatlanbefektetési szektor újjáéledésével újra megjelentek a színen a magasház-projektek. A Kopaszi-öbölbe egy befektetői csoport 120 m magas toronyház építését tervezi; építész tervező még nincs, csak a rendezési terveket készítette el a dán Adept építésziroda. Előrehaladottabb állapotban van azonban a Váci út és Róbert Károly körút találkozásánál építendő Göncz Árpád-városközpont tervezése, ennek egyik eleme lenne a hírek szerint egy 90 méteres magasház. Jelen pillanatban úgy látszik, a városvezetés hajlandó zöld utat adni ezeknek a projekteknek, rengeteg szakmai és közéleti vitát gerjesztve. Az a következő hónapokban-években fog csak kiderülni, hogy ezúttal a nagy ívű tervek eljutnak-e a megvalósulás fázisába, és csaknem négy évtized után lesz-e új magasház Budapesten.

1. ↑ A 253/1997. (XII. 20.) Kormányrendelet (OTÉK) 1. melléklete szerint: Magasépítmény: olyan építmény, amelyben a legfelső építményszint szintmagassága a 30 m-t meghaladja.
2. ↑ Más forrás szerint a tervezők: Nagy Zoltán és Rózsa Sándor [Rados 1971]

Csempekép: Magyarország legmagasabb toronyháza a SOTE központi épülete, 1980. (Fotó: Semmelweis Egyetem Levéltára, Fortepan Nr. 74598)

Források:
Bajnai Zsolt (2015): Utcasoroló (40.): Várkonyi tér (megtekintve: 2017. január 23.)
Csönge Attila (2015): Szolnok városközpontjának alapkőletétele (megtekintve: 2017. január 23.)
Egykor.hu (2013): „Húszemeletes toronyház” (megtekintve: 2013. január 23.)
Építészfórum.hu (2015): Az újjávarázsolt Groupama székház (megtekintve: 2017. január 23.)
Épülettár.hu: Európa Torony, Budapest (megtekintve: 2017. január 23.)
Farkas Andrea (2004): A város felkiáltójele (megtekinte: 2017. január 23.)
Finta József Dr. DLA (1997): ORFK-BRFK Központ (megtekintve: 2017. január 23.)
Finta József Dr. DLA (1999): Bellevue Pláza (megtekintve: 2017. január 23.)
Gurdon Balázs – Hartmann Gergely (2012): Salgótarján modern belvárosa III. (megtekintve: 2017. január 23.)
Győrikönyvtár.hu (2014): Lőrincz József (megtekintve: 2017. január 23.)
Horváth András (1995): City Park – a Magasház felújítása (megtekintve: 2017. január 23.)
Horváth Béla Dr. (2001/1): ÉSZAKTERV, in: Jeney Lajos DLA (szerk.): A magyar tervezőirodák története, Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft., Bp., 2001., 87. p.
Horváth Béla Dr. (2001/2): u.o.
Horváth Béla Dr. (2001/3): u.o.
Jamrik Levente (2016): Meg nem épült budapesti felhőkarcolók 1. A Horthy-kor elképesztő toronyház- és stadiontervei (megtekintve: 2017. január 23.)
Irodaház.info: Duna Tower Irodaház (megtekintve: 2017. január 23.)
Jékely Zsolt – Sódor Alajos (1980/1): Budapest építészete a XX. században, Műszaki Kk., Bp., 1980., 179. p.
Jékely Zsolt – Sódor Alajos (1980/1): u.o., 108. p.
Kek.org (2013): VITUKI bejárás és előadás (megtekintve: 2017. január. 23.)
Mészáros Ábel (2009): Magasház Újpalotán (megtekintve: 2017. január 23.)
Prakfalvi Endre (1995): Az 1953-as városépítészeti vita, in: Budapesti Negyed, 3. évfolyam (1995)/3. (9.) szám
Preisich Gábor (1998/1): Budapest városépítésének története 1945-1990, Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1998, 38. p.
Preisich Gábor (1998/2): u.o., 80. p.
Preisich Gábor (1998/3): u.o., 155. p.
Preisich Gábor (1998/4): u.o., 76. p.
Preisich Gábor (1998/5): u.o., 88. p.
Preisich Gábor (1998/6): u.o., 80. p.
Preisich Gábor (1998/7): u.o., 133. p.
R. Tóth Gábor (2007): 120 család él Szeged legmagasabb lakóépületében (megtekintve: 2017. január 23.)
Rados Jenő (1971): Magyar építészettörténet, Műszaki Kk., Bp., 1971., 365. p.
Schéry Gábor (2001): LAKÓTERV, in: Jeney Lajos DLA (szerk.): A magyar tervezőirodák története, Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft., Bp., 2001., 217. p.
Simon Mariann (2002): „A hegyekben élő mesebeli óriások”, in: Architectura Hungariae, IV. évfolyam (2002)/2. szám
Somló György dr. – Dornbach Gyula – Greiner Frigyes (2001): VEGYTERV, in: Jeney Lajos DLA (szerk.): A magyar tervezőirodák története, Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft., Bp., 2001., 405. p.
Zalaváry Lajos (2001/1): KÖZTI, in: Jeney Lajos DLA (szerk.): A magyar tervezőirodák története, Építésügyi Tájékoztatási Központ Kft., Bp., 2001., 201. p.
Zalaváry Lajos (2001/2): u.o., 203. p.
Zalaváry Lajos (2001/3): u.o., 203. p.
Zalaváry Lajos (2001/4): u.o., 219. p.