145 éve, 1874. május 1-jén adták át Fővámpalotát. Az Ybl Miklós tervei alapján épült 9 500 négyzetméter alapterületű vámház ma már egyetemi diákok zajától hangos, átadásakor azonban még mozdonyok zakatoltak benne.
A mai Budapesti Corvinus Egyetemnek otthont adó Fővámházat 145 éve, 1874. május 1-jén nyitották meg. A Fővám téren (1949 és 1991 között Dimitrov tér) álló neoreneszánsz palota terveit Ybl Miklós (1814–1891), a magyar historizáló építészet egyik legjelentősebb képviselője készítette.
A magyarországi vámszedést szabályozó törvények a kiegyezést követően, 1868-ban születtek meg, a független vámhivatali rendszer kialakítása ezután, 1872-ben kezdődött el. Az új intézmények létrehozásával szükségessé vált egy központi épület megépítése, ami nem csupán a fővámhivatal, de az irodák és raktárhelyiségek elhelyezését is megoldotta volna. Az első tervek szerint a fővámház az egykori Tömő (ma Kossuth) téren épült volna. A munkálatok el is kezdődtek, azonban a helyszínt – városrendezési szempontokra és távlati tervekre, például a végül 1896-ban felépült Ferenc József (ma Szabadság) hídra hivatkozva – Pest Város Építési Bizottmánya nem tartotta megfelelőnek. Andrássy Gyula közbenjárásnak eredményeként a vámház építése a raktárakhoz, a Dunához és a teherszállításra alkalmas vasúthoz közel, az akkori Só tér és az egykori dohányraktár helyén folytatódott – a teret a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1874-ben, a palota megépülése után nevezte el Fővám térnek. Ybl Miklóst Lónyay Menyhért pénzügyminiszter bízta meg a tervek elkészítésével, amelyeket azonban az újabb és újabb igények miatt csak többszöri átdolgozás után hagytak jóvá. A neoreneszánsz stílusú palota építése 1870. július 4-én vette kezdetét.
A Duna közelsége már az építkezés során hasznosnak bizonyult – a szükséges építőanyagokat a folyón szállították a helyszínre, például a nagy nehézségek árán beszerzett carrarai márványt és gránitot is –, azonban több odafigyelést is igényelt: „a víz elleni teljes biztosítás tekintetéből a legjobb, de természetesen költséges módon eszközöltetett, amennyiben az egész épület egy 4 láb 3 hüvelyk vastag betonrétegre állíttatott. (Beton: vízálló mész, homok, víz és apróra tört kemény kődarabokból összegyúrt keverék, s aztán megkallózott tömeg, mely a vízálló mész természeténél fogva azon tulajdonsággal bír, hogy rövid időn, s különösen víz vagy nedvesség behatása folytán vasszilárdságú anyaggá válik.) Az épület egyenletes ülepedése és vízmentessége ekképp teljesen biztosítva van” – olvasható a Vasárnapi Újság 1871. júliusi számában, Ney Béla az építkezés műszaki felügyelőjeként rendszeresen tudósított a munkálatokról.
A palota kivitelezése Wechselmann Ignác vezetésével zajlott, eleinte 400–500 munkás részvételével. A kétemeletes palotában három belső udvart, közel 290 hivatali helyiséget, több mint 30 konyhát és közel 140 lakószobát alakítottak ki – amit például a külföldről érkező vámügyi szakértők is használtak.
A vámolandó árut vasúti szerelvényen szállították az épületbe, ezért a földszintet teljes hosszúságában sínek szelték át. A 146 méter hosszú vágányt csak gondos ellenőrzést követően adták át – műszaki állapotát 12 vagonból álló vonatokkal tesztelték. Építésekor átlagosan heti 30 szállítmány fogadásával számoltak, a megmérendő árukkal megpakolt vasúti kocsikat húzó mozdony megfordítására Ganz gyártmányú fordítókorongot helyeztek el a palotában.
A pincében a kazánház, a mosókonyha és a fáspincék mellett öt nagy raktár kapott helyet, ezekhez négy, zsilippel lezárható alagút is vezetett a Duna felől – melyeket 1941-ben befalaztak. Szintén a folyó felől érkező áruforgalom miatt volt szükség az alsó rakpartra nyíló kapuk kialakítására. Az építkezéshez a kor számos elismert iparosának és cégének neve fűződik: a lakatosmunkát, a korlátokat és kandelábereket Jungfer Gyula, az üvegezést a híres Róth család készítette, emellett a munkálatokban közreműködött a Schlick-vasgyár és a fakereskedő Neuschloss-cég is. A távbeszélő berendezés az Ohm, a felvonó a Ganz terméke.
A 170 méter hosszú és 56 méter széles palota négy (3 fő és 1 hátsó) homlokzatát összesen 22 szobor díszíti, Sommer Ágost alkotásai. A Duna felőli oldalon látható 10 szobor a törvényt, a hatalmat, a tudományt, a vasutat, a hajózást, a nehézipart, a gépgyártást, a textilipart, a kereskedelmet és a jólétet szimbolizálja, antik istenek formájában. A déli homlokzat hat jellegzetes magyar mesterséget mutat be: a madarászt, a pásztort, a halászt, a révészt, a pákászt és a vadászt, az északi pedig erény-allegóriákat. A hatból három szobor az erény arisztotelészi-platóni értelmezésében a reményt, a bátorságot és az igazságosságot, három pedig – a Pál apostoli értelmezés szerint – a hitet, a reményt és a szeretetet jelképezi.
A Vámházpalotát 1874. május 1-jén adták át, a 9500 négyzetméter alapterületű épület a vámhivatalnak, a pesti pénzügyigazgatóságnak, a központi árüzleti és a bányatermék igazgatóságnak adott otthont. „Ybl Vámházát nem fogadta általános elismerés. Kifogásolták beosztását, pompáját, szemére vetették a mesternek, hogy pazarlóan járt el, túllépte az előirányzott költségeket, sőt az épület művészi kiképzése ellen is merültek fel észrevételek. […] Az épületet csak azok értékelik igazán, akik az építészet legnemesebb sajátosságait, a kiegyensúlyozott, szinte természetes harmóniát, a tartózkodó előkelőséget, a monumentális hatást és a mértékadó díszítést élvezik” – olvasható Ybl Ervin könyvében. Az építkezés összköltsége a vártnál magasabb, 3 250 000 forint volt – bár erről megoszlanak a források.
A palotát a második világháború alatt jó elhelyezkedése és a Ferenc József híd közelsége miatt katonai támpontként használták, a harcok során súlyosan megrongálódott, még a lebontásának ötlete is felmerült. 1946-ban azonban mégis megkezdődött az újjáépítés, 1948-tól pedig Halászy Jenő és Müller Miksa tervei alapján kezdődött meg az egykori vámház egyetemmé alakítása. Az 1950/51-es tanévtől a palota a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetemnek adott otthont.
„Az átalakítás eredményeképpen az összekötőszárnyakban és az északi, illetve déli pavilonban félemeletet iktattak be. […] Az épület jelenleg pince + földszint + félemelet + 3 emelet. Az épület főfalas rendszerű, hossz- és harántfalakkal. A főfalak az épületet hármas beosztásra osztják, a széleken utcai és udvari szobasor, középen folyosó van” – olvasható a Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat 1979-es szakvéleményében, amit a Lechner Tudásközpont tervtára őriz. A szerkezeti állagvizsgálatból az is kiderül, hogy „a főfalakat nagyméretű tömör téglából építették. A pillérek tégla, kő és öntöttvas anyagból készültek. A födémek többnyire acélgerendák közti féltégla vastagságú nagyméretű tömör téglából készült poroszsüveg boltozat, féltéglavastagságú nagyméretű üreges és tömör téglából készült téglaboltozat, valamint az átalakításból eredő bauxitbetonból és portlandcementből készült vb. lemez.”
A három udvarból négy nagy előadótermet és egy háromezer személy befogadására alkalmas, üvegtetős aulát alakítottak ki – a percek alatt függönnyel besötétíthető tetőnek köszönhetően az aula kiváló volt filmvetítésekre is. Az 500 fős előadótermek mellett 10 darab száz személyes tanterem, 35 szemináriumterem, tornaterem és könyvtár várta a diákokat. A könyvtár „két óriási termet foglal egymás fölött. Alul a raktár, mennyezetig érő, kívül-belül könyvvel bélelt polcaival s a fal mellett húzódó – még földolgozatlan – könyvpiramisokkal. Fölül a gyönyörű, világos, háromszáz személyt befogadó olvasóterem, falbamélyített könyvszekrényeivel, legmodernebb, egybeépült asztalilámpáival, kényelmes székeivel. A raktárból a liften küldik majd a könyveket az olvasóterembe. Erre a berendezésre azért van szükség, mert 250 000 kötettel […] az ország legnagyobb közgazdaságtudományi könyvtára ez” – olvasható a Magyar Nemzet 1951. júliusi számában.
A zsibongóban büfé, az alagsorban napi kétszeri menü biztosította a diákok étkezését – mellette tekepálya és céllövőterem szolgálta a kikapcsolódást. A következő években menzával, liftekkel, nyelvi laboratóriummal, az 1960-as évek elején pedig számítóközponttal bővült az egyetem.
Az 1948-ban megalakult Közgazdaságtudományi Egyetem többszöri átszervezés után 2004-ben vette fel a Budapesti Corvinus Egyetem nevet. Az épület 1984–90-ben jelentős felújításon, korszerűsítésen esett át Mányi István és Pál Katalin építészek tervei alapján, többek között megtisztították a homlokzatot, beépítették a tetőterét.
Források:
Ney Béla: Az épülőfélben lévő központi fővámhivatal Pesten, Vasárnapi Ujság 1871. július 30., Arcanum Digitális Tudománytár
Pesti Hírlap, 1879. január, Arcanum Digitális Tudománytár
Viszontlátásra szeptemberben, Magyar Nemzet 1951. július 19., Arcanum Digitális Tudománytár
Ybl Ervin: Ybl Miklós, 1956.
Gábor István: Egy régi épület új élete, Budapest folyóirat 1971. 11. szám
Az FTV, Földmérő és Talajvizsgáló Vállalat 1979-es szakvéleménye a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Központi épületének szerkezeti állagvizsgálatáról, Lechner Tudásközpont
A Budapesti Corvinus Egyetem központi épületének története
140 éve adták át a Fővámpalotát, ferencvaros.hu
Az egykori Fővámház, a mai Budapesti Corvinus Egyetem főépületének díszítőszobrai, kozterkep.hu
Ybl Miklós Virtuális Archívum
