Okos városokban okos könyvtárak

Továbbképzés a Könyvtári Intézet szervezésében

Az innováció nem csupán technológiai megoldásokat jelent, hanem városi, így akár könyvtári szolgáltatások formáját is öltheti. Okos városokban okos könyvtárak címmel rendezte meg továbbképzési sorozatának első eseményét a Könyvtári Intézet november 5-én, ahol előadásokkal és workshoppal várták az érdeklődőket. A rendezvényen Rab Judit, a Lechner Tudásközpont Települési Technológiák Osztályának vezetője is előadott.

Határtalan könyvtár címmel indult a Könyvtári Intézet idén tizedik alkalommal megrendezett K2 továbbképzési sorozata. A 2019/2020-as évadot november 5-én az Országos Széchenyi Könyvtár dísztermében nyitotta meg Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet igazgatója. A négyrészes sorozat első eseményén az Okos városokban okos könyvtárak téma keretében az előadók azt vizsgálták, milyen szerepet tölthetnek be a könyvtárak az okos városokban, majd ehhez kapcsolódóan a résztvevőknek egy workshop keretében alkalmuk nyílt a gyakorlati megoldások keresésében is részt venni.

A Lechner Tudásközpont települési technológiák osztályvezetője, Rab Judit ismertette az okos város fogalmát, fejlődését és aktuális helyzetét, hangsúlyozva a korszerű, innovatív technológiák meghatározó szerepe mellett a fenntarthatóság szempontját, valamint a helyi szereplők bevonásának fontosságát. Erre jó példaként említette a dél-amerikai Medellín könyvtár parkokat, amelyeket a szegényebb területeken, zöld környezetben alakítottak ki azzal a céllal, hogy a kultúra, az oktatás és a találkozási lehetőségek kombinálásával minőségi teret biztosítanak a hátrányos helyzetű közösségek számára az előrelépésre, kikapcsolódásra, együttműködésre. A helyi közösségek nem csupán a könyvtár szolgáltatásainak, működésének meghatározásában vehettek részt, az épület megjelenésével kapcsolatban is a kezükbe adták a döntést, garantálva ezzel, hogy a létesítmény teljes mértékben az ő igényeiket szolgálva, sikeresen működhessen.

Ezt követően Kovácsné Koreny Ágnes, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgató-helyettese tartott előadást Okos könyvtárakkal az okos közösségekért címmel, amelyben rávilágított arra, hogy míg kezdetben a digitális technológiák fejlődése határozta meg leginkább az okos várost, mára a fogalomhoz köthető minden olyan intézkedés, amely az életminőség javítását célozza. Ebben napjainkban fontos szerepet játszhatnak a könyvtárak is, amelyek a klasszikus funkción túl – a közösségre építve – egyre több interakcióra, innovációra adnak lehetőséget. Az újragondolt könyvtárak nem csupán tudásközpontok, hanem közterek is: teret adva az alkotásnak, a társadalmi és digitális befogadásnak, a szociális interakcióknak, az élethosszig tartó tanulásnak és élményeknek – akár turisztikai attrakcióként.

Az előadások az Országos Széchenyi Könyvtár Youtube-csatornáján, további információ pedig a K2 továbbképzés Facebook csoportjában található.

További okos város jó gyakorlat a Okos Város Példatár honlapján és Facebook oldalán található.

Fotó: A medellíni könyvtár parkok, wikipedia.org

Tábi Emőke