Az archív légifotók hazai alfája és omegája, a fentrol.hu olyan felvételeket is elérhetővé tesz, amelyek nem is olyan régen még szigorúan titkosak voltak. Az elmúlt hatvan év hazai légifilm-termésében szép számmal akadnak olyan felvételek, amelyeket annak idején az ország biztonságát érintő, vagy más állami érdekek miatt cenzúráztak. A légi felvételek digitalizálását végző csapat Bosnyák téri laboratóriumában minden filmkockát megtisztít a szkennelés előtt, így ahol csak lehet, a titkokról is lerántja a leplet.
Magyarország majd minden szegletét megvizsgálhatjuk madártávlatból, ha a fentrol.hu légi felvételei között tallózunk. Az online böngészhető weboldal adatbázisa az 5 éve, 2014 júliusában zárult Digitális Légifelvétel Archívum online szolgáltatása projekt keretein belül épült ki, amely az egykori Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) légifilmtárára épül és amely 1959 és 2007 között készült felvételeket tárol és oszt meg. A folyamatos digitalizációs munkával egyre gyarapodó online gyűjtemény 140 ezernél is több darabja közül 4360 db rendelkezik titkosítás címkével, amely mindazon felvételeket takarja, amelyeket így, vagy úgy módosított a korabeli cenzúra.
A titkosított felvételek köre ugyan időről időre változott az állami és katonai érdekek függvényében, mégis elmondható, hogy többnyire államhatárok, pályaudvarok, hidak, köz- és vasútvonalak, repülőterek, járművek, járműparkok, katonai létesítmények, ipartelepek, az adott korban stratégiailag fontos épületek, területek szerepeltek közöttük. Az, hogy mit kellett éppen eltüntetni a képről gyakran módosult, ám voltak állandóak is: a külföldi, tehát államhatáron túli területeket szinte minden képen lefedték. Ma a digitalizáció folyamatában a képek előkészítését végző munkatársak folyamatosan dolgoznak a fedések és maszkolások eltávolításán ott, ahol erre még van lehetőség.
A titkosítás titkai
A ’90-es évekig minden térképészeti alapanyag, így a légifelvételek is titkosak voltak, ennek értelmében minden egyes repülést, melynek célja légifelvételek készítése volt, honvédségi munkatárs kísért. Történt ez azért is, mert ilyen felvételeket csak a Magyar Néphadsereg Térképészeti Intézete készíthetett. Az Intézet hagyott jóvá minden repülési tervet, miután ellenőriztették azokat szovjet kollégáikkal. Földet érés után az említett, repülést kísérő katona vette kezelésbe a filmtekercset, amit magával vitt a hadsereg cenzorcsoportjához. Csak akkor adták vissza, ha már kockáról-kockára átvizsgálták. Amennyiben akadt olyasmi, amit a cenzor titkosítandónak ítélt, intézkedett annak eltakarásáról. A gyakran többszáz képkockából álló vaskos, nehéz filmtekercs érintett képeit legelőször is kivágták a tekercsből. A metszetet fizikai – fedés, kaparás, vágás – vagy vegyi beavatkozással – emulzió oldása, elmozdítása – módosították, a titkos rész kitakarásával. A módosított tartalmú képkockát végül – celluxszal – visszaragasztották a tekercsbe. Ha túl sok kép esett a titkos kategóriába az egész filmet elvették. Ha egy kockát elvettek és nem adták vissza, azt szakkifejezéssel élve „visszatartották”. Ezek a visszatartott képkockák nem minden esetben kerültek vissza a FÖMI légifilmtárába.
2012. évben a légi felvételek minősítését a Magyar Honvédség felülvizsgálta és így – csaknem az összes – korábban titkosított felvétel is szabadon hozzáférhetővé vált.
Pontosan milyen módszerekkel igyekeztek elrejteni a hadsereg erre kiképzett munkatársai a képek titkos részleteit az avatatlan szemek elől?
Bizony nem mindig nyúltak finoman a negatívokhoz. Néhány rövidebb időszak kivételével rendre a drasztikusabb megoldásokhoz folyamodtak. Az emulzióréteg lekaparása a filmről megsemmisítette a képrészletet, teljes és visszafordíthatatlan adatvesztést okozva.
A titokzatos vörös fólia
Az úgynevezett ulano-fóliát 1979-90-ig alkalmazták titkosításra. Ez a vékony és sérülékeny, de áttetsző fólia sötétvörös réteget képezett a negatív titkos részén. Mivel ezalatt még pompásan látszott a letakarni kívánt terület, ezért nem ezt a fóliázott képkockát adták vissza, hanem az erről készített másodnegatívot, amelyen a fóliázott rész már fekete és átláthatatlan volt. A fóliát ortochromatikus tulajdonsága miatt használták, ami azt jelenti, hogy a fény a vöröset kivéve minden egyébre érzékeny, így az ulano-fóliával fedett rész az negatívmásolaton feketén marad, nem látszik, mi van alatta. Ennek a megoldásnak is volt hátulütője: másolás közben a kép minősége szenvedett csorbát. Ha a film eredetije, a vörös fóliával részben lefedett kocka a digitalizáló csoport munkatársai elé kerül, akkor a tisztítás és az ulano-réteg eltávolítása után az adott kép már maszkolás nélküli, nyers formájában látható. A vékony kozmetikai maszkhoz hasonló fóliaréteg viszonylag könnyen lehúzható, bár eltávolítása általában csak több darabban lehetséges. Ez a sérülékenység előny volt a cenzorok számára, hiszen, ha a titkosított képkockáról valaki megpróbálta volna azt eltávolítani majd visszahelyezni, azért, hogy az eredetiről észrevétlenül másolatot készítsen, ez nem sikerülhetett. A szakadt fólia ugyanis nyilvánvalóan jelezte volna a hátsó szándékot.
A képmódosításnak vegyi módszere is volt. Attól a kémiai anyagtól, amelyet a negatívra kentek, az emulzió elmozdult, elfolyósodott, a kép érintett része tehát eltűnt és cserepesre száradva lapult újra a hordozóanyaghoz. Az olyan légi felvételeken, ahol egy fehér felületen repedezett minta látható, ilyen módszert használtak.
A labor
A Lechner Tudásközpont légifelvételek digitalizálásával foglalkozó csoportjának tagjai a Bosnyák téri épületben három, egymásból nyíló helyiségből álló laboratóriumban dolgoznak. Az első helyiség a légzsilip, ahol a látogató cipővédőt húz a lábbelijére, az ott dolgozók pedig cipőt váltanak. A légzsilipben vákuum van, ami halkan berántja az ajtót. Nagyon fontos ugyanis, hogy minél kevesebb por jusson a következő helyiségekbe, ahol a felvételek tisztítása és digitalizálása zajlik. A következő szoba a tisztítóműhely, ahol a fotónegatívok és diapozitívok szennyeződéseinek és esetleges titkosításainak eltávolítása zajlik, itt már túlnyomás uralkodik, szintén a por miatt. A túlnyomás a levegőt a padlószintre nyomja, a levegőben keringő port pedig négy elszívó távolítja el a szobákból. A harmadik, legbelsőbb helyiség maga a szkennerlabor. A fizikai hordozó itt adja át adatait a digitálisnak.
Miért is okozhat gondot a por? Először is azért, mert magát a szkennert is károsíthatja, másodsorban azért, mert a digitális képeken megjelenik a porszemcse is, ha rajta van a negatívon, mikor az a szkennerbe kerül. Na de néhány kattintás csupán eltávolítani bármelyik képszerkesztő programmal! – mondhatná valaki. Csakhogy ez szigorúan tilos. Az érvényben lévő utasítások szerint ugyanis a maximális adathűség az első, éppen ezért semmiféle utólagos módosítás nem végezhető a képeken sem szkennelés közben sem a képek feltöltése előtt. Ha tehát valahogy mégis por került a filmre, és így digitalizálták, az a por ott is marad. Amennyiben egy utólagos minőség-ellenőrzés során kiderül, akkor az adott kockát újra kell szkennelni.
Por, ragasztó, ujjlenyomat
A negatívokról a por mellett az ujjlenyomatokat és a ragasztóanyag-maradványokat is el kell távolítani. Ha egy filmből egy-egy kockát titkosítás miatt a légifelvételezés utáni ellenőrzésen ki kellett vágni, majd a képkocka a szükséges művelet után visszakerült, vagy a „visszatartás” miatt nélküle kellett a filmszalagot újra összeragasztani, akkor a rögzítéshez celluxot használtak. Ez akkor korszerű megoldásnak tűnt, ám az átlátszó műanyagcsík alsó felén található ragasztó anyaga szinte mágnesként vonzotta a por- és koszszemcséket, ezért ma, a digitalizálás előtt a ragasztócsík eltávolítása során különös gondot kell fordítani a ragacsos maradványok feloldására a film sérülése nélkül.
Csodaszerek tisztításhoz
A fotók digitalizációt megelőző tisztítására használt munkaállomáson nagyítóval felszerelt speciális lámpa és felülvilágító asztal segíti a munkát, amelyek segítségével a negatívok tartalma és a szennyeződések is jól láthatók. A tisztítás során négyféle vegyszert használnak. Van amelyik kiválóan és nyom nélkül oldja a ragasztókat, például a korábban már említett cellux maradványait is. Ugyanígy oldja az ulano-réteg eltávolítása után a negatívon maradó vöröses elszíneződést is. Az oldószerek teljesen vízmentesek, hiszen a filmeket nem érheti víz, mivel az felpuhítja, elmozdítja, oldja az emulziót, ami negatívok esetében maga az adat. Az emulzió sérülése pedig minden esetben súlyos és visszafordíthatatlan adatvesztést jelent. A filmkockákon elvétve, de időnként mégis felbukkanó fekete tussal tett jelölést vagy titkosítást csak jégecettel lehet eltávolítani, ám ennek használatát a minimumra kell szorítani, mert túlzott használat esetén roncsolhatja az emulziót. A vegyszerek és párák miatt ezen a munkaállomáson folyamatos, ide irányuló elszívók üzemelnek.
A filmre tapadt apró és makacs szennyeződések eltávolítása időnként vegyszermentesen is lehetséges. Ilyenkor vékony, hurkapálcához hasonlatos rózsafa pálcát használnak, – olyat, amilyet a muzeológusok, régészek, restaurátorok, vagy a kozmetikusok is. A rózsafa tulajdonsága, hogy nem karcol, mint a fém vagy a műanyag.
Romlékony adatok
Az adat megóvása azonban nem a tisztítóműhelyben kezdődik, hanem már a filmtárban. A filmen található fényérzékeny réteg, a képi adatot megjelenítő emulzió ugyanis sajnálatosan romlékony, eltűnik néhány évszázadon belül, ezért is fontos a digitalizálás. A film élettartamának meghosszabbítására a filmtárban is nagyon alacsony páratartalmú a levegő, ami mellé állandó és alacsony hőmérséklet társul.
A csodálatos infra: a hidegháború titkos fegyvere
Bár nem titkosítási mód, de a titkolózással függ össze az infraképek elterjedése a ’60-as években, amely filmtípus használatát a hidegháború termelte ki. Ha például álcahálót feszítettek egy terület fölé, az a „rendes” – látható színtartományban rögzítő – filmen nem látszott, hisz a zöldre festett háló éppen olyan volt felülről, mint a növényzet megszokott, felülnézeti képe. Az infravörös tartományban azonban érzékelhető a nedvesség így a nedvdús zöld növényzet a piros erőteljes, mély árnyalataival jelent meg a képen, míg a száraz és nedvességmentes álcaháló inkább fakószürkén. Az álcázott területeket tehát könnyedén fel lehetett ismerni az infraszínes képen.
Később az infra nedvesség-érzékelő tulajdonságát a mezőgazdaságban is kamatoztatni tudták, a pirosas színként megjelenő, valójában zöld flóra dússágát a piros sötétebb árnyalatai mutatták, a szántás utáni, kiszáradt föld barázdái, a házak teteje, vagy az utak pedig szürkészöld színben tűntek fel. Az infra a vízen is átlátott, a laikusok számára felszíni mozgásnak, hullámzásnak tűnő jelek a képen valójában a fenék domborzatát mutatják. Mivel minden növénytípusnak egyedi és csak rá jellemző a felülnézeti képe, ezért az infrafilmre készült légifényképek a mezőgazdasági támogatások ellenőrzésére is kiválóan alkalmasak: jól látni például, hová vetettek árpát és hová búzát. Ezt a tulajdonságot használják ki Dél-Amerikában is, ahol drogültetvények leleplezésében veszik hasznát ennek a technikának. Az infrafilm hátránya a speciális nyersanyag borsos ára és érzékenysége, ezt a negatívtípust ugyanis csak optimális időjárási körülmények között lehet használni.
Forrás:
https://fentrol.blog.hu/2015/10/20/titkositott_maszkolt_kepek
Képek forrása: fentrol.hu
