Európa legrégebbi és legnagyobb területű, ma is működő szabadtéri jégpályája 150 éve, 1870. január 29-én nyitott meg a Városligeti-tavon. Ezzel nem csupán a jeges sportok történetében kezdődött új fejezet, a Műjég hamarosan a főváros kedvelt szórakozóhelyévé vált, ami nem is csoda, hiszen „kevés olly nemes mulatságot nyújthat télen a szabad természet, mellyet mindenki olly könnyen élvezhetne s testét annyira edzené, mint a korcsolyázás”.
Ma 150 éve, 1870. január 29-én nyitották meg a korcsolyasport szerelmesei előtt a Városligeti Jégpályát. Az avatáson Rudolf koronaherceg is részt vett, az eseményről így számolt be a Vadász és Versenylap: „Kevés olly nemes mulatságot nyújthat télen a szabad természet, mellyet mindenki olly könnyen élvezhetne s testét annyira edzené, mint a korcsolyázás, melly felfrissíti tagjainkat, erősiti tüdőnket a hideg behatása ellen, s egész magatartásunkat könnyebbé teszi, nemesíti, jobban mint a táncz. S aztán valami kimondhatlan édes érzetet, mintegy büszkeséget ad, midőn képessé tesz bennünket olly gyors haladásra, melly a legsebesebb állatokkal versenyezhet, s úgyszólván repülni tanít”. Európa legrégebbi és legnagyobb területű, ma is működő szabadtéri pályájának megnyitásában nagy szerepet játszott az 1869. december elején, Kresz Géza és tizenöt társa közreműködésével létrehozott Pesti Korcsolyázó Egylet, ami bálokkal, mulatságokkal népszerűsítette a jeges sportot. Erre szükség is volt, ugyanis a korcsolyázást nem mindig tartották kellemes kikapcsolódásnak, korábban egyenesen illetlenségnek számított, sőt egyes orvosok még komoly egészségügyi kockázatokra is felhívták figyelmet.
A fővárosiak díjmentesen használhatták a pályát. A pihenést, melegedést ekkor még csupán egy két apró helyiségből álló fabódé biztosította, ez azonban 1874-ben a tűz martaléka lett. Az új épület tervezésére pályázatot írtak ki, végül Lechner Ödön tervei alapján épült meg a historizáló stílusú, egyemeletes korcsolyacsarnok, amit 1876 szilveszter estéjén adtak át ünnepélyes keretek között: „Az uj pavillon fényesen ki volt világítva s katonai zenekar játszott. A közönség, bár a megnyitási ünnepélyt falragaszok nem hirdették, mégis nagy számmal megjelent a ligetben az egyesület jegén és a körül csoportosulva. A korcsolya egyesület ma még a fővárosnak egyik legtekintélyesebb társadalmi testülete. Tagjainak száma hirszerint már meghaladja a három ezret, s az egyesületnek oly díszes pavillonja van, minővel aligha dicsekedhetik a kontinensen más hasonló egyesület. Dicséretére válik a tervező és az építést vezetett építésznek: Lechner Ödönnek. A közönség kényelméről most már minden tekintetben gondoskodva van. A Deák-térről egyenesen az egyesületi csarnokhoz járnak a társaskocsik. A nagy társalkodó terem igen elegánsan és kényelmesen van berendezve s kétoldalt abból emelkedett nyílt folyosóra lehet kisétálni. A ruhatár s korcsolyatár is szép rendben van tartva, s minden tekintetben megfelel az igényeknek. Maga a jégpálya ez évben még nagyobb, mint tavaly volt, úgy hogy azon egy párezer ember kényelmesen mozoghat” – adta hírül A Hon 1877. januári száma. A csarnokban korcsolyakötő helyiség, büfé, melegedő és zenekari terem is helyet kapott.
A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség 1892-ben, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség pedig 1908-ban jött létre, a töretlen kitartásuknak volt köszönhető, hogy 1893-ban Budapesten rendezték meg az első gyorskorcsolya-versenyt, amit világ- és Európa-bajnokság is követett – az első magyar Európa-bajnok Földváry Tibor volt. A sportolók mellett a nagyközönség is egyre inkább a siklás rabjává vált, így hamar szükségessé vált a pálya és az épület felújítása.
A korcsolyacsarnok, „mely abban az időben első volt a maga nemében, és típust alkotott, s mint ilyen, több enciklopédikus munkában meg is jelent. Később ez a pavilon kicsit lett, lebontották, és építettek helyébe egy nagyot. Kár! Én legalábbis sajnálom, mert a kis pavilont a maga szerény megjelenésében ma is egyik legsikerültebb alkotásomnak tartom, és sok előbbi és utóbbi munkámnál jobban szerettem” – emlékezett vissza alkotására Lechner Ödön A Ház című folyóirat 1911-es számában megjelent Önéletrajzi vázlatban. A Lechner tervezte csarnok helyén 1895-ben Francsek Imre tervei alapján épült fel az új, neobarokk stílusú épület és ekkor nyerte el mai formáját a tó is.
A jégpálya nyitvatartását ekkor még az időjárás, a jeges napok száma határozta meg. 1889-ben 46 nap kedvezett a korcsolyázásnak, akkor közel 10 ezren látogatták meg a pályát, de volt olyan év, hogy csak egy-két napra nyitott ki a létesítmény. Erre jelentett megoldást a műjégpálya kiépítése, aminek ötlete már az 1910-es években felmerült, azonban az első világháború miatt a megvalósítás az 1920-as évek közepéig húzódott. A munkálatok Hollerung Gábor, Krencsey Géza, Kremples Béla és Bauer Béla mérkök tervei alapján zajlottak. Európa legnagyobb, 80x70 méteres, összesen 5600 négyzetméteres szabadtéri műjégpályáját 1926 novemberében adták át. „A műjégpálya ünnepélyes megnyitására […] meghívják a kormányzót, a főhercegi családokat, a kormányt, a közéleti előkelőségeket és az egész sporttársadalmat. Az ünnepen felvonulnak a jégsport aktív művelői és meghívják a világ legjobb korcsolyázóit is, úgy hogy a külföldi jégsportoló vendégek bevonásával nagyszabású műkorcsolyázó és jéghokki versenyek következnek. Általában a műjégpálya óriási lendületet fog adni, a magyar jégsport művelésének, gyors-, és műkorcsolyázóink, jéghokki csapataink ezentúl a legteljesebb mértékben trenírozhatnak, versenyezhetnek és kétségtelen, hogy a műjégpálya rövidesen megteremti a külföldi viszonylatban is számottevő magyar korcsolyázó sportot” – adta hírül Az Est 1926. október 17-i száma.
A tükörsima jéghez a pálya betonrétege alatt 62 kilométer hosszú csőhálózatot építettek ki. A csövekben sós víz keringett, amit a zárt rendszerben cseppfolyósított és párologtatott ammónia segítségével mínusz 7–12 fokra hűtöttek le. A sós víz jól tartja a hőmérsékletet, így megfelelő hőszigeteléssel a betonon álló 2–3 centiméternyi vízréteg egyenletesen fagyott meg. A tó medrében folytatott munkálatokkal párhuzamosan a csarnok két szárnyépülettel bővült, a déli szárnyban gépházat alakítottak ki, az északiban a korcsolyázók, sportolók kényelmét szolgáló öltözők, ruhatárak kaptak helyet. A műjég már nem volt kitéve az időjárás szeszélyeinek, a korábbi kiszámíthatatlan, átlagosan 1–1,5 hónapos szezon helyett novembertől márciusig működhetett zavartalanul a pálya. 1926-ban az „éves” bérlet a „természetes jégpályára” 2–300 000, a műjégre 2–400 000 koronába került.
„Most a Városligeti-tó partján állunk, ahol nyáron csónakázgató szerelmespárok andalognak, télen pedig, pattogó katonabanda mellett, száz és száz korcsolyázó kering, mert ez a miniatür sanktmoritzi tó a Műjégpálya, ahol szezonban nivós nemzetközi versenyeket, jéghockey-mérkőzéseket, kosztümös jégünnepeket rendeznek”– veszi számba a fővárosi szórakozási lehetőségeket a Lechner Tudásközpont szakkönyvtárában elérhető Budapesti Notesz (1937). A jeges sportok népszerűsége a várakozásoknak megfelelően fellendült, 1929-ben, 1935-ben és 1939-ben is világbajnokságnak adott otthont a Városligeti pálya, ezeken számos hazai siker született: többek között Orgonista Olga és Szalay Sándor párosa, valamint Rotter Emília és Szollás László is felkerült a dobogóra.
A jeges élvezetet a második világháború félbeszakította, a műjégpálya jelentős károkat szenvedett. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Pesti Korcsolyázó Egylet erőfeszítéseinek köszönhetően állították helyre a pályát, ami 1968-ban pedig már kibővített területtel várta a siklani vágyókat. Az 1980-as évekre azonban ismét halaszthatatlanná vált a pálya, a gépház és a csőrendszer felújítása. Az ezredfordulón több rekonstrukción is átesett létesítmény legutóbb a 2010-es évek elején újult meg. Ma a Műjég több mint 12 ezer négyzetméternyi jeges felülettel várja a korcsolyázókat.
Források:
A Hon, 1877. január
Sport a jég hátán, Vadász- és Versenylap 1870. január 30.
November közepén nagy ünnepséggel megnyitják a műjégpályát, Az Est, 1926. október 17.
A városligeti műjégpályától várják a magyar korcsolyázósport újjászületését, Sporthírlap 1926. november 23.
Budapesti Notesz, 1937 – Lechner Tudásközpont szakkönyvtár
Városligeti Műjégpálya honlapja
Lechner Ödön legkedvesebb alkotása - Ilyen volt a régi korcsolyacsarnok, Pestbuda.hu
Ilyenek voltak a régi idők a városligeti jégpályán, Pestbuda.hu
