Melyik budapesti házban született Semmelweis Ignác? Hogyan került a Jókai-szalon az egykori Epreskertbe és honnan indult Bujtor, Latinovits és Frenreisz? A Lechner Tudásközpont Híres emberek Budapestje sorozatával a homlokzatok mögé kukkantva ismerhetjük meg neves művészek életét – egykori lakóházuk rövid történetén keresztül.

Aba-Novák Vilmos | Ady Endre | Agárdy Gábor | Almásy László | Alpár Ignác | Ambrus Zoltán | Arany János | Avar István | Áprily Lajos | Árkay Aladár | Babits Mihály | Baghy Gyula | Bajor Gizi | Barabás Gizella | Barabás Miklós | Barcsay Jenő | Bartók Béla | Basilides Mária | Bánovszky Miklós | Bárdos Lajos | Benkő Gyula | Benedek Elek | Berek Kati | Berény Róbert | Berki Viola | Bessenyei Ferenc | Bilicsi Tivadar | Bitskey Tibor | Blaha Lujza | Boncza Berta (Csinszka) | Bor Dezső | Brandi Jenő | Bródy Sándor | Bruck Lajos | Bujtor István | Bulla Elma | Cholnoky Jenő | Cziffra György | Csapody Vera | Csáth Géza | Cseh Tamás | Csonka János | Csontváry Kosztka Tivadar | Csók István | Dajka Margit | Derkovits Gyula | Déry Tibor | Domján Edit | Dsida Jenő | Durkó Zsolt | Éder Gyula | Erdős Renée | Erkel Ferenc | Fejes Endre | Fekete István | Ferenczi Sándor | Ferenczy Noémi | Ferencsik János | Feszty Masa | Fischer Annie | Frenreisz Károly | Füst Milán | Garas Dezső | Gereben Ágnes | Gábor Dénes | Gábor Miklós | Gács Rezső (Rodolfó) | Gádor István | Gerevich Aladár | Gerlóczy Gedeon | Germanus Gyula | Gerő Mór | Glatz Oszkár | Gregersen Gudbrand | Győry Károly | Hajós Alfréd | Hamvas Béla | Harry Houdini | Hatvany Lajos | Hauszmann Alajos | Herman Lipót | Herman Ottó | Hofi Géza | Horváth Ádám | Hofstätter Béla | Hugonnai Vilma | Huszka Jenő | Illés Árpád | Illyés Gyula | Jávor Pál | Jékely Zoltán | Jókai Mór | Jókainé Laborfalvi Róza | József Attila | Kaba Melinda | Kabos Gyula | Kadosa Pál | Kaffka Margit | Karády Katalin | Karczag György | Karinthy Frigyes | Karinthy Gábor | Kassák Lajos | Kálmán György | Kálmán Imre | Kismarty-Lechner Jenő | Kismarty-Lechner Kamill | Kiss Manyi | Kmetty János | Kocsis Zoltán | Kodály Zoltán | Komlós Juci | Komor Marcell | Kondor Béla | Korompay György | Kormos István | Kosztolányi Dezső | Krúdy Gyula | Lajtha László | László Fülöp | Latabár Kálmán | Latinovits Zoltán | Lénárd Sándor | Liffa Aurél | Lukács Margit | Lukács Pál | Major Tamás | Makovecz Imre | Mácsai István | Márai Sándor | Margitai Ági | Márkus Emília | Máté Olga | Mednyánszky Ági | Mensáros László | Mező Ferenc | Mikszáth Kálmán | Molnár Ferenc | Móricz Zsigmond | Nagy László | Neményi Lili | Nemes Nagy Ágnes | Németh László | Németh Gyula | Neumann János | Ország Lili | Ottlik Géza | Óvári Ferenc | Örkény István | P. Lányi Margit | Pap Vera | Papp László | Pege Aladár | Pető András | Petróczy István | Pilinszky János | Polcz Alaine | Polgár László | Popper Péter | Psota Irén | Robert Capa | Ráday Imre | Radnóti Miklós | Raksányi Gellért | Rásonyi László | Rákos Manó | Rockenbauer Pál | Romhányi József | Ruttkai Éva | Schulek Frigyes | Semmelweis Ignác | Seress Rezső | Sinka István | Sinkovits Imre | Somlyó Zoltán | Sulyok Mária | Szécsi Margit | Szabó Ervin | Szabó Lőrinc | Szabó Magda | Szakácsi Sándor | Szalay Zoltán | Szántó Piroska | Szegedy Róza | Szendrey Júlia | Szerb Antal | Szerencsi Éva | Szilárd Leó | Szőnyi István | Sztankay István | Tamási Áron | Tábori György | Tábori Nóra | Takács Marika | Teller Ede | Tersánszky Józsi Jenő | Thurzó Gábor | Tolnay Klári | Toroczkai Wigand Ede | Tóth Árpád | Tóth Eszter | Török Erzsi | Vajda János | Vass Elemér | Vámbéry Ármin | Varga Katalin | Varsányi Irén | Végvári Tamás | Veszelinov András | Vogel Eric | Vukán György | Weichinger Károly | Weltzl János | Weöres Sándor | Zala György | Zielinski Szilárd | Zsirai Miklós

A térképen az ikonokra kattintva nyílnak meg a fényképes bejegyzések, a teljes képernyős módban pedig név szerint is böngészhetünk a neves művészek között.

Fotók: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont

 

Építészek

Aba-Novák Vilmos

Harsány ecsetvonások a Zsolt utca 7-ből

Aba-Novák Vilmos / Zsolt utca 7.

125 évvel ezelőtt, 1894. március 15-én, Budapesten látta meg a napvilágot Aba-Novák Vilmos festőművész, eredeti nevén: Novák Vilmos József Zsigmond. Budán, Krisztinavárosban nevelkedett és élete nagy részét is itt töltötte, születésekor családja a Pálya utcai Zettl-házban élt, majd a Logodi utcába költöztek át. Novák gyermekként is művészi pályára készült, már egészen fiatalon rajzeszközöket szerzett be a helyi piacon.

Feleségével, Vulkovic Katóval 1925-től laktak Zugligetben, néhány évvel később a Margit körút 54-ben, 1932-től azonban visszaköltöztek Krisztinavárosba, a Zsolt utca 7. szám alatti sarokházba. A Zsolt és Derék utca sarkán álló épületről nincs sok információnk, az biztos, hogy – Budapest Főváros Levéltárának adatai alapján – 1911–12 között épült Porgesz József tervei alapján. Az épület Zsolt utcai homlokzatát 2004 óta a festőt alkotás közben ábrázoló dombormű és egy emléktábla díszíti. Összesen 7 évet töltött itt a házaspár, ez idő alatt érte el a festő legnagyobb sikereit: 1936-ban a Párizsi Világkiállításról Grand Prix díjjal, egy évvel később pedig a Velencei Biennálé nagydíjával tért haza.

Aba-Novák Vilmos az Aba vezetéknevet 1912-ben vette fel, ekkor már rajztanárnak tanult a mai Képzőművészeti Egyetemen. Tanulmányait keresztülvágta az első világháború alatti frontszolgálata, jobb karja egy sérülés következtében 4 évre lebénult. 1918-ban szerezte meg rajztanári oklevelét, majd a Műegyetem tanársegédje lett. Első kiállítását 1922-ben a Nagymező utcában található Erns Múzeumban rendezték (ma Robert Capa Központ), mely a korabeli kortárs művészetek otthona volt. „Nála minden szín harsogott. Minden forma duzzadó erővel teljes volt” – olvasható az 1930-as Az Ernst-Múzeum kiállításai című kiadványban. Képei az évek során nemzetközi sikereket is elértek, bejárták Zürichet, Stockholmot, Velencét, sőt még a tengerentúlon, Clevelandben is kiállították őket.

Fenyővári Bernadett

 

Ady Endre

„Én vagyok a mámoros, kusza est. Egy városom van: szegény Budapest.”

Ady Endre / Veres Pálné utca 4.

Érmindszent, Zilah, Debrecen, Temesvár, Nagyvárad, Párizs, Csucsa és végül Budapest. Ady Endre életében a diákévek kollégiuma, majd hotelek, szobabérletek és kávéházak cikázva váltották egymást. Első igazi otthona 40 éves korában, a budapesti Veres Pálné utca 4. szám alatt álló épület első emeletén lett.

Az itt található lakást felesége, Boncza Berta – akit a legtöbben Csinszkaként ismernek – örökölte. A birtokbavétel nem volt zökkenőmentes, ugyanis Csinszka édesapja halálát követően az itt működő Magyar Közigazgatás szerkesztősége nem távozott egykönnyen. Végül a költő feleségével 1917 őszén vehette birtokba a háromszobás lakást. A berendezésül szolgáló bútorok mind Berta ízlésvilágát és elképzeléseit tükrözték, ahogy önéletrajzában írta: „Most már van rendes fészkünk. […] Nagyon jó és szép nálunk. Virágos, világos, csöndes és mindig süt a nap. A Bandi szobája mesterileg van megoldva – most már képek után nézünk és könyvek kellenének…”. A lakást Ady rövid ideig élvezhette, ugyanis 1919 január elején az egészségügyi állapota tovább romlott. Az otthoni ápolás már nem bizonyult elegendőnek, így a városligeti szanatóriumba szállították, ahol január 27-én hunyt el.

Az egykori lakásberendezések összegyűjtését követően Ady Endre és Csinszka közös lakhelyét 1977-ben emlékmúzeummá alakították át, melyben a közös otthon képét igyekeztek visszaadni. A kaputól jobbra a Kossuth-díjas Varga Imre szobrászművész készített domborművet a költőről, a bal oldalon pedig bronz emléktábla állít emléket Ady Endre ittlétének.

Fenyővári Bernadett

 

Agárdy Gábor

Ikonfestő komédiás a Király utca 82-ből

Agárdy Gábor / Király utca 82.

A Király utca Körúton kívüli részén a klasszicista és historizáló épületek sorát több helyen törik meg magas, szecessziós bérházak. Az egyik ilyen épületben talált otthonra Agárdy Gábor színművész és ikonfestő, aki 1961-től egészen haláláig, 2006-ig élt a Király utca 82. szám alatt álló sarokházban.

Agárdy Gábor valójában Arklián Gábor néven látta meg a napvilágot 1922. augusztus 2-án, Szegeden. Az örmény családból származó művész már egészen fiatalon megismerkedett későbbi hivatásával, hiszen már 8 évesen játszott a Szegedi Szabadtéri Színpadon, 16 éves korában pedig szerződött a szegedi Városi Színházhoz, mint "táncos boy és kardalos". 1941-ig játszott szülővárosában, majd vándorszínésznek állt. 1942-ben katonai behívóval előbb tábori színházba, majd az orosz frontra került. Végül hadifogságba esett, ahol tanácsra eltitkolta színészi mivoltát, helyette festőnek mondta magát és mivel jó érzéke volt hozzá, kiváló portrékat készített orosz fogvatartóiról. Kilenc hónap után tért haza, ezt követően évekig vándorszínészként járta az országot kisebb-nagyobb vidéki társulatokkal. 1949-ben a Miskolci Nemzeti Színházhoz szerződött, később játszott a Fővárosi Operettszínházban is. Saját bevallása szerint pályafutása legszebb tizenkét évét a Petőfi Színházban töltötte, ahol több mint kétszázszor alakíthatta Bicska Maxit a Koldusoperában. 1964-ben csatlakozott a Nemzeti Színházhoz, amely 1989-ben örökös tagjának választotta. Egészen haláláig hű maradt a teátrumhoz, amely 2000-től már a Pesti Magyar Színház nevet viselte. Hivatásával kapcsolatban így vallott: „az a színész, aki este hét és tíz óra között elhiszi magáról, hogy Anglia királya, az nem normális. De ha nem hiszi el, akkor rossz színész.” Filmekben is gyakran feltűnt, többek között olyan alkotásokban láthattuk, mint A dunai hajós, az Egri csillagok vagy A gyertyák csonkig égnek. Művészetét 1958-ban és 1962-ben Jászai Mari-díjjal, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el. 2000-ben a Nemzet Színésze lett.

Agárdy Gábor nem csak a színészetben jeleskedett, egy egészen más területen, az ikonfestészetben is elismerést vívott ki magának. A festészettel gyermekkorában, egy véletlennek köszönhetően került kapcsolatba. 6 éves korában labdával berúgta Erdélyi Mihály festőművész ablakát, aki megrovás helyett inkább szárnyai alá vette a fiút, és tanítani kezdte. Az ikonok iránti rajongása akkor kezdődött, amikor Bulgáriában az Egri csillagokat forgatták. Egy óriási jégeső az egész stábot bekergette egy szófiai templomba, ahol a látottak olyan hatással voltak a színészre, hogy ott azonnal elhatározta, mielőbb kipróbálja az ikonfestést. Bár hobbinak indult, idővel egyre inkább elmélyült a technikában, és elszántságának köszönhetően az ikonfestészet egyik hazai kiválósága lett. Műveit több önálló kiállításon is bemutatták, amelyek közül néhány megtalálható a Pannonhalmi Apátságban, az oroszországi Danyilov Kolostorban, sőt a Vatikánban is. A legtöbb alkotása mégis szeretett Király utcai otthonának falait díszíti, amiről a színész felesége, Rácz Boriska balettművész így mesélt 2012-ben: „tele van a lakás a férjem munkáival, hiszen nemcsak ikonokat festett, de szinte mindenben kipróbálta magát. Ezért is szoktam azt mondani, hogy bár lassan hat éve elment, az otthonunk minden négyzetcentimétere annyira őt idézi, hogy ettől állandóan jelen van.”

Boriska és Gábor 1961-ben költözött friss házasként az 1910-es évek elején épült bérház harmadik emeletére. Az ÓVÁS! Egyesület gyűjtéséből tudhatjuk, hogy a műtermes bérházat beczkói Bíró Károly építőmester és fia, beczkói Bíró Gyula építész tervezték és feltételezhetően a kivitelezés is közös munka volt. A Király és Csengery utcára néző manzárdtetős sarokház homlokzati felületét az ablakok alatt stilizált életfamotívum díszíti, valamint a zárterkélyek alatt számos azték hatású szobrot is felfedezhetünk. Egykor szinte a teljes mezzaninszintet egyterű, hatalmas műhely foglalta el. A Hungaricana adatbázisban található, 1911-ben készült tervek szerint pedig óriási kávéház is működött az épületben. A komfortos-cselédszobás lakásokba lifttel lehetett feljutni.

Agárdy Gábor emlékét a ház falán bronzból és gránitból készült domborműves emléktábla őrzi.

Németh Edina

 

Almásy László

Az angol beteg a Bartók Béla úton

Almásy László / Bartók Béla út 29.

Almásy Lászlóról – akiről Az angol beteg című, kilenc Oscar-díjjal jutalmazott film főhősét mintázták – elsősorban Afrika jut az eszünkbe, az nem annyira köztudott, hogy a Bartók Béla úton, a Kelet Kávézó környékén is a lábnyomában járhatunk. A harmincas-negyvenes évek fordulóján itt lakott ugyanis a 29. szám alatt. A pontos évszámokat nem ismerjük, a Budapest100 kutatásai alapján 1939–1943 között biztosan itt élt, de egyes visszaemlékezések szerint a főváros ostromának idejét is itt töltötte. Almásy Borostyánkő várában (amely ma Bernstein néven Burgenland része), nemesi származású családjának birtokán született 1895-ben. Már széles látókörű nagyapját is nagyon érdekelték a földrajzi utazások és felfedezések, alapító tagja volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, több mint ötezer kötetes könyvtárának jelentős része is ezzel a témakörrel foglalkozott. Édesapja is továbbvitte ezt a családi hagyományt, több nagy utazást tett a Duna-delta vidékére és Ázsiába.

A repüléssel Almásy grazi középiskolai évei alatt kezdett foglalkozni, amikor saját építésű repülőgépével egy kőfejtő pereméről elrugaszkodva nagyot zuhant, de megúszta a balesetet. A középiskolát Angliában fejezte be, és majdnem anyanyelvi szinten a nyelvet is elsajátította. Itt támadt fel benne az érdeklődés Afrika iránt. A Szaharában az I. világháború után végzett kutatásaihoz a britek és az egyiptomiak bizalmát és pénzügyi támogatását egyaránt elnyerte. Az autóversenyzőként is hírnevet szerzett Almásy egy osztrák gyártmányú Steyr autóval először a Nílus mentén Kartúmig jutott el, majd átkelt a Núbiai- és a Berber-sivatagon. Ezután a Keleti-Szaharát járta be és a Líbiai-sivatagban szervezett vadászexpedíciókat. A szíriai Aleppo közelében gróf Zichy Nándorral együtt szerencsés kimenetelű légi balesetet szenvedett. A nevéhez fűződik Afrika több földrajzi nevezetességének, és ehhez kapcsolódóan rengeteg barlangrajznak a felfedezése.

A II. világháborúban a magyar légierőben szolgálatot teljesítő Almásyt az Afrikában Mussolini megsegítésére készülő német hadsereghez vezényelték, mivel ott nagy szükség volt a helyismeretére és az egyiptomi elithez fűződő kitűnő kapcsolataira. Őt igazából az érdekelte, hogy egyúttal felkutathassa egy ókori perzsa uralkodónak, Kambüszésznek a Líbiai-sivatagban eltűnt hadseregét. Almássy nevéhez fűződik a Salaam-művelet, a háború egyik legizgalmasabb titkos akciója, amelynek során sivatagi utakon sikerült német hírszerzőket juttatni az angol vonalak mögé.

Az 1944–45-ös időszakot több visszaemlékezés szerint a Bartók Béla úton töltötte, részt vett a zsidómentésben, német őrnagyi egyenruhájában például többször elzavarta a házban razziázó nyilasokat. Ennek ellenére a népbírósági perek idején többször letartóztatták és a politikai rendőrségen kínozták. A vádak alól végül Germanus Gyula tanúvallomásának köszönhetően mentették fel, a hányattatásai azonban ezzel nem értek véget, 1947 januárjában újra őrizetbe vették. Ekkor az egyiptomi Alaeddin Mouhtár pasa segítségével sikerült kiszabadulnia. Magyarországon a jövője teljesen kilátástalan volt, de még – az Ausztria szovjet megszállási övezetébe került – Borostyánkőn sem maradhatott. Élete hátralévő részét Kairóban töltötte, sportrepülés-oktatásból és sivatagi autós kirándulások szervezéséből tartotta fenn magát. A tudományos kutatást sem adta fel teljesen, újabb kísérleteket tett, hogy megtalálja Kambüszész seregének nyomait a sivatagban. Egy vérhasfertőzés szövődményeinek következtében viszonylag fiatalon, egy salzburgi szanatóriumban hunyt el 1951 márciusában.

Az építésekor a Fehérvári út 27. címet viselő lakóház a Budapest Főváros Levéltára adatbázisa szerint 1908-ban készült el Jónás Dávid és Jónás Zsigmond tervei alapján. Maga az építtető is Jónás Dávid (1871–1951) volt, aki a pályafutását Bécsben kezdte többek között a Fellner és Helmer építészirodában, majd hazatérése után a századfordulón Heidelberg Sándorral tervezett több budapesti bérházat. 1903-tól az öccsével, Zsigmonddal közös irodát nyitott, a legjelentősebb munkáik az Arany János utca 32. alatti Goldberger-ház, a Szervita téren Szénássy és Bárczai áruházaként elkészült épület és a Tolnai Világlapjának székháza a Dohány utcában.

Pesti Monika

 

Alpár Ignác

Alpár Ignác az Almássy téren

Alpár Ignác / Almássy tér 15.

A 165 éve, 1855. január 17-én született Alpár Ignác közel harminc évig élt az Almássy tér 15. alatti saját házában, amelyet maga tervezett és az 1890–91-ben lezajlott kivitelezést is maga vezette. A háromemeletes, historizáló sarokházban működött Alpár építészirodája is. 1918-ban az I. világháború gazdasági nehézségeinek következményeként kénytelen volt eladni a házat, ettől kezdve a Rózsadombon, a Bolyai utca 11. alatt eredetileg nyaralónak épített villában lakott családjával – ahogy azt Rosch Gábor Alpár Ignác építészete című kötetében olvashatjuk.

Alpár az egyik meghatározó alakja a kiegyezés és az I. világháború közötti építészetünknek. Életművében kiemelkedő szerepet játszottak a bankok és egyéb pénzintézetek épületei. Ennek az épülettípusnak kifejezett specialistája lett, mesterien ötvözte a bankok reprezentációs igényeinek megfelelő monumentális, gazdagon díszített homlokzatokat a működésükhöz elengedhetetlen funkcionális alaprajzokkal. Az 1891-ben tervezett Győri Városi Takarékpénztár után, 1900-tól a fővárosban ilyen középületek sorát hozta létre, ezek: az Osztrák-Magyar Bank (Magyar Nemzeti Bank), a Budapesti Tőzsdepalota (később MTV székház), a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (Belügyminisztérium), a Pesti Hazai Első Takarékpénztár (később Budapest Bank és Értéktőzsde), a Magyar Általános Hitelbank (Pénzügyminisztérium) és az Anker Élet- és Járadékbiztosító Társaság székháza.

Pályafutásának egy másik csúcspontja a Millenniumi Kiállítás Történelmi Főcsoportja, vagyis a ma Vajdahunyad váraként ismert épületegyüttes. Budapest arculatának megteremtésében rendkívül jelentős szerepet játszott, de az egész történelmi Magyarország területén villák, kastélyok, vármegyeházák, iskolák, templomok, fürdők és egyéb középületek sora fűződik a nevéhez.

Pesti Monika

 

Ambrus Zoltán

Ambrus Zoltán és a Valéria

Ambrus Zoltán / Üllői út 36.

Az Üllői út és a József körút sarkán – a mai árkádsor helyén – egykor népszerű kávéház, a Valéria állt: tágas teraszán katonazenekar játszott, az odalátogatók bőséges reggelivel indíthatták napjukat, majd a délután folyamán változatos fagylaltkínálat várta a vendégeket. A tulajdonos és az üzlet felvirágoztatója, Ottó Dezső jóvoltából kiváló, frissen őrölt kávét szolgáltak fel. Az élőzene mellett a késő éjszaka is nyitva tartó kávéház négy billiárdasztallal gondoskodott a vendégek szórakoztatásáról. Az irodalmi élet számos közismert alakja, így Gárdonyi Géza, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső is szívesen múlatta ott idejét, de a törzsvendégek között volt az író és kritikus Ambrus Zoltán is, aki szomszédos lakásából gyakran lejárt a kávéházba, hogy álmatlan éjszakáit újságolvasással töltse.

Ambrus korábban egy akkor még Főherceg Sándor (ma: Bródy Sándor) utcai bérház harmadik emeletének egyik lakásában működtette szerkesztőségét és írói műhelyét, majd 1911-ben költözött a Valéria kávéháznak is otthont adó Üllői úti épületbe. A 36. szám alatti, szintén harmadik emeleti lakás három nemzedéknek volt otthona: az első feleségével, Tormássy Gizellával kötött házassága után hamar özvegyen maradt Ambrus egyetlen lányával, Gizellával, vejével, az iskolaigazgató Fallenbüchl Tivadarral, és Zoltán nevű unokájával élt együtt, meglehetősen szerény körülmények között. Hatvany Lajos így emlékezett vissza arra az időre, mikor a zeneszerző és zenekritikus, Reinitz Béla társaságában látogatást tett az idősödő író Üllői úti lakásán: „szétnéztem az úgynevezett ebédlőben, melynek elszomorult bútorzata egy híres magyar író rosszul honorált munkájának mintegy jelképe volt. … Ebből az utcai kétablakos szobából olyan személyzeti szobába nyílt egy tapétaajtó, mely élemedett gazdája jóvoltából épp olyan hálószoba lett, mint ama Főherceg Sándor utcabeli, ahol őt ifjan először ismertem meg. Mégis avval a különbséggel, hogy itt nem kéziratok hevertek mindenfelé, mint az egykori redakcióban, hanem könyvek. Könyvek padlón, polcon, széken, asztalon, szekrényben és még az ágyon is.” Ambrus ebben a szerény, kissé zsúfolt lakásban töltötte életének utolsó két évtizedét. 1932-ben az influenzától legyengülve, családja körében hunyt el.

Az 1892-ben épült sarokház, amelyben Ambrus és családja lakott, az 1956-os harcok egyik enyhébb sérüléseket szenvedett épületáldozata volt, azonban az ott lakók közül sokan otthonukat vesztették: sarokrésze két szoba szélességben leomlott, lakhatatlanná vált. Többekhez hasonlóan Ambrus lánya, az akkor már hetven éves Gizella is szükséglakásba kényszerült, ám főzni mégis visszajárt az Üllői úti lakásba, ugyanis átmeneti otthonában – egy Rákóczi téri irodahelyiségben – nem volt konyha. A helyreállítási munkákra végül 1957-58-ban került sor. Az IPARTERV a házat eredeti formájában tervezte visszaállítani, a lekanyarodó sáv kialakítását viszont az egykori kávéház lebontásával oldották volna meg. Így napjainkban már csak árkádsort találunk a Valéria helyén, viszont emlékét számos irodalmi mű megőrizte. 1960-ban Ambrus Zoltán születésének közelgő századik évfordulója alkalmából az épületen emléktáblát avattak.

Tábi Emőke

 

Arany János

„Éljen hát az ő utcája! S a magyarnak "nagy pipája"

Arany János / Erkel utca 20.

Arany János, a magyar irodalom egyik legelismertebb és legmeghatározóbb alakja első budapesti otthonát – ahol 1860 és 1864 között élt – az egykor Három Pipa, ma Erkel névre hallgató utca és az Üllői út sarkán álló épületben rendezte be. Híres költőnk 1817-ben született Nagyszalontán, református család tizedik gyermekeként. Már egészen kiskorában hatalmas tudásra tett szert, egyes visszaemlékezések szerint csupán 4 éves volt, amikor megtanult írni és olvasni hamuba rajzolt betűk segítségével.

Ercsey Juliannával 1840. november 19-én keltek egybe, házasságukból két gyermek született, 1841-ben Juliska, három évvel később pedig László. Arany irodalmi karriere a Kisfaludy Társaság pályázatára 1845-ben készített az Elveszett alkotmány című írásával kezdődött, az igazi sikert azonban az egy évvel később íródott Toldi hozta meg, mellyel nem csupán elismert költő lett, Petőfi Sándorral való ismeretségét is a műnek köszönhette. Az 1848-49-es forradalmat követően került Nagykőrösre, ahol kilenc éven át tanítóként dolgozott.

Életének meghatározó pontja volt, amikor a Kisfaludy társaság 1860 júliusában megválasztotta igazgatójának, ekkor költözött a fővárosba. Első pesti lakhelye az Üllői út és a Három Pipa (ma Erkel utca) sarkán álló épület volt. A csendesnek cseppet sem nevezhető környék ekkor nagy átalakuláson ment keresztül, sorra építették az elegáns bérpalotákat, azonban a Széna térre (ma Kálvin tér) vezető utat még javában a kereskedők hangosan nyikorgó szekerei uralták. Véletlen, mégis talán sorsszerű egybeesés, hogy a lakással szemközti épületben alapította meg Kisfaludy Károly az Aurora-kört, mely előfutára volt a végül Kisfaludyról elnevezett irodalmi társaságnak. Sőt, egy ideig az is felmerült, hogy az utca nevét Három Pipáról Kisfaludyra változtatják, ennek a tervnek köszönhetően született meg Arany János tollából A Három-pipa utca című vers.

„Ez egy 4 jó szobás szállás, de baj az, hogy a központtól kissé távol, hogy második emelet, hogy biztos padlás nincs, s ami fő, hogy többnyire oly nép lakja, mely ököllel szokta ügyes-bajos dolgát igazítani egymást közt” – írta a lakásról Arany a Tompa Mihálynak címzett 1861. augusztus 25-i levélben. Bár szerettek volna mihamarabb új helyre költözni, végül 4 évet töltöttek el az Erkel utca 20-ban. A második emeleti lakás – az Arany család mellett – a Szépirodalmi Figyelő (1860–1862), majd a Koszorú (1863–1865) szerkesztőségének is otthont adott. Végül 1864-ben a néhány perc sétára lévő Üllői út 7-be költöztek át. Arany János itt töltött éveinek emlékét az Erkel utca felöli homlokzaton egy 1925-ben állított emléktábla őrzi.

A három-pipa utca

Kisfaludy egy pipáról
Monda elmés pipadalt:
Illő, hogy e "három pipa"
Nyujtson érte diadalt.
Éljen hát az ő utcája!
S a magyarnak "nagy pipája"
(Mint a régi példa jár),
Legyen egyszer tömve már

Fenyővári Bernadett

 

Avar István

Avar István és a Tárnok utca 13.

Avar István / Tárnok utca 13.

A budai Várnegyedben, a Mátyás templom tőszomszédságában, a Szentháromságtér egyik sarkában, festői, műemléki környezetben áll az a modern épület, ahol Avar István 2014-ben elhunyt nagy színészünk csaknem negyven évig élt. A Tárnok utca 13-ban álló, 1975-ben felépült házat Gulyás Zoltán és Reimholz Péter tervezte.

A budavári Tárnok utca már a középkorban is népes volt, árusok bódéi és asztalai álltak egymás mellett sorban az épületek homlokzatai előtt és a számukra kialakított boltívekben. Az utca Duna felé eső oldalán – tehát ott, ahol Avar lakása is volt – a sajt- és gyümölcsárusok kínálták portékáikat, szemben pedig a pékek és zsemlesütők. A 13-as számú ingatlan 1944-ig az Esterházy család tulajdonában volt, egyemeletes várbeli rezidenciájukat, mely 3 házszámot is elfoglalt, 1817-ben építtették. Az a társasház, amely az Avar család otthona volt, 1975-ben épült, Gulyás Zoltán és Reimholz Péter tervei alapján. Az épület nem törölte el a múlt nyomait, hanem magába olvasztotta azokat: az egykor a helyén álló középkori eredetű lakóház földszinti részeit és az eredeti 14-15. századi gótikus ülőfülkés kapualjat. A fülkék a modern épület üvegből készült ajtószárnyain keresztül ma is láthatók. Ezek fölött két emelet és tetőtérszint található. A magastetős épület Szentháromság tér felé néző világos homlokzata középen hosszanti sávval megosztott, melyet ugyanolyan sötét kerámiacsempék díszítenek, mint a ház Tárnok utcára néző oldalát.

Avar István másfél évnyi kilincseléssel és kérvényezéssel érte el, hogy nagyobb lakásba költözhessen, miután megszületett kisfiuk és apja halála után hozzájuk költöző édesanyjával négyesben már nagyon szűken voltak pesti kis otthonukban. Cserelakásként kapták a Tárnok utcai lakást, ahová annak felépültekor költöztek és csak nagyjából negyven év múlva, a színész halála előtti évben hagyták el. Avar nagyon szeretett itt élni, része volt a helyi közösségnek, az Úri utcában még törzskocsmája is volt, ahol névre szóló korsóval rendelkezett.

Avar István Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze, Egercsehiben született 1931. március 21-én, többgenerációs bányászcsalád fiaként. Mikor édesapját a háborúban munkaszolgálatra hívták, István vette át a családfenntartó szerepét, megtanulta a kemény munkát. A háború után 4 évig maga is dolgozott bányászként, pedig szinte még gyerek volt. Papnak készült, ám mivel volt tehetsége a szerepléshez, környezete biztatta, hogy jelentkezzen a Színművészetire. Színész oklevele kézhezvétele után, 1954-től 6 évig Pécsett játszott, majd évtizedekig a budapesti Madách és Nemzeti Színházak társulatában. Legendásan fegyelmezett színész volt, nem késett a próbákról, nem születtek történetek mulatozásairól. Nyugdíjba vonulását követően a Pesti Magyar Színházban lépett színpadra. Nagyformátumú és hétköznapi hősöket is kiválóan alakított, pályája egybeesett a magyar filmgyártás egyik legfontosabb korszakával, így számtalan színpadi szerepe mellett 52 filmben és 38 tévéfilmben is játszott. Nagyon tudott verset mondani, ebben megnyugtató, mély, meleg hangja is segítette. Pedig nem volt egyszerű az indulás, palócos beszédét csak rengeteg gyakorlással tudta a színészethez szükséges tiszta és semleges beszéddé formálni. Orgánuma és kitűnő beszédtechnikája miatt a közönség a rádióban is rengetegszer hallhatta, csaknem ötven hangjátékban szerepet, de ő adta hangját Márai Füveskönyvéhez, vagy Arany László meséihez, hangoskönyvekben. Tanította is a beszédet, a színművészeti főiskola színpadi beszéd tanára volt, majd tanszékvezető. 2014-ben, éppen halála előtt gyémántdiplomával tüntették ki.

Hosszú betegség után 84 éves korában hunyt el, 2014. szeptember 13-án, egyetlen nappal élve túl pályatársát, Sztankay Istvánt. Emléktábláját 2018 márciusában a Budavári Önkormányzat állította özvegye, Gyapay Yvette, és fia, István kezdeményezésére.

Juhász Réka

 

Áprily Lajos és Jékely Zoltán

„...zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved”

apriliy-jekely-heb.jpg
Áprily Lajos, Jékely Zoltán / Frankel Leó út 21.

Áprily Lajos (1887-1967) és fia, a szintén költő Jékely Zoltán (1913-1982) emléktáblája a Margit hídhoz közel, az irgalmasrendi kórházzal szemben, a Frankel Leó út 21. sarki házának kapujában látható. Erdélyi származású költőnk csak felnőtt fejjel, 1929-ben költözött Kolozsvárról Budapestre és hozta magával a családját is. A Frankel Leó úti negyedik emeleti lakásba 1947-ben öltöztek, de ekkor Áprily már javarészt Szentgyörgypusztán, Visegrád melletti kis házukban töltötte idejét, a világtól elvonulva.

A most Felhévíznek nevezett városrész, amely a területén lévő melegvizes forrásokról kapta nevét, egykor Buda önálló külvárosa volt Gézavására néven. Ide jártak gyógyulni a környék betegei, itt működött a középkori Buda legnagyobb kórháza a Szent Lélek Ispotály.

Az Üstökös utca sarkán álló bérházépületben gyakran romlott el a rozoga lift, de hála a két tagból épült iker-jellegű épületnek, a dupla belső udvaron keresztül Jékelyék otthona a Dunapart felőli lifttel is megközelíthető volt. A négyszobás lakásról és a család életéről Lator László A csillagtorony lakója című írásának köszönhetően egészen személyes képet kaphatunk: „Ez a régi ház igazán nem volt úriasan elegáns, még kevésbé szép. De amikor végre eltűntek az állványok, nagy lépcsőházaival (a Frankel Leó utca felől is kettő volt, a 21-es és a 23-as kapu), régimódian magas emeleteivel, békebeli falaival megnyugtatóan szilárdnak, megnyugtatónak tetszett. Nagy volt a lakás is, kényelmét legfeljebb az rontotta, hogy többnyire több család, több generáció lakta. Az előidőktől sokáig Áprily Lajos volt a család feje. A nagy családnak olykor a négy szoba is kevés volt. Később egy ideig ott lakott Jékely fiának családja is.”

Jékely Zoltán,a legidősebb fiú Áprilyék három gyermeke közül – családjának és barátainak csak Zsoli – bohém életformája szöges ellentéte volt apja szigorú protestáns felfogásának. Zsoli hajnalba nyúló nagy mulatozásokat, viccekkel, ugratásokkal tarkított esteket, ceremóniákat tartott a lakásban, ahol számos állandó vendég mellett számtalan alkalmi társ és „isteni donna” váltotta egymást az évek során. Jékely dolgozószobája éveken át az előszobából balra nyíló keskeny helyiség volt, ahol felesége és gyermekei, a családi élet nyüzsgése elől elbújhatott. A mindenféle tárggyal telezsúfolt, félreeső szoba otthonos fészek volt a költő számára. Ablaka az Üstökös utcára nézett, éppen a kórházra, ahol az utolsó magyar trubadúr végül 1982-ben meghalt, mert sokadik infarktusát már nem tudta kiheverni.

A kéttagú bérházépület helyén egykor az 1868-ban épült Első Budai Kékfestő és Pamutnyomó Gyár állt.

Juhász Réka

 

Árkay Aladár

Építész műteremház az Alma utcában

arkay-heb.jpg
Árkay Aladár / Alma utca 1.

Árkay Aladár építész, akinek több jelentős műve áll a Városmajor és a Kis-Sváb-hegy környékén, saját házát is itt építette fel, az Alma utca 1. szám alatt.

Árkay 1868. február 1-én, Temesváron született, de a család hamarosan Budapestre költözött, ahol édesapja – aki korának egy saját gyárral rendelkező, kitűnő műlakatos iparművésze volt – olyan jelentős épületek kivitelezésében működött közre, mint a New York-palota, a Nyugati pályaudvar, a Dísz téri Honvéd Főparancsnokság és a régi Erzsébet híd. A Műegyetem elvégzése után Árkay Párizsban tett tanulmányutat, majd Bécsben a Fellner és Helmer építésziroda művezetője lett. Hazatérve Hauszmann Alajos mellett a budavári királyi palota építkezésén dolgozott. Ezután apósa, Kallina Mór építészirodájához csatlakozott, közösen tervezték a Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Főparancsnokság épületeit a várban, a Budai Vigadót, valamint a Szent Gellért-emlékművet a Gellért-hegy oldalában.

Első önálló munkája, az Andrássy út és a Hősök tere sarkára 1905-ben tervezett Babochay-villa már elszakadt a korábbi épületek historikus hangvételétől. 1910–1913 között épült fel a bírák és ügyészek számára kialakított villanegyed a Kis-Sváb-hegy déli oldalán, ahol Árkay mindegyik épülethez egyedi tervet készített. A szintén az 1910-es évek elején elkészült Fasori református templom már saját, kiforrott stílusát mutatja. Az I. világháború után első jelentős épülete a városmajori kis templom volt, majd 1924–25-ben készült el a Rákóczi Gimnázium kápolnája. A húszas évek második felében még két templom épült a tervei alapján, az egyik a lengyel nemzetiség számára Kőbányán, a másik Győr-Gyárvárosban. Az utóbbit a hazai modern templomok első képviselőjeként tartja számon a szakirodalom és így üdvözölte a korabeli szaksajtó is, bár a koraromán itáliai templomok stílusjegyeit is magán hordozza. 1931-től haláláig, 1932. február 2-ig az új városmajori templom tervezésével foglalkozott. A vasbeton keretrendszerrel épült, háromhajós templom 1933-as felszentelését már nem érhette meg, a kivitelezés levezénylése a fiára, Árkay Bertalanra maradt.

1908-ban tervezte saját házát az Alma utca és a Gaál József utca sarkára, amelyben a műterme is működött. Az épület 1913-ban készült el. Az egymással hegyesszöget bezáró utcák különleges, a csúcsainál lecsapott háromszög alakú, eredetileg szimmetrikus alaprajzi kontúrt eredményeztek. Az alagsorban elhelyezett kiszolgáló funkciók fölé, a magasföldszintre került a konyha és a hatalmas méretű ebédlő, valamint egy fogadószoba. Az első emeleten helyezkedett el a háló-, a fürdő és a két gyerekszoba mellett a nagy belmagasságú műterem – ahogy a kitervezte.hu portálon elérhető eredeti tervrajzokon láthatjuk. Az épület Gaál József utcai oldalához és hátsó homlokzatához később hozzáépített, esetleges hatást keltő bővítések, valamint az idők folyamán leegyszerűsített vagy más anyagból elkészített szerkezetek, részletek miatt a ház mai megjelenése sajnos elmarad az archív fotókon látható igényességtől és kidolgozottságtól.

Pesti Monika

 

Babits Mihály

Babits Újpesten

Babits Mihály / Tavasz utca 1.

Vajon milyen lehetett Babits Mihálytól magyart vagy latint tanulni? – merülhet fel bennünk a kérdés az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium mellett elsétálva, amelyben 1911–12 között az Esti kérdés, a Balázsolás, a Jónás könyve költője tanított. Igaz, még nem az iskola mai, 1913-ra elkészült épületében, hanem annak elődjében, a Venetiáner utcában. Babits újpesti élményeit a Kártyavár című regényében meg is írta. Nem ő az egyetlen nagy név a gimnázium tanári karában, az iskola első énektanára például Erkel Sándor, Erkel Ferenc unokája volt, 1949–53 között pedig itt tanított Kulin György csillagász, akinek köszönhetően a gimnáziumban egy csillagvizsgáló is létesült. Az iskola mai otthonát Tőry Emil és Pogány Móric tervezte, a kor premodern építészeti áramlatait klasszicizáló elemekkel vegyítve. Pogány Móric (1878–1942) nem sokkal a századforduló után került Tőry Emil (1863–1928) építész, műegyetemi tanár irodájába, ahol irodavezető lett, majd 1908-tól indították el közös tervezői praxisukat, amelynek keretében sok értékes épület született, többek között az Adriai Biztosító Társulat székháza, a mai Ritz-Carlton Hotel a Deák téren.

Pesti Monika

 

Baghy Gyula

Eszperantó a Rottenbiller utca 66-ból

Baghy Gyula / Rottenbiller utca 66.

Erzsébetváros külső részén, a Rottenbiller utca 66-ban élt és írta műveit 1917-1966 között Baghy Gyula, a hazai eszperantó mozgalom jeles képviselője. Az utca mai nevét az 1870-es évek elején Pest egykori polgármestere, Rottenbiller Lipót után kapta, ezt megelőzően Liniengrabenként és Árokvonalként ismerték – olvasható A mi Erzsébetvárosunk blogon. A századforduló előtt a Keleti Pályaudvar környékén elsősorban a pesti polgárok káposztás és szőlőskertjei voltak, a városrész dinamikus kiépülésekor – az amerikai nagyváros gyors fejlődésére utalva – a „Csikágó” becenevet kapta. A Jósika és Rottenbiller utca sarkán álló háromemeletes, historizáló bérház 1883 körül épült fel – derül ki Déry Attila Terézváros-Erzsébetváros című könyvéből, sajnos a tervezőről és az építtetőről sem maradt fent információ, azt azonban tudjuk, hogy ebben az épületben talált otthonra az első világháborút követő szibériai fogságból hazatérő Baghy Gyula, a magyar eszperantó mozgalom meghatározó alakja.

Baghy 1891. január 13-án látta meg a napvilágot Szegeden. Apja színészként, édesanyja pedig súgóként dolgozott. A vörös függöny szele őt is megérintette, így 1910-ben színészként és rendezőként kezdte el tevékenykedését. Első találkozása az eszperantó nyelvvel – mely végül egész életén átívelő igazi szenvedéllyé és hivatássá nőtte ki magát – 1911-ben történt.

Az eszperantó életre hívásának alapjául az a gondolat szolgált, hogy legyen egy nemzetektől független, könnyen elsajátítható nyelv, mely gördülékenyebbé teheti a nemzetközi kapcsolatokat és segít a bábeli konfliktusok elsimításában. Megalkotója egy lengyel gyökerekkel rendelkező szemészorvos, Lazar Markovics Zamenhof volt. Egyes becslések szerint ma is feltehetően 115 országban használják levelezésekhez, nemzetközi találkozókon és kongresszusokon az eszperantót. Baghy Gyula eszperantóhoz köthető nyelvészeti tevékenysége számos területre kiterjedt, többek között tanfolyamokat szervezett, szakpublikációkat készített, emellett költeményeket, regényeket, színdarabokat fordított és írt is Julio Baghy művésznéven. A havonta megjelenő eszperantó nyelvű Literatura Mono lap társszerkesztője volt 1933-ig. Több alkalommal népszerűsítette nemzetközi konferenciákon az eszperantót és az mögötte meghúzódó eszmerendszert. Baghy Gyula Rottenbiller utca 66-ban töltött 49 évének emlékét a ház homlokzatán márványtábla őrzi.

Fenyővári Bernadett

 

Bajor Gizi

Színészvilla a Stromfeld Aurél utcában

Bajor Gizi / Stromfeld Aurél utca 16.

A Bajor Gizi Színészmúzeum 68 éve várja a magyar színháztörténet iránt érdeklődőket a XII. kerületi Stromfeld Aurél utca 16. szám alatt. A hatalmas parkkal körülvett villa 1933 és 1951 között a Kossuth-díjas színművésznő otthona volt.

Beyer Gizella 1893. május 19-én született Budapesten. A már gyerekkorától a színpadról álmodozó, folyton énekelő és szavaló Gizi az Angolkisasszonyoknál végzett tanulmányait követően – családja tudta nélkül – a Színművészeti Akadémiára felvételizett. Az itt töltött évek alatt változtatta meg vezetéknevét Beyerről Bajorra – bár ő a Bayor alakot használta. 1914-ben, közvetlenül a főiskola befejezése után a Nemzeti Színházban kezdte meg színészi pályafutását és egészen haláláig a társulat tagja maradt – két évad kivételével, amit a Magyar Színháznál töltött. A korszak egyik legismertebb és elismertebb színésznőjeként 1948-ban az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. Júliát, Anna Kareninát, Kleopátrát, a kaméliás hölgyet és Ibsen Nóráját is megtestesítette a színpadon, emellett többek között a Rongyosok, a Kacagó asszony és a Két fogoly című filmekben is játszott.

1933-ben harmadik férjével, Germán Tibor orvossal és Peggy nevű foxterrierével költözött be a mai Stromfeld Aurél utca 16. szám alatt álló villába. Az 1900-as évek elején épült az akkor még Németvölgyi út 35. címet viselő ház, 1928-ban került Gizi fivére, Beyer Rudof tulajdonába. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet honlapja szerint a földszintes neobarokk stílusú épületet Országh Béla tervei szerint alakították át kellemes kerttel szegélyezett emeletes villává. A költözésről a Színházi Élet 1933/10. száma is beszámolt: „A családi házra ráhúztak egy emeletet. Most L alakú építmény néz szembe a felkelő nappal. […] Felépült az új lakásban a búbos-kemence, egy érdekes erdélyi specialitás, amely háromszéki nemesi kúria hangulatát varázsolja a tágas fogadószobába. Az építkezést Bayer Rudolf ellenőrzi, a művésznő fivére. Görgey tábornok híres vezérkari tisztjének unokája reggeltől estig dolgozik, hogy még szebbé tegye híres húgának új lakását. […] Délután felszerelték a lakásban a tükröket, felakasztották a képeket. A búboskemence mellé stílusos kép került: Bajor Gizi oroszos ruhában, mini a Szibéria hősnője.”

A Stromfeld Aurél utcai ház hamar a korabeli művészélet egyik központja lett, gyakori vendég volt Gombaszögi Irén színésznő, Herczeg Ferenc író, Indig Ottó színműíró és Diósy Antal festőművész is. Azonban a színésznőre nem csupán békeidőben számíthattak a barátai, a második világháború alatt az alagsor menedéket nyújtott az üldözötteknek, többek között Gizi férjének, Germán Tibornak és Tamási Áronnak is.

Bajor Gizi 1951-ben hunyt el tragikus körülmények között. Megzavarodott férje halálos adag morfiumot adott be neki – tartva attól, hogy a színésznő megsüketül és képtelen lesz folytatni karrierjét –, Germán Tibor ezt követően magával is végzett. Egy évvel a színésznő halála után Gobbi Hilda kezdeményezésére múzeummá alakították a Stromfeld Aurél utcai villát. A Bajor Gizi Színészmúzeum falán 2001-ben avatták fel a művésznő emlékét őrző táblát, Czinder Antal szobrászművész alkotását.

Jancsó Ágnes

 

Barabás Gizella

Műterem és kiállítások otthona a Feneketlen-tó mellett

Barabás Gizella / Bartók Béla út 78.

A realista tájképfestészet egyik ismert alakja, Barabás Gizella 75 éven át élt és dolgozott a Bartók Béla út 78. alatti bérházban.

Az 1893-ban, Budapesten született Barabás Gizella művészcsaládban nevelkedett, kezdeti szobrászambícióit végül édesapja, Reissmann Károly Miksa festőművész, illetve a természet szeretetének hatására adta fel. A véső helyett ecsetet választó művésznő számos kortársához hasonlóan tanult külföldön is, a tájfestészetet 1908-ban Münchenben sajátította el, majd egy hosszabb tanulmányút keretei között Antwerpenben, Párizsban és Rómában is járt, sőt, a Magyar Életrajzi Lexikon alapján megfordult Amerikában is. Gizella munkái elsőként 1912-ben jelentek meg a Nemzeti Szalon egyik kiállításán.

A Bartók Béla úti műteremlakás nem csak alkotóbázisként és otthonként, de gyakran kiállítótérként is szolgált. Az 1934-es Esti Kurir állítása alapján Barabás minden évben megrendezte lakáskiállítását, az 1960-70-es években megjelent különböző újságcikkek is arról számolnak be, hogy a művésznő házibemutatói rendszeressé váltak. Bár Gizella bejárta Európa legkülönbözőbb tájait, alkotásainak fő témája mégis Magyarország maradt, képein előszeretettel ábrázolta a Balatont. „Hajlott koromban sem hagytam fel soha a munkával […] Amikor eltörött a jobb karom – igaz lassabban – bal kézzel festettem. Ma napjában öt-hat órát festek. Temérdek tervem van. De tudja: vajon mit szól hozzá az idő?” – mesélte a művésznő a Hétfői Hírek 1978-as számában.

Nem csak a több mint 7 évtizedig itt élő és alkotó Barabás Gizellának, de a ház tervezőjének emlékét is tábla őrzi a Bartók Béla 78. szám alatti épület homlokzatán, ugyanis Schulek János építőmérnök nem csak megálmodta a négyemeletes épületet, de 40 éven át otthonaként is szolgált.

A bérháztól csupán néhány lépésnyire található Feneketlen-tó történetének kezdete a 19. századig nyúlik vissza, az ekkor lakatlan, mocsaras, lápos környéken egy téglagyárat alapítottak, a Duna hordása által felhalmozott agyagot pedig a tó helyén lévő gödörből nyerték. A gyár 1889-es bezárását követően a talajvíz lassan feltöltötte az agyaggödröt, ezzel létrehozva a Feneketlen-tavat. A terület igazi fejlődésnek a 20. század első negyedében indult, ekkoriban a Szent Imre-templom és a gimnázium mellett egyre több lakóépülettel is bővült a környék. „Megfigyeltem, hogy ezt a különös – nagyvárosi és vidéki, de semmiképpen sem kisvárosi és falusi – tájat, természet és civilizáció békétlen határmezsgyéjét nagyon kedvelték a különcök. Nem volt munkáskerület. (Most sem az: a legutóbbi statisztikák szerint a főváros egyetlen kerülete, amelyben nem a fizikai dolgozók vannak túlsúlyban.) Ritkább foglalkozási ágak képviselői telepedtek ide, sok művész, tudós, bizonytalan jövedelmű és hovatartozású bohém, író, artista, életművész széplélek” – emlékezett vissza Abody Béla gyermekkorának helyszínére, a Fenektelen-tó környékére a Budapest folyóirat 1973-ban megjelent számában. Bár 2010-ben a horgászatot betiltották, a megközelítőleg 5 méteres mélységű, parkkal körülölelt tó azonban továbbra is kedvelt pihenőhely, futópályája és szabadtéri edzőgépei pedig a környékbeliek fittségéről gondoskodik.

Fenyővári Bernadett

 

Barabás Miklós

Festői villa a Városmajorban

Barabás Miklós / Városmajor utca 44.

A Városmajor utca 44. szám alatt álló villa Barabás Miklós (1810–1898), a hazai biedermeier festészet legjelentősebb képviselőjének tervei alapján épült. A márkusfalvi születésű művész kolozsvári, bécsi és olaszországi tanulmányai, tapasztalatai után 1835-ben költözött Budapestre. A kor neves alakjairól, többek között Széchenyiről, Vörösmartyról, Táncsicsról, Petőfiről és Aranyról készített portréival vált híressé, jelentős szerepet játszott a magyar zsánerfestészet népszerűsítésében, valamint számtalan akvarellt készített a fejlődő Budapestről: az épülő Lánchídról, a Városligetről és Zugligetről.

Barabás az ültetvényeknek, majoroknak és nyaralóknak otthont adó Városmajor utcában vásárolt szőlőbirtokot 1839-ben, ekkor még csak egy présház és egy pince állt a 44-es számú telken. 1840-ben épült fel tervei szerint az eredetileg nyári laknak készült klasszicista stílusú villa. A domboldalba belesimuló, Városmajorra néző, négyoszlopos, portikuszos házban egymásból nyíló, tágas szobák kaptak helyet, az épület alatt bor tárolására is alkalmas pincehelységet alakítottak ki. Az árnyas kerttel szegélyezett villa gyakori vendége volt Liszt Ferenc és Bajza József is, akiket Barabás saját készítésű borával látott vendégül. A festő 30 évig, 1870-ig élt itt feleségével, Susanne Bois de Chesne-nel és négy gyerekükkel. A villa az évtizedek során többször cserélt gazdát, mindegyik tulajdonos saját ízlése szerint alakította át az épületet. A második világháborút követően hat bérlakásra osztották és új melléképületekkel bővítették, így a folyamatosan romló állapotú ház szinte felismerhetetlenné vált.

A városmajori villát és kertjét 2000 és 2002 között újították fel Basa Péter építész tervei alapján, a munkálatok során többek között Barabás Miklós villát ábrázoló akvarelljére támaszkodtak. A rekonstrukciót 2003-ban Europa Nostra díjjal jutalmazták, az épület jelenleg rendezvényhelyszínként működik.

Jancsó Ágnes

 

Barcsay Jenő

A művészi anatómia mestere az Andrássy-udvarban

Barcsay Jenő / Andrássy út 87-89.

A Kodály körönd keleti oldalán, az Andrássy út 87-89. szám alatt álló neoreneszánsz bérház nem csak a körönd névadójának, Kodály Zoltánnak volt egykor otthona: az 1950-es évek közepétől itt élt Barcsay Jenő festőművész és művészpedagógus, akit a nemzetközileg is híressé vált Művészeti anatómia című munkájáért Kossuth-díjjal tüntettek ki.

A mezőségi Katonáról származó Barcsay Jenő 1900. január 14-én született. Bár távoli felmenői erdélyi fejedelmek voltak, családja igen szegény körülmények között élt. Édesapja katonai pályára szánta, a fiatal Jenő azonban zenésznek készült, zongoraleckéket vett, mellette pedig magántanítóskodott és tanítói oklevelet is szerzett. 1918-ban behívták katonának, de tüdőcsúcshurut miatt leszerelték. Nehéz anyagi körülmények között élő családján úgy igyekezett segíteni, hogy pár festményével Marosvásárhelyre utazott szerencsét próbálni. A kis akvarellek felkeltették Gulyás Károly rajztanár érdeklődését, aki bemutatta az ígéretes művészpalántát a tehetős Soófalvy Illyés Sándornak. Az erdélyi uraság felkarolta Barcsayt, magára vállalva fővárosi taníttatásának költségeit, így 1920-ban megkezdhette tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán. Pártfogója azonban csak egy évig tudta finanszírozni a tanulmányait, ugyanis a világháború után elvesztette minden vagyonát, így Barcsaynak ismét nélkülöznie kellett.

Miután 1924-ben végzett a főiskolán, megjárta Párizst és Olaszországot, 1929-től pedig a szentendrei művésztelepen alkotott. Az 1940-es években az Aradi utca 59. szám alatt volt lakása, amely a második világháború alatt találatot kapott. „Az udvar közepén egy rettenetes nagy bombatölcsér volt. Műtermem a második emeleten volt, az ablakát a légnyomás bedöntötte, úgy, hogy ha ott tartózkodtam volna, akkor ma már nem lehetnék itt. A szobámból, a műtermemből láttam az eget” – olvasható a Kortárs című lap 1981/1. számában. A Hunyadi tér 7. szám alatt kapott szükséglakást, ahonnan hamarosan a Benczúr utca 12-be költözött. Itt jó barátja, Lyka Károly művészettörténész lakásának műtermes részében élt és alkotott 12 éven át. Ekkor már a Képzőművészeti Főiskolán tanított anatómiát és ábrázolást – 1945-től egészen 1975-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig oktatta a fiatal művészeket az emberi test ábrázolására. Világhírűvé vált tankönyve, a Művészeti anatómia 1953-ban jelent meg.

Barcsay Jenő az 1950-es évek közepétől élt az Andrássy út 87-89. szám alatti házban. A Művelődés című lap 2009/10. számában olvasható Takács Gábor visszaemlékezése az 1980-as évek elejéről: „Egy meleg, koratavaszi nap délelőttjén látogattam meg Budapesten Kodály köröndi otthonában. Beszélgettünk művészetről, irodalomról, zenéről – mindarról, ami az akkor 84 éves Barcsay Jenő életét betöltötte. A második emeleti, kényelmesen berendezett, meleg hangulatú lakás hűen tükrözte a művész finom, érzékeny lelkivilágát. Mindössze a szoba sarkába elhelyezett festőállvány árulkodott lakója hivatásáról. A falakon körbe könyvespolcok, magyar, angol, francia és német nyelvű könyvekkel zsúfolva. Itt-ott hanyagul heverő könyv, egy-egy Weöres Sándor vagy Juhász Ferenc kötet. A galéria gerendáiba erősített kettős fogantyú tanúskodott arról, hogy a művész életmódjában a testedzésnek is megvolt a maga jól meghatározott helye.” A festő második otthona Szentendrén volt, ahol 1965-ben vásárolt kis telket és házat a Zenta utcában. Utolsó éveiben gerinc- és ízületi betegsége miatt már nehezen tudott dolgozni, de élete végéig alkotott. Nyolcvannyolc évesen, 1988. április 2-án hunyt el.

Barcsay Jenő utolsó budapesti lakhelye, az Andrássy út 87-89. szám alatti három emeletes, kétudvaros bérház 1883 és 1885 között épült fel Hübner Nándor megrendelésére, a terveket pedig Bukovics Gyula készítette – tudható meg Déry Attila Budapest építészetéről írott topográfiájának 3. kötetéből. A ház földszinti saroklakásában élt Kodály Zoltán 1924-től egészen 1967-ben bekövetkezett haláláig, hagyatékát az egykori lakhelyén berendezett Kodály Zoltán Emlékmúzeum és Archívum őrzi. Barcsay Jenő tiszteletére 1998-ban, halálának tizedik évfordulója alkalmából állítottak emléktáblát a ház előkertjében. A műalkotás a festő jellegzetes szakállas portréját örökíti meg.

Tábi Emőke

 

Bartók Béla

A ház, amely összeköti Bartók Bélát és Amrita Sher-Gilt

Bartók Béla / Szilágyi Dezső tér 4.

A Szilágyi Dezső tér 4. nemcsak szecessziós építészetünk egyik legszebb darabja, hanem sok kultúrtörténeti érdekesség is fűződik hozzá.

1922–28 között az apartmanház félemeletén élt Bartók Béla, aki ebben az időszakban írta többek között a Táncszvitet és az I. zongoraversenyt. A komponáláshoz azonban csendesebb helyre volt szüksége, emiatt költözött át a Kavics utcába.

Ebben a házban született 1913-ban Amrita Sher-Gil festőművész egy pandzsábi arisztokrata nyelvészprofesszor, Umrao Singh Sher-Gil és Gottesmann Antónia zongoraművész – akinek Puccini volt a mestere – lányaként. Az eredetileg a Dalma nevet viselő Amrita (aki egyébként Baktay Ervin orientalista unokahúga volt), élete első nyolc évét Magyarországon töltötte, majd a család Indiába költözött. Képzőművészeti tanulmányait Párizsban végezte, ahol húsz éves korára már komoly elismerés övezte. Magyar férjével, Egan Viktorral egy ideig Kiskunhalason éltek, majd 1939-ben költöztek vissza Indiába, ahol az 1941-ben elhunyt Amritát a 20. század egyik legnagyobb modern festőjeként tartják számon.

A bérház Förster Nándornak, a Magyar Királyi Államvasutak Gépgyára igazgatójának megrendelésére 1912-ben készült el Kopeczek György építész tervei alapján.

Pesti Monika

 

Basilides Mária

Az énekesnő és a zenekritikus

Basilides Mária / Eötvös utca 29.

A bársonyos hangjáról híres Basilides Mária 1915-től haláláig, 1946-ig volt az Operaház tagja, 1934-ben megkapta az örökös tag címet. 1886-ban Jolsván (ma Jelsava, Szlovákia) született. Karrierjét egy véletlen indította el: kislányként egy vándortársulat megbetegedett énekesnője helyett lépett a színpadra és hatalmas sikert aratott, ennek hatására döntötte el, hogy az operaénekesi pályára lép. A Zeneakadémiát Sík József növendékeként végezte el, majd 1911-ben debütált a Népoperában. Két évvel később ment feleségül dr. Péterfi István ügyvédhez, a Nyugat és a Világ zenekritikusához. 1931-től éltek az Eötvös utca 29. alatti házban. Péterfi, aki túlélte feleségét, szintén a haláláig, 1959-ig lakott itt.

Basilides Mária számos alkalommal vendégszerepelt külföldön világhírű karmesterek – Richard Strauss, Bruno Walter, Erich Kleiber, Fritz Busch, Hans Knappertbusch, Hermann Abendroth – vezényletével. Több lemezén Bartók Béla kísérte zongorán, aki később a Húsz magyar népdal című sorozatának zongorakíséretét is Basilides Mária és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara számára hangszerelte át szimfonikus zenekarra. Kodály Zoltán két dalciklust írt az énekesnőnek, aki a Székelyfonó ősbemutatóján is az egyik főszerepet játszotta. Az opera- és daléneklés mellett az oratóriumok is nagyon komoly szerepet játszottak a pályáján, Bach zenéjének egyik legnagyobb magyar előadója volt.

Az Eötvös utca 29. alatti bérház özv. Rósenfeld Miksáné megbízásából a Haász-Málnai építésziroda tervei alapján épült fel 1911-ben. Az itt is megfigyelhető fém-üveg zárterkélyek és a cour d’honneur-ös elrendezés Haász Gyula és Málnai Béla kísérletező kedvének több más korabeli épületükön is előforduló megnyilvánulásai. A téglaburkolatú, meglehetősen szigorú homlokzatú ház az északi országok építészetének hatását mutatja.

Pesti Monika

 

Bárdos Lajos

Derűs dallamok a Margit körút 64/b-ben

Bárdos Lajos / Margit körút 64/b

„Ha magamba nézek, azt mondom, hogy a vezénylésbe adtam a legtöbbet igazi énemből. Tragédiája ennek a munkának, hogy elröppen. Abban a pillanatban, azokban a percekben ott él valami, az énekkarról, mint parabolatükörből sugárzik a közönségre - és három perc múlva vége. Úgy érzem, ott éltem a zenét."

Bárdos Lajos zeneszerző, zenepedagógus, karnagy, a XX. századi magyar zenetörténet egyik legmeghatározóbb alakja közel fél évszázadon át élt és alkotott a Margit körút 64/b-ben.

A zeneszerző 1938-ban költözött feleségével és hét gyermekével a Margit körúti házba, ahol az utódok száma tizenegyre bővült az idők során. A háborúban több bombatalálat is érte az épületet, Bárdos – súlyos szívbetegsége ellenére – a keletkezett tüzek oltásában és minden egyéb munkában is részt vett.

„Bárdosék Margit körúti lakásában a nyilas rendszer elől bujdosók leltek menedékre, és nemcsak a négy fal biztonságát kapták tőlük, hanem a nap és az éjszaka minden percében vigasztalást, biztatást, reménykedést is. 1944 karácsonyán Bárdos Lajos, hogy elterelje a figyelmet a rémületről, a zongorához ült, és féktelen hangerővel jazz muzsikát játszott mindaddig, amíg a bombazápor le nem kergette az egész társaságot az óvóhelyre” - olvasható a Muzsika folyóirat egyik 1969-es számában.

Az épületet korszerű elveket követve tervezték. Az utcára nyitott udvarral elérték, hogy ne legyen a házban udvari lakás – tudhatjuk meg a Budapest100.hu leírásából. Az alaprajzot megváltoztatták a lakásleválasztások és sajnos a háború is jelentős pusztítást végzett az épületen, de akadnak azért olyan részletek – például nyílászárók, stukkók -, amelyek felelevenítik a régi arculatot. A háborúban megsemmisült homlokzati díszítményeket sosem rekonstruálták és a tetőzet is jóval egyszerűbb formában került helyreállításra.

A művész születésének napján, minden év október 1-jén megemlékezést tartanak az egykori lakóházban, egy-egy ifjúsági kórus szereplésével, amit a ház falán lévő emléktábla koszorúzása és közös éneklés fejez be.

Németh Edina

 

Benedek Elek

Benedek Elek és a Reáltanoda utca

Benedek Elek / Reáltanoda utca 1.

Benedek Elek, 90 esztendeje elhunyt nagy mesemondónk, bár életének jelentős részét töltötte Budapesten, lélekben megmaradt székely, falusi fiúnak. Az 1929. augusztus 17-én meghalt tiszta lelkű Elek apó emléktáblája egyik pesti otthona, az V. kerületi Reáltanoda és a Károlyi utca sarkán álló ház falán található.

A franciás elemek mellett az olasz reneszánsz hatásait is mutató pazar épületet – amely a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnak adott otthont – Ybl Miklós tervezte. A takarékpénztár építésére pályázatot írtak ki, melyet Ybl nyert el, aki a dupla telekre háromemeletes székházat tervezett, jól elkülönített funkciókkal és ennek megfelelően két – egy reprezentatívabb és egy szerényebb – bejárattal. A korban nem volt szokatlan, hogy az épület nem csupán egy funkcióra épült, az építész a pénztár hivatali helyiségein, valamint a földszinti kereskedők és vendéglátók számára fenntartott tereken kívül bérlakásokat is tervezett a felsőbb emeletekre. Az egyik ilyen, szerényen berendezett kis lakásban lakott Benedek Elek és egyre gyarapodó családja.

Az államosítás a II. világháború után a takarékpénztárt is elérte, az épületet a Fővárosi Vízművek Igazgatósága használta, mígnem a metróépítés következtében 1971-ben a ház statikai sérüléseket szenvedett, a falai megrepedtek, életveszélyessé vált. Miután a Vízművek kiköltözött, az épület évekig üresen állt, keservesen megfizetve a gondozás hiányát, faszerkezeteinek javarésze egy gombafertőzés miatt odalett, a szép kovácsolt- és öntöttvas szerkezetek egy része pedig eltűnt. A méltó felújításra az ezredfordulóig kellett várni, ám megérte: a homlokzatot és a belső tereket az eredeti tervek alapján állították helyre, a székház-épületszárnyra pedig egy újabb szintet építettek rá, hogy megteremtsék a feltételeket az udvar üvegtetős lefedéséhez.

A fiatal székely legény, a kisbaconi Benedek-család sarja, udvarhelyi gimnáziumi évei után 1877-ben érkezett Budapestre, ahol jogi egyetemi tanulmányokat folytatott. Azért, hogy az okos fiú a távoli Pesten tanulhasson, a családi birtokot apránként el kellett adni, ám Elek a jogi kart soha nem fejezte be. Rendkívüli íráskészsége hamar az újságírói pálya felé fordította, 1881-től volt a Budapesti Hírlap, majd más lapok szerzője és szerkesztője. Már diákévei alatt hozzákezdett a magyar népmesekincs összegyűjtéséhez, melyekből előbb a Székely Tündérország címet viselő mesegyűjtemény, majd pedig a millenniumra a Magyar mese- és mondavilág című ötkötetes antológia született. Elek apó át- meg átszűrte magán az összegyűjtött meséket, egységesítette és olvashatóra formálta nyelvezetüket, aminek köszönhetően újabb és újabb generáció nőnek fel Babszem Jankó, vagy a világszép nádszálkisasszony kalandjain. Ennek a hatalmas, több évig tartó munkának honoráriumából vásárolta vissza az eladogatott kisbaconi földdarabokat, hogy az így újra egy tagba állt hegyoldalon lassanként, családi kalákában felépíthesse házát, melyben feleségével, hat gyermekükkel és később unokáikkal is kényelmesen megférhettek.

Neje, Mária, akit az író 20-as évei elején, még a Budapesti Hírlap ifjú újságírójaként ismert meg, örökké a társa maradt, a szó legnemesebb értelmében. A szerkesztőségi cimborák gyakran betértek vásárolni egy Rókus kórházzal szembeni trafikba, ahol Frölich Mari segédkezett apjának. A trafikos éles eszű és szőke fürtű lánya megbabonázta a fiatalembert, szerelmük örökké tartott. Mikor Benedek Elek 1929 augusztusában agyvérzést kapott és látszott, hogy közel a vég, Mari sem akart tovább élni, Veronált vett be. Együtt temették el őket, utolsó útjukon többezren kísérték őket a csendes falusi temetőbe.

Az elsősorban gyűjtött meséiről ismert, de lányregényeket vagy éles tollú publicisztikákat is író, politikai karrier felé is kitérő, gyermeklapokat szerkesztő és saját meséket író Benedek Elek 1859. szeptember 30-án született a Kovászna megyei Kisbaconban. Születésének 150. évfordulóján, 2005-ben ezt a napot a Magyar Népmese Napjává nyilvánították. Az író kisbaconi házában, ahol életének utolsó – népes családjának sűrű látogatásaival színesített – éveit töltötte feleségével, ma is Benedek Elek emlékház működik.

Juhász Réka

 

Benkő Gyula

Benkő Gyula és a Belgrád rakpart 17.

Benkő Gyula / Belgrád rakpart 17.

A Belgrád rakpart 17. alatt álló ház már felépülése óta ad otthont nyüzsgő alkotói tevékenységnek. Egykori lakói között is felfedezhetünk egy igazán elismert művészt, nevezetesen Benkő Gyula színészt, aki több mint egy évtizeden keresztül élt ebben a házban.

Az épület tulajdonosa Hammerstein Richárd báró volt, aki Balázs Ernő tervei alapján úgy építtette meg a lakóházat, hogy szeretett hobbijának, a fotózásnak is teret adott, hiszen – ahogy a Budapest100.hu kutatásából kiderül – a padláson két komplett műterem mellett, két sötétkamra is kialakításra került. Így az 1899-ben alakult Photo Club, avagy a Magyar Amatőr Fényképezők Országos Egyesülete – melyhez maga Hammerstein is csatlakozott – örömmel tette át ide székhelyét. A társaság többek között olyan jeles tagokkal bírt, mint gróf Esterházy Mihály, Eötvös Lóránd, illetve Konkoly-Thege Miklós. A tetőteret mind a mai napig fotósok uralják, itt működik ugyanis a Photo Club utódja, a Magyar Fotográfiai Egyesület.

Az államosítás a II. világháború után a takarékpénztárt is elérte, az épületet a Fővárosi Vízművek Igazgatósága használta, mígnem a metróépítés következtében 1971-ben a ház statikai sérüléseket szenvedett, a falai megrepedtek, életveszélyessé vált. Miután a Vízművek kiköltözött, az épület évekig üresen állt, keservesen megfizetve a gondozás hiányát, faszerkezeteinek javarésze egy gombafertőzés miatt odalett, a szép kovácsolt- és öntöttvas szerkezetek egy része pedig eltűnt. A méltó felújításra az ezredfordulóig kellett várni, ám megérte: a homlokzatot és a belső tereket az eredeti tervek alapján állították helyre, a székház-épületszárnyra pedig egy újabb szintet építettek rá, hogy megteremtsék a feltételeket az udvar üvegtetős lefedéséhez.

Az 1907-ben elkészült Duna-parti palota az évek során számos változáson esett át. A korábbi tágas, napfényes, nyolc szobás, három teraszos lakásokat több, kisebb egységre osztották, valamint az egykori díszkertet és az erre nyíló lodzsát sem csodálhatjuk már meg. Azonban a legutóbbi homlokzat-renoválásnak köszönhetően valamelyest sikerült visszaidézni az épület egykori fényét, és a gyönyörű teraszok, valamint a több, mint 110 éves kovácsoltvas kapu is megér néhány pillantást.

Hammerstein báró úr negyedik emeleti lakásának későbbi tulajdonosa, korának meghatározó színművésze, Benkő Gyula volt, aki 1918. augusztus 22-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Édesapja még születése előtt elhunyt egy tragikus baleset következtében, s mivel édesanyja szegény vidéki családból származott, a kis Gyula igen szerény körülmények között nevelkedett Józsefvárosban. Ő maga gyermekkoráról – az Örökös tagság önéletrajzi könyvsorozat róla szóló kötetének előszavában – így nyilatkozott: „Különben a gyerekkorom olyan volt, mint a kor. Cudar. Azt hiszem, az én családomban minden előfordult, ami azokban az időkben egy családban előfordulhatott. De én senkire semmi rosszat nem mondhatok. Anyámék mindent feláldoztak, hogy rendes ember váljék belőlem.”

Sorsa már ifjú korában megpecsételődött, amikor egy gimnáziumi tanára rendszeresen színházi előadásokra invitálta, sőt, olykor a tanórák alól felmentve főpróbákra vitte a Nemzetibe. Miután Benkő elhatározta, hogy a színészi pályát választja, mentora elintézett neki egy meghallgatást, melynek eredményeképpen felvételt nyert a Színiakadémiára. Már tanulmányai alatt lehetőséget kapott a Vígszínházban és a teátrumhoz való hűségét sem a II. világháború, sem az 1956-os forradalom nem ingatta meg, pályafutása során soha nem szerződött társulati tagként máshová.

Egy barátjánál tett látogatása során megismerkedett Molnár Katalinnal, aki azonnal rabul ejtette a művész szívét, 1944-ben össze is házasodtak és egy budai villában kezdték el közös életüket. Tücsöknek becézett felesége kislányát, Borit örökbe fogadta, 1947-ben pedig közös gyermekük, Péter is megszületett. A villát anyagi megfontolásból cserélték le a Belgrád rakparti házra a forradalom után.

A Jászai Mari-díjjal kitüntetett Kiváló- és Érdemes Művész megszámlálhatatlan színházi- és filmszerep megformálása után, 1978-ban vonult nyugdíjba, de egészen 1997-ben bekövetkezett haláláig nem hagyta el a színpadot. Benkő Gyula munkássága előtt Lipót város Önkormányzata a Belgrád rakparti ház falán 2008-ban elhelyezett emléktáblával tiszteleg.

Németh Edina

 

Berek Kati

Berek Kati és a Harcsa utca 2.

Berek Kati / Harcsa utca 2.

Kilencven éve, 1930. október 7-én született Berek Kati, kétszeres Jászai Mari-díjas, Kazinczy-díjas, érdemes és kiváló művész, a Nemzet Színésze és Budapest díszpolgára. A 2017 februárjában elhunyt színésznő hatvan évig élt a Dunaparti, II. kerület Harcsa utca 2. szám alatti épület ötödik emeletén, ahol halála után két évvel, 2019. májusában avattak emléktáblát tiszteletére. A táblát Szinetár Miklós és Jordán Tamás színészek, valamint Sebő Ferenc énekes-dalszerző avatta fel, akik közül a két utóbbi művész egyaránt Berek Katinak köszönhette pályára kerülését.

A Harcsa utca 2. alatti ötemeletes lakóház Ybl-díjas építészünk, Zalavári Lajos Oltai Pállal közösen tervezett munkája, amely az Árpád fejedelem útja – Zsigmond tér – Frankel Leó utca és Harcsa utca által határolt négyszögbe tervezett épülettömbbel egy időben épült az 1950-es évek második felében. A háború előtti modern stílust folytató ház tervezői törekedtek arra, hogy minden lakásnak legyen utcai vagy Dunaparti nézete és legyen erkélye. A zárt udvaros tömbbe 241 lakás mellett 3 üzletet és vendéglátóipari helyiséget egységet is terveztek, sőt a környék légoltalmi központja is itt volt, olvasható a Budapest100 leírásában.

Berek Kati Makón született, szegény családban. Árvaházban nőtt fel és már 8 évesen megragadta az alkalmat, amikor a szegedi színház gyermekszínészt keresett, pedig környezete nem támogatta az ő viszonyaik között szokatlan életcélt. A II. világháború vége után, 1948-tól volt a Színművészeti Főiskola hallgatója, olyan nagyságokkal együtt, mint Horváth Teri, Psota Irén, Soós Imre vagy Váradi Hédi. A diploma 1952-es kézhezvétele után a Nemzeti Színházban töltött csaknem két évtizedet, majd megalapította a legendás 25. Színházat, ahol négy évet töltött és ahol négy ember kivételével mindenki amatőr volt. Mivel az ilyen típusú színház forradalmian szokatlan volt akkoriban, nem élvezték a kultúrpolitika támogatását. Pénzük nem nagyon volt, jelmez helyett az eszköztelenség kifejezőerejéhez fordultak, ezért mezítláb játszottak. Néhány év alatt elérték, hogy megtűrtből divatossá váltak, az ország legjobb színészei akartak a társulathoz tartozni. Ahogyan kopott a színház amatőr jellege, Berek Kati egyre inkább a váltás szükségességét érezte. Visszatért a Nemzetibe, emellett tanított, írt, rendezett, előadóesteket adott. Kitűnő versmondó volt, főleg József Attila és Nagy László-előadásait a szakma és a szélesebb közönség is nagyra tartotta. Játszott Győrben, Kecskeméten, színészmesterséget tanított Egerben a balettiskola növendékeinek, mindig rengeteget dolgozott. 1993-ban éppen szerepálmára Az öreg hölgy látogatása címszerepére készült, mikor agyvérzést kapott. Évekig tartott, míg újra megtanult járni, beszélni, de 2000-re visszaküzdötte magát a színpadra. 2006-ban állt utoljára a világot jelentő deszkákon a Nénikém, meg én című darabban, a Thália Színházban.

Juhász Réka

 

Berény Róbert

Ahol a „Csellózó nő” hangszere már csak a sarokban hevert

Berény Róbert / Városmajor utca 36.

Valaha a Berényi család villája állt a Városmajor u. 36. szám alatt, ide, édesapja házába tért haza Berény Róbert festőművész párizsi évei után, az 1910-es évek elején ifjú feleségével, Spitzer-Somló Lénivel. A fiatal pár együtt is alkotott, közösen készítették a Berény által tervezett faliszőnyegeket és díszpárnákat. Nagy társasági élet folyt itt, Weiner Leó és Bartók Béla is gyakran voltak a ház vendégei. A Berény házaspárt a képzőművészeten és a zenén(Berény hegedült, zongorázott, zenekritikákat írt a Nyugatban és zenét is szerzett) kívül a pszichológia is szenvedélyesen érdekelte, házukban gyűltek össze a pszichoanalízis budapesti hívei, köztük Ferenczi Sándorral.

A Tanácsköztársaság bukása utáni kényszerű emigrációját követően – amely alatt egy később Marlene Dietrich néven világhírűvé vált, hegedű szakos konzervatóriumi növendéknek és egy orosz nagyhercegnőnek is udvarolt – Berény megint csak a régi családi villába költözött haza, de ekkor már második feleségével, a Berlinben megismert Breuer Etelka csellóművésszel. Újra elfoglalta tágas műtermét a városmajori villában, amelyet távollétében többek között Aba-Novák Vilmos használt. Itt és a ház kertjében született Berény ezen korszakának szinte összes remekműve, köztük a Csellózó nő, amelynek felesége volt a modellje. Eta azonban ekkor már valójában nem csellózott, a házasságkötés után abbahagyta a zenélést. Egyesek szerint Berény erős egyénisége szorította háttérbe felesége művészi ambícióit, mások szerint Eta migrénes alkata volt az ok, a rosszindulatúbbak szerint viszont egyszerű lustaság. Az azonban biztos, hogy a pár (Anna nevű kislányukkal) teljes harmóniában élt itt együtt, ahogy Bernáth Aurél visszaemlékezett, az egyre rosszabb állapotba kerülő házat is mintha csak „izzó szerelmük” tartotta volna össze.

A Városmajor u. 36. szám alatt ma álló háromemeletes lakóház Körner József tervei alapján az ötvenes évek elején épült, az akkor elvárt szocreál stílusban.

Pesti Monika

 

Berki Viola

Vilcsi a nagybetűs Városban

Berki Viola / Ferenc körút 19.

Berki Viola festő és grafikus – akinek emlékét a Ferenc körút 19. szám alatti domborműves tábla őrzi – 1932-ben látta meg a napvilágot Kiskunhalason. Kossuth utcai szülőházából a család hamarosan új otthonba költözött, a takarékpénztárral egy fedél alá. A kis Vilcsi az alkotói munkát már gyermekkorától fogva nagyon komolyan vette: hóból, sárból szobrászkodott, és nagyméretű szénrajzokkal, állatfigurákkal pingálta ki a takarékpénztár fehér falát. A komor ember hírében álló pénztárigazgató szerencsére inkább tűrte, mint hogy gátat vessen az ifjú művész szárnypróbálgatásainak. Tehetségének kibontakoztatásában szülei mellett édesapja unokatestvére, a nagybányai festőiskola egyik alapítója, Thorma János is támogatta.

A tanyasi környezetben nevelkedett Violát művészeti tanulmányai hozták fel a fővárosba: „Budapest Kiskunhalashoz képest a nagybetűs VÁROS volt szótáramban. Borzalmas helynek tűnt. Mindig az volt az érzésem, hogy az emberek úgy laknak itt, mint az állatkertben a majmok: sötét, piszkos ketrecekben. A Ráday utcát, ahol naponta jártam, szörnyű füstös, kormos környezetnek ismertem meg. Oda még a napfény sem igen szűrődött be” – emlékezett vissza Borzák Tibornak adott interjújában, amely a Forrás című művészeti lap 1988/3. számában jelent meg. Tizennégy éves korától a pesti Szépműves Líceum tanítványa volt, majd 1951-ben felvették a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol Fónyi Géza volt a mestere.

Fővárosi évei során kezdetben – 1944 és 1962 között – édesapja nővérének a családjával élt a Kinizsi utca 31-ben, ám a berendezett lakásban nem tudott festeni, ezért ekkoriban az Óbudai Hajógyárba járt ki portrékat készíteni. A Ferenc körúti lakás azután lett otthona, hogy édesanyja lakáscserével hozzájutott, és felköltözött Pestre. Viola innentől kezdve édesanyjával élt, soha nem ment férjhez. 1961-ben megkapta műteremként a Bécsi utca 1. szám alatti épület saroktornyának tetőterét, ahol Kondor Béla szomszédságában alkothatott – később, 1986-ban ide, Kondor egykori műteremlakásába költöztek.

1961 és 1966 között Szentendrén, Korniss Dezső műtermében töltötte a nyarakat. Fordulópontot jelentett számára az ezt követő időszak, ugyanis a főiskolai évek alatt Fónyi szigorú, realista ábrázolást megkövetelő elvárásai nagyban korlátozták abban, hogy gazdag belső világát megmutassa művészetében. A szentendrei évek munkája nem csupán elismerést hozott számára, de hamarosan saját stílusára is rálelt. Élénk képzeletét már gyermekkorától fogva a mesék, mítoszok, bibliai történetek, a történelmi múlt, az egzotikus kultúrák világa foglalkoztatta, amely témákat felnőttként is a gyermeki fantázia színességével és ártatlanságával ábrázolt képein.

„Pályám során soha nem lelkesítettek az éppen divatos művészeti irányzatok. Beláttam, nincs más utam, mint saját belső világomba bányászni és onnan hozni felszínre a megfesteni való témákat, mert ezt rajtam kívül senki sem fogja megtenni” – vallotta Berki Viola. A betegséggel küszködő festőművész 2001-ben, 69 éves korában hunyt el. 2012-ben, születésének 80. évfordulóján állították fel emléktábláját Ferenc körúti otthonának falán, ahol 1962 és 1977 között élt. A bronz dombormű egykori tanítványának, Dinyés Lászlónak az alkotása, a portré körüli figurák Berki Viola meseszerű képeinek alakjait idézik.

A Ferenc körút 19-21. szám alatti négyemeletes épület – a Budapest100 adatai alapján – 1905 és 1906 között épült Jónás Dávid tervei szerint, aki fivérével, Zsigmonddal együtt a premodern építészet fontos képviselője volt. A Pollák Sándor és neje megrendelésére készült, szecessziós és modern jegyeket is magán viselő bérház homlokzatát az épület csaknem teljes szélességében húzódó első emeleti kovácsoltvas erkély uralja. A girlandokkal díszített két erkélyajtó fölött egy-egy kisebb, íves erkély kapott helyet. A házat a két felső emelet közötti vonalban koszorúval övezett puttók díszítik. Az épületben működött 1915 és 1944 között a Scholtz testvérek könyvkereskedése, napjainkban pedig szálloda található a falai között.

Tábi Emőke

 

Bessenyei Ferenc

Bessenyei Ferenc és a Kálmán Imre utca 10.

Bessenyei Ferenc / Kálmán Imre utca 10.

Idén 100 éve született nagy színészünk, a kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész Bessenyei Ferenc a 2019-es év elején kapott emléktáblát az V. kerületi Kálmán Imre utca 10-ben. A Kálmán utcai első emeleti lakást első Kossuth-díja után utalták ki Bessenyeinek, Major Tamás lakáskérelmére. A Nemzet Színésze, a nagyszívű, az életet nagykanállal fogyasztó, ösztönös tehetség a februárban felavatott márványtábla szerint 1957 és 1970 között élt az első emeleti egyszoba hallos lakásban. Más források szerint Bessenyei és akkori felesége Lugossy Zsuzsa színész- és tévébemondónő már 1965-ben átköltözött a mai Róna, akkoriban Lumumba utca 171-be.

Bessenyei 1956. október 23-án a rá jellemző erővel és hittel szavalta a Bem szobornál a tömeg előtt, hogy „Hazádnak rendületlenül légy híve, ó, magyar!” és bár nem életével fizetett, de a retorzió őt is elérte: a forradalom leverése után két évig csupán színházban játszhatott, filmen csak az ötvenes évek végén láthatta újra a közönség.

A Kálmán utcai leválasztott kis garzon előtt trolibusz közlekedett, vezetéke éppen az ablak előtt futott és az idő előrehaladtával a művész egyre kevésbé tudta kipihenni magát az örökös zajban. Emellett a szerepekre is nehéz volt felkészülni egy légtérben szintén szerepet tanuló feleségével, előbb Váradi Hédivel, majd később Lugossy Zsuzsával. Övé volt az utcában az egyetlen gépkocsi, egy hatalmas fekete Volga, amivel akkoriban még nem volt nehéz parkolóhelyet találni. A hatvanas évekig különös gonddal öltözködő színész naponta több alkalommal szaladt át mezítláb a szomszédban lakó szabómesterhez, akit csak György úrnak hívott, hogy instrukciókat adjon a varráshoz, vagy felpróbálhassa a készülő ruhadarabjait. A jószomszédi viszony sokáig megmaradt, Bessenyei még vidéki útjairól is képeslapokat küldött a jó mesternek, az üdvözlet mellett a ruhákra vonatkozó kéréseivel.

A Lipótvárosi Hold utca és Kálmán Imre utca sarkán álló telket a levéltári adatok tanúsága szerint a főváros vásárolta meg 1878 májusában. A telket 1893-ban a főváros a pesti evangélikus református egyház leányegyháznak adományozta azzal a kitétellel, hogy a szomszédban álló templom mellé három éven belül a telek egyik részére egy paplakot és egy bérházat építsenek, majd öt éven belül a telek másik részén, a mai Kálmán Imre utca 10-ben is épüljön fel egy bérház, amelyek bevétele majdan az egyház fenntartását szolgálja. Így épült meg a neogótikus stílusú templom mellette a bérház, melyben Bessenyei Ferenc is otthonra talált. A ház eredetileg kétemeletes volt, az emeletráépítésre csak jóval a színész elköltözése után került sor.

A hódmezővásárhelyi születésű Bessenyei Ferenc 15 éve, 2004. december 27-én hunyt el, születésének 100. évfordulója alkalmából idén februárban nem csak a fővárosban, hanem vásárhelyi szülőházán is emléktáblát helyezett el a helyi vezetés.

Juhász Réka

 

Bilicsi Tivadar

Mindenki Billje és az Andrássy út 4.

Bilicsi Tivadar / Andrássy út 4.

„Mulattattam, de magam is jól mulattam.”

Az Andrássy út 4. szám alatt álló Harkányi-palota homlokzatán dísztábla őrzi Bilicsi Tivadar színművész emlékét. Hazánk egyik legismertebb 20. századi nagy nevettetője e ház falai között hajtotta álomra fejét, szeretett színházai szomszédságában.

Bilicsi Tivadar Budapesten született Grawatsch Tivadar Károly néven, 1901. szeptember 6-án. 7 éves korában szerepelt először nagyobb nyilvánosság előtt, s bár szülei más pályát szántak neki, első előadói élményének hatására menthetetlenül a színház rabja lett. Érettségi után – egy rövid postahivatali kitérőt követően – kellemes énekhangjának köszönhetően lehetőséget kapott a Városligeti Színházban, emellett statisztált az Operában is. A színi iskola végeztével Szegeden és Miskolcon is szerencsét próbált, de a ’30-as évektől már ismét Budapesten tűnt fel. Színésszé válásáról ő maga így nyilatkozott: „Nem csörgedezett bennem komédiás vér, kispolgári ősök, kiskereskedők, hivatalnokok leszármazottja vagyok. Minden vágyam, minden törekvésem a mulattatás, a megnevettetés, a szórakoztatás öröme volt. Talán az a vágy hajszolt erre, hogy másokat boldoggá tegyek? Valahol egyszer olvastam: igazán boldog csak az lehet, aki másokat is boldoggá tud tenni.” Nem csak táncos-komikusként alkotott maradandót, drámai erejű alakításai is szép számmal akadtak, valamint a színpadi feladatai mellett filmrendezők is elhalmozták ajánlatokkal. Népszerűsége okán gyakran szerepelt a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban is. Bill – ahogy mindenki becézte – szinte minden budapesti teátrumban játszott, de töretlen sikerei mellett is megmaradt annak a derűs, közvetlen, kedves embernek, ahogy a közönsége és kollégái megismerték.

Élete párját is hivatásának köszönhette, 1938-ban a Magyar Színház frissen szerződtetett színésznője, Timár Liza vonta bűvkörébe a tizenöt évvel idősebb Bilicsit. Négy év jegyesség után, 1942-ben házasodtak össze, majd a következő években négy lányuk született. Sok munkát vállalt azért, hogy el tudja tartani a családját – felesége időközben visszavonult a szerepléstől –, de mindig ügyelt rá, hogy a legfontosabb szerepekben, apaként és férjként is kivételes legyen. Életkedve – habár szervezetét gyilkos kór támadta meg – idős korában sem hagyta cserben, megjelent első könyve „Hol vagytok, ti régi játszótársak?” címmel, és amíg egészségi állapota engedte, kisebb színpadi szerepekben is látható volt. 1981. július 11-én, siófoki nyaralójukban, családja körében érte a halál.

A színész az Andrássy úti bérpalotában néhány aktív budapesti évet töltött. A legifjabb Bilicsi lány, Éva visszaemlékezéséből tudhatjuk, hogy valamikor 1947 végén vagy 1948 elején költöztek az első emeletre, anyai nagymamájukhoz, a szomszédban pedig a nagy-nagynénjük élt férjével. Korábban ez a két lakás egy egészet alkotott, utólag választották szét. Az épület két lépcsőházzal rendelkezett, így a Bilicsi család otthonának két bejárata is volt: egy a fő lépcső irányából, egy – konyhába nyíló – pedig az úgynevezett cselédépcső felől. 1953-ban költöztek el, mikor egy kedvező lehetőség adódott egy családi ház megvásárlására.

A kétudvaros ingatlan 1882 és 1884 között épült fel dr. Harkányi Frigyes megbízásából. Tervezője, Petschacher Gusztáv a római kori városi palotákat kívánta megidézni – olvasható a HG.hu ismertetőjében. A felsőbb emeleteken elhelyezkedő lakások négy-ötszobások voltak, a Révai utcai oldalon kisebbek, három és négyszobások épültek. E lakásokat később szétdarabolták, ám a legutóbbi felújítás során a műemlékvédelmet élvező Harkányi rezidencia visszanyerte egykori pompáját. Az épület eredeti lépcsőháza és dekorációja az 1884-ben elkészült Terézvárosi Kaszinó előképének is tekinthető. A házat a II. világháború során több bombatalálat is érte, melyek nyomainak eltüntetésekor, sajnos, a belső értékek egy része is elveszett.

Németh Edina

 

Bitskey Tibor

Bitskey Tibor és a Torockó köz 2.

Bitskey Tibor / Torockó köz 2.

Gyertyaszentelő napján, február 2-án múlt 5 éve, hogy 2015-ben elhunyt az egyik legszebb hangú magyar színész, Bitskey Tibor. A Nemzet Színésze címet viselő, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész születésének 90. évfordulója alkalmából 2019. szeptemberében avatott emléktáblát a II. kerület önkormányzata, a MASZK Országos Színészegyesület és a Nemzeti Színház kezdeményezésére, a színész pasaréti, Torockó köz 2. alatti otthonánál.

A Rákoskeresztúron élő Bitskey Lajosnak, a színész édesapjának vegyesboltja volt, amely tönkre ment a háború alatt. Az apa csak messze Zalában kapott másik állást, ahová gyermekeit nem vitte magával. Tibor fia kollégiumokban, barátoknál lakott, míg a Fasori gimnáziumban az érettségit megszerezte. Már akkor is ő szavalt minden iskolai rendezvényen, de nem színésznek, hanem építésznek készült. A gimnázium elvégzése után, hogy szüleinek anyagilag segítsen, elhelyezkedett a Béke szállóban, ahová számos neves színész is járt. Felfigyeltek a fiatalember tehetségére és addig bátorították, míg felvételizett a színiakadémiára, ahová nyomban fel is vették és ahol akkor éppen indult levelező tagozat, így a tanulás mellett megtarthatta állását is. Addig az összes szabadidejét sportolásra áldozta, a Vasas atlétája volt. Csaknem az 1952-es olimpiára is kivitték tízpróbásként, ám ekkor már fontosabb volt, hogy diplomát szerezzen a Színművészeti Főiskolán, melyre 1953-ban sor is került. Játszott a Nemzeti és a Vígszínházban, a Tháliában és az Arizónában, csaknem százötven darabban több tucat filmben és tévéfilmben. Az ő hangján szólalt meg Sean Connery, Michael Caine, Kirk Douglas vagy Gerard Durrel, de az Egri csillagok hangoskönyv változata is. Nyílt titok volt, hogy napjában százasával kapta a szerelmesleveleket, ami nem csoda, daliás termete, sportolói múltja, kellemes megjelenése és szép hangja miatt komoly népszerűségnek örvendett a nők körében. Ennél is büszkébb volt azonban arra, hogy a Trisztán című dráma címszerepében egy férfi 13 alkalommal nézte meg egymás után az előadást, annyira megbabonázta a színész alakítása. Emellett szeretett hétköznapi emberként viselkedni, a pasaréti zöldségesnél éppúgy társalgott eladókkal és vásárlókkal, mint bárki más.

Egykori lakóhelye, ahol emlékét tábla őrzi, a Torockó köz és az ugyanilyen nevű utca sarkán található. A harmincas évek második felében épült minden kényelemmel felszerelt alagsor plusz három emeletes modern iker-bérvilla lakásai már 1937 decemberében tulajdonost cseréltek, tudhatjuk meg Az Ujság 1937. december 12-ei számából. Az akkortájt virágzása végéhez közeledő Magyar Általános Ingatlanbanktól bizonyos Olchvári Ödönné birtokába kerültek. 1939-ben több lakást, közöttük egy kétszoba hallos otthont és egy egyszoba összkomfortos lakást is kiadóként hirdetett az akkori tulajdonos a Pesti Napló 1939. április 30-ai számának hasábjain. A Pasarét elején található, csendes, zöldövezeti utcácskából könnyen és gyorsan megközelíthető volt a város és a ház lakásaiban állandó melegvíz szolgáltatás és központifűtés is volt. A harmincas években terjedő szabadon álló többlakásos házak lehetőséget adtak a szerényebb anyagi lehetőségekkel bírók számára is, hogy jó környéken jussanak zölddel körülvett otthonhoz.

Bitskey életéből több mint hatvan évet töltött a II. kerületben, ahol 2012-ben díszpolgárrá is avatták. Ez már a második ilyen kitüntetése volt, öt évvel korábban a XVII. kerületben is megkapta a címet, hiszen Rákoskeresztúron született 1929-ben és ott is élt kiskamasz koráig.

Juhász Réka

 

Blaha Lujza

A „nemzet csalogánya” és a színészek vendéglőse a Blahán

Blaha Lujza / Rákóczi út 44.

A Blaha Lujza tér mai zajos forgatagában már el sem tudjuk képzelni, mennyire más élet folyhatott itt 100-150 éve. Itt van például a Rákóczi út 44. szám alatt álló ház, amely több szempontból is érdekes: életének utolsó szakaszában itt lakott Blaha Lujza, és itt működött Keszey Vince híres étterme is, amely az akkor még szemben lévő Nemzeti Színház művészeinek és közönségének is törzshelye volt.

Blaha Lujza 168 évvel ezelőtt, 1850. szeptember 8-án Reindl Ludovika néven látta meg a napvilágot, de a már hatéves korában színpadra lépett tehetséges kislányt kezdetben nevelőapja után Kölesi Lujzaként ismerte meg a közönség. A Blaha nevet első férje, a cseh származású Blaha János révén vette fel, aki a szabadkai színházban az előadásokat kísérő katonazenekar karmestereként ismerte meg Lujzát, majd 15 éves korában feleségül is vette.

A Rákóczi út 44. szám alatti épületet egy korábban itt álló ház helyén dr. Szelényi (Stressel) Lajos orvos építtette Jahn József tervei alapján az 1880-as évek elején. (A kőfaragó munkákat Áprily János végezte, a vakolat ornamenseket pedig Szandház Károly és Szabó Antal készítette.) Pár évvel később Schwab Antal kocsmáros vásárolta meg a háromemeletes, historizáló stílusú bérházat, amelyet 1893-ban átépíttetett és a földszinten kialakíttatta a róla elnevezett vendéglőt. Schwab halálát követően egymás után több kocsmárosnak adták bérbe az éttermet, majd 1912-ben Keszey Vince vette át, akihez nagyon szívesen jártak át a szemben lévő Nemzeti Színház művészei. Népszerűségét növelte az is, hogy két-két színi növendéket (többek között Gobbi Hildát) mindig ingyen ebédeltetett, nem beszélve arról, hogy kedves vendégeinek személyesen vitte ki a velőscsontot – sok „rajtafelejtett” hússal. Az étterem 1946-ig működött, amikor az épületet államosították. A bérházat 1957-ben árkádosították a Rákóczi út jelentős részére kiterjedő átalakítás során.

Pesti Monika

 

Bor Dezső

A karmester, Bor Dezső, és a Ferenc tér 4.

Bor Dezső / Ferenc tér 4.

Bor Dezső, a Székesfővárosi Zenekar egykori karnagya több mint négy évtizeden keresztül, 1932-től egészen 1974-ben bekövetkezett haláláig élt a Ferenc tér 4-ben.

Budapest IX. kerületében, egészen pontosan Középső-Ferencvárosban bújik meg a ma már gyönyörűen kiépített, hangulatos Ferenc tér. Levéltári adatok alapján ez a terület az 1800-as évek elejéig még szántóföldként volt bejegyezve, beépítése csak az 1838-as nagy árvíz után kezdődött. A tér egyik csücskében, a 4. szám alatt, egy szecessziós stílusjegyeket viselő sarokház található, melyet Bach János álmodott meg Bertók Mihály és neje számára. Az épület 1912-es születésekor a környék második legmagasabb lakóháza volt, és egyben otthont adott Bertók kovácsműhelyének, valamint a szintén általa működtetett némafilmes mozinak, a Ferencz Mozgónak is, mely egészen 1932-ig üzemelt. E mozgalmas életű ház falai között lakott Bor Dezső, karmester – erre az épület falára kihelyezett emléktábla hívja fel a figyelmet, melyet a művész születésének 100. évfordulójára készíttetett Budapest Főváros Tanácsa. Bor Dezső Budapesten született 1888. május 26-án, zenei tanulmányait már 8 éves korában megkezdte, hegedű szakon. Családjának kedvezőtlen anyagi helyzete miatt igen fiatalon, 17 évesen katonazenésznek állt, ekkor kezdte karvezetésből is képezni magát.

Leszerelése után néhány évvel fővárosi tisztviselővé avanzsált, de az I. világháborúval ismét visszatért a katonazenészi szolgálathoz, megjárta az orosz és az olasz frontot is. A háború után a tisztviselői pályafutását párhuzamosan folytatta zenei munkásságával. 1922-ben megszervezte a Székesfővárosi Zenekart, ami a napjainkban Nemzeti Filharmonikusok néven ismert zenekar jogelődje volt. Kezdetben az együttes amatőr muzsikusokból állt, ennek ellenére a következő másfél évtizedben meghatározó szereplői voltak a város kulturális színterének. Miután 1939-ben a zenekart hivatásossá alakították, Bor Dezső másodkarnagyként volt jelen a csapat életében. A vezényléstől 70 éves korában, megromlott egészségi állapota miatt vonult vissza.

A Ferenc téri lakóházba első felesége halálát követően, 1932-ben költözött György nevű fiával együtt, miután frigyre lépett az építtető házaspár operaénekesnő lányával, Bertók Fannival. Szerelmük gyümölcse, Dezső, 1934-ben született.

Az épület homlokzatának felépítése vízszintes hangsúlyú. Egykoron színes, aprólékos díszítőelemek tarkították, melyeknek mára már – valószínűleg az 1974-es felújításnak köszönhetően – nyoma sincs. A földszinti részt árkádívek jellemzik, és hangsúlyos övpárkány választja el a fölötte elhelyezkedő három emelettől. A legfelső, negyedik emelet szintén elkülönül, méghozzá egy igen domináns főpárkány szeparálja el az alsóbb szintektől. A tető sajátossága, hogy a tömb sarkánál kiemelték, mintha csak egy kis tornyot akarna imitálni – tudhatjuk meg a Budapest100.hu ismertetőjéből. Az évek során a belső tér is több átalakításon esett át, ám a gondosan megmunkált kovácsoltvas rácsok és korlátok eredeti formájukban láthatóak és nagy valószínűséggel az akkori tulajdonos, Bertók Mihály kezei által készültek.

Németh Edina

 

Brandi Jenő

„… úsztam és lőttem, mint az ágyú.”

Brandi Jenő / Klauzál tér 5.

Egykori lakhelye, a Klauzál tér 5. alatti ház falán emléktábla őrzi a magyar póló egyik nagy egyénisége, Brandi Jenő nevét. Eredeti nevén Brandeiszki Jenő 1913-ban született Budapesten. Középfokú tanulmányait a Kereskedelmi Akadémián végezte, itt kezdett el sportolni az iskola futballcsapatában. Tizenöt évesen azonban átigazolt az MTK akkor megalakult vízilabda szakosztályába, ahol csapatával hamarosan meg is nyerték az ifjúsági bajnokságot. Ezután a BSE-ben és a Vasas SC-ben játszott, többször országos bajnoki címet szerezve. 1934-től a magyar vízilabda-válogatott tagja volt, két évvel később a berlini olimpián, ahol a magyar csapat aranyérmet nyert, ő szerezte az első gólt a hazai pályán játszó németek ellen.

„Én afféle villámember voltam az MTK-ban is, meg a válogatottban is. Jó kezdősebességgel – és még jobb „utazósebességgel” – úsztam és lőttem, mint az ágyú. Tizenöt méterről a pálya bármely pontján szemrebbenés nélkül eleresztettem a labdát. A kapus az esetek nagy részében még akkor sem kapcsolt, amikor a lövés már visszafelé jött a háló sarkából. És ezek a kénköves istennyilák nemcsak erősek voltak, hanem váratlanok is. Valahogy sosem kellett hosszan nekikészülődnöm, világítótorony módjára a víz fölé magasodnom. Egy villanás… aztán hosszú, elmosódott, süvöltő sáv a levegőben. Kérem, ne tartsák nagyképűségnek, hogy ilyen túlzott őszinteséggel vallok a lövéseimről. Nekem tulajdonképpen semmi részem nem volt benne, jött magától. Kívánatra ma, jóval túl a hatvanon is be tudom mutatni. Persze, ma már csak üres kapura” – emlékezett vissza az 1980-ban megjelent Ó, póló…! című kötetben.

A 61-szeres válogatott Brandi Jenő aktív sportolói pályafutása 1949-ben ért véget, ezután a Magyar és a Nemzetközi Úszó Szövetségben vállalt funkciókat, valamint edzőként és nemzetközi vízilabda versenybíróként működött. „Hogy mégis játékvezető lettem, azt annak köszönhetem, hogy nagyon sok esetben fosztották meg akkori csapatomat a bajnoki címtől. Elhatározásom abból adódott: meg akartam mutatni, hogy minden nehézség ellenére is lehet jól és tárgyilagosan mérkőzést vezetni” – írta az 1968-ban megjelent Szemüveget a bírónak! című könyvben, amely öt különböző sportágban működő játékvezető írásait gyűjtötte össze. 1980-ban Budapesten hunyt el, a Rákoskeresztúri Temetőben nyugszik. Emlékét egy utánpótlás vízilabda-torna is őrzi.

A Klauzál tér 5. alatti lakóház 1884-ben készült el mai formájában, a korábban itt álló földszintes házra ekkor építtetett rá két emeletet Schiff Lipót sütő és pékmester. A tervezést és a kivitelezést – ahogy az a Budapest100 kutatásaiból kiderül – Messner Sebestyén és Arndt Rezső építőmesterek végezték. A historizáló stílusú épület homlokzata ma is az eredeti terveknek megfelelő állapotban van, átalakítások inkább csak a belső terekben történtek az elmúlt majdnem másfél évszázadban.

Pesti Monika

 

Bródy Sándor

Bródy Sándor emléktáblája a Bródy Sándor utcában

Bródy Sándor / Bródy Sándor utca 2., Múzeum körút 12.

Még mielőtt minden egész eltörött, a XIX. század utolsó harmadában élt Bródy Sándor (1863–1924). A szenvedélyes férfi, tehetséges író és publicista A dada, vagy A tanítónő szerzője 155 éve, július 23-án született Egerben.

A temperamentumos Bródy az életet teljes mélységében átélő személyiségével és írói tehetségével változásokat indított el a magyar irodalomban. Jókai romantikáját és Zola naturalizmusát egyesítő, de realizmustól sem mentes prózájával hatást gyakorolt a nála fiatalabbakra, Móriczra, Krúdyra, Ady Endrére és Molnár Ferencre is. Az író nevének, aki kávéházak, kártyapartik, orfeumok és egyéb szórakozóhelyek rendszeres látogatója volt, Budapesten a Nemzeti Múzeum mellett nyíló Bródy Sándor utca és az utca első házán található tábla is emléket állít. Az 1873-74-ben épült sarki háromemeletes bérházat, amely Bródy Sándor utcában a 2-es, a Múzeum körút felől a 12-es számot viseli, Skalintzky Antal és Koch Henrik tervezte, báró Fechtig Nándor megrendelésére.

A Múzeum körútról nyíló VIII. kerületi utca már százötven éve is valamiféle Sándor utca volt: 1850 körül Báró Sándor utca, 1867-tő Főherceg Sándor utca, ezt a nevet a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1874-ben rögzítette is. Aztán 1919-től már egyszerűen csak Sándor utcának nevezték – a méltóságok emlegetését nem tűrte a korszellem – 1949 óta pedig híres írónk nevét viseli.

Ugyanebben a házban élt B. Kopp Judit szobrászművész is, aki a monumentális faszobrászat kemény szakmájának kevés női művelői közé tartozott.

Juhász Réka

 

Bruck Lajos

Munkácsy-tanítvány a Döbrentei utcában

Bruck Lajos / Döbrentei utca 20.

A budai rakparton, a művészeket inspiráló Tabán városrészben lakott élete utolsó felében Bruck Lajos, aki még a századforduló előtt nemzetközi elismerésre tett szert. A londoni királyi udvar kedvencévé vált tehetséges magyar festőművész hazatérése után 1897-től a Döbrentei utca 20. szám alatt álló Wagner-bérházban lakott.

Bruck Lajos 1846 novemberében született Pápán. Fővárosi tanulmányai végeztével a bécsi képzőművészeti akadémián kezdett festészetet tanulni. A szűkös diákévek alatt kisebb megrendelésekből tartotta el magát. Ösztöndíjjal kijutott Velencébe, majd római és nápolyi tanulmányai után 1874-ben Párizsba ment, ahol az akkor már nagyhírű művész, Munkácsy Mihály irányítása alatt festett. 1885-től Londonban élt és alkotott, ekkoriban megrendelői nem kisebb személyek voltak, mint az angol arisztokrácia és a királyi család tagjai. A festő 1895-ben tért vissza Budapestre, ahol hamarosan megbízást kapott Ferenc József és Erzsébet királyné arcképének elkészítésére. A portrék mellett naturalista tájképeket, életképeket is festett. Művészi odaadásáról, szorgalmáról tanúskodik, hogy műtermének zugai a nagy nyilvánosság előtt sokáig ismeretlen tanulmányok és vázlatok sokaságát rejtette. Munkáin egykori mestere hatása érződik – több, eredetileg Munkácsynak tulajdonított képet is Bruck festett. 1899-ben őt bízták meg egy Szentpéterváron tartott kiállítás megrendezésével, ahol II. Miklós orosz cár a Szent Anna-renddel tüntette ki a művészt.

Magyarországra való visszatérése után a festőművész 1910 decemberében bekövetkezett haláláig Budapesten élt. Az I. kerületi Tabán városrészben, a Duna-part közelében volt lakása. Nem csak a Hauszmann Alajos és családja számára készült, Döbrentei utca 10. szám alatt álló Hauszmann-palota harmadik emeletének rakparti oldalán, de ezzel egyidőben a Döbrentei utca 20-ban is fenntartott lakást – tudható meg az UrbFace leírásából. A Wagner-bérház az osztrák származású Wagner Marcell és fivére, Wagner Julián műépítészek tervei szerint, valamint az ő családjaik otthonaként épült fel 1893-ban. A háromemeletes bérház neves lakója volt még Oblath Rudolf, a Visegrádi Téglagyár tulajdonosa, de 1918-tól az Európa-szerte híres építész, Hauszmann Alajos is itt élt. Az épület rakpart felőli homlokzatának közepén kiugró, zárt erkélysor található, a házat egykor gazdagon díszítő neoreneszánsz építőelemeket azonban 1948-ban eltávolították.

Tábi Emőke

 

Bulla Elma

Bulla Elma és a Radnóti Miklós utca 40.

Bulla Elma / Radnóti Miklós utca 40.

„Színészi pályám három részből áll. Az első részben Bulla Elma, a táncosnő szerepel a pozsonyi előadásokon. A második részben külföldön, Reinhardtnál látjuk Elma Bullát, a német színésznőt. A harmadik rész már Budapesté. Elma Bulla ismét Bulla Elma lesz. A pályámról nekem sok mondanivalóm nincs. Talán mégis annyi, hogy kötelességemet igyekeztem mindig a legjobban teljesíteni” – vallotta a Kossuth-díjas színművésznő, akinek emléktáblája a Radnóti Miklós utca 40. szám alatti ház falán olvasható.

Az 1913-ban Selmecbányán született kislányt szülei a Bérczy-féle tánciskolába járatták, ahol hatévesen már önálló műsorban lépett fel. Munczi Bulla művésznéven 1923 és 1925 között meghódította Európát. Egy bécsi fellépése alkalmával Max Reinhardt, a kor neves színházi rendezője felfigyelt rá, és átvette az ifjú tehetség gondozását: angol, francia és német nyelvre, valamint a színjátszás alapjaira taníttatta. Bulla Elma 1928-tól 1934-ig volt Reinhardt társulatának vezető színésznője, majd Bárdos Artúr, a budapesti Belvárosi Színház igazgatójának meghívására válaszolva 1935-ben már magyar színpadon debütált a Vallomás című darabban.

Ekkoriban azonban a 22 éves színésznő torokproblémával küszködött, a próbák közben többször is elment a hangja. Panaszait a svábhegyi szanatórium professzora, dr. Nagy Endre vizsgálta ki – a kezeléseket 1936-ban kézfogó követte. A pár Budán, az Endresz György utca 4/b szám alatt rendezte be közös otthonát, majd 1939-ben együtt utaztak New Yorkba. A színésznő nyolc hónapot töltött a tengerentúlon, mielőtt visszatért Magyarországra. Amerikában maradt férjétől azonban a második világháború végleg elszakította. Az 1947-ben megözvegyült színésznő ekkor már a pesti Radnóti Miklós utca (akkor Sziget utca) 40. szám alatti házban lakott. Budapest ostroma után lakását Fendrik Ferenc íróval osztotta meg – a társbérletből később szerelem szövődött, ami végül Bulla Elma második házasságához vezetett.

Bár kedvelte a hosszú sétákat a természetben, Bulla Elma szabadidejének nagy részét otthonában töltötte. Szívesen olvasott, rádiózott, szenvedélye volt a pasziánszozás – saját bevallása szerint hajnalig is eljátszott. Könyvespolcán szakácskönyvgyűjtemény sorakozott, lakásának gondosan ápolt konyhakertjében futóbabot nevelt. Életének második felét töltötte a Radnóti Miklós utcai házban – 1980-ban, 66 éves korában hunyt el. Színpadi szerepei mellett – amelyek közül egyik legemlékezetesebb Szent Johanna alakjának megformálása volt – számos tévéfilmben is játszott. A csodagyerekként, majd „isteni Bullaként” magasztalt színművésznő egykori otthonán 2006. augusztus 24-én avattak emléktáblát.

A Radnóti Miklós utca 40. szám alatt álló épület egyike a Duna-parti Palatinus-házaknak. A 20. század első felének egyik legsikeresebb vállalkozója, Schiffer Miksa 1910-ben alapította meg a Palatinus Építő és Ingatlanforgalmi Részvénytársaságot, amelynek megbízására Vidor Emil 1911-ben három, szecessziós részletekben gazdag bérpalota tervezésébe kezdett. A bennük kialakított tágas, napfényes, 2-3-5 szobás polgári lakások központi porszívóval voltak ellátva, a fürdőszobákban pedig margitszigeti termálvíz folyt – tudhatjuk meg az egykor.hu-ról.

Tábi Emőke

 

Cholnoky Jenő

Cholnoky Jenő és a Gyulai Pál utca 1.

Cholnoky Jenő / Gyulai Pál utca 1.

A Józsefváros Blaha Lujza tér és Astoria közötti részén, a Gyulai Pál utca 1. szám alatt található Mannó-bérházban élt egykor a kiváló magyar földrajztudós és tanár Cholnoky Jenő.

A nemesi családban, 1870-ben született Cholnoky Jenő már gimnazistaként arról ábrándozott, hogy földrajzot fog tanulni. Ügyvéd édesapja azonban úgy látta, „a tanárok mind szegények”, ezért a csintalan, de eredményes középiskolás évek után a jóeszű Jenőt a mérnöki tudományok felé irányította. A fiatalember mérnöki diplomával a zsebében a Műegyetem Vízépítési tanszékén kezdett tanársegédként dolgozni, de a sorsa fordulatot tartogatott. 1894-ben megismerkedett a kor nagy földrajztudósával, az ismert Ázsia-kutató idősebb Lóczy Lajossal, aki maga mellé hívta az elkötelezett ifjút asszisztensnek. Két évvel később Cholnoky már Kínába mehetett tanulmányútra, ahol csaknem kétévnyi tartózkodás alatt megfigyelt és lerajzolt mindent, amit csak tudott. Megfigyelései, leírásai nem csak földrajzi, de hidrográfiai, mérnöki és néprajztudományi szempontból is értékesek. Nem ez volt azonban egyetlen távoli útja, 1912-ben Teleki Pállal közösen háromhónapos tanulmányutat tett az Egyesült Államokban.

1905-ben saját katedrát kapott a kolozsvári egyetemen, ahol 15 évig, a románok bevonulásáig tanított, ám akkor menekülnie kellett. Kolozsvári évei alatt a tanítás mellett Erdélynek szentelte figyelmét, részletes leírást készített természeti viszonyairól. Budapesten a két világháború között az MTA levelező tagja lett, majd a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen tanszékvezető tanárként oktatta az ifjúságot és rengeteget dolgozott. Tudományos dolgozatainak, cikkeinek száma elérte a hétszázat, ötven könyvet írt, az ország számtalan pontján megtartott földrajz előadásainak száma ezres nagyságrendű. Életében háromszor nősült – mivel kétszer sajnálatos módon özvegységre jutott – és három gyermeke született. Béla fia híres botanikus, Tibor fia pedig Kossuth-díjas műegyetemi tanár lett. Leányát, Ilonát 1945-ben veszítette el.

Cholnoky Jenő 1920-tól egészen 1950-ben bekövetkezett haláláig a VIII. kerületi Gyulai Pál utca 1. szám alatti bérház második udvarában, a második emeleten élt. Ez a hatalmas, historizáló épület, a Mannó család második bérháza a Rákóczi út 29., Gyulai Pál utca 1. és Stáhly utca 4. határolta telken áll. Az Urbface gyűjtése szerint a saroktelken korábban egy emeletes ház állt, amelynek udvarán Schwarz Vilmos építtető megrendelésére, Fischer Alajos és Hild Károly tervei alapján 1862-ben lepárlóműhely épült. Az udvar másik sarkában egy fényképész, Csonka Imre építtetett műtermet az 1860-as évek végén. Ezt a telket hatvanötezer forintért vásárolta meg 1875-ben dr. Mannó István jogász, nagykereskedő, majd 1894-ban gyermekeinek ajándékozta, akik lebontották az ott álló épületeket és új bérházat építtettek a telekre. Az 1896-ban elkészült hatalmas új épületben, amelyet P. Tóth András tervezett és testvére P. Tóth Sándor építőmester kivitelezett, 45 lakást és két udvart alakítottak ki.

A Mannó család sokáig élt a házban, a lakcímadatok szerint 1941-ben az első emelet 1. sz. lakás után Mannó Szilárd magánzó fia, dr. Mannó István földbirtokos, a 2. sz. lakás után sógora dr. Morvay Jenő államtitkár fizetett lakbért. Ebben a házban élt Rákosi Szidi színésznő és színésznevelő is.

A Budapest folyóirat 1975. júliusi számában Barkóczi Péter a Rákóczi út páratlan oldala című írásában így ír a Rákóczi út – Gyulai Pál utca és Stáhly utca által határolt házról: „A Macedóniából ideszármazott görög kereskedők, a „cincárok” egyikének: a Mannó családnak volt a háza. Ősüket, M. Demetert még 1802-ben vették fel a pesti polgárok közé. A mostani épületet P. Tóth András tervezte, két felső emeletét pedig a Csontvári képeket megmentő Gerlóczi Gedeon.” Az Urbface kiegészítő információi szerint 1927-ben a tetőt megbontották és az építész Gerlóczi tervei alapján, a Mannó-család megbízására két újabb emeletet építettek a meglévőkre.

Cholnoky Jenő Veszprém szülötteként tágabb pátriája mellett szűkebb hazájának is jó ismerője, támogatója volt, nem véletlen, hogy Veszprémben városrész, lakótelep és iskola is őrzi hírét, szellemét. Budapesten egykori lakóházának falán bronz portréval kiegészített tábla őrzi emlékét, melyet az ELTE TTK, a Magyar Földrajzi Múzeum és a Fővárosi Önkormányzat állíttatott. A földrajztudós teste a Fiumei úti sírkertben lelt örök nyugalomra.

Juhász Réka

 

Cziffra György

Hogyan varázsolt Cziffra György szeszre vágyó emberekből igazi koncertközönséget?

Cziffra György / Bálvány utca 25.

„Mielőtt az első hajnali HÉV-vel hazamentem Budafokra, néha megálltam és elbámészkodtam a hirdetőoszlopok előtt, ahol a bérletes hangversenyek műsorait sorolták föl a plakátok, meg azokat a rendkívüli hangversenyeket, melyeket híres külföldi művészek adtak. Amikor a hajnali szürkületben (…) kisilabizáltam a szólisták neveit (…), vízióként saját nevemet is láttam a plakátokon. Még mindig nem adtam fel a reményt, hogy egy szép napon újra hangversenypódiumra léphetek.” – írja Cziffra György Ágyúk és virágok című önéletrajzi könyvében.

A II. világháború után Cziffra a szovjet hadifogságból hazajutva, a budapesti éjszakában különböző lokálokban és eszpresszókban zongorázott. Játéka nagy feltűnést keltett, zenésztársai szinte zarándokoltak hozzá, hogy megfejtsék zongoratechnikájának titkát, ugyanis mindenkiben azt a benyomást keltette, mintha két zongora szólna egyszerre. De tehetsége a laikusokat is megbabonázta, képes volt „a szeszre szomjazó embereket igazi, fegyelmezett hangverseny-közönséggé változtatni.”

Gyermek- és ifjúkorának angyalföldi évei után ebben az időszakban Budafokon, a Bálvány u. 25. szám alatti kis családi házban élt feleségével, az egyiptomi származású Soleilkával és kisfiukkal, egészen az 1956-ban történt emigrálásukig. (Amelyet megelőzött egy korábbi sikertelen próbálkozás 1950-ben és az ebből következő 3 év büntető-munkatábor.) Cziffra emlékét S. Hegyi Béla szobrászművész bronz domborműve őrizte a budafoki ház falán mindaddig, amíg az emléktáblát el nem lopták. 2014-ben az újonnan, immár kőből elkészített domborművet a Cziffráról elnevezett Nagytétényi Kulturális Központban helyezték el.

Pesti Monika

 

Csapody Vera

Botanika a Baross utcában – Csapody Vera és a Baross utca 4.

Csapody Vera / Baross utca 4.

„A Baross utca egyik hatalmas bérházának első emeleti lakása különleges kicsi sziget a kőrengetegben. Élő és élővé varázsolt növények társaságában fogad a fehér hajú, mosolygós szemű botanikus-festőművész, dr. Csapody Vera. Nemrégiben ünnepelte 90. születésnapját, de még most is fürgén fut a vendég elé és fáradhatatlanul kalauzol végig birodalmán. A kis munkaszobában az ablak mellett áll íróasztala a kész, vagy munkában lévő rajzokkal. Csapody Vera most is pontos időbeosztás szerint él, nyolc órát tölt munkaasztalánál. Derűs bölcsesség, kiegyensúlyozottság árad minden szavából, mozdulatából. Nem mindennapi életpálya az övé” – írta a Honismeret 1981-ben a növényvilág nagy elismerésnek örvendő illusztrátoráról, akinek munkássága sokak számára ismerős lehet. Többek között ő készítette a Móra Kiadó Búvár Zsebkönyvek sorozatában megjelent Vadvirágok című kötet gyönyörűen részletes rajzait is.

Csapody Vera 1890. március 29-én született Budapesten, nyolc testvér közül a legidősebbként. Már fiatalon fizikusi pályára készült: érettségi vizsgáját sikeresen letéve a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika-fizika szakán folytatta tanulmányait, ahol 1913-ban – első női hallgatóként – kiváló eredménnyel lediplomázott, majd az egyetem fizika tanszékén végzett gyakornoki munkát. Édesapja, a szemorvos és egyetemi tanár dr. Csapody István korai halála miatt azonban ott kellett hagynia az egyetemet, hogy munkát vállalva fiatalabb testvéreit el tudja tartani. 1914-től egy fiúgimnáziumban adott órákat, majd 1916-tól a Sacre Coeur Sophianum katolikus leánygimnázium növendékeit tanította 32 éven át matematikára és fizikára – az utolsó tíz évben az intézmény igazgatói feladatait is ellátta. Az iskola 1950-ben bekövetkezett államosítása után a Természettudományi Múzeum Növénytárában tevékenykedett.

A növényvilág iránti érdeklődését édesapjától, míg festői tehetségét a művészetek iránt fogékony édesanyjától örökölhette. A növények gyűjtése, tanulmányozása és megörökítése iránti szenvedélye 1912 nyarán kezdődött, mikor édesanyjával Bajára utazott, hogy beteg nagyapját ápolják. Ekkoriban, a természetet járva és megfigyelve fogalmazódott meg benne a gondolat, hogy a Kárpát-medence összes növényét megörökítse. Növényábrázolásainak pontosságát, részletességét elismerve a neves botanikus-flórakutató, Jávorka Sándor felkérte készülő munkáinak illusztrálására. Negyven éven át dolgoztak együtt, ez idő alatt számos tudományos ismeretterjesztő művet jelentettek meg, köztük A magyar flóra képekben című könyvet is. Csaknem húsz esztendőnyi, a botanika területén végzett munkája után Györffy István, a Szegedi Tudományegyetem botanikaprofesszorának bátorítására 1931-ben ledoktorált növénytanból.

Csapody Vera a Baross utca 4. szám alatti lakásban Hedvig nevű húgával, az ő fogorvos férjével és hat gyermekükkel élt együtt. Ő maga sosem alapított családot, életét a tanítványaival ápolt szoros kapcsolata és növényrajzolói munkája töltötte ki. Otthonának nagy becsben tartott kincse volt egy bizonyos „Jókai-szekrény” – a bútordarab egykor a nagy regényíró tulajdona volt –, ebben sorakoztak a tanulmányútjai során összegyűjtött érdekes formájú kövek, növények. Magára szerényen csak úgy gondolt, mint aki csupán „a természetnek egy alázatos másolója”. A lakás legbelső, szerzetesi cellára emlékeztető szobájában, könyvekkel, kéziratokkal körbevéve fáradhatatlanul dolgozott egészen 1985. november 6-án bekövetkezett haláláig. Tiszteletére a ház falán 2015-ben családja kezdeményezésére emléktáblát állítottak.

A házat, ahol Csapody Vera élt és alkotott, nem más tervezte, mint az Országházat is megálmodó Steindl Imre. A historizáló épület 1897-ben készült el, és egészen 1912-ig a neves építész családjának tulajdona volt – tudhatjuk meg az europabelvarosa.hu irodalmi sétájából. Falai között megfordult Kosztolányi Dezső is, aki kezdő író-újságíróként 1907 és 1908 között a második emeleten a 12-es szám alatti lakást bérelte medikushallgató öccsével. Tágas, udvarra néző szobájában gyakran gyűltek össze a kor feltörekvő írói, költői. Egy kortárs így emlékezett vissza Kosztolányi Baross utcai lakására: „Mire emlékszem világosan ebből az időből? Mindenekelőtt a könyvekkel, jegyzetekkel megrakott íróasztalra, amely mellett esténként, de néha kora hajnalban is, petróleumlámpa fényénél dolgozott Kosztolányi, mert villany nem volt a lakásban. […] Voltak esték, hogy a Baross-utcai szoba egyik sarkában medikusok okoskodtak és bolondoztak, a másikban egetverő irodalmi „duma“ folyt” – olvasható a Pesti Hírlap 1941. novemberi számában.

Tábi Emőke

 

Csáth Géza

Csáth Géza és a Balassa utca 6.

Csáth Géza / Balassa utca 6.

Száz éve, 1919. szeptember 11-én hunyt el Csáth Géza, orvos, író, zenekritikus, a magyar irodalom legellentmondásosabb alkotója. Míg alkotásai kétségtelenül magas színvonalat képviseltek életvitelével túllépte a bohém művészeknek fenntartott meglehetősen tág kereteket is. Sokrétű tehetségét és polgári életét, majd fizikai valóját is az önként választott morfinizmus tette tönkre. Alig múlt 32 éves, mikor elméje már annyira megzavarodott, hogy agyonlőtte feleségét, majd öngyilkosságot kísérelt meg. Akkor megmentették, de nem sokkal később végleg véget vetett életének.

Csáth Géza, aki Kosztolányi Dezső unokatestvére volt, eredetileg Brenner József néven született Szabadkán. Alig múlt egyéves, mikor édesanyja meghalt, de édesapja új feleségével és annak leányaival hamar megtalálta a hangot. Nem csak az írásban volt tehetséges, nagyon érdekelte a festészet és a zene is. Édesapja zenészt szeretett volna nevelni belőle, míg maga Csáth inkább festőnek készült, ugyanakkor kamaszként nívós lapokban jelent meg néhány zenekritikája. Áradó, kereső, nyughatatlan egyénisége nem tudott elég alázatos lenni a kitartó gyakorláshoz, ezért az írás lett az az út, ahol kreativitása kitörhetett. Novelláit, darabjait, írásait komoly irodalmi lapok közölték. A család gyógyszerész hagyományai miatt nem állt tőle messze a tudomány sem, ezért az orvosi egyetemre jelentkezett, melyet sikerrel el is végzett. 1909-ben gyakornokként nyert felvételt a kor egyik leghíresebb elme- és idegorvosának újonnan nyílt kórházába, a Moravcsik-klinikára, hivatalos nevén az Elme- és Idegkórtani Klinikára, ahol bentlakó orvosként élt az egyik orvosi szobában 1913-ig a VIII. kerületi Balassa János utca 6. szám alatt.

Ez a kórház volt az, amelynek megnyitásával hazánkban is egyetemi szintre emelkedett az elme- és ideggyógyászat kutatása és a pszichiátriai betegségben szenvedők gyógyítása. A sors torz fintora, hogy a fiatal orvos, néhány évvel klinikai munkája után már ápoltként is otthonra találhatott volna a kórház falai között. Félig így is történt, halála előtt gyalog indult Budapestre, hogy egykori munkahelye segítségét kérje a gyógyuláshoz. Mivel még útja elején meghalt, testét Szabadkán, de agyát kívánsága szerint itt, első munkahelyén, a kórház kertjében helyezték örök nyugalomra, egykori rendelője ablaka alatt. Itt áll emléktáblája is a kórház udvarán.

„A lehetőség határai között figyelem volt arra, hogy a betegek részére kellemes otthon biztosítassék, s megtalálhassák mindazt, ami az értelemre, a kedélyre és a szociális érzésre fejlesztően, emelően hat. (…) Éppen ezért az egyes helyiségeket, a nappali csarnokokat és folyosókat kellemes, lágy, összhangzó színekkel; az ablakokat, udvarokat, a sétáló kerteket virágokkal, fákkal, bokrokkal díszítettük. A kórtermeket úgy rendeztük be, hogy azok ne különbözzenek a más természetű betegek befogadására szolgáló klinikákéitól”. – írta Moravcsik Ernő Emil 1912-ben megjelent könyvében. Csáth emléktábláját 2005. szeptember 8-án avatták fel a klinika belső udvarán. Az emléktáblán Weiner Leó egyik kottatöredéke is látható, melyet a hipochondriára korán hajlamos író még életében saját fejfájára szánt. Az emléktábla-állítás ötletét Kéner Balázs újságíró küzdötte valósággá, a Marosits József szobrász- és grafikusművész által készített táblát Tolnai Ottó vajdasági magyar író és Esterházy Péter avatták fel.

Juhász Réka

 

Cseh Tamás

Nagyvárosi balladák szülőháza az Iskola utcában

Cseh Tamás / Iskola utca 35/b

A budai Vízvárosban nem hagyományos emléktábla, hanem egy különleges műalkotás jelöli azt a helyet, amely egy időben Kossuth- és Liszt-díjas előadóművészünk, Cseh Tamás otthona volt. Az I. kerületi Iskola utca 35/b kapualjában Szentgyörgyvölgyi Gábor munkája, a 2010-ben felavatott Lakónévsor a legendássá vált Cseh Tamás-dalok szereplőinek nevét sorolja fel. Itt, a harmadik emeleti 2-es szám alatti lakásban, Bereményi Gézával közös albérletükben születtek ugyanis azok az ikonikus dalok, melyek megalapozták a szerzőpáros sikereit, és amelyek sokat jelentettek az ő generációjuk, de még az utánuk következők számára is.

Cseh Tamás a háborús Budapesten született 1943. január 22-én. Gyermekéveit 1956-ig javarészt Tordason töltötte, ahol sokat énekelt nagymamájával és a zeneszerető falusiakkal. Kiskamaszként, 1956 novemberében költöztek vissza Budapestre, a Villányi útra, ahol a mai Szent Imre, akkor József Attila Gimnáziumban végzett. Érettségi ajándékként egy gitárt kapott nagyszüleitől és a hangszer örök társa maradt. Első zenekarát, a Sztereót a szomszéd srácokkal és egy gimnazista baráttal alapította. Főiskolai tanulmányait Budapesten és Egerben rajztanári szakon végezte, majd rövid vidéki kitérő után a fővárosban kezdett el rajzot tanítani. Ekkoriban költözött a budai Várhegy lábánál fekvő Vízivárosba.

Budai albérletéhez egyik tanár kollégája, Deássy Mihály révén jutott hozzá. Az akkoriban uralkodó lakásínség miatt nem nézték jó szemmel, ha valakinek két lakása is volt, így Deássy örökölt, üresen álló egyszobás garzonját – amelyhez előszoba, hall, konyha, fürdőszoba és erkély is tartozott – bérbe adta a fiatal rajztanárnak. Nem sokkal ezután, az 1970-es év végén történt a sorsszerű találkozás az akkor még kezdő író Bereményi Gézával, akivel már első pillanattól fogva megvolt az összhang: Cseh gitáron játszotta dalait, Bereményi szöveget rögtönzött hozzájuk. Hogy a közös alkotómunkát hatékonyabban tudják folytatni, Bereményi – elmondása szerint csupán egy nejlonzacskónyi holmijával – már másnap oda is költözött.

Az alkotópáros közös otthona valódi legénylakás volt: berendezése két matracból, két székből, egy asztalból állt, az üres borosüvegekkel borított konyhában nem volt hűtőszekrény, rögtönzött lámpaernyőként egy nagy fekete férfiesernyő lógott a plafonról. A lakáshoz tartozó egyetlen kulcsot gyakran a lábtörlő alá rejtették – tudható meg a Heti Válasznak adott interjúból. Nappal munkába mentek, éjszaka zeneszámaikon dolgoztak. Mintegy harminc daluk kelt szárnyra először itt, a Vízivárosban. Bereményi Géza így beszélt erről az időről a Budavár című lapnak: „Másfél évig laktunk itt Tamással, minden itt kezdődött. Itt született meg 1971 elején Az ócska cipő, majd Antoine és Désiré, akiket majd fél évig pihentettünk. Aztán egyszer csak megelevenedett a két különleges figura, valahogy belekövetelték magukat a dalokba. Az első dal megszületése után lementünk a közeli kocsmába inni néhány pohárral. Szerintem az akkori Csarnok sörözőbe, Tamás viszont úgy emlékezett, hogy az Isolabellába, ami később valóban a törzshelyünk lett. Úgy döntöttünk, hogy fele-fele arányban fizetjük a számlát, hiszen akkor már szerzőpáros voltunk, így aztán összeraktuk a pénzünket és kettéosztottuk. Soha sem tudtuk, hogy kinél mennyi volt – így működött a barátságunk.”

Cseh Tamás három év küzdelem után 66 éves korában, 2009. augusztus 7-én hunyt el tüdőrákban. Szobor képmását a Szent Gellért téren, a Bartók Béla úti utolsó otthona közelében állították fel, ahol feleségével és két gyermekével élt.

Tábi Emőke

 

Csonka János

Csonka János gépgyára a Bartók Béla út 31. száma alatt

Csonka János / Bartók Béla út 31.

„Nem húz… csak füstöl mótora (sic!)? Küldje el hengerét, főtengelyét, dugattyúját Csonka János gépgyárába az ország egyetlen üzemébe, mely kizárólag ezeknek a javításával foglalkozik” – hirdette A Kerék című műszaki lap 1930-ban az akkor Horthy Miklós nevét viselő utca 31. szám alatti kis családi műhelyet, amelyet Csonka János, a Bánki–Csonka-féle karburátor és a vegyes üzemű Csonka-motor feltalálója 1925 januárjában, nyugdíjba vonulása után alapított.

Csonka János hetedik, legkisebb gyermekként látta meg a napvilágot Szegeden, 1852. január 22-én. Már egészen fiatalon a családi műhelyben ismerkedni kezdett a kovácsmesterséggel – édesapja, Csonka Vince jó hírű kovácsmester volt, aki rendkívüli ügyességgel és odaadással készített gépeket a malmok berendezésétől kezdve a finom orvosi műszerekig. Itt, a családtagokkal szoros együttműködésben dolgozva szerezte meg az ifjú Csonka János műszaki tudásának alapjait, majd a maga erejéből indult tanulmányútra, hogy ismereteit tovább bővítse. Bécs, Zürich, Párizs és London nagy gyárai után a budapesti József Műegyetemen kezdett dolgozni, ahol műhelyvezetői tevékenysége mellett motorszerkesztéssel, gépjárműtervezéssel is foglalkozott. A Magyar Posta számára motoros triciklit tervezett, majd 1905-ben elindult az általa készített első postaautó, ami egyben a magyar autógyártás kezdetét is jelentette. 48 éves műegyetemi szolgálata után kiemelkedő eredményei tiszteletére a Mérnöki Kamara tagjává választották.

A határtalan munkaszeretetéről, alkotásvágyáról ismert feltaláló a nyugdíjas éveket sem töltötte tétlenül: „Csonka nyugalomba vonulása előtt a műegyetem tanműhelyében öt kis szerszámgépet készített magának: egy esztergapadot, egy maró-, egy fúró-, egy fűrész- és egy gyalugépet. Ezeknek a gépeknek a birtokában 1924 végén – 73 éves korában – kis gépműhelyt rendezett be Budapesten a XI. Bartók Béla út 31. sz. bérház alagsorában minden anyagi tőke nélkül, de annál nagyobb erkölcsi tőkével” – emlékeznek vissza apjukra ifj. Csonka János és Csonka Béla A Csonka Gépgyár önéletrajza című írásukban.

A Bartók Béla út 31. szám alatti historizáló stílusú ház Szirch Antal és neje megbízásából épült 1909 és 1910 között Schwarcz Jenő és Horváth Antal tervei alapján. A főkapuzat feletti, díszes növényi motívumokkal körbefont, ölelkező gyermekalakokat ábrázoló dombormű Maróti Géza munkája. Az épületen avatott emléktábla mellett az egykori műhely helyén 2012-ben megnyílt Csonka János Múzeum őrzi a magyar motor- és autógyártás úttörőjének hagyatékát.

Tábi Emőke

 

Csók István

Az életöröm festője a Városligeti fasorban

Csók István / Városligeti fasor 32.

Híres festőművészünk, a 95 éves korában elhunyt Csók István, akit „az életöröm festőjének” is neveznek, életének meghatározó részét a Városligeti fasor 32-ben található műteremlakásban töltötte. Jómódú család gyermekeként született a Fejér megyei Sáregresen 1865. február 13-án. Vallásos édesapja különösen fontosnak tartotta, hogy fiát az Isten, a haza és a család szeretetére nevelje, mely témák később festményein is gyakran megjelentek. István tanulmányait a budapesti Mintarajztanodában kezdte Székely Bertalan, Lotz Károly és Gregus János tanítványaként, majd Münchenben és Párizsban mélyítette el tudását a kor híres művészeinek segítségével. 1903-ban vette feleségül Nagy Júliát, a Schlick-gyár főmérnökének lányát, a pár a házasságkötés után Párizsban telepedett le. A francia fővárosban 7 évet töltöttek, majd gyermekük születésekor visszaköltöztek Budapestre. Csók István festészetének ekkor fő témája és modellje a Züzü becenévre hallgató kislánya, Csók Júlia lett. Tekintélyes kort megélt művészünk munkáit bécsi és müncheni aranyérmek mellett kétszer is Kossuth-díjjal jutalmazták, a Magyar Nemzeti Galéria ma is számos festményét őrzi. Csók István Városligeti fasoron töltött éveinek a Schaár Eszter szobrász által készített tábla állít emléket, melyet 1968-ban helyeztek el a villa homlokzatán.

Pontos információnk sajnos arról nincs, hogy a Csók család mikor költözött a Városliget fasor 32-be, azt azonban tudjuk, hogy a historizáló villát a szintén festő Balló Ede építtette a századforduló környékén. A műteremlakás berendezéséről és hangulatáról viszont részletes képet kapunk a festő „fogadott unokájának” Palotainé Kali Gabi visszaemlékezéseiből, akit a Sára Sándor rendezte Memento című dokumentumfilm főszereplőjeként is ismerhetünk. Kali Gabriella valójában Csók István vejének unokahúga volt, és a második világháború utáni években a kollégium helyett költözött a festő városligeti lakásába. Nyolcszobás ház volt. Egy fekete perzsa macska is lakott a lakásban. Nagy belmagasságú, kétszintes műterem volt. Óriási méretű vásznait mind ott készítette Csók István. A Boszorkánytáncot és a Nirvánát is. Az előbbin rajta is vagyok: háttal, sárga ruhában, nagy, loboncos hajjal.”

Fenyővári Bernadett

 

Dajka Margit

Dajka Margit és a Lovag utca 10.

Dajka Margit / Lovag utca 10.

Dajka Margit Kossuth-díjas érdemes és kiváló művészünk, aki életének majdnem felét a Lovag utca 10-ben élte le, Nagyváradon született 1907-ben. Édesapja balettmester volt a nagyváradi színháznál, családjával, 13 gyermekével keveset törődött. A család gondját a paraszti származású édesanya egyedül viselte. Margitkának is korán meg kellett szoknia a munkát, hétéves korától rikkancskodott szülővárosa egyik terén. Kilencévesen bement a színházba és a pénztárosnak elmondta, hogy színész szeretne lenni. Tehetségét felfedezték, tanították, apróbb szerepeket is kapott. 15 éves korától teljes jogú tagja volt a társulatnak. 17 évesen Kolozsvárra szerződött, majd magyarországi vidéki színházakban játszott. Az 1929-es évadot már Budapesten kezdte meg és ott is maradt. Fiatal volt, gyönyörű és nagyon tehetséges, három év múlva már sztárként ünnepelték, pedig élete végéig borzasztó lámpaláz gyötörte a fellépések előtt. Játszott számtalan színdarabban, filmben és tévéfilmben, színésztársai is csak jót mondtak róla. A hetvenes évektől színpadi fellépést nem vállalt, nyugdíjba ment. Filmet, tévéjátékot azonban egészen betegsége súlyosbodásáig minden évben forgatott. 1986. május 24-én hunyt el, imádott férje, Lajtos Árpád, aki rajongásig szerette a színésznőt, még aznap saját döntéséből követte a halálba.

Margitka 1942-ben ismerkedett meg a fess vezérkari századossal, későbbi férjével, aki a háború alatt hadifogságba esett, majd pedig börtönbe került. Tíz év rabság után szabadulva első útja Dajka Margithoz vezetett, innentől életük utolsó napjáig együtt voltak. A börtönből érkező Lajtos már a Lovag utcai lakás ajtaján kopogott be, ezekkel a szavakkal: – Lajtos Árpád vagyok, és úgy emlékszem, hogy megkértem a kezét ’43-ban, és Ön igent mondott. – Igen? – válaszolta Dajka. – Akkor tessék befáradni.

Ez a Lovag utcai lakás volt a házaspár utolsó lakhelye. Az utca zártsorú beépítésében a 10-es szám alatt álló, ötszintes, egyudvaros, eklektikus stílusú bérházat Pajor Rezső és Wagner Hugó építtette 1936-37-ben. A tervező a korban ismert építész, Sós Aladár volt, aki ebben az időszakban főleg art deco stílusban alkotott. Nevéhez fűződik többek között az Országos Társadalombiztosító Intézet Fiumei úti székháza is, melyért tervezőtársaival, Komor Marcellel és Jakab Dezsővel együtt Lechner Ödön-emlékérmet kaptak.

A terézvárosi Lovag utca a reformkorban nyerte el végleges alakját. Már ekkor Ritter Gassénak, azaz Lovag utcának hívták. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1874-ben hivatalosan is jóváhagyta ezt az utcanevet.

Csurka István ezt írta Dajka Margitról: „Soha nem hallottam róla rosszat. Tudom, hogy ez képtelenség. Ez annyi, mintha azt mondanám: feltaláltam a perpetuum mobilét. A színházi életben ilyen nincs. Ezért, most, miután ezt leírtam, lázasan töröm a fejem egy megszólás, egy kifogás után. De még egy legyintést vagy egy rápisszentést sem találok, megállapítom tehát, hogy volt ilyen a magyar színházi életben.”

A Lovag utcai házon 1997. májusa óta őrzi Kiss György szobrászművész által készített domborműves tábla a színésznő emlékét.

Juhász Réka

 

Derkovits Gyula

Kettős önarcképek egy Hunyadi téri padlásszobából

Derkovits Gyula / Hunyadi tér 10.

Az 1880-as évek végén Léderer Ede építészmérnök egy három és fél emeletes bérpalotát álmodott a Hunyadi tér északkeleti oldalán található telekre. 1889-re el is készült a Hunyadi-udvar névre keresztelt, francia neoreneszánsz stílusú épület, amely később a hátsó udvarban egy három emelet magas melléképülettel bővült. A kerékvetős kapualjon át lovas kocsival is be lehetett hajtani, a jobb oldali szárny földszintjén még ma is megfigyelhetőek az egykori istálló nyomai. A Hunyadi tér 10. szám alatt álló bérpalotát a korszak egyik legnagyobb, legnépesebb lakóházaként tartották számon, az ÓVÁS! honlapja szerint napjainkban kb. 80 lakás található benne. Érdekességként említi a Budapest100 kutatása, hogy már az eredeti terveken minden lakáshoz külön mellékhelyiség tartozott. Az építtető, Léderer Ede is itt élt nejével 1915-ben bekövetkezett haláláig, az első emeleti tágas, mintegy 190 négyzetméteres erkélyes lakás volt az otthonuk. 1925-ben Scheer Samu vásárolta meg a házat, amely aztán az új tulajdonos érdekeltségébe tartozó Solo Kereskedelmi Bank Rt. székhelyéül is szolgált. A ház leghíresebb lakója Derkovits Gyula festőművész volt, de itt élt Dohnányi Ernő zeneszerző is.

Derkovits Gyula 1894. április 13-án született Szombathelyen egy asztalosmester fiaként, ő azonban a családi műhely helyett a művészetet választotta. Az első világháborúban önként jelentkezett katonának, a fronton szerzett sérülései miatt bal karja lebénult, a nagy hidegben pedig krónikus tüdőbajt kapott. Hadirokkantként 1916-ban Budapestre költözött, kezdetben a bátyjánál lakott. Rajziskolákban képezte magát, így ismerkedett meg az egyik modellel, Dombai Viktóriával, akit később feleségül vett. A fiatal pár 1917-től 1923-ig a Népszínház utca 18-ban lakott, ekkoriban születtek a festő első komolyabb művei. Önálló stílusa az expresszionizmus, a kubizmus és a konstruktivizmus mentén alakult ki. Első gyűjteményes kiállítása a Belvedere galériában nyílt meg, amely ugyan ismertté tette a nevét, az anyagi nélkülözés azonban végigkísérte a művész és felesége életét. Rövid Bécsi emigráció után hazatértek a fővárosba, ahol Huppert Ernő gyártulajdonos támogatásával egy Üllői úti lakást béreltek, később pedig Újpesten laktak a József utcában. Az 1920-as évek második felében az Ernst Múzeum állította ki a képeit, az elismerés azonban nem enyhítette az anyagi gondokat. 1928 novemberében költöztek a Hunyadi téri 10-be, egy mosókonyhából kialakított kis padláslakásba, amely a világítóudvarra nézett. Bár 1930-ban felajánlották neki a Római Magyar Akadémia ösztöndíját, Derkovits kénytelen volt visszautasítani, mivel felesége lakhatását saját költségükön kellett volna finanszírozniuk. A szegény körülmények közt élő pár jelentős lakbértartozást halmozott fel – elkerülhetetlen sorsukat vetíti elő a művész Végzés című képe. A kilakoltatásra végül 1931 augusztusában került sor, Derkovits Gyulát hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Ezután felesége testvérénél húzták meg magukat, majd miután 1933-ban a Vasút mentén című festményével elnyerte a Szinyei Merse Pál Társaság tájképdíját, a Munkácsy Mihály utca 37. alatti tágasabb, szoba-konyhás lakásba költözhettek, ahol már olyan monumentális művek születtek, mint a Hídépítők című alkotása. A nélkülözésben legyengült festő 40 éves korában, 1934. június 18-án hunyt el felesége karjaiban.

Derkovits Gyula nevét szülővárosában, Szombathelyen iskola, bevásárlóközpont és lakótelep is őrzi, Miskolcon pedig művésztelepet neveztek el róla. Egykori lakhelyén, a Hunyadi utca 10. szám alatti ház falán 1972-ben állítottak először emléktáblát, a jelenlegi márványtáblát 1994-ben avatták. Viszontagságos életükről felesége, Derkovits Gyuláné: Mi ketten című visszaemlékezésében írt, de beszédesen fejezi ki mindennapjaikat Derkovits Gyula számos kettős önarcképe, amelyeken a művész portréja mellett társának alakja is feltűnik, érzékletesen átadva az otthon meghitt, idilli légkörét szemben a zajos nagyváros forgatagával.

Tábi Emőke

 

Déry Tibor

Déry Tibor és a Jászai Mari tér 5.

Déry Tibor / Jászai Mari tér 5.

A Margitsziget mellett, a pesti Duna-parton lakott élete delén Kossuth-díjas írónk, Déry Tibor, a hazai nyugati realista próza egyik jeles képviselője, aki a művészettel kapcsolatos értékrendjéért mindig gondolkodás nélkül kiállt. Déry 1936-39 között 3 évig bérelt otthont a XIII. kerületben, a Palatinus-házak néven ismert Duna-parti épületegyüttes egyik legszebb lépcsőházában, a Jászai Mari tér 5. szám alatt.

A főként luxus színvonalú lakásokat tartalmazó gyönyörű épületegyüttes megtervezésére a múlt század első évtizedének egyik legelismertebb szecessziós mesterét Vidor Emilt kérte fel a telektulajdonos Palatinus Rt. A félévszázaddal korábban még homokos folyóparti részt a Reitter Ferenc vezette folyószabályozásért tett erőfeszítések tették építkezésre alkalmas területté. A mai Pozsonyi út eleje és a rakpart közötti rész beépítésével kialakított Palatinus-házak legértékesebb lakásai azok voltak, amelyek a mai Jászai Mari – akkoriban Rudolf – térre, illetve a Dunára néztek. A legszerényebb lakások két-, a legnagyobb területűek akár hatszobások is voltak, egy, esetenként két cselédszobával, beépített porszívóval, kapucsengővel, a fürdőszobában gázmelegítős kályhával – tudhatjuk meg Újlipótváros kiváló ismerője, Bächer Iván 1997-ben megjelent Matiné című publicisztikájából.

Az író számára az alkotáshoz, a befelé forduláshoz csend kellett. Gyakran éjjel háromig is dolgozott, hisz a napok legcsendesebb óráit így tudta kihasználni. A Margit híd nyüzsgő pesti hídfője azonban hosszú távon nem tudott az író csend iránti igényének megfelelni. A Jászai Mari téri lakásban töltött három év alatt is többször utazott hosszabb időre külföldre, ahogy élete korábbi szakaszaiban is, mikor bejárta Ausztriát, Bajorországot, nyelvet tanult Sankt Gallenben, alkotott Párizsban, vagy Perugiában.

Déry Tibor egy, a Lúdas Matyi szatirikus hetilap 1952 májusi számában megjelent, vidám tárcájában eképpen emlékezett egykori lakhelyéről: „Én azért költöztem el néhány hónappal ezelőtt a Jászai Mari-térről ide, a Pasarétre, mert ott nappal az utcai forgalom, éjjel a dunai homokkotró végképp lehetetlenné tette számomra a gondolkodást és az írást. Sajnos, csöbörből vödörbe kerültem. Önök tavasz jöttével kizúdultak az ablakom alatti kertbe s fiatal, üde hangjukkal azóta pokollá teszik az életemet. A Jászai Mari-térre nem tudok visszaköltözni, mert a lakást már kiadták. Mitévő legyek, emberek?”

A Jászai Mari téri lakás képe az író Niki című kisregényében is felbukkan, amikor az Ancsa házaspár és kedves kutyájuk, Niki a kis foxterrier-keverék vidékről Budapestre költözik.

Déry Tibort hosszú életút végén, életének 83. évében, 1977. augusztus 18-án érte a halál, emléktábláját 2011-ben a költészet napján avatták fel Jászai Mari téri ház falán.

Juhász Réka

 

Domján Edit

Sárga rózsák a Hollán Ernő utca 28-ban

Domján Edit / Hollán Ernő utca 28.

Az újlipótvárosi Hollán Ernő utca 28. szám alatt álló málnafagylalt színű épületben lakott egykor Domján Edit Jászai Mari-díjas színésznő. Utolsó nagy szerelmének színhelye és egyben földi pályafutásának végső állomása volt a második emeleti lakás, ahol a művésznő 1972 karácsonyán, 40. születésnapján véget vetett életének. A ház falán, Gálvölgyi János kezdeményezésére, 2002-ben, Domján Edit halálának 30. évfordulója alkalmából állítottak emléktáblát.

A színpadon királynőként tündöklő Domján Edit szerény körülmények közé született 1932. december 25-én, Budapesten. Családja 1946-ban Maglódra költözött, ahol Edit kitűnő eredménnyel végezte el iskoláit. Már ekkor szívesen szerepelt, és elhatározta: színésznő lesz. Sikeresen felvételizett a budapesti Színművészeti Főiskolára, ahol 1954-ben diplomát szerzett. Itt ismerkedett meg Kaló Flóriánnal, akivel a főiskolai tanulmányaik végeztével hamarosan – és minden ceremónia nélkül – egybe is keltek. Mivel az akkori szokás szerint a frissen végzett színészeknek először vidéken kellett játszaniuk, a pár a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Hét évig tartózkodtak a „napfény városában”, ahol egy négyszobás lakás szerényen bútorozott kisszobáját bérelték. 1961-ben tértek vissza a fővárosba, ekkor egy ideig Edit szüleinél laktak a Makarenkó (ma: Horánszky) utcában, majd a Róbert Károly körúton kaptak lakást. Domján Edit az újonnan megalakult Petőfi Színházban játszott musical szerepekben, majd egy ideig a Nemzeti Színház, 1964-től haláláig pedig a Madách Színház tagja volt.

Pályafutása során a színház mellett tévés, rádiós fellépések, film- és szinkronszerepek követték egymást. Habár Domján Edit és Kaló Flórián belopta magát a nézők szívébe az 1960-ban bemutatott Két emelet boldogság című filmvígjáték főszereplő házaspárjaként, a kapcsolatuk végül megromlott, és 1969-ben el is váltak. Gyermekük nem volt, de mivel Edit imádta az állatokat, Princ nevű orosz agár kutyája volt a társa az újlipótvárosi 26 négyzetméteres kis garzonlakásában, az akkori Fürst Sándor – ma Hollán Ernő – utcában. A 28-as szám alatt álló ötemeletes modern épület Hámor (Hamburger) István tervei alapján készült el 1941-ben. Homlokzata ekkor még kőburkolatot utánzó nemesvakolat volt. Az előcsarnok falait és a kandallószerű fűtőtest-házat kétféle színű siklósi márvány borítja, a mennyezeten pedig négykaréjos gipszmotívum vonul végig. Az udvari szárnyban rövid függőfolyosó található – írja az épületről az Építészfórum.

Az érzékeny lelkű Domján Edit a sorozatos magánéleti csalódások után 1972 januárjában újból szerelemre lobbant, mégpedig a nála tizenkét évvel fiatalabb Szécsi Pál iránt. A sármos táncdalénekessel egy közös rádiófellépésen találkoztak először, de a rajongás már korábban kölcsönös volt. Domján Editnél még aznap este megcsörrent a telefon: Szécsi Pál kereste egy telefonfülkéből, és hosszasan beszélgettek. A férfi másnap már kedvenc virágával, sárga rózsával várta a színésznőt, aki egy panorámás hotelben együtt elköltött reggeli után felkérte az énekest egy közös rádiós duettre. A dalt Edit lakásán próbálták, majd márciusban ismét meghívta magához Szécsi Pált, akinek születésnapja alkalmából kedvenc süteményével, krémessel kedveskedett. Állítólag ekkor vallották meg szerelmüket egymás iránt, és ekkor csattant el közöttük az első csók is. Kapcsolatuk „mézesheteiben” Pali még a vidéki fellépéseiről is hazautazott, hogy ágyba vihesse a reggelit Editnek, a kis lakást pedig ellepték a naponta küldött sárga rózsák. Az állatkerti lánykérés és az együtt töltött balatoni nyár után azonban a közös otthon és gyermek felvillanó reménye végül szertefoszlott. Tíz hónapig tartó szenvedélyes kapcsolatukat beárnyékolta a depresszióra hajlamos énekes alkoholproblémája, Editnek pedig a szakítás után abortusza volt.

A színházban ünnepelt, ámde mégis magánytól szenvedő Domján Edit 1972 decemberére már felkészült arra, hogy búcsút mondjon a földi létnek. Imádott kutyáját elaltatta, mondván, úgysem maradt volna meg senkinél. Ajándékot vett szeretteinek, még tréfásan beszélgetett volt férjével telefonon, azonban karácsony utolsó napján már nem jelent meg a színházi előadáson. Kollégái, akik aggódva siettek Hollán Ernő utcai lakására, tragédia helyszínére érkeztek.

Tábi Emőke

 

Dsida Jenő

Művésztestvérpár az Ilka utcában

Dsida Jenő / Ilka utca 15.

Ahogy a homlokzaton található emléktábla is meséli az arra járóknak, a XIV. kerületi Ilka utca 15. szám alatti épületben élt szüleivel Dsida Jenő, és itt született meg 1911-ben öccse, a később Csengeri Aladár néven ismertté vált színész.

Dsida Jenő – ahogy Paku Imre a Magyar Írók 1944-ben megjelent számában nevezte: „a huszadik századi magyar költészet korán elhervadt nagy reménysége” – 1907-ben Szatmárnémetiben született, a család pedig néhány évvel később az édesapa tiszti munkája miatt költözött Budapestre. Öccse, Aladár először kereskedelmi tanulmányokat végzett, majd ezt követően fordult a színészet felé, karrierje 1933-ban Kolozsváron a Thália Színháznál kezdődött, majd Debrecenben, Pécsett, végül pedig Győrben is játszott.

Jenő tanulmányait Budapesten kezdte el, majd Beregszászon és Szatmárnémetiben folytatta. Bár beiratkozott a jogi egyetemre is, végzettséget végül nem szerzett. Benedek Elek mentorálásának köszönhetően már 16 éves korában versei jelentek meg a Cimbora folyóiratban. Az írás iránti érdeklődésének hatására a Pásztortűz irodalmi és művészeti folyóiratnál dolgozott. Rövid életművének első kiemelkedő állomása a Leselkedő magány című, 1928-ban publikált verseskötete. 1931-ben ismerkedett meg Imbery Melindával, akivel több éves titkolt jegyesség után – a családi ellenállást végleg legyőzve – 1937-ben összeházasodott. Műveiben a vallásos elemek mellett visszatérő szimbólum a halálfélelem, melyet feltehetően gyermekkorától jelen lévő súlyos szívbetegsége okozott, mely végül nagyon fiatalon, csupán 31 évesen korában elvitte. Az erdélyi irodalom kiemelkedő alakja nem csak a verseivel, de szerteágazó nyelvismeretének köszönhetően a fordításaival is maradandót alkotott.

A Dsida Jenő Baráti Kör kutatása alapján a zuglói lakás csak átmeneti otthonuk volt – alig több mint egy évig éltek ott – mielőtt elkészült svábhegyi házuk. Az Ilka utcai ingatlan történetét kevés kutatás ismerteti, a Hungaricana adatbázisában található első tulajdoni lapok 1886-os keltezésűek. Az épület stílusjegyei azonban egy későbbi korszakra utalnak, ezt támasztja alá a Népszabadság 1988-ban megjelent cikke is, miszerint: „A ház 1903-ban épült, átvészelte a háborút, de sosem nyúltak hozzá. Az ostrom alatt több belövést is kapott, ezeket maguk a lakók hozták rendbe”. A négyemeletes, vörös téglás épület homlokzatán 2018-ban, Dsida Jenő halálának 80. évfordulóján helyezték el ünnepélyes keretek között az Oláh Katalin Kinga szobrászművész által készített emléktáblát.

Németh Edina

 

Durkó Zsolt

Ház zenével és költészettel az Attila úton

Durkó Zsolt / Attila út 103.

Az Attila út 103. alatti ház falán két híres egykori lakó, egy költő és egy zeneszerző emléktábláját is megtalálhatjuk. A 20. század első felében Babits Mihály élt itt közel három évig, 1982 és 1997 között pedig Durkó Zsolt volt a ház lakója.

A modern stílusú épület 1937-ben készült el Ribáry Alajos és Kórody György tervei szerint – ahogy azt Ferkai András Buda építészete a két világháború között című művéből megtudhatjuk. Az építtető Weiss Mária volt. A Neuschloss Ödön és Marcel által kivitelezett lakóházat tulajdonjogi szempontok miatt két egyforma, egymással nagyjából szimmetrikus épületrésszel, két kapuval és lépcsőházzal, valamint egy közös, de bármikor kettéosztható előcsarnokkal alakították ki. A két egység a házszámban is megmutatkozott, ami annak idején Attila út 65/a és 65/b volt. Mindkét épületrészben szintenként kettő: egy háromszoba-hallos és egy másfél szobás lakást hoztak létre. A négyemeletes, lapostetős épület részben vasbeton vázas tartószerkezettel készült. A bérházat a Tér és Forma 1937/11 száma is bemutatta.

A Budapest Music Center Művészadatbázisa szerint Durkó Zsolt a hatvanas évek második felétől a külföldön legtöbbet játszott kortárs zeneszerzőnk volt. 1934-ben született Szegeden, tanulmányait a Zeneakadémián és a római Santa Cecilia Akadémián végezte, amelynek a Nagydíját is megkapta az Episodi sul tema B-A-C-H című zenekari darabjáért. Egyszerre tradicionális és korszerű zenei nyelvezetű műveivel, amelyek ugyanannyira európai, mint amennyire magyar jellegűek, a díjak és elismerések egész sorát nyerte el mind itthon, mind külföldön. Színházi kísérőzenéket és filmzenéket is komponált, többek között Huszárik Zoltán és Kósa Ferenc filmjeihez. 1997-ben hunyt el Budapesten.

Babits Mihály első budai lakása az Attila út 133. (akkor 95-99.) alatti házban volt, innen költözött át családjával – Török Sophie-val és nevelt lányukkal, Ildikóval – 1937 augusztusában az újonnan elkészült Attila út 103-ba, akkor 65/b-be. Az előző lakás ugyanis ekkorra szűkké vált, a nyolcéves kislánynak külön szobára volt szüksége. A költő könyvtárszobájának „sötét-komoly kúria-stílusát” Vas Istvánnak a Beszélő házak és tájak című kötetben megjelent leírásából ismerjük, aki csütörtök délutáni fogadónapjain kereste fel a már akkor költőóriásnak számító Babitsot: „az íróasztal, a fiókos szekrény, a vas gyertyatartó, s a szoba egész képe vidéki házak szerényen és kopottan úri biedermeierére vallott”. Babitsék 1940 áprilisában költöztek innen tovább a Logodi utca 31. szám alá.

Pesti Monika

 

Éder Gyula

El nem feledett festőművész a Szilágyi Dezső téren

Éder Gyula / Szilágyi Dezső tér 2.

76 éve hunyt el Éder Gyula festőművész, aki több mint három évtizeden át élt és alkotott a Szilágyi Dezső tér 2. szám alatt álló ház műteremlakásában. Nevét őrzi az épület falán állított emléktábla, életének és munkásságának történetét pedig – amely csaknem a feledés homályába veszett – Somogyi Gábor örökítette meg az utókor számára Éder Gyula, az ember és a művész című könyvében.

A neves kassai családból származó Éder Gyula 1875. december 25-én született. Anyai nagybátyja az elismert festőművész, Benczúr Gyula volt. Miután végzett a kassai reáliskolában, 1893-tól Münchenben folytatta tanulmányait, majd Olaszországot is megjárta. 1900-ban telepedett le Budapesten, a következő évben pedig már a Benczúr-féle mesteriskolában festett, majd időközben ösztöndíjjal kijutott Belgiumba és Hollandiába is. Budapesti tanulmányai alatt az iskolának helyt adó Epreskert melletti Bajza utca 23-ban bérelt lakást. Ugyanabban a házban lakott iskolatársa és jó barátja, Boruth Andor, akinek húgát, Jolánt 1903-ban feleségül vette. 1905-ben kilépett a mesteriskolából, az év nyarától Aréna (ma: Dózsa György) úti műtermében dolgozott, hogy eltartsa magát és hitvesét, aki egyben a múzsája is volt. Megrendelésre festett, valamint a Kakas Márton című humoros irodalmi újságnak készített karikatúrákat több mint tíz éven át. A növekvő hírnévvel vagyona is egyre gyarapodott.

1913-ban feleségével az I. kerületi Vízivárosba költöztek, a Szilágyi Dezső tér 2. szám alatt álló ötszintes bérház tágas műteremlakásába. Gyermekük nem volt, 1930-ban került hozzájuk cselédlánynak a 15 éves Horváth Anna, aki a festő támasza lett az elkövetkezendő nehéz időkben: 1932-ben elhunyt szeretett felesége, egy balesetet követően pedig mindkét lába lebénult. Székére kereket szerelt, úgy közlekedett a lakásban. A munkát nem hagyta abba, egyre hanyatló egészségi állapota ellenére is megőrizte derűs hangulatát. Arról, hogy mi foglalkoztatta művészi fantáziáját, így vallott: „Mióta az ecsetet kezelem, (...) mindig az ember volt a főtémám. Maga az emberi test, a művészet örök és kimeríthetetlen kincses bányája és forrása. (...) A portrékon kívül még két témakör érdekel: a mithológia és a biblia. A mithológiából az elevenség, a pajzánság, a derű, a csintalan dévajság, a napfény, a kacagás, a mozgás az, ami a festő képzeletét izgatja. A biblia éppen ennek az ellenpólusa, itt mélység, a komolyság, minden mozdulat világot átfogó jelentősége, cselekmények feszült drámaisága, ami a problémát nehézzé, szinte megoldhatatlanná teszi a piktúrának.

1945. január 26-án bombatalálat érte a házat, ahol Éder Gyula élt: a tetőszint súlyosan megsérült, a műteremlakás kiégett. Az akkorra már mindkét szemére vak festő 1945. szeptember 30-án hunyt el tüdőgyulladásban. Emlékére Horváth Anna saját költségén készíttetett táblát, amelyet 1995-ben, halálának 50. évfordulója alkalmából avattak fel a festőművész egykori lakhelyén.

A Szilágyi Dezső tér 2. szám alatt álló bérház helyén korábban egy egyszintes épület állt, amelynek Hensler János sváb származású órásmester volt a tulajdonosa. Ennek az épületnek az aljában működött Freyberger Pál vaskereskedése, aki feleségül vette főbérlője lányát, majd később özv. Freyberger Pálné Hensler Magdolna a Szilágyi Dezső tér 2. és a Székely utca 4. számú telkeket összekapcsolva, valamint az ott álló korábbi épületet lebontva 1905-re ötszintes bérpalotát építtetett. 1908-tól az épület első emeletén működött a Budai Hírlap szerkesztősége, majd egy évtized múlva a Fáklya Könyvkiadó Vállalat. A házat az 1910-es években lifttel bővítették. A második világháborúban bombatalálatot kapott épület újjáépítési munkálatait 1946-ban kezdték meg. Az 1950-es évekre a többszobás nagypolgári lakásokat kisebb lakásokra osztották, és az egykori műterem is átalakításon esett át – olvasható a Budapest100 oldalán.

Tábi Emőke

 

Erdős Renée

Egy szabad nő villája – Erdős Renée és a Báthory utca 31.

Erdős Renée / Báthory utca 31.

Rákosmente egyik kis gyöngyszeme a Báthory utca 31. szám alatt álló impozáns villa, mely manapság egykori lakója, Erdős Renée nevét viseli. A költő- és írónő 1927 és 1944 között élt a házban, amelyről a halálának 50. évfordulójára állított tábla is megemlékezik.

Erdős Renée – eredeti nevén Ehrenthal Regina – 1878. május 7-én látta meg a napvilágot a felvidéki Érseklélen. Gyermekkorát Győrben töltötte, és már igen fiatalon verses elbeszélések és szerelmes versek születtek tollából. Kezdetben pedagógiai pályára készült, majd színésznőnek tanult a fővárosban, ám végül mégis az irodalom felé fordult. Tehetségére Eötvös Károly figyelt fel, támogatásának köszönhetően megjelenhetett Renée első verseskötete, Leányálmok címmel. Már korai műveiben megcsillant az az eredeti, szókimondó stílus, mely korának meghatározó művészévé tette. Szokatlan nyíltsággal írt a szerelemről és a női lélekről, regényeit a fiatal lányok csak titokban olvasták, a közvélemény pedig a legerotikusabb magyar költőnő címével is felruházta. Még Ady Endre is mint „zseniális poétalány” emlegette őt, de nem igen akadt olyan kortársa, aki ne tartotta volna nagyra. Erdős Renée volt az első nő a magyar irodalomban, aki alkotói munkásságából meg tudott élni.

Nem csak versei és regényei kavartak nagy port, magánélete is meglehetősen viharos volt. A kor ismert írójával, Bródy Sándorral való szeszélyes viszonya után egy olaszországi kolostorba vonult vissza, miután katolikus hitre tért. 1913-ban házasodott össze Fülep Lajos művészettörténésszel, akitől két gyermeke született, második lányuk születése előtt azonban elváltak útjaik. Következő házasságát tíz évvel fiatalabb titkárával, Erdős Artúrral kötötte Rómában, ám később ő is elhagyta az írónőt. Életének utolsó időszaka viszontagságosan telt, zsidó származása miatt csak álnéven jelenhettek meg írásai. 1944-ben bújkálásra kényszerült, villáját elfoglalták. Erdős Renée 1956-ban, szívbetegség következtében hunyt el.

Az írónő egykori otthona, a rákoshegyi épület fővárosi védettséget élvez. Bejárata fölött dombormű hirdeti, hogy 1895-ben emelték, Szűz Mária és Szent György lovag segedelmével. A villa építtetője Drobnitsch György mázolómester volt – derül ki Rákos Katalin művészettörténész Rákoshegyvidéki villa című kiadványából. A saroktelken épült ház egy kiskastélyra emlékeztet a tagolt tetőnek és a toronynak köszönhetően. Három szintes, kiemelt alagsorán földszint és egy emelet épült, amit meredek tető koronáz, ereszét díszesen faragott fakonzolok tartják. Legharmonikusabbak az utcákra néző déli és keleti homlokzatai. Az épület tornya mindkét fronton hangsúlyos elem. A villa 1990-ben kapta az Erdős Renée-ház nevet, mely helytörténeti gyűjteménynek és különböző kiállításoknak ad otthont a mai napig.

Németh Edina

 

Erkel Ferenc

„Hazám, hazám, te mindenem” – Erkel Ferenc és az Úri utca 24.

Erkel Ferenc / Úri utca 24.

Erkel Ferenc, akiről kevesen tudják, hogy nemcsak a magyar zenetörténet egyik meghatározó komponistája, hanem kimagasló sakkjátékos és a korabeli hazai sakkélet egyik vezéralakja is volt, negyvenes éveiben családjával együtt az Úri utca 24. alatti lakóházban élt.

Zenész családban született 1810. november 7-én, Gyulán. Dédapja a pozsonyi Notre Dame zárda és iskola zenemestere volt. Nagyapját Wenckheim Ferenc gróf hívta Gyulára 1806-ban a kastély zenei életének megszervezésére és vezetésére, valamint hogy a gyermekei megfelelő zenei neveltetését biztosítsa. Erkel Ferenc édesapja tanítóként kapott állást és a belvárosi templom karnagya lett.

Erkel 10-11 éves korától már a templomban orgonált és hangversenyeken zongorázott. Pozsonyi gimnáziumi éveit követően visszatért Gyulára, ezután Kolozsváron gróf Csáky Kálmán gróf gyermekeinek lett a zenetanára. 1834-ben adott először Pesten koncertet, majd egy év múlva a budai Várban játszott, ennek kapcsán felkérték a Budai Magyar Játékszíni Társaság zenekarának vezetésére. Nem sokkal később a Pesti Városi Színház másodkarmestere lett, 1838-tól pedig az előző évben megnyílt Pesti Magyar Színház karmestere. Itt, az akkor már Magyar Nemzeti Színház néven működő intézményben mutatta be első operáját, a Bátori Máriát 1840-ben, majd a Hunyadi Lászlót 1844-ben. Ugyanebben az évben nyerte meg a Himnusz megzenésítésére kiírt pályázatot.

Miután 1839-ben feleségül vette a Mátyás-templom karnagyának lányát, Ádler Adélt, aki maga is képzett zenész volt és kitűnően zongorázott, a házaspár Budán lakott. 1851-ben költöztek az Úri utca 24. szám alá, a Bástya – ma Tóth Árpád – sétány felé átnyúló udvari szárny második emeletére. Tizenegy gyermekükből az utolsó négy itt született, és itt nevelkedtek a nagyobb, később muzsikussá vált fiaik is, Gyula, Elek, László és Sándor.

1860-ban a házaspár különvált, Ádler Adél Gyulára költözött, Erkel pedig a pesti oldalra helyezte át lakhelyét. A Nemzeti Színház – ahol 1861-ben mutatták be a Bánk bánt – közelében, a Magyar utcában élt, majd többszöri költözködés után, már a Zeneakadémia igazgatójaként az intézmény akkori épületében, a mai Andrássy úton kapott lakást. Utolsó operáját, az István királyt 1885-ben mutatták be az előző évben megnyílt Operaházban. Élete végén a Király utca 84. szám alatt lakott, a nyarakat pedig egy svábhegyi villában töltötte. 1893. június 15-én hunyt el, ezüstszínű érckoporsója előtt az Opera előcsarnokában tízezrek rótták le kegyeletüket.

Az Úri utca 24. története az 1300-as évekig nyúlik vissza, amit a középkori, dongaboltozatos kapualjban található 14. századi ülőfülke és az északi tűzfalból előkerült, szintén ebből a korból származó, sárkányt ábrázoló kőfaragvány is bizonyít. A török hódoltság után, 1712-ben Baitz János Kristóf, Buda polgármestere és felesége egyemeletes, barokk lakóházzá alakíttatta át az épületet, ekkor építették hozzá a Bástya – ma Tóth Árpád – sétány felé átnyúló udvari szárnyat, amelyet aztán a 18. század második felében alakítottak kétemeletessé – derül ki a budai Vár helytörténeti és építészeti emlékeit összefoglaló, a Budapesti Történeti Múzeum és az MTA által készített internetes adatbázisból.

Pesti Monika

 

Magánmúzeum, mozi és műtermek – Az Ernst-bérház

Ernst Lajos, Fényes Adolf, Zádor István / Nagymező utca 8.

A Nagymező utca 8. szám alatt álló szecessziós bérpalota falán ma is olvasható az Ernst Museum felirat, emlékezve Ernst Lajosra, akinek jóvoltából a századfordulós épület nem csupán a magyar történelem és művészet ritka ereklyéit bemutató magánmúzeumnak adott otthont, de a főváros akkori legnagyobb mozijának is. A manzárdtető alatt élt és alkotott számos neves festőművész, akik nevét emléktábla örökíti meg. A műteremlakások első bérlőiként Fényes Adolf és Zádor István évtizedeket töltöttek ebben a házban.

Ernst Lajos (1872–1937), a szenvedélyes műgyűjtő 1909-ben vásárolta meg az ingatlant, hogy egyre bővülő kollekciójának helyet biztosítson. Az akkoriban még valóságos óriásnak számító ötemeletes bérpalota tervét a „szecesszió nagymestere”, Fodor Gyula készítette, a múzeum előcsarnokának megtervezéséhez pedig a hazai szecessziós stílus megalapítóját, Lechner Ödönt kérte fel. A díszes üvegablakokat Rippl-Rónai József és Falus Elek munkája nyomán Róth Miksa készítette el. A pincét és a földszintet Skutetzky Sándor terve alapján mozivá alakították, így 1912-ben – az épület átadásának évében – megnyílt a Tivoli Fényjátékház, amelyet összesen 700, mindenhonnan kitűnő látványt biztosító férőhellyel Budapest legnagyobb és legmodernebb mozijaként hirdetett Az Ujság című lap. Felette kapott helyet a kétszintes múzeum, amely 14 tematikus teremben mutatta be Ernst Lajos gazdag gyűjteményét. A múzeum az időszaki és emlékkiállítások mellett aukciók helyszínéül is szolgált, a korszak jelentős kulturális központja volt. A kiállítótér feletti szinteken bérlakásokat alakítottak ki, amelyek bevételéből Ernst gyűjtőszenvedélyét finanszírozta. Ő maga is itt élt fiával az egyik utcára néző, nagy lakásban, szomszédjukban pedig édesanyja lakott – tudható meg az énbudapestem.hu oldalán olvasható háztörténetből. A tetőtérben kialakított műtermekben akkoriban Ernst két festőbarátja, Fényes Adolf és Zádor István alkotott.

Zádor István (1882–1963) banktisztviselői állása mellett rajztanfolyamon is képezte magát, majd Párizsban és Firenzében folytatott művészeti tanulmányokat. Portréfestőként vált ismertté, munkáira a realizmus jellemző – Nagymező utcai műtermében ült egész alakos portréhoz modellt az első magyar szépségkirálynő, Simon Böske is –, de emellett még számos regényhez készített illusztrációkat. Műtermét így írta le a Színházi Élet 1926-ban: „A Nagymező utca 8-as számú hatalmas bérpalota lakói talán nem is tudják, hogy micsoda kincsekben gazdag birodalom ez az V-ik emeleti műterem. Mintha a művészet birodalmába röpítené fel az embert a lift, olyan más világ tárul elénk a művész otthonában, melynek falait értékesebbnél-értékesebb Zádor-képek díszítik.” Ezzel szemben a szomszédban alkotó mester műhelyét így mutatta be a Tolnai Világlapja 1929-ben: „Műtermének berendezése nagyon egyszerű. Magyarország egyik legnagyobb festőjének műtermében egyáltalában nincs műteremromantika. Szőnyeg sincs. Diszkrét világítású lámpák sincsenek. Modelldobogó sincs, a falakon nincsenek képek. Ebben a műteremben csak munka van, úgy látszik.” Az eredetileg jogi pályára készült Fényes Adolf (1867–1945) agglegényként élt, szigorú rend szerint alkotott, nem szerette, ha látogatók megzavarták a munkában. Kész festményeit mindig elpakolta, hogy teljes figyelmét tudja szentelni annak a képnek, amelyen éppen dolgozott. A szegény emberek életét ábrázoló realizmus, a pasztellszín foltokból komponált plein air festmények, a sötétebb tónusú, bibliai és romantikus témák, tájképek is megtalálhatóak munkái között.

Ernst Lajost végül gyűjtőszenvedélye és a gazdasági válság súlyos adósságokba sodorta: műkincseitől semmi áron sem akart megválni, így a házat volt kénytelen eladni. Anyagi gondjai azonban annyira elhatalmasodtak rajta, hogy 1937 tavaszán a Dunába vetette magát. Halála után művészeti gyűjteménye kalapács alá került, nagy részét magyar múzeumok vásárolták meg. Az egykori Ernst Múzeum egy ideig még kiállítások és aukciók helyszíne volt, majd a BÁV bútorüzletét helyezték el benne, és csak az 1950-es évektől szolgált ismét kulturális kiállítótérként – tudható meg az UrbFace oldaláról. Az 1942-től Tinódi Filmszínház névre átkeresztelt moziban 1992-ben tartották az utolsó filmvetítést, majd 1995-ben König Tamás és Wágner Péter tervei alapján színházzá alakították, és egy ideig a Budapesti Kamaraszínház működött benne. Az egykori Ernst Múzeum épülete napjainkban a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központnak ad otthont.

Tábi Emőke

 

Művészlak a Dráva utca 12-ben

Bánovszky Miklós, Boncza Berta (Csinszka) / Dráva utca 12.

Újlipótvárosban, a Dráva és Hegedűs Gyula utca sarkán található hetvenhét lakásos bérház Komor Marcell és Jakab Dezső közös terve alapján épült 1909–1910 között. A ház negyedik emeletén két műteremlakást alakítottak ki hatalmas ablakokkal, melyekben az évek alatt a legkülönfélébb alkotók váltották egymást. A Bárczy István polgármester nevéhez fűződő 1909-1912 közötti budapesti bérház-, kislakás és iskolaépítési programban 25 bérházzal, 19 lakásteleppel (megközelítőleg 6000 lakással) és 55 iskolával bővült a főváros – ekkor emelték a Dráva utca 12. szám alatti épületet is.

A bérház Hegedűs Gyula utca felé néző műtermében Bánovszky Miklós festőművész élt az 1930-as évektől kezdve egészen 1995-ben bekövetkezett haláláig. Az ő stúdiójában készültek azok a Fortepanon közzétett portréfestéshez használt fényképek, melyeken a művész saját magát nőnek, vagy bibliai szereplőnek öltözve örökítette meg, emellett egyházi méltóságokat és polgármestereket is lencsevégre kapott.

A Dráva utcára néző műterem első művésze valószínűleg Tihanyi Lajos, avantgárd festő volt. Tihanyi 1920-ban elhagyta Magyarországot, Bécsbe, Berlinbe, végül Párizsba költözött. Az újlipótvárosi lakást ekkor Márffy Ödön vette birtokba feleségével, Boncza Bertával. Ady özvegye nem csak versek múzsája volt, Márffy is külön „Csinszka-korszakot” köszönhet neki, amely alatt elsősorban feleségét ábrázoló portrék, illetve kapcsolatuk egy-egy pillanatát visszaadó képek születtek. A pár nyolc évet töltött a Dráva utcai lakásban. A kiköltözésük utáni időkről keveset tudunk, de az biztos, hogy 1930-ban már a szintén festő Perlrott Csaba Vilmos élt itt egészen az 1950-es évek elejéig. Az erkélyről elé táruló, napról-napra változó angyalföldi városképet két festményen is megörökítette. Perlrott után ismét művészpár költözött a stúdiólakásba, 1964-ig lakott itt Csernus Tibor festő és felesége, Sylvester Katalin festő- és szobrászművész.

Fenyővári Bernadett

 

Fejes Endre

A hábetlerizmus megalkotójának vizafogói évei

Fejes Endre / Jakab József utca 5.

A Jakab József utca 5. szám alatti panelház hatodik emeletén élt és alkotott 4 éven át, 1965 és 1969 között Fejes Endre, Kossuth- és József Attila-díjas író.

Fejes Endre Budapesten, azon belül is Józsefvárosban született 1923-ban. Írói ambícióinak kiteljesedése előtt szabóinas, vasesztergályos és katona is volt, a második világháborút követően pedig Európa számos országában vállalt munkákat. Első publikációi az ötvenes évek derekán jelentek meg, az igazi sikert azonban a Rozsdatemető című regény hozta meg számára 1962-ben. A hatvanas évek sikerregénye – melyet több mint 30 nyelvre fordítottak le – a Hábetler család történetén keresztül ad generációkon átívelő 20. századi korrajzot, a regényt ismerők pedig a túrós csusza és rántott hal kettősénél egészen biztosan elmosolyodnak. A nagysikerű regény után néhány évvel, 1969-ben jelent meg a Jó estét nyár, jó estét szerelem című írása, mely alapján film, dráma és musical is készült.

A hosszas betegség után 2015-ben elhunyt íróra így emlékezett vissza Szakonyi Károly a Tekintet folyóiratban: „Előttem van, ahogy reggelente aktatáskával, a tél hidegétől könnyező szemmel bejött a Marikába, abba a füstös kis presszóba, beült a hátsó sarokba, háttal a falnak, kipakolta a tollat, a francia kockás papírt... De mielőtt nekifogott volna az írásnak, amíg Galambos bácsi, a pincér kihozta a jó erős duplát, oda lehetett ülni az asztalához, mert tudtam, hogy mesélni akar... Rágyújtott, hunyorgott, és jó vaskosan elmondta, merre járt, kikkel tárgyalt kemény hangon... Aztán munkához láttunk, én a bejárat közelében az ablaknál... Bandi beburkolódzott a presszó félhomályába, talán éppen a Kéktiszta szerelem sorai futottak ki a töltőtolla alól, talán a Rozsdatemető vagy a Szerelemről bolond éjszakán epizódjai, novellák a józsefvárosi embereiről, akikért folyton perlekedett, mert szerette őket”.

Az egykor Fejes Endre otthonaként is szolgáló, XIII. kerületi Vizafogó városrészben található Jakab József utca 5. szám alatti, kilencemeletes pontház a kétszeres Ybl-díjas Pomsár János országos típusterve alapján épült meg a hatvanas évek elején. A 37 lakásos épületben főként 1,5 és 2 szobás, távfűtéses lakásokat alakítottak ki. Az urbanistak.hu adatai alapján az 1931-es születésű Pomsár a BUVÁTI Városrendezési irodájában, majd a VÁTI alkalmazásában is dolgozott, mellette pedig nem csak a BME Városépítési Tanszék oktatója, de számos építészeti folyóirat publikációjának szerzője is volt. Vizafogó városrész területén az 1800-as években még csak néhány gyár és a burjánzó természet állt, igazi nagyvárosi fejlődésnek a 20. században indult. A környék beépítése már az 1960-as években elkezdődött, a vizafogói lakótelepet pedig az 1980-as évek első éveiben húzták fel. Fejes Endre ezen városrészben töltött négy évének emlékére halálának évfordulóján, 2016-ban állított emléktáblát a XIII. kerületi önkormányzat.

Fenyővári Bernadett

 

Fekete István

Hogyan került egy kápolna Fekete István szomszédjába?

Fekete István / Tárogató út 77.

Nem múlhat el nyár Fekete István és a hazai tájakat oly természetközeli módon bemutató történetei nélkül. Leghíresebb karakterei – Matula bácsi, Tutajos, Vuk és Bogáncs – már kisiskolás korban mindenki szívébe belopják magukat. Fekete István 1900. január 25-én született Göllén, gyermek és fiatalkorát a Dunántúl déli részén töltötte, majd a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémián szerzett mezőgazdász végzettséget. 1929-ben házasodott meg, gazdatiszti állása miatt nem sokkal később Ajkára költöztek feleségével. Első írói sikerét A koppányi aga testamentumával érte el 1936-ban, 4 évvel később már a Kisfaludy Társaság tagja lett. Az egyre népszerűbb írónak 1942-ben lett Budapest a lakhelye, munkát a Földművelési Minisztériumban kapott.

Fekete István először a Sas-hegyre költözött, a második világháborúban azonban lakását bombatalálat érte, így 1945-től három szobát bérelt családjával a Tárogató út 77. szám alatti szecessziós jegyeket viselő villában. „Budai lakásomban – pedig negyed százada lakom benne – talán először érzem magam otthon, mert az igazi otthont kitörölhetetlenül ébren és álmomban is mindig a szülőfalum jelentette" – írta Fekete István, akinek mindig is Gölle maradt az igazi otthona, ennek ellenére egészen 1970-ben bekövetkezett haláláig élt a második kerületi Tárogató úton. Az egykori lakhelyén halála után 5 évvel, 1975-ban avattak emléktáblát a tiszteletére.

Az 1912-ben, Schoditsch Lajos és Eberling Béla tervei alapján épült villában élt 1919 és 1961 között Rajnai Gábor, a Nemzeti Színház színésze is. A művész a ház tulajdonosát, özvegy Tömöry Károlynét vette feleségül, aki az első világháborúban veszítette el férjét és maradt egyedül öt gyerekével.

A villa történetéhez tartozik, hogy 1950-ben a nem messze működő Assisi Szent Ferenc Leányai elnevezésű zárdát megszüntették, Rajnaiéknak azonban megesett a szívük a nővéreken, így néhány lakatlan szobát felajánlottak kápolnának. A 120 fő befogadására alkalmas imahelyet végül 1959-ben választották el a lakásoktól, a mai napig rendszeresen tartanak misét benne.

Fenyővári Bernadett

 

Ferenczi Sándor

Lélekelemzés a Naphegyen

Ferenczi Sándor / Lisznyai utca 11.

A 154 méter magas Naphegy lankáin még a XIX. század közepén is szőlőművelést folytattak, többek között a Lisznyai utca területe is beépítetlen, zöld terület volt. Az első házak a századforduló környékén bukkantak fel, ezeket eleinte nyaralóként használták. Nem volt ez másképp az 1890-es években Kommer József tervei alapján épült Lisznyai utca 11. szám alatt álló villával sem.

A lakóház 1930-ban került a magyar pszichoanalízis első és megkerülhetetlen képviselőjének, Ferenczi Sándornak (1873–1933) tulajdonába, nem kevesebb, mint százezer pengőért. Feleségével, a nála tíz évvel idősebb Pálos Gizellával költöztek a három emeletes, kertes naphegyi villába. Ferenczi lelkes levelekben számolt be az új otthonról, a világos irodáról és a friss levegőről Sigmund Freudnak, aki egyik legközelebbi munkatársa és barátja volt. A miskolci születésű Ferenczi Bécsben szerzett idegorvosi diplomát és itt ismerkedett meg Freuddal is 1908-ban. A lélekelemzés „tudósaként” Ferenczi magánrendelője megnyitásáig kórházakban dolgozott, a világháború alatt katonaorvosként, később egyetemi oktatóként. 1913-ban pedig megalapította a Magyar Pszichoanalitikus Egyesületet. Ferenczihez a kultúra is közel állt, szoros kapcsolatot ápolt írókkal és költőkkel is: József Attila, Babits Mihály és Kosztolányi Dezső is rajta keresztül ismerte meg a pszichoanalízist. „Állandóan valami lázas nyugtalanság volt benne, valami gyermeki kandiság, valami mohó érdeklődés. […] A társaságban társasjátékot játszott. Érdekelte a nyelvészet, a színház, az ötlet, a pletyka, minden, ami emberi. Tudta ő, hogy megfigyelni a lélekelemző-órán és a társaságban csak szétszórt, laza figyelemmel lehet” – írta róla Kosztolányi.

Ferenczi Sándor 1933 májusában bekövetkezett haláláig élt a Lisznyai utcai villában. A Ferenczi Sándor Egyesület székhelyeként működő villa kívülről ma is eredeti formáját őrzi, csupán belső átalakítások történetek.

Jancsó Ágnes

 

Ferenczy Noémi

Hajók és faliszőnyegek háza a Falk Miksa utcában

Ferenczy Noémi / Falk Miksa utca 18-20.

Az V. kerületi Falk Miksa utca 18-20. szám alatt álló szecessziós bérház Pollák Ignác és neje megrendelésére épült. A terveket az Aranysas-udvar és a Napóleon-udvar megálmodója, Fodor Gyula készítette. Az 1911-es tervek szerint a korábban a helyszínen álló földszintes ház helyére egy öt lakóemeletes, két műtermet magában foglaló padlásszinttel megtoldott bérpalotát képzelt el. Az 1912-ben módosult tervek alapján az első emeleti lakásokat egybenyitva egy teljes emeletet elfoglaló nagypolgári rezidenciát hoztak létre. Ide költözött be az Atlantica Tengerhajózási Rt. vezérigazgatója, a frissen megözvegyült Polnay Jenő és négy gyermeke. Az emelet Falk Miksa utcai oldalán volt a játszószoba, négy gyerekszoba, egy nevelői szoba, egy hálószoba és egy kis ebédlő. A Stollár Béla utcai fronton három egymásba nyíló szalon, az udvar felőli oldalon nagy ebédlő és hall kapott helyet. A hátsó udvari részben konyhát és hét cselédszobát helyeztek el. A lakás ruhatárral és két fürdőszobával, központi fűtéssel és porszívó berendezéssel is rendelkezett. A második emeletet a társaság igazgatósága számára rendezték be, a harmadikon további irodák foglaltak helyet – tudható meg az énbudapestem.hu oldalról. Az Atlantica Tengerhajózási Rt. 1907-ben alakult – az 1930-as évek elejéig működő cég vontatógőzösein szolgált egy ideig József Attila is. A társaság egykori székházának híres lakója volt Ferenczy Noémi, a magyar gobelinművészet kiemelkedő alakja, akinek tiszteletére 1990-ben avattak emléktáblát a ház falán.

Ferenczy Noémi művészcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot 1890. június 18-án, Szentendrén. Apja, Ferenczy Károly és anyja, Fialka Olga mindketten festők voltak. Ikertestvére, Béni szobrászként, bátyja, Valér pedig úgyszintén festőművészként vált ismertté. Hatéves korában a család Nagybányán telepedett le, a gyerekek az apjuk műhelyében gyakorolták a mesterséget, Ferenczy Károly azonban nem látott leányában különösebb fogékonyságot a művészetek iránt. Ruhatervezésre és szabászatra taníttatták, huszonegy esztendősen édesanyjával Párizsba utazott, ahol a divatszalonok mellett az iparművészeti múzeumba is látogatást tettek. Ferenczy Noémi alkotásvágya itt kapott szárnyra: elhatározta, hogy kitanulja a gobelinszövés technikáját, hogy aztán az alapokat felhasználva saját fantáziája szerint alkothasson. „Az én számomra a gobelin annyi, mint szónoknak a beszéd, az írónak a betű, a szobrásznak az agyag: én gobelinben tudom csak elmondani a mondanivalómat” – vallotta. Nem csupán a falikárpitszövés mestere, de megújítója is lett. Képeit először kartonra festette, majd a növényi festékkel maga által színezett gyapjúfonalakból a saját kezével szőtte meg munkáit – nem soronként, hanem alakonként.

Párizsi tanulmányai után még sokáig Romániában élt, majd 1932-ben, édesanyja halálát követően költözött Budapestre. Eleinte a Deák Ferenc utca 23. szám alatt álló saroktornyos épület tetőterében bérelt szerény kis műtermet, amely azonban a II. világháború bombázásai alatt sérülést szenvedett. A háború után, élete utolsó éveiben a Falk Miksa utcai bérházban lelt otthonra. Szerzetesi puritánság és szigor jellemezte a befelé forduló művész dolgos mindennapjait: reggel hét körül már szövőszékénél ült, és egészen késő délutánig szinte megállás nélkül dolgozott. A Nyugat című lap így írt róla 1931-ben: “Ime egy másik álomlátó! Szintén a javából, sőt a legislegjavából való. De mennyire más! Nem eleven, nem izgatott, inkább fáradt, magábahullott, szintén jóságos, de sohasem mosolygós. Nagyon nyugodt, már nem is csodálkozó, akár a papnő, aki mindennap láthatja istenségeit. Ünnepélyes ő is, de ünnepeit nem rendezi, bennük él, mert nincs is egyéb világa, mint látományaié. Álmélkodását már alig érezzük, mozdulatai lassúk, kissé vének, fáradtak, lemondók: Ferenczy Noémi képzelete nem történésekben, hanem helyzetekben él. Kényszerű világából nincsen menekülés.”

Ferenczy Noémi 1957. december 20-án hunyt el. Műhelyét, a Falk Miksa utca 18-20. padlásszintjén lévő 13-as számú lakást egykori tanítványa, Solti Gizella textilművész vette át, ahol 2015-ben bekövetkezett haláláig élt és dolgozott – többek között a mesterétől örökölt fonalakból. Az egykori Atlantica-székház napjainkban is kívül-belül pompás látványt nyújt: a Schneider József műhelyében készült impozáns kovácsoltvas kapu gazdagon díszített előtérbe vezet, amelynek falát élénk színű csempék, állat- és növénymotívumos stukkók és görög isteneket ábrázoló domborművek teszik mozgalmassá. A lépcsőház belső udvarra néző ólomüveg ablakai Róth Miksa munkáját dicsérik.

Tábi Emőke

 

Ferencsik János

Egy őszinte karmester az Attila úton

Ferencsik János / Attila út 107.

Ferencsik János, a 20. század egyik legnagyobb magyar karmestere 1917-től 1945-ig az Attila út 107. alatt élt. „Ha a magyar zenei élethez – nagyközönséghez és szakmabeliekhez – körkérdést intéznének, ki a legnépszerűbb magyar muzsikus: alig vitatható, hogy a szavazók döntő többsége Ferencsik János nevét említené. Az Operaházban és a hangversenytermekben, kül- és belföldön előadások, sikeres előadások ezrei fűződnek nevéhez s emellett valóságos apostola a magyar zene ügyének” – írta róla Várnai Péter zenekritikus a hetvenes évek elején.

Ferencsik 1907. január 18-án született Budapesten. Tanulmányait a Nemzeti Zenedében végezte zeneszerzés és orgona szakon. Miután három évig korrepetitorként dolgozott az Operaházban, 1930-tól karmesterként működött ugyanitt. 1930-31-ben a bayreuthi fesztiválon Toscanini asszisztense volt. A Nemzeti Zenedében is tanított, énekeseket korrepetált, majd átvette a karmesterképzés vezetését. 1932-től koncertezett a Székesfővárosi Zenekarral, több mint ezerszer dirigálta az együttest, illetve annak utódját, az Állami Hangversenyzenekart. Ő volt a karmestere Bartók Béla és Pásztory Ditta utolsó magyarországi koncertjének is. 1945-ben a Rádiózenekar vezetője, 1952-ben az Állami Hangversenyzenekar, 1957-ben a budapesti Operaház főzeneigazgatója lett. 1960 és 1967 között a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-igazgatója volt. Munkássága elismeréseként két alkalommal is Kossuth-díjat kapott. Sokat dirigált külföldön is, ezek között is egy kiemelkedő alkalom volt 1942-ben a milánói Scalában Bartók A csodálatos mandarin táncjátékának előadása, évekkel megelőzve a szintén általa vezényelt magyarországi bemutatót. 1984. június 12-én hunyt el Budapesten.

Ferencsik egy interjúban így foglalta össze ars poeticáját: „A művészet a legnagyobb emberi érzések, megnyilatkozások közé tartozik: első számú, elengedhetetlen és egyetlen feltétele – s kérem ezt aláhúzottan, dőlt betűkkel nyomtatni – az őszinteség. Ha én a pulpituson állok, akkor nem hazudok. Nem mutatok nagyobb temperamentumot, mint amennyi valóban belőlem kikívánkozik, nem hazudok mélyebb költőiséget, mozdulataimmal vagy mimikámmal, mint amennyi bennem van. És ha egy kollégát hazugságon csípek, hazudjon akármilyen hatásosan, lehangol. Az az érzésem, hogy be akar csapni, hülyének néz.”

Az Attila út 107. alatti lakóház 1914–1915 folyamán épült fel. Az első tervváltozatot Suppinger Ferenc műépítész készítette el 1914 februárjában, de októberben az építtetők – Halász Béla és Szalai Adolfné – egy másik tervezőt bíztak meg a munka folytatásával. Az új építész, Sipos Ferenc részletesebben kidolgozta a terveket, de lényegi dolgokat nem változtatott rajtuk. Elegáns, polgári lakásokat alakítottak ki, amelyeknek ekkor már alapvető része volt a fürdőszoba.

Az egyik építtető, Halász Béla egy földbirtokos család leszármazottja volt, bankhivatalnokként dolgozott a Magyar Agrár és Járadékbank Részvénytársaságnál. A családnak, amely Pest és Komárom megyében rendelkezett komolyabb birtokokkal, olyan jelentős tagjai is voltak, mint dr. Halász Géza orvos, kutató, vagy Halász Boldizsár, aki az 1848–49-es szabadságharc után a Kossuth-család Dabasra költöztetésében játszott fontos szerepet. A másik építtető, Szalai Adolfné egy pesti liftgyáros felesége volt, ő és családja – Halász Bélával ellentétben – be is költözött a házba.

Pesti Monika

 

Feszty Masa

„Ez igen, ez otthon!”

Feszty Masa / Dísz tér 10.

Feszty Masa festőművész (1895–1979) életének 84 éve alatt kis híján tucatnyi helyen élt itthon és külföldön, de Bajza utcai szülőházán kívül csak azt a várbeli lakását tekintette igazi otthonának, amely a Dísz tér 10. számú ház Tóth Árpád sétány felé eső szárnyában volt.

A Bajza utcai ház, vagy inkább – ahogy a Budapest folyóiratban 1978-ban megjelent visszaemlékezésében nevezte – „mesebeli kis velencei palazzo, idevarázsolva a Canale Grandéból” kislányként rendkívül mély benyomást tett rá különböző színű szobáival, minden ajtón más-más kilincsével, kőkandallójával, faragott reneszánsz székeivel. Itt töltötte első tizenkét évét szintén festőművész szüleivel, Feszty Árpáddal és Jókai Rózával, Jókai Mór fogadott lányával, valamint „száz vérbelinél is jobb, bájosabb, szeretőbb” nagyapjával, akinek dolgozószobájába csak neki volt bármikor szabad bejárása. A gyermekkor idilli hangulatát Jókai második házassága és öt évvel később bekövetkezett halála törte meg. A család a Damjanich utcába költözött, majd miután az apja is elhunyt, Feszty Masa édesanyjával két évet Münchenben töltött, ahol a budapesti Iparművészeti Főiskola után festőtudását tovább tökéletesítette.

Hazatérése után az Ilka utcában laktak. 1922-ben az Ernst Múzeumban volt az első kiállítása, ezután lehetősége nyílt arra, hogy megvalósítsa gyermekkori vágyát és Firenzében töltsön néhány évet. Újra Budapestre visszatérve a Keleti Károly, azután a Semmelweis utcába költöztek, édesanyja itt 1936-ban egy tragikus tűzeset áldozata lett, aminek következtében Feszty Masa teljesen összeomlott és egy évre kórházba is került. Ezután költözött a Várba, a Tóth Árpád sétányra.

„Ez igen, ez otthon! A négyszáz éves ház, a bolt-ívek, a rácsos ablakok, a kilátás a budai hegyekre! Ide, ebbe a milieu-be illenek a régi székek, bútorok, az a kevés, ami az évek során megmaradt. (…) Negyven év óta ez az én munkára ihlető otthonom” – írta 1978-ban. De nemcsak a lakását, hanem az egész Várat az otthonának érezte, nagyra értékelve annak történelmi hangulatát.

Legutolsó időszakát Ózd mellett, Domaházán töltötte, ahová Nagy János plébános hívta meg, hogy Szent Erzsébet alakját egy triptichon formájában megfesse. Feszty Masa 1930-ban alkotta meg első jelentősebb egyházi témájú művét, amellyel nagy sikert aratott, és templomoktól, szerzetesrendektől rengeteg megrendelést kapott. Édesanyja halála után még inkább a vallásos témák felé fordult, emiatt a második világháború után műveit egyéni kiállításon nem mutathatta be, csak csoportos tárlatokon szerepelt az Ernst Múzeumban és a Műcsarnokban.

A Dísz tér 10. alatti egyemeletes barokk lakóház egy középkori épület helyén, annak kapualját felhasználva épült a 18. század elején. A Bástya, ma Tóth Árpád sétányra néző hátsó szárny csak 1760, a déli rész függőfolyosója pedig 1820 körül készült el – tudhatjuk meg a budai Vár helytörténeti és építészeti emlékeit összefoglaló, a Budapesti Történeti Múzeum és az MTA által készített internetes adatbázisból. 1928-ban a ház a Márffy-család tulajdonába került, és öt évvel később Márffy Ödön át is építtette, amihez a terveket ifj. Szepessy Sándor készítette. A második világháborúban, Budapest ostroma során az épület súlyosan megsérült, a Tóth Árpád sétányra néző hátsó homlokzat teljesen meg is semmisült. 1949–1950 folyamán állították helyre Hell Géza tervei alapján.

Pesti Monika

 

Fischer Annie

„… minden hangot, minden szünetet értett"

Fischer Annie / Szent István park 14.

Fischer Annie, háromszoros Kossuth-díjas zongoraművészünk életének meghatározó részét a Szent István park 14. szám alatti lakásban töltötte férjével, a zenekritikus és zenetörténész Tóth Aladárral.

A Szent István parkot 1935-ben alakították ki Rakovszky Iván, a Fővárosi Közmunkák Tanácsa egykori elnökének köszönhetően – ekkor még Lipótvárosi park néven. A 33000 négyzetméternyi zöld területet körülölelő környék arculatát egy 1928-as rendeletben határozták meg, melynek hatására jött létre több híres, újlipótvárosi modern épület is. A Szent István park 13-14. szám alatti hétemeletes, lapostetős sarokbérház is ebben az időszakban, 1935-36 között épült Málnai Béla építész tervei alapján Prágai Ármin és felesége, Pollatsek Irén megrendelésére.

Fischer Annie 1914. július 5-én született Budapesten. Tehetségére már nagyon fiatalon fény derült, igazi csodagyermekként tartották számon, ennek köszönhetően már 12 évesen a budapesti Zeneakadémián olyan mesterektől tanulhatott, mint Székely Arnold és Dohnányi Ernő. Még húsz éves sem volt, amikor megnyerte a nemzetközi Liszt-versenyt. „Ezt a törékeny kislányt, mikor a zongoránál ül, már most az igazi művészlélek magábamélyedése, világtól elvonatkoztatott magánossága hatja át. Csupa komolyság, és őszinte, igaz temperamentum, pedig ez a csodazongoraművésznőknél nagy ritkaság…” – írta a fiatal tehetségről Tóth Aladár kritikus, aki 1937-ben férje, és sírig tartó szerelme lett Annie-nek. A második világháború alatt a pár Svédországban járt, barátaik javaslatára az utazás azonban több évesre nyúlt, ugyanis itt várták meg a háború végét. 1946-ban költöztek vissza Magyarországra, ekkor Aladárt az Operaház igazgatójának nevezték ki.

Pontos információnk arról nincs, hogy a művészpár mikor költözött a Szent István park és a Pozsonyi út sarkán lévő épületbe, azt azonban tudjuk, hogy Annie közeli barátja, Vásáry Tamás 1945-50 között a közelben lakott és rendszeres hallotta az ablakból kiszűrődő zongorajátékot. A pár a hírnév ellenére szerényen, a nyilvánosságtól elzárkózva élt, ám a művészvilágból származó barátaikat – ilyen volt többek között Kodály Zoltán is – gyakran invitálták meg otthonukba a Svédországban megkedvelt kagylós lazacos fogásokra. Az 1995-ben elhunyt Fischer Annie szeretetteljes emlékét egykori lakóházának homlokzatán márványtábla, valamint 2014 óta a Hollán Ernő utcában található zeneiskola is őrzi.

Fenyővári Bernadett

 

Füst Milán

Füst Milán szülőháza

Füst Milán / Hársfa utca 6.

A Hársfa utca 6. szám alatti lakóház megépülésének pontos dátuma ismeretlen, az első információ egy 1868-as bővítésről szól, mely alapján a földszintes, kezdetben romantikus stílusú épület egy „kalaposműhellyel” lett gazdagabb Stipeck József megrendelésére, Limburszky József építőmester tervei alapján. A további átalakulások időpontjairól a források eltérően nyilatkoznak, a homlokzat sokszínűsége is arról tanúskodik, hogy a kisebb-nagyobb bővítések több ütemben, más-más mesteremberek munkájaként valósulhattak meg. Első emeletével vélhetően az 1870-es években egészült ki, a felső két szint lényegesen később, 1924-ben épült meg a Budapesti Iparbank Rt. megrendelésére.

A Nyugat nemzedékének kiemelkedő művésze, Füst Milán (teljes nevén Füst Milán Konstantin) 1888. július 17-én elszegényedett zsidó család egyetlen gyermekeként született ebben, a Hársfa utca 6. szám alatti épületben. Nyolc éves koráig élt itt, ekkor veszítette el édesapját. 1896-ban édesanyja a szülőháztól mindössze 3 perc sétálásnyira lévő Dohány utcába 63-ban nyitott egy trafikot, ahová akkor át is költöztek a dohánybolt mögötti „konyha-szobába”.

Ahogy Erki Edit írásában olvasható a Budapest lap 1988-as számában: „Karinthy Frigyes is, Füst Milán is tősgyökeres pestiek voltak, született fővárosiakként az anyatejjel együtt szívták az aszfaltporos levegőt.” 1919-ben Füst néhány sorban foglalta össze gyermekkorának történetét: „Konyhában laktunk, a legnagyobb piszokban és nyomorúságban… Rendetlen gyerek voltam – a fésűt nem ismertem –, s hétéves koromban egyszer csodálkozva hallottam, hogy az emberek vacsorázni szoktak: – még akkor nem tudtam, mi a vacsora – s később is a rendes élet egyik legfőbb szimbóluma lett előttem a rendes vacsorázás gondolata." Füst Milán emlékét a szülőházán elhelyezett emléktábla őrzi, melyet 2008-ban avattak fel.

Fenyővári Bernadett

 

Garas Dezső

Az Alsó erdősor utcai Abigél

Garas Dezső / Alsó erdősor utca 10.

Kőnig tanár úr, Minarik Ede mosodás, az ifjú Schnaps és Lucifer mellett több mint kétszáz szerepben nyújtott felejthetetlen alakítást Garas Dezső. A Nemzet Színésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész 1934 decemberében született, gyerekkorát a VII. kerületi Alsó erdősor utca 10. szám alatt álló bérházban töltötte. Kezdetben egy földszinti, szoba-konyhás, udvarra néző lakásban éltek, később édesanyjával és két húgával az első emelet egyik kétszobás lakásába költözött. Garas 1955-ig lakott az 1896 és 1897 között épült, háromemeletes bérházban, ami Dávid Jakab megrendelésére készült Goldmann Ernő és Bachl Ferenc tervei alapján – Goldmann nevéhez Erzsébetváros több, neobarokk stílusú bérházának építése fűződik.

Az eleinte vasesztergályosnak tanuló Garas Dezsőt 1953-ban vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Itt ismerkedett meg Törőcsik Marival, életüket nem csupán számtalan színdarab és film kötötte össze – Törőcsik első, Garas utolsó darabjában is együtt játszottak –, de szoros barátságot is ápoltak. Garas Dezső a Nemzeti Színházban kezdte pályáját, később a Madách, a Szigligeti, a Katona József és a Vígszínház társulatának is tagja volt. A Liliomfi, a Régi idők focija, a Szamárköhögés és az Abigél filmek ikonikus szereplője 2011-ben hunyt el. Emléktábláját, Stremeny Géza szobrászművész alkotását, 2016-ban avatták fel az Alsó erdősor utcai ház falán.

Jancsó Ágnes

 

Gereben Ágnes

„…az egész népet tanította…” – Gereben Ágnes és a Damjanich utca 17.

Gereben Ágnes / Damjanich utca 17.

A VII. kerület Damjanich utca 17. szám alatt álló – manapság meglehetősen merész színben pompázó – épület Gereben Ágnes történész, irodalomtörténész számára egyet jelentett az otthonnal, hiszen nemcsak szülőháza volt, egész életét itt élte le. Emlékét a homlokzatra helyezett díszített, fekete márványtábla őrzi.

Gereben Ágnes 1947. szeptember 21-én, Budapesten látta meg a napvilágot. 1970-ben a Szegedi Tanárképző Főiskola orosz-magyar szakán, majd 1972-ben orosztanárként diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, és még ebben az évben házasságot kötött Kun Miklós történésszel. Évekig volt a Magyar Tudományos Akadémia Kelet-Európai Irodalmi Kutatócsoportjának tudományos munkatársa, majd 1983-ban megszerezte az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot. Tudományos kutatásai során a századforduló orosz művelődéstörténete és a 20. századi orosz irodalom fehér foltjai, valamint a posztszovjet térség mai helyzete foglalkoztatták. A tanítás és könyvírás, szerkesztés mellett több száz történelmi-külpolitikai rádió- és tévéadás fűződik a nevéhez, itthon és külföldön egyaránt. Életének 68. évében, 2015. március 17-én hunyt el.

A VII. kerület értékeinek megőrzésébe fektetett munkájáért 2011-ben Pro Urbe Erzsébetváros díjjal tüntették ki. Férjével közös kezdeményezésüknek és támogatásuknak köszönhetően felújításra került otthonuk, a Damjanich utca 17. szám alatti épület két, homlokzati Atlasz-szobra, mely Erzsébetváros történelmének egyik meghatározó építészeti öröksége. A jelenleg háromemeletes historizáló sarokházat Francsek Imre tervei alapján Liedemann Sámuel építtette – derül ki a PestBuda cikkéből. Az eredetileg egyemeletesre tervezett ingatlan 1903-ra készült el, a további két szintet – mely stílusában eltér a korábbiaktól – a II. világháború után húztak fel rá. A közelmúltban történt teljes felújítás során az épület feltűnő színkombinációt kapott, melynek köszönhetően kiemelkedik környezetéből.

Gereben Ágnes emléktáblájának avatásakor, a férj, Kun Miklós otthonukban folytatott utolsó beszélgetésükről így emlékezett meg: „Innen ment el az utolsó útjára is. Nagyon intim dolog ez, de mégis megosztom, mert ez nagyon fontos. Amikor a mentő elvitte, azt mondta, hogy Miklós, nekem rendbe kell hoznom magam, vissza kell még jönnöm a Damjanich utcába. Mert a lakást is egy kicsit át kell alakítani, és azért, mert a Damjanich utca az én otthonom, és nem a kórház.”

Németh Edina

 

Gádor István

Művészi kerámiák a Cházár András utcából

Gádor István / Cházár András utca 18.

Gádor István, híres kerámiaművészünk a Cházár András utca 18. szám alatti bérházban élt és alkotott – az Élet és Tudomány 1981-ben megjelent száma alapján már a második világháború ideje alatt is.

„Gádor Istvánnal kezdődik a modern magyar kerámia – ennél szebbet aligha mondhatnánk alkotóról. Akkor sem, ha történetesen a jelenkori magyar képzőművészet vezető alakja, immár többszörös Kossuth-díjas, érdemes és kiváló művész, évtizedeken át volt főiskolai tanár; szinte nincs magyar keramikus, aki ne kapott volna tőle valami útravalót” – olvasható a Kritika 1975-ben megjelent számában.

A hazai kerámiaművészet ikonikus alakja a Pest megyei Kóka településen született 1891-ben. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem elődjén a Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában 1906-ban szobrászként kezdte meg tanulmányait, majd a Bécsben töltött időszak hatására a kerámia felé fordult. Az 1920-as évek elején már a Belvedere-ben állították ki munkáit, az Ernst Múzeumban (ma Capa Központ) pedig Aba-Novák Vilmos festőművésszel szervezett közös kiállítást. A második világháború után visszatért egykori iskolájába, ekkor már tanszékvezető tanárként. Gádor lánya, Gádor Magda a zuglói házban nevelkedett, édesapja és a házban gyakran megforduló művészek hatására végül a kislányból híres szobrász lett.

A XIV. kerületi lakóház 1914-ben épült fel az ekkor még Bálint névre hallgató utca azon telkén, ahol korábban az Uhry testvérek karosszériagyártó műhelye állt. A terveket Guttmann Gyula és Bauer Emil készítette, sőt, az utóbb említett építész a Budapesti Czim- és Lakásjegyzék 1916-os feljegyzései alapján be is költözött a négyemeletes épületbe. A homlokzaton két egykori híres lakónak, Gádor Istvánnak és Illés Sándor írónak emlékét őrzi tábla.

Fenyővári Bernadett

 

Gábor Dénes

Holográfia Terézvárosból

Gábor Dénes / Rippl-Rónai utca 25.

Gábor Dénes Nobel-díjas feltalálónk 1900. június 5-én született, ekkor családja még a Günszberg vezetéknevet viselte és a Rippl-Rónai utca 25-ben éltek. Családnevüket 1902-ben változtatták Gáborra, a házban pedig 1915-ig laktak.

A Rippl-Rónai utca 23-25. szám alatt álló, a Hősök terétől mindössze néhány percnyire található sarokloggiás épületpáros 1898-ben épült meg. A leginkább neobarokk elemekkel díszített historizáló, nyitott udvaros épület megrendelője Freiberger Dávid volt, aki asztalos,- lakatos- és ácsipari üzlettel is rendelkezett a Peterdy utcában. A terveket Örömy József, győri születésű építész készítette, neki köszönhetjük többek között (egyik korábbi írásunkban is szereplő) Szerb Antal szülőházát is a Deák Ferenc utca 15-ben.

Gábor Dénes első szabadalmát 1910 októberében kérvényezte az aeroplan körhintára, ekkor csupán 10 éves volt. Az elemi iskolát az ötödik kerületi Szemere utcában végezte, ezt követően a Markó utcai gimnáziumba járt, majd 1918-ban egy évet a Műegyetem Gépészmérnöki karán tanult. Diplomáját végül Berlinben a Technische Hochschulén szerezte meg 1924-ben, ahol többek között Einstein szemináriumán is részt vett. A harmincas években egy évre hazaköltözött Budapestre, végül azonban Angliában telepedett le, itt élt és kutatott egészen 1979. február 9-én bekövetkezett haláláig. Legismertebb találmánya a hologram, melyért 1971-ben fizikai Nobel-díjat kapott. A fizikai kísérletek és kutatások mellett Gábor Dénest szociológiai témák is foglalkoztatták, melyről 1963-ban könyve is megjelent „Találjuk fel a jövőt!” címmel.

Fenyővári Bernadett

 

Gábor Miklós

Hamlet a Phönix-házban

Gábor Miklós / Katona József utca 27.

Újlipótváros számtalan izgalmas épülettel büszkélkedhet, éppen ilyen a mitikus madarakról elnevezett bérházkolosszus is, a Phönix(Turul)-ház. A Katona József utca felőli oldalon – egészen pontosan a 27. szám alatt – élt Gábor Miklós Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akiről a kapu mellett elhelyezett márványtábla is megemlékezik.

Gábor Miklós 1919-ben április 7-én született Zalaegerszegen. Édesapja mozi tulajdonos volt, így egészen fiatalon elmerült a filmek világában, szinte minden idejét a moziban töltötte. 1940-ben diplomázott a Színművészeti Akadémián, hosszú évekig játszott a Madách, a Nemzeti és a Kecskeméti Katona József Színházban is. Rendkívül sokoldalú tehetség volt, intellektuális színésznek tartották, de a színjátszás mellett rendezőként is kiváló volt, valamint remek írói vénájának köszönhetően naplóit könyvként adták ki. Az igazi áttörést Hamletként nyújtott kultikus alakítása hozta meg számára, ebben a szerepben több mint háromszáz alkalommal láthatták a nézők. „Amikor én voltam Hamlet, azt a grundon focizó fiúk is tudták, akkor még ennyire fontos volt a színház” – vallotta arról a korszakról Gábor Miklós. Bár bőven akadnak emlékezetes filmszerepei – többek között Valahol Európában, Mágnás Miska vagy épp a Budapesti tavasz –, a színpad kedvesebb volt számára.

Életének két meghatározó nagy szerelme volt. Ruttkai Évával tizenöt éven át voltak házastársak és egy kislányuk is született. Az Egy csinos zseni című önéletrajzi könyvében olvashatjuk, hogy a Falk Miksa utcában éltek. Miután édesanyja és anyósa is itt lakott, a háromszobás lakás kicsinek bizonyult ennyi ember számára, elkezdtek egy nagyobbat keresni, így találták meg 1955 körül az újlipótvárosi patinás otthont, mely végül Gábor Miklósnak haláláig lakhelye maradt. Az álompárként számon tartott művészek kapcsolata nem volt felhőtlen, így mikor Gábor Miklós életében feltűnt Vass Éva színésznő, békés úton elváltak egymástól. Vass Évával 1972-ben kötött házasságot, és egészen a színész haláláig, 1998-ig együtt maradtak. Gábor Miklós életének utolsó éveiben teljesen begubózott a lakás falai közé, minden idejét a könyvírásnak szentelte.

A Pannónia, a Raoul Wallenberg, a Tátra és a Katona József utca által határolt bérházóriás a névadó Phönix Életbiztosító Rt. és a Turul Magyar Országos Biztosító Intézet közös beruházása volt. 1929-ben épült, tervezője pedig egy testvérpár, Jónás Dávid és Jónás Zsigmond – derül ki a Kitervezte.hu ismertetőjéből.

Építésekor így jellemezte az Ujság: „Ez a hatalmas épülettömb méreteiben a nagy metropolisok felhőkarcolóit közelíti meg. A nagy bérpalotában negyven üzlethelyiség, száznegyvenhat bérlakás van, vagyis átlagban hatszáz ember lakja.” A hatemeletes házhoz nyolc lépcsőház és két főbejárat tartozik, melyek fölött a társaságok nevén túl az azokat megformáló madarak szobrai láthatóak. Az épületről Bächer Iván cikkében ezt olvashatjuk: „A Phönix-ház legnagyobb kincse, persze, a kert. A többi újlipótvárosi tömb is kertet rejt magában, de az föl van szabdalva áthághatatlan kerítésekkel apróra, hiába lehetne gyönyörű park mindegyikben, akár szebb is, mint ez itt. De ez egy ház, egy kerttel, aminek közepén még látszik az egykori szökőkút nyoma, ha tetejéről a szobrot már el is sétáltatta a valami csibészben manifesztálódó mellékvihara a történelemnek. De a hatalmas platánok enyhet adnak, a rigófütty feledteti a Pannónia utcán hömpölygő kocsisor zaját; délutánonként kiülnek a padokra az öregek; nyugalom van, béke, csend.”

Németh Edina

 

Gács Rezső (Rodolfó)

Vigyázat, csalok! Rodolfó a Nagy Fuvaros utca 27-ben

Gács Rezső / Nagy Fuvaros utca 27.

Csak a kezemet figyeljék! Vigyázat, csalok! – Nagy bűvészünk, Rodolfó, polgári nevén Gács Rezső szülőháza a VIII. kerülteti Nagy Fuvaros utca 27. szám alatt áll. Szüleinek italmérése volt a Nagy Fuvaros utca és a József utca sarkán, ott is laktak.

Az utca elnevezése már 1804-ben is Fuhrmanngasse, azaz Fuvaros utca volt, Józsefváros ugyanis a 19. század közepén szállítási központnak számított, Pest 474 fuvarosából 200 itt dolgozott. Ennek emlékét a Nagy Fuvaros és a közeli Bérkocsis utca neve is őrzi – tudhatjuk meg a jozsefvaros.hu-ról. Kedvezett a személy- és teherszállításnak, hogy a VIII. kerületnek ez a része akkoriban még a város szélének számított, így nagy területen lehetett lovakat tartani. A Nagy Fuvaros utca és a József utca sarkánál, a Mátyás térrel szemközt alatt álló historizáló bérházról a Hungaricana oldalain elérhető korabeli levéltári iratok árulnak el többet. A birtokállási és tulajdoni lapok szerint a telek 1837-ben öröklés révén jutott Omelka András és neje Mennich Teréz birtokába, akikről örököseikre szállt tovább 1888-ban. Tőlük 1893-ban az Erdélyi evangélikus református egyházkerület közalapjához jutott. Épületről 1895-ben tesznek említést a tulajdoni lapok, ekkor egy háromemeletes házat jegyeztek be erre a helyrajzi számra. A házat 1911-ben Dr. Sárkány Mór ügyvéd és neje Weisz Aranka vették meg.

Gács Rezső gyermekkora nem volt fényes, lánya, Gálvölgyi Judit elbeszélése alapján, kisfiúként Rodolfó a családi boltban két összetolt széken aludt, majd hármon, majd négyen, ám amikor 183 cm magas lett, már nem volt több szék. Nagyapját Madaras Grossnak hívták a környékbeliek – Rodolfó csak a II. világháború után változtatta nevét Gácsra –, mert italmérésében mindig volt kalitkában kismadár, olykor mókus is.

Optikus inasnak adták, mint a bátyját, ám irtózott az üvegszemektől, ezért inkább férfi fehérnemű szabást-varrást kezdett tanulni. Előbb inas lett, aztán segéd, majd üzletvezető. Már ott is gyakorolta a bűvészek egyik specialitását, akaratával megbabonázta az embereket. Ha valaki piros nyakkendőért tért be az üzletbe, rábeszélte egy zöldre. Még kiskamasz volt, mikor kimentett egy fuldoklót a Dunából. A megmentett ember egy kínai gyöngyárus volt, aki hálából tanított a fiúnak egy bűvésztrükköt kavicsokkal, amit ő másnap már elő is adott cimboráinak a Mátyás téren. Éppen arra járt Ódry Zuárd a kor egyik vezető színésze, amatőr bűvész, aki meghívta a tehetséges ifjoncot magához bűvészinasnak. Ő tanította meg Rezsőt a mesterség alapjaira. Még nem volt 20 éves, mikor jelentkezett az Amatőr Mágusok Szövetségébe, ám úgy alakult, hogy nem vették fel, mert a családja nem volt elég előkelő. Ekkor javasolta neki a bátyja, hogy tegye le a hivatalos bűvészvizsgát és legyen profi.

A nagyon szuggesztív és tehetséges bűvészt hamar megkedvelte a budapesti közönség, szüksége volt hát egy művésznévre. Saját nevéből, Ódry javaslatára alkotta meg az olaszos hangzású Rodolfo Grosso nevet, melyből a végül csak a Rodolfó maradt. A harmincas évek végén egy táncos bűvészrevűt szervezett, melyben felesége is részt vett táncosként és asszisztensként. A turné utolsó állomása Egyiptom volt, ezután a háború kitörése miatt vissza kellett térniük Magyarországra. Rodolfó mindenféle nyelven tudta műsorát, arabul, svédül, törökül, görögül, de beszélni csak németül beszélt. Különösen megnyerő volt, mindig bevonta közönségét, ezért szerették annyira. A zsebében mindig volt egy pakli francia kártya, amellyel legalább ezer trükköt tudott.

Emlékét szülőháza falán születésének 110. évfordulója, azaz 2021 óta őrzi emléktábla a Nagy Fuvaros utcai ház falán.

Juhász Réka

 

Gerevich Aladár

Olimpikon az Attila úton

Gerevich Aladár / Attila út 39.

Idén 110 éve, 1910-ben látta meg a napvilágot Gerevich Aladár, hétszeres olimpiai bajnok kardvívónk, aki az Attila út 39. szám alatt álló hatemeletes bérházban élt feleségével haláláig, 1991-ig.

Aladár az Osztrák-Magyar Monarchia idején, Jászberényben született. Miskolcon, édesapja mellett kezdett el vívni. A tehetségére hamar fény derült, így hamarosan már Budapesten, a világhírű Italo Santelli mester iskolájában tanulhatott tovább. 22 éves volt, mikor az első olimpiai aranyérmét megszerezte (Los Angeles), a hetediket pedig 50 évesen (Róma), így az összesen 7 olimpiai és 14 világbajnoki aranyérmével minden idők jelenlegi legeredményesebb magyar olimpikonja.

Feleségével, Bogáthy Bogen Ernával, első olimpiai bajnok női tőrvívónkkal az Attila út 39. szám alatt élt 1991-ben bekövetkezett haláláig. A telken korábban, egy, az 1820-as években emelt, földszintes ház állt, amelyet tulajdonosai folyamatosan bővítettek, szépítettek. Az épületnek olyan ismert lakói voltak, mint Pilder Alfréd, MÁV mérnök és építészeti szakíró, vagy Werler Péter nyomdatulajdonos, aki a házban működő Attila nyomda vezetője is volt. 1912-ben lebontották az épület déli részét, amelynek helyére Vágó László építész saját tervei alapján egy ötemeletes bérházat építtetett – az északi rész, Szent János tér 1/B címen, érintetlen maradt egészen 1931-ig. A megmaradt telken lévő fél házat nem csak lebontották, de ketté is osztották, a nyugati, Attila utcára eső részén 1932–1933-ban egy modern épületet avattak fel. Ez az épület a Pénzintézeti Központ Elismert Nyugdíjpénztár székháza volt, ami György Dénes tervei szerint épült, a kivitelezője pedig Sorg Antal volt.

A T alakú épület „alaprajza függőfolyosós, szintenként egy 3 szoba-hallos, két 2 szoba-hallos utcai-, és egy szoba- konyhás udvari lakással. Homlokzatát két függőleges zárterkély-sáv és a széleken szintenként egy-egy félköríves, pálcás korlátú erkély tagolja. A vakolt felületet a földszint fölött meander mintás kősáv osztja. A bejárat kovácsoltvas rácskapuja Art Déco jellegű átlós, geometrikus mintájú” – olvashatjuk az épületről Ferkai András Buda építészete a két világháború között című könyvében.

A ház bejáratánál emléktábla emlékeztet minket arra, hogy ebben a házban élt olimpiai bajnok kardvívónk. 2009-ig az emléktáblán csak Gerevich Aladár neve szerepelt, 2010-ben új táblát avattak, ami már olimpiai bajnok feleségének is emléket állít.

Fodor Wanda

 

Gerő Mór és Győry Károly

Lakatosműhely a Marek József utca 31-ben

Gerő Mór és Győry Károly / Marek József utca 31.

A Marek József utca 31. szám alatt álló, mára már megkopott homlokzatú bérház egykori pompájáról tanúskodik a sötétkék-arany mozaik díszítés, a művészien megmunkált zászlótartó, a hatalmas papagájokat ábrázoló kovácsoltvas kapu. A házba belépve ma is impozáns épületbelsőt találunk: a vörös Zsolnay-falcsempével és fekete-fehér-szürke mettlachi padlóval burkolt lépcsőház stukkókkal díszített mennyezetéről két emelet magasból vascsillár lóg le. Nem véletlen, hogy a házon kívül-belül feltűnnek az aprólékos kovácsmunka jegyei, ugyanis ez az épület adott egykor otthont Gerő Mór és Győry Károly lakatosüzemének.

A két mesterember már 1903-ban működtetett lakatosüzemet, akkor még a Jósika utca 15. szám alatt, amely 1905-ben a szomszédos Izabella utca 29-be költözött. 1908-ban már a Marek József (akkor: Elemér) utca 31-ben volt a székhelyük. A telek tulajdonjogát megszerezve az üzletüknek is otthont adó háromemeletes bérházat építtettek – a Kép-Tér Blog szerint Gerő (korábban: Gottlieb) Mór valószínűleg itt élt családjával egy első emeleti lakásban. Az épület első terveit a nagynevű Komor Marcell és Jakab Dezső páros készítette 1911 júniusában, amelyek szerint a kovácsműhely az alacsony földszinten, a bejárattól jobbra kapott helyet, mellette irodahelyiséggel. Az udvar nagy részét szintén a műhely foglalta el. A „mennyezetek, erkélyek, áttétgerendák és folyosók vasbetonból lesznek készítve” – olvasható a terveken, amelyeket 1911 novemberében Géczy Lajos módosított. Az új tervek szerint a magasföldszinten utcafrontra néző lakás volt, az udvaron vasvázba szerelt Luxfer üvegezésű felülvilágítók biztosítottak fényt a műhely számára. A padláson vicelakást, vasaló-, szárító-, mángorlóhelyiséget, mosókonyhát alakítottak ki.

A Marek József utca 31. szám alatti lakatosüzem a második világháborúig működött. Győry valószínűleg még 1922-ben elhunyt, Gerővel 1946-ban szívroham végzett. A kovácsműhelyt Gerő fiai, Imre és György örökölték volna, azonban a házat 1952-ben államosították.

Bár Gerő Mór és Győry Károly életéről nem sokat tudni, munkásságuk számos budapesti épületen megcsodálható, így például az Üllői úti Aranysas Udvar és a Bethlen téri színház lakatosmunkái is őrzik az emléküket. A műhelyükből kikerült alkotások közül a legszembetűnőbbek a szecessziós stílusú kovácsoltvas kapuk: az idegen madárformán a távoli kultúra hatása érződik, a Déltengeri szigetvilág díszes madarait látjuk a kapukon, a vastag leveles indák az afrikai pálmára emlékeztetnek. Különös világot, más kultúrát közvetítenek […]. A Gerő és Győry cég (Győry Károly volt a jeles műkovács, műhelyük művészi színvonalon készült alkotásainak munkáit ő irányította) termékeinél találkozunk ennek az irányzatnak a jeleivel. […] Vastag lemezből domborított kapuit egzotikus jegyekkel díszítette, és sajátos világot jelenített meg” – olvasható a Művészettörténeti Értesítőben 1977-ben megjelent, A szecesszió vasművességének formái és mesterei a fővárosban című kutatásban.

Tábi Emőke

 

Glatz Oszkár

Glatz Oszkár a Városmajor utcában

Glatz Oszkár / Városmajor utca 32. AB

A pesti születésű Glatz Oszkár müncheni és párizsi tanulmányai után a folyamatos alkotás mellett a nagybányai festőiskola megalapításában is segédkezett. Korai műveit is a Nagybánya közelében található Rozsály-hegy és az azt körülölelő táj inspirálta. Legismertebb festményei azonban 1900 után a Nógrád megyében található Bujákon születtek és a parasztlét idilli pillanatait ábrázolják. „Nem szeretem a pompás műtermet... Az én valódi műtermem a falusi szoba, ahol aztán igazán semmire sem kell ügyelnem, a földespadló mindent elbír. Engem csak a tanári állás kényszerit Pestre, ha szabad lennék, csak falun dolgoznék, számomra a város idegen, szinte gyűlölöm és nagy teher nékem ez a lekötöttség.”

A falusi lét szeretete ellenére 1930-ban Glatz a Városmajor utca 32. AB alatti neoklasszicista épületbe költözött a szintén festő feleségével, Wildner Máriával. A bérház 1928-29 között épült Hikisch Rezső építész tervei alapján. A teljesen szimmetrikus homlokzatú épület különlegessége a négy kompozit kőoszlop, melyek az enyhén kiugró balkont támasztják meg. Az eredetileg 3 emeletes bérházat az 1950-es években egy emelettel kibővítették. A híres festő egészen 1958-ban bekövetkezett haláláig élt és alkotott második emeleti lakásában.

Fenyővári Bernadett

 

Gregersen Gudbrand

Gregersen, a magyarszívű norvég ács

Gregersen Gudbrand / Lónyay utca 29.

A Lónyay utca 29. szám alatt élt a magyar szívű norvég építőmester, Gregersen /Gudbrand/ Guilbrand és népes családja.

Az 1824. április 17-én Norvégiában született ifjú Gregersen az ács mesterlevél megszerzése után európai tanulmányútra indult, de Bécsben ellopták holmija egy részét. Pest-Budán akarta jól fizető munkákkal megkeresni az elvesztett vagyontárgyak értékét, ám közben egy életre megtalálta a boldogulást a magyar földön. Igaz szívvel csatlakozott a 48-as forradalomhoz, önként jelentkezett a mérnökcsapatba, ahol utászként többek között pontonhidakat épített. Vasút- és hídépítéseken kamatoztatta tudását, később pedig kiváló üzleti érzékét és alapos szakmai ismereteit felhasználva céget alapított és évtizedekig építette kőről-kőre, miközben egyre másra kapta az újabb és újabb híd- és vasútépítési megbízásokat. Rengeteg munkája közül nevéhez fűződik például az 1861-ben megnyílt Buda–Nagykanizsa vasútvonal, amelynek teljes vonalán ő irányította számos indóház, fogadócsarnok építését. A vasútépítkezések mellett tanult mestersége, az ácsszakma és a hozzá kapcsolódó faipar volt vállalatának másik tartópillére. A Népszínház (későbbi Nemzeti Színház), az Országház, vagy a Szépművészeti Múzeum épületasztalos és ácsmunkái az ő keze munkáját dicsérik. Neve egyet jelentett a becsületességgel. Részt vett az árvíztől elpusztult Szeged újjáépítésében, amiért nemesi címet kapott. Feleségével 12 gyermeket neveltek fel, s bár sosem tanult meg tökéletesen magyarul, választott hazáját nagyon szerette. Norvég gyökereit 1910 karácsonyán bekövetkezett halálig ápolta.

Bergh Károly építész, a korai eklektika képviselője 1873-ban kapott megbízást Gregersentől a Lónyai utcai lakóház megtervezésére. A díszteremben található, feltételezhetően Lotz Károly által készített festés, a díszes lépcsőház, valamint az emeleti szalon és szobasor 1964 óta műemléki védettséget élvez. A kerületi önkormányzat jóvoltából Gregersen mester 2004-ben emléktáblát is kapott a Lónyai utca 29-ben, ahol élt.

Juhász Réka

 

Hadik-ház

Ahol megfordult Csontváry, Gerlóczy Gedeon, Karinthy, Kosztolányi, Rejtő és még sokan mások

Csontváry Kosztka Tivadar, Gerlóczy Gedeon / Bartók Béla út 36–38.

Mi lenne, ha nem maradt volna ránk Csontváry életműve? Ha nem lenne a Magányos cédrus, a Baalbek, a Mária kútja és a többiek? Gerlóczy Gedeon építésznek köszönhetjük, hogy végül is nem így történt.

Budapest egyik legérdekesebb lakóháza a Bartók Béla út 36–38. alatt álló, de a Gárdonyi teret is meghatározó Hadik-ház, amely 1911-ben épült Svarcz (vagy más források írásmódja szerint Schwartz) Jenőnek, a korszak egyik keresett építészének a tervei alapján. Az építtető a Szent János kórház orvosa, dr. Pálóczi József volt. Az épületben az irodalmi élet egyik törzshelyeként 1949-ig működő (és aztán a közelmúltban újra megnyílt) Hadik Kávéház története elég közismert. Az talán kevésbé köztudott, hogy itt volt Csontváry Kosztka Tivadar utolsó műterme is.

A festő halála után az örökösök hozzákezdtek a műterem lomtalanításához és csak a szerencsés véletlennek köszönhetjük, hogy az éppen szintén műtermet kereső Gerlóczy Gedeon pont arra járt, és az érdeklődését felkeltették a festmények, amelyeknek csak a kitűnő minőségű belga vászon alapanyagát találták a leszármazottak értékesnek. A hagyaték árverésén végül is Gerlóczynak sikerült megszereznie a képeket, bár a nagyméretű vásznakért komoly harcot kellett vívnia az azokat ponyvaként felhasználni kívánó fuvarosokkal. A hazai modern építészet egyik kimagasló alakjaként számontartott Gerlóczy aztán építész pályafutása mellett egész életében nagyon sokat tett Csontváry elismertetéséért.

Pesti Monika

 

Hajós Alfréd

A „magyar delfin” a Báthory utcában

Hajós Alfréd / Báthory utca 5.

Az idén 140 éve, 1878-ban született Hajós Alfréd nem csupán az első magyar (újkori) olimpiai bajnoki címet tudhatta magáénak, az úszás mellett többek között az építészetben, a sportújságírásban és a fociban is jeleskedett. Az építész diploma megszerzése után Alpár Ignác és Lechner Ödön mellett töltötte tanuló éveit, 1904-ben nyitotta meg önálló építészeti irodáját Villányi Jánossal. Olyan épületek fűződnek a nevéhez, mint a református egyház zsinati székháza, a debreceni Aranybika Szálló vagy a közismert margitszigeti sportuszoda.

Feleségével, Blockner Vilmával, és kisfiukkal költözött az V. kerületi Báthory utca 5. szám alatt álló ház második emeletére. A négyemeletes, szecessziós bérházat a Neuschloss testvérek, Ödön és Marcell építtették Alpár Ignác tervei alapján, 1904 és 1905 között. Az épületet számos motívum díszíti, a hagyományosabbnak mondható nőalak és leányarc mellett különlegessége a bejárat felett látható két, gilisztán civakodó páva. Hajós Alfréd 1955-ben bekövetkezett halála után egykori lakásában 1967-ben kezdte meg működését a Magyar Testnevelési és Sportmúzeum.

A 2007 óta műemléki védelmet élvező Neuschloss-bérház számos közismert személyiség otthona volt, itt élt a Lukács fürdő főorvos-igazgatója, dr. Palotay Andor és gróf csömöri Zay Albert császári és királyi huszárszázados is. Az épület földszintjén működtek a Mezőgazdasági Áruhitelbank, a Borszéki Üveggyár vagy a Művészi Építő és Lakberendező vállalatok irodái is.

Jancsó Ágnes

 

Hamvas Béla

„A pácban mindenki benne van” (Hamvas Béla: Karnevál)

Hamvas Béla / Erzsébet királyné útja 11.

1945–68 között ebben a házban, az Erzsébet királyné útja 11. szám alatt lakott Hamvas Béla. Elméletileg. Gyakorlatilag ugyanis 1948-ban írásait politikailag károsnak nyilvánították, B-listázták, munkahelyéről eltávolították, írói-szerkesztői munkáját ellehetetlenítették. Mivel ebben a korszakban „közveszélyes munkakerülésnek” számított, ha valakinek nem volt munkahelye, földműves igazolványt váltott ki és munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelölte meg. Pár hónapig ott is lakott, majd az éppen Párizsban tartózkodó Czóbel Béla felajánlotta neki üresen álló villáját.

Ez a kétes munkaviszony sem volt azonban sokáig tartható, kénytelen volt egy „rendes” munkahelyet találni magának. Raktáros és gondnok lett az Erőmű Beruházási Vállalat építkezésein, 1951–54 között Inotán, 1954–62 között Tiszapalkonyán (később Leninváros, ma Tiszaújváros), majd 1962–64 között Bokodon. Mindeközben írt, fordított, szanszkritül és héberül tanult. Többször írásos vezetői figyelmeztetésben részesült, amiért munkaidőben olvasott, de néha meg is dicsérték a vállalati ünnepségeket színesítő zongorajátékáért. A korabeli viszonyokat jól jellemzi, hogy egyik főnökét ő készítette fel az érettségire.

1964-ben nyugdíjazták, a korábbi hétvégi hazalátogatások után igazából ekkor tudott hazaköltözni a feleségéhez Budapestre. Ezt a helyzetet azonban már csak 1968-ban bekövetkezett haláláig élvezhette.

Hamvas filozófiai mélységű műveinek óriási tárházában építészeti vonatkozásokat is találhatunk. Az Öt géniuszban azon túl, hogy a hely szellemének zseniális megfogalmazását adja, definiálja a város lényegét, amit szerinte nem a nagyság, hanem a szellemi tartalom ad. Hasonlóan ír erről a Scientia Sacra-ban is: „A város a világ értékrendjének megnyilatkozása, ezért építésének át nem hágható törvénye van."

Pesti Monika

 

Harry Houdini

Harry Houdini és a Csengery utca

Harry Houdini / Csengery utca 26.

Van pár hajmeresztő sztori az emberiség történetében és Houdini halálának története éppen ilyen. Kilencvenkét éve, stílusosan éppen - az elsősorban angolszász országokban ünnepelt - Halloween napján hunyt el a világ máig legismertebb szabadulóművésze, a magyar származású Harry Houdini. Ez a nap azóta is a varázslat nemzetközi ünnepe, a National Magic Day, a hét pedig a bűvészet hete az Egyesült Államokban.

A világhírű illuzionista Budapesten, a VII. kerületben, a Csengery utca 26-ban látta meg a napvilágot Weisz Erik néven 1874-ben. Amikor Houdini még Erikként játszott terézvárosi gyerekszobájában, utcájukat még nem Csengery, hanem Rákos-árok, vagy Árok utcának hívták, a Dob utcát Három dob utcának és nem létezett a Nagykörút sem. Négy éves volt, amikor zalai származású jogtanácsos édesapja népes családjával együtt elhagyta szülőföldjét és az Egyesült Államokba hajózott. A Wisconsin állambeli Appletonban telepedtek le, ahol ma is múzeum, emlékház, szobor, pláza és rendezvényközpont állít emléket a nagy mágusnak.

A tulajdonképpeni szülőház már régen nem áll, a helyén 1896-ban új házat építtetett egy Hrabál Ágoston nevű hentesmester. A ma is álló, 122 éves, háromemeletes, eklektikus stílusban épült lakóház eredeti homlokzatáról az idők során csaknem minden díszítés eltűnt, mint Houdini. Sajnos, emléktábla sem található rajta, noha a hazánkba látogató bűvészek, illuzionisták és egyéb szakmabeliek rendre elzarándokolnak a Mester születési helyére.

Hogy mitől is volt olyan híres Harry Houdini? Trükkjeivel újra és újra bebizonyította, hogy bármilyen nehéz körülmények között is képes bárhonnan kiszabadulni. Láncok, bilincsek, kényszerzubbonyok szorításából magasból lelógatva, fagyos moszkvai börtönben felállított fogolyszállító vagonból meztelenre vetkőzve, vízzel teli tartályból, repülve, neki mindegy volt. Munkáját nagyon komolyan vette, több társaságban elnökölt, és abban az évben is éppen az Encyclopedia Britannica számára készített anyagot a bűvészetről, mikor hashártyagyulladásban meghalt. Egy alkalommal előadása közben éppen hasfala keménységéről és sérthetetlenségéről beszélt, mikor hallgatósága egyik tagja váratlanul megütötte a hetvenkedés tárgyát. Épp Houdini vakbelét találta el, amitől az megrepedt és mérgező anyagok jutottak a bűvész testébe, gyulladásba hozva a belső szerveket. Még aznap este is fellépett, később meg is operálták, de már túl későn. Ebből a kelepcéből már nem tudott kiszabadulni és 1926. október 31-én, alig 52 esztendősen meghalt.

Juhász Réka

 

Hauszmann Alajos

Építész otthon a Döbrentei utcában

Hauszmann Alajos / Várkert rakpart 10.

Hauszmann Alajos (1847-1926) 1892-ben tervezte és építtette családjának a Várkert rakpart 10. – Döbrentei utca 10. szám alatt álló háromemeletes bérházat. A helyválasztás nem volt véletlen: a bajor ősöktől származó építész több szállal is kötődött Budához, szüleinek a Vízivárosban volt házuk, szőlőjük és fűszerkereskedésük. Ybl halála után, 1891-ben Hauszmann megbízást kapott a Budavári Palota átépítésére, ennek közelsége sem volt utolsó szempont.

Hauszmann új otthonának munkálatai során „próbálta ki” azokat a mestereket, akikkel később a Palota átépítésén is együtt dolgozott. Az első emeleti lakás faburkolatait Thék Endre készítette, a lakatosmunkákat Jungfer Gyula végezte. Lotz Károly festőművész nyolc portrét festett Hauszmann irodájába, a festmények Ybl Miklós, Weber Antal, Petschacher Gusztáv, Skalnitzky Antal, Steindl Imre, Koch Henrik, Unger Emil és Richard Lucae építészek arcvonásait örökítették meg.

Az első világháborút követő forradalmak idején a Döbrentei utcai ingatlant köztulajdonba vették, Hauszmann-nak havi 300 korona bért kellett fizetnie saját lakásáért. A New York-palota, a Kúria (napjainkig Néprajzi Múzeum), a Műegyetem központi épületének tervezője 1926-ban hunyt el, halála után családja a második világháború kezdetéig maradt a bérházban. A lakás egysége nem maradt fenn, a háború után az első emeleti lakosztályt kisebb egységekre osztották, a freskók, a kazettás faburkolat, illetve a kovácsoltvas díszek is jelentősen megrongálódtak. A felújításra a hatvanas évekig kellett várni: a Zsolnay-cserepekkel díszített tetőt megerősítették, a Duna-parti homlokzatot javították. A nagy lakásokból apró társbérleteket, majd kisebb lakásokat alakítottak ki.

Jancsó Ágnes

 

Herman Lipót

Herman Lipót és a Gellért-hegyi műteremház

Herman Lipót / Kelenhegyi út 12–14.

Herman Lipót Munkácsy Mihály-díjas érdemes művész festőnk hosszú életéből 60 esztendőt élt a Gellért-hegyen, a Kelenhegyi út 12-14. híres-neves műteremházában. A XX. század első éveiben elkészült ház kifejezetten azért épült, hogy ott a művészetek fényre éhes mesterei, festők és szobrászok élhessenek az alkotáshoz igazított terek és hatalmas ablakok között. A 19 lakásos épületet, melyet 1903-ban adtak át az akkor még csaknem lakatlan Gellért-hegyen, valójában nem is ide tervezték. Herman Lipót 1913-ban, neje pedig 2 évvel később költözött be, akkoriban még nem állt a Gellért fürdő épülete sem, sőt, a műteremházig is csupán egy ösvény vezetett fel. Az akkurátus Herman, aki az 1910-es évek elején vált elismert festővé, egész életében pontosan vezette képei lajstromát naplóiban, melyeket özvegye a festő halála után is gondosan őrzött. E naplók tanúsága szerint a termékeny művész 4351 képet adott ki a kezéből élete 88 éve alatt.

Herman 1884 áprilisában, Nagyszentmiklóson egy Torontál vármegyebeli mezővárosban született kereskedőcsaládban. A remek rajzkészséggel megáldott gyermeket nem családja józan és prózai közege, hanem iskolai rajztanára buzdította, ám az édesapa nem művészt, hanem kereskedőt akart nevelni fiából. Miután azonban Lipót még a szegedi kereskedelmi iskola elvégzése után is elszántan ragaszkodott a festői létről szőtt álmaihoz, családja is hozzájárult, hogy a fővárosban tanulhasson. A Mintarajziskola után München, Berlin, Párizs, Brüsszel és London voltak fejlődésének állomásai, majd az 1910-es év már Kecskeméten találta, ahol a híres Művésztelep egyik alapító tagja volt. Élete során hol itt, hol ott ütött tanyát a világban, de mindig hazatért. Itáliai tanulmányútja után 1914-ben hazaérkezvén harcolt az I. világháborúban is, sőt ezredfestő lett belőle. Később, a munkával töltött évtizedek alatt készített karikatúrákat, festett portrékat, tájképeket, csendéleteke, számtalan aktot, mitológiai és allegorikus jeleneteket. Festőállványként Madarász Viktor egykori állványát használta.

A szecessziós Kelenhegyi úti épület terveit Kosztolányi-Kann Gyula festő-építész készítette. Eredetileg nem a hegyoldalba, hanem a VI. kerületi Epreskerti művésztelep mellé tervezve azt, ám a főváros nem el- csupán csak használatba adta volna a telket. A Kmety utcai házhely helyett végül a negyvenezer koronáért megvásárolt 740 négyszögöles Gellért-hegyi telken épült fel a két emeletes ház, amely a krónikás Lyka Károly szavai szerint „..a Ferenc József-híd [ma Szabadság híd] budai környékének egyik legszebb ékessége, minden tekintetben a legmodernebb kényelemmel van berendezve és úgy művészies külseje, mint célirányos osztása és ízléses berendezése révén tán egyedül áll a maga nemében az egész kontinensen. Nincs a házban két egyforma műterem, nincs rajta két egyforma ablak, két egyforma erkély: a szecesszió műremeke ez, az útikönyvekben, művészeti lexikonokban is nevezetes épületként emlegetett védett érték”.

A földszinti négyszobás lakáshoz mellékhelyiségek is tartoztak, a felsőbb szintek műtermei pedig úgy lettek kialakítva, hogy csaknem mindegyik alkalmas volt lakhatásra is, a munkára tervezett tér mellett saját lakószobával, fűtéssel, világítással, sőt fürdővel is rendelkeztek. A házban az idők során számtalan művész élt és dolgozott, többek között Czóbel Béla is, aki kilencven éves korán túl is aktívan alkotott. A legdrágább műterem éves bérleti díja ez első években 880, a legolcsóbbé pedig 510 korona volt.

Hermann Lipót emlékére a művész halála után a főváros állíttatott márványtáblát 1973-ban, a Kelenhegyi úti ház falán.

Juhász Réka

 

Herman Ottó

Herman Ottó és a Magyar Jakobinusok tere 1.

Herman Ottó / Magyar Jakobinusok tere 1.

Herman Ottó (1835. június 26. – 1914. december 27.), a madarak atyja és az utolsó magyar polihisztor élete végén a mai Magyar Jakobinusok terén, a Déli pályaudvar mellett lakott. Utoljára 1914. december 27-én hét óra tájt pillantott ki lakása ablakán, hogy még egyszer láthassa a napot. Fél órával később elhunyt – tudhatjuk meg Lambrecht Kálmán Herman Ottó - Az utolsó magyar polihisztor élete és kora című, 1920-ban megjelent életrajzi munkájából. Az érdes modorú tudóst december közepén ütötte el egy teherkocsi a város háborútól megzavarodott forgatagában. A nyolcvanéves Herman lába szépen gyógyult, ám a fekvéstől tüdőgyulladást kapott, ami végzetesnek bizonyult. Mikor már tudták, hogy menthetetlen, hazaengedték, hogy otthonában búcsúzhasson el a világtól.

Herman Ottó nevének hallatán mindenki előtt megjelenik a hosszú fehér szakállú, nagyorrú tudós férfiú fekete-fehér képe. Az autodidakta módon hatalmas tudást összegyűjtő és a természet iránt roppant fogékony férfi küzdött a civilizált világ kereteivel, kicsit mindenhonnan kilógott. Annyira azért mégsem, voltak barátai, kapcsolatai, Jászai Mari színésznővel folytatott románca is ismert. Diplomát nem szerzett, az oktatásból kilépve, gyakorlatban, tanulmányozás által szerezte ismereteit. Talán korán jelentkező és kora előrehaladtával egyre súlyosbodó nagyothallása, talán karakán személyisége okozta nehézségeit. Nála 25 évvel fiatalabb felesége mindenhová elkísérte jegyzetelt és figyelt helyette. Herman gyakran nem fogadott el fizetést munkájáért, a miniszterek lopva keresték a módját, hogy a szerényen élő tudóst támogassák, például újságja előfizetésével. Nem fogadott el hivatalos elismerést, nem akart az Akadémia tagja lenni. Pedig hívták, hiszen a pókokról, madarakról, halakról, halászati kifejezésekről, vagy a magyar ősfoglalkozásokról szóló alapos és emellett érdekes munkái minden elismerést és támogatást megérdemeltek. Bár felvidéki német családban született, magyarnak vallotta magát, hogy neve magyarabb legyen a Hermann végéről a második n-t is elhagyta és a korban inkább németes Károly/Karl keresztneve helyett a semlegesebb Ottót használta. Megértette a természetet, az is őt. Még saját viperája is volt, akit Vipinek hívott. Akkor tudott felszabadultan dolgozni, ha közben látta, hogy a vipera a terrárium kis homokdombján sütkérezik.

A Krisztina körút és a Maros utca sarkán álló, akkori címén Krisztina körút 91. számú házat Dávid János és fia tervezte - írja a Hungaricana, Budapest Fővárosi Levéltár anyagából származó kivonatában. A ház nem sokkal Hermanék beköltözése előtt, 1912-1914 között épült, Tscherne Ferenc megrendelésére. A ház lakói ma is ápolják Herman emlékét, a kapun belül, egy lépcsőházi minikiállítás és emléktábla formájában. A ház utcai falán elhelyezett táblát az utolsó magyar polihisztor halálának 100. évfordulóján, a Herman emlékév végén állították. Az avatóünnepségen a Magyar Bajusz Társaság is elhelyezte koszorúját.

A földszinti négyszobás lakáshoz mellékhelyiségek is tartoztak, a felsőbb szintek műtermei pedig úgy lettek kialakítva, hogy csaknem mindegyik alkalmas volt lakhatásra is, a munkára tervezett tér mellett saját lakószobával, fűtéssel, világítással, sőt fürdővel is rendelkeztek. A házban az idők során számtalan művész élt és dolgozott, többek között Czóbel Béla is, aki kilencven éves korán túl is aktívan alkotott. A legdrágább műterem éves bérleti díja ez első években 880, a legolcsóbbé pedig 510 korona volt.

Herman Ottó sok szoborral és emléktáblával büszkélkedhet országszerte és ha összevetnénk, kinek a nevét viseli a legtöbb általános iskola az országban, igen előkelő helyen végezne.

Juhász Réka

 

Hofi Géza

„Kell egy kis áramszünet” az Anker palotába? – Hofi Géza

Hofi Géza / Anker palota

Hofi Géza, a magyar kabarétörténelem egyik legismertebb alakja 34 éven át, 1968-tól 2002-ben bekövetkezett haláláig az Anker palotából indult el nap mint nap a közönség szórakoztatására. Az Anker Biztosítótársaság székháza 1908 és 1910 között épült Alpár Ignác tervei alapján. Az eklektikus stílusú, az akkori környezetében még elég hivalkodó homlokzatú monumentális palota elkészülésekor közfelháborodást váltott ki, egy anekdota szerint Alpár felesége, Orth Antónia az épület láttán így kiáltott fel: „Na, de Ignác! Nem szégyelli magát? Mit csinált Ön itt?”

Az öt utcai homlokzatból, három toronyból, két kicsi saroktoronyból álló palota udvara háromszög alakú, zárt függőfolyosós, óriási pincéje pedig még az Anker köz alá is benyúlik. A Deák téri homlokzat timpanonját a biztosítótársaság cégére a – biztonságot és reményt jelképező – anker, azaz horgony díszítette, alatta az „Élet és járadék – az Anker Biztosító Társaság” felirat állt, ami ma is halványan olvasható. A középső, 53 méteres torony tetejét díszítő, földgömböt tartó sasok, illetve a kezükben homokórákat tartó nőalakok Markup Béla szobrászművész, a domborművek Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotásai. A Zsolnay-kerámiával díszített palota a háborúban találatot kapott, 1961-ben újították fel, ekkor már az Állami Biztosító Nemzeti Vállalt székházaként működött.

A műemléki védettséget élvező épületben élt Szondi Lipót, Békési Itala és Polónyi Gyöngyi színésznők mellett Hoffmann Géza Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, humorista is. Hofi 1936. július 2-án született Budapesten. Az érettségi után porcelánfestőként dolgozott a kőbányai porcelángyárban, eközben többször felvételizett a színművészetire, sikertelenül. Azonban a kudarcok sem szegték kedvét: Rózsahegyi Kálmán iskolájában kezdte meg a színészképzést, többek között Mécs Károllyal és Sztankay Istvánnal együtt. Tehetségére 1960-ben figyeltek fel, első szerepeit a debreceni Csokonai Színházban játszotta. Eleinte csupán az előadások utáni levezetés része volt a közös parodizálás a barátokkal, 1963-ra a játék életformává vált: Hofi visszaköltözött Budapestre és az Országos Rendező Iroda (ORI) keretein belül saját műsoraival járta az országot. Karriere fordulópontját 1968 szilvesztere jelentette, az azóta is legendás táncdalfesztivál-paródiájával ekkor robbant be a köztudatba.

Hofi 1969 és 1982 között a Mikroszkóp Színpad tagja volt, 1983-tól pedig a Madách Kamara Színházhoz szerződött. Több mint 20 lemeze jelent meg, Hofélia című estjét 500, az Élelem bérét pedig 1500 alkalommal adta elő. Állandó társa volt a fellépései során előbb Koós János, később pedig Kovács Kati is – többek között az 1976-os Kell néha egy kis csavargás rádiós musical is a nevükhöz fűződik. Hofi Géza 2002-ben hunyt el, a legendás humorista emlékét nem csupán szállóigévé vált mondatai őrzik, 2005-ben még egy kisbolygót is elneveztek róla.

Jancsó Ágnes

 

Horváth Ádám

Horváth Ádám és a Szent István park 19.

Horváth Ádám / Szent István park 19.

Több mint fél évszázadon keresztül pillanthatott a Dunára újlipótvárosi lakásának teraszáról Horváth Ádám Kossuth-, és Balázs Béla-díjas rendező, érdemes és kiváló művészünk. A Szomszédok rendezője, a magyar televíziózás hőskorának megkerülhetetlen alakja, így fogalmazta meg érzéseit otthonukkal, a XIII. kerületi Szent István park 19-cel kapcsolatban Várkonyi Rita Arcok, arcélek című interjúkötetében: „Nincs szándékomban innen elköltözni, mert a kerület légkörét nagyon szeretem. A Szent István park, ahol lakom, egy kis varázssziget, a lakásom pedig rátekint Budára. A feleségem, Csűrös Karola kiépített maga körül egy iparos kört. Mindig tudja, hova kell fordulni, ha réztábla kell, vagy zippzárcsere. Belakta a környéket, a boltokban megvannak a barátai. Büszkeséggel tölt el, hogy körülöttem nő a kerület.”

Horváth Ádám, a világhírű író, Molnár Ferenc unokája, 1930-ban született Budapesten. Már kisgyerekként vonzódott a zenéhez, az volt az álma, hogy énekes vagy karmester legyen, tudható meg a Gramofon magazinnak 2009 tavaszán adott interjúból. Érettségi után azonban a Zeneakadémia helyett agrobiológus szakra vették fel Gödöllőre, ahová csupán egy évet járt és már eközben is különböző kórusokban énekelt. Emellett titokban vendéghallgatóként a Zeneakadémiát látogatta, ahol zeneelméletet és karmesterséget tanult. Miután 1956-ban sikeresen levizsgázott, egy férfikar karvezetője lett. A Magyar Televízióhoz 1957-ben került az Operaház karnagya révén, aki elmondta neki, hogy a tévénél zenéhez értő rendezőasszisztenst keresnek. Első feladata egy koncertközvetítés volt, amelyet a következő félszáz évben még 5-600 másik követett, számtalan film és műsor mellett.

A feladattal és a televíziózással együtt fejlődött, 1961-65 között elvégezte a Színművészeti filmrendezői szakát, majd kijutott Nagy Britanniába, ahol részt vehetett a BBC 4 hónapos gyakorlatorientált rendezői kurzusán, egy évvel később pedig az olasz RAI televízióhoz is eljutott ösztöndíjasként. Az ötvenes évek első felében találkozott első feleségével, akitől két gyermeke született. 1966-ban ismerte meg második feleségét, Csűrös Karola színésznőt, akivel szerelmük hajnalán albérletről albérletre jártak – írta meg a Veszprémi Napló 2016 novemberében. Éltek szobabérletben a Bürök utcában, egy Tamás utcai villalakásban, míg Karola vásárolhatott egy kis öröklakást a Bajza utcában, egy akkor divatos házban. Ez aztán megtetszett a Thália Színház költözni vágyó titkárnőjének, aki elcserélte az ifjú párral Szent István parki lakását. 1968-at írtak, ez volt a megérkezés éve. A rendező és felesége ezután több mint 50 évet töltöttek el együtt ebben az otthonban. Ez volt az az év is, amikor Horváth Ádám a televíziós munkák mellett tanítani kezdett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol több mint négy évtizedet töltött, 2005-től már professzor emeritusként. Hosszantartó, súlyos betegség után 2019. június 19-én érte a halál. Egy évvel később, 2020. november 20-án, a televíziózás világnapja alkalmából avatták fel emléktábláját a Szent István park 19. számú ház falán.

A hatemeletes, visszafogott eleganciájú épületet, számos más Szent István parki bérházzal együtt az a Hofstätter (vagy Hofstädter) Béla tervezte, aki az 1920-as évektől kezdve sorra alkotta a házakat – elsősorban többemeletes bérházakat – írja Gottdank Tibor építészeti kutató az Építészfórum hasábjain 2021. április 21-én megjelent cikkében. „Első ismert műve egy édesapja számára készült bérvilla volt az Ilka utca 43.-ban. Főként Újlipótváros utcái gazdagodtak műveivel: a Hegedűs Gyula utca 37., a Tátra utca 24. és 26., a Balzac utca 25., a Pozsonyi út 32., a Radnóti Miklós utca 45. (ez lett Hofstätter új irodájának címe is) és a Szent István park 7., 8., 15., 16. és 19. az 1930-as évek közepéig megépültek. A kezdeti historizáló vagy art deco stílusú műveket a 1930-as évektől felváltották a modernista hatást tükröző házak.”

Pest ezen része, a későbbi Újlipótváros, az első világháború után még lakatlan terület volt, raktárak, majd gyárak kezdték benépesíteni. „A Fővárosi Közmunkák Tanácsának akkori elnöke, Rakovszky Iván javaslatára a Fővárosi Tanács 1928-ban határozta el a Dunára néző, 33 000 m2 területű, francia elrendezésű park létesítését és körülötte egységes városképet adó modern bérházak építését. Az előírás szerint a 25 méter párkánymagasságú, földszint plusz 6 emeletes épületeknek a telkeket keretesen, illetve csatlakozó udvarokkal kellett beépítenie” – tudható meg Jékely Zsolt–Sódor Alajos Budapest építészete a XX. században című munkájából. A kellemes életteret biztosító új környék korabeli lépték szerint kifejezetten modern és a középosztály körében kedvelt bérházainak zömét Hofstätter Béla és Domány Ferenc tervezte.

Juhász Réka

 

Hugonnai Vilma

Orvosnő a Tisztviselőtelepen

Hugonnai Vilma / Bíró Lajos utca 41.

Egykori otthona, a VIII. kerületi Bíró Lajos utca 41. szám alatti ház falán tábla őrzi az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma emlékét. A grófi családban felnőtt Vilma 1847-ben született Budapesten. Már fiatal korától érdeklődött a természettudományok iránt, azonban a Prebstel Mária leánynevelő intézetben végezett középfokú tanulmányai után nem tanulhatott tovább – ekkor a nők még csak ábrándozhattak az egyetemi képzésről. 1869-ben csillant fel a remény, Vilma tudomására jutott, hogy a Zürichi Egyetemre már nők is beiratkozhatnak – természetesen férjük beleegyezésével. Bár első férje, Szilassy György elfogadta Vilma döntését, anyagilag nem támogatta. Vilma 1872-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait Svájcban, 1879-ben avatták orvossá. A zürichi kórház sebészetén végzett gyakorlata után, 1880-ban tért haza, azonban Magyarországon nem ismerték el a diplomáját, így szülésznőként kezdett dolgozni. Az egyenjogúságáért folytatott hosszú küzdelme végül meghozta gyümölcsét, 1895-től az egyetemek orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti képzései megnyíltak a nők előtt is. Hugonnai Vilma 18 évvel a svájci tanulmányai befejezése után, 1897 májusában Magyarországon első nőként vehette át orvosi diplomáját – az ünnepségen még Ferenc József is részt vett. A századforduló után tudományos, elsősorban a nők és gyermekek egészségét, képzését, a nevelést érintő kérdésekkel foglalkozott, de tanított gyermekgondozást is. Az első világháborúban aktív szerepet vállalt a sérültek és betegek ápolásában, az ellátás megszervezésében.

Második férjével, a híres vegyész Wartha Vincével 1892-ben költözött át a forgalmas Vámház körútról a Tisztviselőtelep csendes, Bíró Lajos (akkor Szabóky) utca 41. szám alatti kertes, üvegverandás házába – olvasható a Magyar Nemzet 1983. szeptemberi számában. A ma műemléki védettséget élvező telep kiépítése az 1880-as évek végén kezdődött meg – a XIX. század utolsó évtizedeiben egyre égetőbb problémává váló lakáshiány és a folyamatosan növekvő bérleti díjak okozta nehézségek enyhítésére. A főváros támogatta a családi házak építésébe vágó, kispénzű tisztségviselőket, ezen felbuzdulva alakult meg 1883-ban a 300 tagot számláló Házépítő Tisztviselők Egyesülete, ami hangulatos kertvárost épített ki pár év alatt az addig mezőgazdasági tevékenységnek, vásároknak otthont adó területre. Az akkor még Kőbányához tartozó külterületen 1886-ra összesen 217 kertes házat és egy összetartó közösséget építettek, tornaegylet és dalára alakult, bálokat rendeztek, később pedig iskolával, templommal, sőt kaszinóval bővült a városrész. A lakók közösen ültettek fákat, minden utcába más fajtát, bálványfát, akácot, a Bíró Lajos utcába pedig zöld juhart – olvasható a Tisztviselőtelepi Önkormányzati Egyesület honlapján.

Hugonnai Vilma 75 éves korában – nem sokkal lánya és férje elvesztése után –, 1922-ben hunyt el.

Jancsó Ágnes

 

Huszka Jenő

Könnyed operett slágerek a Balaton egyik legarisztokratikusabb környékéről / Híres emberek Balatonja, nyári különkiadás

Huszka Jenő / Fonyód, Bartók Béla út

Huszka Jenő, a magyar operett egyik kiemelkedő alakja az 1900-as évek elejétől több mint 30 éven át töltötte nyarait a páratlan panorámával rendelkező fonyódi villában. 1875. április 24-én született Szegeden, már gyermekkorában magával ragadta a zenélés, melyben családja támogatását is élvezhette, ennek ellenére 1893-ban édesapja kérésére elsőként mégis jogászként kezdte meg tanulmányait Budapesten. Mindeközben felvételt nyert a Zeneakadémiára is, így párhuzamosan végezte a két iskolát, sőt, még a koncertszervezésbe is belekóstolt. Kimagasló tehetséggel játszott hegedűn és zongorán, azonban hírnévre zeneszerzőként tett szert. Első sikerét a Bob herceggel érte el, melyet a Népszínházban mutattak be 1902-ben. Olyan további, ma is meghatározó operett előadások köthetők Huszkához, mint a Gül baba, a Tündérszerelem, a Lili bárónő és a Hajtóvadászat.

Az életét és munkáit részletesen bemutató szineszkonytvar.hu oldalon fény derül párizsi tanulmányévére és minisztériumi állására is, ahol főnöke – Lippach Elek művészeti író és politikus – későbbiekben apósa is lett. Az 1906-ban, Lippich Leonával kötött házassága se boldognak, se hosszúnak nem nevezhető, ellenben gyümölcse két gyermek mellett a Balaton iránti életre szóló rajongás lett.

A Bartók Béla úti villa történetét részletesen Varga István A fonyódi gróf Zichy Béla-telep című könyvéből ismerhetjük meg. A telek 1894-ben került a Lippich család tulajdonába, Huszka az 1900-as elejétől egészen a második világháborúig töltötte itt nyarait. Számos művét, többek között az Aranyvirág című operett dalait is itt szerezte, emellett a művészvilág olyan hírességei is megfordultak vendégségében, mint a kor két ismert primadonnája, Fedák Sári és Péchy Erzsi. A Huszka házaspár válását követően a hatalmas telekkel és gyümölcsössel rendelkező épület eladó lett, Jenő azonban olyannyira ragaszkodott hozzá, hogy végül 1924-ben megvásárolta volt feleségétől. Az 1950-es évek végén a villa SZOT üdülő lett, 2014 óta magántulajdonban van. Néhány évig az épületben emlékszoba működött, ma a kerítésen és a sétányon található tábla őrzi a híres művész itt töltött nyarainak emlékét.

Fenyővári Bernadett

 

Illés Árpád

Illés Árpád és a Székely család a Király utca 108-ban

Illés Árpád / Király utca 108.

A Lövölde térhez közeli aszimmetrikus homlokzatú, historizáló stílusú bérház 1911-ben épült, a megrendelő és a tervező is Székely Marcell építész volt. A Székely család az épület elkészülésekor be is költözött a Király utca 108-ba. A lépcsőházat ma is két szokatlan portré dombormű díszíti, melyeket az építész készíttetett két fiáról. Az idősebbik, Székely István befutott filmrendező lett, az ő nevéhez köthető a Lila akác és az 1931-es Hyppolit, a lakáj. Másik fia, László Párizsban elismert dalszövegíróként, lánya Lili pedig színésznőként tevékenykedett.

Illés Árpád neve nem mindenki számára ismerős, pedig alkalmazott grafikusként számos könyvborítót tervezett, többek között közeli barátjának, Weörös Sándornak. Illés eredetileg Mayer vezetéknéven született 1908-ban a Vas megyei Kisköcskön, diákéveit Győrben töltötte. Mielőtt 1928-ban felvételt nyert volna a Képzőművészeti Főiskolára, már Budapesten élt, az Epreskertbe jár képzésre. Első önálló kiállítását az 1933-as Keszthelyen töltött nyár alatt megfestett balatoni képeiből rendezték. 1947-ben vette feleségül Beszinger Erzsébetet, házasságukból három gyermek született, Ádám, Benedek és Eszter, akikkel a műtermeként is funkcionáló Király utca 108-ban életek.

„A könyvekkel teli polcokon kis szobrok, maszkok, egy szép korpusz és különféle tárgyak zsúfolódtak. A falakon néhány festmény szoronkodott. Az ablak alatt öreg, fiókos íróasztal, a festés mindenféle anyagaival és eszközeivel. Egy másikon készülő kép” – írta Salamon Nándor a Vasi Szemle 2012. 4. számban. Illés Árpád a Király utca 108. legfelső emeletén, a terasz mögött található, félig üvegtetős műteremlakásban élt és alkotott, emlékét a homlokzaton 2009-ben állított tábla őrzi.

Fenyővári Bernadett

 

Illyés Gyula

Illyés-lak a József-hegyen

Illyés Gyula / Józsefhegyi utca 9.

Illyés Gyula 1941-ben költözött második feleségével, Kozmutza Flórával a frissen épült Józsefhegyi utca 9. szám alatti házba, ahol 1983-ban bekövetkezett haláláig élt. A költő józsef-hegyi otthonáról az egyik 1993-as Magyar Nemzet a következőképpen számolt be: „Itt látogatták meg a barátok, a kortárs írók, de politikusok is, hogy véleményét kikérjék a szomszédos országokban élő magyarság ügyében, avagy éppen hazai kérdésekben. Külföldi diplomaták és írók is megfordultak a házban…”. A ház padlásáról nemrég kerültek elő az Illyés Gyula tollából származó „Atlantisz sorsára jutottunk” címmel publikált 1956-os napló kéziratai.

A Kossuth-díjas költő, író és műfordító 1902 novemberében született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán az Illés család harmadik gyermekeként. A gimnáziumot Dombóváron kezdte el, az első világháború miatt azonban 1914-től már Bonyhádon folytatta tanulmányait. A szülők 1916-ban váltak el, ekkor költözött Gyula édesanyjával Budapestre, a XIII. kerületi Gömb utcába, rövid idővel később pedig a Bajza utcába.

Első verse 1920-ban jelent meg, érettségijét pedig egy évvel később az Izabella utcai felsőkereskedelmi iskolában szerezte meg. A Budapesti Tudományegyetem magyar–francia szakára jelentkezett, azonban politikai szerepvállalásai miatt először Bécsbe, majd Berlinbe, Luxemburgba és végül Párizsba költözött, mely időszak életének egyik legmeghatározóbb része lett. Az eredetileg Illés családnévvel született író négy éven át élt a francia fővárosban és közben több művet is publikált „Illyés” néven, az y-nal kiegészített vezetéknevet végül 1933-ban hivatalosan is felvehette. 1926-ban visszatért Magyarországra, ekkor Kassák Lajos nevéhez fűződő folyóiratoknál helyezkedett el. Első írása a Nyugatban – melyben Georges Duhamel francia orvos, és költő oroszországi útirajzát ismertette – 1927-ben jelent meg.

Fenyővári Bernadett

 

Jávor Pál

Jávor Pál és a Kék Golyó utca

Jávor Pál / Kékgolyó utca 10.

Legelegánsabb, klasszikus sármjával minden divattrenden fölülemelkedő férfiszínészünk volt Jávor Pál, aki 57 évesen, augusztus 14-én hunyt el 1959-ben. Karakterét jól festi le utolsó kívánsága, a János kórház udvarán, a gyomorrák utolsó stádiumában szeretett volna még egyszer egy jót mulatni: cigányzenészeket hívatott, és elhúzatta velük kedvenc nótáit. Az első közszereplők egyike volt, akit a rajongók és a bulvármédia folyamatosan üldöztek. Gyakran nem volt könnyű megfelelni ennek a szerepnek, aminek Jávor nem is akart megfelelni, éppen őszinte viselkedésével szolgáltatott mindig új olvasnivalót az éhes közönségnek. A semmilyen szabályt be nem tartó, csak a színpaddal szemben alázatos bohém színész minden szerepében elegánsan festett, akár Kukorica Jancsit játszott, akár grófokat. A nyughatatlan természetű Pál előbb színpadon, majd filmek tucatjaiban szerepelt. Eleinte csak megnyerő külseje, és nőket, férfiakat egyaránt megbabonázó varázsa miatt kapott rendre azonos típusú szerepeket, ám a szakemberek és a közönség fokozatosan felismerte benne a mély és drámai tehetséget. 1934-ben házasodott össze Landesmann Olgával egy gyermekeit egyedül nevelő anyával, akivel közös otthonra talált a Kékgolyó utca 10-ben. Az itt töltött évekről tábla emlékezik a ház falán.

Az ötvenes évek végén lebontott Kék Golyó fogadóról elnevezett XII. kerületi utcában 1933–34 között épült vadonatúj bérházat az akkoriban teret hódító modern stílusú építészet sikerpárosa, Lauber László és Nyíri István tervezte. A karcsú, hatemeletes hajlított teraszos Bauhaus épületbe kilenc lakást terveztek, az épület mögött kicsiny kerttel. Újdonságnak számított a legfelső szint 150 m2-es lakásához tartozó zöld tetőkert, amelyhez hasonló akkor még nem létezett Budapesten.

Juhász Réka

 

Jókai Mór

Jókai-Feszty-szalon az Epreskertben

Jókai Mór / Bajza utca 39.

Az 1880-as évek elejéig eperfák borították a mai Bajza, Szondi, Munkácsy Mihály és Kmety György utca által határolt területet. A kor neves festői és szobrászai kaptak itt telkeket, műteremlakások és mesteriskolák bukkantak fel az eperfák lombjai között. 1890-ben a Bajza utca 39. (akkor még 21.) szám alatti telket Jókai Mór vásárolta meg fogadott lányával, Jókai Rózával és vejével, a híres festőművész Feszty Árpáddal.

„Az epreskerti művésztelep hatalmasan fejlődik. Egymásután építik rajta az ízléses nyaralókat és műtermeket. A Bajza- és az újonnan kihasított Kmetty-utca sarkán maholnap készen lesz egy új műterem és nyaraló, a Feszty Árpádé, melynek terveit maga a művész csinálta. Az egyemeletes épület góthikus ablakaival s nemes egyszerűségével igen kellemes benyomást tesz. Egyedüli díszítése az a pár becses dombormű, mely Zala György és Donáth Gyula védője alul került ki. A művésznek nemcsak műterme lesz itt, hanem magánlakása. Ott fog lakni Jókai Mór is, kinek a leánya Jókai Róza tudvalevőleg Feszty Árpád neje” – adta hírül a Pesti Hírlap 1891. júliusi száma.

A velencei paloták ihlette villa földszintjének ötszobás lakrészben Róza és Árpád, az emeleten pedig Jókai lakott. Csak úgy pezsgett az élet a villában: politikusok, írók, újságírók nap mint nap a „szalon” vendégei voltak. A tarokk partik, svábhegyi borok melletti eszmecserék és irodalmi délutánok állandó részvevői között volt többek között Justh Zsigmond, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, Gozsdu Elek és Hegedűs Gyula is. A Jókai-Feszty-szalonban egyre nőtt a feszültség, egyrészt a mulatságok növekvő költségei, másrészt Jókai második házassága miatt. Jókai Róza és Feszty Árpád nem nézte jó szemmel a frigyet, a 74 éves író ugyanis 1899-ben feleségül vette a nála több mint 50 évvel fiatalabb Grósz Bella színésznőt – akivel végül az Erzsébet körútra költöztek.

A Petőfi Társaság még abban az évben megvette Fesztyéktől az ingatlant, 1909-ben a földszinten Jókai, az emeleten pedig Petőfi ereklyéit, kéziratait és emlékeit állították ki. A villa ma a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyik épületeként működik.

Jancsó Ágnes

 

Jókainé Laborfalvi Róza

Jókainé Laborfalvi Róza és a Bródy Sándor utca 36.

Jókainé Laborfalvi Róza / Bródy Sándor utca 36.

Hallott már valaki Benke Juditról? No és a nagy magyar tragikáról, Jókainé Laborfalvi Rózáról? A két személy azonos. Benke Judit Miskolcon született 1817 áprilisában, a székely laborfalvi Benke nemesi családban. Bár édesapja nemes volt, nem voltak gazdagok. Judit színészi karrierje kezdetén vette fel a Benke helyett családja nemesi előnevét a Laborfalvit, és változtatta keresztnevét az akkor divatos Rózára. Szülei útját követte, mikor színésznő lett, hiszen már apja és anyja is ezt a pályát választotta. Tizenhét évesen a budai Várszínházban lépett először színpadra, ahol előbb kisebb szerepeket kapott, majd mikor a társulat Székesfehérvárra került és az akkori vezető színésznő nem tartott a truppal, Róza átvette helyét minden futó darabban. Ekkor kezdődött tündöklése, amely egészen visszavonulásáig, 1859-ig tartott. A 8 évvel fiatalabb Jókai Mórral – Mikszáth Kálmán Jókai-életrajzának tanúsága szerint – 1848. március 15-én ismerkedett meg, mikor az ünnepelt színésznő kokárdát tűzött az ifjú forradalmár hajtókájára. A korkülönbség ellenére a szerelem minden akadályt elsöpört: fél év múlva már házasok voltak és Jókai családjának tiltakozása ellenére már csak Róza halála választotta szét őket 1886-ban.

A Bródy Sándor utca 36., azaz Laborfalviék korában még Főherceg Sándor utcai, zártsorú beépítésű, eredetileg 2 emeletes, később további 2 emelettel megtoldott egyudvaros historizáló-romantikus stílusban épült bérház 1860 körül épült, amint azt Déry Attila Budapesti sorozatának Józsefvárosról szóló részéből megtudhatjuk. A 10 szobás, első emeleti lakás, ahová a Jókai házaspár 1885-ben költözött, kisebb volt, mint előző Kerepesi úti otthonuk, melyet Blaha Lujzától vettek át. Éppen azért mondtak le Blaha 12 szobájáról, mert túl nagy lett a tér kettejüknek, mikor Laborfalvi Róza unokája, akit a házaspár édesgyermekeként szeretett és nevelt, külföldre ment tanulni.

Az új, első emeleti lakásba költözve azonban problémák adódtak a hellyel, mert nehezen fértek el a búrotok és holmik. Nem csak két szobával kevesebb volt, mint addig, de ezek a szobák kisebbek is voltak, így Jókainak a könyvekkel és az íróasztallal már telezsúfolt dolgozószobából a folyosóra kellett áthelyeznie kedves fel-alá sétáit, melyekkel gondolatainak áramlását serkentette, írja a Jókaiséta oldal. Emellett Jókainé gyűjtőszenvedélye is ijesztő méreteket öltött, melyről Feszty Árpádné – nevelt leányuk, azaz Róza unokája – is megemlékezett: „Így támadt a »Dekameron« tíz kötete, melybe száz novellát foglaltak össze minden rendszer és együvé tartozandóság nélkül, mint ahogy össze van gyömöszölve a Jókainé szekrényeinek fiókjaiban csirkecsont, brüsszeli csipke, citromhéj, selyem rékli és millygyertya-vég.”

Szegény Róza 1886 őszén tüdőgyulladásba esett, melyből ugyan kigyógyult, de komplikációk adódtak, melyek következtében 1886. november 20-án elhunyt. Két nappal később temették, nagy színésznőt megillető komolysággal és pompával. Emlékét férje nevével együtt tábla őrzi a Bródy Sándor utcai ház falán.

Juhász Réka

 

József Attila

Költő „a város peremén”

József Attila / Korong utca 6.

1964 óta ünnepeljük a magyar költészet napját József Attila születésnapján, április 11-én.

„Vasútnál lakom. Erre sok / vonat jön-megy és el-elnézem, / hogy’ szállnak fényes ablakok / a lengedező szösz-sötétben. / Igy iramlanak örök éjben / kivilágított nappalok / s én állok minden fülke-fényben, / én könyöklök és hallgatok.” – írta Eszmélet című versében. József Attila 1933 és 1936 között a vasúttól pár perc sétára található XIV. kerületi Korong utca 6. szám alatti 9 lakásos házban lakott Szántó Judittal. Az 1933-ban épült egyemeletes bérház kert felé néző, szoba-konyhás manzárdlakását havi 30-36 pengőért bérelték.

Az Eszmélet mellett többek között A város peremén, a Levegőt! és a Nyári délután című versek is az itt töltött évek alatt születtek. Judittal való kapcsolata 1936 nyarán ért véget, a költő ezt követően pár hétig nővérénél vendégeskedett Balatonszárszón, majd a Szentkirályi utcába költözött. József Attila Korong utcában töltött éveinek állít emléket az 1955-ben felavatott márványtábla.

Az akkoriban a „város peremének” számító Herminamező egy – József nádor 1843-ban elhunyt lánya emlékére épített – kápolna után kapta nevét. A XIX. század elején épültek itt az első villák, ekkoriban a gyógyintézeteiről, karitatív intézeteiről ismert városrész népszerű nyaralóhely is volt. A magyar zöldségtermesztésben nagy szerepet játszó bolgárkertészetek az 1940-es évekig jellemezték a kerületet.

Jancsó Ágnes

 

Költészet a Margit körúton

József Attila / Margit körút 46.

József Attila és nővére, Etelka 1930-ban költözött a Margit körút 46. szám alatti ház harmadik emeleti kétszobás, fürdőszobás lakásába. A bérház 1929-ben épült Vajda Andor és Vajda Pál tervei szerint, Mekler Imréné magánzó megrendelésére – olvasható az Urbface oldalán. Helyén korábban Korbl Róza házvezetőnő és Mayer Gergely magánzó földszintes háza állt az 1910-es évekig még falusias hangulatú Margit körúton.

Gál István Apró szolgálatok József Attilának című tanulmányában így írt a Margit körút 46-ról: „…lakására éppen azon az izgatott légkörű délelőttön toppantam be, amikor felesége nagytakarítást rendezett, a nyomda pedig új könyvei első példányait szállította le. A nyitott ajtók miatt levegős, napfény-átjárta lakásra emlékezem; a háznak nyitott folyosója volt, a szomszéd telek még üresen állt, és ki lehetett látni a Dunára. A frissen mosott padlón újságpapírokon kellett ugrándoznunk, hogy a könyvespolcot végigmutogassa.” Attila nagyon büszke volt, hogy van saját szobája, íróasztala, polcán Schopenhauer, Hegel, Freud, Marx, Nietzsche könyvei mellett eszperantó szótár és a Kalevala finn kiadása is megtalálható volt.

Attila 1928-ban egy ismerkedett meg Szántó Judit szavalóművésszel, aki ekkor még Fenyő László költő feleségeként esernyővarrásból élt. Két évvel később, 1930-ban kezdődött viharos szerelmük, Judit szinte rögtön Attilához költözött a Margit körúti lakásba. Judit így emlékszik vissza az első látogatásra: „Egy délelőtt aztán beállított hozzánk Attila. Én nem voltam otthon. Egy idegen névjegyre írta fel, hogy estére sajtos makarónis vacsorára vár a Margit körúton. Este megjelentem a Margit körúton. Csengettem. Zsinóros, szép kis házikabátban Attila nyitott ajtót. Igen elfogódottan. Szervusz, szervusz, köszöntünk egymásnak. Majd bevezetett a szobába. Állólámpa, könyvállvány, képek, terített asztal. Barátságos, meleg környezetben találtam. Eta feküdt betegen, Attila bevezetett hozzá és azt mondta Etának: „Bemutatom neked feleségemet – Juditot.” Eta: „Nagyon örülök, ülj le. Mindjárt hozom a vacsorát” – és felkelt, felöltözött. Valami Maca nevű barátnője, valahonnan a homályból, szintén előjött. Már nem is volt beteg az Eta, azt mondták, behozzák a vacsorát. Attila kedvenc étele a sajtos makaróni volt és amikor Eta behozta a vacsorát, Attila falfehéren meredt a tálra. Paprikáskrumpli volt. Szegény kis Attila, szinte percek alatt omlott össze. „Szervusztok” – szólt Eta nevetve, mint aki tudja, hogy csínyt követett el és elindult hazulról barátnőjével. Mi ott maradtunk a gőzölgő krumplipaprikás mellett, de egyikünknek sem volt kedve vacsorázni. (Nem a krumplipaprikás miatt.)”

Judit igyekezett minden terhet levenni Attila válláról, főzött, mosott, takarított, sőt még a szerkesztőségeket is rendszeresen felkereste a költő verseivel. A magas lakbér miatt két évet töltöttek a Margit körúton, innen előbb a Székely Bertalan utca 27., majd 1933-ban a Korong utca 6. szám alatti egyemeletes bérházba költöztek.

Jancsó Ágnes

 

„Talán eltünök hirtelen…” – József Attila utolsó budapesti otthona

József Attila / Káplár utca 5.

A magyar költészet napját 55 éve, 1964 óta ünnepeljük József Attila születésnapján, április 11-én. A költő tíznél is több budapesti lakásban élt életének 32 éve alatt. Első önálló, egyben utolsó budapesti otthonába 1937 elején költözött: a második kerületi Káplár utca 5. szám alatti ház összkomfortos lakásába. A modern stílusú bérház 1932-ben épült Fenyves István és Fried Miksa terve alapján – a páros nevéhez számos, az art deco stílus késői hatását viselő bérház tervezése fűződik –, a kivitelezést Szüts Jenő végezte. Az ötemeletes, lapostetős, L-alakú épületbe szintenként két kétszoba-hallos és egy egyszoba-hálófülkés lakást terveztek.

József Attila 1937-ben ismerte meg viszonzatlan szerelmét, Kozmutza Flóra gyógypedagógust – aki később Illyés Gyula felesége lett – és ekkor vetette papírra többek között az utolsó vershármasát is, a Karóval jöttél, az Íme hát megleltem hazámat és a Talán eltünök hirtelen című műveit. Nem töltött sok időt a Káplár utcai alagsori lakásban, romló egészségügyi állapota miatt egyre gyakrabban kezelték a svábhegyi Siesta-szanatóriumban. Novemberben Balatonszárszóra utazott Jolán nővéréhez, egy hónappal később 1937. december 3-án hunyt el.

Jancsó Ágnes

 

„Nagy szél kapott föl egyszer engem / Hirtelen, áprilisi estén.”* – József Attila és a Gát utca 3.

József Attila / Gát utca 3.

„Érdeklődők számára ideírom: 1905-ben születtem Budapesten, a Ferencvárosban” – olvasható József Attila Medvetánc című kötetében. A költő a IX. kerületi Gát utca 3. szám alatt álló egyemeletes bérház egyik szoba-konyhás lakásában született április 11-én, a családi legenda szerint öt és fél kilóval. Az akkoriban ritka, Attila nevet édesanyjától kapta, akinek álmában egy ősz öregember azt jósolta, fia nagy ember lesz. Szülei, a bánáti származású József Áron, szappanfőző munkás és a kiskunsági Pőcze Borbála, cselédlány az iparosodó fővárosban ismerkedtek meg. 1900-ban házasodtak össze, de anyagi körülményeik miatt nem tudtak állandó otthont teremteni – írta Móser Zoltán Alámerült Atlantiszom VI. című kötetében. Három hónapos volt József Attila, amikor a családnak el kellett költöznie a Gát utca 3. szám alól. Előbb a mai Lenhossék utca 18., majd a Gát utca 8. és 21. szám alatti bérházakban éltek, később pedig többek között a Márton, a Haller, a Bokréta, a Páva és a Thaly Kálmán utcákban. Laktak „saját lakásban, szobában, konyhában, tömegszálláson, kocsmában, üzlethelyiségben, bordélyházban is” – olvasható az Irodalmi Magazin 2020/1. számában. Szinte havonta új helyet kellett keresniük, de végig a kerületben maradtak, így 14 éves koráig a Ferencváros maradt Attila igazi otthona.

József Áron 1908-ban hagyta el családját, Borbála ezután „dolgozott mozikban, takarított lakásokban, foglalkozott mosással, varrással, és ha kellett, a közeli Vásártéren (ma Haller park) mások otthon készített munkáit próbálta eladni.” Attila pedig vele tartott. „Vizet árultam a Világ moziban. Fát és szenet loptam a Ferencvárosi pályaudvarról, hogy legyen fűtenivalónk. Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élő gyerekeknek. Kosarakat, csomagokat hordtam a vásárcsarnokban” – írta visszaemlékezéseiben. 1910-ben fiatalabbik nővérével, Etelkával Öcsödre kényszerültek nevelőszülőkhöz, 1912-ben tértek vissza a Ferencvárosba. Édesanyjuk halála után, 1920-ben költöztek el a kerületből, a Ferenc térről a VI. kerületi Lovag utca 6. szám alá, idősebb nővére, Jolán és férje, Makai Ödön vette magához a testvéreket.

A 19. század második felében egymás után bukkantak fel malmok, vas-, gép- és vegyipari gyárak a korábbi ferencvárosi legelők és gyümölcsösök helyén. Az iparosodással ugrásszerűen megnőtt a lakosság száma, a lakáshiány enyhítésére elsőként a mai IX. kerület területén kezdődött meg a munkáslakások építése. A zártsoros beépítésű, historizáló stílusú épületek kis alapterületű, sötét, fürdőszoba nélküli lakásokat rejtettek magukban, így a Gát utca 3. szám is. Az egyemeletes, függőfolyosós, U alaprajzú bérház 1891-ben épült Kaim István vállalkozó tervei alapján, aki haláláig az épületben élt – tudjuk meg a National Geographic Gát utca: Itt született József Attila című 2018-as cikkéből. A költő életének és munkásságának emléket állító múzeumot 1964. április 11-én Kassák Lajos nyitotta meg a nagyközönség előtt – azóta ünnepeljük a magyar költészet napját József Attila születésnapján. A József Attila Emlékhelynek otthont adó felújított épületet 2015. április 11-én adták át, az első emelet fölé még egy szint épült, a lakásokat az eredeti alaprajz szerint alakították vissza.

*Idézet József Attila Április 11. című verséből

Jancsó Ágnes

 

Kaba Melinda / Németh Gyula

Régészet és török nyelvtan a Karinthy Frigyes úton

Kaba Melinda, Németh Gyula / Karinthy Frigyes út 24.

A Karinthy Frigyes út 24. szám alatti épület két híres lakó emlékét őrzi, Kaba Melinda régésznő, a Budapesti Történeti Múzeum egykori tudományos titkára élete nagy részét ebben az épületben töltötte, éppen úgy, mint Németh Gyula turkológus nyelvész.

Az egykori Verpeléti (ma Karinthy Frigyes) úti épület történetét Boros Géza 100 éves a házunk című tanulmányából ismerjük részletesen, miszerint a terveket Weiss József kereskedő megrendelésére Schwarcz Jenő és Horváth Antal irodája készítette. A kivitelezésért Bíró Gyula építőmester felelt, a bérházat 1914. november 11-én adták át. A szecessziós épület kapuján belépve egészen a főlépcsőházig sárga csempe vezet, lila és fekete színű Zsolnay díszítéssel. A lépcsőházban egy több mint száz éves levélszekrény is található, mely ma már csak díszítő elemként emlékeztet a múlt századra. Eredetileg minden szinten hat darab, cselédszobával rendelkező lakást alakítottak ki, melyekből egy háromszoba-hallos, kettő háromszobás és három kétszobás volt. A kezdetekkor 5 emeletes épület 1992-ben gazdagodott egy új szinttel.

Kaba Melinda Kolozsváron született 1926-ban, 12 esztendővel később már a XI. kerületi épületben élt. Tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán, művészettörténet szakon fejezte be 1952-ben. Ezekben az években már javában zajlottak a régészeti ásatások Óbudán, Aquincumon, melyek közül a Laktanya utcai épület és kenyérsütő kemence, több római kori sír, és a Szentendrei úti vízvezetékek mellett a Hajógyári-szigeti helytartó palota mozaikpadlózatának feltárása is az ő nevéhez köthető. A neves régésznő 71 éven át, egészen 2009-ben bekövetkezett haláláig élt a Karinthy Frigyes úton.

Német Gyula karcagi születésű nyelvész, világhírű turkológus és orientalista kutató egyik legjelentősebb munkája egy török nyelvtan könyv volt, mely 1916-17-ben jelent meg és amelyet azóta is az gyakran használnak a nyelvoktatáshoz. A szecessziós bérházba már a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjaként költözött be 1933-ban, majd itt élt egészen 1976-ig. A környékre jellemző módon ebben az épületben is elsősorban a középosztályhoz tartozó értelmiségiek éltek, Kaba és Németh mellett a Karinthy Frigyes út 24. szám alatt lakott gyermekpszichológus, főerdőmérnök, rendőrkerületi kapitány, tábornok, a Hadik Kávéház tulajdonosa, de itt élt ifj. Bókay János műfordító és Devecseri Gábor költő is.

Fenyővári Bernadett

 

Kabos Gyula

„Pesten kezdődött...!” – Kabos Gyula a Király utcában

Kabos Gyula / Király utca 76.

80 éve, 1941 október 6-án hunyt ki a hazai hangosfilm felejthetetlen csillaga, Kabos Gyula. A ’30-as években szinte nem volt magyar film Kabos nélkül: bármennyire aprócska szerepet is alakított, zseniális játékával emlékezetes figurát faragott belőle. Tiszteletére 2002-ben avattak emléktáblát egykori otthonának falán, a Király utca 76. szám alatti épületen.

A nagy nevettetőként híressé vált színész Kann Gyula néven jött a világra 1887. március 19-én, egy szerény körülmények között élő pesti zsidó család negyedik gyermekeként. Három nővére volt, majd később két öccse is született. A népes família a századforduló tájékán költözött korábbi otthonából, a Felsőerdősor utca 15-ből a Király utca 76. szám alatt álló bérházba. Bár szülei könyvelőnek szánták, még az atyai pofonok sem tudták eltántorítani a színészi pályától. A kereskedelmi iskola mellett a színitanodába is eljárt, majd vidékre szökött és segédszínésznek állt. Valódi színészi pályafutása Szabadkán kezdődött, majd később Nagyváradon már a Szigligeti Színház sztárjaként ünnepelték. Budapestre visszatérve számos fővárosi színházban – így a szülői házzal szemben lévő Király Színházban is – játszott, hatalmas sikert aratva. Ekkoriban, 1913-ban a Király utca 87-ben bérelt szobát. 1919-ben feleségül vette a hadiözvegy Puhalag Máriát, akinek ekkor már volt egy nyolcéves kislánya, Gabriella. A menyegzőt követő évben megszületett közös gyermekük, István György.

Bár színészként jól keresett, merész vállalkozásai rendre kudarcba fulladtak: 1918-ban sikertelenül próbált Nagyváradon színházat nyitni, majd 1929-ben a csődbe jutott Operettszínház igazgatója lett, azonban nem sikerült a Fővárosi Művész Színházra átkeresztelt teátrumot felvirágoztatnia. Adósságai miatt Kabos és neje kénytelenek voltak eladni elegáns négyszobás lakásukat, és gyermekeikkel együtt egy szerényebb otthonba költözni a Dessewffy utcába. Az 1930-as években, a hazai hangosfilm-gyártás kezdetén a filmszerepek újabb lehetőséget hoztak számára – olyan produkciókban vált alakja halhatatlanná, mint a Hyppolit, a lakáj, vagy a Meseautó. A második világháború viszontagságai elől menekülve, valamint annak reményében, hogy külföldön pénzt csinál, feleségével 1939-ben az Egyesült Államokba emigrált, ahol „Magyarország Charlie Chaplinjeként” üdvözölték. Jól beszélt angolul, de sajátos humorával az amerikai színpadon nem tudott érvényesülni. Kisebb szerepeket játszott, Brooklynban és a Broadwayen készült fellépni, mikor a próbák alatt többször rosszul lett. Az orvos tanácsának ellenszegülve továbbra is színpadra lépett, míg végül tüdőgyulladással kórházba került. 1941. október 6-án, 54 éves korában hunyt el New Yorkban.

Kabos Gyula amellett, hogy szenvedéllyel dohányzott és a kávé rabja volt, tornászként is megállta a helyét, autót vezetett, az ínyenc falatok helyett pedig nagyobb örömét lelte egy jó könyvben. Magát inkább szomorú embernek vallotta, de kötelességének érezte, hogy a körülötte lévőket mindig megnevettesse. Rögtönzött poénjaival, leleményes szójátékaival szórakoztatta a közönséget a színpadon és a filmvásznon, színészi ambíciói azonban túlszárnyaltak az egyszerű komédián: „Nemcsak felületesen nevettetni, hanem mély, igaz emberi érzéseket szólaltatni meg a színpadon: ez minden vágyam. Furcsa, tragikus orosz figurákra gondolok leginkább, melyeket az orosz klasszikus írók keltenek életre, és amelyek a legközelebb állnak hozzám.”

Kabos Gyula gyermekkori otthona, a Király utca 76. szám alatt álló háromemeletes bérház az építész Jahn József számára és az ő tervei alapján épült 1892-ben. „A Király utcai oldal földszintjére boltokat, a két utcai rész emeleteire nagypolgári: 5–6 szoba + cselédszobás, fürdőszobás lakásokat tervezett, míg az udvar hátsó traktusában lévő bérlemények fürdő nélküli kétszoba-konyhás beosztást mutatnak. Jahn két lépcsőházzal és reneszánsz formaelemekből építkező loggiákkal váltotta ki az egyhangú körfolyosót. Az eredmény egy szép és világos udvar” – írta a Budapest folyóirat 2017/1. száma. A ház lakója volt később a Nobel-díjas fizikus, Wigner Jenő is.

Tábi Emőke

 

Kadosa Pál

„Egy igazi európai otthon”

Kadosa Pál / Március 15. tér 8.

A Március 15. tér 8. alatti ház falán emléktábla őrzi egykori lakója, Kadosa Pál nevét.

„Kadosa Pál legkiemelkedőbb fiatal komponistáink egyike: felkészültsége igen figyelemreméltó; erről tanúskodnak művei és az Új Zene Nemzetközi Társasága számos ünnepségén való részvétele. Ezen felül kiváló zongoraművész és pedagógus” – írta Bartók Béla 1939-ben az akkor harminchat éves zeneszerzőről és zongoristáról. A Léván született Kadosa Pál nyolcévesen kezdett zongorázni. Családja 1918-ban költözött Budapestre, ahol később a Zeneakadémián Székely Arnoldhoz és Keleti Lilihez járt zongora-, Weiner Leóhoz kamarazene órákra, zeneszerzésre pedig Kodály Zoltán tanította. Fiatal korától kezdve jelentős szerepet játszott a művészeti közéletben, nem csak zenei téren. A szellemi kört, amelyhez tartozott, olyan nevek fémjelezték, mint Kassák Lajos vagy József Attila.

Műveit a harmincas évek elejétől az egyik legjelentősebb zeneműkiadó, a mainzi Schott is publikálta. A politikai helyzet romlása azonban a későbbiekben az ilyen nemzetközi kapcsolatokat ellehetetlenítette, Kadosát megfosztották a tanítás lehetőségétől is, majd munkaszolgálatra vezényelték.

1945-től a Zeneakadémia zongora tanszakának tanára, később vezetője lett. Több évtizedes tanári pályafutása alatt olyan nagy nevek kerültek ki a keze alól, mint Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő. „Otthona nyitva állt növendékei előtt. Lakása olyan volt, mint egy oázis Közép-Európa közepén, egy igazi európai otthon, hatalmas könyvtárral, gyönyörű bútorokkal, műtárgyakkal” – mondta el Schiff András az emléktábla avatási ünnepségén.

A Március 15. téren a Kéményseprő és a Molnár utca között elhelyezkedő épülettömb első ránézésre akár egyetlen háznak is tűnhet, de valójában három épületről van szó, amelyek a 6., 7. és 8. számok alatt állnak. Mai formájukban a 20. század elején készültek el, több korábbi átépítés után. A Március 15. tér 8. alatti házzal kapcsolatban Budapest Főváros Levéltára digitális adatbázisában a legkorábbi tervrajzokat 1861-ből találjuk, amikor emeletráépítéssel egy kétemeletes klasszicista stílusú lakóház jött létre a mai, historizáló és szecessziós elemeket felvonultató épület helyén. A házban jelenleg a City Hotel Mátyás működik, míg a 6-7. szám alatt található Budapest egyik ikonikus étterme, a Mátyás pince.

Pesti Monika

 

Kaffka Margit

Színek és évek a Márvány utcában

Kaffka Margit / Márvány utca 29.

1910 és 1915 között a Nyugat és az irodalmi élet színe-java megfordult Kaffka Margit (1880-1918) Márvány utca 29. szám alatti lakásában. Szabó Dezső, Ady Endre, Tóth Árpád, Tersánszky J. Jenő, Fenyő Miksa és sokan mások az „irodalmi szalon” állandó vendégei voltak. Kaffka süteménnyel várta a látogatókat, az utolsó morzsa elfogyasztása után a társaság legtöbbször a közeli Márványmenyasszony vendéglőben, a Margitszigeten vagy a Bristolban folytatta az estét.

Kaffka Margit 1910-ben vált el férjétől, Fröhlich Brúnó erdőmérnöktől, ezt követően költözött kisfiával, Lászlóval a Márvány utcai – az 1909 és 1910 között Barinkai Lipót volt bankár megrendelésére épített – ház magasföldszinti, kétszobás lakásába. A gázzal, villannyal is ellátott fürdőszobás lakás bérleti díja 450 forint volt. Az itt töltött évek megterhelőek voltak Kaffka számára: nappal egy újpesti polgári leányiskolában tanított, az éjszakát pedig írással töltötte – 1912-ben jelent meg egyik legismertebb regénye, a Színek és évek.

1914-ben újra férjhez ment – Balázs Béla testvéréhez – Bauer Ervin elméleti biológushoz. A háború kitörése azonban felborította addigi életét, férjét elvitték katonának, barátai közül sokan elestek a fronton – ekkor elhagyta a tanári pályát is és életét az alkotásnak szentelte. 1915-ben költözött el a Márvány utcából a Naphegy utca 15. szám alatti ház kétszobás lakásába, ami utolsó igazi otthona volt: 1918-ban Kaffka Margit és kisfia a spanyolnátha áldozata lett.

Jancsó Ágnes

 

Karády Katalin

Hamvadó cigarettavég a Nyáry Pál utcában (is)

Karády Katalin / Nyáry Pál utca 9.

Karády (Kanczler) Katalin színművésznő 1942 és 1944 között a Nyáry Pál (akkor Kaas Ivor) utca 9. szám alatti Crouy-Chanel-Semsey-bérház első emeleti, 78 négyzetméteres, nappaliból és hálószobából álló lakásában élt. Az ötödik kerületi ház lakói sokáig nem is tudtak róla, hogy szomszédjuk a harmincas évek végére befutott színésznő. Kilétére 1944 szeptemberében derült fény, amikor a légiriadó alatt két hetet töltött a lakókkal a pincében.

A Halálos tavasz sztárját a német bevonulást követően fokozatosan ellehetetlenítették: előbb a dalait tiltották be, majd 1944-ben letartóztatta a Gestapo. Három hónapig tartották fogva, ezalatt lakását kifosztották. A világháború alatt Karády sok emberen segített, zsidókat bújtatott nem csupán a Nyáry Pál utcában, hanem a Lepke utca 26. és a Művész utca 6. alatti lakásában is, ékszereivel pedig egy csapat gyereket mentett meg a Duna-parton a kivégzéstől. A háború után egyre kevesebb szerepet kapott, elsősorban vidéki színpadokon játszott, ahol rendszeresen megalázó helyzetbe hozták. 1951-ben hagyta el az országot, 1953-ban Dél-Amerikában, több mint 10 évvel később az USA-ban telepedett le, New Yorkban pedig kalapszalont nyitott.

A telken az 1700-as évek végén a diákok kedvenc helyeként elhíresült Arany Borz vendéglő és kocsma állt. Az 1800-as években négyszer is átépítették a házat, előbb klasszicista, majd historizáló stílusban. 1912-ben gróf Crouy-Chanel Endréné gróf Semsey Lívia tulajdonába került az épület, aki 1913-ban Benedek Dezső tervei alapján az addig kétemeletes házat négyemeletessé építtette át, premodern stílusban. Karády Katalin mellett itt élt többek között Okolicsányi Ferenc fizikus, Basch Andor Fülöp festőművész és Lamoth Emil elektromérnök is.

Jancsó Ágnes

 

Karczag György

„Ismeretlen remekíró” a Szent István körútról

Karczag György / Szent István körút 16.

Ma 43 évvel ezelőtt, 1978. június 23-án hunyt el Karczag György író, aki 1959-től egészen haláláig a Szent István körút 16. szám alatt élt és alkotott.

Karczag György 1941. március 14-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Már kamasz korában tollat ragadott, előbb verseket, majd novellákat írt. Élete során mindössze három történelmi regénye jelent meg – az úgynevezett Árpád-triász –, ám ezek az alkotásai a műfaj igazi remekei. A szerzőnek vitathatatlan talentuma ellenére is a mellőzöttség jutott osztályrészül, felvételét a Magyar Írók Szövetségébe kétszer is elutasították, neve nem szerepel irodalmi lexikonokban és műveiről elemzés soha nem született.

A tragikusan fiatalon, mindössze 37 évesen elhunyt Karczag György életművének újrafelfedezése a 2000-es évek közepén indult el, amikor megjelent dr. Madarász Imre irodalmár „Legendák ébredése, Karczag György az ismeretlen remekíró” című monográfiája, melyben első ízben került bemutatásra az író életpályája, valamint a még kiadatlan kéziratai.

2006-ban a Karczag György Emlékbizottság emléktáblát avatott névadójuk tiszteletére, annak egykori lakhelyén, a Szent István körút 16. számú háznál. Az író fia, Karczag Ákos – aki hosszú évek óta küzd azért, hogy édesapja életműve ne vesszen el – így mesélt hajdani otthonukról: „Édesapámnak kétszobás összkomfortos lakása volt itt, nagy terekkel, magas plafonokkal, amely ennek a századfordulós bérháznak egyik jellegzetessége. Ebben a lakásban, a kisebbik szobában írta valamennyi regényét. A könyvespolcain több száz kötetnyi könyv sorakozott, a falakon többek között a maga által készített festmények is helyet kaptak. Szeretett itt élni, tetszett neki, hogy kilép a kapun és a város szívében találja magát (igaz, az ablakot kitárva már az 1970-es években is nem csekély zaj hallatszott fel a körút felől). És persze viszonylag közel volt innen a munkahelye, a Corvina Kiadó is, ahová a Margit híd pesti hídfőjénél lévő villamossal járt. A házban, a Szent István körút és Hegedűs Gyula utca sarkán volt hajdan a Víg Matróz étterem, ahol gyakran étkezett, valamint ugyancsak a házban, a Szent István körútról nyílt az egykori Tanács mozi, melynek ugyancsak gyakori vendége volt. Mint a régi korok csodálója és megírója, őt is lenyűgözték a ház építészeti megoldásai és gyönyörű bejárója, melynek kovácsoltvas kapuján a titokzatos szabadkőművesek jele is megfigyelhető. A ház udvarán álló, díszes szökőkút azonban csak a ház megépítésekor működött, a második világháború időszakán túl sohasem. A lift édesapám idejében egy már meglehetősen elaggott, ülőpaddal ellátott jószág volt: csak fölfelé lehetett használni, lefelé azonban lépcsőzni kellett.”

A Vígszínház melletti saroktelken álló négyemeletes épület nem csak gazdag történelmével, de Budapest egyik legszebb lépcsőházával is büszkélkedhet. Bizonyos források szerint tervezője Hegedűs Ármin, mások szerint Wellisch Alfréd volt – utóbbit erősíti meg a Budapest Főváros Levéltárában fellelhető Klösz György fotósorozat, mely Wellisch tervezéseit gyűjti csokorba, és megtalálható benne ez a bérház is. Az ingatlan 1898-ban épült fel és korábban a Lipót körút 16. címet viselte, mely akkoriban az V. kerülethez tartozott. Az 1916-os lakcímjegyzék alapján a lakók vegyes társadalmi rétegekből kerültek ki, voltak köztük orvosok, ügyvédek, kereskedők és gyárosok is. Itt működött a Club kávéház is, melynek rendszeres vendégei voltak a Vígszínház művészei, de megfordult itt József Attila, Karinthy Frigyes és Heltai Jenő is. Az épületet a főváros műemlék jellegűvé nyilvánította.

Németh Edina

 

Karinthy Frigyes

Így éltek ők – Karinthy Frigyes szülőháza

Karinthy Frigyes / Damjanich utca 27.

Karinthy Frigyes 131 évvel ezelőtt a Damjanich utca 27. szám alatt található lakóházban született. Az U alakú, historizáló épület az első házak egyike volt az utcában, tervezője és kivitelezője is Gottgeb Antal. A korábban földszintes, kertes lakóházra 1870-ben építették az első emeletet, mai formáját pedig 1893-ban érte el. A Karinthy család 1895-ig lakott itt, ekkor az édesanya halála után a két fiú és a négy lány művelt és különc apjukkal csaknem minden évben más-más házba költözött.

Szintén ebben a Damjanich utcai épületben élt a „van mááásik” mondatáról híres Eötvös Gábor artista- és zenebohóc is. A kaputól jobbra egy-egy tábla állít emléket a két művésznek.

Fenyővári Bernadett

 

Karinthy Gábor

„Ördöggörcs” Újbudán

Karinthy Gábor / Karinthy Frigyes út 2.

Karinthy Gábor költő 1914 decemberében született Karinthy Frigyes és Judik Etel szenvedélyes házasságából. Édesanyját korán, az 1918-os spanyolnátha-járvány idején veszítette el, édesapja pár évvel később újra nősült, Bőhm Arankát vette feleségül, akivel 1920-ban a mai Karinthy Frigyes (akkor Verpeléti) út 2. szám alatti házba költöztek. „Akkor született az öcsém, Cini (Karinthy Ferenc). Apám feleségül vette Böhm Arankát, és úgy döntött, hogy lakjunk mind együtt, Kertész Tomi is, aki Aranka első házasságából született. […] Arankát sose szerettem, Cinit első perctől fogva és mindig, pedig egészen más természet, mint én. Zárkózott, komor, szomorú voltam, félrehúzódó és magányos, ő pedig élénk, vidám, játékos. Engem csak a költészet izgatott, őt minden más – főként a labda. Szenvedélyesen sportolt. Én is vívtam, korcsolyáztam, ródliztam, de máskülönben nem érdekelt a sport” – írta Karinthy Gábor Bánat című kötetének Utószavában.

Az 1957 óta Karinthy Frigyes nevét viselő utca 2. száma alatt álló ház az 1910-es évek elején épült, tervezője ismeretlen. A Karinthy család otthona „a második emeleten volt, három szoba az utcára, egy erre az udvarra. Nem tudom most már, mi, gyerekek melyikben laktunk, hol itt, hol ott, – nyilván. A lift sose működött. Erről írt is apám, hogy egyszer, amikor véletlenül jó volt, kitették a táblát: A lift működik. Milyen nagy dolog: a levegő beszívható, a víz folyik, és a lift működik. Szép lakásunk volt, bár meg kell mondani, kissé szedett-vedett. A könyvtárunkból sokan elvittek, lopkodtak belőle, és mi gyerekek is eladogattunk. […] Mellettünk udvari szoba-konyhás lakás, egy Szanyi nevű foltozószabó lakott benne. Nem tudom miért, mi gyerekek folyton ott lógtunk a Szanyiéknál, a konyhájukban. A Szanyi gyerekek is átjöttek olykor hozzánk, szállóige lett a családban, hogy a szüleim hazajöttek a kávéházból, és ugyan volt mindig szakácsnő, bár elmaradtunk – már nem én, a szüleim – a bérükkel sokszor, de ekkor épp semmi sem akadt otthon, mire anyám: – Mi van itt, minden lámpa ég, vacsora nincs, és a Szanyiek a szalonban. – Hát ez volt a Verpeléti út 2” – olvasható a Gábor öccsével, Karinthy Ferenccel készített 1986-os, Elvesztett otthonok című interjúban.

A Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjaként Gábor – saját bevallása szerint is – rossz tanuló volt, csak az irodalom érdekelte, a barátaival, Benedek Istvánnal és Devecseri Gáborral Hangszóró néven lapot alapított, ahol versei mellett Heine- és Rilke-fordításai is megjelentek. Az érettségi után Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában próbált szerencsét, de végül a költészetet választotta. Elköltözött otthonról, pár évig a nála húsz évvel idősebb Meitner Margittal élt nagy szerelemben a Svábhegyen, bár a kapcsolatuk nem tartott sokáig, a barátságuk hosszú ideig fennmaradt.

Karinthy Gábor a ’30-as években a Szép Szóban és a Nyugatban publikált, 1937-ben megjelent Étel és Ital című kötete. Édesapja 1938-as halála nagyon megviselte, rendszeresen hallucinációk és fóbiák gyötörték, ami a katonai szolgálat és a ’40-es évek nyilas zaklatásai után még súlyosabbá váltak. 1946 és 1948 között a Fővárosi Könyvtárban dolgozott, majd Badacsonyba költözött nyugalmat és szerelmet keresve, azonban az ’50-es évek elejére elhatalmasodott depressziója és skizofréniája, amit ördöggörcsnek nevezett, és előbb Budapestre, majd Intapusztára került idegszanatóriumba. 1957-től 1974-ben bekövetkezett haláláig Budán élt, visszavonultan, magányosan töltötte utolsó éveit.

„Sokan gondolták, hogy apám tehetsége és hírneve nyomasztóan hat rám, akadályozza a kibontakozásomat. De ez nem így volt. Apám sohasem volt „vetélytárs”, akit le kellett volna győznöm; ő író volt, filozófus, publicist, humorista – én első pillanattól fogva lírai költő. […] Mégis volt egy időszak, amikor izgatott az a probléma, zseni-e az apám, vagy csak egyszerű ember, aki tud írni? Lehet, hogy azért, mert mindenkinek a szemében „a Karinthy Frigyes fia” voltam, én pedig önmagam akartam lenni. Nem több, mint ami vagyok: lírai költő”– olvasható Karinthy Gábor visszaemlékezésében.

Jancsó Ágnes

 

Kassák Lajos

Izmusok a Bécsi úton

Kassák Lajos / Bécsi út 98.

Konstruktivizmus, expresszionizmus, futurizmus, dadaizmus és szürrealizmus keveredett, kiegészítve egy kis maximalizmussal, a közismert avantgárd író, műfordító, Kassák Lajos munkásságában, aki 1954 és 1967 között Óbudán, a Bécsi út 98. szám alatti bérház második emeletén élt és alkotott.

Kassák 1887-ben született Érsekújváron. 12 éves korában félbehagyta a tanulmányait, lakatosinasnak állt, 1904-ben pedig a fővárosba költözött. Vasmunkásként dolgozott Angyalföldön, a szakszervezeti sztrájkok állandó részvevője volt, emiatt többször is elbocsátották. Kassák irodalmi munkássága az 1910-es évek elején kezdődött. Nem szűnő lelkesedéssel alkotott, a versek mellett novellákat, regényeket, cikkeket és naplót is írt, fordított, de a képzőművészet, a festészet is közel állt hozzá, sőt még bútorokat is tervezett óbudai otthonába. Nevéhez több folyóirat, többek között A Tett, a Ma, az 1920-as években pedig a Dokumentum és a Munka alapítása fűződik. A második világháború után aktív szerepet vállalt az Új Idők és a Kortárs című lapok szerkesztésében is.

A zavaros szerelmi életéről elhíresült költő második feleségével, Kárpáti Klárával 1946-ban házasodott össze. 1954-ben együtt költöztek a Bécsi út 98. szám alatti bérház második emeleti lakásába. A korábban Békásmegyeren, „magányosságban” töltött évek után az óbudai lakás fordulópontot jelentett Kassák életében, élvezte a lakást, a gyerekek zsivajától zengő bérházat, a természetet. Bandi kutyájával nagyokat sétált a közeli Hármashatár-hegyen, horgászott a Dunában, és nap mint nap beült a Malomtó presszóba, ahol „nincs jazz, nincsenek „huligánok”, a déli órákban magamra hagyottan dolgozhatom valamelyik sarokasztalnál. Itt születik meg legtöbb költeményem, itt keresnek fel barátaim, hogy elvitatkozzunk a világ dolgairól. Ezen a se falu, se város földdarabon szeretnék maradni életem végéig" – írta Néhány prózai szó Óbudáról című művében. Otthona hamarosan a város megkerülhetetlen kulturális találkozóhelyévé vált, gyakran látta vendégül Nemes Nagy Ágnest, Lengyel Balázst, Vidor Miklóst, Mérei Ferencet, Borsos Miklóst, Bálint Endrét és Gyarmati Tihamért, sőt a dadaizmus jeles képviselője, Tristan Tzara is megfordult a Bécsi úton. Az itt töltött 13 év alatt született többek között Az izmusok története, a Vagyonom és fegyvertáram, A tölgyfa levelei, emellett a Szénaboglya címet viselő naplója is. Kassák 1967-ben bekövetkezett haláláig élt a Bécsi úton, az emlékét őrző táblát 1977-ben avatták fel.

A Bécsi út 98. szám alatti bérház az 1940-es évek elején épült az Országos Társadalombiztosító Intézet lakásépítési akciója keretében. Dr. Székely Miklós A lakásügy állása Budapest székesfővárosban című, 1946-ban a Városi Szemlében megjelent tanulmányából kiderül, hogy a munkálatok 1943-ban kezdődtek meg, a háromemeletes bérházban egy egyszobás, öt kétszobás, hét kétszoba-hallos és nyolc háromszoba-hallos lakást alakítottak ki. A terveket a Fővárosi Közlöny 1942. augusztusi száma szerint Henny Ferenc készítette.

Jancsó Ágnes

 

Kálmán György

Hanyas vagy?

Kálmán György / Bécsi kapu tér 8.

„Az alkotás számomra első pillanattól kezdve mind a mai napig egy csoda, egy megfejthetetlen csoda” – mondta el a Mestersége színész című portréfilmben Kálmán György színművész, aki élete második felében a budai várban, a Bécsi kapu tér 8. alatt lakott.

1925. március 6-án, Budapesten, Ferencvárosban született, és harmincöt éves koráig ott is élt, a Ráday utca 14. szám alatt. Édesapjának körkötőgép üzlete volt, Kálmán György pedig a kesztyűkészítő szakmát tanulta ki, majd 1943-ban cipőfelsőrész-készítőként kezdett dolgozni. Azonban hamarosan munkaszolgálatra vitték a Délvidékre, innen 1945 februárjában került haza. Az államosítások, a magánszektor megszüntetése miatt a második világháború után a korábbi kisiparos tevékenységek ellehetetlenültek, gyárban pedig nem akart dolgozni, így elhatározta, hogy inkább továbbtanul.

1949-ben szerzett diplomát az akkori Színművészeti Főiskolán, ahová saját bevallása szerint csak azért jelentkezett, mert a többi egyetemen már nem volt hely. Ennek ellenére, a Pécsi Nemzeti Színházban Szendrő József igazgató szakmai irányításával eltöltött néhány év után, 1953-tól már a budapesti Nemzeti Színházban a legnagyobb színészekkel játszott együtt, és hamarosan ő maga is a korszak meghatározó színészegyéniségei közé számított. Egyik legemlékezetesebb szerepe Lucifer volt Az ember tragédiájában. 1976 decemberében hangzott el először a Magyar Rádióban Szilágyi György „Hanyas vagy?” című, Kálmán György előadásában azóta ikonikussá vált írása, amely az 1920-as évek második felében született generáció közös élményeit dolgozza fel. 1983-ban a történelmi monológ alapján egy rövidfilm is készült.

Kálmán György nevéhez számtalan játék- és tévéfilmszerep fűződik, hangjátékokban is gyakran szerepelt. Jellegzetes orgánumát hallhatjuk a Casablanca című filmben is, Humphrey Bogart szinkronhangjaként. 1980-ban a Nemzeti Színháztól a Filmgyárhoz szerződött, az utolsó film, amiben játszott, a Tüske a köröm alatt (1987) volt Sára Sándor rendezésében. 1989. február 19-én, Budapesten hunyt el.

A Bécsi kapu tér 8. alatti lakóházat, a 18. század első évtizedeiben Zehetmayr Pál építőmester építette saját részére, középkori maradványok felhasználásával – tudhatjuk meg a budai vár helytörténeti és építészeti emlékeit összefoglaló, a Budapesti Történeti Múzeum és az MTA által készített internetes adatbázisból. 1824-ben Appl Flórián megbízása alapján Weixelgärtner Mihály építőmester klasszicista stílusban építette át a házat, majd 1929–1930-ban újabb átalakításon esett át Abos Brúnó tervei alapján, az akkori tulajdonos, Esterházy Móric számára. Ekkor alakították ki a sarokerkélyt és építették be a tetőteret. A homlokzaton látható sávos falfestés az 1959-ben lezajlott homlokzatkutatás során talált maradványok alapján készült rekonstrukció. Az emeleti ablakok érdekessége, hogy a homlokzati síkból kissé kidomborodnak. Középkori eredetű, dongaboltozatos kapualjon át léphetünk az udvarba, a dongaboltozat ezen kívül a kapualj melletti helyiségekben is megmaradt. A ház jellegzetes eleme még az az eredetileg nyitott, kőkonzolos függőfolyosó, amely a Kard utcára néző épületszárny első emelete előtt az udvari homlokzaton fut végig.

Pesti Monika

 

Kálmán Imre

Kálmán Imre és Siófok / Híres emberek Balatonja, nyári különkiadás

Kálmán Imre / Siófok, Kálmán Imre sétány 5.

Kálmán Imre, az operett királya, zeneszerző és karmester, 1882 októberében született, Siófokon. Szülőháza, mely a róla elnevezett sétányon áll az 5-ös szám alatt, ma múzeum. Falán márványtábla emlékezteti az arra járókat, hogy itt cseperedett az operett királya, a Csárdáskirálynő, A bajadér, a Marica grófnő és számos további kasszasiker világhírű szerzője.

Siófok az 1880-as években még csupán álmos fürdőtelep volt a Balaton partján, melyet a csend, béke, víz és a jó megközelíthetőség miatt keresett fel néhány fővárosi művész, az évad fáradalmait kipihenendő. Itt találkozott az 5 éves Kálmán Imre egy igazi budapesti operaházi hegedűssel, Liedl Ferenccel, aki egy kis szobát bérelt, ahol minden nap órákig gyakorolt a nyári hetekben. A kisfiú a művész ablaka alatt macskanyávogást imitált, melyet a hegedűs néhány napig tűrt, majd panaszra ment a fiúcska szüleihez. Tőlük megtudta, hogy a gyermek nem gúnyolódott, inkább csak fel akarta hívni magára a figyelmet, hisz nagyon szerette a zenét. Imre egy dalt énekelt a hegedűsnek, aki mikor meghallotta a gyerek tiszta hangját, rögtön tudta, hogy tehetséggel áll szemben.

A Magyarország című hetilap 1982-es évfolyama Kálmán Imre születésének 100. évfordulója alkalmából hat héten keresztül Bános Tibor tollából, folytatásokban közölte a zeneszerző élettörténetét. Innen is tudhatjuk, hogy nem csak a zenével, a színházzal is Siófokon ismerkedett meg. Lelkesen látogatta a házuktól nem messzire lévő nyári színházat, ahol a fürdőszezon alatt vándortársulatok sora lépett fel. A felhőtlen gyermekkornak véget vetett, hogy a jómódú hatgyermekes család elvesztette vagyonát, amikor Imre még csak kilenc éves volt. Budapesten folytatták életüket szerényen, rokoni összefogással. Kálmán Imre a Deák téri Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett, tanulmányai alatt latint és ógörögöt tanítva, hogy összegyűjthessen egy zongorára való pénzt. Ezekben az években változtatta meg vezetéknevét az eredeti Koppsteinről Kálmánra. Zongorista csodagyerekként lépett fel először a fővárosban 1897-ben, sajnos azonban ezt a karriert keze megbetegedése hamar derékba törte, így a századfordulótól kezdve már a zeneszerzésre koncentrált. A zongora és a zene azonban a szülei szerint nem adott kenyeret. Ezért elkezdte a Budapesti Tudományegyetem Jogi Karát is, ami mellett teljes óraszámban látogatta a Zeneakadémiát. A jogi pálya helyett azonban végül újságírással, zenekritikák írásával kezdett némi pénzt keresni. Az akadémiát végzett ifjú zeneszerzőt a pénztelenség hajtotta bele az első kuplé megírásába, majd a kupléktól az operettek felé kanyarodott. 1908-ban, mikor a mozi és a kabaré voltak Pest első számú szenzációi, Kálmán megérezte a lehetőséget, hogy a szórakozni vágyó közönség előtt nagyobb lélegzetű művekkel is bemutatkozzon. A városszerte hódító operett műfajának a Vígszínház sem állt tovább ellen, mikor Kálmán és szerzőtársai a prózai színházat keresték meg a Tatárjárás című operettel. Kirobbanó siker kísérte a bemutatót, melynek hangja Bécsbe is eljutott, Kálmán nevét nemzetközi szinten ismertté téve. Bécsbe költözött, ott dolgozott tovább, haza-hazatérve rövidebb időre. Talán a gyermekkori nélkülözés éveinek kitörölhetetlen emléke volt, hogy bár már Európa egyik legjobban kereső embereként ismerték, mégis meggondolta a kiadásokat és ott fogta meg a pénzt, ahol csak tudta, amiről számtalan élc született. A Csárdáskirálynő valódi világsiker lett, megállás nélkül játszották Bécsben, Berlinben és New Yorkban, de nagy kedvenc volt a Szovjetunióban is. A bécsi kiruccanás hosszúra nyúlt, s a távolság a hazai szakma és a zeneszerző között mind nagyobb lett, noha a közönség Magyarországon és a világ minden táján Kálmán lábai előtt hevert. Ötvenedik születésnapját világszerte fogadásokkal és díszelőadásokkal ünnepelték, itthon azonban csend volt. Csend volt mindaddig, míg a Pesti napló egész oldalas interjút nem közölt vele. Az interjút követően, 11 nappal születésnapja után végre Budapesten, a Vigadó hangversenytermében is meleg ünneplésben volt része, sorra felcsendültek melódiái, másnap kormányzói kitüntetést is kapott – írja Bános Tibor a Kálmán életművet bemutató írásában. A nácizmus terjeszkedése elől Bécsből Párizsba, majd 1940-ben az Egyesült Államokba költözött, ahol bár kiterjedt társasági életet élt, mégsem tudott gyökeret ereszteni. 1949-ben visszatért Európába, Párizsban telepedett le, onnan járta be sikereinek színtereit. 1953. október 30-án, 71 éves korában hunyt el, a Párizsban élő világhírű zeneszerző haláláról a hazai napilapok csupán röviden számoltak be.

Siófok, régies nevén Fok, balatoni kikötő és fürdőváros, mely a 19. század végén indult fejlődésnek a Balatoni Gőzhajózási Társaság 1846-os megalakulását követő évtizedekben, amely nagyjából egybeesett a fürdőkultúra felvirágzásával és a Buda-Nagykanizsa vasútvonal átadásával. Már lévén kikötője, vasútállomása és az évszázad utolsó negyedében a fürdőtelkek beépítése is megkezdődött, Siófok tovább kívánt lépdelni a fejlődés útján. Létrejött egy Siófok fejlesztéséért küzdő társaság, amelynek egyik oszlopos tagja Koppstein Károly, Kálmán Imre édesapja volt. A városfejlesztés iránt elkötelezett lokálpatrióták éppen Kálmán szülőházában, az egy emeletes, vasút melletti polgári jólétet tükröző épületben alapították meg csoportjukat. A fürdőélet élénkítése végett megindult a parkosítás, a vizes, mocsaras területek feltöltése és megépül a Sió, a Hullám, majd a Központi Szálló. A fürdőtelep 1893-as megnyitását azonban Kálmán Imre már nem ünnepelhette Siófokon, mert addigra a család Budapestre költözött. A tehetséges zeneszerző emlékét azonban megőrizte a város, múzeumot rendeztek be szülőházában, nevét pedig emléktábláján kívül sétány is őrzi a városban.

Juhász Réka

 

Kismarty-Lechner Jenő

Sgraffitó a Mészöly utcában

Kismarty-Lechner Jenő / Mészöly utca 4.

A Mészöly utca 4. alatti lakóház 1910-ben épült fel a Gellért-hegy lábánál dr. Kismarty-Lechner Jenő tervei alapján, aki a ház elkészülte után itt élt és dolgozott haláláig, 1962-ig.

Lechner Ödön nevét mindenki jól ismeri, az azonban nem köztudott, hogy a Lechner család rajta kívül még több jeles építésszel is büszkélkedhet, egy ilyen az unokaöccse, Lechner Jenő, aki 1878. augusztus 23-án született Budapesten. A Kismarty előnevet a család 1942-ben vette fel a fokozódó német befolyás elleni tiltakozásul. Lechner Jenőnek a Műegyetemen egy évet ismételnie kellett, de ezt később nagy szerencséjének tartotta, mert egy igen tehetséges évfolyamba került, amelynek tagjai közül kerültek ki az építész hallgatók híres lapjának, a Megfagyott muzsikusnak az elindítói, szerkesztői is. A lap névadója maga Lechner Jenő volt. 1902-ben szerzett építész oklevelet Hauszmann Alajos, Steindl Imre és Czigler Győző tanítványaként, ezután Hauszmann irodájában kezdett dolgozni. 1907-től elindult az önálló tervezői praxisa és ezzel párhuzamosan az egyetemi tanári karrierje is.

Ahogy a korszak sok más építésze, Lechner Jenő is a korszerű magyar építészet lehetséges útjait kereste. A reneszánsz felvidéki változatában vélte megtalálni a hazai építőművészetnek azt a fázisát, amely még jellegzetesen magyarnak tekinthető és utolsó ilyen láncszemként kapcsolódási pontot jelenthet. Ebben az úgynevezett felvidéki pártázatos reneszánsz stílusban tervezte meg egyik legjelentősebb épületét, a sárospataki Tanítóképző Intézetet, de például a Chicago Tribune napilap székházára 1922-ben kiírt pályázatra beadott művét is, amellyel „Mention Honorable” elismerést nyert el.

Az 1910-ben épült, Warga Lászlóval – aki a városépítés nemzetközi szinten elismert úttörője volt, és maga is a házban élt és dolgozott 1934-ig – közösen tervezett Mészöly utcai lakóház is ezt a Lechner Jenő által kialakított egyedi stílust mutatja. Az épület utcai homlokzatát csak egy konzolokról induló zárterkély sáv mozgatja meg, amely a három emeleten és a tetőtéri műteremszinten – itt volt Lechner Jenő építészirodája – vonul végig. Annál mozgalmasabb a ház megformálása a kert felé néző oldalon: az U-alaprajz szárain lévő változatos loggiák, a felső szinti erkélyek pergolái, a legfelső emelet pártázata és a népi építészetre utaló tetőformák festői hatást keltenek. Az épületet a Lechner Jenőről a Meister der Baukunst sorozatban 1930-ban Genfben kiadott kötet is bemutatta – ahogy azt Kismarty-Lechner Kamillnak a Lechner család második építész-generációjáról írt visszaemlékezéséből megtudhatjuk.

A zárterkélyt sgraffito díszíti, amint maga Lechner Jenő írta: „a kalotaszegi menyasszonyi ládák mintájára”. A sgraffito technika lényege, hogy az egymásra felvitt színes vakolatrétegek közül a felsőket a kialakítandó képnek megfelelően visszakaparják. Az ornamensek eredeti angolvörös, okker és kék színe ma már csak nyomokban látszik, a tetőtéri attikafalon pedig már az egész sgraffito nagyrészt elpusztult. A második emeleti parapetmezőkben A zsoltárok könyvéből vett idézet olvasható:

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába munkálkodnak, akik azt építik.
Ha az Úr nem őrzi, hiába vigyáznak azok, akik azt őrzik.”

Pesti Monika

 

Kismarty-Lechner Kamill

Kismarty-Lechner Kamill és a Bartók Béla út 25.

Kismarty-Lechner Kamill / Bartók Béla út 25.

Lechner Ödön unoka-unokaöccse, Kismarty-Lechner Kamill, Ybl-díjas építészmérnök, neves iskolatervező és független elme 56 éven át, 1947-től, 2003-ban bekövetkezett haláláig élt a Bartók Béla út 25. szám alatti háromemeletes 41 lakással és 4 üzlethelyiséggel rendelkező neobarokk épületben. Családja, akik között ma is számos építész és kreatív szakember van, születésének 103. évfordulóján, 2017 márciusában, a kerületi önkormányzattal közösen avatta fel emléktábláját egykori otthona falán.

A Bartók Béla út 25. alatti 1472 négyzetméternyi telken álló háromemeletes bérházat Fekete Elek építész saját maga számára tervezte és építtette fel fokozatosan az 1800-as évek utolsó két évtizedében, akkor, amikor az akkor még Fehérvári útnak nevezett közterület nemhogy a mai Móricz Zsigmond körtérig nem volt végig beépítve többlakásos épületekkel, de még erősen egy másik arcát mutatta. A különböző szaklapokban fellelhető információk kirajzolják a környék fejlődését is, hogyan lett üdülőtervből itt háromemeletes bérház néhány évtized alatt. Fekete Elek budapesti építőmester az Építési Ipar című folyóirat 1884-ből ránk maradt száma szerint még nyaraló építésére adott be terveket a magánépítési bizottsághoz, ám 1896 áprilisában már toldaléképítésre kért engedélyt. Ugyanezen év júniusában a Fővárosi Közmunkák Tanácsa már egy földszintes ház módosított terveit fogadta el ugyanezen a helyrajzi számon. Két évvel később 1898 szeptemberében az Építő Ipar – Építő Művészet újság arról számolt be, hogy ugyanitt a közmunkatanács háromemeletes bérház terveit engedélyezte. Ez az épület már maradandónak bizonyult, a mai napig áll.

Kamill nagybátyja, dr. Kismarty-Lechner Jenő – szintén építész – így írt a környékről: „A Fehérvári út még kövezetlen sáros országút, a mai Körtérig bepöfögő budafoki helyiérdekű vasúttal, kávédarálónak csúfolt zömök lokomotívjaival. A mai Körtér valamikor nádas, vizes terület lehetett, mert még az említett Lechner-bérház [a mai Bartók Béla út 40. – szerk.] építésekor, az úttest közepén ott állott a figyelmeztető tilalomtábla a felírással, hogy halászni és vadkacsára vadászni tilos. Itt volt a városi vámsorompó és a ma vendéglőül szolgáló kertes kis ház volt a vámépület. Szomszédságában hamarosan felépült néhány spekulációs bérház a Lágymányosi utca sarkán, szörnyű giccses gipszarchitektúrával. (…) A Lágymányos és az egész Kelenföld akkor még üres telkekből, nagy szőlőskertekből, virágos mezőkből, mocsaras nádasokból állott. Amikor 1896-ban a mai Szabadság-hidat (akkor Ferenc József-híd volt a neve) megnyitották, a budai hídfő tengelyében a Gellért-fürdő helyén még kis akácerdő volt, közepén egy sárgára meszelt házikóval, szomszédságában a régi Sáros-fürdő néhány rozoga pavilonjaival. A mai Műegyetem épületeinek területe még a főváros szemétlerakodó telepe volt” – írja dr. Kismarty-Lechner Jenő Lechner Ödönről szóló, 1961-ben megjelent könyvében.

Kismarty-Lechner Kamill – vagy ahogy családja és barátai hívták, Kamzsi bácsi – élete nem volt mentes küzdelmektől, melyeket részben a kor generált, melyben élt, részben pedig elveihez végsőkig hű személyisége. Az első világháború kitörése előtt csupán néhány hónappal látta meg a napvilágot Budapesten, 1914. március 15-én Lechner Loránd és Hümpfner Ottilia gyermekeként. Nagyapja, Lechner Gyula jogászként végzett, de inkább festőművészként kereste kenyerét, emellett műfordítóként is tevékenykedett. Nagyapja testvére, Lechner Ödön a híres építész, apja Loránd és nagybátyja, Jenő, szintén elismert építészek voltak, távolabbi családja is mind saját, mind pedig a korábbi generációkban építészekkel volt tele. Ilyen családi közegben nem könnyű saját jogon nyomot hagyni, Kamzsinak végül mégis sikerült, noha a kor, melyben felnőtt életének javarészét eltöltötte, egyáltalán nem támogatta az egyedi életművek kiteljesedését.

Műegyetemi tanulmányait 1931-36 között végezte és már ekkor is jelentkezett új öltetekkel – tudhatjuk meg Hadik András Magyar Építőművészetben megjelent 2003-as búcsúzójából. A tanítás korán, már a negyvenes évek elején megjelent az életében, előbb a Felsőépítő-ipariskolában, majd annak jogutódjában, majd 1953-tól a Műegyetemen adta át tudását az ifjabb generációknak, ameddig tehette, mivel meglehetős gyakorisággal került szembe az előírt irányvonalakkal. Már a II. világháború alatt elkészítette a szabadkai óvóképző tervét, innentől fordult az iskolaépítészet felé. Első megvalósult iskolája a szikszói – írja Hadik – melynek folyósóról nyíló tantermek helyett tágak központi tere az általa elnevezett központi zsibongója korszakalkotónak számít, nemzetközi visszahangokat váltott ki. A szikszói iskolaépületet továbbiak követték szerte az országban. 1963-1975-ig, nyugdíjazásáig a BUVÁTI osztályvezetőjeként dolgozott, az iskolák mellett a lakások használhatósága, a lakótelepek emberibbé tétele foglalkoztatta.

Mivel neve főként iskolaépületeiről ismert, nem véletlen, hogy emléktáblájának domborművén is egy iskola, az 1959-ben tervezett csepeli – ma is nyolcosztályos általánosként működő – akkoriban szokatlanul modern építészeti megoldásokat megvalósító, a Szárcsa utcai iskola jellegzetes ferde ablaksorai kerültek. Az emléktábla Kismarty-Lechner Balázs iparművész tervei alapján készült, avatásán a kerületi önkormányzat képviselőjén kívül Ferkai András építész és Kismarty-Lechner Csaba építész is beszédet mondtak.

Juhász Réka

 

Kiss Manyi

„Tündér és boszorkány” a Szépvölgyi úton

Kiss Manyi / Szépvölgyi út 4/a.

Thália legrakoncátlanabb tüneménye, színész zseni, a magyar színpad páratlan csillogású drágaköve – ilyen jelzőkkel illették Kiss Manyit, aki már életében legenda volt. Emléktáblája a Szépvölgyi út 4/a. szám alatt álló ház falán látható, mely a színésznő utolsó lakhelyeként ismert. Kiss Manyi – születési nevén Margit – 1911. március 12-én, a székelyföldi Magyarlónán látta meg a napvilágot, pedagógus szülők harmadik gyermekeként. Már kiskorában kacérkodott a színészettel, tehetségét a tyúkól melletti apró színpadon – melyet édesapja épített neki – csillogtathatta meg először. Az első igazi lehetőség sem váratott sokáig magára, ugyanis már 7 évesen fellépett Csíkszentmártonban egy műkedvelői előadáson. Gimnáziumi tanulmányai után konzervatóriumot, majd színiiskolát végzett. Pályafutása kezdetén szubrett és komika szerepekben tündökölt, hamar belopta magát a közönség szívébe, ám egy sorsszerű találkozás miatt feladta színésznői karrierjét.

Szegeden megismerkedett egy világhírű bűvészcsalád jóvágású sarjával, Alfredo Ufferinivel, akivel egymás nyelvét ugyan nem értették, de ez nem volt akadálya annak, hogy szerelmük kiteljesedjen és 1932-ben összeházasodjanak. Manyi ekkoriban már ötven szerepet játszott egy évadban, mégis úgy döntött, férje oldalán kívánja járni a világot. Ám ez a cirkuszi vándorélet csak kezdetben tette boldoggá, egyre inkább ráébredt arra, hogy nem fordíthat hátat hivatásának. Így két évvel később végleg visszatért Magyarországra és Budapesten kezdte újraépíteni pályáját. Kezdetben ez nehézkesen ment, de parádés alakításainak köszönhetően 1940-re ismét ünnepelt dívává vált.Ekkor kapta meg Eisemann Mihály Fiatalság-bolondság című operettjében Babszi szerepét és énekelte el a mindenki által jól ismert „Jaj, de jó a habos sütemény” kezdetű dalt, mely örökre összeforrt Manyi nevével. Alakításáról Egyed Zoltán színikritikus így áradozott: „Babszi szerepét annyi bájjal és sugárzó kedvességgel viszi, hogy ennek a kedves, bolondos és vicces Kiss Manyinak aligha lehet a világ naiva-komika társadalmában párja. Igen nagy színésznő, tehetségének ereje gyújtó és meggyújtható, lángol és világol. Tündér és boszorkány egy személyben. Vékony pipaszár lábacskáival úgy dobálja a színpad, mint egy rongy vagy gumilabda, s hangjai is úgy gyűrűznek a szöveg tükrén, mint a sirály szárnya által felvert fodrok a tengeren. Valahogy boldog az ember, ha egy kicsit a színpadon van. Ez a titka.”

A II. világháború alatt a fronton is fellépett az ott harcoló magyar katonák előtt. Itt ismerkedett meg későbbi élettársával, Bakonyi Jánossal, akivel a háború végétől haláláig együtt élt. A háború utáni években folyamatosan színpadon volt, játszott a Vidám Színpadon, a Vígszínházban, majd 1954-től a Madách Színház tagja volt. Az ’50-es évektől már nem csak a vígjátéki szerepek találták meg, átütő erejű, hiteles alakításokkal kápráztatta el a közönséget drámai karakterekben is. 1954-ben Jászai Mari-díjat, 1957-ben Kossuth-díjat kapott, 1962-ben érdemes, 1964-ben pedig kiváló művészi címmel jutalmazták. Népszerűsége és foglalkoztatottsága ellenére egészen 58 éves koráig bérelt vagy kölcsönlakásokban lakott, első saját otthonát csak a Mici néni két élete és több más játékfilm gázsijából tudta megvenni. A Szépvölgyi úti másfél szobás öröklakásnak mindössze két évig lehetett büszke tulajdonosa, ugyanis a súlyos betegségével – amelyről még pályatársai sem tudtak – vívott harcot 1971. március 29-én végleg feladta.

A Dunától egészen az Újlaki-hegyig kanyargó Szépvölgyi út ezen kezdeti szakasza a II. és III. kerület határán húzódó forgalmas útvonal, mely Újlak városrész főutcájának tekinthető. Helyén már 1702-ben is húzódott út, mai nevét az 1800-as években kapta. A Kiss Manyinak otthont adó Szépvölgyi út 2./a-b és 4./a-b szám alatt álló szövetkezeti lakóház az Állami Épülettervező Vállalat tervei alapján készült el. A tervek 1967 decemberében kerültek le az ÁÉTV tervezőasztaláról. A tágas, végig üvegfalú lépcsőházakkal tagolt 4 egységből álló, 6 lakószintet magába foglaló épületszalag földszintjét üzletsor foglalja el. A Fővárosi Önkormányzat a színházi szakma kezdeményezésére 2003-ban avatott emléktáblát a művésznő egykori lakóházának falán.

Németh Edina

 

Kmetty János

Alkotók háza a Deák Ferenc utcában – Kmetty János műterme

Kmetty János / Deák Ferenc utca 23.

Az V. kerületi Deák Ferenc utca 23. szám alatti épület falán egy 1977-ben állított emléktábla sorolja fel az egykor a házban lakó neves művészeket: Iványi Grünwald Béla, Medveczky Jenő és Szentiványi Lajos festőművészek, valamint Ferenczy Noémi gobelinművész mellett a magyar kubista festészet megalapítója, Kmetty János is itt élt és alkotott.

Kmetty János miskolci származású festő 1889. december 23-án ötödik gyermekként jött a napvilágra. Édesapját még csecsemő korában elveszítette, így a nehéz körülmények között élő családról édesanyja és legidősebb bátyja igyekeztek gondoskodni. Tizenkét éves korában a család Kassára költözött, ahol tizennyolc évesen Halász-Hradil Elemér impresszionista festőművésznél kezdett rajzolni. 1907-ben a családot újabb nagy tragédia érte: nővére, majd legidősebb fivére is betegségben meghalt. 1908-ban az érettségit követően édesanyja támogatásával Budapestre ment, ahol először egy bútorkereskedőnél vállalt munkát, ekkor még kevés szabadidővel, amit a festésre tudott volna fordítani. 1909-től Szablya-Frischauf Ferenc festőiskolájában tanult, majd Ferenczy Károlynál. 1910-ben, az édesanyja halálát követő évben visszatért szülővárosába alkotni. Miskolci kiállításán sikerült eladnia pár festményt, ami lehetővé tette számára, hogy fiatal művészként nekivágjon a nagyvilágnak. 1911-ben, huszonkét évesen a művészet fővárosába, Párizsba utazott, ahol a reneszánsz alkotók és a kortárs párizsi kubisták – köztük Cézanne és Picasso – festményeit tanulmányozta. A külföldön töltött hat hónap után Budapestre tért vissza, ahol egyik barátja, az irodalmár Csatáry Gyula társbérlője lett a Hernád utca 11. szám alatt, és ahol ideje nagy részét már az alkotásnak szentelhette. Első munkáin a kubizmus hatása fedezhető fel, így a 20. század elején őt tartották az első magyar kubista festőnek. Nyarait a kecskeméti, később a nagybányai, majd a szentendrei művésztelepen töltötte. Festményei mellett rézkarcai is jelentősek, élete utolsó éveiben pedig üvegablak-terveket készített. 1946-tól a Képzőművészeti Főiskolán oktatta az újabb művésznemzedéket – tanítványai közé tartozott Nagy László, Kocsis Imre és Kondor Béla is. 1975. november 16-án hunyt el. Emlékét őrzi a szentendrei Kmetty Múzeum, ahol állandó kiállításon tekinthető meg a festőművész életműve.

A Deák Ferenc utca 23. alatt álló bérház toronyműtermében Kmetty János az 1930-40-es években lakott feleségével. „Valahol a hatodik vagy talán a hetedik emeleten, egy vonalban a padlással, ott ahol már nincs tovább, nyílik az ajtó Kmetty János műtermére. Kerek, nagy toronyszoba, sok ablakkal, kőpadlózattal; szétválasztva deszkafallal és függönyökkel, s mögöttük egy kisebb résszel, amit nevezzünk társalgónak. Mintegy a világ hétköznapi zajlása fölött lebeg a műterem, és benne él és dolgozik gazdája, látszatra minden külső vonatkozástól elfalazottan, akár egy szerzetes” – meséli el Kassák Lajos a festőnél tett látogatását 1941-ben. Az UrbFace adatai szerint a telek, amelyen a ház ma is áll, 1908-ban került Modern Móric és Breitner Lázár Zsigmond posztó-nagykereskedők tulajdonába, akik a korábban ott álló épület helyére 1910 és 1912 között egy hatszintes szecessziós üzlet- és bérházat építtettek Révész Sámuel és Kollár József tervei alapján. A nagy belmagasságú földszinten működött az áruház, négy emeleten lakások, a legfelső szinten pedig műteremlakások kaptak helyet. Boltkapuzata 1935-ben készült Thier Győző terve alapján az akkori háztulajdonos, Neumayer Jánosné megrendelésére. Ekkor alakították ki a felső szint alatti félemeleten Várkonyi László fotóstúdióját, akinél gyakori vendég volt József Attila és Karinthy Frigyes. A második világháború során az épület bombatalálatot kapott, egyik udvari szárnya teljesen elpusztult. A saroktorony tönkrement kupoláját 1953-ban lebontották, az 1960-as években pedig a torony nagy belmagasságú belső terét födémmel osztották ketté. Az épület felső szintje napjainkban is az alkotást szolgálja. Kmetty János egykori műtermének mai képéről a Budapest című lap 2017/4. száma ad leírást: „A lakás helyiségei a kör alakú toronyhelyiségre szerveződnek, ez a központi tér, és olyan hatást kelt, mint egy körszínpad. Minden irányba ablakokkal, még a szomszéd szobák felé is. A padló még ma is vöröses kő, mint Kassák írta, de deszkafalak már nincsenek. Körben a fél belvárost belátni, az egyik ablak a Bazilikára, a másik az Anker-házra néz.”

Tábi Emőke

 

Kocsis Zoltán

Egy világhírű zongorista a Szent István körúton

Kocsis Zoltán / Szent István körút 22.

A 2016 novemberének elején 64 évesen elhunyt Kocsis Zoltán tiszteletére a Zene Világnapján avattak fel emléktáblát gyermekkorának színtere, a Szent István körút 22. alatti ház falán. Kocsis három éves korában kezdett el zongorázni, majd Ránki Dezsővel, Schiff Andrással és Jandó Jenővel együtt Kadosa Pál tanítványaként végzett a Zeneakadémián. Kocsis és Ránki – akik már az általános iskolában is egy osztályba jártak – pályafutása egy darabig párhuzamosan futott, versenyeket nyertek, világszerte közös koncerteken léptek fel, együtt adtak ki lemezeket, 21 évesen mindketten Liszt-díjat kaptak, négy évvel később pedig elnyerték a Kossuth-díjat.

Kocsis elképesztő magabiztossággal uralta hangszerét, amiben mindig volt egy kicsit pimasz csibészség is. Az a rendkívüli képesség, amellyel a legbonyolultabb zenét is át tudta tekinteni, a zongoraművészi pálya mellett más utakat is megnyitott előtte: 1983-ban Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart, majd 1997-től a Nemzeti Filharmonikus Zenekart irányította. Vezényelt, hangszerelt, komponált.

A lakóház, amelyben tizennyolc éves koráig élt, 1894-ben épült a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság megbízásából, amely itt működtette központi irodáját. A lóvasutakat üzemeltető társaság a hasonló nevű pesti és budai szervezetek egyesülésével 1878-ban jött létre, és egy évvel később el is indította a Lánchídon a lóvasúti forgalmat. (Az 1887 végén kísérleti jelleggel, majd 1888-tól rendes üzemben megindult villamosközlekedés viszont már nem hozzájuk tartozott.) Az idők folyamán sok átalakítás lezajlott, a pincét, az üzletportálokat többször átépítették a változó igényeknek megfelelően. A pincében különböző nyomdák váltották egymást, de volt itt étterem is. A földszinten többek között Weisz Mariska virág-, majd kézimunka-üzlete, valamint Steinitz Gábor könyvkereskedése működött.

A házban élt Bánhidi László színművész is, aki 1938 és 1983 között körülbelül nyolcvan filmben és közel ötven tévéfilmben játszott, de leginkább a Tüskevár Matula bácsijaként emlékezünk rá.

Pesti Monika

 

Kodály Zoltán

Az Áldás utcai „hegyi varázsló”

Kodály Zoltán / Áldás utca 11.

„Legyen a zene mindenkié!” – vallotta Kodály Zoltán Kossuth-díjas népzenekutató, a Psalmus Hungaricus, a Háry János, a Székelyfonó, a Marosszéki táncok és további több száz zenemű szerzője, aki 1914 és 1924 között a második kerületi Áldás utca 11. szám alatti házban élt és alkotott.

Kodály 1882. december 16-án született Kecskeméten. Az érettségi után, 1900-ban költözött Budapestre, az akkori Budapesti Tudományegyetem magyar-német, ezzel párhuzamosan pedig a Zeneakadémia zeneszerző szakán folytatta tanulmányait, emellett felvételt nyert az Eötvös Kollégiumba is – ahol Balázs Béla volt a szobatársa. A magyar népdal strófaszerkezetéből írta doktori disszertációját, ennek révén ismerte meg Vikár Béla fonográfgyűjteményét. Ezek után már nem volt kérdés: népdalgyűjtésbe fogott. Útjai során összesen több mint 100.000 magyarországi és határon túli népdalt gyűjtött össze és rendszerezett. Az 1907-től a Zeneakadémián tanító Kodály tagja volt az MTA-nak, közreműködésével 1954-ben indult el az első ének-zene tagozatos osztály a Lorántffy utcai iskolában, 1969-re pedig már 120 ilyen általános iskola működött az országban.

Kodály 1910-ben vette feleségül Sándor Emmát. 1914-ben költöztek a II. kerületi Áldás utca 11. szám alatti házba, ahol együtt alakították ki közös otthonukat. A második emeleti négyszobás lakás az itt töltött tíz év alatt szinte néprajzi múzeummá alakult, köszönhetően a házaspár több ezer könyvének és Kodály fonográfgyűjteményének. Az 1900-as évek elején épült, korszerű rózsadombi villában négy-ötszobás, loggiás, gázzal, villannyal és telefonnal is felszerelt lakásokat alakítottak ki, a kertben gyümölcsfák, veranda és pavilon is biztosította a lakók nyugalmát. Kodály számára nélkülözhetetlen volt a friss levegő, a természet, a hegyek közelsége az alkotáshoz – az itt töltött évek alatt született egyik leghíresebb műve, a Psalmus Hungaricus is. Igazi kikapcsolódást nyújtott Kodálynak a kertészkedés és a túrázás, Emmával gyakran indultak hosszú sétákra Hűvösvölgyben. Gyakori vendégük volt többek között Bartók Béla és Szabolcsi Bence zenetörténész is, aki „hegyi varázslóként” emlegette Kodályt.

Zoltán és Emma 1924-ig élvezhették a rózsadombi villa kényelmét, ekkor a háztulajdonos az elhanyagolt padlástéri lakásba akarta kényszeríteni őket. A házaspár végül az Andrássy út 89. szám alatti épületbe költözött, ahol ma a zeneszerző emlékét őrző múzeum működik. Utolsó éveiben a kórusművészet volt hangsúlyos, de zenepedagógia művei is sorra születtek. Kodály Zoltán 1967. március 6-án hunyt el.

Jancsó Ágnes

 

Komlós Juci

Komlós Juci és a Városmajor utca 49.

Komlós Juci / Városmajor utca 49.

Komlós Juci, a Szomszédok Lenke nénije idén február 10-én ünnepelte volna 100. születésnapját. Az 1919-ben, Szabadkán született kislány háromévesen már a színpadon állt. Akkor még csak a szép ruhácska kedvéért, amit az előadásra kapott, ám később már a játékért, ami magától értetődő természetességgel jött belőle. Édesapja, a kor sztárszínésze Komlós Vilmos, a Hacsek és Sajó páros folyton dühöngő Sajója nem szerette volna, ha a lányából színésznő lesz. Kiszámíthatóbb pályát szánt neki, gyors- és gépírónőt kívánt nevelni belőle. A gyermeket azonban, bár megtanulta titkárnői leckét, csak a színpad érdekelte. Mikor a kor nagy színészpedagógusa, Rózsahegyi Kálmán is azt mondta róla, hogy nagyon tehetséges, a szülők engedtek.

Jucit előbb a szubrett és naivaszerepek találták meg, később jelentős karakterszínésznővé érett. Bár pályatársai unszolták, ekkor sem cserélte nevét a hivatalos és komoly hangzású Júliára, megmaradt Jucinak. Ismert szinkronszínész is volt, rengeteg filmben hallhattuk a hangját, ő volt például a Psychoban Norman Bates anyja, vagy Agatha Christie kedves, idős Ms. Marple-ja számos filmadaptációban. A színpad és a szinkron mellett tévéfilmekben és nagyjátékfilmekben is szerepelt, de a jelen embere leginkább az 1987-1999 között forgatott Szomszédok teleregényből emlékezhet rá, ahol a nyugdíjas boltost, nagymamát és feleséget, Lenke nénit alakította. Csűrös Karola, a sorozat Etusa így emlékezett róla: „A mai napig emlékszem, Juci néni úgy tanult, hogy minden esetben kézzel leírta a szövegét, amitől soha, egy betűvel sem tért el.”

Komlós Juci Földessy Géza színész-színházigazgatóhoz ment feleségül, aki 1948-ban, családja nélkül elhagyta az országot. Egy gyermekük született, a később szintén színészi pályára lépő Földessy Margit, aki a színésznevelésben is sikeres. A Jászai Mari-díjas érdemes művész Komlós Juci, akit a Nemzet Színészei közé is beválasztottak 92 évesen távozott az élők sorából.

Juci néni életének utolsó 30 évben lakott a kétemeletes, Városmajor utca 49. szám alatti társasház egyik első emeleti lakásában. Emlékét a ház falát látható márványtábla őrzi.

Valamikor ebben az utcában földszintes lakóházak álltak, amelyeket az I. világháború után fokozatosan bérházak váltottak fel, amelyek a lakószobák ablakát az utca felé, a többi helyiséget pedig a kertek felé igyekeztek fordítani. A mai Városmajor utcában a 19. század első felében kezdtek megjelenni a házak, miután 1785-ben II. József elrendelte, hogy a Városmajor egykor kaszálónak használt területén gondozott közparkot létesítsenek. A gazdag polgárok felparcellázták és eladogatták szántóikat melyek helyén házak épültek a környék gyümölcsöseit és szőlőit gondozó mesterek és földművesek számára. A szőlőt a filoxéra még az 1800-as évek második felében kipusztította, virágoskerteket, gyümölcsösöket sem találhatunk már. A jómódú pestiek és budaiak nyaralókat és lakóházakat emeltek itt, többnyire nagy kerttel. A 19. században épült műemlék házak közül ma is áll néhány, itt találjuk például Barabás Miklós festő villáját is, amelyet nemrégen varázsoltak újjá, ám sok épületre már csak leírások alapján emlékezhetünk.

Az utca lakossága mindig sokféle volt. A tehetősebbek építkezései a jó levegőn divatba hozták a környéket és az utcában orvosok, kereskedők, arisztokraták és tekintélyes tisztviselők otthonai jelentek meg a vincellérek és kapások kisebb házai mellett. Itt lakott például Báró Kemény Zsigmond író is, de más írók: Mészöly Miklós, Polcz Alaine is éltek itt az idők során. Itt lelt otthonra Árkay Aladár építész, de Glatz Oszkár és Berény Róbert festőművészek is.

A Városmajor utca 49. házban élt Harsányi Szabolcs az ország első víziközművesítési programjának kidolgozója is, emlékét tábla őrzi az épület falán.

Juhász Réka

 

Komor Marcell

Építészek otthona a Keleti Károly utcában

Komor Marcell / Keleti Károly utca 29-31.

A Keleti Károly utca 29-31. szám alatti bérházpáros és a közöttük megbúvó villa Komor Marcell és társa, Jakab Dezső terve alapján épült 1909 és 1911 között, a közösen megvásárolt telken. A saját maguk és családjaik számára tervezett ötszintes ikervillában működött közös tervezőirodájuk is. Az építész páros megsejtette a környék fejlődését, ezért építtették a telekre a két bérházat, melyek biztos jövedelmet ígértek.

„Marci papa egész lakása művészeti felfogásának hű tükre volt. A nyugati fronton volt az ebédlő, középen hatalmasra kihúzható nehéz ebédlőasztal. […] A tágas és magas hall volt a lakás másik súlypontja. […] Egy kisebb rekeszben itt voltak gyermekkorom kedvenc tárgyai: Marci papa sétapálca-gyűjteménye. Titokzatos oroszlán- és sárkányfejű botok, elefántcsont és ezüst fejek és egy titokzatos fekete kínai bot-tőr is, nekem, a kis gyereknek félelmetes tárgyak. Emellett a műkereskedő testvérek jóvoltából számtalan keleti grafika, régi festmény és kortárs képzőművészeti élet jeles tagjainak – Marci papa személyes barátainak – művei díszítették lakást” – olvasható Komor Marcell unokája, Székely Tamás visszaemlékezésében a „Komor Marcell és Jakab Dezső” című könyvben.

Komor Marcell, a hazai szecessziós építészet egyik meghatározó alakja 1868. november 7-én született Pesten, zsidó család hatodik gyermekeként. Diplomáját 1891-ben a Műegyetemen szerezte, dolgozott Czigler Győző, Hauszmann Alajos, és Lechner Ödön munkatársaként is. Saját építészirodáját Jakab Dezsővel közösen, 1897-ben nyitotta meg. Komor Marcell épülettervek készítése mellett írással is foglalkozott, több cikket is publikált, gyakran az Ezrey álnevet használva. Emellett 1901-től a Vállalkozók Lapjának szerkesztője is volt.

A Komor család épületszárnya a második világháborúban csillagos házként működött, 1944 tavaszán az építész otthonán már négy családnak kellett osztoznia. Komor Marcell 76 évesen, 1944. november 29-én hunyt el, emlékét egykori lakhelyén márványtábla őrzi.

Fenyővári Bernadett

 

Kondor Béla

Kondor a Phönix-házban

Kondor Béla / Bécsi utca 1.

Az V. kerületi Bécsi utca és Fehér hajó utca sarkán álló impozáns saroktornyos épület a Phönix Életbiztosító Rt. számára készült 1910 és 1912 között. Az ötemeletes, szecessziós stílusú iroda- és bérházat Quittner Zsigmond tervezte, a kivitelezéssel pedig Szuchy János építőipari cégét bízták meg – tudható meg az UrbFace honlapjáról. A sarokkupolán akkoriban egy kitárt szárnyú főnixmadár szobra ült, a tornyot azonban 1948-ban lebontották. Az épület padlásterében két műtermet is kialakítottak, amelyek egyikében a ház leghíresebb lakója, Kondor Béla alkotott élete utolsó 14 évében. Az 1972-ben fiatalon, szívelégtelenségben elhunyt festőművész emlékére 1987-ben állítottak táblát az épület bejárata mellett.

Kondor Béla – akit főiskolai barátai csak Samuként emlegettek – 1931. február 17-én született Pestszentlőrincen. Művészi tehetsége korán megmutatkozott: festett, verseket írt, sőt, repülőmodelleket is készített. Gyermekkori álma volt, hogy pilóta legyen – a repülés iránti szenvedélye képeinek jellegzetes szárnyas alakjaiban öltött testet. 1951 és 1956 között a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, kezdetben festő szakra, ahonnan azonban Szőnyi István eltanácsolta, így végül grafika szakon szerzett diplomát Koffán Károly tanítványaként. Utolsó főiskolás évében Gross Arnoldnál lakott a Király utcában – itt ünnepelték meg Kaufmann Ágotával kötött házasságát, aki a főiskola szobrásznövendéke volt.

Kondor Béla feleségével a korábbi, Pozsony utcai lakásukból 1958-ban költözött a Bécsi utcai Phönix-palotába. A postaláda szerinti V. emelet 1. szám alatti lakás volt az övék, amely akkoriban három szobából állt. Középen helyezkedett el a tágas, tetőablakos, kőpadlós műterem, ahol a festőállványon, a rézkarcprésen kívül volt helye kis harmóniumnak és orgonának, valamint a festő saját készítésű hangszereinek és repülőszerkezet-modelljeinek is. A műteremből délre és északra nyílt egy-egy szoba, utóbbi a festő sajátja, amelynek berendezéséről egyik közeli barátja, a fotóriporter Molnár Edit így írt visszaemlékezésében: „Szobájában ültünk le, hátam mögött a régről ismert présgép állt, a fal mellett kopott bútorok és egy rajzasztal, tele mindenféle szerszámmal, limlommal. Ágya körül kedvenc könyvei. A vele szembeni falon ott volt a Dózsát ábrázoló szárnyas oltára és önarcképes ládikója. — Abban mit tartasz? — Gyógyszert – válaszolta kurtán –, meg egy üveg konyakot.” Ekkoriban, a ’60-as évek elején kapcsolata megromlott Ágotával, a nő Bécsbe költözött, Kondor pedig az italban lelt vigaszt. Második házassága a gitáros Bagi Évával másfél évig tartott, az újabb szakítás után egészsége tovább hanyatlott. Utolsó másfél évében Kaponya Judit festő volt az élettársa.

Kondor műtermének állandó lakói voltak a macskák – kedvence Csombe, a fekete cica volt. Otthonát képzőművészek, muzsikusok, építészek, költők és írók látogatták. A kortársak beszámolói szerint a gyakran hajnalig elnyúló vendégeskedések során az eszmecsere mellett az alkohol is bőséggel folyt. Sajnálatos módon az egyik ilyen baráti összejövetel 1961 áprilisában tragédiába torkollt: az író Sarkadi Imre itt lelte halálát, miután máig tisztázatlan körülmények között kizuhant a műterem ablakából. Végül maga Kondor is itt hunyt el 1972 december 12-én – ágyában, egy macskákról szóló könyvvel a kezében. Az elmúlás utáni pillanatokat, a művész nélküli műtermet Molnár Edit örökítette meg kamerájával.

Kondor egykori műteremlakásának következő lakója a festő egyik ismerőse, Berki Viola volt, aki már 1971-től a szomszédos, nagyobbik műteremben alkotott. „A két emelet magas, betonpadlós helyiségben nem volt semmi, se víz, se villany. A padlásról lehetett bemenni” – emlékezett vissza a Forrás nevű lap 1988/3. számában a grafikus és festőművész, aki 1977-ben költözhetett át a „tragikus zseni” egykori otthonába. A lakás napjainkban is megmaradt műteremnek, déli szobáját viszont leválasztották. „Berki elhunyta után kicserélték a nagy, félköríves műteremablak tábláit is, a korábbi kazettás üvegek akkor tűntek el. Így aztán azt sem tudjuk ellenőrizni, vajon igaz-e, hogy tele voltak rajzolva angyalokkal, mint ahogy azt Pintér Lajos megírta egyik versében. (...) A nagyablak félköríve, az elkoszolódott felülvilágító üvegtáblák a mennyezeten, a szürke, cirmos műkőpadló ugyanaz, mint Kondor idejében” – derül ki Csordás Lajos A Phoenix angyalai című írásából.

Tábi Emőke

 

Kormos István

„És apjával akkor hazasétált Vackor”

Kormos István / Báthory utca 8.

A Báthory utca 8. alatti bérház, amelynek Kormos István, az „apró, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó” alakjának megálmodója a negyvenes-ötvenes évek fordulóján lakója volt, hosszú és szövevényes előtörténet után épült fel. A telek 1834-ig üresen állt, ekkor a mai Szabadság tér helyén álló Neugebäude melletti, egészen a Markó utcáig kiterjedő hatalmas fatelep melléképületei foglalták el. 1865-ben – az UrbFace adatai szerint – gróf Széchenyi István fiai, Béla és Ödön építtettek ide egy faraktárt Incze György és Szumrák Pál tervei alapján. Ezt hét évvel később megvette a Magyar Nyugati Vasút Rt. igazgatótanácsa, hogy egy négyemeletes irodaépületet hozzon létre a telken. Végül azonban sem a vasúttársaság, sem a tőle a telket a tervekkel együtt megvásárló Stern Ignác szeszgyáros és Wahrmann Mór nagykereskedő, országgyűlési képviselő sem építtette meg a házat. Húsz éven át semmi sem történt, a tulajdonosok is meghaltak, az örökösök pedig megint továbbadták a telket tervestül.

A ma látható bérház végül 1894–1895 folyamán épült fel a Dötzer Ferenc által már korábban elkészített tervek felhasználásával, de nem négy, hanem csak három emelettel. A telek tulajdonosai és így az építtetők ekkor Tschögl Gusztáv kormányfőtanácsos, gyarmatáru nagykereskedő, valamint két testvére voltak, akik közül Henrik fűszernagykereskedéssel foglalkozott, Vilmos pedig ügyvéd volt.

Kormos István 1923-ban Mosonszentmiklóson született. Hamar elvesztette az édesanyját, majd miután édesapja újraházasodott, az anyai nagyszülők vették át a nevelését. A Kormos család 1928-ban Budapestre költözött, Angyalföldre, majd innen nemsokára Kispestre, aztán Pesterzsébetre. Itt érte őket a második világháború, 1944 júniusában egy bombatámadásban a lakásuk teljesen megsemmisült. A nagyszülők ekkor éppen vidéki rokonoknál voltak, Kormos pedig a munkahelyén. Ideiglenes megoldások után Budapest ostromának idején már a Báthory utca 8-ban lakott, ahol az akkori munkahelye, a Hoffmann Gyarmatáru-kereskedés is volt. Ahogy Vasy Gézának a költőről írt monográfiájában olvashatjuk, a harmadik emeleti lakásba annak főbérlője fogadta be, majd amikor pár évvel később megházasodott, a feleségét is. 1952-ig, a válásukig élt itt.

Első versei 1943 októberében jelentek meg. A háború után a Püski Kiadónál, azután filmgyári dramaturgként dolgozott. 1951-től 1977-ben bekövetkezett haláláig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó munkatársa volt. Elsősorban verses mesék, mindenekelőtt a Vackor történetek szerzőjeként ismerjük, de 1971-ben a Szegény Yorick című kötetével költőként is visszatért. A címadó versben így emlékezett egykori lakhelyére: „ha ültem veletek, nem voltam veletek, Báthory utca 8”. Második felesége Rab Zsuzsa költő és műfordító volt. A hatvanas évek első felében egy-egy évet Párizsban élt, ahol a műfordítói életműve is kiteljesedett. Sok zaklatott időszak után harmadik, Péter Márta művészettörténésszel 1970-ben kötött házassága hozott nyugodtabb helyzetet, kezdetben a szülők lakásában éltek, 1977 elején kaptak lakást Őrmezőn. 1973-ban született meg Luca lányuk. Talán még sokan emlékeznek a névsorolvasásra Vackor osztályában, az első bében: „Nagy Balázs – egy, Kormos Luca – kettő…”

Pesti Monika

 

Kosztolányi Dezső

Hajnali részegség a Bartókon

Kosztolányi Dezső / Bartók Béla út 15.

Kosztolányi Dezső és felesége, Görög (Harmos) Ilona 1912-ben költözött a Bartók Béla út 15/A épület ötödik emeletének négyszobás lakásába. Olcsó bérleti díj, két bútorozott szoba, függönnyel elválasztott "horgonylemez" kád, könyvespolc és hintaszék kompenzálta őket az alacsony víznyomásért és az időről időre elromló felvonóért. Persze a Hadik Kávéház közelsége sem volt hátrány, Kosztolányi gyakran megfordult itt, hiszen „a kávéház az újságíró temploma”. 1915-ben fiúk, Ádám születése után a kritikussá váló vízhiány miatt kénytelenek voltak elköltözni, a már fürdőszobával is felszerelt Tábor utca 12. szám alatti házban leltek új otthonra.

A Bartók Béla (akkoriban Fehérvári) út 15. A és B épületét egyes források szerint Siegel Albin, mások szerint viszont Holtzspach Nándor tervei alapján a Katolikus Főiskolai Internátus Egyesület építtette 1910 és 1911 között. A két majdnem teljesen megegyező, ötemeletes, 60 méter hosszú és 25 méter magas szecessziós épület lépcsőházait 10 méter széles francia udvar választja el egymástól és egy Haidekker stílusú vaskapu zárja el az utcától. Nem csupán Kosztolányi neve fűződik a két épülethez, itt töltötte gyermekkorát Ottlik Géza, itt élt és alkotott Huszka Jenő zeneszerző és Dr. Bárdos Kornél zenetudós, tanár, ciszterci szerzetes is.

Jancsó Ágnes

 

Krúdy Gyula

Amikor a sárkány elveszíti a fejét – Krúdy a házban

krudy-heb.jpg
Krúdy Gyula / Király utca 47.

140 éve, 1878. október 21-én született Krúdy Gyula. A nyíregyházi születésű író 1896-tól egészen 1933-ban bekövetkezett haláláig Budapesten élt. Kezdetben albérletről albérletre – később szállóról szállóra – vándorolt, első igazi otthonát 1899-ben a Király utca 47. szám alatt álló házban találta meg első felesége – a Satanella álnéven is író –, Spiegler Bella mellett. Kapcsolatuk azonban 1901-re megromlott, az író első közös gyermekük születése után nem sokkal elköltözött – de csak 1919-ben váltak el. Krúdy az itt töltött évek alatt írta többek között Az aranybánya című regényét.

A Király és Kis diófa utca sarkán álló bérház egyes források szerint Brein Ferenc, mások szerint Pollack Ágoston tervei alapján 1847-48-ban épült, Pekáry Imre városi alkapitány megrendelésére. A romantikus stílusú, háromemeletes ház gótikus elemekkel díszített homlokzatán izgalmas részletek bukkannak fel: Dávid-csillagok, két magyar vitéz és egy sárkány szobra is. Utóbbi rejtélyes körülmények között elveszítette a fejét, ez az eset Krúdy több írásában is megjelenik: „Nem volt még ilyen búcsú a Terézvárosban. A Pekáry ház erkélyéről a kő sárkányfő, amely száz esztendeig őrizte ezt a házat, ijedtében leszakadt, szerencsére senkit sem ütött agyon félmázsás terhével. A terézvárosi templomon őrködő próféták és szent emberek kővé meredve figyelték a zsivajt, amely a régi kegyes éneklések helyett most a szentasszony temploma előtt felhangzott” – írta a Régi pesti históriák – A terézvárosi búcsú című, 1926-ban megjelent művében. A legvalószínűbb magyarázat kevésbé prózai: a puha mészkőből faragott szobor nem állta ki az idő próbáját, ezt bizonyítja, hogy a ház mészkő díszítése már az 1870-es évekre javításra szorult.

A Pekáry-házban zajlott az élet, otthont adott fényképészetnek, patikának, zsidó imateremnek, sőt még színésztanodának is. Egyes legendák szerint a házban működött a kétes hírnevű Vörös Macska mulató is. A források azonban ellentmondásosak, ami annak is köszönhető, hogy a Király utcában nem csupán Vörös, hanem Kék, Fekete és Tarka Macska néven is működött vendéglátó egység. Az azonban biztos, hogy Krúdy és a Spiegler család mellett a Pekáry-ház lakója volt Róth Zsigmond, a kor neves üvegkészítője és dr. Pollack Ármin mérnök, építési vállalkozó is. A második világháború nem kerülte el a Király utcát sem, a súlyosan megrongálódott bérház helyreállítására 1965-ig kellett várni.

Jancsó Ágnes

 

Lajtha László

Népzenekutatás a Váci utcában

lajtha-heb.jpg
Lajtha László / Váci utca 79.

„…és nem véletlen, hogy én zeneszerző vagyok. Tán nem is vagyok más, mint egy csomó testet öltött muzsika, – és ha komponálok, mintha leválna rólam a kész kompozíció –; egy darab a testemből, egy darab magamból, egy darabja az életemnek; – és ha elfogyna belőlem a muzsika, – akkor meg kellene halnom, mert akkor én sem lennék –, akkor elfogytam volna én is” – írta Lajtha László Kossuth-díjas zeneszerző, népzenekutató és zenepedagógus 1917-ben későbbi feleségének, Hollós Rózának, akivel négy évtizeden át lakott az V.kerület Váci utca 79. szám alatt.

Lajtha 1892-ben született Budapesten, Leitersdorfer Lipót és Wiesel Ida gyerekeként. „Másfél éves koromban tudtam már betűzni, és mint hatéves gyermek, meg voltak a kedvenc könyveim. Akkor kezdtem zongorát tanulni, és hétéves koromból származnak az első kompozícióim” – olvasható a művész visszaemlékezése a Muzsika című lap 1967-es számában. 1907-ben kezdte meg tanulmányait a Zeneakadémián, Herzfeld Viktor és Szendy Árpád tanítványaként, itt ismerte meg Kodály Zoltánt és Bartók Bélát is. Az akadémiai évek során több külföldi tanulmányúton is járt, Lipcse és Genf mellett többször utazott Párizsba, ahol több alakalommal is részt vett Debussy koncertjein. A Zeneakadémián 1913-ban szerezte meg a diplomáját, 1918-ban pedig – családi nyomásra – a Budapesti Tudományegyetemen vette át jogi doktorátusát.

1911-ben indult első népdalgyűjtő útjára, a hangszeres népzene és a vallásos népénekek gyűjtésével vált ismertté – az 1972-ben elindult táncházmozgalom jelentősen támaszkodott Lajtha széki gyűjtésére. 1913-tól a Nemzeti Múzeum hangszergyűjteményének munkatársa volt, a ’40-es évek második felében pedig az intézmény igazgatója lett. Dolgozott a Néprajzi Múzeumban, tanított a Nemzeti Zenedében, emellett a Magyar Rádió zeneigazgatója is volt. Majdnem 30 évig dolgozott tanárként, oktatott többek között zeneszerzést, partitúra-olvasást, zeneelméletet és kamarazenét is. 1951-ben kapott Kossuth-díjat, 1955-ben pedig a Francia Akadémia levelező tagja lett. Lajtha közel száz művet írt, kilenc szimfóniát, vígoperát, vonósnégyeseket, kamara- és kórusműveket.

1915-ben ismerte meg későbbi feleségét, Hollós Rózát. A lány szülei tiltották a kapcsolatot, így a fronton harcoló Lajtha és Róza titokban leveleztek – eleinte Bartók segítségével. Lajtha több mint 200 „harctéri levelet” küldött szerelmének, akivel végül 1919 áprilisában házasodtak össze. Két fiuk született, László és Ábel. 1923-ban költöztek a Váci utca 79. szám alatti házban, ahol Lajtha 1963-ban bekövetkezett haláláig éltek. „Egy időben Lajtha László otthona a muzsika hajlékául szolgált, ahol havonként egyszer muzsikusok és zeneszerető emberek jöttek össze. Lajtháné a sok közül Ferencsik, Borbíró (Bierbauer) Virgil, a neves építész, Faragó György, a fiatalon elhunyt kiváló zongorista nevét említi” – írja a Magyar Nemzet 1987. december 24-i száma.

A műemléki védettséget élvező ház a belváros első négyemeletes épülete volt, 1872 és 1873 között épült az akkori Lipót és Tél utca sarkán. A historizáló stílusú ház terveit – a Hungaricana adatbázisa szerint – Knabe Ignác készítette Galbavy Márton megrendelésére. „Hajdan, az építkezés megkezdése előtt a környéken szinte alig állt lakóépület, helyét – a Zaiger telekkönyvi nyilvántartás szerint – a XVII. század végén két „földbe mélyített ház” foglalta el. A közelben húzódtak a régi városfal maradványai. Az építési engedély kiadása után két évre készült el az új ház, amelynek tervezésében és kivitelezésében részt vett a neves építész, Woyta Donáth. […] A homlokzat tanítani való példája a XIX. század végi késő klasszicista stílusnak, a kapualjba belépve némi eredeti falfestéssel is találkozunk. Ugyancsak eredeti a színes mozaikkőből készült padló, valamennyi öntöttvas korlát és mellvéd, valamint az udvari falikút. A Havas utcai fronton lévő szoborpárokat a neves épületszobrász, Ziegelwagner Mátyás alkotta” – olvasható az épületről a Népszabadság 2000. március 17-i számában.

Jancsó Ágnes

 

László Fülöp

A történelem festőjének „lovagvára”

László Fülöp / Zichy Géza utca 10.

„László pompás műterme Budapesten a legszebb és talán a legnagyobb is. Meglátni az egészen és minden egyes bútordarabon külön-külön, hogy finom ízlésű művészlélek rendezte és gyűjtötte össze azokat. Sok apró-cseprő dísztárgy, szobrocska, régi festmény és dombormű van ízlésesen elrendezve a nehéz selyem függönyök által elválasztott fülkékben, modern angol és középkori bútordarabokon, mindez együttvéve nagyszerű műhellyé alakította a hatalmas kettős termet” – olvasható a Műcsarnok 1899. júniusi számában László Fülöp, a történelmi portréiról ismert festőművész Zichy Géza (akkor Pálma) utca 10. szám alatt álló impozáns otthonáról.

László Fülöp, aki vezetéknevét felnőttként magyarosította, a Laub család gyermekeként, 1869. április 30-án született Pesten. 14 évesen kezdett dolgozni egy címerfestő műhelyben, majd egy fotóműteremben retusált. 1884-től az Iparrajziskola növendéke volt, a Mintarajziskolában olyan mesterektől tanulhatott, mint Székely Bertalan és Lotz Károly, később pedig Münchenben és Párizsban folytatta tanulmányait. 1894-ben kapta első jelentős megrendelését, Ferdinánd bolgár trónörökös és felesége portréját készítette el. Élete során összesen több mint 4000 képet festett, Ferenc József, Sissi, XIII. Leó pápa, Theodore Roosevelt, II. Vilmos és VII. Eduárd arcképét is elkészítette, emellett bélyegképeket is festett I. Fuád egyiptomi király, II. Lajos monacói herceg, Augusta Victoria portugál királynő portréjával. Harmincéves korára az ország egyik legkeresettebb és legvagyonosabb festőjévé vált.

1897-ben László megrendelésére épült az Abonyi és Zichy utca sarkán álló neogótikus jegyeket viselő, 350 négyzetméteres villa Gyalus László építész tervei szerint, az akkor még kertvárosi hangulatú városrészbe – derül ki a Mesélő Házak blogról. A festőművész ír származású feleségével, Lucy Madeleine Guinness-szel – a híres Guiness sörgyáros lányával – élt a mai XIV. kerületi Zichy Géza utca 10. szám alatt álló műteremvillában. A lovagvárat idéző épületben a teraszos, nagy üvegablakos műterem mellett a földszinten és az első emeleten lakásokat, a második emeleten műteremszobát alakítottak ki. A később hatgyermekes család 1903-ban Bécsbe, majd Párizsba költözött, végül Londonban telepedtek le, ahol V. György angol király lovaggá ütötte László Fülöpöt. A festőművész 1937-ben hunyt el.

Az ingatlan 1912-ig maradt a László család tulajdonában, 1909 és 1910 között itt lakott Molnár Ferenc író, 1905-től pedig Lajta Béla építész bérelt lakást és műtermet. A villát Paupera Ferenc, a Földhitelintézet igazgatója vásárolta meg, Mathiosko Károly építész tervei szerint kisebb átalakításokat végeztek az épületen, ami 1928-ban Fehér Zsigmond textilnagykereskedő tulajdonába került – derül ki a Budapest folyóirat 1979. májusi számából. A második világháború után több művésznek adott otthont a villa, köztük Szegvári Károly festőnek, Berczy Géza és Szendrő József színészeknek is.

Jancsó Ágnes

 

Latabár Kálmán

„Micsoda ház volt ez hajdanában” – Latabár Kálmán otthona a Dózsa György úton

Latabár Kálmán / Dózs György út 17.

Egy bolond százat csinál, Egy szoknya, egy nadrág, Janika, Állami Áruház, Péntek 13 és rengeteg tréfás jelenet – Latabár Kálmán, a 20. század nagy nevettetője egy több generációra visszamenő színészdinasztia leszármazottjaként született 1902-ben Kecskeméten. Rákosi Szidi színésziskolájában végzett 1921-ben, majd a Fővárosi Operettszínházban eltöltött néhány év után szintén színész öccsével, Árpáddal bejárták Európát, sőt még Afrikába is eljutottak. Nagy sikerüket jól jellemzi, hogy Max Reinhardt is meghívta őket színházába. Ennek ellenére hazajöttek, és itthon is azonnal a közönség kedvencévé váltak. Latabár Kálmán, becenevén Latyi a Budai Színkörben, az Operettszínházban, a Művész Színházban, a Royal Orfeumban, majd 1945-től a Fővárosi Operettszínházban játszott. 1937-től kezdve a filmvásznon is számtalanszor feltűnt. Teljesen egyedi karaktere ötvözte a csetlő-botló kisembert és az arisztokratikus eleganciát, kivételes tánctudása, „akrobatikus ügyetlensége” felejthetetlen perceket szerzett a nézőinek.

„Micsoda ház volt ez hajdanában, ha látta volna!” – mondta Latabár Kálmán lánya egy interjúban a Dózsa György út 17. alatti épületről, amelynek második emeletén az utánozhatatlan komikus színész családjával 1940-től haláláig, 1970-ig élt. „A lift ébenfából készült, tükör és kárpitozott pad volt benne.” A ’60-as évekbeli nagy tatarozás után azonban már semmi sem maradt olyan, mint régen. „A kapualjból eltűntek a Zsolnay-szobrok, csak egy-kettő van meg.” Többé-kevésbé eredeti állapotban fennmaradtak azonban az előtérben a későszecessziós Zsolnay-csempeképek. „Valamikor öt szobánk volt. Apu egy kis színpadfélét rendezett be a szalonban. Nem éltünk fényűzően, de szép bútoraink voltak. Drága ruhákat sem vett soha, hiába nyaggattam értük. Tudja, mindig azt mondta: Ducikám, nekünk szerényen, egyszerűen kell élnünk” – nyilatkozta Latabár Katalin Németh Ványi Klári újságírónak. Latyiról rengeteg városi legenda is szól. Az egyik szerint egy május elsejei felvonulás idején, amikor kinézett az akkori Felvonulási térrel szemközti ablakán, a tömeg az „Éljen május elseje” jelszóról áttért az „Éljen a Latabár” skandálására.

Az építtetőjéről és első tulajdonosáról Goldmann-háznak elnevezett, a Dózsa György út és az Abonyi utca sarkán álló, szecessziós stílusú épület 1911-ben készült el Karvaly Gyula (1874-1962) tervei alapján. Az építész neve mára nagyjából feledésbe merült, pedig korának egy jelentős mestere volt, aki például 1932 márciusában a Magyar Mérnök- és Építészegylet kiállításán Kotsis Ivánnal, Janáky Istvánnal, Molnár Farkassal, Fischer Józseffel együtt szerepelt. Az ő műve még többek között a Fehérhajó utca 12-14., az úgynevezett Hajcsi-ház a VII. Kertész utca 27. alatt és a kiskunfélegyházi Közgazdasági Takarékpénztár.

A Goldmann-házon látható domborművek Maróti Géza szobrász művei és az athéni Parthénon nyugati frízét idézik. Hogy hogyan kerültek az Akropolisz híres görög templomának díszei a pesti Dózsa György útra? Ennek megvoltak az előzményei: eredetileg az Epreskert szobrászműtermeinek épületéhez rendeltek gipszmásolatokat a Nemzeti Múzeum régiségtárában őrzött, már eleve másolat domborművekről Stróbl Alajos ötlete alapján, aki a bécsi képzőművészeti akadémia mintájára ezzel akarta megadni az új intézmény rangját. Valószínűleg az ekkor készült öntőformák felhasználásával készülhettek azok a domborműmásolatok is, amelyek korabeli fotók tanúsága szerint a Lendvay utcai műteremházakban megtalálhatóak voltak. 1912-től az egyik műtermet Maróti Géza (1875-1941) vette át: „Műtermem falain vonulnak körös-körül a Parthenon fríz gyönyörű reliefjei és mondhatom, hogy minden nap új örömet szereznek nekem” – írta emlékirataiban. Mindkét műteremház elpusztult az idők folyamán, Maróti azonban a fríz egyes alakjait és csoportjait felhasználta a Dózsa György úti ház homlokzatának domborműveihez.

Pesti Monika

 

Lénárd Sándor

Budapesttől Brazíliáig – Egy világot járt polihisztor szülőháza az Erzsébet körúton

Lénárd Sándor / Erzsébet körút 23.

A brazíliai Dona Emmában, a saját maga ültette fenyőfák alatt nyugszik az a magyar származású polihisztor, akinek a világ többek között a Micimackó latin fordítását is köszönheti. A szülőföldjétől távolra sodródott Lénárd Sándor Budapesten látta meg a napvilágot 1910. március 9-én egy nagy műveltségű filozófus, Lénárd Jenő és felesége, Hoffmann Ilona első gyermekeként. Életének kezdeti szakaszát családjával egy rokonuknál, az Erzsébet körút 23-ban töltötte, erre emlékezik a ház falán 2010-ben felavatott tábla.

„Budapesten a Lénárd-családnak semmije sem volt, az öreg Emy nénit leszámítva. Akármit is hall az ember egy életen át az öreg nénikékről, be kell látni, hogy a miénk nagyon jóságos asszony volt” – írta Lénárd Sándor a családjának otthont adó kedves nagynéniről, aki az Erzsébet körút és a Wesselényi utca sarkán álló négyemeletes, historizáló stílusú bérházban lakott. A ház 1893-ban épült Sklenszky Ferenc megrendelésére, a kivitelezést Kerekes Antal végezte. A földszint utcafronti részén boltokat alakítottak ki, hátrébb raktárak, kamrák, valamint a házmester helyisége és konyha kapott helyet. A lakószinteken emeletenként négy lakás volt, amelyek előszobából, konyhából, fürdőszobából, tároló helyiségből és cselédszobából álltak. A házhoz istálló és kocsiszín is tartozott – tudható meg a Budapest100 oldaláról. Az egykor díszes homlokzat nyomait őrzik az első emelet félköríves ablakai, a második emelet erkélyeinek balusztrádjai, valamint az ablakok fölött megfigyelhető szemöldökgyámok és növényi motívumok.

A Lénárd család 1913-tól már a Fasor 22-ben bérelt lakást, ekkor született meg Sándor húga, Johanna, majd az első világháború után öccse, Károly. A háborúban vagyonát vesztett család kénytelen volt feladni lakását, és ismét a nagynéninél húzták meg magukat, ekkor már az Andrássy út 27-ben. „Az Opera mellett lakott a nála idősebb Rudi bácsival. A lakás nagyon tágas volt két idős embernek, de arra már alkalmatlan, hogy egy unokahúgnak férjestül, két gyerekestül és szobalányostul együtt otthont adjon. Senki sem vetheti Emy néni szemére, hogy a gyerekeket és a szobalányt egy kis, sötét, egérjárta szobában helyezte el, ahol valamikor a jótékonysági vásárra félretett régi cipőket tárolták. Sosem tudtam meg, hol aludtak a szüleim. A dicső időkből származó, hasonló budapesti elbeszélésekből gondolom, hogy talán az ebédlőben, a földre vetett matracokon” – írta Lénárd Sándor.

Lénárd Sándor tanulóéveiben jó latinos volt, sportolt, zongorázott, verseket írt és fordított. Az 1920-as években Bécsben járt gimnáziumba, majd a Bécsi Egyetem orvostudományi karára iratkozott be, de mellette a filozófiai tanulmányok is érdekelték. 1938-ban Rómába emigrált, ahol a Római Magyar Akadémia orvosa lett. Élményeit A római konyha című, esszéket és gasztrotörténetet is magában foglaló szakácskönyvében írta meg. Az 1950-es évek elején már Rio de Janeiróban tevékenykedett baleseti sebészként, szülészként és gyermekorvosként, mellette angolt, latint és matematikát tanított. Ekkoriban készítette el nyelvoktatási céllal a Micimackó latin fordítását. Végül Dona Emmában telepedett le családjával, az őserdő szélén lévő birtokán, ahol kertészkedéssel töltötte idejét. Az 1972-ben agyvérzésben elhunyt polihisztor mozgalmas életét a Völgy a világ végén című visszaemlékezése örökíti meg.

Tábi Emőke

 

Liffa Aurél

Ásvány- és talajkutató a Damjanich utca 42-ben

Liffa Aurél / Damjanich utca 42.

A Városliget közelében, a Damjanich utca 40-42. alatt található épületpáros 1927-28 között épült meg, A mi Erzsébetvárosunk blog adatai alapján Kasselik Ferenc és az Erzsébet Alapítvány megrendelésére. A bérház terveit – mely egykor híres geológusunk, Liffa Aruél otthonául is szolgált – az a Reiss Zoltán készítette, aki a Blaha Lujza téren álló Corvin Áruházat is megálmodta.

A két egymással szemben álló, Damjanich utcai neobarokk épület egymásnak pontos tükörképe. A különleges elrendezésüknek köszönhetően a főhomlokzatuk azonban nem az utcára néz, hanem egymással szemben áll, a köztes területen pedig egy kisebb parkolót alakítottak ki. A Fortepan egyik 1933-as felvétele arról tanúskodik, hogy egykor a hatemeletes épületek között, közvetlenül az utcafronton egy benzinkút állt. Mindkét bérház második emeleti falfülkéjét egy-egy óriási, közel két méter magas fehér puttó díszíti.

Az épületegyüttes egykori híres lakójának, Liffa Aurélnak emlékét márványtábla őrzi, melyen munkássága is olvasható, miszerint: „geológus, minerológus, főbányatanácsos, a Magyar Királyi Földtani Intézet címzetes igazgatója, a Műegyetem tanára, a hazai ásványok, ércek, talajok és kaolinelőfordulások kiváló kutatója” volt. A neves tudós 1872-ben látta meg a napvilágot a ma Szlovákiához tartozó Korponán, érettségijét Selmecbányán szerezte meg, ezt követően költözött Budapestre. A Földtani Intézetnél 1900-ban geológusként kapott állást, ahol elsősorban kaolin és tűzálló agyag lelőhelyeket kutatott, 34 évvel később pedig a szervezet igazgatója lett. Mindeközben számos publikáció látott napvilágot tollából, valamint a József Műegyetemen (ma BME) is oktatott. A Damjanich utcai bérházba 1928-ban költözött és egészen 1956-ban bekövetkezett haláláig élt itt. Emléktábláját az egykori munkahelye, unokái és dédunokái kezdeményezésére helyezték el. A ház további két híres lakóval is büszkélkedhet, Für Lajos és Antal Imre is éveket töltött falai között.

Fenyővári Berndaett

 

Lukács Margit

A Palotanegyed Évája – Lukács Margit a Vas utca 2/b-ben

Lukács Margit / Vas utca 2/b

„Lódenkabátos, micisapkás időkben ebből a házból lépett ki naponta úgy fél tíz tájban egy elegáns kosztümös hölgy, és napi feladata szerint az utca sarkánál jobbra fordulva indult a Nemzeti felé, vagy átment a Rákóczi út túloldalára, hogy a hetes busszal idejében érkezzen a Katona József Színház próbájára. A felismerés örömétől megtorpantak a járókelők, s az órára siető főiskolások tisztelettel nézték: Lukács Margit jár közöttük, akiben hivatásuk fejedelmi asszonyát is csodálták. Mert Lukács Margit fényteremtő lénye borús időkben is reménységet sugárzott.” Így emlékezett meg a Magyar Nemzet 2014-ben az akkor száz éve született Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznőről. Ugyanabban az évben avatták fel emléktábláját a VIII. kerületi Vas utca 2/b szám alatti ház falán, ahol a színésznő több mint három évtizeden át lakott.

Lukács Margit 1914. december 22-én látta meg a napvilágot Budapesten, szülei öt gyermeket neveltek. Már tizenkét éves korában beleszeretett a színházba, de a zene és a tánc iránt is élénk érdeklődést mutatott. Édesanyja remélte, énekesnő lesz belőle – édesapja el is vitte bemutatni Székelyhidy Ferencnek, a neves tenornak, aki a fiatal lány énekhangját hallva megállapította: „kincs van a torkában”. Margit azonban ragaszkodott a színészi pályához, így – szülői engedéllyel, mivel akkoriban csak úgy lehetett – felvételizett a Színművészeti Akadémiára, majd 1937-től a Nemzeti Színház színpadán kamatoztatta tehetségét. Több mint 25 éven át játszotta különféle rendezésekben Évát, az örök asszonyt Madách Imre Az ember tragédiája című darabjából, valamint számos alkalommal alakította az Éj királynőjét Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjében. A színpad mellett a filmvásznon is szerepelt, kiváló versmondóként a rádióban szavalta a világirodalom legszebb költeményeit. Kellemes, mély tónusú hangját ma is hallhatjuk különböző szinkronszerepekben, például a Hófehérke és a hét törpe című klasszikus Disney-rajzfilmben ő kölcsönözte a hangját a gonosz királynőnek.

Lukács Margit 1943-ban hagyta el a pasaréti szülői házat, hogy az akkoriban még a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színház épületének közelében, a Vas utca 2/b-ben beköltözzön saját lakásába, ahol azelőtt az ismert filmrendező, Daróczy József lakott. Új otthonát nem csupán egy ajándékba kapott fügefa díszítette: a vitrin, az asztal, a könyvespolc telis-tele volt porcelán tigrisekkel. A csíkos nagymacskákat ábrázoló dísztárgyakon kívül a színésznő az Árpád-korabeli pénzérméket is lelkesen gyűjtötte. Lukács Margit a forradalom idejét ennek a háznak a pincéjében vészelte át, 1965-ben innen szaladt ki, hogy fájó szívvel legyen tanúja, amint felrobbantják szeretett „második otthonát” – az akkor már igencsak felújításra szoruló Nemzeti Színház épületét ugyanis a metró építése miatt végül lebontásra ítélték. Lukács Margit és orvos férje – akivel már a Vas utcában megosztotta otthonát – 1975 táján a budai Szabadság-hegyre költözött.

A Vas utca 2/b alatti hatemeletes, modern társasház – a jozsefvaros.hu adatai szerint – Dereskei Fodor Lajos megrendelésére és az ő tervei alapján épült 1940-ben. Oldalán Stremeny Géza szobrászművész alkotása, egy színházi függönyt ábrázoló domborműves tábla emlékezik a színház „örök Évájára”, Lukács Margitra.

Tábi Emőke

 

Lukács Pál

Brácsaművész a Jókai utca 1-ben

Lukács Pál / Jókai utca 1.

„Mindenekelőtt, ő nem úgy játszik hangszerén, mint a hegedűsök. Hangszere lágy tónusú. S ő még lágyabb. Hangszere sohasem olyan éles hangú, mint a hegedű tud lenni, de ő nem is akar semmi effélét, vagyis ő sosem követeli a brácsától, hogy úgy szóljon, mint a hegedű. Tökéletesen odaadta magát hangszerének s azoknak a lehetőségeknek, amelyek belőle származhatnak. Egész lelkével csügg azon a halk melegségen, azokon a leheletnyi finom árnyalatokon, amelyek hangszeréből elővarázsolhatók” – írta Füst Milán a hazai brácsaoktatás megteremtőjéről, Lukács Pálról, akinek emlékét a Jókai utca 1. szám alatt álló ház falán tábla őrzi.

Lukács Pál legendás brácsaművész, hegedű- és énektanár 1919. április 27-én született Budapesten. Meglehetősen hamar fény derült rendkívüli muzikalitására, hiszen még a betűket sem ismerte, mikor már bátyja hegedűjét próbálgatta. Tanulmányait 1934 és 1943 között hegedű- és énekszakon végezte a Zeneakadémián, melynek néhány évvel később tanára lett. Kezdetben éneket tanított, majd a brácsa főtanszak vezetője lett.

A brácsa – másnéven mélyhegedű – iránti elköteleződésének kezdetéről így vallott egy vele készült interjúban: „Úgy kezdődött, hogy előbb Koncz Jánosnál, majd Waldbauer Imrénél tanultam hegedülni az Akadémián. Akkoriban minden hegedűsnek egy évig kötelező volt brácsáznia. Én már akkor megszerettem ezt a hangszert, s amikor 1935-ben Lionel Tertistől a század első felének legnagyobb brácsaművészétől Bach Chaconne-ját hallottam a Vigadó kistermében, annyira magával ragadott hangjának bensőséges volta, hogy életcélul tűztem ki magamnak a méltatlanul mellőzött brácsa népszerűsítését.” Olyannyira sikeres lett ez a törekvése, hogy végül számos magyar és külföldi szerzőt inspirált arra, hogy új brácsaműveket komponáljanak számára. Már 1936-tól tagja volt az Operaház zenekarának, aminek 1947-1976-ig szólóművésze lett. Erdélyi Miklós karmester így emlékezett meg Lukács Pálról: „Nem volt könnyű őt kísérni. Romantikus alkatú művész volt, a romantika túlzásaitól nem volt mentes a játéka, de a természeti jelenségekhez hasonlóan, ezek a túlzások is szervesen az egyéniségéből fakadtak. … tisztában volt az élet és halál tragikus paradoxonjával, nem voltak illúziói a létről, tudta, hogy hiúság, és hiúságok hiúsága minden ambíció, hogy végül is minden szétszóródik a közömbös végtelenségben, de amikor tanított, tele volt derűvel, az élet szeretetét, a szépségben való hitet, az optimizmust árasztotta magából.”

Kamarazenekarban és szólóban is sokat koncertezett itthon és külföldön egyaránt, illetve számos nemzetközi zenei verseny zsűrijébe is meghívták. Munkásságát Érdemes és Kiváló Művész díjjal, 1965-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. Budapesten, 1981. május 22-én hunyt el.

Ma már nehéz elképzelni, hogy a VI. kerület Jókai utca 1. szám alatt álló bérház – mely Lukács Pál egykori lakhelye – 7000 négyzetméteres telkén egykor kórház állt. A Pesti Izraelita Hitközség 1840-ben vette meg az ingatlant, majd két évvel később Hild József tervei alapján épült fel az egyemeletes gyógyintézmény – derül ki az UrbFace beszámolójából. A jól felszerelt földszinti és emeleti kórtermek mellett az orvosok és a személyzet számára is itt alakítottak ki lakásokat. A körúti építkezések során a főváros kisajátította a telek egy részét, így a kórházat új helyre költöztették. Az épületet 1890-ben dr. Dick Vilmos vette meg és miután lebontatta az ingatlant, 1895-re egy négyemeletes, belső udvaros bérházat építtetett fel Gutwillig József tervei alapján. A ház első két emeletén 1944-től a svéd követség működött Raoul Wallenberg vezetésével.

Németh Edina

 

Makovecz Imre

Makovecz, az organikus építészet mestere a Villányi úton

Makovecz Imre / Villány út 8.

„A Szent Imre Társaság új társasházának ideális fekvése, jó és sűrű közlekedése, valamint az öröklakásoknak alacsonyan kalkulált ára a középosztály széles rétegeiben keltett érdeklődést. (…) Az új társasház, amint az alaprajz mutatja, mintaszerű modern épülettel gazdagítja majd a Lágymányos legszebb részét” – írta a Magyarság című lap Hogyan építkezzünk? rovata 1932. december 4-én a Villányi út 8. alatt akkor még megvalósulás előtt álló lakóépületről, amelyben 1964-től haláláig, 2011-ig Makovecz Imre élt. Ugyanebben a lapszámban az apróhirdetések rovatban is találkozhatunk a házzal, itt 1933. júliusi beköltözést ígérnek az érdeklődőknek a „Szent Margit Leánygimnázium látványosságszámba menő palotájával szemben, autóbusz- és villamosmegállónál lévő” lakóépületbe, és felhívják a figyelmet a lakások „pompás beosztására, nagy méreteire és minden kényelmet kielégítő felszereléseire”.

A Rumszauer és Wimmer által tervezett, az újságban közölt alaprajztól végül is némileg eltérően felépült társasház az 1943-as budapesti telefonkönyv tanúsága szerint valóban a középosztály tagjainak adott otthont, lakott itt többek között erdőfőmérnök, pénzügyi tanácsos, királyi törvényszéki orvos, egyetemi magántanár, valamint ingatlanértékesítő, aki „vesz, elad, közvetít, parcelláz”. A Villányi, akkori nevén Szent Imre herceg úti épület – egy Bartók Béla úti és egy Fadrusz utcai ház után – a harmadik társasháza volt a környéken a Horváth Jenő által alapított és igazgatott Szent Imre Társaságnak. A korszakban szokásos magán bérházépítkezések és a főváros, a különböző cégek, hivatalok, nyugdíj- és biztosítótársaságok által építtetett lakóházak mellett a társaság saját tulajdonú öröklakások megszerzésére nyújtott lehetőséget, méghozzá kedvező hitelfeltételekkel.

Makovecz Imre, a magyar építészet sok vitát is kiváltó, de mindenképpen kiemelkedő alakja, családjával a ház egyik harmadik emeleti lakásában élt, ami szakmai pályafutásának is fontos színtere volt. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján itt működött illegális, magán mesteriskolája, majd később Károly walesi herceg is itt látogatta meg. Itt született meg egy hétvége alatt – ahogy egyik fia, Makovecz Pál visszaemlékezéséből tudjuk – az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonjának koncepciója is. Makovecz Imre 1935. november 20-án született Budapesten, gyerekkorát a XII. kerületben töltötte, de meghatározó élmény volt számára a nagyszülők zalai háza is. A szocialista korszak általános építészeti szemléletével élesen szembehelyezkedő hozzáállásának gyökerei a Műegyetemen Weichinger professzoron keresztül megismert Frank Lloyd Wrightig és az antropozófia atyjáig, Rudolf Steinerig vezethetőek vissza.

Már az állami tervezőintézetekben töltött kezdő éveiben is feszegette a határokat többek között a velencei Cápa Vendéglővel és a szekszárdi Sió Csárdával, majd a ’70-es években tervezett, 1983-ra elkészült sárospataki művelődési házzal. Jóval a rendszerváltás előtt, 1981-ben megalapította saját építészirodáját, 1989-ben pedig az egyik létrehozója volt a Kós Károly Egyesülésnek, amelynek Vándoriskolája a magyar organikus építészet meghatározó intézményévé vált. A rendszerváltás lehetővé tette, hogy alkotói pályája kiszélesedjen, az ezekben az években épült siófoki és paksi templomát a későbbiekben rengeteg jelentős műve követte. Makovecz nemzetközi szinten is elismert építész volt, az Ybl-, Kossuth- és sok más hazai díj mellett az amerikai és a brit építész szövetségek tiszteletbeli tagja és a Francia Építészeti Akadémia Nagy Aranyérmének birtokosa. Munkásságáról külföldön is több könyv jelent meg. Az utolsó otthonának épített XII. kerületi ház elkészültét már nem érte meg, itt a Városkúti úton ma a Makovecz Archívum és Emlékház működik.

Pesti Monika

 

Mácsai István

Lírai csendéletek Újlipótvárosból

Mácsai István / Pannónia utca 36.

Híres festőművészünk, a Munkácsy Mihály- és Pro Urbe Budapest díjjal is kitüntetett Mácsai István 33 éven át élt és alkotott a Pannónia utca 36. szám alatti bérház műteremlakásában.

A Balzac és Pannónia utca kereszteződésében található histroizáló bérház igazi kakukktojás Újlipótvárosban, hiszen a környék legtöbb épülete a letisztult, modern építészet jegyeit viseli magán. A Pest építészete a két világháború között című könyv adatai alapján a ház a Pannónia és Korall utcai Ingatlan Rt. beruházásaként 1927-28 között épült fel Bőhm Erik és Hegedűs Ármin közös terve alapján. A tervezőpáros az épület bejáratát a Pannónia utca felöli oldalra egy beugró franciaudvarral álmodta meg. A H alaprajzú, manzárdtetős bérház földszintjén üzlethelyiségeket alakítottak ki.

Mácsai István 1922-ben született, Budapesten. Bár már nagyon fiatalon fény derült tehetségére, a középiskola befejeztével anyagi megfontolásból nyomdászként és litográfusként dolgozott. A második világháborút követően a Képzőművészeti Főiskolán kezdte meg tanulmányait, szakmai ellentét miatt azonban végzettséget nem szerzett, 1949-ben távozott a tanulók soraiból, a festészettel azonban nem hagyott fel. Munkái 1950-től folyamatosan csoportos kiállításokon szerepeltek, 1953-ban és 1955-ben is Munkácsy-díjjal jutalmazták tehetségét. 1957-ben több mint fél évet töltött Párizsban, majd fokozatosan új irányt vettek alkotásai, végül rátalált saját stílusára. Három évvel később már a Csók Galériában első önálló kiállítását csodálhatták meg az művészetkedvelők.

Mácsai életének 50. évében, 1972-ben költözött a Pannónia és Balzac utca sarkán található bérházba, ám ezt megelőzően is szorosan kötődött Újlipótvároshoz. Interjúiban gyakran emlékezett vissza a városrész korai évtizedeire: „Huszonöt éve lakom itt, a gyerekkorom is ide köt a Tátra utcához, a Katona József utcához. Akkor még autót alig lehetett látni. A Sziget utcától – amit ma Radnótinak hívnak – északra csak üzemek és grundok voltak” – nyilatkozta a Népszabadság 1997. november 5-én megjelent számában.

Bár számos portrét is készített, munkáiban különös érzékenységgel és figyelemmel fordult a város apró részletei felé, leggyakoribb témájaként bérházak, gangok, ablakok, belvárosi csendéletek jelentek meg. A művész az Esti Hírlap 1996. szeptember 12-ei számában részletesen beavatta az olvasókat témaválasztásába: „Budapest a Duna is, a Margitsziget vagy a gyönyörű panoráma a Gellért-hegyről, de valahogy én nem a panorámák iránt vonzódom, hanem inkább a közelik, a részletek iránt. Most például festek egy képet egy kidobott kólásdobozról, a járdaszegély mellett. Nem tudok úgy végigmenni a Balzac utcán, hogy ne látnék hármat-négyet ugyanígy elhajítva. Az embert egy ideig bosszantja, de aztán, egy furcsa világításban, alkonyi fényben kiderülhet, hogy szép. Körülötte egykét cigarettacsikkel meg kihullott galambtollakkal mint mikrovilág nagyon is érdekes lehet.”

A 2005-ben elhunyt festőművész munkássága, és a Pannónia utcai lakásban töltött évei előtt tisztelegve egykori lakhelyének homlokzatán tábla őrzi emlékét.

Fenyővári Bernadett

 

Márai Sándor

Márai utolsó budapesti lakása

Márai Sándor / Rómer Flóris utca 28.

„Az életnek értéket csak a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. Ez kissé szigorúan és általánosan hangzik, de ez az egyetlen igazság, melyet minden következménnyel megismertem.” – írja Márai Sándor a Füveskönyvben. A Kassán született és nevelkedett író egy Budapesten töltött gimnáziumi, majd egyetemi tanév és németországi tanulmányi évek után, hatévi Párizsi tartózkodásból hazatérve 1928-ban költözött tartósan a fővárosba, ekkor már nős emberként, feleségével, Lolával együtt. A Krisztinavárosban, a Mikó utcában Kosztolányi Dezső szomszédságában laktak.

A német megszállás idején Leányfalura költöztek. A bombázások során a Mikó utcai lakás szinte teljesen elpusztult, így a háború után Márai II. kerületi, Rómer Flóris (akkor Zárda) utcai egyszobás öröklakásában tudtak csak berendezkedni, a két világháború közötti lakóház-építészetünk egy jellegzetes típusát képviselő épületben. Az első időszakban még nem teljesen reménytelennek látszó helyzet fokozatos romlása, a balratolódás, a diktatúra lépésről-lépésre történő kiépülése Márait végül arra késztette, hogy elhagyja az országot. Feleségével és örökbefogadott fiával először Svájcba utaztak, majd Olaszországban és az Egyesült Államokban éltek, de ettől fogva igazából sehol sem tudta otthon érezni magát.

Pesti Monika

 

Margitai Ági

Margitai Ági és a Teleki tér 7.

Margitai Ági / Teleki tér 7.

Margitai Ági színésznőnk emléktáblája a VIII. kerületi Teleki László tér 7. szám alatt található.

A Teleki László tér, vagy ahogyan ma is sokan hívják, a Teleki tér Józsefváros egyik jól ismert tere. A Fiumei út, Karácsony Sándor utca, Dobozi utca által határolt téren keresztülhalad a Népszínház utca is. Déri Attila Józsefváros című kötete szerint a 19. század elején létrejött teret már kezdettől piacként használták, a reformkorban Lóvásár, majd Széna tér, később Marhapiac – vagy Baromvásár – és Zsibárus térként ismerték, 1879-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hivatalosan Teleki térnek nevezte el. 1941-ben Gróf Teleki László tér, 1946-tól pedig a mai Teleki László tér formájában került a térképekre. Amint a Józsefvárosi Sztorik Teleki téri adásából megtudhatjuk, az egykor a főváros főpályaudvaraként szolgáló Józsefvárosi vasútállomás közelsége egészen a Keleti 1884-es átadásáig biztosította a Teleki tér forgalmát, de a piac a későbbiekben sem szűnt meg. Tömegek vásároltak itt meg minden, az élethez nélkülözhetetlen felszerelést használtan, ruhát, cipőt, kalapot, konyhafelszerelést, bútort, kézikocsit, dísztárgyakat, amit itt nem lehetett kapni, az nem is létezett. A Teleki téri Tangó néven ismert zsibárus piac az 1950-es évekig működött zavartalanul. A régi, egymáshoz támaszkodó bódékból és a közöttük kialakult útvonalakból álló piacot a 2000-es évek második évtizedének elején lebontották és helyén 2014-ben adták át az új, fedett piaccsarnokot. Mellette egy élelmiszer-áruházlánc nyitott üzletet és a környék lakóinak bevonásával elkészült a Teleki téri park, amely a főváros egyik legszebb, őrzött zöldfelülete.

Margitai Ági Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művész színésznőnk itt töltötte gyermekkorát, a Teleki tér 7. számú házában. Az üzlethelyiségek számára kialakított földszinttel rendelkező, három emeletes, belső udvaros, 20. század elején épült bérház és az előtte nyüzsgő Teleki tér volt a kislány Margitai Ági otthona. Így emlékezett gyermekkora színhelyéről a Film Színház Muzsika folyóirat 1983. októberi számában: „Hétéves koromig minden, amire emlékszem, annak színhelye a Teleki tér és a bérház... a környék, ahol laktam, meg a pince ... Ott lehetett élni! Meghatározó élményem a közvetlen környezetem, amely igen különös hely volt: egy gyerek számára a paradicsom! A tér ... s nemcsak maga a tér, mert a Dobozi utca is végig be volt építve a zsibárusok standjaival; millió ember, nyüzsgés, zaj. Este még igazibb paradicsom — hiszen akkor már eltűnt a tömeg, ott aztán lehetett játszani!”

Margitai Ági gyermekkora nem volt hagyományosnak mondható, még alig nőtt ki a csecsemőkorból, mikor kitört a háború, melynek végén, 1944-ben elvesztette édesapját. Édesanyja vitte tovább a család papírhulladék kereskedését, amelynek sovány, majd végleg elapadó jövedelme hamar kiragadta a kislányt a gyermekkorból. 14 évesen már az ő néptáncosként megkeresett fizetéséből éltek meg édesanyjával. Ennek ellenére úgy emlékezett vissza erre az időszakra, mint gazdag és élményteli évekre. Az éleseszű, energikus gyermek hetedikig felekezeti iskolába járt, ám az oktatásra csak akkor figyelt, amikor már tétje volt, így a nyolcadikat kitűnővel végezte. Egy ideig történelemtanár szeretett volna lenni, de nyolcadikban már rendező. Sajnos, éppen ekkor fordult rosszra anyagi helyzetük, el kellett adni a Teleki téri lakást és társbérletbe hurcolkodni, ezért Ági az anyja tudta nélkül abbahagyta a tanulást és táncosnőnek állt. A SZOT Művészegyütteshez került, ahol egy néptánckutató-koreográfus irányítása alatt kinyílt számára a világ. Még nem volt 18 éves, mikor felvételizett a Színművészetire, ám elkésett a papírok leadásával és nem volt érettségije sem. Színésznövendék barátai bíztatták, keresse meg Básti Lajos, nagy tekintélyű színész tanárt. Soron kívül korengedménnyel felvették, Törőcsik Marival és Bodrogi Gyulával együtt végeztek. A főiskolai évek gyermekkorpótló vidámsága után Pécsre került az ottani Nemzeti Színházba, majd Kecskemét, Miskolc, Szeged és Szolnok következett, miközben a fővárosban is megtalálták a színházi és filmes szerepek.

Margitai Áginak 142 színpadi szerepe volt, legalább 40 nagyjáték- és 19 tévéfilmben játszott, 11 díjat kapott, köztük 2010-ben a Kossuth-díjat is, melyről előzőleg legalább tucatnyi alkalommal hallotta, hogy meg fogja kapni, így mikor tényleg elnyerte, már el sem akarta hinni. Úgy tartották, bármit el tud játszani és ez így is volt, 2014-ben, halála évében, 77 évesen bízták rá Momo, a 14 éves arab kisfiú szerepét a Rózsavölgyi Szalonban.

A Teleki tér 7-ben működő üzlethelyiségek között megtalálható volt például a Józsefvárosi Testgyakorlók Körének klubhelyisége, vagy a Niagara kávéház, amely egy időben arról volt ismert, hogy nem szeretett szerződéssel védett alkalmazottakat tartani, ami miatt 1912 decemberében a kávéssegédek szakszervezete bojkottra szólította fel a szakmát a kávéházzal szemben, a Népszava hasábjain: „öntudatos munkás kerüli a Niagara kávéházat és nem támogatja ellenségét” – írták. Ebben az időben a ház tulajdonosa Gróf Károlyi Lajos volt, akinek a kerületben számos bérháza, sőt palotája is volt. Itt üzemelt sokáig a Lissauer-féle Józsefvárosi Iparkávézó, amely korabeli coworking irodaként működött, ugyanis sok kereskedő, aki nem engedhette meg magának, hogy saját irodát tartson fenn, itt dolgozott és itt szerezte be a munkájához szükséges híreket, információkat is. A környék egyik nyilvános távbeszélőállomása is Lissauer Izsák kávézójában működött. Gróf Károlyi Lajos a Friss újság 1930. november 6-ai számában megjelent rövidhír szerint nemeslelkűségről tett tanúbizonyságot, amikor a világválság közepette a „Teleki tér 7-es számú házban lévő Lissauer kávéház bérét 8000 pengőről 6000 pengőre mérsékelte”. A válságot alighanem végül a gróf is megérezte, hisz a Budapesti Közlöny Hivatalos Értesítője 1935 májusában arról számolt be, hogy Károlyi gróf 48 000 pengő jelzálogot jegyeztetett be a Teleki tér 6. és 7. szám alatt található házaira, azok felújítása céljából.

Juhász Réka

 

Márkus Emília

A színpad és az otthon dívája – Márkus Emília hűvösvölgyi villája

Márkus Emília / Hűvösvölgyi út 85.

A II. kerületi Hűvösvölgyi út 85. szám alatt álló épület „az otthon művésznőjeként” is magasztalt Márkus Emília fényűző villájaként épült 1912-ben. A színművésznő 1949-ben bekövetkezett halála után az egykori pompás otthont felosztották, a lakosztályokat bérlakásokká alakították, előcsarnokába pedig pártok költöztek be. Napjainkban az épület a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár hűvösvölgyi fiókkönyvtárának ad otthont.

A Nemzeti Színház „szőke csodája”, Márkus Emília szombathelyi származású színművésznő hetedik gyermekként, kalandos körülmények között jött a napvilágra 1860 szeptemberében, ugyanis a születését követő órákban leégett az otthonukként szolgáló Batthyány-malom. A kilenctagú család az édesanya testvéréhez, az ügyvéd és igazságügyi miniszter Horváth Boldizsárhoz menekült, aki később félárván maradt négy gyermekének gondozását is Emília édesanyjára bízta. A kis Emília egyévesen került fel Pestre, ahol nem csak játszótársakkal körbevéve cseperedett fel, de a tekintélyes nagybácsi pozíciójának köszönhetően sok korabeli híresség is megfordult otthonukban, akiket elbűvölt a kislány korán megmutatkozó tehetsége. Szülei zárdában taníttatták, komoly neveltetést szánva lányuknak, aki azonban nem volt hajlandó feladni színészi ambícióit, így 12 évesen eltanácsolták. Nagybátyja befolyásának köszönhetően viszont teljesülhetett az álma: Paulay Ede felvette a Színi Tanodába, 15 évesen pedig már a színpadon bizonyíthatott. Mindössze 17 éves volt, mikor a Nemzeti Színház szerződtette, ahol Júliaként debütált, hatalmas sikert aratva.

A színház ünnepelt csillaga 22 évesen hozzáment Pulszky Károly művészettörténészhez. Pazar műkincsekkel berendezett otthonuk élénk társasági életnek volt színtere, ám férje drága gyűjtőszenvedélye végül súlyos adósságba sodorta a családot. Pulszky öngyilkosságba menekült, a megözvegyült színésznő pedig két lányával, Tesszával és Romolával pénz és lakás nélkül maradt. Ebből a nehéz időszakból színházi elismertségének, valamint 11 évvel fiatalabb szerelmének, Andor Oszkárnak köszönhetően keveredett ki. Márkus Emília – bár a legjobban fizetett magyar színésznőnek számított akkoriban – nem bánt jól a pénzzel. Hamarosan azonban a filmvásznon is meghódította a közönséget, többek között az első magyar némafilm, A táncz főszerepében. Végül elég vagyonra tett szert, hogy 1912-ben fényűző villát építtessen magának és családjának Budán, amely nem csak a társadalom elitjének találkahelyeként, de később a második világháború alatt a menedékre szorulók búvóhelyeként szolgált.

A római Campagno stílusát idéző, hatalmas parkkal körbevett hűvösvölgyi villát Jánszky Béla és Szivessy Tibor tervezte – tudható meg a Magyarország híres villái című kiadványból. A kőoroszlánokkal őrzött bejárat oszlopokkal szegélyezett, márványpadlós előcsarnokba vezetett. A Napóleon császársága alatt született, monumentális és fényűző empire stílus a színésznő villájának berendezésében is megmutatkozott: „Csupa finomság, előkelő művészet e ragyogó otthonnak minden egyes zúga. Az előcsarnokból egy nagy fekete tölgyfalépcső vezet fel az emelet karzatára, a hol a nagy művésznő otthoni próbáit szokta tartani. Széjjelnézünk. Három fekete faragott velenczei láda szolgáltatja az ülőhelyet s a sarokból egy ezüsttözött hintaló kaczérkodik velünk; a firenzei Viscontiaké volt a XVI. században” – vezet végig a díva kifinomult stílusát tükröző otthonán a Vasárnapi Ujság 191/28. száma – „A zongoraszobában megmutat nekünk egy csodaszép ó-kastiliai függönyt, a melynek párját a Louvreban őrzik. Pulszky örökéből maradt a nagy művésznőre a horribilis értékű függöny és az ő nagy művészi érzéke stílszerűen helyezte azt el gyönyörű otthonában. A szalon renaissance kandallóján egy eredeti nagyértékű Donatello fejben gyönyörködünk, de e műkincsen kívül a kanapé felett megpillantunk egy csodaszép olajfestményt, Tizian fehér kutyáját.” A színésznő otthonának büszkesége volt saját „földi paradicsoma”, a pálmákkal, azáleákkal és liliomokkal beültetett télikert. A pincéből, földszintből, emeletből és tetőtérből álló épületen 1930-ban végeztetett el egy rég tervbe vett felújítást, bővítést.

Tábi Emőke

 

Máté Olga

Fényképészeti műterem a Veres Pálné utcában

Máté Olga / Veres Pálné utca 12.

A magyar portréfotózás kiemelkedő alakja, a Veres Pálné utca 12. szám alatti legendás műterem tulajdonosa, Máté Olga 1879. január 3-án látott napvilágot Szigetváron a Mauthner család gyermekeként. Születése után pár évvel szüleivel és négy testvérével Budapestre költöztek, ahol egy varrodát üzemeltettek. A fotózás iránti érdeklődése hamar megmutatkozott, családja az első pillanattól támogatta álmai megvalósításában. 1899-ben a Fő utca 21. szám alatt nyitotta meg első műtermét, majd németországi tanulmányútra indult Berlinbe és Drezdába – a szakma fortélyait többek között Rudolf Dührkoop és Nicola Perscheid fotóművészek mellett sajátította el.

1912-ben feleségül ment Zalai Béla filozófushoz, két gyermekük született. Olga új, jól felszerelt műtermét és közös otthonukat a Veres Pálné utca 12. szám alatti bérházban alakították ki. A Zalai házaspár negyedik emeleti lakása a kor művészeinek, íróinak, filozófusainak népszerű találkozóhelye is volt, gyakran megfordult itt Mannheim Károly, Balázs Béla, Lukács György, Kozma Lajos, Olga közeli barátja, valamint a magyar nőjogi mozgalom több képviselője is, köztük Bédy-Schwimmer Róza. Az Ybl Miklós Virtuális Archívumból kiderül, hogy az épület helyén, az egykor Zöldfa (ma Veres Pálné) és Kalap (ma Irinyi) nevet viselő utcák sarkán klasszicista palota állt, ami 1858-ban került gróf Károlyi István tulajdonába, ő Ybl Miklóst kérte fel az épület átalakításához szükséges tervek elkészítésére. A munkálatok megvalósulásáról nem áll rendelkezésre biztos információ, csupán annyi, hogy a lépcsőház 1870-ben újult meg Dötzer Ferenc építész közreműködésével, valószínűleg az Ybl-tervek szerint. A palotát 1900 körül lebontották, a helyén épült fel a bérház 1910 és 1911 között Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei szerint.

Máté Olga hamar a portréfotózás kiemelt alakjává vált, olyan neves művészeket örökített meg, mint Babits Mihály, Kaffka Margit, Lechner Ödön vagy Czigány Dezső. 1911-től rendszeresen jelentek meg képei A Fény című lapban, sokszínű munkásságát azonban nem csupán a fotóművészet hazai képviselői ismerték el, több nemzetközi kiállításon – Londonban, Rómában, Hamburgban és New Yorkban – is kitüntetésben részesült. A portrék mellett csendéleteket, városképeket, reklámfotókat is készített, dokumentálta a modern tánc születésének pillanatait, a ’30-as évektől pedig többek között Kozma Lajos, Molnár Farkas és Bierbauer Virgil épületeiről készített fotói a Tér és Formában is megjelentek. Műtermét később átadta tanítványainak, előbb Haár Ferenc használta a helyiséget, 1938-ban Reismann Mariann tulajdonába került, akinek visszaemlékezését a Forrás 2011-es száma idézi: „Volt az óriási műterem, amiből ki volt hasítva egy darab várószobának. Három nagy ablaka volt, két ablak a műtermi részhez, a harmadiktól húztunk egy függönyt a szemközti falig, itt volt a retus, a vágás meg a duma és minden egyéb."

Jancsó Ágnes

 

Mednyánszky Ági

Egy ismert hang az Erzsébet tér 5-ből

Mednyánszky Ági / Erzsébet tér 5.

Mednyánszky Ági bájos orgánuma mindannyiunk fülében ott cseng. Egy ország zárta szívébe a híres rádiójáték, a Szabó család Icujának megformálásáért, de Miss Marple-nek is sokáig kölcsönözte hangját, valamint tőle hallhattuk először azt, hogy „Önök a Magyar Televízió kísérleti adását látják”. A Budapest szívében elhelyezkedő Erzsébet tér 5. szám alatt álló szecessziós épület falán egy márványtábla emlékezteti az arra járókat, hogy a művésznő több mint fél évszázadon át – egészen 2015. július 7-én bekövetkezett haláláig – volt a ház lakója.

Mednyánszky Ági 1927. március 15-én született Bécsben, nemesi család sarjaként. Háromévesen már szépségversenyt, a világháború kitörése előtt Brüsszelben pedig táncversenyt nyert. Ennek hatására Londonban, a királyi család előtt is fellépett. Tinédzser korában felfigyeltek szépségére és egy filmstúdió rögtön több szerepre is leszerződtette. Mindene azonban a színház volt. 1943-tól az Erzsébetvárosi és a Magyar Színházban kezdett prózai szerepeket alakítani, majd 1958-ban a Fővárosi Operettszínház tagja lett. A teátrumhoz való hűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy több mint ötven éven át – pályája végéig – sehol máshol nem vállalt szerepet. Kezdeti sikereinek idején egy riporter azt kérdezte tőle: „Szeretne-e sztár lenni?” Ági válasza az volt: „Nem! Csak jó színésznő, kicsi vagy nagy, de jó!” Ezzel a törekvéssel és alázattal állt minden este a világot jelentő deszkákra, számára nem létezett kis szerep. Ha csak pár másodperc erejéig volt jelenése, akkor sem lehetett nem észrevenni. „Ha én bemegyek a színpadra, a Nagymező utcában megállnak a trolibuszok”- vallotta Ági. Olyan hivatástudattal bírt, hogy bármilyen magánéletbeli tragédiával is kellett szembenéznie, a nézők és a kollégák ezt soha nem vehették észre rajta. Az operett irodalom minden nagy szubrett szerepében látható volt, de olyan előadásokban is emlékezetes alakítást nyújtott, mint a Sweet Charity, vagy a Funny Girl.

Az Erzsébet téri lakásban férjével, Martiny Lajos zongoraművésszel élt legendásan boldog házasságban. A belsőudvaros épületet Rainer Károly műépítész tervezte, és egykor a Hazai Bank Részvénytársaság bérházaként működött – olvasható a Budapest100 ismertetőjében. A házat az évek során többször átalakították, de a benne található korlátok, rácsok és burkolatok jelentős része eredeti. A Budapest Főváros Levéltárában megtalálható 1912-es tervek szerint a földszinten az Erzsébet tér felől U alakban üzlethelyiségek, irodák és műhelyek kaptak helyet, míg a hátsó szekcióban a házmesterlakást találjuk.

A tér helyén korábban temető állt, azonban a 18. század második felében a növekvő kereskedelmi forgalom kikényszerítette az új vásárterek és városrészek kialakítását. Az Erzsébet téri kiparcellázott telkeket csak kereskedők és iparosok vásárolhatták meg beépítési kötelezettséggel. Ezeken a területeken kizárólag emeletes házak építésére adtak engedélyt. Mindez lényegében Lipótváros megalakulásához vezetett.

Németh Edina

 

Mensáros László

Mensáros László a Barcsay utcában

Mensáros László / Barcsay utca 14.

"Az élettörténetemet kérded? Nem volt még időm odafigyelni rá. Vándoroltam egyik színházból a másikba, az egyik kultúrteremből a másikba, az egyik premierről a másikra, az egyik kocsmából a másikba, az egyik börtönből a másikba. Ezzel voltam elfoglalva” – mondta Mensáros László egy portréinterjúban. A végtelen eleganciával rendelkező színész élete utolsó tíz évében a Barcsay utca 14-ben lakott. Az Almássy teret az Erzsébet körúttal összekötő utcának ez a négyemeletes lakóháza 1935 körül, a kor budapesti bérházainak jellegzetes visszafogottan modern stílusában épült. Tervezőjét nem ismerjük, azt viszont tudjuk, hogy a helyén korábban álló kétemeletes, eklektikus épületet Paulheim József tervezte és építette, aki a környék 19. század végi beépítésében nagy szerepet vállalt, tervezőként és kivitelezőként egyaránt.

Mensáros (1926-1993) színészi tehetsége már gyermekkorában megnyilvánult, a francia nyelvű egyházi elemi iskolában egy La Fontaine verset olyan tökéletesen mondott el, hogy a nagykövet az ölébe kapta, majd a Szent Benedek-rendi Katolikus Gimnázium színjátszó körében nyújtott alakításához Hóman Bálint kultuszminiszter is gratulált. Műveltségét nemcsak a jó iskolákból szerezte, ehhez a családi háttere is maximálisan megvolt. Édesapja József főherceg testőrtisztje volt, majd jogi diplomát szerzett és kormányfőtanácsosi címet kapott. Anyai nagyapja Springer Ferenc ügyvéd, országgyűlési képviselő volt, egyben az FTC megalapítója. A zenében is tehetséges Mensárost konzervatóriumot végzett édesanyja tanította zongorázni 5-6 éves korától – akivel a későbbiekben is sokat négykezeseztek –, és zongoratudása a későbbi nehéz élethelyzetekben is sokszor a hasznára vált. Francia, angol, német nyelvekre anyja nevelőnője tanította.

A II. világháborúval ennek az idilli életnek vége szakadt. A Színház- és Filmművészeti Főiskoláról polgári származása miatt eltávolították, elkeseredésében megpróbált nyugatra szökni, de elfogták és 13 hónapos börtönbüntetésre ítélték. Ebből hat hónapot Cziffra Györggyel együtt ült le a kaposvári börtönben. Szabadulása után statisztaként dolgozott, ennek során figyelt fel a tehetségére Szörényi Éva és juttatta szerződéshez Debrecenben, ahol a Hamlet címszerepét is eljátszotta. A debreceni évei alatt fejezte be a főiskolát levelező tagozaton és itt érte az 1956-os forradalom is. Az ebben vállalt szerepe miatt 1958 nyarán, ekkor már a Madách Színház tagjaként újból letartóztatták. Ekkor a Gyűjtőfogházban Darvas Ivánnal együtt raboskodott, majd Márianosztrán végeztettek vele az egészségre rendkívül ártalmas munkát. Ezek alatt a viszontagságos évek alatt a házassága is felbomlott, amelyből addigra három gyermeke született. 1960 júliusában szabadult, színpadra majdnem másfél évvel később léphetett csak Szolnokon. 1964-től húsz éven át a Madách Színházban játszott. Innentől kezdve töretlenül alakult a pályafutása, a színházi, film- és tévéjáték szerepek sorát alakította és egymás után kapta a különböző díjakat. 1968-ban újra megházasodott, második felesége, Mikes Gabriella 1989-ben hunyt el. Mensáros az 1984-es nyugdíjba vonulása után is több színházban játszott. Utolsó alakítását az Idő szerepében a közönség a Madách Színházban láthatta Shakespeare Téli rege című művében, Mácsai Pál rendezésében.

Pesti Monika

 

Ménesi út 19.

Három generáció a Ménesi út 19-ben

Schulek Frigyes, Korompay György / Ménesi út 19.

Az 1900-as évek elején Schulek Frigyes (aki 1841. november 19-én született és száz éve, 1919. szeptember 5-én hunyt el) családjával városligeti villájukból a Gellért-hegyre költözött. A nagyon elfoglalt, csak a munkájának élő építészre jellemző módon egyik házat sem ő tervezte: a városligeti nagy, favázas villát – ahol az 1870-es évek végétől laktak – felesége, Johanna Riecke egy másik műépítésszel terveztette meg Schulek néhány vázlata alapján, „különben sose lett volna kész” – ahogy mondani szokta a családi legenda szerint. Az új, Ménesi úti ház pedig első gyermekük, a szintén építésszé lett Schulek János elképzelései szerint épült meg.

A Gellért-hegyi épületet 1905–1907 között Schulekék együtt építtették Erika lányukkal és annak férjével, Krompecher Ödön (1870–1926) kutatóorvossal, később professzorral, akadémikussal, akivel Schulek Frigyes igen jó viszonyban volt. Krompecher ugyanis nagy érdeklődést mutatott a művészetek iránt is, bár alapvető területe a sejttan, a kórbonctan, a bakteriológia és a rákkutatás volt. Itt, a Ménesi út 19. alatt nőtt fel fia, a nevét 1941-ben magyarosító Korompay György (1905–1990) is, akinek későbbi pályafutására nagy hatást gyakorolt a Schulek Frigyes közelében eltöltött gyermekkora.

Nagyapja nyomdokain haladva ő is az építész pályát választotta, doktori dolgozatát a középkori olasz főterekről írta. A Műegyetemen a Warga László által alapított városépítési tanszéknek ő volt a második vezetője. 1944-ben, mint a tanári kar legfiatalabb és egyetlen nőtlen tagját, tanártársai felkérték, hogy a diákok biztonsága érdekében a kijelölt oktatók mellett ő is kísérje el a nyilasok által Németországba vezényelt építész hallgatókat. A végül Dániába került diákok Korompay segítségével jutottak aztán haza. Egyetemi tanári pályája az ötvenes évek elején megtört, a „dániai kaland” és polgári gyökerei miatt a felsőoktatásból eltávolították, és áthelyezték a kezdetben VÁTERV néven elindult VÁTI-hoz, ahol a tervezési munkák mellett igen jelentős urbanisztikai kutató és szakirodalmi tevékenységet is folytatott.

Pesti Monika

 

Mester utca 1.

Bujtor, Latinovits és Frenreisz a házban

tót
Bujtor István, Latinovits Zoltán, Frenreisz Károly / Mester utca 1.

A Mester utca 1. számú ház egyik lakásából röppent ki Szindbád, Ötvös Csöpi és a Citromízű banán. Itt élt ugyanis az a család, amelyben három testvér, Latinovits Zoltán, Bujtor István és Frenreisz Károly nevelkedett. A fiúk mind kiváló előadókká váltak saját területükön. Zoltánból Kossuth-díjas színész, Istvánból szintén színész és színigazgató, Károlyból Kossuth-díjas zenész lett. Latinovits remek alakításai közül az egyik legemlékezetesebb Krúdy Szindbádjának karaktere, Bujtor István nevéről egy országnak Ötvös Csöpi, a vagány nyomozó ugrik be, Frenreisz Károly említése pedig egy-egy zeneszám, például a Citromízű banán akkordjait juttatja eszünkbe. A legidősebb gyermek, Latinovits Zoltán édesapja földbirtokos volt, aki elhagyta a családot nem sokkal a kisfiú születése után. Sok évvel később Gundel Katalin, az édesanya, újra férjhez ment, Frenreisz István orvoshoz, akitől még két fia, István és Károly született. Bujtor színészi pályája elején egy apai őse vezetéknevét vette fel. A kezdetben Temető, majd Temetőkert utca 1847 óta viseli a Mester utca nevet. Az elnevezés az itt műhelyt üzemeltető kismesterek nagyobb létszámú jelenlétére utal, akik a 19. század végén már szép számmal éltek és dolgoztak az utcában. A 20. század elején épült, körút sarki Mester utca 1. szám alatt álló ház elsősorban tehetősebb családok számára nyújtott otthont, többszobás, kényelmes lakásokkal. Építése még az 1909-1913 közötti Bárczy-féle fővárosi kislakás-építkezési program előttre tehető, melynek keretében a Ferencvárosban is számos kis alapterületű lakásokat tartalmazó ház készült el. A Frenreisz-Gundel házaspáron és gyermekeiken kívül élt itt tanácsos, alpolgármester, orvos és árvaszéki elnök is az elmúlt 100 év során.A ház falán Latinovits Zoltán és Bujtor István emlékét is külön márványtábla őrzi.

Juhász Réka

Mező Ferenc

Dr. Mező Ferenc és a Margit körút 50–52.

Mező Ferenc / Margit körút 50–52.

Dr. Mező Ferenc, magyar sporttörténész, tanár, olimpiai bajnok, 1885. március 13-án született Pölöskefőn. A kis zalai faluból induló fiú, akinek eredeti családneve Grünfeld volt, életének 76 éve alatt végzett fáradhatatlan munkájával, céltudatos tevékenységével adott példát számunkra a sporttörténet-írás és az olimpiai mozgalom fejlesztése terén elért feledhetetlen érdemeivel. Egykori lakhelyén, a II. kerületi Margit körút 50–52. szám alatt márványtábla állít emléket munkásságának.

Tanári diplomája megszerzése után a zalaszentgróti fiúiskolában tanított, mikor az 1913–14-es tanév alatt katonai szolgálatra hívták be. 32 hónapot töltött a fronton, majd újra tanítani kezdett, előbb Nagykanizsán, majd a fővárosban. A fővárosi környezet aktiválta fiatalkori elhatározását: írni kezdett sport témakörben. Első munkája 1923-ban jelent meg Az ókori olimpia címen, azonban magyar kiadót nem talált a 80 oldalas füzet megjelentetésére. Ekkor jutott tudomására, hogy az olimpián művészeti versenyt is rendeznek irodalmi kategóriában, ahová sporttal kapcsolatos lírai, drámai és epikai művekkel lehet pályázni. Így történt, hogy Az olimpiai játékok története című munkájával, amely könyv alakban magyarul 1929-ben jelent meg, szellemi olimpiai bajnokságot nyert az 1928-as amszterdami olimpián.

A Népstadion 1953-as felavatásakor vetődött fel a gondolat, hogy Budapest pályázza meg az 1960-ban esedékes olimpia rendezési jogát. Mező Ferenc állt a kezdeményezés élére, de Róma túl erős vetélytárs volt. Mező nem vesztette el lendületét, egészen 1961-ben bekövetkezett haláláig tevékenyen részt vett a NOB munkájában.

1908 körül fővárosi lakásépítési program indult, melynek keretében bérházegyüttesek épültek Budán, a Margit körúton és Lágymányoson is. Az első világháború után, de még a harmincas években is a Margit körút leginkább egy nagyobb falu főutcájára emlékeztetett, egy-két szintes barokk házaival – tudhatjuk meg Harmath-Gyetvay Enikő a Budapest100 számára készített kutatásából. Az 1800-as évek elején a Margit körút 50–55. szám alatti telken még temető volt, melyet csak a század utolsó harmadában, 1873-ban zártak be, faraktárrá alakítva az Esterházyak tulajdonában álló területet – számol be az Urbface. Amikor a telket további, kisebb parcellákra osztották a Mező Ferenc későbbi otthonául szolgáló ház helyét a Budapesti Közút Vaspálya Társaság vásárolta meg, ahol 1910–1911 épült fel egy Tamás József építész által tervezett bérpalota. Ez az épület adott helyet a Schütz György féle Magyar Naxos Csiszolókorong Gyár Rt-nek is.

Mező Ferenc, a NOB örökös tagja, első és egyetlen szellemi olimpia aranyérmesünk élete végéig volt a Margit körút 50–52. szám alatti ház lakója. Emléktáblája nincs egyedül a ház falán, a bejárat jobb oldalán található egy másik tábla, amely Rékassy Csaba grafikus és festőművésznek állít emléket.

Fodor Wanda

 

Mikszáth Kálmán

A „legnagyobb palóc” a Dohány utcában

Mikszáth Kálmán / Dohány utca 28.

Mikszáth Kálmán 1886-ban költözött családjával a Dohány utca 28. szám alatt álló historizáló épület harmadik emeleti lakásába. Az 1872-ben Deutsch Antal megrendelésére, Pán József és Hanisch Antal tervei alapján épült háromemeletes lakóház 2005 óta élvez műemléki védettséget. Az épület különlegességei közé tartozik Hentsch Ignác görög istennőket ábrázoló szoborpárja, az oroszlánfejjel díszített kapu és a fából készült zárt sarokerkély is.

A Dohány utcai évek jót és rosszat egyaránt tartogattak a Mikszáth házaspárnak. Az 1887-től országgyűlési képviselőként dolgozó, 1889-től pedig az akadémia tagjának megválasztott író többek között A beszélő köntös című művét is itt írta. 1889-ben született meg harmadik gyermekük, Albert, azonban egy évvel később a difteritisz áldozata lett a négyéves Janika. A tragédia után a családnak nem volt maradása, így 1890-ban a Lónyay utca 13. szám alatti házba költöztek.

Jancsó Ágnes

 

Molnár Ferenc

Molnár Ferenc és A Pál utcai fiúk Józsefvárosa

Molnár Ferenc / József körút 83.

Az iskola ablakából kibámuló gyerekek, a Múzeum- és Füvészkert, Pál utca, Mária utca, a dohánygyár és a grund. Olyan ferencvárosi és józsefvárosi helyszínek ezek, melyeket mindenki ismer általános iskolás kora óta, hála Molnár Ferenc nagysikerű regényének. Nem véletlen, hogy ilyen pontos képet kapunk a nyolcadik kerület egy részéről, ugyanis a regény szerzője is itt nevelkedett. Molnár Ferenc 140 éve, 1878. január 12-én látta meg a napvilágot Neumann Ferenc néven. Nagypolgári családban nőtt fel, édesapja Neumann Mór híres orvos volt, maga Gustav Eiffel is háziorvosának fogadta itt-tartózkodása alatt.

A József körút 83. szám alatt álló bérház, a Neumann palota, az író édesapjának megrendelésére készült 1889–1890 között, Wellisch Alfréd tervei alapján. A háromemeletes, historizáló bérházban a család 1905-ig élt. A Corvin-negyed villamosmegállójánál található épület homlokzatán emléktábla ad hírt az író itt töltött éveiről.

Fenyővári Bernadett

 

Móricz Zsigmond

A Fővám téri „rokonok”

Móricz Zsigmond / Fővám tér 2–3.

„Itt lakom a Fővám téren s az erkélyem a Dunapartra nyílik. Gyönyörű kilátás. Szemben a Gellérthegy, a Gellért szálló, a Műegyetem nyugodt épülete, s ellátni egész Csepelig. A rádióoszlopok mint különös cérnaszálak feszítve a földtől az égen égő csillagig. De a legérdekesebb a nyüzsgő Dunapart, a piac. Már az első napsugár előtt megindul az élet. Kis hajók jönnek a partra, hordárok taligái mozdulnak meg, a kofák felnyitják a bódéikat s a nagy tér megelevenedik, virágok mezeje nyílik ki, s minden szezonban roppant hegyek a tavaszi salátától az őszi káposztahegyekig, minden évszak felküldi a maga terményeit a főváros szívébe. Szép és mozgalmas kép, látványosságnak is a legszebbek közül való, a mit a város mutat. Csak egy dolog bántja állandóan a szemem. A kofasátrak”– írta Móricz Zsigmond a Fővám tér 2–3. szám alatti otthonából nyíló kilátásról Az Est 1928. májusi számában. Az 1860-as évek végén Birly Ferenc megrendelésére, Diescher József építész tervei alapján épült klasszicista bérház negyedik emeleti lakásában tíz éven át, 1926 és 1936 között élt és alkotott az író.

Móricz Zsigmond 1879-ben született Tiszacsécsén. A debreceni református kollégiumban töltött évek után Sárospatakra, később Kisújszállásra került. Az érettségi után egy évet élt Debrecenben, előbb református teológiát, majd jogot hallgatott, emellett részt vett a Debreceni Hírlap szerkesztésében. 1900-ban költözött Budapestre, ahol jogot és bölcsészetet tanult – Négyesy László stílusgyakorlatain ismerkedett meg Kosztolányi Dezsővel, Babits Mihállyal, Juhász Gyulával és Tóth Árpáddal is –, tanulmányait nem fejezte be. 1903-ban Az Újság gyermekrovatának szerkesztője lett, a Kisfaludy Társaság megbízásából pedig népdalokat és népmeséket gyűjtött. Első írói sikerét az 1908-ban a Nyugatban megjelent Hét krajcár című novellájával érte el. Az első világháború alatt önkéntes haditudósítóként dolgozott, 1929 és 1933 között a Nyugat, 1939-től pedig a Kelet Népe szerkesztője volt.

Móricz 1905-ben nősült meg, Holics Eugéniától, Jankától három lánya született: Lili, Virág és Gyöngyi. Házasságuk Janka 1925-ben elkövetett öngyilkosságával ért véget. Az író ezt követően, 1926-ban költözött lányaival a Fővám tér 2–3. szám alatti bérház negyedik emeletére, második felesége, Simonyi Mária színésznő lakásába. Az elegáns, ötszobás lakás méretei ellenére is szűkös volt, Mária édesanyja és nővére mellett szakácsné és szobalány is lakott velük. Móricz a legnagyobb, erkélyes szobában dolgozott, itt dívány, íróasztal, forgószék, ülőgarnitúra és kályha kapott helyet – valamint az anyósával közös ajtó elé egy nagy könyvespolc került. A Fővám téri lakásban töltött tíz év alatt jelent meg több száz cikke mellett a Rokonok, az Úri Muri és a Barbárok című kötete is.

1936-ban Móricz elvált Máriától, lányaival a Bartók Béla út 50. szám alatti házba költözött. Ebben az évben ismerkedett meg Littkey Erzsébettel, Csibével is, akit lányának fogadott. Móricz Zsigmond utolsó éveit Leányfalun töltötte, 1942. szeptember 5-én hunyt el.

Jancsó Ágnes

 

Nagy László és Szécsi Margit

Ki viszi át a szerelmet – Nagy László és Szécsi Margit az Árpád fejedelem útján

Nagy László és Szécsi Margit / Árpád fejedelem útja 61–66.

Nagy László bulgáriai tanulmányútjáról éppen hazatérve egy bolgár csoportnak tolmácsolt, Szécsi Margit pedig egy kivitelezésen dolgozott, amikor az épülő Sztálinvárosban 1951-ben huszonévesen összetalálkoztak. Mindketten a „fényes szelek” nemzedékéhez tartoztak, művészi – irodalmi és képzőművészeti – ambícióik is hasonlóak voltak, hamar egymásra találtak, és a következő évben össze is házasodtak. Kezdetben olcsó albérletekben laktak, majd Nagy László néhány hónapra visszatért Szófiába, Szécsi Margit pedig Pécsen egy kultúrházban vállalt munkát. Az ottani nyirkos szolgálati lakásban összeszedett tüdőbetegség egész későbbi életét végigkísérte. Nagy László hazautazása sem nélkülözte a megrázkódtatásokat: a repülőgép, amellyel haza kellett volna érkeznie, lezuhant. Szécsi Margit már el is siratta, amikor kiderült, hogy férje lekéste a gépet.

Az ötvenes évek végétől Nagy László már biztos állásban, az Élet és Irodalom képszerkesztőjeként dolgozott, majd költőként is egyre elismertebb lett. 1963-ban jelent meg a Himnusz minden időben című kötete, 1966-ban Kossuth-díjat kapott. Igazi költőfejedelem lett, bár ő inkább „versben bujdosó haramiának” tartotta magát. Szécsi Margit a korabeli irodalmi életnek szintén meghatározó, több díjjal elismert alakja volt. Ekkorra a lakáshelyzetük is rendeződött, 1960-tól Zuglóban, az Angol utca 16-ban laktak fiukkal, Nagy Andrással együtt, aki később grafikusművész lett. Innen költöztek aztán az Árpád fejedelem útja 61-66. alatti lakóházba.

Az óbudai épület – amelyet az erkélyek ferde vonalvezetése tesz jellegzetessé – prototípusa eredetileg a XI. kerületben, a Fehérvári út 33-35. alatt épült fel hat emelettel (a közelmúltban magastetőt építettek rá), Pomsár János tervei alapján. Ezt fejlesztette tovább típustervvé Borostyánkőy László (Lakóterv) az óbudai építkezéseknél. Hasonló lakóházat találhatunk az óbudai kísérleti lakótelepen a Gyenes utcában, az Árpád fejedelem úti lakótelep pedig 1963 és 1966 között épült fel. Az Árpád fejedelem útja 61-66. alatti épületbe a lakók – köztük Nagy László a családjával – 1967 első hónapjaiban költöztek be. A ház az utolsók közé tartozott, amelyek még a paneles technológia bevezetése előtt épültek. A szép Duna-parti helyszínen igényes megoldásokra törekedtek, az ablakok közötti vízszintes sávokat kemény mészkő borítja, az előcsarnokok burkolata tardosi vörös mészkő.

Pesti Monika

 

Neményi Lili

Thália papnője a Madách téren

Neményi Lili / Károly körút 13-15.

Az Erzsébetváros központjában elhelyezkedő vöröstéglás Madách-házak mindenki számára ismerősek. A hatalmas, összesen 11 épületből álló komplexum árkádos tömbje eredetileg egy, a Városligetbe vezető új sugárút kapujaként szolgált volna, ám előbb a gazdasági világválság, majd a II. világháború, végül pedig műemlékvédelmi szempontok miatt ez a terv örökre feledésbe merült. Az épületegyüttes leghíresebb lakója Neményi Lili, operaénekesnő, színésznő volt, amelyre a Károly körút 13-15. szám alatti sarokház falára elhelyezett emléktábla hívja fel a figyelmet.

Neményi Lili 1902. november 28-án, a felvidéki Iglón látta meg a napvilágot. Bár színészcsaládba született, még a gondolattól is irtózott, hogy folytatnia kell a tradíciót, a színészi pályát. De elmondása szerint elkerülhetetlen volt a sorsa, szegénységük okán már kisgyerekként felkergették a színpadra, így vált a foglalkozásból előbb mesterség, végül hivatás. Az 1920-as évektől szubrett és drámai hősnő szerepekben tűnt fel, prózai és operett-előadásokban is fellépett több vidéki és fővárosi társulatban. Életében az igazi nagy szerelmet második férje, Horváth Árpád színházi rendező jelentette számára, akivel 1933-ban lépett frigyre. Ám a sors nem volt kegyes hozzá, boldogsága csupán egy évtizedig tarthatott, ugyanis férje 1944-ben tisztázatlan körülmények között elhunyt. A háború után új világ kezdődött Lili számára. Tóth Aladár szerződtette a Magyar Állami Operaházba az ekkor már negyvennégy éves szopránt, aki jócskán letagadott az életkorából, nehogy az akadályt jelentsen. Ezzel kapcsolatban így vallott a művésznő: „Korommal kapcsolatban sokat hazudtam, de színpadon, pódiumon, alakításaimban, színpadi életemben soha. Mindig őszinte és tisztességes voltam, vagyok. Művésznél ez a legfontosabb. Hogy hányban születtem? Hány férjem, szeretőm volt, mikor, hol léptem fel? Mindegy. Hogy jó és igaz volt-e, amit csináltam és csinálok – ez a lényeges.”

Lili az Operaház meghatározó művésze volt évtizedeken át, a legszebb főszerepeket formálhatta meg, de mind közül kiemelkedik a Pillangókisasszony Cso-cso-szánja, amelyet még túl a hatvanadik életévén is énekelt. Az operairodalom remekei mellett megmaradtak repertoárjában az operett slágerek, valamint estjein rendre helyet kaptak a sanzonok is. Utóbbiakat különösen szerette, úgy gondolta, abban van a varázsuk, hogy néhány percbe egy egész élet esszenciája sűrűsödik. A külföldi színpadokat is meghódította, sikerrel szerepelt többek között Párizsban, Londonban, Pekingben, illetve turnézott az Egyesült Államokban is. Egyik legnagyobb vágya, a család, beteljesületlen maradt ugyan, de ahogyan Lili fogalmazott, a hivatása teljessége, az élet teljességét nyújtotta neki. Munkásságát érdemes művész (1959), kiváló művész (1967) címmel ismerték el. A művésznő 1988. július 13-án hunyt el Budapesten.

Utolsó otthona a Károly körúti épület hetedik emeletének 45. ajtószám alatti háromszobás lakása volt. Cseppet sem bánta, hogy a bérház legfelső emeletén él, jókedvűen hirdette: „Jót tesz a hangomnak ez a magaslati levegő”. A Madách tér sarkán álló ház 1938-ban Hübner Tibor és Janáky István tervei alapján épült az Országos Társadalombiztosítási Intézet felkérésére. Az ingatlan kivitelezője Gorondy István és ifjabb Tóth Pál volt – olvasható az UrbFace ismertetőjében. A klinkertéglás épület auláját Pekáry István és Gádor István hatalmas kerámia falképe díszíti, a kapu két oldalán pedig Borbereki Kovács Zoltán domborművét csodálhatjuk meg. Mindkét alkotás a visszacsatolt Felvidék témáját dolgozza fel. A házak helyén eredetileg két kisebb épület állt: a 13-as szám alatt egy Pollack Mihály által tervezett háromemeletes klasszicista lakóház, a 15-ös szám helyén pedig egy Düttrich József tervei alapján készült kétemeletes. Mindkét házat 1937-ben bontották le.

Németh Edina

 

Nemes Nagy Ágnes

Költői Hegyvidék – Nemes Nagy Ágnes

Nemes Nagy Ágnes / Királyhágó utca 5/b

Számtalan vers, mese, műfordítás és esszé fonódott össze elválaszthatatlanul Nemes Nagy Ágnes nevével, elég csak Bors nénire, a Babits Mihály kötetre, vagy a Victor Hugo fordításokra gondolni. A költőnő 1958-tól 1991-ben bekövetkezett haláláig a Királyhágó utca 5/b alatti ház harmadik emeleti lakásában élt, ami nem csupán otthon és alkotóhely volt, hanem baráti, művészeti és szerkesztőségi összejövetelek helyszíne is.

Nemes Nagy Ágnes 1922-ben született Budapesten. Diplomáját a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar–latin–művészettörténet szakán szerezte, itt kötött barátságot Szerb Antallal és Lengyel Balázs íróval is, akivel 1944-ben házasodott össze. Közös életük helyszíne egy Kék golyó utcai lakás volt, ahol többek között Ottlik Géza, Mészöly Miklós, Kálnoky László és Tandori Dezső is állandó vendég volt. 1946-ban jelent meg Nemes Nagy első verseskötete, a Kettős világban, amiért megkapta a Baumgarten-díjat, ezt egy egyéves ösztöndíj követte a Római Magyar Akadémián. A költőnő a Magyar Írószövetség, később a Magyar PEN Club tagja volt. Lengyel Balázzsal közösen alapították meg az Újhold című folyóiratot, amit 1948-ban betiltottak – 1986-ban évkönyv formájában élesztették újjá. Az 1950-es évektől francia és német nyelvről fordított, többek között Racine, Molière, Victor Hugo és Bertold Brecht művei is az ő fordításában jelentek meg. 1954 és 1958 között a Petőfi Sándor Gimnáziumban tanított, ezt követően szabadúszó íróként dolgozott. A versei mellett számtalan esszékötete jelent meg, amik nem csupán műelemzéseket, irodalomelméleti írásokat foglaltak magukba, teljes kötetet szentelt Babits Mihály költészetének – aki nagy hatással volt munkásságára. Nemes Nagy Ágnes 1958-ban, válását követően költözött a Királyhágó utcába – élete végéig szoros barátságot ápolt Lengyel Balázzsal.

A Királyhágó utca 5. szám alatti ház 1926–27 között épült Martonosi Baráth Lajos tervei alapján. Ferkai András A társasház, mint a budapesti lakóházépítés megújításának egyik módja című tanulmányában így ír a hegyvidéki épületegyüttesről: „A húszas évekbeli társasházak jelentősége éppen az újszerű, előremutató beépítésmódokban áll, melyeknek több típusát különböztethetjük meg. Viszonylag ritka a nagy tömbtelken kialakított pavilonos beépítésmód, ami inkább a közületi, például székesfővárosi kislakásos bérháztelepekre jellemző. Egyetlen ilyen példát ismerünk, a XII. Böszörményi út 4-8. sz. és Királyhágó utca 5/a.-5/b. sz. alatti, a Tiszti és Tisztviselői Társasházépítő Szövetkezet (TITASZ) számára Martonosi Baráth Lajos szervezésében létrehozott ún. Horthy-telepet, mely három szabadonálló és két előudvaros tömbből áll, kertekkel elválasztva. A trapéz alakú tömbtelek keskenyebb végét egy H-alaprajzú épület, az Artner-udvar foglalja el, majd két, egymásnak száraival szembefordított U-alakú épület (a báró Hazai- és báró Szurmay-udvar) következik, mindhármat Kappeter Géza tervezte 1926-ban. A Királyhágó utcai gróf Csáky-udvar a függőfolyosót mellőzve, keskeny cour d'honneur-sorral készült.” A Királyhágó utca 5/b szám alatti házon 2001-ben, Nemes Nagy Ágnes halálának tizedik évfordulóján avattak emléktáblát.

Jancsó Ágnes

 

Neumann János

Neumann János matematikus és a Báthory utca 26.

Neumann János / Báthory utca 26.

115 éve, 1903. december 28-án született Neumann János világhírű matematikus. Az V. kerületi Báthory (egykor Gyapjú) utca és a Bajcsy-Zsilinszky (egykor Váczi körút) út kereszteződésében áll az a sarokház, ahol a Manhattan-terv, a játékelmélet és a számítógép elvi alapjait lefektető zseni születésétől 18 éves koráig élt. Az alul üzletekkel, az első emeleten hatalmas családi fészekkel, feljebb pedig bérlakásokkal rendelkező épületet Neumann anyai nagyapja dr. Kann Jakab gazdag kereskedő és üzlettársa, Heller Gyula építtette. A Bajcsy-Zsilinszky út V. kerületi oldalának jellegzetesen háromemeletes beépítésébe illeszkedő 1886-87-ben épült rusztikus architektúrájú historizáló sarok-bérház Nay Rezső (1862-1916) egyik korai tervezése, a kivitelező Novák Ferenc műépítész, építőmester volt. A kereskedelemmel foglalkozó páros 1869-ben alapított Kann és Heller nevet viselő cége ipari és műszaki szükségleti cikkek forgalmazásával foglalkozott, rengetegféle árut tartottak, a malomkőtől az ekén és a gőzmotoron át a ruggyantáig, szeszfinomító eszközökig, vagy akár az árnyékszékekig.

Valószínűleg műszaki hiba miatt 1889. december 20-án délután kigyulladt és porig égett a Kann és Heller kereskedőház tőszomszédságában álló német színház. A felcsapó lángok terjedése a szomszédos épületeket, így a Kann család első emeleti hétszobás nagypolgári otthonát és a kereskedőházat is komolyan veszélyeztette. A tűzoltók és a katonaság emberfeletti munkájának eredményeként az elegáns saroklakás, kétoldalt kőbábos erkéllyel és sarki zárterkéllyel megmenekült, ahogyan a földszinten íves portálok mögött üzemelő pékség sütődével, divatáruház és írógépüzlet is, a család műszaki üzletével együtt. Az üzlet a korabeli iratok tanúsága szerint még 1941-ben is üzemelt Kann és Heller nevével fémjelezve.

Neumann János kivételes képességei korán kibontakoztak, szülei is felismerték matematikai tehetségét. Báthory utcai otthonukban nagy társadalmi élet folyt, külföldi és magyar vendégek, tudósok, művészek, a hazai szellemi élet kiválóságai tették tiszteletüket Neumannéknál, inspirálva az amúgy is nagyon okos és érdeklődő fiút. Apja a Magyar Jelzáloghitelbank igazgatója volt, a Kann családból származó édesanya pedig három fia nevelésével foglalkozott. A fiúknak külföldi nevelőnőik voltak, anyanyelvük mellett franciául és németül is megtanultak, János latinul és ógörögül is. Tizenhárom éves korától a fasori gimnázium padjait koptatta, majd Budapesten, Berlinben és Zürichben tanult matematikát, kémiát és statisztikus mechanikát. Matematikából 1926-ban doktorált Budapesten. Fotografikus memóriája volt, példátlan fejszámolási képességgel párban, számológépek eredményeit ellenőrizte, fejben kiszámított eredményei alapján, a gépekkel azonos idő alatt. Alig 24 évesen, 1927-ben már a berlini és a hamburgi egyetem tanára volt. 1930-ban meghívást kapott az Egyesült Államokbeli Princeton egyetemre, ahol vendégelőadóként vezette végig a tanévet. Hamar állandó szerződést ajánlottak neki, ingázott az USA és Európa között, három évvel később pedig végleg áttelepült az Egyesült Államokba. Princetonban Einsteinnel együtt alapítóként vett részt az Institute for Advenced Study létrejöttében. Diákjai rajongtak érte, tudása mindenkit lenyűgözött, hallgatókat, tudósokat és politikusokat egyaránt. Írásos hagyatékának egy részét ma harminchat kartonládában őrzik a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban. Utcák, iskolák viselik nevét, de kisbolygót és holdkrátert is neveztek el róla.

Juhász Réka

 

Németh László

Németh László Balatonföldváron / Híres emberek Balatonja, nyári különkiadás

Németh László / Balatonföldvár, Petőfi utca 14.

A Gyász, az Irgalom, az Iszony és az Égető Eszter felejthetetlen női karaktereit megálmodó Németh László író, műfordító, orvos a Balaton lelkes rajongója volt. Démusz Ellával kötött házasságát követően rendszeresen Balatonföldváron töltötte a nyarakat apósa panziójában, a mai Petőfi utca 14. szám alatt álló Démusz-villában – többek között itt kezdődött el az Iszony Kárász Nellijének története is.

Az író 1901-ben született Nagybányán, a család pár évvel később Szolnokra, 1905-ben pedig Budapestre költözött. A Toldy Ferenc Főreáliskola után magyar-francia szakon kezdte meg egyetemi tanulmányait, de végül fogorvosként diplomázott 1925-ben. 1926-ban saját rendelőt nyitott, iskolaorvosként dolgozott, emellett rendszeresen publikált előbb a Nyugatban és a Protestáns Szemlében, később pedig az Erdélyi Helikonban és a Napkeletben. Első regénye, az Emberi színjáték 1929-ben jelent meg. Az 1930-as években saját lapot indított Tanú címmel, valamint részt vett a Válasz folyóirat alapításában, a ’40-es években a Kelet Népe és a Híd munkatársa volt. A második világháború után évekig fordításokból élt, a ’60-as évektől egyre népszerűbb lett egész Európában, drámái pedig a magyar színházak állandó repertoárját színesítették.

Németh László 1925-ben vette feleségül Démusz Ellát, akinek édesapja, Démusz János panziót vezetett Balatonföldváron, a település első, akkor Imre nevet viselő utcájában – ami a fürdőtelep kialakításában jelentős szerepet vállaló Széchenyi család egyik tagjának állított emléket. A 14. szám alatti, századfordulón épült Eliette-villa Széchenyi Emil, a Magyar Vöröskereszt elnökének otthona volt az 1920-as évekig.

„A földvári házikó, amelybe a fáradtságomat lehoztam, egy kis személyzeti ház volt a Széchenyiek (a név üldözött) egykori vadászkastélya mellett. Apósomnak, amióta Sátorkőt kisajátították, hiányzott a vidéki birtok, ahová vasárnaponként lerándulhattak, s most ezt az eladó kastélyt rendezték át […] nyári penzióvá. […] A kis ház az udvar közepét elfoglaló gyönyörű fa innenső oldalán a családnak lett fenntartva, s próbaként mi szorongtunk benne, lánnyal és négy gyerekkel; az első hónapot innét szemléltük – vendég és személyzet közé eső helyünkről – a nagy épületet. Ebben az évben ez volt a legdrágább panzió Földváron (a friss bútorú, virágos huzatú szobák azt bizonyították, hogy anyósomnak még ízlése is nőtt a gazdagsághoz). Az emeletet egy Esterházy herceg bérelte, a földszinti teraszon Karádi Katalin izgatta a kedélyeket napozásaival. Az előkelőségekkel azonban csak a két kicsiny jutott érintkezésbe: Gigi hercegi bújócskák történetével hívta ki polgárdölyfben elhúzódó nővérei megvetését s irigységét; kis Katát azonban hiába fényképezték le a bujtogató hangú művésznő karján, én inkább egy hátsó úton jártam ki a házból, csak hogy az ott legyeskedő apósom össze ne ismertessen a kritikámra emlékező szép asszonnyal. Az én múzsámnak különben is igen nyirkos hely volt ez a Földvár. Még az őrült grófnő érdekelt leginkább, aki a kilátó mögött levő kastélyukban élt nagyanyjával, s a fél napot átdeklamálta, meg a panzióval szemben lakó Bajor Gizi, aki a kerítésen át figyelte a szegény szkizofréniást, hogy jobban alakíthassa Harsányi Bolond Ásvayné-ját” – emlékszik vissza Németh a Magam helyett című önéletrajzi kötetében a Démusz-villára, ahol gyakran megfordult többek között Szabó Lőrinc és Illyés Gyula is. Németh az 1950-es évek második felében a Tihanyi-félszigeten, Sajkodon lelte meg igazi otthonát, itt rendezte be írói műhelyét is. A ’70-es évekre megromlott az egészségi állapota, utolsó éveiben már nem maradt ereje az alkotásra, 1975-ben Budapesten hunyt el.

Jancsó Ágnes

 

Ország Lili

Szürrealizmus a Várnegyedből

Ország Lili / Úri utca 26-28.

A Budai Vár közelében álló lakóház adott otthont rövid ideig a modern magyar festészet egyik legmeghatározóbb művészének, Ország Lilinek.

A várnegyed épületei hatalmas károkat szenvedtek a második világháborúban, legtöbbjüket a bombázások után már egyáltalán nem lehetett megmenti. Az a két kisebb ház is, amelyek egykor az Úri utca 26-28. szám alatt álltak, annyira megsérültek, hogy a lebontásuk elkerülhetetlen volt. A helyükön álló, modern épület terveit a KÖZTI egyik építésze, Horváth Lajos készítette, a statikai számításokért Szakáts Miklós volt felelős. A Budapest című újság 1975 júliusában megjelent számából megismerhetjük az építkezés kezdete előtti utolsó simításokat és az eredeti terveket: „A kivitelező csak téglafalas szerkezethez járult hozzá, ezért a tervező harántfalas megoldást választott, úgy, hogy a homlokzaton megjelenő falvégek jó ritmusa között nagyméretű üvegfelületeket lehet elhelyezni. A tetőtérben műteremlakások készülnek majd; ezek létesítése a Várnegyedben régi kívánalom! A hangulatos udvar méltó keretet nyújt a díszkút számára.” A kétszintes társasházat végül a tervezett neoreneszánsz kút nélkül adták át 1978-ban, ugyanebben az évben a Népszava még arról is beszámolt, hogy a tervezőt és a kivitelezőket építészeti nívódíjjal jutalmazták.

A híres festőművésznő eredetileg Oesterreicher családnéven látta meg a napvilágot 1926-ban Ungváron. A második világháborút az édesapa menlevelének köszönhetően sikerült túlélnie a családnak, ekkor kerültek Budapestre. Lili a Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát 1950-ben, ekkor már a magyarosított, Ország vezetéknévvel. Művészetének kezdeti időszakában a szürrealizmus stílusjegyeit viselő alkotásokat készített, visszatérő elemként jelentek meg festményein a fal, a bezártság és a szorongás jelképei. Számos külföldi út hatására ezt az időszakot elsőként ikonok inspirálta munkák váltották, majd egy prágai út adott stílusának teljesen új irányvonalat.

„Ország Lili festészete az emberi, nagyon is emberi reménykedést a maga legelhagyatottabb és legkonokabb szintjén kívánja tovább folytatni, megnevezhetetlen türelemmel, bármiféle egyéni választás nélkül, de annál nagyobb személyes kockázattal szállva alá a mozdíthatatlan közösbe” – írta a művésznőről közeli barátja, Pilinszky János. Az egyedi hangulatáról és utánozhatatlan jegyeiről ismert művésznő a főiskoláról kikerülve 4 évet töltött az Állami Bábszínháznál díszletfestőként, majd 6 év után, 1960-tól egészen haláláig a színház egyik legkiemelkedőbb díszlet és jelmeztervezője lett. Nevét és emlékét őrzi a Bábszínház 2017-ben kialakított stúdiószínpada.

Festményeinek nagy részét a mindösszesen harminc négyzetméteres, férjével közös első kerületi egyszobás lakásban készítette. Lili munkáit és életét ismertető Titok háza című könyvből tudjuk, hogy csupán utolsó évében, 1978-ban költözött be az Úri utca 26-28. szám alatti épület műteremlakásába, melyben végre tehetségéhez méltó környezetben alkothatott volna. Az új otthont azonban nem sokáig élvezhette, még abban az évben elhunyt.

Fenyővári Bernadett

 

Ottlik Géza

Cipi bácsi és a bridzs esete az Attila úton

Ottlik Géza / Attila út 45.

Ottlik Géza Kossuth-, József Attila-díjas író, műfordító az Attila út 45. szám alatti ház egyik erkélyes lakásában élt és alkotott 1958-tól egészen 1990. október 9-én bekövetkezett haláláig. A krisztinavárosi modern társasház 1955 és 1958 között épült a KÖZTI-s Béla Antal és Schömer Ervin tervei alapján, a Fővárosi Tanács VB Beruházó Vállalat megbízásából. A telken azonban már a XIX. század elejétől, 1824-től földszintes ház állt, a több átalakításon átesett épület a századforduló idején egy emelettel bővült Novák Ferenc tervei alapján. Az UrbFace.hu oldalról az is kiderül, hogy 1935-ben Lázár Piroska pedagógus tulajdonába került az épület, aki férjével, a színész Beregi Oszkárral költözött ide – a leánynevelő intézet alapításáról ismertté vált Piroska a vele dolgozó tanárok lakhatását is az Attila úti házban biztosította. Az 1937-ben újabb felújításon átesett épület azonban az 1944-es bombázások idején teljesen megsemmisült, ekkor vesztette életét Lázár Piroska is.

Ottlik Budapesten született, 1912. május 9-én. A katona felmenőkkel bíró fiút tiszti pályára szánták, így nem meglepő, hogy a kőszegi katonai alreáliskolában kezdte, majd a budai katonai főreáliskolában folytatta középiskolai tanulmányait – az itt töltött évek ihlették ikonikus, 1959-ben megjelent Iskola a határon című regényét, ami átütő sikert hozott Ottliknak. Az egyetemen matematika-fizika szakon tanult, nem sokkal később pedig élete végéig tartó szenvedélyévé vált a bridzs. Többszörös bajnokként a játék matematikai problémáinak feltárásával is foglalkozott, 1979-ben még szakkönyvet is írt a témában.

A baráti körében Cipiként becézett író első novellája 1931-ben jelent meg a Napkeletben, az 1930-as évek végétől rendszeresen jelentek meg művei a Nyugatban, később a Tükörben és a Magyar Csillagban is publikált. A háborúban légioltalmi szolgálatot látott el. Feleségével, Debreczeni Gyöngyivel több ismerőst, barátot bújtatott – ekkor még a Riadó utcai lakásukban –, többek között Vas Istvánt is, aki később is közeli barátja, állandó vendége volt a házaspárnak. 1945–46-ban a Magyar Rádió dramaturgja volt, írt többek között az Új Idők, az Újhold és a Válasz című lapokba, 1957-ig a Magyar PEN Club titkára volt. Az ’50-es években kiszorult az irodalmi életből, elsősorban fordításokból élt, többek között Thomas Mann elbeszéléseit, Charles Dickens regényeit és Hemingway Az öreg halász és a tenger című művét is ő fordította. Hajnali háztetők című kisregénye 1957-ben jelent meg.

Az Attila út 45. szám alatt álló bérház falán 2002-ben állítottak emléket Ottlik Gézának, a fehér márványlapokkal körülrakott, az írót ábrázoló bronz dombormű Kampfl József alkotása.

Jancsó Ágnes

 

Óvári Ferenc

A Tulipán-villa Balatonalmádiban / Híres emberek Balatonja, nyári különkiadás

Óvári Ferenc / Balatonalmádi, Tulipán-villa

Dr. Óvári Ferenc, akinek egykori nyaralója, a Tulipán-villa Almádiban a ma a róla elnevezett utcában áll, 1858-ban Veszprémben született és élete nyolcvanadik évében itt is halt meg. A szülővárosában, majd Székesfehérváron folytatott iskolai tanulmányai után a fővárosban szerzett jogi diplomát. 1884-ben ügyvédi irodát nyitott Veszprémben, emellett a város vezetésében, fejlesztésében is különböző funkciókat vállalt, és a politikai életben is jelentős szerepet játszott, többek között mint országgyűlési képviselő. A Balaton szerelmeseként sokat tett a magyar tenger fürdőéletének kialakításáért, alapító tagja volt az 1904 márciusában, a budapesti Royal Szállóban megalakult Balatonmelléki Fürdők Szövetségének, majd az augusztusban Siófokon elindított Balatoni Szövetségnek. Különösen fontos volt a Veszprémhez legközelebb eső Almádiban végzett tevékenysége, ahol saját nyaralóját is felépíttette.

Balatonalmádi – amelynek múltjáról sokat megtudhatunk Schildmayer Ferenc és Rásky Mihályné helytörténeti írásaiból – a 19. század utolsó negyedében alakult át szőlőhegyből fürdőhellyé. Az első, nyolc kabinból álló fürdőházat Brenner Lőrinc veszprémi építőmester és almádi szőlőbirtokos hozta létre 1877-ben. A szőlőkben álló házakból egyre többet építettek át nyaralóvá, majd 1883-ban megalakult az Almádi Fürdő Részvénytársaság. 1899-ben megnyílt a Kneipp Gyógyház, az itt alkalmazott vízkúrának, nap- és légfürdőnek, valamint egészséges táplálkozási rendnek köszönhetően Almádit gyógyfürdőként tartották számon. A századfordulón épült fel a községháza és az állami iskola, szintén Óvári támogatásával. Fontos kérdés volt a közlekedés fejlesztése, Veszprémből a szőlőbirtokosok kocsin, gyalog, vagy 1884-től omnibuszon tudták Almádit megközelíteni, és hiányzott a fővárossal a déli parton már 1861-ben megvalósult vasúti összeköttetés is. A teljes Budapest-Tapolca vonalon, amelyet egy Almádin áthaladó Veszprém-Alsóörs szárnyvonal is kiegészített, 1909 júliusában indult el a vonatközlekedés, ennek megvalósításában Óvárinak ugyancsak oroszlánrésze volt.

A sportélet (teniszpályák, úszó és atlétikai versenyek, a Balatoni Yacht Club Almádi osztályának megalakítása, a téli idényben korcsolyázás, jégvitorlázás) és a kultúra – amelyre jó példa a fürdőkönyvtárak létesítése –, valamint a különböző egyesületek támogatása mellett Óvári Ferenc fontosnak tartotta a környék mezőgazdasági és népi ipari termékeinek eljuttatását a nyaraló vendégekhez, és a Balatoni Szövetség keretében a villamosítás, a telefonközpontok kérdéseivel is foglalkozott. 1911-ben alapította meg a Zsófia Gyermekszanatóriumot, ahol a fővárosi szegénynegyedek gyermekei is gyógykezelést és megfelelő étkeztetést kaptak.

Meghatározó szerepe volt a Medgyaszay István tervei alapján 1930-ban elkészült Szent Imre templom felépítésében, amelyhez a telket is ő adományozta. A templommal szemben fekvő Tulipán-villát, ahol a nyarakat feleségével együtt töltötte, a későbbiekben az egyháznak ajánlotta fel. A nyaraló a régi képeslapok tanúsága szerint eredetileg a Kós Károly és a Fiatalok csoportjára jellemző formavilág jegyeit tükrözte, kiegészítve a svájci stílusú nyári lakok jellegzetes, zöldre festett faszerkezeteivel. A történelem viharaiban átalakításokon átesett ház ma is a római katolikus plébániának ad otthont.

Pesti Monika

 

Örkény István

Egy perc Örkény

Örkény István / Damjanich utca 39.

A Damjanich utca 39. szám alatt álló házban, jómódú család gyermekeként született 1912-ben Örkény István, Kossuth díjas író. A Murányi-Damjanich sarkon álló négyemeletes bérház 1900 körül épült, tervezőjének és építőjének személyét homály fedi. A historizáló sarokbérházban jelenleg könyvesbolt és gyógyszertár is működik, melyek mind illeszkednek az író történetéhez, ugyanis édesapja, Örkény Hugó patikus volt, és maga Örkény István is gyógyszerészként és vegyészmérnökként diplomázott. Az épület homlokzatát a második emeleti ablakok felett nagyméretű fejek, a legfelső szinten pedig oroszlánok díszítik.

1942-ben Örkény munkaszolgálatosként a frontra került, egy évvel később pedig hadifogságba esett, így a korábbi évek nyüzsgését – köztük a párizsi és londoni hotelszobákat – a háború szűkössége és bizonytalansága váltotta fel. 1946 karácsonyán térhetett vissza haza, Budapestre. Második feleségével, Nagy Angélával és két gyermekükkel a Gábor Áron utca 4-be költöztek. Harmadik feleségével, Radnóti Zsuzsával közös, utolsó lakhelye a Nagyajtai és Pasaréti utca sarkán álló épület volt. Az író különös képességei közé tartozott, hogy otthonait kivétel nélkül szellemi műhellyé tudta alakítani, legyen az polgári rezidencia, legénylakás, padlás, barakk vagy fészer. Nem kávéházakban, vagy egyéb helyeken alkotott, hanem mindig ott, ahol éppen élt. Nem szerette, ha zavarják alkotás közben, és műveivel sem hozakodott elő mindaddig, míg késznek nem érezte őket. Az író Damjanich utcai emléktábláját 2012. szeptember 25-én avatták fel.

Fenyővári Bernadett

 

P. Lányi Margit

„…a maximumot kihozta a növendékeiből”

P. Lányi Margit / Bródy Sándor utca 25.

Egy ország zenei életének színvonalát a koncertező művészeken kívül nagymértékben meghatározzák a háttérben szürke eminenciásként dolgozó zenepedagógusok is, mégis ritkán állítunk nekik emléktáblát. Egy kivétel a magyar hegedűoktatás egyik kiemelkedő alakja, P. Lányi Margit, akinek emlékét egykori otthona, a Bródy Sándor utca 25. falán márványtábla őrzi. 1901-ben született Budapesten, kilencéves korában kezdte meg zenei tanulmányait, rögtön olyan kitűnő művésztanároknál, akik maguk a magyar hegedűs hagyományokat megalapozó Joachim József és Hubay Jenő tanítványai voltak. A budapesti Zeneakadémia után Berlinben, Flesch Károlynál tanult tovább. Németországban sikeres karriert futott be, és itt is ment férjhez egy szimfonikus zenekar igazgató-karmesteréhez. Szólista pályafutását a második világháborút megelőző, egyre zavarosabb politikai helyzet szakította félbe, 1936-ban hazatért Magyarországra, ahol a következő évtizedben magán zenetanárként működött.

1950-től a Budapesti Állami Zenekonzervatórium, mai nevén Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium tanára volt, majd 1966-tól a zenei felsőoktatásban is elkezdett tanítani – a tanárképzésben gyakorlatvezetőként, valamint a Zeneakadémia kivételes tehetségekkel foglalkozó tagozatán hegedűtanárként. Meghatározó szerepet játszott szakfelügyelőként is, valamint versenyek, továbbképzések szervezésében, alapfokú tananyagok, módszertanok, pedagógiai jellegű kották összeállításában. Elhivatott, igényes munkájával jelentős hegedűművészek és művésztanárok sorát nevelte ki. „Ő a ritka pedagógusok egyike, aki a maximumot kihozta a növendékeiből” – emlékezett vissza rá 2015-ben, az emléktábla felavatásán egyik volt tanítványa, Szenthelyi Miklós, aki még maga is járt hegedűórákra a tanárnő Bródy Sándor utcai lakásába. „Margit néninél – a nagyon sok egyéb dolog mellett – szerintem a legfontosabbat megtanultuk mindannyian, amit úgy hívunk, hogy munkamorál.” P. Lányi Margit 85 éves korában hunyt el Budapesten.

A Bródy Sándor utca egy viszonylag régi utcája a fővárosnak, Pest 1837-es térképén már megtalálhatjuk Stadt-Gut-Gasse néven. A későbbiekben Főherceg Sándor néven szereplő utca 25-ös száma alatti bérház 1898–1899 folyamán épült Haas és Deutsch megbízása alapján – ahogy azt Déry Attila Budapest építészeti topográfiájával foglalkozó könyvsorozatának negyedik, a Józsefvárosról szóló kötetéből megtudhatjuk. A historizáló stílusú lakóépületet Schomann Antal tervezte, a kivitelezést Rill és szintén Schomann végezte, aki ebben az időszakban a saját maga számára is tervezett itt egy házat a 30/b szám alatt.

Pesti Monika

 

Pap Vera

Pap Vera és a Kárpát utca 24.

Pap Vera / Kárpát utca 24.

A Vígszínháztól negyedórányi sétára, a XIII. kerületi Kárpát utca 24. szám alatt álló tízemeletes épület Pozsonyi úti kapujában emléktábla hirdeti, hogy itt élt Pap Vera érdemes és kiváló művész, Kossuth-, Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Erős és mély, mégis természetes, finom szerepformálása mindig emlékezetessé tette alakításait, aki egyszer is látta, nem felejti el Slamovics Beát a Csapd le csacsiból, Angi Verát, az Úri muri Rozikáját, vagy Az ember tragédiája Éváját.

Pap Vera Szigligeten élt férjével, de mivel színházi szerepei a Vígszínházhoz kötötték, ezért Budapesten, a színháztól nem messze, egy Kárpát utcai panelházban is volt otthona, amely biztos pont volt fővárosi életében. Az újlipótvárosi lakótelep építése az 1970-es években zajlott. A Pap Vera otthonául szolgáló Kárpát utcai 210 lakásos, 10 lakószintes házgyári épület L alakú épülettömbje a II/A ütemben készült el. A tervezésért felelős BUVÁTI, azaz a Budapesti Városépítési Tervező Intézet beépítési tervén 1973. szeptemberi dátum szerepel.

Pap Vera 1956. január 27-én született Budapesten. Kőbányán nőtt fel és már hároméves korától kezdve bohóc szeretett volna lenni. Kamaszfejjel sem tett le tervéről, kacérkodott a gondolattal, hogy jelentkezik az artistaképzőbe, melyhez a Központi Sport Iskola tornászaként eltöltött évtized remek alapot szolgáltatott volna, ám édesapja hallani sem akart ilyen kiszámíthatatlan életúttal járó tervekről, ezért Vera végül egy vegyipari technikumba jelentkezett Veszprémbe. Bár az iskolába felvették, kollégiumi férőhelyet egy szerencsétlen – vagy éppen szerencsés – véletlen folytán nem kapott és a nehéz körülmények között élő család nem tudta volna kifizetni az albérletet. Így Kőbányán érettségizett és a színpad vonzásának engedve a Színművészeti Főiskolára felvételizett, ahová elsőre fel is vették. A diploma megszerzése után, 1979-ben a Vígszínházhoz szerződött, ahol fájdalmasan korai haláláig tag maradt. Hűséges tagsága mellett szívesen tett alkalmi kirándulásokat más színházak színpadára és csaknem 40 filmben is játszott, nem egy szerepéért nemzetközi elismerésben is részesült.

Alig 59 évesen hosszan tartó súlyos betegség után halt meg 2015. április 9-én. Betegsége alatt is folyamatosan játszott, amint mondta: „Hihetetlen nagy erőt kaptam a nézőktől, a kollégáktól, és nagyon fellelkesített, hogy mire vagyok képes. Önmagamnak is bizonyítottam.” Utoljára február 8-án állt színpadon.

A Kárpát utcai lakás előtti emléktáblát 2016 tavaszán anyaszínháza és a XIII. kerületi önkormányzat közösen állíttatta. Szigliget főterét 2016-tól kezdve Pap Vera térnek nevezik, a Polgármesteri Hivatal épületének tér felőli falán a színésznő domborműve látható – tudhatjuk meg a Köztérkép oldaláról.

Juhász Réka

 

Papp László

Kiütéssel győz Papp Laci!

Papp László / Kassák Lajos utca 48.

Háromszoros olimpiai bajnok bokszolónk, Papp László (1926-2003) gyermekkorát a XIII. kerületben, a Kassák Lajos utca 48-ban töltötte. 1932-ben a Huba utcai Salvator Intézetben kezdte meg iskolai pályafutását és a következő kilenc évben még három iskola padjait koptatta a kerületben. Nyolc éves volt, mikor édesapja, aki maga is amatőr bokszoló volt, ökölvívó edzésekre és meccsekre kezdte hordani. A kisfiú hegedülni is járt, de akkoriban a boksznál és a hegedülésnél is jobban érdekelte a futball. 1937-ben édesapja meghalt és a gyerek Laci anyja és húga támaszává vált. Iskola előtt tejet és kiflit hordott ki a vevőknek édesanyja fűszerüzletéből és segített az áru beszerzésében is, a sport tehát egy időre háttérbe szorult. A II. világháború vége után próbálkozott újra az edzőteremben, ahol a tehetséges 19 éves sportoló találkozott Adler Zsigmond edzővel, akivel legendás párost alkottak. Papp László, becenevén Görbe, három olimpián is aranyérmet szerzett, 1948-ban Londonban, 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben is. Intelligens és karakteres bokszoló volt, aki remekül figyelte meg ellenfele gyenge pontjait és alakította taktikáját ezek kihasználására. Melbourne-ből hazatérve állami engedéllyel a profik között kezdett küzdeni, ahol veretlen maradt, 29 mérkőzéséből 27-et megnyert, kettő pedig döntetlennel zárult. 1962-ben profi Európa-bajnok lett, ezt a címet négyszer védte meg. Sajnos, az állami vezetés nem engedte megmérkőzni a világbajnoki címért, noha jó esélyei voltak, aktív pályafutását 1965-ben be kellett fejeznie. Ezt az eltiltást soha nem tudta kiheverni.

Népszerűségét sporteredményei és kíméletlenül osztott pofonjai mellett jó humorának és szerénységének köszönhette. Hogy mindehhez még szemtelenül jóképű is volt, az már csak hab a tortán. - Papp László álmot varázsolt egy kemény világban – mondta róla Jean-Paul Belmondo francia filmsztár, aki maga is rajongott érte.

A XIII. kerület Lőportárdűlőnek nevezett része, ahol Pappék lakása volt, a 19. század második felében még nem volt lakott, a területet fa- kőszén és lőpor raktározására, valamint egyéb, katonai célokra használták. A század vége felé aztán a telkeket ipari vállalkozások kezdték benépesíteni. Az újonnan létesült üzemek, telepek munkásai számára a tulajdonosok munkáslakások építésébe fogtak. Az 1880-as évek végére, ha foghíjasan is de már lakott volt a ma Kassák Lajos, akkor Fóti útnak nevezett rész Dózsa György úton (akkor Aréna út) kívül eső szakasza. Papp Laciék háza még nem állt, de a nagyjából vele szemközt elterülő hatalmas telken katonai ágy-raktár, mögötte pedig a Főherceg Vilmos tüzérlaktanya helyezkedett el. A zöld házat, ahol ezt az emléktáblát találjuk 1893-ban jegyezték be Kiss József tulajdonába. Az egyemeletes, belső udvart közrefogó historizáló épület két utcára néz, a mai Rózsalevél (egykor Oldal, majd Karmelita) és a Kassák Lajos (akkoriban Fóti) utcára.

Nem messze ettől a háztól teret is elneveztek Papp Lászlóról, ahol szobrot is emeltek neki. Feleségével közös, XI. kerület Mányoki utca 20. szám alatti lakásuk falán szintén tábla őrzi a kiváló ember emlékét.

Juhász Réka

 

Pege Aladár

Pege Aladár, a nagybőgő Paganinije és a Víg utca 20.

Pege Aladár / Víg utca 20.

Pege Aladár, Kossuth és Liszt Ferenc-díjas világhírű bőgőművészünk, akit a rajongók és zenésztársak is csak Alinak szólítottak, 1939. október 8-án jött a világra, nagybőgős családban. Édesapja már gyermekként figyelmeztette fiát, hogy bármit tanulhat a nagybőgőzésen kívül – mert saját példájából látta, karriert csak szólóhangszerrel lehet csinálni. Több sem kellett Aladárnak, ettől kezdve semmi másra nem vágyakozott. Tizennégy éves volt, mikor nagybőgőt kezdett tanulni – tudhatjuk meg a 168 óra 1999/11. számából.

A Rákóczi téri vásárcsarnok egyik sarkánál található Víg utca 20. szám alatti ház 1910 körül épült – olvasható Déry Attila józsefvárosi házkataszterében. A zártsorú beépítéses 4 emeletes, belső udvaros historizáló bérház, ahol az ifjú bőgőzseni édesanyjával és nagymamájával élt, a II. világháborúban bombatalálatot kapott. A bomba megrongálta a család lichthofját, amelyet nem is építettek vissza, így a keletkezett nyíláson keresztül lehetőség adódott a szomszédos ház szintén zenész lakóival beszélgetni. Így derült ki, hogy Ali bőgőzni kezdett, de nincs hangszere, amin gyakorolhatna. A jószívű szomszédok a lyukas falon átadtak egy bőgőt heti három napra kölcsönbe, így a kis Pege annyit gyakorolt, amennyit csak tudott, ha már saját hangszerre nem tellett – ezt maga Pege Aladár több alkalommal is elmesélte, köztük a Magyar Televízió Tálentum című műsorában. Később persze került hangszer, a híres hangszerkészítő, Rubner személyesen neki készített nagybőgőt.

Pege Aladár olyan művész szeretett volna lenni, aki bőgőjével különleges dolgokat visz véghez, olyat, amit előtte még senki. Zenetanárai keze alatt a tehetséges fiú egyre fejlődött, fel is vették a Zeneakadémiára. Ott azonban kiderült, hogy az érettségije még hiányzik, ezért beiratkozott a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumba, amelynek elvégzése után az Akadémia visszavárta. Már a főiskola alatt játszott minden éjjel, este 10-től, világos hajnalig pengette a húrokat a Moulin Rouge-ban, tanárai tudomásával. Végül 1968-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola nagybőgő tanszakán, ahol tíz évvel később már tanított is, egészen haláláig. Diplomakoncertjére 1969. május 23-án került sor, egy kivétellel csupa bőgőre hangszerelt csellódarabbal, másnap pedig megházasodott.

Már 16 éves korától szerepelt, nemzetközi porondon 23 évesen mutatkozott be, 1963-ban, a következő évben pedig már díjat nyer Prágában, majd néhány év múlva Montreaux-ben, a Genfi-tó partján fekvő festői kisváros világhírű jazzfesztiválján is. Rendszeresen koncertezett külföldön, fellépett Bombayban és a New York-i Carnegie Hallban is, de mindig hazatért. Minden nap legalább két órát gyakorolt, mindig komolyzenét, mert ahogyan ő maga mondta: „A dzsesszt érezni kell, az improvizációt nem lehet kigyakorolni, megtanulni.” Híres volt kemény próbáiról. Páratlan improvizációs készsége, tehetsége és szakmai tudása még Utassy József Kossuth- és József Attila-díjas költőnket is megihlette:

„Már az anyaméhben
pengetted köldököd.
Ördögöd van, Ali:
angyali ördögöd!”

Szülőházán a VIII. kerületi Víg utca 20. szám alatt álló épületen emléktábla figyelmezteti az arra járókat, hogy itt élt a magyar jazz egyik legjelentősebb alakja. A táblát a Pege Aladár Emlékbizottság állíttatta 2009-ben, a Fővárosi Önkormányzat támogatásával.

Juhász Réka

 

Pető András

Pető András, a Pető-módszer atyja és a Balassi Bálint utca 15.

Pető András / Balassi Bálint utca 15.

Pető András, magyar orvos, nemzetközi hírű mozgásterapeuta és elhivatott szakember – a mozgássérültek gyógyítására kifejlesztett, világszerte elismert Pető-módszer atyja – az 5. kerületi Balassi Bálint utca 15-ben lakott, a második világháború utáni évektől kezdve. A Dunára panorámás, hatemeletes saroktelki bérház, mely a hivatását jelentő munka közben a rövid pihenők helyét jelentette Pető professzor számára, 1998 óta hirdeti emléktáblával, hogy egykor itt élt az az orvos, aki előtt nem lehetett kiejteni azt a szót, hogy gyógyíthatatlan.

Pető András 1893. szeptember 11-én született Szombathelyen és a 74. születésnapján, 1967. szeptember 11-én, egy öt és félórás tárgyalás után halt meg második otthonában a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézetében, Budapesten. Ma ez a Semmelweis Egyetembe integrált intézet az ő nevét viseli.

A Farkaslaky Erzsébet és Ráday Mihály által 1988-ban szerkesztett Adalékok a Lipótváros történetéhez című gyűjteményben Pomázi Csaba így írt a Balassi Bálint utcai házról: „1915-22 között építették. Tulajdonosa Honig Antal volt, aki 1948-ban hunyt el. Az épület külső stílusjegyei alapján azt lehet mondani, hogy a klasszicista és szecessziós hatások keverednek. Az épület bérház volt, általában négyszobás összkomfortos lakásokkal. (…) A II. világháború és 1956 idején kisebb sérülések érték a házat, amelyeket a későbbiekben kijavítottak. Az 1970-es évek második felében nagyszabású felújítást végeztek a külső falfelületeken és a belső udvar függőfolyosóin. Sajnos, a folyosók régi szecessziós mintázatú csempepadozatát más, mai technológiával készült burkolattal lefedték. De még az eredeti ott van a helyén, talán meg lehetne menteni. A régi liftet és díszes rácsozatát azonban már nem. 1981-ben – mint annyi más társa – ez is áldozatul esett a szabványosítási hullámnak. Egyébként a lecserélt lift még megbízhatóan működött és szállította a ház népét a földszint és a IV. emelet között.”

Pető András „édesapja vegyeskereskedő volt, édesanyja tanítónő. Pesten érettségizett, Bécsben végezte az egyetemet. Ausztriában, a többi közt a bécsi egyetem élettani tanszékének a tanársegéde, később a kreuzeni és a raaueri gyógyintézetek igazgató főorvosa volt. 1922-ben a semmeringi gyógyintézetben kezdett mozgásterápiával foglalkozni. 1938-ban, a fasizmus elől menekült haza. 1947-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola mozgásterápiás tanszékének a tanára lett, ugyanakkor megbízták a Gyógypedagógiai Intézet mozgásterápiás osztályának a vezetésével. Ebből alakult ki a főiskola mozgásterápiás intézete, később az Országos Mozgásterápiás Intézet, végül a Művelődésügyi Minisztérium segítségével megteremtett Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézete, amelynek Pető dr. az alapítója, s élete utolsó pillanatáig igazgatója és főorvosa volt. Szovjet, német, amerikai, angol szakemberek jártak tanulni hozzá” – tudhatjuk meg a professzor életéről Ruffy Péter Pulitzer-emlékdíjas újságíró Az ember, akit nem lehet megírni című búcsúzójából, amely Pető halála után jelent meg a Magyar Nemzet hasábjain, 1967 októberében.

Másokért élt, magával nem törődött, megismerni, kiismerni az sem tudta, aki 20 éve vele dolgozott. Semmi fölöslegeset nem szeretett, sem a szócséplést, sem a hallgatást, de szerette a rendet, rendezettséget, még betegen is dolgozott, gyermekeiről mindent tudott, akkor is, ha épp nem volt benn az intézetben – összegzi Ruffy a kollégák, barátok tapasztalatait. „Mindig fázott. Stollár Béla utcai lakásán központi fűtés volt ugyan, de ő cserépkályhában fával is fűttetett, ezen kívül butánnal és még villannyal is. Lakása kilencven százalékát könyvek foglalják el. Egyik munkatársa azt mondta, hogy “ami az intézet anyagára, a mozgásterápiára vonatkozó szakirodalmat illeti, ez az egész országban egyedülálló, a legteljesebb, beleértve az egyetemi, kari könyvtárakat is”. (…) Gyakran volt indulatos, nemegyszer használt fölfokozott hangot. Ö volt a világ egyik legfigyelmesebb embere. Nem lehetett ajándékot adni neki. Ö viszont elviselhetetlen mennyiségben ajándékozott. Mindenét szétosztotta. Akit tudott, segélyezett. Barátait rendszeresen felhívta, hogy érdeklődjék gondjaik, hogylétük felől. Orvosai, konduktorai, egész környezete rajongott érte. Legjobban a gyermekei rajongtak prof. Petőért. Rajongásban, indulatban, küzdelemben élt, dolgozott, nevelt, viaskodott. Több ezer kéziratlap, tudományos jegyzet, feladattár, gyakorlattár, s számos ki nem adott vers, dráma maradt utána. (…) Panaszt nem ismert. Betegségnek oda nem adta magát. Ha igen súlyos napja volt, s a házban, ahol lakott, nem járt a lift, az ötödik emeletre mentőkkel vitette föl magát. Panaszkodni nem tudott. Egész életében saját személyét kikapcsolva élt és dolgozott.”

A Balassi Bálint és a Stollár Béla utca sarkán, az Olimpia parkkal szemben álló házban bújik meg a híres Cirko Gejzír mozi is, amely 1998-ban költözött a ház pincéjébe, abban az évben, amikor a Pető-táblát felavatták. Az emléktábla domborműve Czinder Antal Munkácsy-díjas szobrászművész munkája.

Ebben a házban élt és alkotott II. emeleti műtermében 1945-től haláláig, 1982-ig Bernáth Aurél festő és író is, akinek szintén márványtábla állít emléket az épület Stollár Béla utcai bejárata mellett.

Juhász Réka

 

A Petőfi tér modern bérháza és lakói

Petőfi tér 3–5.

A Dunától néhány lépésnyire található trapéz alakú Petőfi tér egyik különleges épülete, a 3–5. szám alatt található modern bérház, mely 1938-ban készült el a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. nyugdíjpénztárának megrendelésére Vágvecsei Wellisch Andor tervei alapján. Az ortodox templommal összenőtt ház földszintjén üzlethelyiségek, az emeletén pedig lakások kaptak helyet. Az épületbe lépve kupolás, barnás-vöröses márványcsarnok fogadja a lakókat, a rendre és biztonságára pedig portás felügyel, ami így együtt egészen olyan érzést kelthet az idetévedt járókelőben, mintha egy pillanatra egy Wes Anderson film díszletébe csöppent volna.

A ház több híres lakóval is büszkélkedhet, közülük hatnak emléktábla őrzi a nevét. Gerő László, a hazai műemlékvédelem egyik legkiemelkedőbb alakja volt, munkásságához számtalan rendezési terv és műemlék-rekonstrukció tartozik. Többek között ő dolgozta ki az 1940-es években a budai várnegyed rendezési tervét, valamint részt vett az óbudai amfiteátrum, a belvárosi plébániatemplom, a Szigligeti vár, és a badacsonyi Szegedy Róza-ház helyreállításában is. A ház lakója volt Sinkovits Imre is, aki az 56-os megmozdulás egyik ikonikus alakjává vált, ugyanis itt, a lakhelyétől néhány lépésnyire álló Petőfi-szobornál szavalta el a Nemzeti dalt. Ebben a házban élt Germanus Gyula nemzetközi hírű keletkutató, Dr. Homoki-Nagy István Kossuth-díjas filmrendező, és Kaesz Gyula építő-iparművész feleségével, Lukáts Kató grafikusművésszel, akinek többek között a Gőgös Gúnár Gedeon, illetve az Ablak-Zsiráf illusztrációit is köszönhetjük.

Fenyővári Bernadett

 

Petróczy István

Egy pilóta a Budafoki úton

Petróczy István / Budafoki út 20.

Az I. világháború után a vesztes országok számára ellehetetlenítették a légierejük fenntartását. A repülőtisztek feladataként csak a vitorlázó pilóták kiképzése maradt, de Petróczynak még ezt a lehetőséget sem hagyták meg, a nemzetközi felügyelő bizottság elérte, hogy nyugdíjazzák. Ekkortól a polgári repülés kérdéseivel kezdett foglalkozni, majd a II. világháború közeledtével a polgári légvédelem került a tevékenysége középpontjába. 1948-ban az új kommunista rendszerben megfosztották katonai rangjától és a nyugdíjától is. Alkalmi munkákból, nyelvtanításból éltek feleségével együtt. 1957 augusztusában hunyt el, a szocializmus ideje alatt nem őrizték az emlékét. Csak a rendszerváltás után fordult felé újra a figyelem, halálának 50. évfordulója alkalmából a Hadtörténeti Intézet emlékkonferenciát rendezett, 2010-ben pedig katonai tiszteletadás mellett temették újra a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

A Budafoki út, amelynek helyén már a rómaiak idején fontos, Aquincumot az albertfalvi katonai táborral összekötő útvonal húzódott, mai formájában a 20. század elején kezdett kiépülni. A Fővárosi Közlöny 1911. május 12-i számából tudjuk, hogy a székesfővárosi magánépítési bizottság pár nappal korábbi ülésén, amely az építési engedélyekkel foglalkozott, jóváhagyásra ajánlották a Budafoki út 20. alatti ház terveit is. A ház építtetője Klein Ábrahám volt. Az épület azonban ekkor már állhatott, ugyanis a Pesti Hírlap 1911. február 12-i számában A lágymányosi építkezések címmel megjelent cikk már felépült lakóházként ír róla. Az újságcikk az újonnan kialakuló, nagyon ígéretes városrész létrejöttének anomáliáival foglalkozik. A szerző szerint a házak már szinte „túlzott kényelemmel vannak felszerelve”, például a Budafoki út 8-ban „központi légfűtés, személy- és teherlift, telefon, vacuum cleaner” áll a lakók rendelkezésére, ugyanakkor sok az átgondolatlanság. Jó példa erre a mindkét oldalon utcai homlokzattal épült Kruspér utca 10. alatti bérház és az ennek déli oldalára, a szintén utcainak szánt homlokzat elé másfél méterrel odaépült Budafoki út 20., amely tűzfalaival teljesen elzárja a másik ház déli lakásai elől a kilátást és a természetes megvilágítást. Az épületet megtaláljuk az 1911-es Budapesti Czim- és Lakásjegyzékben is, Az Újság című lapban júniusban megjelent hirdetésből pedig arra következtethetünk, hogy a Műegyetem közelsége már akkor is nagy érték volt: „Műegyetemhez közel bútorozott úri szoba, esetleg házikoszttal kiadó. Budafoki út 20. fsz. 2.”

1937-től haláláig ebben az épületben lakott dr. Vásárhelyi Boldizsár egyetemi tanár is, az út-, vasút- és közlekedésügy európai nagyságrendben is jelentős tudósa.

Pesti Monika

 

Pilinszky János

Pilinszky a Hajós utcában

Pilinszky János / Hajós utca 1.

„A szobám keskeny és kicsiny. Semmit se gyűjtök, még könyveket, lemezeket se. A falakon csaknem minden képnek személyes története van, a legértékesebb kétségtelenül a két Mednyánszky kép. Mindkettő tanulmányrajz, mindkettőt örököltem. Ez itt a kedvenc lámpám. Még akkor vettem, amikor egy parasztházat volt szándékomban vásárolni. Azóta tudom, hogy sose lesz házam, de remélem, hogy ez a szép, fehér fényű lámpa velem marad, nem törik össze” – mutatta be Hajós utcai utolsó lakását Pilinszky János egy róla szóló portréfilmben. A filmfelvételen látható képek azért nem keltenek annyira puritán benyomást, mint ez a leírás. A tényleg nem nagy, de a mai méretekhez szokott szemünknek már kifejezetten tágasnak tűnő, polgári hangulatban berendezett szobában helyet kapott egy könyvespolc, egy íróasztal, egy „ritka szép porcelán kályha” és egy beszélgetősarok is, azzal a fotellel, amiben a költő – saját megfogalmazása szerint – előszeretettel írt, vagy éppenséggel csak üldögélt és cigarettázott.

Pilinszky a belvárosban, a mai Ferenczy István utcában született és nevelkedett, majd a Molnár utca és az Izabella utca után költözött a Hajós utca 1. - Paulay Ede u. 42. alatti eredetileg háromemeletes, historizáló stílusú bérházba, amely 1882-83-ban épült Hubala György és Wagner Sándor megrendelésére egy Küschenbaum nevű építész tervei alapján. A negyedik emeletet 1922-ben építették rá, az akkori tulajdonos, a Mauthner Testvérek és Társai Rt. megbízásából.

Törőcsik Mari – szintén egy filmfelvételen – így emlékezett vissza Pilinszkyre: „Ritkán ismertem ennyire önzetlen embert, mint amilyen ő volt, ennyire toleráns embert, mint amilyen ő volt. Ritkán ismertem ilyen áradóan örömteli, jó humorú embert, az ő társaságában nevettem, azt hiszem, a legtöbbet. Azt hiszem, hogy megadatott neki a legtöbb, amit egy kis nép nyelvén író költő megkaphat, és ez a sors vagy Isten kegyelme őfelé, hogy kora egyik legnagyobb angolul író költője fordította őt. Egy jó pár versét fordította le Ted Hughes. Ennél többet ő nem kaphatott, ugyanis kitágult a költészete, szóval megnyílt a világ felé.”

Pesti Monika

 

Polcz Alaine

Asszony a Városmajorban

Polcz Alaine / Városmajor utca 48/B

Budán, a XII. kerületi Városmajor utca 48/B szám alatt áll az az épület, ahol Polcz Alaine pszichológus, író, a Magyar Hospice Mozgalom egykori vezetője férjével, Mészöly Miklós íróval együtt több mint ötven évet töltött el. Öt éve, 2013.01.19-én, Mészöly Miklós születésnapján avatták fel a ház falán a házaspár tiszteletére készült emléktáblát. A pár második emeleti lakásában komoly társasági élet folyt. Írók és költők adták egymásnak a kilincset és vendégeskedtek az Alaine által készített nagyszerű vacsorákon. Járt ide Örkény István és neje, Esterházy Péter, Sinka István, Tersánszky Józsi Jenő, Weöres Sándor, Tamási Áron, Pilinszky János, Nádas Péter, Mándy Iván, Lengyel Balázs és Nemes Nagy Ágnes is. Sokuk sokáig nem is egészen volt tisztában azzal, hogy körülöttük sürgölődő háziasszonyuk maga is ír, emellett pedig kiemelkedőt alkot saját területén, a pszichológiában, a halál és a gyász kutatásában, vagyis a tantológiában. Ebben az épületben élt a ház tulajdonosa, Dr. Basch Lóránt is, aki az irodalmi Baumgarten-díj egyik kurátora volt, és aki segítette a nem egyszer anyagi gondokkal küzdő házaspár lakhatását. Az 1934-ben elkészült, mészkőborítású, a modern villaépítészet jelentős alkotásának nevezhető épületet Vágó József a híres építész, a magyarországi szecessziós építészet kiemelkedő alakja tervezte. A Mészöly-Polcz lakásról és a Városmajor utcai villaházról Kass János A kortárs levelei című munkájában külön megemlékezett: „Az épületre ma is jó érzéssel gondolok, belső arányaira, az otthonos és mértéktartó terekre, a mediterrán loggiára, az ápolt függőkertre. A nagypolgárság valamikor így működött, és nem a kivagyiság, hanem az otthonteremtés vágya vezérelte…”.

Juhász Réka

 

Polgár László

Ahonnan a Kékszakállú herceg elindult

Polgár László / Marek József utca 16.

Polgár László operaénekes Somogyszentpálon született 1947-ben, de ötéves korában már az erzsébetvárosi Marek József, akkor Elemér utca 16. alatti lakásukból indult az első zongoraórára a két házzal odébb tanító Somogyi Adrienne-hez. A lakóhely, a szomszédság később is meghatározó volt az életében: a függőfolyosón mindig az ablakuk előtt ment el egyik szomszédjuk barátnője, Eisen Irén, a Honvéd Művészegyüttes akkori hangképzés-tanára; László Endre, a Gördülő Opera karmestere pedig az első emeleten lakott. Mindketten felfigyeltek a már gyermekkorában örökké éneklő Polgár hangjára és fontos szerepet játszottak későbbi pályaválasztásában: Eisen Irénnél kezdett énekelni tanulni, míg László Endre a Zeneakadémiára vezető útját egyengette.

A diplomázás után még külföldön tökéletesítette tudását a kor legjelentősebb énekeseinél. Több nagy nemzetközi énekversenyt is megnyert, aminek következtében rengeteg külföldi meghívást kapott, a budapesti mellett a világ összes jelentős operaházában fellépett. Legendás Sarastro volt, Mozart Varázsfuvolájának ezt az emblematikus szerepét a Salzburgi Ünnepi Játékokon is énekelte, ahol rendszeresen fellépett. Minden idők egyik legtökéletesebb Kékszakállú hercegének tartották, a Bartók opera címszerepét lemezre is énekelte, partnere Jessye Norman volt, a karmester Pierre Boulez, a felvétel 1999-ben Grammy-díjat kapott.

„Ideális színpadi alkat: karcsúsága, mely időnként már-már aszkétikus soványságba vált át, még magasabbnak mutatja, mint amilyen a valóságban, érdekesen metszett arcát sötét, dús haj keretezi, s az egész ember csupa ideg, érzékenység, intellektuális nyugtalanság” – írta róla Kerényi Mária 1985-ben a Muzsika folyóiratban. A rendkívül kifejező, bársonyos basszus hangú énekes 1991-től a Zürichi Operaház tagja volt, Svájcban élt családjával egészen 2010-ben bekövetkezett haláláig.

A Külső-Erzsébetvárosban, a mai Bethlen Gábor utca és a Dózsa György út között található Marek József, korábban Elemér utca a 20. század elején épült ki. Jelenlegi nevét 1958-ban kapta Marek József (1868-1952) Kossuth-díjas állatorvos, egyetemi tanár, akadémikus után. A 16. számú, historizáló, de premodern elemeket is felvonultató házat 1910-ben Peskovszky Richárd építette Teichert József megbízásából.

Polgár László mellett a ház egy másik lakójának is emléktábla őrzi a nevét: Székely Endréné Horváth Ilona a neveléstudományok kandidátusa, a BME tanszékvezető docense, Apáczai Csere János-díjas pedagógus volt.

Pesti Monika

 

Popper Péter

Popper Péter és Újlipótváros

Popper Péter / Csanády utca 22.

Tíz évvel ezelőtt, 2008. május 30-án avatták a XIII. kerület díszpolgárává Popper Péter pszichológust, írót (1933–2010), aki élete jelentős részét ebben a kerületben élte le. A gyermek Péter a harmincas évek végén a Hollán Ernő utcai iskolába indult reggelente, később élt a Szent István körúton, a Viktor Hugo utcában,idős korában a kertes-családi házas Pajtás utcában is. Posztunk képei Csanády utca 22. számú házat, emléktáblája helyszínét ábrázolják. Családja is a főváros ezen részéhez kötődött, édesanyja például élete utolsó éveiben a Pozsonyi úton a Hofstätter Béla és Domány Ferenc tervezte ikonikus sarki bérház lakója volt a Dunapark étterem fölött.

Újlipótvárosnak Lipótváros külterületi, parcellázott részét nevezték el a XIX. század végén. A városrészben ekkor több jelentős élelmiszer-, textil- és fafeldolgozó ipari nagyüzem működött. Lakónegyeddé válása a XX. század elején kezdődött, a Palatínus-házakkal az akkori Lipót körút és a Váci út elejének épületeivel. A ma ismert arculat az 1930-as években alakult ki. A parkettagyár helyére került a Szent István park, és elkészültek a környékbeli lakóházak is. 1950-ben vált a XIII. kerület részévé, a Margitszigettel együtt. A városrészbe a polgárság középrétegei, orvosok, mérnökök, újságírók és művészek költöztek, de napjainkban is népszerű lakóhely.

Újlipótváros másképp is őrzi Popper Péter emlékét. 2014 novemberében a Csanády utca 22. szám alatt álló házra a kerületi önkormányzat jóvoltából emléktábla került, amely azóta is hirdeti, hogy ebben a házban élt 1962 és 64 között a neves pszichológus, egyetemi tanár, író, humanista. Ez a társbérleti lakás, ahol két évig albérlőként élt, tudományos karrierjének kezdetén volt a pszichológus otthona. Itt hajtotta álomra fejét az ELTE Jogi Kar Büntetőjogi Tanszékének aspiránsaként és innen indult dolgozni a SOTE I. sz. Gyermekklinikájára, ahol már tudományos munkatársként tevékenykedett.

Az 1936-ban épült modern stílusú lakóház tervezői Fried Miksa és Fenyves István voltak.

Juhász Réka

 

Pozsonyi út 40.

Modernizmus, egy leheletnyi Bauhaus, és egy tucat híresség

Ha meg kell nevezni Budapest leghíresebb lépcsőházai közül néhányat, a városi séták egyik közkedvelt állomása, a Pozsonyi út szédítően kanyargó, kék borítású csigalépcsője minden bizonnyal szerepelne a felsorolásban. A Dunapark ház épületegyüttesének egyik részét képező Pozsonyi út 40. az Alföldi Cukorgyár Rt. megrendelésére épült 1935-36 között. A Bauhaus vonásait magán viselő modern stílusú bérház – kompromisszumokat sem nélkülöző – terveit Domány Ferenc és Hofstätter Béla készítette. A főváros és a Közmunkák Tanácsa által előírt beépítéssel szemben egy másik megoldást javasoltak, mellyel megnövekedett volna a Dunára néző lakások és a napfényes erkélyek száma – köszönhetően a teraszosan visszalépő homlokzatnak – az elképzeléseik azonban nem valósulhattak meg. A tervezőpáros máshol azonban sikeresen megtalálta az előírások adta kiskaput, ilyen volt a garzonlakásokban elhelyezett titkos konyha, melyet az adómentességi rendelet tiltása ellenére sikeresen elrejtettek az előszobaszekrényben. A házban a „vestibült”, vagyis az előcsarnokot a legmodernebb követelmények alapján alakították ki, a lakók kényelméhez a kaputelefon korai változata mellett két különböző gyorsasággal haladó lift is hozzájárult, így könnyen elérhető volt a páratlan kilátást biztosító tető, ahol függő- és sziklakert is volt.

A tervezés során Domány és Hofstätter azt is szem előtt tartották, hogy a környéken elsősorban az értelmiségi középosztály tagjai laktak, főként azok, akik akár budai villát is megengedhettek volna maguknak, azonban foglalkozásuk miatt mégis inkább Újlipótvárost választották. Nem csoda tehát, hogy az épület adta komfortos lakhatás vonzotta a kor ismert alakjait, ilyen volt többek között Heltai Jenő író és költő, akinek az egyik népszerű színpadi művéből, A néma leventéből film is készült. A Pozsonyi út 40-ben lakott Litván György történész is, akinek nevéhez fűződik az 1956-os intézet alapítása és 1991-től az igazgatója is volt a szervezetnek – olvasható 2011-ben állított emléktábláján. Itt élt továbbá Szabolcsi Bence zenetörténész is, aki a magyar zenetudományi kutatás egyik megteremtője volt, ő maga az egyetemes zenetörténeti jelenségek vizsgálata mellett Liszt, Kodály és Bartók tanulmányokat is írt. Szintén az épület lakója volt Major Tamás Kossuth-díjas színművész, a Katona József Színház társulatának egyik alapítója. A híres lépcsőház még filmszerepet is kapott A gyilkos a házban van című krimiben, melyben Major alakította a házmestert. Maga az egyik tervező, Hofstätter Béla is itt élt 1944-ig, amikor tragikus módon a ház több zsidó származású lakójával együtt a Dunába lőtték.

Az épületet megrendelő cukorgyár egyik tulajdonosa Hatvany-Deutsch Sándor volt, kinek fiát, Hatvany Lajost az „utolsó mecénásként”, a Nyugat egyik alapítójaként ismerhetik az irodalomban jártasabbak. A híres műpártoló, aki maga is irodalmi babérokat dédelgetett az 1950-es évek elején költözött az épületbe, és egészen halála napjáig, 1961. június 12-ig élt abban az ötödik emeleti lakásban, ahol korábban Kéthly Anna, Magyarország második női országgyűlési képviselője lakott.

Fenyővári Bernadett

 

Psota Irén

Psota Irén és a Bem rakpart 30.

Psota Irén / Bem rakpart 30.

Psota Irén, ezer fokon égő, 2016-ban elhunyt színésznőnk 1970-ben költözött harmadik férjével, Ungvári Tamás író, kritikussal a Bem rakpart 30. szám alatt álló 1969-ben átadott 10 szintes ház tágas, Dunára néző lakásába, egy ugrásnyira a Batthyány tértől.

A hatvanas évek végén, Vedres György a Középülettervező Vállalat építésze, műegyetemi tanár tervei alapján épült fel a jellegzetes, összefüggő erkélyeivel vízszintes sávokra tagolt téglatest alakú Bem rakpart 30. szám alatti ház, amelyben Irén, aki ötvenes éveiben „eljegyezte magát a magánnyal”, csaknem fél évszázadot töltött el. A 72 lakásos épület három utcára – a rakpart mellett a Csalogány és a Fő utcára is – nyíló homlokzattal készült, a negyedik oldalon a megmaradt lakóépület tűzfalához csatlakozik. A homlokzati felületeken a konzolosan előugró erkélyek mellett a kontrasztot a világos és a sötét tónusú kőburkolat váltakozása adja. A ház főbejárata a Bem rakpart felőli oldalon van, a Fő utca felől pedig egy mellékbejárat szolgálja ki a lakókat és a földszinti üzleteket. A Budapest folyóirat és a Budapest100 szerint más hírességek, így Adamis Anna, vagy Laux József is éltek ebben az épületben.

Az 1929-ben született nagy formátumú, fanyar szépségű Psota nem ismerte a tétlenség fogalmát, mindig csinált valamit és azt mindig teljes gőzzel – bizonyítja ezt számtalan elismerése, két Kossuth-díja, érdemes és kiváló művész kitüntető címe, a róla fennmaradt anekdoták vagy az, hogy a Nemzet Színésze volt. Nehéz emlékekkel teli VIII. kerületi gyermekkorának tapasztalatai sokat hozzátettek veleszületett színészi tehetségéhez, mely már édesanyja temperamentumában is fel-felbukkant. Irén már középiskolásként tagja volt a fogaskerékgyár kultúrkörének, ahol színdarabokat adtak elő, nem volt kétséges tehát, milyen pályát válasszon.

A színművészeti elvégzése után rendkívül gazdag és színes pályát futott be: dráma vagy komédia, próza, vers vagy ének, cselédlány vagy előkelő dáma, semmi nem jelentett problémát számára, minden szerepben hiteles volt. 127 színházi bemutató, rengeteg film és tévéjáték, nagylemezek, rajtuk a Tibi-tangó vagy az Énmellettem elaludni nem lehet dalok, és három saját könyv állt az összegzésben pályája végén. 2009 tavaszán 80. születésnapja után vonult vissza a színpadtól és 2016 februárjában hunyt el, az utolsó pillanatig megőrizve természetes derűjét.

Psota Irén emléktábláját idén, 2019. márciusának végén, a színésznő születésének 90. évfordulóján avatták fel a ház falán.

Juhász Réka

 

Raksányi Gellért

Raksányi Gellért és a Rippl-Rónai utca 16.

Raksányi Gellért / Rippl-Rónai utca 16.

Raksányi Gellért, becenevén Kutyu, kedélyes alakját nem felejti el, akinek volt szerencséje színpadon vagy filmszerepben látni őt. Emléktáblája, mely a VI. kerületi Rippl-Rónai utca 16-ban található, elmondja, hogy a hűséges Kutyu hat évtizeden át, egészen 83 éves korában bekövetkezett haláláig volt a Városligettől egy ugrásnyira található terézvárosi bérház lakója.

A testileg is nagyformátumú, zengő hangú színész Szigetváron született 1925-ben, de már 18 évesen Budapestre költözött, hogy a színművészeti akadémiára járhasson. Raksányi egyik anekdotája szerint nagyapja, a szigetvári kórházat megalapító neves orvos jó barátságban volt Rippl-Rónai József festővel, aki minden karácsonykor küldött a családnak egyet saját festményeiből. Sajnos, Kutyu Rippl-Rónai utcai lakásába már egy sem jutott, a történelem viharai elragadták az értékes képeket.

A Terézváros-Erzsébetváros című építészeti kézikönyv szerint a Rippl-Rónai utca 1860 körül alakult ki és akkoriban még Terézváros külterületének számított. 1879-től Bakony, hat évvel később Bulyovszky utca néven található meg a korabeli térképeken, mai elnevezését 1947 óta viseli. A Lendvay utcához közel eső telek 1877-ben került adásvétellel Haberfeld Ignác birtokába utána a telekkönyvi adatok szerint legalább öt alkalommal cserélt gazdát, mire az 1890-es évek derekán felépült az eklektikus stílusú kétemeletes U alakú, belső udvaros lakóépület, melyre a későbbiekben egy további emeletet is építettek. A telek 1891 júliusában már jóváhagyott mérnöki tervrajzzal rendelkezett, sajnos azonban az építész neve nem maradt ránk.

Raksányi Gellért 1947-ben, diplomája megszerzése után szerződött a Nemzeti Színházhoz, melynek 53 évig volt tagja. 2000-től a Magyar Színházban játszott, alig 20 percnyi sétára lakóhelyétől. Legendás karakterszínész volt, de hosszú élete alatt több főszerepet is játszott, számtalan színdarabban és ötven tévéfilmben szerepelt. Különösen szuggesztív versmondóként gyakran hívták rendezvényekre, és a Szomszédok nemeslelkű és egyenes jellemű közös képviselőjeként is letette névjegyét. Kutya úr mindig anekdotázó, kikezdhetetlen becsületű szerepében kicsi magát is alakította.

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, élete végén pedig a Nemzet Színésze társaság oszlopos tagja, aki Balatongyörök és Terézváros díszpolgára is volt, 2008. május 20-án hunyt el. Emléktábláját Deák Árpád, marosvásárhelyi szobrászművész készítette el 2010-ben.

Juhász Réka

 

Rásonyi László

Ankarától a Zenta utcáig

Rásonyi László / Zenta utca 5.

Életének utolsó 38 évében a lágymányosi Zenta utca 5. alatti lakóházban volt az otthona dr. Rásonyi László turkológusnak, aki nagyon sokat tett a magyar kultúra törökországi megismertetéséért is.

A Felvidéken, Liptószentmiklóson született 1899-ben. A Budapesti Tudományegyetemen történelmet, magyar nyelvészetet és turkológiát tanult. 1921-ben szerzett diplomát az akkor már Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem néven működő intézményben, majd később itt is doktorált török filológiából. 1922-től jelentek meg publikációi. Pályafutása kezdeti éveiben Újpesten a munkáskönyvtárat vezette és esti tanfolyamokon munkásfiatalokat tanított, ezután a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában helyezkedett el, és több külföldi tanulmányúton is részt vett. 1935-ben Kemal Atatürk meghívására az Ankarai Egyetemen kezdett dolgozni, ahol megalapította a Hungarológiai Intézetet. Az itt végzett hallgatóknak köszönhető, hogy a negyvenes évek elejétől megindult a magyar irodalmi művek színvonalas török fordítása és kiadása.

Ahogy Kovács Nándor Eriknek, az MTA könyvtárosának a Magyar Tudományban megjelent visszaemlékezéséből kiderül, Rásonyi nem volt egy szobatudós típus, erről árulkodik a tudományos életben betöltött sokoldalú szerepvállalása is. Nemcsak kutatott és oktatott, hanem a magyar és a török kapcsolatok fejlesztésében is jelentős munkát végzett. Széleskörű érdeklődése a zenére is kiterjedt, ő javasolta Bartóknak, hogy Törökországban tegyen gyűjtőutat.

A második világháború után, 1947-ben Kolozsvárra került, ahol két évig a Balkán Intézet munkatársaként dolgozott. Ezután visszatért az MTA Könyvtárába, ő hozta létre, majd vezette a Keleti Gyűjteményt, amely az orientalisztika alapkönyvtára Magyarországon. Hozzá fűződik az olvasóterem keleties hangulatú belsőépítészeti kialakítása is. Amikor 1961-ben nyugalomba vonult, a török minisztertanács újra meghívta az ankarai hungarológia tanszék élére, ahol aztán nyolc évig tevékenykedett. Kutatásainak fő témáit ebben az időszakban a magyar és a török nevek, a török népek története, irodalomtörténete és a magyar őstörténet etnikai, nyelvi problémái adták. Nevét itt is emléktábla őrzi. 1984-ben hunyt el Budapesten.

A Zenta utca 5. alatti lakóház – amelynek falán lánya, dr. Rásonyi Leila hegedűművész, az MTA Könyvtára és Újbuda Önkormányzata helyeztette el az emléktáblát – a Bartók Béla úttól a Budafoki útig terjedő épületcsoport részeként 1927-ben épült fel Fischer József (1873–1942) építész tervei alapján, akit a környék arculatát meghatározó épületei miatt a „lágymányosi” jelzővel különböztet meg a szakirodalom a modernista építészetben később nagy szerepet játszó névrokonától. Ahogy Ferkai Andrásnak a Buda két világháború közötti építészetét feldolgozó kötetéből és a Budapest Főváros Levéltárában őrzött tervekből megtudhatjuk, az építtető az Új Otthon Társasház Szövetkezet volt. Az épületegyüttes beépítési koncepciója a maga korában nagyon újszerűnek számított, a Zenta utcára és a Budafoki útra néző előudvaroknak köszönhetően meanderszerűen kígyózó alaprajzzal ugyanis sikerült elérni, hogy egyetlen lakószoba se nézzen belső, zárt udvarra.

Pesti Monika

 

Robert Capa

Forradalom és fényképészet

Robert Capa / Városház utca 10.

A belvárosi Pilvax üzlet- és bérházak egyikében, a Városház utca 10. szám alatt született Robert Capa, a háborús képeivel világhírűvé vált fotóriporter. Eredetileg Friedmann Endre néven látta meg a napvilágot, és egészen 18 éves koráig lakott az épületben. Ebben a házban élt a szintén fényképész Besnyő Éva is, aki az 1920-as évek végén gyakran Capa kíséretében járta Budapest utcáit, hogy megörökíthesse a városlakók mindennapjait. Későbbi művésznevének története is szorosan kötődik a házhoz, ugyanis gyerekkori beceneve, a „cápa” vélhetően még a Városház utcában ragadt rá, legalábbis Besnyő Éva egy interjúban ezen a néven emlékezett vissza rá.

A két fényképész szülőházának története a XIX. század elején kezdődött, ekkor a mai épületegyüttes helyén több, különböző méretű lakóház állt, melyek egyikében volt a 48-as forradalom alatt kultikussá vált kávézó, a Pilvax is. 1911-ben a régi épületeket elbontották, helyükre 1914-ben Fischer József tervei alapján négy bécsi szecessziós stílusú bérházat építettek. 1932-ben a homlokzatok motívumait leegyszerűsítették, így kapta az épületegyüttes a mai, korai modern külsejét.

Fenyővári Bernadett

 

Ráday Imre

Csilicsala csodái

Ráday Imre / Ráday utca 14.

A Ráday utca a korábbi Haraszti út, Ócsai út, Kecskeméti út, Soroksári utca elnevezések után 1906-tól viseli mai, Ráday Gedeon (1713–1792) költő, műfordító és politikusról kapott nevét. Fekete (Schwarz) Mór hangszerkereskedő és Kun Ilona varrónő gyermekeként 1905. szeptember 4-én itt, a 14. számú házban született Fekete Imre, aki később Ráday Imreként vált neves színművésszé és rendezővé.

Fiatal korában az ipar- és képzőművészet iránt érdeklődött, rajzolt, festett, és az Iparművészeti Iskolában (a mai MOME elődjében) is tanulmányokat folytatott. De hamarosan a színművészet felé fordult, 1923-ban végzett Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában. Kezdőként Székesfehérváron és Kaposváron játszott. A húszas évek második felében az UFA berlini filmgyár némafilmjeiben aratott óriási sikert, majd 1929 és 1935 között a Belvárosi Színházban, a Magyar Színházban és a Vígszínházban játszott. 1930-ban feleségül vette Erdélyi Mici színésznőt, akivel még Berlinben ismerkedett meg. A korszak sztár házaspárját alkották, Az okos mama, a Duna-parti randevú és a Szerelemből nősültem című, kasszasikert jelentő filmekben együtt játszották a főszerepeket. Az utóbbi film forgatása során azonban megromlott a kapcsolatuk, és a premier időpontjára már el is váltak.

1939-ben a Zeneakadémián tartott búcsúestje után Hollandiába utazott, ahol német nyelven játszott. 1941-ben visszatért Budapestre, és újra megházasodott, második felesége Ferda Manyi lett, akinek a Váci utcában volt divatszalonja. A háború alatt a fővárosban bujkált. 1942-ben született meg első gyermeke, Ráday Mihály, akinek a neve elsősorban az Unokáink sem fogják látni… című városvédő műsora révén vált ismertté. Kisebbik fia, András, aki két évvel később jött a világra, 15 éves korában meghalt.

A háború után a Nemzeti Színházban kezdett dolgozni színészként és rendezőként, majd a főváros szinte minden színházában játszott. 1953-tól sugározta a rádió a Török Sándor meseregényéből készített Csilicsala csodái című rádiójáték-sorozatot, amelyben ő volt a címszereplő varázsló. „Viri a varázslat, piri a parádé, Csilicsalamádé hipp és hopp" – így szólt a Harry Pottert megelőző idők varázsigéje. A rádiójátékokon kívül tévé- és játékfilmekben is szerepelt. 1960-ban – kisebbik gyermeke után – a feleségét is elvesztette. A következő évben harmadszor is megnősült, Pápai Erzsi színésznőt vette feleségül. 1970-ben nyugdíjba ment, de ezután is játszott színpadon és filmekben, valamint ő vezette a hetvenes évek elején a Magyar Televízió Életet az éveknek című, nyugdíjasoknak szóló műsorát. 1983. március 12-én hunyt el Budapesten.

A Ráday utca 14. alatti lakóház 1911-ben épült Mellinger Artúr és Dénes (Sternberg) Dezső tervei alapján – tudhatjuk meg a Budapest100 kutatásaiból. A házban két udvar található, az első udvarból eredetileg 70–200 négyzetméteres, nagy, akár ötszobás lakások nyíltak, a hátsó udvar körül kisebb, 35–50 négyzetméteresek, 2–3 szobával. A tetőtérben üvegtetős fényképész műterem, valamint mosókonyhák voltak, ezeket később lakásokká alakították. Az 1875-ben született Mellinger Artúr a harmincas években már modern stílusban alkotott, az ő nevéhez fűződik a Radnóti Színházat is magában foglaló, 1937-ben elkészült lakóépület, amelynek földszintjén akkor egy zenés kávéház volt, elektromotorral elhúzható üvegtetővel. Közös építészirodájuk Dénes (Sternberg) Dezsővel (1877–1938) – aki Berlinben tanult és építészeti tanulmányaival rendszeresen részt vett a Műcsarnok tavaszi kiállításain – 1910 körül viszonylag rövid ideig állt fenn.

Pesti Monika

 

Radnóti Miklós

Radnóti Miklós a Pozsonyi út 1-ben

Radnóti Miklós / Pozsonyi út 1.

A Pozsonyi út és a Budai Nagy Antal utca sarkán álló modern stílusú bérház egyes források szerint 1933-ban épült, néhol azonban 1934-35 közötti időszakot tüntetik fel. Az épület terveit Szöllősy Elemér építész készítette felesége és Hampel Antalné megrendelésére. A sarokbérház homlokzatán emléktábla, a kapu előtt pedig egy nemrég avatott botlatókő is emléket állít Radnóti Miklósnak.

Születésekor családja a lipótvárosi Kádár utca 8. szám alatti bérházban lakott, majd 1915 és 1919 között a Falk Miksa utca 7-ben éltek. Miklós édesapja halála után Grosz Dezső (anyai nagybátyja) textilkereskedő gyámsága alá került, néhány évvel később pedig a mai Szent István körút 5-be költözött két dédnagynénjéhez, Ilka és Ernesztin nénihez. A körutat az egyetemi évek alatt szegedi szobák váltották fel, ahol a szerény körülmények között mindig példás tisztaság és rend uralkodott.

Gyarmati Fannival 1935 augusztusában házasodtak össze, az ifjú pár ezt követően költözött a Pozsonyi út 1. második emeletére. „Egy szoba, kis előszoba s amolyan egyezményes megoldással elválasztott fürdőszoba-konyha volt a lakásuk. A szobában cserépkályha. A tágas ablak, erkélyajtó sok fényt, barátságos világosságot adott. Az erkélyről a Dunára lehetett látni, a Margit híd ívét s távolból a János-hegyet; a Margitsziget felé a kilátást egy csúf, század eleji bérház zárja el.” – emlékezett vissza a költő egyik közeli barátja, Ortutay Gyula néprajzkutató, politikus. „A könyvek tették a lakás fő büszkeségét, s nyomban utánuk a képek. Könyvei szép sorba rendezetten, gondosan őrizve (ő sem szeretett könnyelműen kölcsönadni könyvet, Kner Imre őszinte örömére, aki még kis könyvjelzőket is nyomtatott kölcsönzésellenes jelmondatokkal) álltak a polcokon – a szoba íróasztal mögötti nagy falát a könyvet díszítették” – olvasható a Beszélő házak és tájak című könyvben. Radnóti Miklós 1944 májusáig, a harmadik és egyben az utolsó munkaszolgálati behívójáig élt a Pozsonyi úton, felesége, Gyarmati Fanni pedig a 2014 februárjában bekövetkezett haláláig töltötte itt mindennapjait.

Fenyővári Bernadett

 

Rákos Manó

Kőoroszlán a Cházár András utcában

Rákos Manó / Cházár András utca 5.

Két méter magas oroszlánszobor őrzi Rákos Manó kőfaragó és iparművész egykori, Cházár András utca 5. szám alatti otthonának és műhelyének bejáratát. Az 1872-ben született Rákos ipari rajz szakot végzett, olyan mesterektől sajátíthatta el a szobrászmesterséget, mint Szász Gyula és Verán József. Ezt követően Bécsben és Münchenben tökéletesítette tovább tudását, francia és olasz tanulmányútja után pedig az Egyesült Államokban is tapasztalatot szerzett, részt vett az 1893-as chicagói világkiállítás előkészítésében.

Hazatérése után feleségül vette Rosenberg Matildot, két gyerekük született, Pál és Erzsébet – mindketten iparművészek lettek. Rákos 1894-ben megnyitotta saját műhelyét Budapesten, „készít mindennemű gipsz-, kő-, műkő-, stuccatur-, rabitz- és műmárvány-munkákat. Ajánl, mint különlegességet, stuccomenyezeteket” – olvasható a Magyar Kő- és Márványújság 1911-es számának hirdetései között. Egyre több megrendelést kapott, nevéhez kapcsolódnak az 1896-os millenniumi ünnepségek Ezredéves Kiállításának épületszobrászati feladatai, a századfordulót követően pedig a főváros szecessziós építészetének megkerülhetetlen alakja lett. Együtt dolgozott Quittner Zsigmond, Lajta Béla, Sterk Izidor, Vágó László, Sebestyén Artúr és Málnai Béla építészekkel. Rákos Manó készítette a Gellért Fürdő, a Katona József Színház, a József Attila Gimnázium, a Hermes-udvar homlokzatát díszítő szobrokat, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank belső ornamentikáját, a Vidor-villa növénymotívumait, szerepet vállalt a Miskolci Nemzeti Színház felújításában, a Hősök temploma kialakításában.

Az 1900-as évek elejére Rákos kinőtte a Rottenbiller utca 13. szám alatti műhelyét, 1907-ben a mai Cházár András utca 5. (akkor Bálint utca 9.) szám alatt építtetett villát. A bécsi szecesszió és német Jugendstil jegyeit viselő egyemeletes, felvonós ház terveit Otto Wagner tanítványa, Franz Matouschek készítette. A nyolcszobás házhoz egy raktár és egy hatalmas műterem is csatlakozott – amit Rákos Valkó Lászlóval közösen használt –, olvasható a Zuglói Lapok 2018. júniusi számában.

A XX. század végéig adott otthont a Rákos családnak a geometrikus mintákkal gazdagon díszített villa, amit egy meghökkentő méretű kőoroszlán őriz. A másfél méteres talapzaton ülő, két méter magas szobor eredetét perig fajuló vita övezte, az esetről az Esti Kurír 1929-es száma is beszámolt: „Rákos Manó bízásából Maugsch Gyula szobrászművész készítette az Ezredes-uton lévő Állami autóüzem Hősök-emlékművét, amely egy hatalmas ülő oroszlánt ábrázol. Az emlékmű oldalán Maugsch–Rákos névjegyzés látható. Rákos Manó erről az őrtálló oroszlánról másodpéldányt készített, s azt kiállította a Kézműipari kiállításon, azonban az állatszoborra csak a saját nevét jegyezte. […] A bíróság szerzői jogbitorlás címen 20 pengő pénzbírsággal sújtotta Rákos Manót és kötelezte 150 pengő kár megfizetésére, ugyanekkor elrendelte az öntő-minta elkobzását.”

Jancsó Ágnes

 

Rockenbauer Pál

Rockenbauer Pál és a Bródy Sándor utca 26.

Rockenbauer Pál / Bródy Sándor utca 26.

Másfélmillió lépés… ha meglátjuk leírva ezt a két szót, máris eszünkbe jut Rockenbauer Pál a hazai természetjárás fenegyereke és műsora, a Másfélmillió lépés Magyarországon című, a Kéktúra útvonalát bejáró országjáró tévésorozat. A nemzetközi szinten is elismert természetfilmes életének utolsó 20 évében a Bródy Sándor utca és a Szentkirályi utca sarkán álló négyemeletes, egyudvaros premodern stílusú bérházban élt.

A városnak ezen a részén a 18. században téglaégető állt, ezért az akkoriban kialakult utcát a korabeli feljegyzések Tégla utca vagy Téglaégető utca néven említik. Egy századdal később, nagyjából 1850-től hívták előbb Báró Sándor, később Főherceg Sándor, majd az I. világháború után egyszerűen csak Sándor utcának, egészen 1949-ig, amikor felvette Bródy Sándor nevét.

A sarokház gróf Károlyi Gyula megrendelésére épült 1911-12-ben, a tervező Kardos Iván volt. Korábban egyemeletes koraeklektikus lakóépület állt itt a telken, melyet Limburszky József építőmester tervezett és kivitelezett Pálfy Albert számára 1864-ben. Még korábban egy olyan ház állt itt, amelyben egykor a Szózat megzenésítője és a Klapka-induló szerzője, Egressy Béni zeneszerző, színműíró és fordító is élt és alkotott. A bejárati kapu,illetve a bejárati folyosó fa lambéria burkolata, egy korábbi lakó, a díszlettervező Nagy Sándor tervei alapján készült el.

Rockenbauer Pál földrajz-biológia-kémia szakos tanári diplomával a zsebében kezdett előbb a TIT-nél, majd az akkor induló Magyar Televíziónál dolgozni 1956-ban. Előképek híján maga találta ki a műsorokat, és fogott kitűnő érzékkel a megfelelő interjúalanyok és helyszínek megtalálásához. Filmjeiben a természet szépségeit és a tájban rejlő néprajzi, művészeti értékeket, az emberi portrékat kereste. Hazai munkái mellett bejárta a világot, forgatott többek között az Antarktiszon, Afrikában, megmászta a Kilimandzsárót, járt Észak- és Dél-Amerikában, megjárta Kubát, Óceániát, Hawaiit, Indiát, Nepált és a Pamírt. A pihenést hírből sem ismerte, megállíthatatlanul készítette, rendezte újabb és újabb filmjeit.

A Másfél millió lépés Magyarországon, melynek ötlete valamikor a hetvenes évek végén fogant meg, az Országos Kéktúra csaknem 1100 kilométernyi útvonalát járta végig egyhuzamban, a turistaként gyalogló forgatócsoport nézőpontjából. A szokatlan koncepció miatt, amely aztán máig tartó népszerűséget hozott mind a Kéktúrának, mind a műsornak, a forgatócsoport tagjait nem tartották egészen normálisnak. A 40 éve, 1979. július 31-én induló, túrafelszereléssel felmálházott kis csoport, 76 nap gyaloglás után, október 14-én ért el a túra utolsó állomására. A műsor a leíró jellegű tájbemutatás mellett egyfajta sajátos dokumentumfilm is lett a hetvenes évek végének vidéki Magyarországáról. Hét évvel később …és még egymillió lépés címmel folytatták a nagysikerű gyalogos országjáró ismeretterjesztő sorozatot, melynek bemutatóját Rockenbauer már nem érhette meg. A csupán 54 éves tévést 1987. november 26-án találták holtan Naszály mellett az erdőben. Sírja kedvenc kirándulóhelyén, a zengővárkonyi gesztenyésben ma is turisták zarándokhelye.

Emléktábláját a Bródy Sándor utca 26. számú ház falán egykori kollégái kezdeményezésére, a Natura szerkesztősége emelte, közadakozásból, 2003-ban. Rockenbauer Pál és Egressy Béni mellett a nemrég elhunyt Melis László, Erkel-díjas zeneszerző, hegedűművész emléktábláját is megtaláljuk a kapu bal oldalán.

Juhász Réka

 

Romhányi József

Kérem a következőt!

Romhányi József / Hegedűs Gyula utca 15.

A Hegedűs Gyula utca 15. szám alatt álló bérház falán 2017-ben avatták fel a „rímhányó” Romhányi József író és műfordító itt töltött éveinek emlékét őrző táblát. Dr. Bubó (Kérem a következőt!), a Mézga család és Mekk mester kalandjainak alkotója 1921-ben született Nagytétényben. Romhányi zenei tanulmányait követően a Magyar Rádió dramaturgjaként kezdett dolgozni, később az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság, majd a Magyar Televízió művészeti vezetője volt. 1962-től 1983-ban bekövetkezett haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgja volt. Az operettlibrettók és musicalek fordítása mellett Romhányi nevéhez fűződik többek között a Frédi és Béni és a Maci Laci magyar szövege is.

Bár a forrásokból nem derül ki, hogy pontosan hány évet töltött az állatverseiről ismert Romhányi Újlipótvárosban, az bizonyos, hogy feleségével és lányával élt a Hegedűs Gyula utca 15-ben. A szecessziós stílusú bérház a bútortervezőként is ismertté vált Porgesz József tervei alapján épült 1910 és 1911 között, Rosenfeld Ede és neje megbízásából. Az ötemeletes épület homlokzatát pelikánszobrok díszítik, a bejárati csarnokban bagolyfigurák tartják szemmel a lakókat, a „födémet” pedig atlaszszobrok tartják.

Jancsó Ágnes

 

Ruttkai Éva

Színház az egész világ

Ruttkai Éva / Endrődi Sándor utca 67/b.

Az Abigél Horn Micije, a Szindbád Lenkéje és a Sirály Nyinája csak egy pár abból a több száz szerepből, amit Ruttkai Éva (1927–1986) alakított pályafutása alatt. A Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színésznő három éves korában szerepelt először színpadon, később a Nemzeti Színház és a Vígszínház tagja volt.

1960-ban Pavel Kohout Ilyen nagy szerelem című drámájának miskolci próbáján ismerkedett meg Latinovits Zoltánnal, attól a pillanattól fogva elválaszthatatlanok voltak. Saját otthont álmodtak maguknak az akkor még üres második kerületi domboldalra, a mai Endrődi Sándor utca 67/b. szám alatt álló villa terveit az eredetileg építészmérnök Latinovits készítette – később közös balatoni villa építését is tervezték, erre már azonban került sor. Szinte családtagként élt velük Bagó, a puli, közös sétáik emlékét Latinovits „Bagó-story” című írása őrzi.

Latinovits 1976-os halálát követően a színésznő egyedül maradt a nagy villában, társasága Bagó és egy ideig Tubi névre hallgató galambja volt. Ruttkai Éva 1986 szeptemberében hunyt el. Az Endrődi Sándor utcai villa kőkerítésén 2007-ben, Ruttkai Éva születésének 80. évfordulóján táblát avattak a színészpárosnak.

Jancsó Ágnes

 

Semmelweis Ignác

Az anyák megmentőjének szülőháza

Semmelweis Ignác / Apród utca 1-3.

200 évvel ezelőtt, 1818. július elsején osztrák származású család ötödik gyermekeként született Semmelweis Ignác a budapesti Várnegyedben, az Apród utca 1-3. szám alatt. A bécsi egyetemet joghallgatóként kezdte el, rövid idő elteltével azonban átiratkozott az orvosi karra. Diplomáját 1844. május 21-én vette át, néhány hónappal később a szülészmesteri oklevelet is megszerezte. Rendszeres boncolásai vezették a felismeréshez, miszerint a legtöbb gyermekágyi lázban elhunyt édesanya haláláért a szakemberek kezén maradt szennyeződések a felelősek. Ekkor ugyanis még nem volt szokatlan, ha szükség esetén az orvosok a boncasztaltól egyenesen a szülőszobáig rohantak. Semmelweis Ignác jött rá, hogy klórvizes kézmosással a fertőzések megelőzhetők, azonban hiába tudta igazát statisztikai adatokkal is alátámasztani, megállapítására az orvosok és professzorok maradi gondolkodásuk miatt vegyesen reagáltak. 47 évesen, 1865. augusztus 13-án hunyt el Bécsben, az örök nyugalomra azonban kis híján 100 évet kellett várnia, ugyanis először a schelmezi temetőben helyezték el, innen került 1891-ben a Fiumei Úti Sírkertbe, ahonnan szintén exhumálták, és végül földi maradványait a szülőházánál, a várfalra támaszkodó udvari falban helyezték el 1964. október 15-én.

A népes Semmelweis család a XIX. század elején már az Apród utcai ház emeletén lakott, mivel a földszinten az édesapa, Semmelweis József a „Fehér Elefánthoz” címzett vegyeskereskedése üzemelt és itt működött az épület tulajdonosának, Johann Meindlnek kávézója is. A Meindl-ház feltehetően a XVIII. század végén épült ismeretlen építész alkotásaként, ekkor még gazdagon díszített, barokkos homlokzattal, melyet az 1810-es tabáni tűzvész után alakították át copf stílusúra. 1906-ban az épületen emléktáblát helyeztek el Semmelweis Ignác emlékére, a második világháborúban azonban egy bombatámadás során a tábla teljesen megsemmisült, a ház pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Az épületet végül Pfannl Egon tervei alapján építették újjá, 1965 óta itt működik az Orvostörténeti Múzeum.

Fenyővári Bernadett

 

Seress Rezső

Zenészház a Dob utcában

seress-1-heb.jpg
Seress Rezső / Dob utca 46/b.

50 éve, 1969. január 11-én hunyt el Seress Rezső, a Szomorú vasárnap című dal szerzője, aki haláláig a Dob utca 46/b szám alatt lakott. A hatemeletes bérház 1939-ben Antal Dezső tervei alapján épült meg dr. Kovács Ferenc nőgyógyász, egyetemi tanár megrendelésére. Helyén egykor egy Clark Ádám tervezte klasszicista lakóház állt, melyet 1936-ban bontottak le. A 46-os szám alatt található „a” és „b” társasházakat két különböző építész tervezte, ennek ellenére modernségükkel szépen illeszkednek egymáshoz.

A ház rejtélyes módon vonzza a hazai zenészeket, itt született 1948-ban Presser Gábor, valamint itt élt a dzsesszzenész Beamter Jenő „Bubi” is, kinek kalandos élettörténete Örkény István a Lágerek népe című szociográfiájában is helyet kapott.

Fenyővári Bernadett

 

Sinka István

Fekete bojtár a Rózsadombon – Sinka István és a Keleti Károly utca 50.

sinka-heb.jpg
Sinka István / Keleti Károly utca 50.

A Rózsadomb egyik kedves, hangulatos utcája, a Mechwart-ligettől induló Keleti Károly utca adott otthont a kirekesztettségben megfáradt népi író és költő Sinka Istvánnak. A Sinka házaspár ott lakott az utca végén, a Marcibányi tér–Kis Rókus–Rét utca találkozásánál elhelyezkedő 50. számú házban, ahol Ágh István Sinka-kortárs író és egyben szomszéd szerint az ötvenes-hatvanas években „az új rend mostohái éltek”. A II. kerületi, három lakószintes társasház második emeletének lakásáról Szomszédom, Sinka! című portréjában így írt Ágh: „Olyan garzonban lakott fölöttünk, mint mi; sötét főzőfülke, vécés fürdőszoba, annál szebb lakrész, a Rózsadombra nézett nagy erkélyablakokkal. Akkor még a beépítetlen telek színeiben váltakoztak az évszakok: a tél tél volt, egy rozsdás vashordó a hóban, nagykabátos szökdelők a Rét lépcsőn, a kertészet meg a fasor tavaszi zsendülése, nyári kiteljesedése, fakóba tűnő elmúlása, hogy odafehéredjen a dérnek.” Az utca már a 19. században is létezett, ám nevét nagyjából negyedszázadonként megváltoztatták. Az 1870-es évekből származó térképeken még Zöld Oszlop, a 20. század elején már csak Oszlop utcaként szerepel, az 1920-as években Heltai Ferenc nevét viselte, majd a ’30-as évek második felében nyerte el mai nevét, amely mindeddig a végsőnek is bizonyult. A Keleti Károly utcai lakást Darvas József író szerezte Sinka és harmadik felesége, Szín Magda számára. Egy Erdélybe visszatelepült család megüresedett otthonát sikerült kiutaltatnia az akkor már nagybeteg költő számára.

Sinka István Nagyszalonta környékén, ridegpásztor családban született 1897-ben. Ahogyan sok hozzá hasonló fiúgyermek az ő közegében, a kis István is előbb kisbojtár, majd pedig juhász lett. Első feleségével Vésztőn telepedtek le, élték a társadalom elnyomottjainak nehéz, küzdelmes életét, miközben Sinka írás iránti elköteleződése egyre erősebb lett, önmaga művelésével küzdött sorsa ellen. Első verseit pásztorkodás közben tintaceruzával vetette papírra, erőteljes szuggesztív költői hangjával a pusztai létet, a szegények és nyomorultak életét énekelve meg. Írásaiban, költeményeiben a keserűség mellett mindig ott volt a paraszti sorban élők elpusztíthatatlanságába vetett konok hit. 1936-ban Budapestre költözött, de a nehézségek folyton a nyomában jártak, felesége meghalt, a költő nem talált munkát, maga is súlyosan megbetegedett. Második házassága idején volt legtevékenyebb, számos lap közölte verseit, kötetei jelentek meg, de az enyhülés soká jött. A II. világháború után előbb Csömörön, majd Törökbálinton kapott egy kis gazdálkodásra alkalmas földet, ám az új rendszerrel szemben is kritikus hangjai miatt hosszú időre elnémították. Prózai önéletírása az 1944-ben elkészült Fekete bojtár vallomásai nem csak nyomtatásban jelent meg, évtizedekkel Sinka halála után is rendre felbukkan hangoskönyv formájában a rádió programkínálatában, megdöbbentő képszerűsége mellett elégikus lágysággal szögezve a hallgatót a rádió mellé. Élete utolsó 12 évében harmadik felesége, Szín Magda meleg szeretetét élvezve, de egyre súlyosbodó ideg- és izomsorvadással járó betegségétől szenvedve élt a Keleti Károly utcában. 1961-től lassan újra szólhatott, Eltűnik a hóri domb című elbeszéléskötete volt az első könyv, amely megjelenhetett.

1969. június 17-én hunyt el, utolsó, rózsadombi lakhelyének falán tábla őrzi emlékét, de Vésztőn és a Budapest VIII. kerületében a Nagyfuvaros utca 22-24-ben is márványtábla emlékezteti az arra járókat: Itt élt Sinka István.

Juhász Réka

 

Somlyó Zoltán

„Két szoba - konyha az egész”

Somlyó Zoltán / Kruspér utca 5-7.

Somlyó Zoltán költő, újságíró, műfordító 1882-ben a Muravidéken született, Nagykanizsán végezte középiskolai tanulmányait. Budapesti, fiumei, nagyváradi, szegedi, pécsi, szabadkai újságíró állások után 1913-ban telepedett le véglegesen Budapesten, ahol a Pesti Hírlap, majd a Literatura folyóirat és a Pesti Napló munkatársa volt. 1920-tól haláláig, 1937. január 7-ig a Kruspér u. 5-7. alatti házban lakott. Fia, Somlyó György költő, műfordító visszaemlékezései szerint ez volt életének „első s egyben utolsó főbérleti lakása”, amelyet újdonsült felesége, Bolgár Margit hozományából vettek meg.

A Kruspér utca két oldalán ekkor még csak három-három ház állt, utána üres grund következett egészen a Dunáig. A lakás két egymásba nyíló szobája az udvarra nézett. Ezek egyikében állt Somlyó tölgyfából készült, barokk íróasztala, azonban fia szerint itt nem nagyon dolgozott, a szomorú, sötét kis szoba erre nem igazán volt alkalmas. Az igazi dolgozószobája a kávéház volt, több más hely mellett elsősorban a Gellért és a Hadik.

Somlyó versben is megénekelte otthonát az Egy ház című költeményében:

„Tizennégy éve itt lakom.
Udvarra nyílik ablakom.
A tűzfal a Dunára néz, két szoba - konyha az egész -
ez Kruspér utca hét...”

A Nagy (Neumann) Sándor építész által tervezett, 1908-1909-ben épült, szecessziós stílusú Singer-ház falán emléktábla őrzi Somlyó emlékét, a mészkő alaplap és a rajta lévő bronz dombormű Örkényi Strasszer István alkotása.

Pesti Monika

 

Sulyok Mária

„...színész vagyok, ez az én életem. Nekem ez természetes.” – Sulyok Mária a Hollán Ernő utcában

Sulyok Mária/ Hollán Ernő utca 10.

Sulyok Mária, akit Jászai Mari hiteles utódjaként emlegetnek, Királyhidán született 1908. november 5-én. Kossuth-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, emlékét egykori, Hollán Ernő utca 10. szám alatti otthonának falán tábla őrzi. Az egyik legszebben beszélő magyar színésznőként tartják számon, aki gyönyörű orgánumával beszédművészetet és színészmesterséget is tanított a Színművészeti Főiskolán 1951 és 1966 között.

Édesanyja két évvel születése után meghalt, így apja a gyerekek unszolására feleségül vett egy osztrák nőt, hogy segítsen a gyerekek felnevelésében. Mária Királyhidáról Bruck leányiskolájába került, aminek köszönhetően nem csupán a német nyelvet sajátította el tökéletesen, de osztrák állampolgárságot is kapott. 17 évesen részben a Magyarország iránt érzett honvágy, részben pedig a színészet miatt Budapestre költözött és jelentkezett a Színművészeti Akadémiára. 1929-ben szerzett oklevelet, majd pályáját a debreceni színháznál kezdte. Játszott Miskolcon, a Művész és a Belvárosi Színházban, 1947-től pedig már a budapesti Nemzeti Színház tagja. Öt évvel később a Magyar Néphadsereg Színháza szerződtette, ahol nyugdíjazásáig tag maradt. A színház csak 1961-től folytatta ismét Vígszínházként a működését, mivel a háborúban elszenvedett károk helyreállításában a Néphadsereg vállalt aktív szerepet, így néhány évig a hadsereg nevét viselte. Élete utolsó évtizedében aztán a Madách Színházhoz szerződött szerepekre.

Fiatalon szépségével és könnyed játékával fogta meg a közönséget. Nagyszerű színpadi megjelenése, külső adottságai és vonzó nőiessége által „királynői” szerepekre volt hivatott. Később klasszikus és modern hősnőket keltett életre, végzetes asszonyokat játszattak vele. Mélyen átélt játéka és emberábrázoló képessége minden szerepben érvényesülni tudott.

Ő maga így foglalta össze színészi pályáját: „…nincs kis és nagy szerep. Mindig derék katona voltam, igyekeztem elvégezni, amit rám bíztak. Ma már szívet ültetnek át, az én feladatom csak az volt, hogy olykor némi élettel telítsek egy-egy papírfigurát. Ha beskatulyáztak, hol démoni asszonynak, hol pedig reakciós úrhölgynek, nemigen bántam; igyekeztem mindegyiket más és más lélekkel telíteni. Pályám egészét tekintve azért nem panaszkodhatom, többnyire igazán „nagy” fő- vagy epizódszerepeket játszhattam el. Megesett persze velem, ami annyi más emberrel is, hogy hol kinyílt, hol bezárult a pályám, hogy „harmonikázott” az életem” – olvasható a Magyar Ifjúság (1981. május-augusztus, 25. évfolyam, 18-35. szám) interjújában.

Sulyok Mária 60 éves korára lett sztár: a kritika elfogadta minden megnyilvánulását, kollégái tisztelték tudását, szakmai alázatát, a közönség pedig imádta őt. Éppúgy kedvelték a tévében, mint a filmeken vagy a színpadon.

Élete utolsó évtizedeit egyedül, de nem magányosan töltötte: gyakran járt vendégségbe és ő maga is szívesen fogadott vendégeket. Otthona ezekben az években az újlipótvárosi Hollán Ernő utca 10. volt, amelyet mai napig emléktábla jelöl. A XIII. kerület jellegzetes utcájának egyszerű, modern stílusú, ötemeletes saroképületét a bérházépítkezésben jelentős praxissal rendelkező Derecskei Fodor Lajos tervezte és építtette 1934-ben.

A Hollán Ernő utcát, melynek déli részein többségében neobarokk homlokzatú épületek találhatóak klasszicista motívumokkal, 1927-ben nyitották meg teljes hosszában, és szinte minden épületét az új historizmus vagy a modern építészet stílusában tervezték.

Tüzes Gréta

 

Szabó Ervin

Szabó Ervin és a Wenckheim-palota

Szabó Ervin / Szabó Ervin tér 1.

1918. szeptember 30-án, 41 éves korában meghalt Szabó Ervin, a fővárosi könyvtárhálózat névadója. Schlesinger Sámuel Ármin néven született 1877. augusztus 23-án, a felvidéki Szlanicán, egy kis faluban, amelyet már elsodort az idők szele. A szegény, de kiemelkedően éleseszű és aktív fiatalember 1901-ben állt a Fővárosi Könyvtár szolgálatába, amelynek tíz évvel később már igazgatója volt. Azon fáradozott, hogy a könyvekbe rejtett tudás és művészet minél szélesebb rétegek számára elérhető, tényleges lehetőséggé váljon. Törekvései, energiája, tudományos alapossága, fáradhatatlan hite a hazai könyvtártudományt Európa legmodernebbjei közé emelte.

A korban leggazdagabb árvaként ismert Wenckheim Krisztina és unokatestvére, Wenckheim Frigyes léptek hatalmas vagyonukat egyesítő frigyre és az esküvő után Budapesten is építtettek rezidenciát a társadalmi pozíciójuknak megfelelő helyen a pesti Palotanegyedben. Wenckheimék a Baross és a Reviczky utca összefutásánál található trapéz alakú saroktelket vásárolták meg és a főúri paloták specialistáját Meining Artúrt bízták meg a tervezéssel. A neobarokk palotaépítészet eme csodás példányát 1887-ben kezdték építeni és két évvel később adták át. Ötszáz fős tánctermében még az uralkodó is megfordult. A Tanácsköztársaság idején az épületet kisajátították, előbb az asztalosok szakegylete, majd a proletár múzeum működött itt, sőt a fővárost megszálló román hadsereg is állomásozott benne. Budapest városa 1927-ben vásárolta meg az eladósorban lévő palotát, amely négyévnyi átalakítás után 1931-ben Fővárosi Könyvtárként kezdett új életet. A hatalmas táncteremből olvasóterem, a faberakású ebédlőből folyóiratterem lett, végül tehát Szabó Ervin ideája győzedelmeskedett, a díszes falak között ma is bárki számára hozzáférhető a könyvekbe rejtett tudás és művészet. A nagy könyvtáros emlékét tábla őrzi a róla elnevezett téren álló Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár bejáratánál.

Juhász Réka

 

Szabó Lőrinc

Szabó Lőrinc könyvtárszobája Pasaréten

Szabó Lőrinc / Volkmann utca 8.

„Emeld magasra már becsületes lámpádat, értelem!”

Ötezer kötetnyi könyvvel plafonig rakott, szellemi erődként berendezett könyvtárszobájában aludt, írt és fogadott vendégeket Szabó Lőrinc költő, aki 61 évvel ezelőtt, október 3-án hagyta itt a világot. Az 57 évesen kihunyt irodalmi zseni élete utolsó 20 évét a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasorból a Budagyöngye után nyíló Volkmann utca 8-ban töltötte. Ma ebben a házban működik a Szabó Lőrinc Alapítvány is, amely a költő szellemi hagyatékát gondozza. A legényéletnek már 21 évesen búcsút mondó Szabó Lőrinc számos albérlet után 1927-ben költözött élete első saját lakásába a józsefvárosi Gólya (ma Bókay) utcába. A pasaréti ház előtt 7 évig még a Németvölgyi út 16-ban is élt a költő feleségével, Mikes Klárával és lányukkal a versekből ismert Kisklárával. Az újszülött Lóci is ide érkezett, 1929 decemberében. A négyfősre bővült család hat év után, 1935 májusában állt tovább a Volkmann utcába.

A Volkmann utca a Budai-hegység részét képező Pasaréten található, amely 1950 óta tartozik Budapest II. kerültéhez. A kerületrész mai nevét az 1800-as évek közepén kapta, amikor magyarosították a német dűlőneveket és az addigi Sauweisen (Disznórét) elnevezés helyett az utolsó budai pasa emlékére ez a rész a Pasarét nevet kapta. Egy másik néveredet-történet szerint a zsombékos terület szerbül Pasa, németül Ried alakjainak összevonásával (Pasa-Ried) keletkezhetett a terület neve.

A korábban Testőr névre hallgató utca 1912 óta őrzi Volkmann Róbert német származású zeneszerzőnk emlékét, aki a XIX. század közepén volt aktív részese a honi zenei életnek és tartozott a Zeneakadémia első tanárai közé.

Szabó Lőrinc emléktábláját 1976. november 19-án avatták, a díszbeszédben Sőtér István akadémikus méltatta a poéta költészetét, a márványtáblát az akkori Kulturális Minisztérium, a Magyar Írók Szövetsége, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Pen Club és a kerületvezetés is megkoszorúzta.

Juhász Réka

 

Szabó Magda

„Betűvel aludtam, betűvel ébredtem”

Szabó Magda / Júlia utca 3.

Nem múlhat el karácsony Szabó Magda Abigél című, 1970-ben megjelent ifjúsági regényének filmadaptációja nélkül. „Különös öröm számomra a fiatal olvasóknak írni. Őszinte, igazságos és kemény kritikusok. Nem lehet félrevezetni, becsapni őket! Tüstént leleplezik, aki erre vetemedne! Talán azért megy könnyen a nekik szóló művek írása, mert én nagyon boldog gyerek voltam. Betűvel aludtam, betűvel ébredtem” – mondta az író a Pajtás újság 1969 júniusában megjelent, a II. kerületi Júlia utca 3. szám alatti otthonában készült interjúban.

Szabó Magda Kossuth-díjas író, műfordító 1917. október 5-én született Debrecenben, Szabó Elek és Jablonczay Lenke házasságából. A könyvek világában felcseperedő Magdát a Református Leánynevelő Intézet diákjaként már 11 éves korában pártfogásába vette Szondy György író. Érettségi után a Debreceni Egyetemen folytatta tanulmányait, latin–magyar szakos tanári diplomáját 1940-ben szerezte meg – az itt töltött öt évre élete legharmonikusabb, legboldogabb időszakaként emlékeztett vissza az Új Írás című lapban 1975-ben megjelent Koncentrikus körök című önéletrajzi írásában. Doktorrá avatása után két évig Debrecenben, három évig pedig Hódmezővásárhelyen tanított. 1945-ben költözött a fővárosba, 1949-ig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa volt.

Első versét 15 éves korában a Mi Utunk protestáns diáklapban publikálta, az első, Bárány című verseskötete Budapestre költözését követően, az Újhold írócsoport tagjaként jelent meg 1947-ben – az újholdasok közé tartozott többek között Lengyel Balázs, Nemes Nagy Ágnes, Mándy Iván, Pilinszky János és Örkény István is. Ebben az évben ismerkedett meg férjével, Szobotka Tiborral is, a köztük kibontakozó „mitológiai szerelem” életük végéig elkísérte őket.

Szabó Magda 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, amit szinte azonnal vissza is vontak, állásából elbocsátották. A mai Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium (akkor Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola) tanáraként helyezkedett el. Bár nem publikálhatott, minden szabadidejét az írásnak szentelte, 10 év alatt négy regényt írt meg. Az 1958-ban megjelent Freskó és az 1959-ben kiadott Az őz hozta el számára az elismerést, ezt követően egymás után születtek lélektani és önéletrajzi ihletésű regényei, drámái, valamint meséi. Több mint ötven önálló kötete jelent meg, műveit 42 nyelvre fordították le, színdarabok és filmek készültek alkotásaiból. 1959-ben és 1972-ben is megkapta a József Attila-, 1978-ban a Kossuth-, 2003-ban a Prima Primissima-díjat. Szabó Magda kilencvenéves korában, 2007. november 19-én hunyt el, olvasás közben.

A pasaréti Júlia utca 3. szám alatti ház falán 2008 óta őrzi tábla Szabó Magda ott töltött 43 évének emlékét. Férjével, Szobotka Tiborral az Attila útról 1960-ban költöztek az újonnan épült társasház első emeleti lakásába – otthonukat az 1987-ben megjelent, Júlia utcában játszódó Az ajtó című regény tette ismertté, amiben felbukkan „lelenc-kutyájuk”, Bodri alakja is. „A három szobából álló lakás mindhárom szobája dolgozószoba, mindhárom szobája írószoba, s az író házaspár két tagja, Szobotka Tibor és Szabó Magda mindhárom helyiségben munkára rendezkedett be. Most azt a szobát választottuk ki, amely az L-alakban élhelyezkedő három szoba közül középre esik, és itt van az a néhány tárgy, amelyre különösképpen felhívnám a figyelmet: a hátam mögött sorakoznak magyarul és idegen nyelven a Szabó Magda-kötetek, jobbra a latin klasszikus költők régi kiadású kötetei, közvetlenül mellettem néhány magyar klasszikus mű, régi kiadásban. Szemközt pedig, ahogy az ablakon kilátunk […] szemközt néhány jegenye látható, egy egész kis jegenyefasor, s ez a jegenyesor emlékeztet engem leginkább Debrecenre, és talán éppen azért is nézünk szembe ezekkel a fákkal most” – olvasható Garai Gábor a Kortárs magazin számára 1977-ben készített interjújában.

Jancsó Ágnes

 

Szakácsi Sándor

És szólni az igazi szót

Szakácsi Sándor / Boráros tér 2.

„És szólni az igazi szót és látni a távoli célt…” – énekelte Szakácsi Sándor (1952–2007) az egyik legszebb hangú magyar színész a La Mancha lovagja musical Don Quijotéjaként. A különleges kisugárzással és páratlan orgánummal megáldott Jászai Mari-díjas színész május 20-án ünnepelné 66. születésnapját. Felsorolni is nehéz lenne színpadi, filmes és zenés szerepeit, melyeket élete során eljátszott, főszerepeinek száma is a százhoz közelít. Évtizedekig őt kérték fel, ha A kategóriás hollywoodi, vagy nemzetközileg elismert színészt kellett szinkronizálni, intelligens és érzelmes hangja annyira hozzátartozott számos külföldi pályatársához, hogy sajnálatosan korai halála után kisebb válság alakult ki a szinkronpiacon. Szakácsi jelmeztervezőként és dramaturgként is dolgozott.

Egykori lakóhelyén, a Lónyai utca Petőfi híd felőli sarkán álló Boráros tér 2. szám alatti ház falán halálának 10. évfordulóján, vagyis tavaly nyáron avatott márványtáblát a IX. kerület önkormányzata a művész unokatestvérének kezdeményezésére. Az 1952 óta a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár fiókjának is otthont adó társasházból nagyjából másfél évtizedig indult játszani a művész, akinek a színészet jelentette az életet.

A Boráros tér nevének a közvélekedéssel ellentétben a borhoz kevés köze van, névadója valójában a görög származású pesti főbíró és polgármester, Boráros János (1756–1834) volt, akinek személyéhez többek között a Városliget kialakításának gondolata is kapcsolható. A 18. század végi, 19. század eleji Pest kimagasló alakjának emlékére halála után valamivel kevesebb mint fél évszázaddal, 1875-ben nevezték át az addig Fa tér névre hallgató közterületet. A korábbi, igen egyszerű elnevezés a Duna-parti helyszín funkciójára utalt, ez volt ugyanis a korban Pest egyik legfontosabb közlekedési csomópontja, ahol fakereskedők árulták áruikat, adták-vették a Dunán leúsztatott fát. Boráros János volt az is, aki kalandos körülmények között megmentette az ország számára a Nagyszentmiklóson talált aranykincset, ami orgazdák kezei közül végül a Habsburg udvar régiségtárába került és ma is látható a bécsi szépművészeti múzeumban. A visszaszerzett kincs emlékét őrzi a téren álló köztéri alkotás, a régi Nemzeti Színház egyik valaha volt oszlopának tetejére helyezett, bikafejet ábrázoló ivócsanak, azaz a nagyszentmiklósi kincs egyik darabjának másolata.

Juhász Réka

 

Szalay Zoltán

Szalay Zoltán fotóriporter és a Belgrád rakpart 2.

Szalay Zoltán / Belgrád rakpart 2.

A Duna partján, a Belgrád rakpart 2. számú házban élt Szalay Zoltán Pulitzer-emlékdíjas, Táncsics Mihály-díjas fotográfus a Magyar Sajtófotó Kiállítás megálmodója.

Szalay Zoltán Budapesten született 1935-ben, de nem volt átlagos pesti gyerek, édesapja ugyanis a magyar hajózás aldunai képviseletét vezette – tudható meg a Mai Manó Házban felvett 2014-es interjúból. Emiatt a család több helyen is élt, többek között a romániai Giurgiuban az Alduna mellett, Bécsben és Budapesten, Albertfalván is. Nyarait nagyszüleinél töltötte Erdélyben, ahová úgy jutott, hogy édesapja feltette Bécsben egy hajóra és rábízta a kapitányra, hogy a gyermeket Budapesten várják, de ezen kívül is számos utazást tett a folyón, rengeteget utazott a Dunán, különböző hajókon. Bár első munkahelyén betanított optikai csiszolóként kezdett dolgozni, útja hamar a fotózás felé kanyarodott, előbb személyi igazolványképeket készített, majd 19 évesen a Főfotó riporterosztályára került, ahol 10 évet töltött el. Húsz évet dolgozott a Tükör című hetilap munkatársaként, 1986-től a Magyar Hírlap, ’90-92-ig a Kurír, ’93-tól a Blikk fotórovatának vezetője volt. Az ő fejéből pattant ki a Magyar Sajtófotó Pályázat és Kiállítás gondolata, melyet csaknem harminc évig, 2012-ig rendezett is. Mindenhol ott volt, mindent és mindenkit lencsevégre kapott. Legendás fotókat készített művészekről, Latinovits Zoltán, Presser Gábor, Gobbi Hilda, Déri Tibor, és még sokan mások álltak kamerája elé, de számtalan történelmi és társadalmi jelentőségű pillanatot – például a Blaha Lujza téri Nemzeti Színházis felrobbantását – megörökített pályafutása alatt. Magát egy interjúban 186 cm magas, szőke, jókedélyű manusként írta le, aki nyáron klumpában szeretett járni. Mottója ez volt: Mindig az igazat, csakis a színtiszta igazat. Életének 82. évében 2017. február 14-én hajnalban érte a halál.

A Budapest100 kutatása szerint a Belgrád rakpart 2. szám alatt álló modern lakóházat Lenz József és Gyula nagykereskedők építették 1937-38 között. Ezt megelőzően egy historizáló épület állt a telken, csúcsíves ablakokkal, melyről több alkalommal készült átalakítási terv. Az 1934-es átalakítási tervet Möller Károly jegyezte, ám végül a teljes bontás mellett döntöttek. Az új, modern stílusú épület tervét is Möller készítette el a Lenz testvérek megrendelésére.

A lakóépület zártsorú, homlokzatai a Belgrád rakpartra, valamint a Molnár utcára néznek – fogalmaz a Budapest100 összefoglalója. A bejárat a Belgrád rakpartról nyílik, az első emelettől a középső három tengely konzolosan előre ugrik. Két szélén minden szinten egy-egy erkély van, melynek sarkai lekerekítettek. A rakparti kőburkolatú homlokzat északi oldalán majolika dombormű látható, mely Szűz Máriát ábrázolja a kis Jézussal, kék háttér előtt, gyümölcsfüzérrel díszítve. Az épület földszintjén nem alakítottak ki helyet üzletek, vendéglátóhelyek számára, helyette itt is lakások vannak, melyek a ház közös területéről közelíthetők meg. A ház bejárata a rakpartról egy előcsarnokba nyílik, ahonnan elérhető az ovális alaprajzú lépcsőház, amely összeköti a két külön utcára néző szárnyakat, a két szárny között kialakuló teret két udvarrá osztva. A lakások fél szint eltolással épültek a két szárnyban, a dunai oldalon eredetileg kettő, a Molnár utcain pedig három lakással. A háromból az egyik már akkor is csak legénylakás volt, egy szobával, fürdővel és előszobával, konyha nélkül. Néhány lakást az idők során felosztottak, a korábbi előszobát közös közlekedőként használva, ahonnan be lehet jutni az új lakóterekbe. A betonvázas szerkezetű épület korszerű műszaki megoldásokkal rendelkezett, emellett volt egész nap működő portaszolgálat, mélygarázs és a tetőtérben egy kis szállás a sofőrök számára.

A ház Duna-parti homlokzatán Szalay Zoltán emléktáblája mellett két másik is helyet kapott. Itt élt és dolgozott Hirschler Imre szülész-nőgyógyász, kórházi főorvos, orvostörténész, szakíró és Lukács György filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. Lukács György egykori lakásában ma is működik a Lukács Archívum, amely a kiemelkedő gondolkodó könyvtárát, kéziratait, kiterjedt levelezését – és publikációit őrzi. A lakás berendezése, bútorai ma is az eredetiek, láthatóak többek között a könyvespolcok, is, melyeket a filozófus maga készíttetett.

Juhász Réka

 

Szántó Piroska

Festőművész és költő egymásra találása a Visegrádi utcában

Szántó Piroska / Visegrádi utca 5/c

Szántó Piroska festő, grafikus és író, valamint férje, az író és műfordító Vas István nevét örökíti meg az újlipótvárosi Visegrádi utca 5/c kapualjában olvasható emléktábla. Míg életművüket a Várkert rakpart 17. szám alatti utolsó közös otthonuk őrzi, a Visegrád utcai épülethez fűződik kettejük történetének kezdeti, és meglehetősen viszontagságos korszaka.

Szántó Piroska Kiskunfélegyházán született 1913. december 7-én, tanulmányait a félegyházi Szent László (ma: Móra Ferenc) Gimnáziumban végezte, majd az érettségi után rögtön Budapestre utazott testvéréhez, hogy alkotói készségét a fővárosban fejlessze tovább. Öt éves korától fogva festett, a mesterséget Szőnyi Istvántól és Vaszary Jánostól tanulta, de később hatással voltak rá Vajda Lajos szürrealista művei is. 1937-től a szentendrei művészkörben alkotott, itt ismerkedett meg 1940-ben Vas Istvánnal. Szántó Piroska ekkor már túl volt első férjével, a fotográfus Seiden Gusztávval kötött házasságán, Vas István pedig egy éve özvegyen maradt, miután felesége, a mozdulatművész Nagy Etel fiatalon elhunyt. Kapcsolatuk azonban több mint egy évtized múlva szövődött csak házassággá, ugyanis a második világháború után Vas István feleségül vette Kutny Máriát – hálából, amiért a fiatal nő a német megszállás alatt bújtatta. A költő időről időre mégis visszatért Szántó Piroskához, majd 1948 márciusában végleg elhatározta, hogy a festővel marad. Mivel a Visegrádi utcai lakás szűkösnek bizonyult volna a pár számára, így hamarosan új otthont kerestek. Vas István 1951-ben elvált nejétől, és feleségül vette Szántó Piroskát, aki mellett onnantól fogva élete végéig kitartott.

A festő és az író összefonódó életének kezdeti állomása volt az ötödik emeleti, Budára néző modern, ámde meglehetősen kicsi, kétszobás lakás, amelyen Szántó Piroska nővérével, a francia nyelvtanár Annával és az ő férjével, a szintén festő Korniss Dezsővel osztozott az 1940-es években. A nővérek itt vészelték át Budapest ostromát és az azt követő éhínséget, nélkülözést. „Visszaköltözünk Pannival a Visegrádi utcai lakásunkba, s a belőtt ablakú, jéghideg szobából lemegyünk a pincébe egy fél zsák krumplival, se égen, se földön nincs egyebünk, lakásunk tökéletesen ki van fosztva” – emlékezett vissza Szántó Piroska Akt című kötetében. Az elbeszélésekből kiderül, hogy otthonuk korábban is csupán igen szerényen volt berendezve: „igazából sosem volt rendes bútorunk festőállványon és polcokon kívül, Pista csak elbámult, mikor először ült le nálam a fafotelbe, ami pedig a legkényelmesebb ülőalkalmatosságnak számított a régi Korniss-Szántó-féle lakásban.” Innen a Belvárosba költöztek, a Károlyi-palota közvetlen szomszédságába: „rettenetesen büszkék vagyunk erre a lakásra, az első közös lakásunkra Pistával – Panni persze velünk lakik, rengeteg helyünk van, és elképzelhetetlenül kevés bútorunk, isteni változatosság a Visegrádi utcai négyszer ötméteres nyomor után” – olvasható A Károlyi-címer című elbeszélésében.

A Visegrádi utca – amely az 1947 és 1953 közötti időszakban a Kiss József utca nevet viselte – a XIII. kerületi Újlipótvárosban található, amely a 19. században az ipari fejlődésnek köszönhetően települt be. A kezdetben gyárak és gőzmalmok uralta negyed később kulturális központtá fejlődött – neves költők, írók, művészek származnak innen, illetve találtak rövidebb-hosszabb ideig otthonra. Kosztolányi Dezső és neje, Harmos Ilona például egyike volt az első lakásbérlőknek az Újpest rakparton 1911-ben felépült Palatinus-házakban, Ady Endre pedig – hogy Lédával való szakítását kiheverje – ekkoriban költözött öccséhez a Visegrádi utca 18-ba. Szintén a Visegrádi utcában, Sámuel Izsó lakásában tevékenykedett Kassák Lajos, József Attila pedig gyakori vendég volt a Hollán Ernő utcában, ahol Jolán nevű nővére lakott. A környéken áll Radnóti Miklós Kádár utcai szülőháza és Fannival közös Pozsony utcai otthona is. Vas István szoros barátságot ápolt a költővel, akinek verseskötetéhez Szántó Piroska készített illusztrációkat.

Tábi Emőke

 

Szegedy Róza

Szegedy Róza, a Himfy-dalok múzsája a Badacsonyban / Híres emberek Balatonja, nyári különkiadás

Szegedy Róza / Badacsonytomaj, Kisfaludy utca 17.

A híresen szép Szegedy Róza 1795-ben ismerkedett meg Kisfaludy Sándor költővel a badacsonyi szüreti bálban, édesapja – Szegedy Ignác zalai alispán és királyi tanácsos – présházában.

A badacsonytomaji Kisfaludy utca 17. szám alatt álló, népi barokk stílusjegyeket mutató, 19x19 méter alapterületű emeletes présházból, vincellérházból és istállóból álló épületegyüttest az 1790-es években építette a Szegedy család. A nádfedeles présház „udvari oldalának emeletén hat széles nyílásból álló árkádos folyosó, és abból ívesen kinyúló lépcsőháza van. Az emeleten négy gerendamennyezetes szoba, amely a család nyári és szüreti otthonául szolgáltak. Emeletének érdekessége a folyosó közepén, a fal síkjából kihasasodó erkélyszerű megoldás, mely minden bizonnyal a Balatonra való jobb kilátást szolgálta. […] Földszintjén két nagyobb és két kisebb helyiséget képeztek ki: a boltozott pincét, a szintén boltíves présházat, és két kisebb szobát, melyek raktárhelyiségül szolgáltak” – olvasható a ma emlékmúzeumként működő Szegedy-ház honlapján, ami Makk Károly 1954-es Liliomfi című filmjének forgatási helyszíneként is szolgált.

Róza 1775-ben látta meg a napvilágot Ötvösön, édesanyját a nemesi családból származó barkóczi Rosty Katalin Rozáliát 12, édesapját 21 éves korában veszítette el. Gyámja nagybátyja, Szegedy János felsőörsi prépost lett, aki oktatására nagy hangsúlyt fektetve a Sankt Pölteni orsolyita apácáknál taníttatta. 20 éves korában találkozott Kisfaludyval, azonban elsőre nemet mondott a hírhedt nőcsábász házassági ajánlatára. Végül négy évvel később, 1800-ban, Ötvösön házasodtak össze. Róza egyik kedvenc badacsonyi helye a présház felett található, Rózsakő néven ismertté vált bazalttömb volt, ahol Sándorral gyakran gyönyörködtek a balatoni panorámában. A pár élénk társasági életet élt, Róza fűszeres bora, az ürmös pedig országszerte ismertté vált.

Róza 45 éves korában megbetegedett, Eötvös Károly Utazás a Balaton körül című könyvében így ír utolsó éveiről: „1831-ben már mindig komoly volt. Sőt szomorúnak látszott. Arca halovány, szinte hervadozó, csak sötét égszínkék szemeiben volt meg a régi sugár. Nem volt már fiatal, közel volt az ötvenhetedik évhez”. Kisfaludy Lizaként becézett múzsájaként 1832-ben hunyt el Sümegen. Életük végéig tartó szerelmük emlékét Kisfalusy Himfy-strófái is őrzik: „Édes, kínos emlékezet, / Ott tudtam meg, ki légyen ő, / Oh Badacsony szürete! / S mi légyen a szerelem; / Mulatságos gyülekezet, / Amor nyila miként sebző, /Te rabságom kezdete! / S mi az édes gyötrelem.”

Fodor Wanda

 

Szendrey Júlia

Ezerarcú Júlia és a keszthelyi Újmajor / Híres Emberek Balatonja, nyári különkiadás

Szendrey Júlia / Keszthely, Újmajor

Szendrey Júlia neve a nemzet költőjének feleségeként, múzsájaként maradt fent, habár ez az időszak csak két évet ölelt fel életéből. Kevesen tudják róla, hogy kiváló író, költő volt és elsőként fordította le Andersen meséit. Ezért nem csak szülővárosában állítottak neki emléket, Koppenhágában a magyar nagykövetségen is szobrot emeltek tiszteletére.

Júlia 1828. december 29-én született a keszthelyi Festetics-birtokon, Újmajorban, ahol édesapja, Szendrey Ignác jószágigazgató volt. Dr. Csák Árpád régész, muzeológus 1909-ben így írt Júlia születési helyéről: „Ujmajor Keszthelytől délnyugati irányban, gyalog mintegy 20 percznyire, Georgikon [: Európa első agrár felsőoktatási intézménye] és Fenék puszták közt fekszik. […] Az ujmajori gazdatiszti lak, melyben Szendrey Julia született, a major nyugati szélén, a gyönyörű grófi-út mellett, annak keleti oldalán, észak-dél irányban fekszik. Egyszerű, földszintes, cserép-zsindelyes, alacsony, fehérre meszelt épület, melynek csak a déli része szolgált gazdatiszti lakásul, az északi részen a gazdasági cselédek lakásai voltak.”

Júlia taníttatására édesapja komoly gondot fordított, több idegen nyelven is beszélt, kitűnően zongorázott és táncolt. Több ízben írt keserű hangvétellel a nők helyzetéről, tulajdonképpen a női emancipáció reformkori híve volt. Ez külsőségekben is megjelent: rendszeresen viselt nadrágot, szerette a rövid frizurát, és a szivart sem vetette meg, ami akkoriban igazán nem volt gyakori a nők körében.

Petőfi Sándorral 1846-ban ismerkedett meg, és egy évvel később a szülői rosszallás ellenére házasságra lépett a költővel. Fiuk, Zoltán, 1848 decemberében született meg. Naplójában Júlia ezt az időszakot, mint élete legboldogabb szakaszát írta le. A házaspár ezután már csak néhány alkalommal találkozhatott, mivel Petőfi Bem oldalán harcolt az erdélyi hadjáratban. Utolsó találkozásukra 1849. július 21-én, Tordán került sor, ezután többé nem látták egymást.

A szép özvegy sok férfi érdeklődését felkeltette, s bár szíve Petőfié volt, egyetlen esélye, hogy gondoskodhasson fiáról az volt, ha újra férjhez megy. Ezért 1850 júliusában, tíz nappal a gyászév letelte előtt házasságot kötött Horváth Árpád egyetemi professzorral, akitől később négy gyermeke is született. Ezzel a tettével országos felháborodást vívott ki, a közvélemény elítélte Júliát és mindenki – köztük Arany János is – ellene fordult. Írói pályája viszont ekkor indult be igazán, versei folyóiratokban jelentek meg és Andersen-fordításai is ezekben az években láttak napvilágot.

Második házassága rendkívül boldogtalan volt. Férje zsarnoki természetű volt, így az évek során egyre inkább elhidegült, majd el is költözött tőle, de a válásra Júlia halála okán már nem került sor. Súlyos betegség kínozta, méhrákot diagnosztizáltak nála. 1868. szeptember 6-án, hosszú szenvedés után hunyt el Pesten.

Júlia így vallott saját életéről: „Ember voltam én is, érző, vérző szivü ember, mondja a néma száj; szerettem és szenvedtem. Ki az, aki az első követ dobja rám? Bünül rótták fel nekem, ami minden ember szent joga: leélni a saját életét. És még nagyobb vétkül azt, hogy mindenek dacára ez mégsem sikerült.”

A keszthelyi szülőház a 2016 óta Szendrey majorság nevet viselő városrészben található. Napjainkban a Pannon Egyetem Georgikon Karának kezelésében van, 2009 óta emlékszoba, látogatható kiállítás működik benne.

Németh Edina

 

Szerb Antal

„… mert nincsen olyan része Budapestnek, ami a számomra ne volna az ifjúság”

Szerb Antal / Deák Ferenc utca 15.

Szerb Antal, a híres író és irodalomtörténész 1902-ben született értelmiségi család gyermekeként az ötödik kerületi Deák Ferenc utca 15. szám alatt. A mai épület elődje, a kétemeletes Malits ház első átalakításán 1863-ban esett át, majd két évvel később ismét megújult Hild Károly tervei alapján. Az épületet végül 1899-ben lebontották, helyére négyemeletes, historizáló bérházat emeltek Örömy József elképzelései szerint. A század elején a ház lakói szinte kivétel nélkül a középosztályhoz tartoztak, akadt köztük, ügyvéd, udvari tanácsos, országgyűlési képviselő, orvos, sőt, később itt élt Elek Ilona, az első hazai női olimpiai bajnok is, akinek emléktábláját 2011-ben avatták fel. Az épület legmeghatározóbb rekonstrukciója 2003-ban volt, ekkor a homlokzat mellett a belső terek is teljesen megújultak: a földszinten vendéglátóegységek és konferenciatermek kaptak helyet, az emeleten pedig modern irodákat alakítottak ki. Az épület 2004 óta a Deák Palota nevet viseli, jelenleg itt működik a litván nagykövetség is.

Szerb Antal gyakran utazott, tanulmányainak és munkájának köszönhetően megjárta Grazot, Londont, és Párizst is, azonban mindig visszatért Magyarországra, „… mert nincsen olyan része Budapestnek, ami a számomra ne volna az ifjúság”– írta a Budapesti Kalauz marslakók számára című művében. Hazatérésekor meghatározó lakhellyé vált számára a pasaréti Torockó utca, ahol második feleségével, Bálint Klárával élt. Az itt található lakás falai tanúskodnak a két leghíresebb regényének – a Pendragon legenda és az Utas és holdvilág – születéséről. Ezt követően a budai hegyek között elterülő Hidegkúti úton egy villa felső emeletére költöztek, négyszobás, teraszos lakásba. Az író előszeretettel járta a környékbeli hegyeket, ezeket a sétákat utolsó levelei egyikében keserédes sorokban eleveníti fel.Szerb Antal ebből az otthonából vonult be 1944-ben munkaszolgálatra, sajnos azonban haza már nem térhetett.

Fenyővári Bernadett

 

Szerencsi Éva

Matula növendék a Báthory utca 22-ből

Szerencsi Éva / Báthory utca 22.

Talán nincs az országban olyan ember, aki ne ismerné Vitay Georginát, az Abigél copfos diáklányát. Bár több mint negyven év telt el a bemutató óta, ez a Szabó Magda regényéből készült tévésorozat nem öregedett meg, a mai fiatalok éppúgy lelkesednek érte, mint a korábbi generációk tagjai. A főhősnőt megformáló Szerencsi Éva emlékét a Báthory utca 22. szám alatt álló ház falán – mely a színésznő egykori lakhelye – tábla őrzi.

Szerencsi Éva Budapesten látta meg a napvilágot, 1952. május 5-én. Gyermekként kifejezetten fiús volt, imádta a grundot, amely egy üres, füves telek volt a Fő utcában, közel az iskolájához. Tanítás után ott számháborúzott vagy épp rúgta a labdát társaival. Később arról ábrándozott, hogy balett-táncosnő lesz, de az Operaház prímabalerinája túlságosan izmosnak ítélte meg alkatát és eltanácsolta a pályától. Ezután az úszás felé vette az irányt, de hamar kiderült, hogy olimpiai bajnok sem válik belőle soha. A színészettel gimnazista korában került kapcsolatba, amikor jelentkezett a Pinceszínház felhívására, miszerint amatőr fiatalokat keresnek. Szerencsét próbált és fel is vették.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1974-ben diplomázott. Már tanulmányai alatt országos ismertségre tett szert a Bob hercegben nyújtott alakításával, de az igazi áttörést az Abigél hozta el számára. A tv-s szereplések mellett a József Attila Színház társulatának tagja volt, ahol szintén elhalmozták feladatokkal. Törékenysége, bájos babaarca naiva szerepekre predesztinálta, melyeket kezdetben örömmel alakított, később azonban egyre gyakrabban érezte úgy, hogy szeretné lerázni magáról ezt a skatulyát, szívesebben tündökölt volna karakterszerepekben. Erre a Miskolci Nemzeti Színházban adódott lehetősége, így gondolkodás nélkül átszerződött. Csupán egyetlen évadot töltött ott, mivel szeretett édesanyja Budapesthez kötötte és az állandó ingázás megviselte a színésznőt, így visszatért a fővárosba.

Élete kedvezőtlen fordulatot vett, Szakácsi Sándorral való viharos házassága egy év után véget ért és a szerepek is kezdtek elmaradozni. Következő kapcsolata sem volt hosszú életű, de megszületett a legfontosabb ember az életében, a kisfia, Imre. Sokáig egyedül nevelte gyermekét, ezért egyre inkább frusztrálta, hogy elkerülik a színházi és filmes munkák. De soha nem panaszkodott, a nagy őzikeszemek és a kedves arc mögött egy igazán erős nő lakozott.

Nyolc év magány után Pándi András, egy könyvkiadó első embere hódította meg szívét. Mivel a színésznőnek fontos volt, mit szól fia a házassághoz, a férfi Imitől kérte meg a kezét. A sors azonban nem adott sok időt a nehezen megtalált boldogsághoz. Mindössze hét évet tölthettek együtt, mert Éva szervezetét gyilkos kór támadta meg. Betegségét pont olyan méltósággal viselte, mint élete minden megpróbáltatását. A külvilág elől eltitkolta fájdalmát, bízott a gyógyulásban. Éppen első rendezésére készült a Ruttkai Éva Színházban, azonban a bemutatót már nem érte meg, három évnyi küzdelem után végül 2004. szeptember 6-án, 52 éves korában elhunyt.

Egykori lakóhelye, az V. kerületi Báthory utca és a Vadász utca sarkán álló háromemeletes bérház feltételezhetően a 19. és a 20. század fordulóján épült. Az épületről fellelhető legkorábbi írásos emlék egy birtokállási lap a Hungaricana Levéltárából, mely szerint 1841. áprilisában Liedemann Rosa nevére került az ingatlan, aki egyébként a reformkori Pest egyik leggazdagabb kereskedőjének felesége volt. Félszáz évvel később, 1893-ban özvegy Liedemann Sámuelné, született Zsigmondy Vilma és a Zsigmondy család további tagjainak tulajdonából adásvétel útján került a bazalt és magnezit bányák részvénytárasságaiban elnöklő, helyi érdekű vasútépítésben is érdekeltségekkel rendelkező, módos építési vállalkozó Tószegi Freund Salamon és neje birtokába. A historizáló épület falán látható emléktábla, melyet a Lipótvárosi Önkormányzat kezdeményezésére avattak, 2008 óta adja tudtára az arra járóknak: itt élt Szerencsi Éva, Déryné-díjas színművész.

Németh Edina

 

Szilárd Leó

Egy tudós gyermekkora a Vidor-villában

Szilárd Leó / Városligeti fasor 33.

A Városligeti fasor 33. szám alatt álló villát – amely napjainkban a Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Kollégiumának ad otthont – a hazai szecessziós építészet kiemelkedő alakja, Vidor Emil tervezte. Számos fővárosi nagypolgári villa fűződik a nevéhez, és ő volt az, aki a Magyar Szecesszió Házaként ismert Bedő-házat, valamint a Duna-parti Palatinus-bérházakat is megálmodta. A fasori villa édesapja, az elismert szemészorvos Vidor Zsigmond kérésére készült el, és bár maga a tervező nem lakott itt, ennek a több generáció számára épített családi otthonnak a falai között nevelkedett unokaöccse, Szilárd Leó, aki később neves tudóssá cseperedve az atomkutatás úttörőjeként vált ismertté a nagyvilág számára.

A már gyermekként is különös zseninek tartott Szilárd Leó – akit családja Lajcsinak becézett – 1898. február 11-én született az építési vállalkozó Spitz Lajos és felesége, Vidor Tekla gyermekeként. Édesanyja két évvel később adott életet öccsének, Bélának, majd egy évre rá megszületett Rózsi is. Édesapja ekkor már Spitzről Szilárdra változtatta családnevüket. Kezdetben a mai Bajza utca 50. szám alatti villában laktak, míg a nagyapa, Vidor Zsigmond a századfordulón megbízta legidősebb fiát, Emilt, hogy népes családjuk számára kényelmes, pompás otthont tervezzen. 1902-re – költséget nem kímélve és a lehető legesztétikusabb megjelenésre törekedve – fel is épült a hegyvidéki építészet formavilágát idéző, stukkókkal és festett üvegablakokkal díszített Vidor-villa. A központi fűtéssel, hideg- és melegvízzel ellátott házon Vidor Zsigmond három leánygyermekének családja osztozott. „Az épület alagsorból, földszintből és két emeletsorból áll. Minden emeletsor egy-egy lakás. A lakóhelyiségek ügyes csoportosításban sorakoznak a hall körül. Az alagsorban van elhelyezve az építészeti iroda, amelyet külön lépcső köt össze a földszinti lakással” – mutatta be a házat a Magyar Építőművészet 1906/2. száma.

A Szilárd család a Vidor-villa első emeletén lakott, Leó öccsével közös hálószobája a kertre nézett. Mikor a testvéreket betegség miatt el kellett különíteni egymástól, a leleményes Leó távírót készített, hogy a ház messzi pontjairól is tudják tartani a kapcsolatot. A hatalmas villa sok közös játék helyszíne volt a velük egy fedél alatt nevelkedő unokatestvérekkel. Leó ilyenkor leginkább ötletgazdaként mutatta meg kreativitását: szeretett új társasjátékokat kitalálni, kézügyesség híján azonban a barkácsolást a többi gyerekre hagyta. Szívesen korcsolyázott a közeli Városligeti-tó jegén, vagy végezte el otthon is a fizika órán bemutatott kísérleteket.

Szilárd Leó 19 éves koráig volt a Vidor-villa lakója, két évvel később, 1919 decemberében elhagyta az országot. Berlinbe költözött, ahol az egyetemen Albert Einstein tanítványa lett. Eszmecseréikből több közös találmány született, köztük egy új típusú hűtőszekrény terve is. Németországból Angliába, majd az Egyesült Államokba sodorta az élet. Felnőtt kora nagy részében bérelt szobákban, szállodákban lakott, bőröndjeiből öltözködött, mindig útra készen. A visszaemlékezésekből azonban kiderül, mély nyomot hagyott benne gyermekkori otthona: legszívesebben olyan lakásban telepedett volna le, amely a tágas villa hangulatát idézi fel benne. Végül élete utolsó évében feleségével, az orvos Gertrud Weiss-szel a kaliforniai La Jollában talált otthonra. Bár több mint egy évtizede házasok voltak, a pár korábban külön élt. A tudós – aki a saját maga által kidolgozott sugárkezelésnek köszönhetően teljesen kigyógyult a hólyagrákból – 1964-ben, 66 éves korában hunyt el szívrohamban.

Szilárd Leó már gyermekként nagy érdeklődéssel fordult nem csak a tudományok, de az emberek felé is. „Ahogy ma látom, kutatónak születtem. Azt hiszem, a legtöbb gyerek kíváncsian kutakodó fejjel jön világra. Talán azért lettem tudós, mert valamilyen értelemben gyermek tudtam maradni” – vallotta. Szeretett hosszasan üldögélni a fürdőkádban, gondolataiba merülve. Nem csak a nukleáris láncreakció ötlete pattant ki a fejéből, az öregedés és az emberi memória elmélete is foglalkoztatta, illetve olyan, akkoriban még újdonságnak számító találmányok megvalósításán is eltöprengett, mint a fogamzásgátló pirula, vagy az instant rumos tea tabletta. A fizika mellett a biológia iránt is érdeklődött, foglalkoztatta a politika, de a sci-fi írásba is belekóstolt – nagy hatással voltak rá H. G. Wells futurisztikus regényei, amelyeket fiatal korában olvasott. Bár tudományos érdemeiért nem részesült Nobel-díjban, beírta magát a világtörténelembe. Nevét nem csupán emléktábla őrzi, hanem egy kráter is a Holdon.

A tudós egykori otthona, a Vidor-villa 1944-ben már nem volt a családja tulajdonában, ekkor csillagos házként tartották számon. A második világháború után egy ideig szovjet katonai parancsnokság működött benne. 1947 óta kollégium, az 1950-es évek közepétől a Zeneakadémia vidékről érkező muzsikusnövendékeinek ad szállást. A belső terek még ma is őrzik az épület eredeti pompájának lenyomatát: „Az egykori faborítású zeneteremben hatalmas tükör és kandalló található. A mennyezetet látványos fafaragás ékesíti. A szobákba növényi ornamentikával díszített szárnyas ajtók vezetnek. A tágas lépcsőfeljárót eredeti kovácsoltvas korlát díszíti. Oldalt öt méter magas összefüggő tejfehér üvegablakon szűrődik be a fény” – írta 2001 decemberében a Népszabadság Budapest melléklete.

Tábi Emőke

 

Szőnyi István

Műterem az ötödiken – Szőnyi István a Baross utca 21-ben

Szőnyi István / Baross utca 21.

„A Baross-utca egyik erősen sérült bérpalotájának kis lakásában találunk Szőnyi Istvánra, a modern festészet kiváló reprezentánsára. A jellegzetes, csontosarcú, átható tekintetű művész rezignáltan mutat ki az udvari szoba ablakából fel a tető irányába, ahol csak egy-két falomladék őrzi a megsemmisült hajlékok emlékét: — Ott volt valamikor a műtermem… mielőtt a repülőbombák lecsaptak a házra. Tizenhat nagyobb képem pusztult el, a vázatok egész során kívül. A képek mind szerepeltek a tárlatokon, az egyikük, a „Zebegényi temető” megfordult a külföldi kiállításokon is és Génuában díjat nyert. A művészeti könyvtáram több mint 3000 kötetéből pedig csak az a néhány darab maradt meg, ami ott van a másik szobám sarkában… Mit tehetek? Megpróbálok összeszorított fogakkal újra nekilátni a munkának és lehetőleg nem visszanézni a közelmúltba” – olvasható a Demokrácia című lap 1945. júniusi számában. Bár a festőművész munkásságára a Zebegényben töltött évek voltak leginkább meghatározóak, Szőnyi István tizenhét esztendőn át a Budapesti Baross utca 21. szám alatt álló ház ötödik emeletén élt, alkotott és tanított.

Szőnyi István német származású grafikus és festőművész 1894-ben jött a világra Újpesten. Két bátyja és négy nővére mellett ő volt szüleinek legfiatalabb gyermeke. A népes családot azonban sok tragédia érte: Szőnyi egyik bátyja sem érte meg a felnőttkort, majd fiatalon nőül vett első feleségét is korán elvesztette. Mesterségét a nagybányai festőiskola modern festőművészeitől, Ferenczy Károlytól és Réti Istvántól tanulta, munkáinak meghatározó jellegzetessége a posztnagybányai stílus. Nagy tehetsége volt a rézkarcok készítéséhez is. 1923-ban Zebegénybe költözött, ahol a táj szépsége és a paraszti élet mindenapjai adták témáját lírai, idilli hangulatú festményeinek. A következő évben újranősült, második házasságából két gyermeke született, Zsuzsa és Péter. 1930-ban, mikor lánya iskoláskorúvá érett, a család Pestre költözött, hogy a nagyvárosban taníttassák a gyerekeket. Szőnyi a Baross utca 21. szám alatti ház legfelső emeletén bérelt tágas művészlakást, ahol 1937-ig Vaszary Jánossal közösen magán festőiskolát működtetett. A külön bejáratú iskolában nem csupán számos szobrász és festő fordult meg, a műteremlakást irodalmárok, írók és költök is látogatták. Többször volt itt vendég József Attila, de minden bizonnyal Berényi Róbert, Bernáth Aurél és Szabó Lőrinc is járt az elismert festőművésznél.

A második világháború alatt Szőnyi családjával együtt nagy szerepet vállalt az üldözöttek mentésében: rézkarcprését, grafikai tudását hasznosítva hamisított menleveleket gyártott, valamint a hatalmas műteremben és a ház pincéjében is bújtatott üldözötteket – vagy egy tucat ember életét mentve meg ezzel. Munkájáért később kiérdemelte a Világ Igaza elismerést. 1944 karácsonyán bombatámadás érte a házat, amelyben a lakás fürdőszobája teljesen megsemmisült. Másnap a műterem nagy része is a rakéták áldozatául esett. De nem csupán munkáinak pusztulása miatt érte pótolhatatlan veszteség a festőművészt: 18 éves fia az ostrom alatti nélkülözésben annyira legyengült, hogy nem sokkal a háború után fertőzésben elhunyt. Lánya férjhez ment, majd 1949-ben Olaszországba emigrált. Szőnyi István már nem várta meg a műtermének egykor otthont adó ház felújítását, 1947-ben feleségével a Bartók Béla útra költözött, majd végleg vissza Zebegénybe, ahol 1960-ban, 66 éves korában hunyt el.

A Baross utca és a Szentkirályi utca sarkán álló ötemeletes szecessziós ház – Csordás Lajos a Budapest című lap 2017. decemberi számában megjelent cikke szerint – 1910 körül épült Pogány Móric tervei alapján. A legfelső szinten berendezett műteremlakás a teljes Baross utcai fronton végighúzódott, átkanyarodva a merőleges szárnyba is. „A régi Szőnyi-lakás többé-kevésbé szimmetrikus elhelyezkedésű lehetett, középen a nagyablakos műteremmel, melyből jobbra és balra egyformán egy-egy szoba nyílt, és további helyiségek mindkét irányban” – írta Csordás. A második világháború alatt romossá vált ház újjáépítését követően a műteremlakás állami tulajdonba került, három külön részre osztották – ezekből kettő továbbra is művészlakásként funkcionál. A ház falán 2009-ben avattak emléktáblát, a Szőnyi István arcképét megörökítő bronz dombormű Buda István szobrász- és éremművész alkotása.

Tábi Emőke

 

Sztankay István

Ismeri a szandi mandit? – Sztankay István, a bel-budai polgár

Sztankay István / Városmajor utca 10.

Ismeri a szandi mandit? – a vegyi gyár Casanováját játszó Sztankay István így udvarol az üzemben éppen nyári gyakorlatát töltő fiatal lánynak, Schütz Ilának a hasonló című filmben. Bár Sztankay zseniálisan játszotta a különböző munkásfigurákat is, a valóságban ezekhez nem sok köze volt. Mindig is bel-budainak vallotta magát, saját elmondása szerint ezen nem annyira topográfiai helymeghatározást értett, hanem azt, hogy „nagyon budai”. Gyermekkorától kezdve – két miskolci színházi évad kivételével – itt élt, kezdetben a Vízivárosban, majd felnőttként a Krisztinaváros Alagúthoz közel eső részén, 1986-tól haláláig, 2014-ig pedig a Városmajor utca 10. alatti házban. Sztankay apja görög katolikus pap volt, ami az ötvenes években a Színművészeti Főiskola felvételijén nem számított éppen jó pontnak, így amikor a tanárok az édesapa foglalkozása után érdeklődtek, csak annyit válaszolt: pásztor. Persze előbb-utóbb kénytelen volt elárulni, hogy: lelkipásztor.

Számtalan mozi- és tévéfilmben játszott. A Hattyúdal című film egyik főszerepe tette szélesebb körben ismertté 1963-ban, majd a Bors című tévésorozat címszereplőjeként az egész ország kedvencévé vált. Színpadra a diplomázás után először Miskolcon lépett, majd ezután a Nemzeti Színház, a Madách Színház és a József Attila Színház következett. A felejthetetlen orgánumú színész Richard Burton, Laurence Olivier, Marcello Mastroianni és Tony Curtis magyar hangjaként is nagy népszerűségre tett szert, de sokak fülébe csenghet a Süsü, a sárkány Kóbor Királyfijának szinkronhangja is. Legendás színészpárost alkottak Schütz Ilával, akivel sok más közös szerep mellett a Jövőre veled, ugyanitt című darabot közel ötszázszor játszották.

A Városmajor utca 10. alatt eredetileg egy nyaraló állt, ezt dr. Takács Endre építtette az 1890-es években. Ennek helyére került aztán a jelenlegi épület, amely Komlós Jenő bérházaként épült fel az 1910-es évek legelején Klinger József építész tervei alapján, Szondi József kivitelezésében. Klinger a századforduló viszonylag sokat foglalkoztatott építésze volt. Az 1900 előtt épült lakóházai – például a Közraktár utcában, a Vas utcában, a Dembinszky utcában – historizáló felfogásúak, később viszont szecessziós stílusban kezdett el alkotni, ahogy azt a Margit körúton található bérháza vagy a Visegrádi utcai Spitzer-ház is mutatja.

A szóban forgó Városmajor utcai épület udvarán, amely akkoriban feltehetően a mainál jóval nagyobb lehetett, 1923-ban egy műterem is felépült Vágó László tervei alapján, ez azonban mára már elpusztult. A pincében pedig ugyanettől az évtől a frissen megalapított Méray Motorkerékpárgyár Részvénytársaság műhelye működött. Ez volt az első olyan cég Magyarországon, amelyben sorozatgyártással állítottak elő motorkerékpárokat. Méray-Horváth Lóránd és öccse, Endre vállalata a magyar járműgyártásnak egy fontos fejezetét jelenti, a hozzáértők számára összetéveszthetetlen háromszögvázas motorjaikkal komoly sportsikereket is elértek, az áruszállításra kifejlesztett tricikli-változat pedig még komolyabb üzleti eredményeket hozott.

Pesti Monika

 

Tamási Áron

Áron a Hegyvidéken

Tamási Áron / Alkotás utca 51/b.

Tamási Áron, az Ábel-trilógia szerzője 1946-tól 1966-ban bekövetkezett haláláig lakott feleségével a XII. kerületi Alkotás utca 51/b. szám alatti ház második emeletén.

Az író 1897-ben Farkaslakán született, élt Székelyudvarhelyen, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Amerikában, az első világháborúban az olasz fronton harcolt. 1944-ben költözött Budapestre, az ostromot Bajor Gizi Stromfeld Aurél utcai házában vészelte át. Az Alkotás utcai ház Kádár Erzsébet írónő tulajdonában állt, 1946-os halálát követően költözött ide Tamási Áron. A szobákban mindenhol könyvek hevertek, amik nem fértek el a polcon, azok a székeken, a biedermeier vitrinen, sőt a kisasztal mellett is tornyosultak. Az étkezőasztalon mindig volt gyümölcs, bor, gyakori vendége volt a közeli Márványmenyasszony és Kis Royal étteremnek.

A fákra néző dolgozószobában a fiókos íróasztal fölött Tamási édesanyjának a képe lógott – alatta mindig friss virággal, fehér gyertyával –, előtte pedig a „gondolkodó szék” állt, amit Kristó János csíkkozmási faragó készített. Az itt töltött évek alatt született többek között a Bölcső és Bagoly, a Hazai tükör, a Hegyi patak és a Boldog nyárfalevél című műve és több bábjáték is. „Mielőtt íráshoz ülnék, a fürdőszobába lépek, s jó alaposan, bő szappanhabbal, kefével kezet mosok. Még akkor is, ha rendes reggeli mosdózásom óta csak a negyedórás kávézás múlt el felőlem” – vallotta a Kossuth-díjas író. Tamási utolsó, önéletrajzi könyvét nem tudta már befejezni: „Ágotámnak, kedves madaramnak, szívből ajánlom ezt a Vadrózsa ága című könyvemet, melyet neki mondtam tollba, Áron, 1966. április 19.” A hegyvidéki Alkotás utca 51/b. ház falán 1982-ben, az író születésének 85. évfordulóján avatták fel az élete utolsó két évtizedének emlékét őrző táblát.

Az erdővel sűrűn borított Hegyvidék területét a leletek szerint már az őskorban is lakták, később Mátyás király híres vadaskertje is itt kapott helyet. A törökök kiűzését követően szőlőültetvények borították a lankákat egészen a XIX. századig, a filoxérajárvány vetett véget a budai bor sikerének. A szántóföldek és kertek ekkor kezdtek beépülni, de az Alkotás utca még a századfordulón is jelentéktelen földút volt, egészen 1930-ig, a XII. kerület létrejöttéig még tömegközlekedés sem kötötte össze a várossal.

Jancsó Ágnes

 

Tábori György

Egy világpolgár a Józsefvárosból – Tábori György és a Krúdy Gyula utca 16-18.

Tábori György / Krúdy Gyula utca 16-18.

A nyolcadik kerületi Krúdy Gyula utca 16-18. szám alatt álló kétudvaros, szecessziós stílusú bérház – amely 1906-ban épült Zeuner Gyula tervei alapján – 1907 és 1944 között Tábori Kornélnak és családjának volt otthona. Az író, újságíró és szerkesztő egy osztrák orvos lányával, Ziffer Elzával kötött házassága után költözött az akkori József utcabeli, harmadik emelet hármas szám alatti lakásba – itt rendezte be irodáját, valamint itt működtette egyszemélyes kiadóhivatalát és könyvkereskedését is. 1908-ban született meg első fiuk, Pál, aki később apja nyomdokain írói, újságírói pályára lépett. Hat évre rá ebben a lakásban jött a világra a második fiú, György is, aki a családi hagyományt követve szintén írással kezdett el foglalkozni.

A harmincas évek végén azonban – zsidó származásuk miatt – a Tábori fiúk nem csak a családi otthont, de az országot is elhagyni kényszerültek: Pál Londonban telepedett le és folytatta írói pályafutását, míg György a világot járva George Taboriként szerzett magának hírnevet. Megfordult Berlinben, majd Londonban kezdett dolgozni a BBC-nek, 1947-ben pedig az Amerikai Egyesült Államokba költözött, ahol több színpadi darabja is nagy sikert aratott a New York-i közönség körében. Színházi rendezői munkássága a 20. századi világszínház egyik kiemelkedő alakjává tette, de forgatókönyvíróként is nemzetközi elismerésben részesült – többek között Alfred Hitchcocknak is írt.

Tábori György munkájának köszönhetően – amelyre jellemző a vaskos, gyakran fekete humor – a család sorsának alakulása mellett egykori lakásukba is bepillantást nyerhetünk. Az ő forgatókönyve alapján készült a Mutters Courage című Holokauszt-film, amely édesanyja, Elza szerencsés megmenekülését dolgozza fel – édesapja, Kornél viszont egy volt az auschwitzi áldozatok közül. A Magyarországon 1995-ben bemutatott filmet részben Budapesten, a Tábori család egykori otthonában forgatták. A tágas, napfényes lakás előszobából, három lakószobából – ezek egyike a dolgozószoba – és két cselédszobából állt, éléskamrával, fürdőszobával és vécével. A szobákat akkoriban még cserépkályhával fűtötték. A Budapest folyóirat 2013. májusi száma így írja le, mit láthatunk a képkockákon a rekonstruált lakásból: „A dolgozószobában hintaszéket, nagy, elegáns íróasztalt, cserépkályhát, perzsaszőnyeget. A nappaliban gyönyörű, sokkaros üvegcsillárt látni az egyik jelenetben. A konyha a harmincas évek modern art decós szekrényeit idézi.”

Tábori György, a nyughatatlan világpolgár, utolsó éveiben Berlin, München, Bréma és Bécs színházaiban alkotott. „Éppúgy otthon vagyok vagy nem vagyok otthon Londonban, New Yorkban, Bécsben vagy a József utca 16-ban, ahol születtem. Mindenütt idegen voltam, külföldi, és ezt mindig jónak találtam. Az én hazám a könyvek, a színpad és az ágy” – vallotta az akkor 79 éves író-rendező a Beszélőnek. 2007 júliusában hunyt el, berlini házának falán két hónapra rá emléktáblát avattak, amelyre Varga Mátyás szobrászművész készítette el portréját. Ennek a domborműnek a másolata látható a budapesti szülőházán elhelyezett emléktáblán is, amelyet 2010-ben állíttatott a Magyar Színházi Társaság és Budapest Főváros Önkormányzata.

Tábi Emőke

 

Tábori Nóra

Tábori Nóra és a Házmán utca 7.

Tábori Nóra / Házmán utca 7.

Élete utolsó két évtizedét a pasaréti Házmán utca 7. szám alatt élte barátságos szomszédai, kedves Samu kutyája, majd Médi macskája társaságában nagyszerű színésznőnk, Tábori Nóra. A ház az 1920-as évek elején épült Pintér József számára, Vidor Emil, a nagypolgári villaépítészet mesterének tervei alapján. Vidor a Házmán utcai telekre késő szecessziós lakóépületet álmodott.

Ferkai András Buda építészete a két világháború közt című könyvében még leírást is találunk a Házmán utca 7. szám alatti házról: „Az utcai homlokzat baloldali sarkát hengeres, fémlemezfedésű kupolával fedett és körben ablakos zárterkély hangsúlyozza. A magasföldszinti részt zárt szélfogóhoz vezető előlépcső köti össze a kerttel. A szélfogó fölött negyedgömb alakú falfülke három ablaknyílással. Mellette balra a lépcsős hall sűrűn osztott függőleges üvegfala, melynek tengelyében az alagsor előtetővel fedett, két kis ablakkal körülvett bejárati ajtaja nyílik. Az emeleti szobák hatalmas tetőteraszra nyílnak, mely a földszinti helyiségek egy része fölött húzódik és jobboldalt fedett: két dór oszloppal kiváltott gerendára fektetett lapostető árnyékolja. A terasz tömör mellvédjét helyenként bábos kőkorlát váltja fel. A magasföldszinti lakószobák ablakai két- és háromszárnyúak, felül osztottak, az emeleti nyílászárók általában sűrűn osztottak. Az alsóbb szintek homlokzati nyílásait geometrikus mintájú kovácsoltvas rács védi.”

Tábori Nóra, Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészünk Suba Eleonóra néven Temesváron született 1928. június 15-én. Négyévesen tapsolták meg először. Hároméves korától járt táncolni, az első vizsgaelőadása a tanév végén volt. Nem sikerült ritmusban maradnia, ami nagyon tetszett a közönségnek. Később persze beletanult a ritmusba: 15 évesen már táncosnőként lépett fel. Édesanyjával 1938-ban Magyarországra települtek, Nóra itt járt iskolába és itt érezte azt is, hogy a táncban nem tudja magát egészen kifejezni. Szegeden, 15 évesen jelentkezett Both Béla színitanodájába, amelynek elvégzése után a táncos szerepek mellett lassan a valódi színészi munka is megtalálta. 1951-ben szerződött a Vígszínházhoz – melyet akkor a Magyar Néphadsereg Színházának hívtak – és haláláig ott is maradt. Legalább 125 színházi bemutató, csaknem 40 tévéfilm, 35 játékfilm és szinkronszerepek végtelen sora fűződik a nevéhez. Fanyar humorára, nevetős kedélyére a kabaré világa is felfigyelt, rendszeres szereplője volt a Rádiókabaré műsorainak is.

Erőnlétére, kitűnő kondíciójára mindig is büszke volt, lakásában egész kis edzőtermet tartott fenn, így például több mint hatvanévesen sem okozott neki gondot percekig fejen állni egy szerepében. Imádott vezetni, kis autójával igen dinamikusan közlekedett a városban. Szerepeit, szövegeit mindig előre megtanulta, nem késett a próbákról, de mindig benne volt a mókában a kollégákkal, ha erre alkalom adódott. A városi közlekedés, vagy a napi tennivalók közben mindig figyelte az embereket, gesztusaikat, mozgásukat, viselkedésüket és megfigyeléseit gondosan elraktározta, hogy szerepeihez felhasználhassa őket.

2005. november 23-án, 77 éves korában álmában érte a halál. Emléktábláját születésének 80. évfordulóján, 2008-ban, szeretett Vígszínháza és a II. kerület összefogásában helyezték el egykori lakhelyének falán.

Juhász Réka

 

Takács Marika

Legendás tévébemondó a Szent Isván parkban

Takács Marika / Szent István park 4.

Takács Marika, a televíziózás hőskorának egyik legkiválóbb bemondónője volt, generációk cseperedtek fel gyönyörű hangját hallgatva. Egykori otthona a Szent István park 4. számú épülete, ahol férjével, Kazimir Károly színházrendezővel éltek együtt. Nevüket közös emléktábla őrzi a ház falán.

Takács Marika 1938. november 25-én, Resicabányán született. Érettségi után egy Margitszigeten megrendezett énekversenyen fedezték fel, és hívták be egy meghallgatásra, melynek eredményeképpen 1957. július 25-én már első konferanszát mondhatta el a Magyar Televízióban. Onnantól kezdve szinte minden nap találkozhattak vele a nézők, közreműködött számos szórakoztató műsorban – megcsillogtatva ének- és tánctudását is –, filmben, illetve a Magyar Rádió adásaiban.

Boldogságát a Kossuth- és Jászai Mari díjas Kazimir Károly oldalán találta meg, akit színházművészetünk egyik úttörőjének tartanak. A szigorú és fegyelmezett ember hírében álló színházrendező a magánéletben egészen más arcát mutatta, Marikát a tenyerén hordozta és évtizedekig éltek szerelemben és harmóniában. Nagyon vágytak egy közös gyermekre, de úgy tűnt, a sors ezt nem adja meg nekik. Ám hosszú várakozás után megtörtént a csoda és Marika 1981-ben, 42 évesen életet adott kislányuknak, Anna Máriának. Mindössze 16 évnyi boldog együttlét jutott a családnak, Marikánál rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, melynek következtében 1997. május 9-én elhunyt. Férje, Kazimir Károly két évvel élte túl imádott feleségét.

A házaspár Újlipótvárosban élt, először a Katona József utcában, majd egy tágasabb, kényelmesebb lakásba költöztek a Szent István park 4-be. A Szőke Imre által tervezett hat emeletes ház 1934-ben épült. A Budapest100 összefoglalója szerint a letisztult formavilággal rendelkező modern épület elsősorban a középosztály számára volt vonzó lakhely. Az akkori követelmények szerint a telekre keretesen, zártsoros beépítéssel épült. Mivel a negyed fejlesztése egy alaposan eltervezett városrendezési koncepció része volt, a sarokház szigorú előírások alapján készült el. Nem csak a stílust írták elő, az épületek magasságát is meghatározták, valamint a homlokzatoknak is egységesnek kellett lenniük egy-egy tömbön belül és legalább nemes vakolattal kellett ellátni.

Németh Edina

 

Teller Ede

„...a jövőt úgy nézem, mint nyersanyagot, amiből valamit teremteni kell”

Teller Ede / Honvéd utca 18.

Teller Ede, vagy ahogy világszerte ismerik, Edward Teller, atomfizikus, a „hidrogénbomba atyja” 1908. január 15-én született Budapesten. Bár szülőháza helyén ma már irodaház található a Kozma Ferenc és Kálmán Imre utca sarkán, későbbi lakhelyét emléktábla jelzi az V. kerületi Honvéd utca 18. szám alatt, mely 1913-tól volt a Teller család otthona.

Ez az épület egyike azoknak a Palatinus házaknak, melyeket 1910-ben kezdett el építeni a Palatinus Építő és Idegenforgalmi Rt., és teljesen átformálta velük a városrész látképét. Az Adalékok Lipótváros történetéhez című könyv II. kötetének 1988-as kiadásában olvashatjuk, hogy az építész Vidor Emil volt, aki a késő eklektika és a szecesszió közötti átmenet sajátosságaival álmodta meg az épületet. A 6-8 szobás lakásokban külön személyzeti lakrészekkel, földszinti üzlethelyiségekkel, valamint négy telepített lifttel is gondoskodtak a bérlők kényelméről. Bár Ede csak diákkorában élt itt, a család 1950-ig bérelte a lakást.

Édesanyja féltő természetével visszahúzódó gyermeket nevelt fiából, aki sokáig küzdött a közösségből kirekesztett élet nehézségeivel. Félénk, komoly természetének viszont a számok világa mindig megnyugvást nyújtott, és kivételes tehetsége a matematika területén egészen korán megmutatkozott, azonban magasan képzett, ügyvéd édesapja, Teller Miksa inkább vegyészmérnöki pályát javasolt fiának az ígéretesebb jövedelem érdekében.

Megfogadva apja tanácsát, 1925-ben jeles eredménnyel érettségizett le a Budapesti Magyar Királyi Középiskolai Tanárképzőjében (a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola), majd beiratkozott a Királyi József Műegyetemre. Egy évvel később már Németországban folytatta tanulmányait, ahol kémiát és matematikát tanult, majd a kvantummechanika megismerése után inkább a fizika felé fordult. 1930-ban sikeresen megvédte disszertációját, így mindössze 22 évesen doktori címet kapott.

Néhány európai kitérő után végül 1935-ben Amerikába emigrált, ahol a George Washington Egyetemen tanított több európai, köztük magyar tudóssal együtt, például Neumann Jánossal, Szilárd Leóval és Wigner Jenővel is. A magyarok csoportját „marslakók”-nak nevezték, ugyanis erős akcentusuk, emberfeletti értelmük, fura nyelvük és nevük miatt olyan érzést keltettek az emberekben, mintha nem is a Földről származnának.

A magfúzió iránti érdeklődése is ekkoriban teljesedett ki, majd hosszú évek kísérletei vezettek el végül oda, hogy 1942-ben csatlakozott a Manhatten Projecten dolgozó csapathoz, ahol tudóstársaival (a terv támogatói között volt egyébként Szilárd Leó és Albert Einstein is) létrehozták az első hidrogénbombát a Los Alamos Tudományos Laboratóriumban, melynek Teller 1952-ig társigazgatója is volt.

Teller Ede, akit sokan ellentmondásos személyiségnek tartanak politikai szerepvállalása és hidegháborús felelőssége miatt, az atomenergia békés felhasználásnak szorgalmazója volt. Mindvégig azt próbálta bebizonyítani, hogy a nukleáris energia békés célokra használható, ami megoldhatja a radiokatív hulladék kiiktatását, illetve hasznosítását. Kevesen tudják róla, hogy a reaktorok biztonságának egyik atyját is tisztelhetjük személyében.

Teller végül 1990-ben tért haza újra Magyarországra, és ezután haláláig minden évben hazalátogatott. "Több mint ötven évig távol kellett maradnom szülőhazámtól. De amikor visszatértem, minden a régi volt: nem csak az épületek, de a hangulat, a szellemiség is. Nem tudom, mekkora szerepem volt abban, hogy ez a visszatérés megtörténhetett, de bevallom: büszkeséget éreztem…”- nyilatkozta hazatéréséről 1994-ben.

Tüzes Gréta

 

Tersánszky Józsi Jenő

„Örökké termő fa” az Avar utcában – Tersánszky Józsi Jenő

Tersánszky Józsi Jenő / Avar utca 9.

,,A harmincas évek eleje óta itt lakom az Avar utcában. Az ablakom a Déli vasút síneire nyílik. Ha kitekintek, a robogó vonatok visszaidézik gyermekkorom lüktető patakjainak, zúgó erdőjének zaját. Látom a Mátyás-templomot és a Citadellát. Innen szoktam figyelni a tűzijátékokat. Szembe velem a Naphegy látszik, ahol fiatal koromban segédmunkásként egy villa építésében működtem közre. Sok-sok emlékem, vidám és szomorú fűződik ehhez a helyhez, ehhez a városhoz..." – olvasható Tersánszky Józsi Jenő Kossuth-díjas író visszaemlékezése a Budapest folyóirat 1988. szeptemberi számában.

A XII. kerület Avar utca 9. szám alatt álló háromemeletes bérház 1935-ben épült, Tersánszky közel 35 éven át, 1969-ben bekövetkezett haláláig élt itt, egy utcára néző, magasföldszinti lakásban. A többek között Kakuk Marci és Misi Mókus szülőatyjaként ismert író 1888-ban született Nagybányán. Édesapja jogásznak szánta, de hamar kiderült, hogy nem a bohém Jenőnek való a hivatalnok pálya. Egy ideig segédmunkásként dolgozott, első novelláját, a Csöndes embereket anyagi gondjainak enyhítésére írta – ez egyből meg is jelent a Nyugatban, aminek a ’20-as évek elején főmunkatársa lett. Regényei mellett színházai darabokat, sőt detektívregényeket is írt. A ’40-es években a Híd folyóirat munkatársa volt. A háborút követően gyakran lépett fel humoristaként, dolgozott a Magyar Rádió Gyermekújság rovatának, emellett számtalan báb- és mesejáték fűződik a nevéhez.

A második világháborús ostromot feleségével az Avar utcában vészelték át, „ma kapott először komoly találatot a házunk. Éppen az én lakásom. Az erkélyre hajló ereszbe vágott és az erkély alá a falba. Kis, 20 kg-os bomba, a repcsik dobták. A lakás, a könyvállvány sértetlen” – írta naplójába Tersánszky 1945. január 30-án. A két–háromszáz – többségében dedikált – könyv mellett otthonuk meghatározó elemei voltak a világosabb és sötétebb biedermeier bútorok, egy intarziás almárium, kalotaszegi párnák és terítők tucatjai, valamint egy több mint száz darabból álló bokálygyűjtemény. Tersánszky Józsi Jenőnek nem volt külön íróasztala, legtöbbször az ebédlőasztalnál dolgozott, ahonnan étkezések és vendégségek alkalmával újra és újra átpakolta irományait a komódra. Felesége, Sári hosszú betegséget követően – Tersánszky kitartó ápolása ellenére – 1960-ban elhunyt, halála után fokozatosan tűntek el a lakásból közös életük meghatározó tárgyai. Az író 1965-ben újra nősült, Szántó Margitot vette el.

Tersánszky Józsi Jenő 1969-ben bekövetkezett haláláig a környék ikonikus alakja volt, a Márvány utcai borozó és az Avar presszó gyakori vendége, aki mellé bárki leülhetett beszélgetni egy pohár csemői rizlinggel a kezében.

Jancsó Ágnes

 

Thurzó Gábor

Péksütemények, irodalom és sztereófotók a Váci utca 55-ben

Thurzó Gábor / Váci utca 55.

Az eredeti, egyemeletes épületet Zitterbarth János, sűrűn foglalkoztatott építőmester készítette 1822-ben, majd 1847-ben Diescher József építészmérnök és építési vállalkozó alakította át Trifonovics József számára. A ház kétemeletes, zárt udvaros, késő klasszicista formája ekkor alakult ki, valamint a homlokzat mellett teljesen felújították a csatornahálózatot, a lépcsőházat és a fűtésrendszert is.

Az épület az átalakítások után lett Matheidesz István pékmester tulajdona, kinek lánya szintén pékhez, a német származású Rutterschmidthez ment feleségül. Házasságukból született 1912-ben Rutterschmidt Károly, aki Thurzó Gábor néven lett elismert író, műfordító és forgatókönyvíró.

Thurzó Gábor ebben a házban született és cseperedett fel, itt élt és dolgozott utolsó napjáig, csupán egy rövid német- és svédországi tartózkodásra hagyta el a Váci utcát. A Belváros és vidéke című könyvében így írt szülőházáról és az utcáról: „Fából van ez a spaletta, több mint százesztendős, de nem vetemedett meg, időálló, mint a ház, ahol születtem, és ahol azóta élek. Az emberélet felén jócskán túl, ugyanabban a szobában. Szerencsés volt a csillagzatom, sosem kellett elhagynom sem a házat, sem a szobát. Még fekhelyem is az, amelyen születtem. Családi ágy akkor, most átszabva, átalakítva heverővé. […] Szemben velem sorra az üzletek, van, amelyik zárva még, van, amelyiket most nyitnak. Kissé megváltoztak ugyan az évtizedek gyötrelmei alatt, de egy híján valamennyinek ugyanaz a rendeltetése, mint akár száz évvel ezelőtt. Csak éppen cégérüket cserélte ki az idő.”

Az írónak egy 1987-ben elhelyezett tábla állít emléket.

Szintén a Váci utca 55-ben lakott Schoch Frigyes építési vállalkozó, akinek az 1900-as évek elején készült, a Fortepanon közzétett közel 600 sztereó-képet köszönhetjük. A Schoch család a teljes második emeletet a ház alján pékséget működtető Rutterschmidtéktől bérelte.

Fenyővári Bernadett

 

Tolnay Klári

„… vibrált jelenlétében a színpad”

Tolnay Klári / Fejér György utca 6.

Tolnay Klári, aki ötvenkét éven át a Fejér György utca 6. alatti házban élt, 1914-ben Budapesten is született, de édesapja 400 holdas birtokán, a Nógrád megyei Mohorán nevelkedett. Balassagyarmati, nyíregyházi, debreceni iskolai évek után került fel Pestre a rokonaihoz, Bókay János színműíró családjához. A fővárosban hamarosan megtalálta az utat a színészi pálya felé a Vígszínház ösztöndíjasaként. Első filmszerepét az 1934-ben készült Meseautóban játszotta. Kisebb színházi szerepek után 1938-ban vált igazán ismertté Deval Francia szobalány című vígjátékának címszereplőjeként. Első férje Ráthonyi Ákos filmrendező volt, akitől 1940-ben Zsuzsanna nevű lánya született. Második gyermekük, egy fiú, a háborús körülmények miatt nem maradt életben. A negyvenes évek közepére a színésznő részéről amúgy sem igazán szerelmi házasság végképp megromlott, Ráthonyi beleszeretett Pelsőczy Irénbe, Tolnay Klári pedig Márai Sándorral találkozgatott, aki elsősorban szellemi síkon kápráztatta el őt. Egy versfüzér is őrzi a kapcsolat emlékét: Tíz vers – Ismeretlen kínai költő Kr. u. a XX. századból. 1946-ban a házaspár elvált, Ráthonyi nyugatra emigrált.

Az igazi szerelem csak ezután köszöntött be: a tíz évvel fiatalabb Darvas Ivánt Tolnay Klári egy színházi próbán ismerte meg 1946-ban. A találkozásból házasság lett, ami egészen 1958-ig tartott. A kapcsolatnak minden bizonnyal az sem tett jót, hogy Darvast 1956 után politikai okokból bebörtönözték, majdnem két évig fogva tartották és a szabadulása után sem léphetett évekig színpadra. Tolnay Klári hűségesen látogatta, de mire kiszabadult, a színésznő már Mensáros Lászlóhoz tartozott, aki egyébként rövidebb ideig szintén börtönben ült ebben az időszakban. Mensáros a kezét is megkérte, de Tolnay Klári – aki az élete elsődleges értelmét mindig is a színházban látta – ekkor már nem akart egy újabb házasságba belemenni.

A polgári színjátszásból érkezett Tolnay Kláriról sokan azt gondolták, hogy a II. világháború után el fog tűnni a süllyesztőben, ahogy sokan mások. Azonban nem így történt, a Művész Színházban, majd 1950-től a Madáchban sorra játszotta a legnagyobb szerepeket. „Ellenforradalmár” szerelmei miatt sem merték bántani, Rákosi ugyanúgy tiszteletben tartotta, ahogy Kádár is. Filmjei közül a legjelentősebb a Ranódy László által 1963-ban rendezett Pacsirta, amely Cannes-ban is nagy sikert aratott. Tolnay Klári az idő előrehaladtával sem vesztett a népszerűségéből, élete utolsó évtizedében „jutalomjátékok” sorában élvezhette a közönség a művészetét. Az utolsó pillanatig játszott, 1998. október 27-én otthonában álmában érte a halál.

A Fejér György u. 6. alatti lakóház 1937-38-ban épült Mikle Károly tervei alapján, a harmincas-negyvenes évek budapesti bérházainak jellegzetes stílusában. Az utcát csak a harmincas évek második felében nyitották meg, korábban a Szerb utca és a Bástya utca között itt nem volt összeköttetés. A mai Fejér György utca 4., 6., 8., 10. számú házak helyén egy hosszú, zártudvaros épület állt, Szerb u. 17. számmal, amiről annyit tudunk, hogy a Nemzeti Zenede – az ország első, a reformkorban indult zeneoktatási intézménye – tulajdonában volt, amely 1928-ban egy új, modern iskolát akart itt felépíteni a hangversenytermen és a tantermeken kívül bérlakásokkal. Ez a terv meghiúsult, a régi épületet végül csak a harmincas évek elején bontották le és a helyén rövid ideig tenisz- és jégpályák üzemeltek. A Fejér György utcát 1936-38 folyamán építették ki zártsorú, négyemeletes bérházakkal.

Pesti Monika

 

Toroczkai Wigand Ede

Egy építész utolsó otthona az Úri utcában

Toroczkai Wigand Ede / Úri utca 17.

A budai Várban az Úri utca 17. szám alatti épület azon kívül, hogy az egyik ritka példája a középkori piactér kisebb-nagyobb átalakításokkal máig fennmaradt hajdani kereskedőházainak, arról is nevezetes, hogy itt lakott élete legutolsó szakaszában Toroczkai Wigand Ede építész, belsőépítész, iparművész, író.

Az anyakönyvi bejegyzés szerint 1869. május 19-én született Pesten, saját maga azonban többször is az 1870-es évet adta meg születési dátumaként. A Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában a díszítőfestészeti szakra járt. Pályakezdő éveiben egyházi festészettel foglalkozott, részt vett a bajmóci vár rekonstrukciójában, valamint Steindl Imre irányításával, Foerk Ernő építész mellett az Országház belső díszítéseinek, fal- és üvegfestményeinek, berendezéseinek tervezésében.

Belsőépítészeti, bútortervezői, majd építészeti munkáival több hazai és nemzetközi díjat nyert el, így az 1900-as párizsi világkiállítás ezüst-, és az 1902-es torinói világkiállítás aranyérmét. Sikerei ellenére csak a régi Tabán egy kis házában tudott magának szobát bérelni, de itt olyan, a kortársaitól vásárolt műveket őrzött, mint például Rippl-Rónai Szundikálás kettesben című pasztellje. Pályája elején az angol Arts and Crafts hatása volt jellemző műveire, amelyekkel nemzetközi elismertségre is szert tett. Ez a jelleg később is megmaradt a terveiben, ugyanakkor az építészet és – ahogy ma mondanánk – a design kifejezetten magyar útját kereste. Stílusa, pályafutása sok hasonlóságot mutat Kós Károlyéval, neve azonban kevésbé vált ismertté. Összefoglaló monográfia először 2007-ben jelent meg róla, Keserü Katalin tollából.

Szoros kapcsolatot ápolt a gödöllői művésztelep alkotóival, akikkel a népi kultúra iránti érdeklődés is összekötötte. Rajtuk keresztül ismerkedett meg Eliel Saarinen építésszel és Akseli Gallen-Kallela festővel, a finn művészeket 1912-es kelet- és észak-európai utazása során meg is látogatta.

1907-ben Marosvásárhelyre költözött, majd a következő évben megnősült. Ebben az időben kezdte el használni a Toroczkai nevet. Az első világháború elején visszatelepült Budapestre, ahol később az Iparművészeti Iskola tanáraként is működött. Erdélyből gazdag népművészeti gyűjteményt hozott magával, otthonait ezután úgy alakította ki, hogy egyúttal kortárs és népi műtárgyait is be tudja mutatni. Először a Gül Baba utcában alakított át egy régi házat, majd a Szentháromság utca 3. alatt hozta létre a főváros támogatásával a Székely Múzeumot. Az épület azonban többek között az alatta lévő Várbarlangban végzett munkálatok miatt a harmincas-negyvenes évek fordulójára lakhatatlan állapotúvá vált, ekkor költözött át az Úri utca 17-be. Itt is hunyt el 1944-ben. Az ekkor már magányos, idős ember Budapest ostroma idején egy bombatámadás következtében megsebesült, majd az ínséges, háborús viszonyok között a visszaemlékezések szerint valószínűleg éhen halt. Születési idejéhez hasonlóan halálának időpontja és körülményei körül is van némi bizonytalanság, a ház falán lévő emléktábla 1945-öt tüntet fel.

Az Úri utca 17. alatti lakóház a 15-16. században épült, földszinti szegmensíves záródású ablakain keresztül egykor árusítás folyt – tudhatjuk meg a budai Vár helytörténeti és építészeti emlékeit összefoglaló, a Budapesti Történeti Múzeum és az MTA által készített internetes adatbázisból. A török uralmat viszonylagos épségben vészelte át, 1720-ban barokk stílusban építették át. A lakóházat 1969-ben a középkori állapotának megfelelően állították helyre, Dragonits Tamás tervei alapján.

Pesti Monika

 

Tóth Árpád

Ahol lila dalra kelt egy nyakkendő

Tóth Árpád / Táncsics Mihály utca 13.

Az első kerületi Táncsics Mihály utca 13. szám alatt álló egyemeletes házban töltötte életének utolsó 10 évét Tóth Árpád költő, műfordító. Az 1874 és 1948 között Werbőczy nevet viselő utca 13. telkén már a XIV. században ház állt, az évszázadok során hercegnő, országbíró, lőporkészítő és főlevéltáros is volt az épület tulajdonosa. Az 1820-as években Farkas Sámuel városi ügyész alakíttatta át a sarokházat: az épület egy emelettel bővült, homlokzata és belső tere klasszicista stílusban újult meg, Weixlgärtner Mihály tervei alapján.

Tóth Árpád 1886-ban Aradon született, pár évvel később a családjával Debrecenbe költöztek, középiskolai tanulmányait már itt végezte. Az eleinte rajztanárnak készülő Árpád a budapesti egyetem magyar-francia szakán diplomázott 1909-ben. Bár 1908-tól a Nyugat munkatársaként dolgozott, családi gondok miatt kénytelen volt visszaköltözni Debrecenbe, ahol a helyi lap munkatársaként helyezkedett el 1913-ig. Ekkor tért vissza Budapestre, eleinte házitanítóként.

1917-ben vette feleségül Lichtmann Annát, lányuk, Eszter 1920-ban született meg. A házaspár 1918-ban a Táncsics Mihály (akkor Werbőczy) utca 13. szám alatti ház egyik emeleti lakását vette bérbe – a ház egyik tulajdonosa, bizonyos Henriette kisasszony annyira tartott a bacilusoktól, hogy még kezet sem volt hajlandó fogni az új lakókkal. A kétszoba-konyhás lakórészhez nem tartozott saját fürdőszoba, de a napfény és a környezet kárpótolta Tóthékat az udvari folyosóról nyíló mosdóért. A berendezés, a szekrény – ami egyszer még Eszterre is rádőlt –, a dívány, az olvasólámpa,a Tóth család sajátja volt, ezek a bútorok aztán tovább költöztek Eszter lányuk Hollós Korvin Lajos költővel közös Hajós utcai lakásába. A költő 1918-tól az Esztendő segédszerkesztője, 1921-ben Az Est munkatársa lett. Többek között a Körúti hajnal (melyben "lila dalra kelt egy nyakkendő..."), a Lélektől lélekig és az Esti sugárkoszorú című verse is a Táncsics Mihály utcában töltött évtized alatt született. A húszas évek második felében egyre több időt töltött gyógykezeléseken – 1913-ban derült ki, hogy tüdőbetegségben szenved –, eleinte a Tátrában, később a Márton-hegyi szanatóriumban. A költő 1928-ban, 42 éves korában hunyt el.

Jancsó Ágnes

 

Tóth Eszter és Hollós Korvin

Művészházaspár a Hajós utcában

Tóth Eszter és Hollós Korvin / Hajós utca 14.

Terézváros szívében, a Hajós utca 14. szám alatt álló bérházban élt és alkotott Tóth Eszter és Hollós Korvin Lajos poétapár, melyre közös emléktáblájuk hívja fel az arra járók figyelmét.

Tóth Eszter 1920. május 26-án született, Tóth Árpád költő egyetlen gyermekeként. Hivatását tekintve édesapja útját követte, ám gondolatviláguk erősen különbözött, ez tükröződött a művein is. Az érettségit követően a Magyarország című lap riportereként, majd nyelvtanárként dolgozott, emellett az ő nevéhez fűződik Erich Kästner Két Lottijának fordítása is. Első verseskötete 1948-ban jelent meg Meghatott vitatkozás címen. Az 1950-es években többnyire gyermekversekkel, mesékkel, bábjátékokkal foglalkozott, a ’60-as évek közepétől pedig húsz éven át volt írója és szerkesztője a Magyar Televízió Zsebtévé című gyermekműsorának. Férjével, a szintén költő és író Hollós Korvin Lajossal 1946-ban egy társasági eseményen ismerkedtek meg, majd egy évvel később egybe is keltek. Egyetlen közös gyermekük, Máté, 1954-ben született.

Hollós Korvin Lajos 1905. december 8-án látta meg a napvilágot Weisz Lajos néven. Eredetileg orvosműszerésznek tanult, de már inasévei alatt novellákat írt, a ’30-as évek második felétől pedig kizárólag az irodalomból élt. Bár soha senki nem vonta kétségbe, hogy kiváló költő és prózaíró, mégis mellőzött volt. Minden vágya volt, hogy hivatalosan is elismerjék, ám egy szívroham sajnos még az előtt elragadta, mielőtt erre sor kerülhetett volna. Minden vágya volt, hogy hivatalosan is elismerjék, ám egy szívroham sajnos még azelőtt elragadta, mielőtt erre sor kerülhetett volna.

Hollós Korvin és Tóth Eszter 1956 januárjában költözött a Hajós utcai bérházba. Tóth Eszter így írt otthonukról: „Itt nőtt fel a gyerek, és itt készültek azok az írásaink, melyekben annyi külső és belső akadály után végre megvalósíthattuk, amit akartunk, és immár nyilvánosságra is hozhattuk. Itt röpködött a kék madár, ha olykor sárga vagy zöld szárnyakon is: vidám kis-papagájainkkal mind mintha az Elérhetetlent fogtuk volna be otthonunkba. […] Hát igen: legszebb a Hajós utca, a szűk, a nyüzsgő. A kopott, de csöndes ház, jószomszédokkal, s az Opera szomszédságával, a délelőtti próbák ki-csengő hangjai, az esti előadások lámpái, embertódulása. Bent a lakásban meg a családi ereklyék, melyek, mielőtt muzeális tárgyakká válnának, itt utoljára lehelik még az élet tenyeres-talpasabb melegét.” A háromemeletes historizáló épületet Pollák Manó építtette Heidelberg Sándor és Kotál Henrik tervei alapján 1899 és 1900 között – olvasható Déry Attila Budapest építészeti topográfiájában. A művészházaspár közös emléktábláját, fiuk, Hollós Máté kezdeményezésére állíttatta a Terézvárosi Önkormányzat.

Németh Edina

 

Török Erzsi

Török Erzsi a Puskin utcában

Török Erzsi / Puskin utca 24.

45 évvel ezelőtt halt meg Török Erzsi, a magyar népdal nagyasszonya. A kolozsvári születésű, Kossuth-díjas érdemes művész népdalelőadásai miatt hatalmas népszerűségnek örvendett már a harmincas évektől kezdve. Csiszolt és magasan iskolázott énekstílusa ma talán különösnek hathat népdalok előadására, akkor azonban rajongott a közönség mezzoszoprán hangjáért, melyhez sokat hozzátett sugárzó személyisége és kristálytiszta szövegmondása is. Sikerének titka mindezek mellett az volt, hogy nem előadta, hanem átélte a népdalokat. Országjáró turnéjának állomásain szeretet és népes közönség fogadta az egyszerű ember örömét, bánatát, sorsokat, szerelmet, gyászt megjelenítő előadásait. Török Erzsi eredetileg színésznő volt és sanzonénekes szeretett volna lenni. Énektanára, Kelen Hugó irányította figyelmét a népdalok, Kodály és Bartók munkássága felé. Később Kodály maga is elismeréssel adózott az énekesnő munkásságának, nagyra becsülte a magyar népdalkincs népszerűsítéséért tett erőfeszítéseit. Nem véletlen, hogy Török Erzsi 1972 őszén, utolsó nyilvános szereplésén is Kodály-műveket énekelt. Tagja volt a Repülj páva című televíziós tehetségkutató műsor zsűrijének akkor, mikor csupán a központi csatornát lehetett nézni a tévében és zsűrizni csak valódi szaktekintélyeket hívtak. Örömét lelte a főzésben, két szakácskönyve is megjelent. Receptjeiben erdélyi gyermekkorához, az onnan hozott ízekhez, praktikákhoz nyúlt vissza.

Élete utolsó 25 évében a VIII. kerületi Puskin utca 24-ben lakott. Emlékét tábla őrzi a ház falán, melyet tisztelői, a nevét viselő alapítvány és a Fővárosi Önkormányzat Kulturális Bizottsága állíttatott 2002-ben.

A Puskin és a Bródy Sándor utca sarkán álló, 1872 és 1874 között épült háromemeletes, belső udvarral rendelkező palota-bérházat Ybl Miklós tervezte Degenfeld-Schomburg Imre gróf megrendelésére. A grófot Mikszáth Kálmán így jellemezte: „roppant takarékos, rettentő kálvinista és nagyon nagy hazafi”. Degenfeld, aki arról volt nevezetes, hogy már az 1850-es években is bátran kiállt a szabadságjogokért, itt hunyt el 1883-ban, saját palotájában, az akkori utcanevek szerint a Főherceg Sándor és az Esterházy utcák találkozásánál, vérmérgezés következtében. Az eredetileg kétemeletes palotának és háromemeletes bérháznak tervezett épületre nem adtak engedélyt, a módosított terveket Ybl Miklós 1872 júniusában nyújtotta be. Ezt a tervet, amely immár egységes háromemeletes épületre szólt, jóvá is hagyta Pest városának tanácsa. A megépült ház két bejárattal rendelkezett. A Bródy Sándor utcai traktus főbejárattal a ház urainak készült, hatalmas előcsarnokkal, lépcsősorral, az udvarban pazar öntöttvas tartóoszlopokkal. A Puskin utcai, szerényebb és keskenyebb kaput a bérlők használták, természetesen egyszerűbb udvarral és lépcsőházzal. A két udvart folyosók kötötték össze, melyek a gangról nyíltak.

Juhász Réka

 

Vajda János

Vajda János különös házassága a Tompa utca 13-ban

Vajda János / Tompa utca 13.

Vajda János, a kora ismert szólamaitól eltérő húrokat pengető, gyakran borús kedvtől sújtott, kívülálló költő egy vasárnapi korzózás alkalmával pillantotta meg a 19 éves Bartos Rozália, rácvárosi polgárlányt, akit rabul ejtett az 53 éves, furcsa költő szokatlan, rajongó és egzaltált szerelme. A harmincnégy évvel idősebb Vajda János, aki képes volt órákig állni az esőben szerelme ablaka alatt, négy hónapnyi udvarlás után megszöktette a regényes hajlamú Rózát és a Bakáts téri templomban titkon feleségül vette. A templomból egyenest első és egyben utolsó közös otthonuk, a Tompa utca 13. egyik frissen felújított földszinti lakásába mentek. A házasságban azonban mindkét fél hamar és súlyosan csalódott. Két évnyi együttélés után – amely úgy kezdődött, hogy a nász másnapján az ifjú asszony visszament az édesanyjához – végleg különköltöztek. További négy évig tartott, mire ténylegesen elváltak, ennek ellenére Róza volt az, aki haláláig ápolta a beteg költőt.

A lakást Vajda attól a Hazay Lajostól bérelte, aki Budapest Főváros Levéltára telekkönyvi dokumentumai szerint 1864 óta volt nejével együtt a telek tulajdonosa és – mint Vajda levelezéséből tudható – korábbról ismerte a költőt. Az 1870-es évek utolsó szakaszában emelt épület a kor szokásainak megfelelően a Hazay család otthonául szolgált, emellett pedig bérlakásokat tartalmazott. A Vajda házaspár két évig élt a házban, az első évben a földszinten, azután az első emeleten. Bartos Rozália, a költő felesége 1926-ból származó levelében így írt a két lakásról: „A Tompa uccai házban beérve a kapun – az udvarban balra, földszint, az első ajtó – 3-4 lépcsőn fel, ez volt a lakásunk, ahova bevitt az Uram a templomból 1880. november 27. szombat este felé 6 óra után. (…) Az udvarból bejőve volt az előszoba, itt jobbra a konyha, egyenesen az egyik szoba – két ablakos – ettől jobbra a másik szoba – egy ablakos – tehát az utcán a kaputól befelé tartva balra volt 3 ablak a mienk. Itt laktunk 1881. május elsejéig. Ekkor felköltöztünk az első emeletre. Itt fönt a lépcsőtől kiérve a folyosóra, szintén balra volt az ajtónk – nem az első – és ugyanaz a lakás, mint lent, avval a különbséggel, hogy itt fent nem volt előszoba, ez volt a konyha, és jobbra volt egy szoba a folyósóra egy ablakkal, az én szobám.”

A Tompa utca 1874-ben, 6 évvel, Tompa Mihály halála után vette fel a költő és református lelkész nevét. Akkoriban azonban még egészen másként festett a Ferencvárosnak ez a része, mint napjainkban. A Vajda házaspárnak otthont adó szakasz a Ferencváros egykori főutcájának része volt, amely a 19. század első harmadában még a mai Balázs Béla, Tompa és Knézich utcák teljes hosszán át húzódott, és csak az 1838-as nagy árvíz után alakult ki lassan a mai állapot. Az árvíz utáni újjáépítés során létrejött a Ferenc tér, illetve a század végére kialakult körút íve törte három részre a hajdani Fő utcát, melynek középső szakasza kapta meg Tompa nevét.

Vajda János emléktábláját a IX. kerületi városvezetés állíttatta, 1961-ben.

Juhász Réka

 

Vass Elemér

Révbe ért művész a Balaton partján / Híres emberek Balatonja, nyári különkiadás

Vass Elemér / Tihany, Klebelsberg Kuno utca 16.

Vass Elemér festőművész 1887-ben született Budapesten, abban az Apród utcai házban, amely napjainkban a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumnak ad otthont. Jogot végzett, majd képzőművészetet tanult, az első világháború alatt pedig huszártiszt, később hadifestő volt. A háború után művészeti tanulmányait Olaszországban, Franciaországban folytatta tovább. Hét esztendeig a francia Riviérán alkotott, itt ismerkedett meg feleségével, az amerikai születésű Jean Thompsonnal. Budapestre 1925-ben tért vissza, azonban csak rövid ideig tartózkodott szülővárosában: hamarosan csatlakozott a Zebegényben működő festőkörhöz, amelynek többek között Szőnyi István és Bernáth Aurél is tagja volt. Innen Tihanyba vezetett az útja: Beznák Aladár, a tihanyi Magyar Biológiai Kutatóintézet igazgatója fordítói állást ajánlott Jeannak, így a művész és felesége 1945 karácsonyán a Balaton-parti városban telepedett le. Ekkor még a Balló-villában volt az otthonuk, később költöztek az intézet szomszédságában álló, Klebelsberg Kuno utca 16. szám alatti egyemeletes lakóházba, amelynek falán ma emléktábla látható.

A korábban Révfülöpön, meglehetősen szerény körülmények között működő biológiai intézet Klebelsberg Kuno indítványozására települt át Tihanyba. A kutatóintézet új székhelye 1926-27 között épült fel Kotsis Iván tervei alapján. Az eredeti épületegyüttes a központi főépületből, a kutatói lakóházból és egy vendégházból állt. A szállószerűen kialakított vendégházat később emelettel bővítették, a lakóházat kutatóépületté alakították, a tudósok elhelyezésére pedig hat lakóház épült az intézet közelében. Vass Elemér is egy ilyen házban kapott lakást 1950-ben, szemben a kutatóintézet vendégházával. Ezt a kétszobás otthont – amely a festő művészi kiteljesedésének helyszíne lett – népes baráti társaság látogatta: „Alig fordult meg művész, író, tudós Tihanyban, aki elkerülte volna Vass Elemér kis szobából álló „műtermét". S aki ott megjelent, valamiképpen mindig meggazdagodva távozott. Ki képpel a kezében, ki anélkül, de a szívében még az utóbbi is” – írta Szij Rezső 1976-ban A Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeiben. A művészt sok más neves vendég mellett Szabó Lőrinc, Illyés Gyula és Borsos Miklós is látogatta.

Vass Elemér számos munkájában visszaköszön a tihanyi táj, a Balaton vize, amelyre gyakori betegeskedése miatt később már csak ablakából tekintett ki a festő. Egyre gyengülő egészsége végül szobafogságba kényszerítette, ám annak ellenére, hogy képeinek témája enteriőrökre és csendéletekre korlátozódott, mégis a bezártságban – a biedermeier bútorok, a népművészeti és a mindennapi tárgyak társaságában – születtek legelismertebb, legérzékenyebb művei. Ebből az utolsó korszakból származó alkotásait 1957-ben a budapesti Csók István Galériában rendezett kiállításon mutatták be. Vass Elemér a megnyitón még részesülhetett a neki járó elismerésben, pár héttel később azonban legyőzte a betegség.

A 70 évesen elhunyt festőművészt a tihanyi temetőben helyezték végső nyugalomra, két évvel később pedig emléktáblát avattak a házon, amelyben hét évig élt és alkotott. Az avató ünnepségen Illyés Gyula mondott beszédet: „Az a szerény kis szoba ott esztendőkig a magyar szellemi élet egyik legmeghittebb fészkévé emelkedett. Nem volt jelentékeny és jószándékú magyar művész, de külföldi sem, aki erre haladtában nem állt volna meg, s nem kapott volna egy félórai lélek-magaslati levegőt.” Somogyi Marianna pedig így emlékezett meg a tihanyi műteremről és egykori lakójáról: „Itt a hangulatos kedves otthonban egyszeriben elfelejti az ember a fanyar illatú, szürkén, szelesen érkező őszt. Úgy kint reked az, mintha nem is létezne, mert a falakról ragyogás, illat, napfény árad. A virágok, napraforgók és a margaréták mosollyal, derűvel, tavaszi sugárzással varázsolja közénk az eltávozott művészt. Mintha ott ülne most is kedvenc sámliján a cserépkályha mellett mesterünk, a kedves Papi” – olvasható a Veszprémi Napló 1962. szeptemberi számában.

A tihanyi Klebelsberg Kuno utca 16. alatti ház falán fehér márványtábla őrzi Vass Elemér emlékét. A rajta látható bronz plaketten Borsos Miklós szobrászművész örökítette meg a festő portréját, fején azzal a „képtelenül gyűrött kalappal”, amelyet a Balaton-partján horgászva gyakran viselt.

Tábi Emőke

 

Vámbéry Ármin

„Sánta dervis” a rakparton

Vámbéry Ármin / Belgrád rakpart 24.

A Belgrád rakpart 24. szám alatti háromemeletes, szecessziós bérház második emeleti lakásában élt a XIX. század egyik legismertebb magyar tudósa, Vámbéry Ármin. Az 1832-ben, Szentgyörgyön született Vámbéry 12 éves korában szabóinasnak, majd házitanítónak állt, azonban hamar kitűnt eszével, így barátai, pártfogói támogatásával folytathatta középiskolai tanulmányait. Tizenhat éves korára autodidakta módon megtanult latinul, franciául, németül, angolul, oroszul, szerbül, emellett több skandináv nyelvet is ismert. A Piarista Gimnáziumban töltött évek után fordult a török nyelv és kultúra felé, 1857-ben pedig Eötvös József báró támogatásával négy évet töltött Konstantinápolyban, tudományos munkássága ekkor vette kezdetét. 1861-ben már az MTA támogatásával utazott Közép-Ázsiába, hogy felkutassa a magyar őshazát. A gyerekkora óta sántító Vámbéry az álcázás mestere volt, Rasid Effendi néven, dervisruhát öltve tanulmányozta a Török Birodalomtól keletre élő népek életét. Nagy jelentőségű Közép-Ázsia földrajza és néprajza, valamint a török filológia területén végzett munkássága – a magyar nyelv török eredetét vallotta. 1865 és 1904 között a keleti nyelvek tanára volt a pesti (1873-tól budapesti) tudományegyetemen, itt alapította meg a világ első turkológiai tanszékét, emellett aktív szerepet vállalt a Magyar Földrajzi Társaság létrehozásában. Utazásainak és írói tevékenységének köszönhetően nemzetközileg elismert orientalista lett, tanácsait gyakran kérte ki a török és az angol kormány, a Royal Geographical Society pedig tagjai közé választotta.

„Lord Curzon of Keddlestone India alkirálya látogatta meg Vámbéryt, aki akkor betegen feküdt. A régimódi gangos lakás nem volt összkomfortos és Vámbéry egy éjjel meghűlt. Lord Curzon azonnal értesítette Viktória királynőt, hogy Vámbérynek jó felszerelésű lakásra volna szüksége. A királynő méltányolta alkirályának javaslatát és Vámbérynek évi kétszáz arany fontot utalt ki házbérre. Így a takarékos tudós kénytelen volt ócska bútoraival a rakpart újonnan épült 24. számú ház II. emeleti óriási méretű ötszobás lakásába költözni. A házban lift nem volt, és amikor az öreg urat a lépcsőházban felkísértem, testi erejére büszkén hivatkozva így szólt: Nekem nem kell lift. Nem is tudom, van-e még egy ilyen erős ember a világon!” – olvasható a szintén orientalista Germanus Gyula visszaemlékezése a Magyar Nemzet 1966-os számában. Vámbéry haláláig, 1913-ig élt a Belgrád rakpart (az egykori Ferenc József sétány) 24. szám alatti szecessziós bérházban. A Heinrich Alajos megrendelésére, Riva József tervei alapján épült ház 1930-ban a Német Birodalmi Kincstár tulajdonába került, egy évtizeddel később pedig a Belügyminisztérium részére alakították át az irodákat – derül ki a Budapest100 kutatásából. A XX. század második felében több egyesületnek és szövetségnek adott otthont, többek között a Magyar Nők Demokratikus Szövetségének, 1956-ban az Országos Nemzeti Segély központja működött az épületben, később pedig a Független Kisgazdapárt székháza volt.

Jancsó Ágnes

 

Varga Katalin

„Nem készültem gyermekírónak…”

Varga Katalin / Közraktár utca 12/a

Tíz éve, 2011. augusztus 4-én hunyt el Varga Katalin költő, író. A Gőgös Gúnár Gedeon és a Mosó Masa mosodája című, mára már ikonikussá vált gyermekkönyvek szerzőjének nevét – amit szinte mindenki ismer, aki Magyarországon végezte az általános iskola első osztályait – egykori lakhelye, a Közraktár utca 12/a falán emléktábla is őrzi.

Varga Katalin 1928. március 26-án született Budapesten. Egyetemi tanulmányait közgazdász szakon kezdte meg, de végül az ELTE bölcsészkarán szerzett magyar szakos tanári diplomát. 1953-tól a Szépirodalmi Könyvkiadónál dolgozott referensként, majd szerkesztői és főszerkesztői pozícióban. Az irodalmi pályán költőként indult el, első verseskötete 1960-ban jelent meg, amelyet a hatvanas években további három kötet követett. 1974-ben jelentkezett először prózával, ekkor látott napvilágot az Árpa és gödölye című regénye.

„Van ebben valami sorsszerű: az történt, hogy a nagyobbik fiamról kiderült, hogy diszlexiás. Kívülről tudja az oldalakat, csak éppen olvasni nem tud. Bejártam a tanító nénihez, fölirkáltam azokat a szó oszlopokat, amelyeket gyakoroltak. Ebből lett voltaképpen a Gőgös Gúnár Gedeon” – mondta el talán legismertebb művének születéséről a Könyvhét portál vele készített interjújában. A Gőgös Gúnár Gedeon 1962 karácsonyára jelent meg, a korszak egyik legjobb grafikusa, Lukács Kató illusztrációival. Mára már túl van a 49. kiadáson. Folytatásának, a Mosó Masa mosodájának, amely a helyesírás fejlesztését szolgálja, 2018-ban jelent meg a 38. kiadása.

A pedagógiai jellegű műveken kívül is sok mesét, verseskönyvet, mese- és ifjúsági regényt írt. „Négy gyermekem van. Ennek köszönhető végeredményben, hogy gyermekkönyveket is írni kezdtem, mert nem készültem gyermekírónak…” – vallotta magáról. A Barátom, Bonca és a Legyél te is Bonca!, valamint A zöld torony című könyveiből film is készült. 1976-ban József Attila-díjjal tüntették ki, ugyanebben az évben elnyerte a müncheni televíziós fesztivál díját is. 1998-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét, 2008-ban pedig életművéért vehetett át elismerést a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

A Közraktár utca 12/a 1910-ben épült Paulheim István és Weninger Ferenc tervei alapján, egy négy bérházból álló épületegyüttes részeként – tudhatjuk meg a Budapest100 kutatásaiból. A négy lakóházból kettő a Közraktár utcából, a másik kettő pedig a Lónyay utcából nyílik, egy olyan különleges alaprajzi konfigurációt alkotva, amelynek révén az épületpárok között az egymáshoz csatlakozó oldaludvaraikból tulajdonképpen egy saját, privát utca alakul ki.

Pesti Monika

 

Varsányi Irén

Polgári kényelem a Vígszínházzal szemben

Varsányi Irén / Szent István körút 11.

„Az író ír, a festő fest, a szobrász farag. A színésznő pedig szerepet tanul. Mondjuk: lelkeket mintáz, életeket akar belevetíteni egyetlen mozdulatba. Szobája műhely. Élete munka. Szakadatlan munka” – vallotta Kosztolányi Dezsőnek adott interjújában Varsányi Irén. A színművésznő egykori lakhelyének falán elhelyezett emléktábla szerint 30 éven át élt a Szent István körút 11. szám alatt álló házban, csupán 200 lépésnyire a Vígszínháztól.

A „magyar színjátszás legendás művésznője” 144 éve, 1877. augusztus 11-én látta meg a napvilágot Győrben. Születésekor Wollner Malvin néven anyakönyvezték, nevét csak később, fővárosi tanulmányai alatt változtatta Varsányi Irénre. Szülei hamar elváltak, majd édesanyja egy újabb házasság után megözvegyült – ekkor már két lánygyermekről gondoskodott, akik számára igyekezett a legjobb iskoláztatást biztosítani. Malvin már a polgári iskolában kitűnt tehetségével, maga az igazgató is arra biztatta, hogy tanulmányait színiiskolában folytassa. 1894-ben fel is vették a Színművészeti Akadémiára, így a család Budapestre költözött. Még nem volt kezében a diploma, Ditrói Mór színházi rendező máris szerződtette az ígéretes színészpalántát az újonnan megalakult Vígszínházhoz. Az elkövetkezendő években az egyre sikeresebbé váló teátrum „ikercsillagaiként” ünnepelték Varsányi Irént és színpadi partnerét, Hegedűs Gyulát. A színésznő a francia vígjátékok és bohózatok után Csehov-darabokban mutatta meg tehetségét, valamint Molnár Ferenc számos drámájában formálta meg a női főszereplő alakját.

Varsányi Irén 1904-ben ment férjhez Szécsi Illés gyáros-földbirtokoshoz, aki egyike volt a Vígszínház alapítóinak. Házasságukból két gyermek született, Pál és Terézia. A család a Vígszínházzal szemben, az akkor még Lipót körút 7. szám alatt álló bérház egyik tágas emeleti lakásában élt, amelynek berendezéséről így írt Kosztolányi Dezső a Színházi Élet 1925/41. számában: „Sehol semmi jele annak, hogy itt lakik a legnemesebb, leghalkabb színésznő, kinek a mozdulatai csöndet parancsolnak és hangja, mint templomi csengetyü, csendül meg a színpadon. Polgári rend. A falon nincsenek babérkoszorúk, nincsenek berámázott színlapok, hervadt csokrok, nincsenek arcképek százai, a tisztelők, hódolók ajánlásával. A színésznői élet e trófeumjait másoknak hagyja. Minden a helyén. Csillár ég, mely halványsárga fényt szitál a polgári, zöld karosszékekre.”

Varsányi Irént szerény, botrányoktól mentes színésznőként, példás háziasszonyként ismerték kortársai, aki a próbák alatt is szívesen hímzett, varrt, gobelinezett, és gyakran kijárt gyermekeivel a Margitszigetre. Házassága biztosította számára a polgári jólét minden kényelmét, azonban korlátok közé is szorította. Ennek tulajdonítható a makulátlan színésznő hírnevén esett folt: 1910 táján ugyanis szerelembe esett Molnár Ferenccel, aki akkoriban A testőr című darabját rendezte a Vígszínházban. Érzéseit megvallotta férjének, aki onnantól fogva csak kísérettel engedte a színházba – a furfangos csábító azonban a színpadi kellékek helyett saját leveleit csempészte be a színésznő számára. Varsányi Irén már elszánta magát a válásra, gyermekeit hátrahagyva édesanyja Borz utcai lakásába költözött. Férje ugyan beleegyezett a házasság felbontásába, de addig is megtiltotta a szerelmeseknek, hogy találkozzanak. Molnár azonban erre is talált megoldást: szállodai szobákat vett ki a légyottjaikhoz. Miután erre fény derült, a két férfi párbajozott, Molnár börtönbe került, a színésznő pedig lánya betegségéről tudomást szerezve végül visszatért családjához és korábbi életéhez. A kellemetlen közjáték után többet nem is beszélt az íróval, a színházban csak közvetítőn keresztül kommunikáltak. A depresszióra hajlamos Molnár Ferencet megviselte a szakítás, öngyilkosságot kísérelt meg – elmondása szerint Varsányi Irén volt élete szerelme.

Az ötvenes éveiben járó színésznő hosszú ideje küzdött epebántalmával, 1932-ben megműtötték, azonban pár nappal később komplikáció következtében elhunyt. Egykori otthona, a Szent István körút 11. szám alatt álló bérház – ahol Hegedűs Gyula és felesége is élt – Haggenmacher Henrik svájci származású gőzmalom-tulajdonos és sörgyáros megrendelésére épült Hubert József 1897-ben készült tervei alapján. Az eredeti elképzelés szerint az épületben kávéház és lift is működött – tudható meg a Budapest100 kutatásából. A főbejáraton túl aranyozott gipszstukkókkal díszített, vörös márványpadlós előtér található. A lépcsőházban kovácsoltvas, fakapaszkodós korláttal ellátott lebegőlépcső vezet fel az emeletekre.

Tábi Emőke

 

Végvári Tamás

Végvári Tamás és a Dugattyús ház

Végvári Tamás / Margit körút 15–17.

Vannak különös együttállások. Ilyen Végvári Tamás és a Margit körút 15–17-es szám alatt álló ház kettőse. Különleges, megnyugtató hangszínnel megáldott színészünk ugyanis akkor született, amikor ez a ház elkészült. Ide vitték haza a szülei, mikor megszületett 1937-ben és itt élt 73 évig, egészen 2010 májusában bekövetkezett haláláig. A ház is híres lett és a színész is. A színész már megpihent, de a ház még ma is áll és 2018 nyara óta egy Péter Vladimír szobrászművész által készített táblával őrzi Végvári Tamás emlékét a Mecsek utcai bejárat mellett.

Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes és kiváló művészünk Budapesten született 1937 májusában. A Színművészeti elvégzése után egy időre elhagyta a Margit körutat és Budapestet. Nagyjából 10 éves kitérőt tett a vidéki színházak világába, játszott Pécsett, Veszprémben, majd Szegeden, végül a hetvenes évek elején visszaszerződött a fővárosba és itt is maradt haláláig. Számtalan filmszerep mellett a Thália, a Nemzeti, majd az akkor alakuló Katona József Színház után 2004-től az Örkény Színház társulatában játszott. Utolsó alakítása éppen egy Örkény-karakter volt, a Macskajátékban játszotta Csermlényi Viktort. Minden szerepében hiteles és természetes volt. Szinkronszínészként is minőséget teremtett: állandó hangja volt a világszerte népszerű természetfilmesnek Sir David Attenboroughnak és olyan kiváló színészeknek, mint Al Pacino, Ben Kingsley, Robert De Niro, vagy Harrison Ford. Egy életre választott párt, feleségével Győry Franciska színésznővel ötven évet éltek le együtt.

Otthona, a Margit körúti íves sarokház, a hazai Bauhaus egyik legismertebb épülete, amely 1937-ben épült a nevezetes tervezőpáros, Domány Ferenc és Hofstätter Béla tervei alapján. A Margit körút – Rómer Flóris utca – Mecset utca által határolt épületben eredetileg a Weiss Manfréd cég alkalmazottai, közép- és felsővezetők laktak. A ház a hangzatos és könnyen megjegyezhető Weiss Manfréd Vállalatok Elismert Nyugdíjpénztárának bérháza névre hallgatott. A népnyelv nyilván nem tanulta meg ezt a nevet, helyette Dugattyús-házként emlegették a Margit körút 15-17. alatt álló épületet, méghozzá a liftek miatt. A két épületrészt összekapcsoló közös lépcsőházban ugyanis egy-egy csodás, fredálvázas üveghengerben dugattyúkén mozgó lift keltett ámulatot a főváros lakosságában. A tágas és elegáns lépcsőház a harmincas években nagyon modernnek számított, de még ma is csodájára járnak. Az épület mindkét szárnyában emeletenként 3-3 lakást álmodtak egy kisebb garzont és két tágasabbat, illetve a szárnyak között középen elhelyezett lépcsőháznak köszönhetően senki nem él sötétebb, udvari lakásban. Az építészek nívós folyóirata a Tér és Forma 1938. júniusi számában 15 oldalon keresztül foglalkozott a Mecset utcáról és a Margit körútról is külön bejárattal rendelkező, lejtős telekre épült házzal, melyben a lejtés miatt nagyjából másfél szintnyi eltolódást is be kellett kalkulálni. Míg a körúton 6 emelet magasodik a földszinti üzlethelyiségek felett, a mecset utca felől csak öt emelet van. A tetőn mindezek felett egy hatalmas villalakást és a Margit körút fölötti részen egy sportiskolának elképzelt kisebb építményt is.

Juhász Réka

 

Veszelinov András

A Syrius dobosa a Karinthy Frigyes úton

Veszelinov András / Karinthy Frigyes út 10.

Nemcsak pontos ritmusjátéka, hanem kitűnő humora miatt is nagyon szerették zenésztársai – hangzott el Veszelinov Andrásról annak az emléktáblának az avatásán, amelyet születése 75. évfordulójának tiszteletére helyeztek el egykori lakhelye, a Karinthy Frigyes út 10. falán.

Andriska vagy Veszelka, ahogy barátai hívták, 1946-ban született. Tősgyökeres XI. kerületi volt, a zeneiskolában hegedülni, majd tangóharmonikázni tanult, a gimnazista társaival együtt alapított zenekarban kezdett el dobolni. Miután különböző formációkkal dzsesszt játszott, 1964-ben csatlakozott az Atlantis együtteshez. Három évvel később már a Metro dobosa volt, amelyet olyan nevek fémjeleztek, mint Sztevanovity Zorán és fivére, Dusán. Az együttes zenéjét több kislemez mellett az Ezek a fiatalok című film is megörökítette.

1969-ben hívták át a Syriusba, a magyar progresszív és dzesszrock egyik legjelentősebb zenekarába, amely 1970–1973 között élte fénykorát. Az együttes egy meghívásnak köszönhetően kijutott Ausztráliába is, ahol 1971-ben elkészítették a Devil’s Masquerade című nagylemezt. Az ördög álarcosbálja címmel egy évvel később itthon is megjelent a lemez, azonban csak kis példányszámban. Ebben az időszakban csatlakozott az együtteshez Tátrai Tibor, mivel az ausztrálok egy gitárossal együtt várták vissza a Syriust. Az út azonban meghiúsult, ami oda vezetett, hogy több zenekari tag is távozott az együttesből, sőt az országból is. A Syrius új felállásokban játszott tovább, de régi sikereit nem tudta újra elérni.

1976-ban Veszelinov átigazolt az Apostol együttesbe, amely 1981-től a Rock Színház zenekaraként működött. Ekkor kezdődött el kapcsolata a színház világával, amit később kisebb színészi szerepek is követtek. A Madách Színházban főleg Hofi Géza partnereként játszott, fellépett az Élelem bérében és a Hoféliában, de szerepelt többek között Molnár Ferenc és Neil Simon darabokban, valamint az Operaház fantomjában is.

A Syrius 2001-ben még utoljára összeállt egy paksi és egy margitszigeti koncertre, a fellépésekre többek között az együttes egyik legendás alakja, Orszáczky Jackie is hazajött. Veszelinov 2007-ben, Orszáczky pedig egy évvel később hunyt el.

A Karinthy Frigyes út 10. alatti historizáló stílusú lakóház 1906-ban készült el eredetileg három, nagy belmagasságú emelettel, amelyekre a hatvanas években építettek rá még két alacsonyabb szintet. Fő jellegzetességét a függőlegesen egybekomponált erkélyek, loggiák és zárterkélyek adják. Lágymányos sokáig az itt kiszélesedő Duna árterülete volt, csak a 19-20. század fordulóján kezdett beépülni, így ez az épület az elsők között volt a környéken. A lakók – a kerület honlapján megjelent – visszaemlékezései szerint az akkori nevén Verpeléti út másik oldalán sokáig még egy kis tavacska volt található, ahol nyáron a gyerekek boldogan pancsoltak.

Pesti Monika

 

Vogel Eric

Vogel Eric és a Marek József utca 4.

Vogel Eric / Marek József utca 4.

Vogel Eric, híres díszlet- és jelmeztervező 1907. június 22-én Vogel Imre néven, egy szobafestő-mázoló mester fiaként látta meg a napvilágot a budapesti „Csikágóban” – a Keleti Pályaudvar és környéke az 1880-as évektől az amerikai nagyvároshoz hasonló rohamos fejlődése miatt kapta ezt a becenevet. Vogel Eric a mai Marek József (akkor Elemér) utca 4. szám alatti bérházban szüleivel és húgával élt együtt. Tizenöt éves korától Fényes Adolf és Herman Lipót festőiskolájába járt, itt kezdett el rajzolni, majd 1925–27 között Bécsben képezte magát tovább. Esti tagozaton végezte az Iparművészeti Főiskolát, délelőttönként pedig Ferenczy Sándor belsőépítész műtermében dolgozott. Bécsben ismerkedett meg a színház és a filmgyártás világával, és nevét is itt változtatta meg Kálmán Imre zeneszerző javaslatára. 1927-ben visszalátogatott Magyarországra, ahol a pesti éjszaka végül maradásra csábította. Tehetségét és csodálatra méltó kreativitását főként az operett és a revü világában kamatoztatta, de álmodott fellépőruhákat a cirkuszi előadók és jégtáncosok számára is.

Vogel Eric idősebb korában sem tette le a ceruzát. Pagony utca 16. szám alatti lakásában még 85 évesen is nagy lelkesedéssel és kifogyhatatlan leleményességgel – és egy kisebb állatsereglettel körbevéve – alkotott. A derűs kedvű tervezőművész magát az „élet illusztrátorának” vallotta: színes, mozgalmas munkáit áthatja a humor és az erotika. 1996-ban még a Rátonyi Róbert által rendezett Csárdáskirálynő című operett előadására készült a Szolnoki Szigligeti Színházban, a bemutatót azonban már nem láthatta. 89 évesen hunyt el.

Bár az élet korán távol sodorta a családi otthontól, Vogel Eric számára mindig is kedves maradt a Marek József utca 4. szám alatti lakóház, amely – A mi Erzsébetvárosunk blog szerint – 1898-ban épült Schütz Rezső és Tőry Emil műépítészek tervei alapján. A Kardos Adolf megrendelésére készült háromemeletes, egyudvaros bérházat az új tulajdonos, Szilágyi Lajos kérésére 1914–15 között jelentősen átépítették. A ház falán a művész 90. születésnapja alkalmából elhelyezett márvány emléktáblán annak a karikatúra-portrénak a másolata látható, amelyet Koós János énekes és színművész ajándékozott egykor az elismert díszlet- és jelmeztervezőnek. Vogel Ericet 2007-ben Erzsébetváros díszpolgárává avatták.

Tábi Emőke

 

Vukán György

Egy jazz-zongorista fogorvos a Kis-Sváb-hegyen

Vukán György /Határőr út 19/b

Vukán György zongoraművész, zeneszerző, aki azonban nemcsak a fekete-fehér billentyűk között ismerte ki magát, hanem a fogászati kezelések világában is, a hatvanas évek végétől a Határőr út 19/b alatti társasház legfelső szintjének utcára néző lakásában élt.

1941-ben Budapesten született, de nyolcéves koráig Kőszegen nevelkedett, ahol édesapja sebész főorvosként és kórházigazgatóként dolgozott. A Rákóczi u. 6. alatti ház ma Vukán-jazzudvar néven a város fontos zenei helyszínei közé tartozik. 1949-ben a „klerikális reakciósnak” minősített családnak el kellett hagynia Kőszeget, ekkor édesanyja szülővárosába, Szombathelyre költöztek, Vukán itt végezte el a gimnáziumot. Mint rendkívüli zenei tehetséget már 14 évesen felvették a Zeneakadémiára, azonban rossz káderlapja miatt kollégiumot nem kapott, hétvégenként járt fel Wehner Tibor zongoraművész óráira.

1964-ben Budapesten fogorvosi diplomát szerzett, majd a Honvéd Kórházban kezdett el dolgozni. 1971-től a Központi Stomatológiai Intézet osztályvezető főorvosa volt. Zenei pályafutása mellett folyamatosan fogorvosként is praktizált. Világszabadalomként egy fogászati mérőműszer kifejlesztése is a nevéhez fűződik, amely a fém alapanyagú tömésekből és fogpótlásokból kioldódó anyagokat és ezek esetleges patologikus hatását mutatja ki.

Vukán György elsősorban jazz-zongoristaként és zeneszerzőként vált ismertté. Európában, az Egyesült Államokban és Japánban rengeteg koncertet adott, amelyeken a jazz és a hozzá közelálló műfajok nemzetközi nagyságaival játszott együtt. Számtalan díjat nyert el, többek között a Montreux-i Jazz Fesztivál Sajtó-díját 1968-ban, a Balázs Béla-díjat 1978-ban, az év legjobb jazz-előadóművészeként és zeneszerzőjeként az EMeRTon-díjat 1993-ban és a Kossuth-díjat 2012-ben. Több mint 140 filmhez írt zenét, a legismertebbek: A tanú, Az ötödik pecsét, Te rongyos élet, Hanussen, vagy a sorozatok közül a Linda, ezenkívül komponált balettzenét, operát, misét, szimfonikus, verseny- és kamaraműveket. Híres volt gyors munkatempójáról, a megrendelt filmzenék „tegnapra” elkészültek, részben annak is köszönhetően, hogy a fiókjában mindig sok zenei ötlet lapult. 1990-ben alakította meg Berkes Balázzsal és Balázs Elemérrel a Creative Art Jazz Trio-t, amely a következő évtizedek meghatározó formációja lett, a Liszt Ferenc Kamarazenekarral 1996-ban játszott közös hangversenyük Hollandiában elnyerte az "Év Koncertje" címet. 1999-ben Horgas Eszterrel együtt a Class Jazz Band-et a cross-over népszerűsítésére hozták létre. Hetvenen felül is évente több mint száz koncertet adott. 2013 augusztusában Agárdon, a nyaralójában hunyt el.

1969-től élete végéig a XII. kerületben, a Határőr út 19/b alatti társasházban lakott. Ahogy a Heti Válasznak 2012-ben adott interjúban elmesélte, a hatvanas évek lakáshiányos helyzetében óriási szerencsének érezte, hogy az akkor frissen elkészült házban lakáshoz tudott jutni, bár a dolog nem volt egyszerű, sok „kanyar és küszködés” volt benne, a családi barátoktól kapott és az OTP-kölcsönt pedig hosszú éveken át törlesztette. A négyszintes lakóház a korszakra jellemző későmodern stílusban épült fel, a 19/a alatti szomszédjához képest némileg kevésbé igényes hangvétellel. A régi családi bútorokkal berendezett lakásban állt ugyan egy pianínó, amit Vukán A tanú című film zenéjének tiszteletdíjából vett, a lakók azonban sosem hallották gyakorolni. Mozgalmas élete során nem sok időt töltött otthon, másrészt úgy gondolta, hogy „aki nyolc órát gyakorol naponta, inkább hagyja abba a zongorázást. A zenét kár forszírozni, annak természetesen, magától kell jönnie, az ember szívéből."

Pesti Monika

 

Weichinger Károly

Építészek találkozása a Mészöly utcában

Weichinger Károly / Mészöly utca 5.

„A városnak állandóan mesélni kell az utcán járóknak. Az epikát bele kell vinni az építészetbe és a várostervezésbe. Értik, kérem” – oktatta Weichinger Károly a hallgatóit. Weichinger kezdő éveiben az Országos Iparművészeti Iskolán és a Műegyetemen tanított, majd 1945-ben az utóbbi intézmény Városépítési, 1946-69 között pedig a Középülettervezési Tanszékének volt a vezetője, ahol építészgenerációk sorát nevelte ki. Legjelentősebb épületei: a pálos kolostor a Gellért-hegy lábánál, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium, a pécsi pálos templom és az 1938-39-es New York-i világkiállítás magyar pavilonja. 1954-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.

A Gellért-hegy aljában a Mészöly u. 5. szám alatti lakóházat, ahol Weichinger élt, Medgyaszay István tervezte 1933–34-ben. Az 1877-ben született Medgyaszay a bécsi Képzőművészeti Akadémia építészeti mesteriskoláján Otto Wagner tanítványa volt, majd egész pályafutása során az akkor újdonságnak számító vasbetonépítés segítségével igyekezett egy jellegzetesen magyar építészeti stílust kialakítani. Tervezett a gödöllői művészkolónia számára, dolgozott Párizsban Hennebique irodájában, felépítette Veszprémben az első magyar vasbeton színházat, bejárta Egyiptomot és Indiát, előadásokat tartott Bécsben, Rómában és Bombayben.

Pesti Monika

 

Weltzl János

Egy Corbusier-tanítvány Lágymányoson

Weltzl János / Bercsényi utca 14.

A Bercsényi utca 14. alatti lakóház Weltzl János építész tervei alapján 1941–1942-ben épült fel Weltzl Károly és felesége, Gerber Erzsébet számára, ahogy azt a Budapest Főváros Levéltára Lakás –Történet című internetes portálján olvashatjuk. Az épületet a Tér és Forma 1943/8 számában egy cikk is bemutatta, amelyet Fischer József írt, ebből sok további részletet tudhatunk meg a lakóházról. Weltz a legfelső szinten a saját részére alakított ki egy kétszintes műteremlakást, amiből arra következtethetünk – bár erről nincs közelebbi információnk –, hogy a megbízók a szülei vagy közeli rokonai lehettek. A kor legmodernebb törekvéseit tükröző lakást azonban nem sokáig élvezhette: 1944-ben Budapest ostroma során – több forrás szerint egy bombatámadásban – életét vesztette.

A Radó Sándor cégének kivitelezésében elkészült bérház a kor lakóházépítésén belül nagyon magas nívót képviselt. A Tér és Formában megjelent cikk utca felőli fotóján jól látszik, hogy ekkor ez volt az utolsó épület a Bercsényi utca páros oldalán. A sóskúti mészkővel burkolt utcai szárnyban Weltzl szintenként három darab kétszoba-hallos lakást alakított ki, az udvari szárnyban pedig egy további hasonló lakást, nagy figyelmet fordítva arra, hogy ne legyenek zavaró átlátások. A hatodik emelet alaprajza eltér az alatta lévőktől, itt helyezkedett el a műteremlakás alsó szintje, ahonnan egy íves vonalvezetésű, rendkívül modern hangvételű lépcsőn lehetett feljutni a műterem galériájára. Az építész stúdió ezen kívül a lépcsőházból is megközelíthető volt. A lakóház másik különlegességét az erkélyekkel egybeépített, háromszög alakú virágtartó lemezek adják, amelyek napjainkban sajnos nincsenek igazán kihasználva, pedig a ma divatos zöldhomlokzatok előfutárának tekinthetők. A ház bejárata, előcsarnoka és lépcsőháza szintén figyelemreméltó, az építése idején igen korszerű hangvételt ütött meg.

Weltzl János 1914-ben született Budapesten, 1936-ban szerzett építész diplomát, ezután Le Corbusier műtermében dolgozott. Hazatérve több tervpályázaton is sikeresen vett részt, így például az új, ferihegyi repülőtér forgalmi épületének megtervezésére 1939-ben kiírt pályázaton Schall Józseffel közös terve megvételt nyert. 1940–42 között épült fel a tervei alapján a pesterzsébeti nyugdíjintézet kislakásos telepe. 1943-tól a Tér és Forma szerkesztőségének tagja volt, Major Máté, Kismarty-Lechner Jenő és Granasztói Rihmer Pál mellett. A szerkesztőség Fischer Józseffel együtt 1944 végén összeállított egy memorandumot „Az építészet háború utáni feladatai Magyarországon” címmel, az újjáépítés számára útmutatónak szánt írás megjelenését Weltzl János azonban már nem érhette meg.

Az építtető Weltzl Károly gépészmérnök 1879-ben született Budapesten, és ugyanitt is hunyt el, de a halála pontos dátumát nem ismerjük. Pályája elején a Ganz-gyár különböző részlegeiben dolgozott, majd 1920-ban önálló mérnöki irodát nyitott. A második világháború után a Műegyetem tudományos osztályvezetőjeként tevékenykedett. Sokrétű szakmai munkáján belül egyik kiemelkedő teljesítménye volt az első korszerű vasúti motorok, például a HÉV egyenáramú motorainak megalkotása. A szakírói tevékenysége is jelentős, mintegy 300 cikk és tanulmány kötődik a nevéhez.

Pesti Monika

 

Weöres Sándor

Bóbita, bóbita… Weöres Sándor és Károlyi Amy

Weöres Sándor / Törökvészi út 3/c.

105 éve, 1913. június 22-én született Weöres Sándor, a gyermeklelkű költő, a formák és rímek mestere. 1947-ben vette feleségül Károlyi Amy műfordító-költőnőt, akivel a II. kerületben élték le közös életüket. Előbb a Törökvészi út 3/c-ben laktak csaknem 30 évig, majd a hetvenes évek elején a néhány utcával feljebb, a Muraközi utca 10/A-ban vettek meg egy telket, s az itt épült ház a költő utolsó otthona volt. Noha nem érdekelte őket a politika, házasságkötésük után nem sokkal a regnáló hatalom elvette publikálási jogukat, sem Sándor, sem Amy nem szólalhatott meg saját jogon, csak műfordítással foglalkozhattak. A hallgatást 1955-ben Weöres Bóbita című kötete törte meg, benne a mindenki által ismert A tündér című verssel: „Bóbita, Bóbita táncol/körben az angyalok ülnek/ békahadak fuvoláznak/ sáskahadak hegedülnek…”

Weöres Sándor a rózsadombi lakás konyhájából nyíló kis cselédszobában alkotott. Elég volt neki egy apró szoba, kis asztallal, ahol írni tudott, ággyal, ahová ledőlhetett és néhány székkel, ahol látogatóit fogadhatta. Amy volt az, aki a háztartást vezette, az ügyeket intézte, mert Sanyika a költészeten kívül kevés dologban mélyedt el szívesen. Egyesek szerint Amy rátelepedett Weöresre, mások szerint a pusztulástól mentette meg azzal, hogy otthont, kereteket teremtett a magát szétaprózni és feloldani vágyó költő számára.

Csernus Mariann érdemes művészünk így ír erről: „Ismertem a »polgári jólét« otthonait, a törökvészit, a könyv-hátán-könyv lakást, Amy lánykori kibombázott otthonának relikviáival, egynéhány gyönyörű bútorral, ami nem hinném, hogy feltűnt volna Sándornak. Mindegy volt, hogy miben él, csak egy cellányi hely kellett neki, egy sima asztal, hogy dolgozhasson, és mindegy volt, hogy mit eszik, mindegy volt, mit vesz fel. A zoknit, alsót, inget ki kellett neki készíteni, a hajat megfésülni, amolyan polgári módon.”

A Rózsadomb a II. kerület keleti részén, hegyvidéki területen fekszik. A szomszédos városrészek: Országút, Rézmál, Vérhalom, Szemlőhegy és Felhévíz; határai a Bimbó út, Alsó Törökvész út, Vérhalom utca, Veronika utca és a Zivatar utca. Bár a Rózsadomb elnevezés hivatalosan csak erre a viszonylag kis városrészre utal, tágabb értelemben véve így nevezik a II. kerület egyes hegyes-dombos terepen elhelyezkedő, előkelő luxusövezeteit is, mint Csatárka, Látó-hegy (Gugger-hegy), Pálvölgy, Zöldmál, Szemlőhegy, Törökvész, Vérhalom, Rézmál. A Károlyi-Weöres házaspár Törökvész úti és Muraközi utcai otthona is a kerület Vérhalom nevű részén található. A Törökvész úti otthon falán 2009. június 22-én, a költő halálának 20. évfordulóján helyezett el emléktáblát a kerületi önkormányzat.

Juhász Réka

 

Zala György

Zala György egykori műterme a Városligetnél

Zala György / Stefánia út 111.

A millennium egyik legfoglalkoztatottabb hazai szobrászművészének, Zala Györgynek a villája – melyben grandiózus méretű szobrászműhelyt is kialakíttatott – 1899-ben készült el az Ajtósi Dürer sor és a Stefánia út találkozásánál.

A Zala élettörténetét részletesen bemutató Valóság lap 2005/3. számából tudjuk, hogy eredetileg Mayer családnéven 1858. április 16-án látta meg a napvilágot a ma Szlovéniához tartozó Lendván. A fiatalon megárvult fiút Pápán és Városlődön élő rokonok vették gyámság alá, utóbbi településen a nagybátyja kőedénygyárában már bontogatta művészi szárnyait. Tehetségét és műveltségét elsőként a mai Eötvös József Gimnázium elődjében, a belvárosi reáliskolában, majd az érettségi megszerzése után a Műegyetemen és a Mintarajztanodában csiszolta, ekkor azonban még festői ambíciókkal. Mindössze 21 éves volt, amikor egyik szobrának köszönhetően felvételt nyert a Bécsi Akadémiára, majd külföldön, Bécsben és Münchenben töltött évek következtek életében. Zala keze munkáját olyan művek őrzik ma is, mint a Hősök terén található Mátyás király és Gábor arkangyal szobor, vagy a Döbrentei térre áthelyezett, Erzsébet királynét ábrázoló alkotás.

1884-ben visszaköltözött Magyarországra, a megfelelő műterem hiánya azonban folyamatos problémát jelentett számára, megoldásként végül a Városliget szomszédságában építtette fel saját villáját. Bár az eredeti terveket Lechner Ödön készítette, végül Bálint Zoltán és Jámbor Lajos építészek minimális átalakítását követően valósult meg. A szecessziós épületben kialakított 400 négyzetméteres, 15 méter belmagasságú műteremben bőven volt hely az alkotásra. „Zala műterme a Stefánia- és István-út sarkán áll és nemcsak Magyarországnak, de az egész kontinensnek leghatalmasabb, legszebb műterme. Az atelier pompás művészi díszítésű homlokzata és az épületet övező kert dús zöld bokrai és a pompázó rózsák közül elő-elő tünedező antik szobrok nyomban elárulják, hogy a háznak valamelyik művészfejedelem az ura. Ebbeli hitünk mindjobban beigazolódik, a hogy a kapun belépünk. A bejáróban a medici-i Venus kecses szobra bilincseli le mindjárt figyelmünket, s az atelier hallja meg épen telistele művészettel. A falakon régi mesterek remekműveinek ugyancsak remek másolatai, egyik sarokban a nürnbergi Madonnának fából faragott szobra, a másikban üvegszekrényben antik muzeális szobrocskák, a mi mind azt bizonyítja, hogy Zala György az igazi klasszikus művészetnek a kedvelője, híve. Ugyanilyen klasszikus művészi holmikkal berendezett a Stefánia-útra néző fogadó-szalon is, a könyvtárban pedig száz meg száz a klasszikus szobrászatot tárgyaló munka” – írta Lesskó János a Vasárnapi Ujsag 1912-ben megjelent számában. Sajnos a műteremről csak néhány fotó és leírás tanúskodik, ugyanis az épület ezen részét 1941-ben elbontották. Egykori műhelyének és otthonának emlékét Kamplf József művész táblája őrzi a villa homlokzatán.

Fenyővári Bernadett

 

Zielinski Szilárd

A vasbeton-építészet úttörője Lágymányoson

Zielinski Szilárd / Budafoki út 3.

Zielinski Szilárd (1860-1924) építőmérnök, műegyetemi tanár a magyarországi vasbeton-építészet úttörője és megteremtője volt. 1910 és 1924 között Lágymányoson, a Budafoki út 3. szám alatti bérházban élt feleségével, Dabasi Halász Irmával. Az 1902 és 1903 között épült – eredetileg háromemeletes – házat Hauszmann Alajos tervezte lányának, Gizellának és vejének, Hültl Dezső építésznek.

A lengyel származású Zielinski a Műegyetemen szerzett diplomát, a vashidak tervezésében és építésében a párizsi Eiffel tervező irodában, a városi vízellátás és csatornázás tervezésében Amszterdamban, a kőhidak építésében pedig Franciaországban szerzett tapasztalatokat. 1889-ben saját irodát nyitott, ezzel párhuzamosan oktatói, kutatói tevékenységet is folytatott a Műegyetemen. A magyar mérnökök közül elsőnek avatták mérnökdoktorrá, emellett nevéhez fűződik a Mérnöki Kamara megalakulása is.

François Hennebique francia mérnök vasbetonépítésre vonatkozó szabadalma alapján az országban elsőként szorgalmazta a technológia alkalmazását: vasbeton szerkezetű víztornyokat, közel kétszáz hidat, illetve épületeket is tervezett és épített. Többek között a kőbányai és a margitszigeti víztornyok, a Ganz Vagon- és Gépgyár szerelőcsarnokának és a Lánchíd újjáépítésének terveit is ő készítette. A Zeneakadémia, a városligeti híd és a szegedi víztorony építése mellett több munkában működött együtt Korb Flórissal és Giergl Kálmánnal.

Jancsó Ágnes

 

Zsirai Miklós

Rózsa és bimbó, Zsirai Miklós és a Bimbó út 10/B

Zsirai Miklós / Bimbó út 10/B

„Szeretem nyelvemet, ezt a minden előttem élt magyarnak lelkével átitatott drága örökséget, ezt a minden utánam élő magyarra átszármaztatandó szent muzsikát” – mondta Zsirai Miklós 1944-ben, amikor a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnökéül választották. Az egykor a II. kerületi Bimbó út 10/B szám alatt élő Kossuth-díjas nyelvész, egyetemi tanár, aki a Magyar Tudományos Akadémia tagja is volt, már a II. világháború előtt úgy gondolta, hogy a nyelvészet nemcsak a nyelvi, hanem néprajzi, őstörténeti, vallástörténeti kérdések összessége is.

Zsirai Miklós 1892. október 10-én, Mihályiban, jómódú gazdálkodó szülők első gyermekeként látta meg a napvilágot. Elemi iskolai tanulmányait Mihályiban kezdte, majd 1904 szeptemberében Sopronba, az evangélikus líceumba került. Sikeres érettségi vizsga után 1912-ben a Báró Eötvös József Collegium hallgatója lett, magyar-latin-görög szakon. 1914-ben finn nyelvtudásának tökéletesítése céljából saját költségén Finnországba utazott, azonban az első világháború kitörése miatt haza kellett térnie. Sopronban vonult be katonának, kiképzése után az orosz frontra került. 1915-ben hadifogságba esett, ahol – a tábor őreinek köszönhetően – megismerkedett a zürjén (komi) nyelvvel és oroszul is megtanult. Hazatérése után folytatta a tanulmányait, figyelmét ekkor a finnugrisztikára és a szlavisztikára összpontosította. Az egyetemet 1921-ben fejezte be és még ugyanebben az évben a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári irodájának vezetője lett. 1924-ben kinevezték az Eötvös Collegium tanárává, majd 1929-ben a budapesti tudományegyetem Finnugor Összehasonlító Nyelvészeti Tanszékének professzora lett. Három évvel később az MTA levelező tagjává, 1945-ben pedig rendes taggá választották. Az 1950-es évek elején Nyelv és rádió című műsorában a magyar nyelvről tartott rendszeres előadásokat a rádióban.

Éltető eleme a könyv volt, a Nógrádi úti családi házában és a Bimbó úti lakásban is valóságos könyvtárat hozott létre, amely azonban Budapest ostroma során jelentős károkat szenvedett. „A könyvtárszoba átmenetileg istállói szerepkört kapott, a könyvek egy részét ágyúk talpazata alá tették a katonák, hogy a talaj egyenetlenségeit megszüntessék. Tűz is pusztított a könyvek között, ezért írta szomorúan: „pompás szakkönyvtáram is megtizedelődött, értéktelenné rongyolódott”. Halála után a Zsirai-könyvtár az Országos Széchényi Könyvtárba került” – olvasható A múlt magyar tudósai sorozat Zsirairól szóló kötetében. 1944-től romlott az egészségi állapota, orvosai pihenést javasoltak neki. Utolsó éveiben súlyos harcot vívott a betegséggel, mely 1955. szeptember 9-én legyőzte őt és Budapesten meghalt.

Zsirai Miklós emlékét egykori lakhelyén, a Bimbó út 10. szám alatti ház falán tábla őrzi 1981 óta. A Bimbó út a II. kerület Országút városrészében a Mechwart ligettől indul, majd a Rézmál és a Rózsadomb között kanyarogva éri el a Törökvész hegyi útját, a Kapy utcát. A házszámok itt már kétszáz fölé is felkúsznak. Egy 1882-es címleltár szerint akkoriban még mindössze egy házszám szerepelt a Bimbó úton, míg egy 1886-os statisztika már arról számolt be, hogy az utca lakossága háromról kilencre emelkedett. Az utca a XIX–XX. század fordulóján került a várostervezők érdeklődésének a középpontjába. A rózsadombi részen található 10-es szám alatti A és B lakóépület Grünwald Sándor furnírkereskedő számára készült 1933-ban, Kocsis Tamás és Sós Aladár tervei szerint, modern stílusban. A ház kivitelezője Neuchschloss Ödön és Marcell volt – olvasható Ferkai András Buda építészete a két világháború közt című munkájában. „Enyhén lejtő terepen szabadon álló, két emeletes lapostetős kettős bérvilla, két külön bejáratta és két külön lépcsőházzal. A tűzfallal összeépült két rész különböző alaprajzú és tömegű: mindkettő egy-egy 3 szoba összkomfortos lakást tartalmaz szintenként. A tagolt tömegű épületet félhenger alakú zárterkélyek, loggiák és a lépcsőházi pihenőknél a nyolcszög három oldalával záródó zárterkélyek élénkítik. Az egyszerű, két-, illetve háromosztású ablakokat, sarokablakokat műkő keret szegélyezi, a kerítéskapu és a bejárati kapu rácsa kovácsoltvas. A homlokzatot a terméskő lábazat felett nemesvakolat burkolja” – írja Ferkai.

Fodor Wanda