Ortofotók

Az ortofotók ortogonális, térképi rendszerbe transzformált mérésre alkalmas légifényképek. Az ortokorrekció segítségével a légifelvételek mentesíthetők a fényképezés sajátosságából fakadó torzulásoktól (pl. domborzat), a légifelvételek a földrajzi térben a helyükre kerülnek. A minősített objektumot leképező  ortofotók a MH Geoinformációs Szolgálat által retusált területeket is tartalmaznak. Az ortofotók natív felbontásnál "gyengébb" felbontásban, illetve tömörített fájl formátumban (JPEG) is elérhetőek. Az ortofotók négy sávos (RGBI), vagy valós (RGB), illetve hamisszínes sávkombinációban (CIR) is választhatók.

ortofoto_rgb-cir-animation.gif

2000-ben, 2005-ben, 2015-ben és 2022-ben az ország teljes területét lefedő ortofotók készültek, melyekről digitális másolat igényelhető.

A 2007 és 2014 közötti időszakból az ország területét 4 éves, 2016-tól 3 éves ciklusonként lefedő, digitális ortofotó állomány áll rendelkezésre.

A felvételezésekkel érintett területekről évjáratonként ezen az oldalon lévő ábrák adnak tájékoztatást. Részletesebben a geoshop.hu geoportál segédrétegei között böngészhetőek.

Az egyes területekről elérhető legfrissebb adatokról az alábbi ábra ad tájékoztatást.

 

Orto2022

A 2015-2017., 2019. és 2020. évben lombtalan időszakban készült ortofotók az alábbi ábrán látható Járási Hivatalok illetékességi területeiről érhetőek el 20 cm-es terepi felbontásban:

Lombtalan ortofotók

A különböző években készült felvételekből fájlformátum és felbontás szerint rendszerezett minták itt érhetőek el.

Ár

Igazgatási szolgáltatási díj ellenében szolgáltatott ortofotók

0,4 m/pixel terepi felbontásban tiff+tfw formátumban

Évjárat

Megrendelt terület nagysága

 Igazgatási szolgáltatási díj (km2)

2022

kevesebb, mint 10 000 km2

4 000 Ft

2022

10 000 km2 és 30 000 km2 között

3 600 Ft

2022

30 000 km2 és 50 000 km2 között

3 200 Ft

2022

50 000 km2 és 70 000 km2 között

2 800 Ft

2022

70 000 km2 fölött

2 400 Ft

2020

kevesebb, mint 10 000 km2

3 000 Ft

2020

10 000 km2 és 30 000 km2 között

2 700 Ft

2020

30 000 km2 és 50 000 km2 között

2 400 Ft

2020

50 000 km2 és 70 000 km2 között

2 100 Ft

2020

70 000 km2 fölött

1 800 Ft

2019

kevesebb, mint 10 000 km2

2 500 Ft

2019

10 000 km2 és 30 000 km2 között

2 200 Ft

2019

30 000 km2 és 50 000 km2 között

2 000 Ft

2019

50 000 km2 és 70 000 km2 között

1 700 Ft

2019

70 000 km2 fölött

1 500 Ft

2018-2015

kevesebb, mint 10 000 km2

1 100 Ft

2018-2015

10 000 km2 és 30 000 km2 között

900 Ft

2018-2015

30 000 km2 és 50 000 km2 között

800 Ft

2018-2015

50 000 km2 és 70 000 km2 között

700 Ft

2018-2015

70 000 km2 fölött

600 Ft

Megjegyzés:

Az igazgatási szolgáltatási díj Áfa mentes.

Az ortofotóból történő kivágás esetén az alábbi kivágási díj kerül felszámításra:

a.) Kivágási díj: adatkörönként és évjáratonként 3000.-Ft

b.) Szerkesztési díj: manuális lehatárolás (poligon-előállítás) esetén, 4 töréspont/koordinátapár felett pontonként 300.-Ft


Adatkörnek minősülnek a különböző termékek (ortofotó, domborzat, felszínmodellek, szintvonalrajz), ezek különböző terepi felbontásai és évjáratai (ortofotó, felszínmodellek esetében). A feltüntetett kivágási díjak az ÁFA értékét nem tartalmazzák.
 

Megrendelhető radiometriai felbontások:

  • 24 bites radiometriai felbontású, valós színes (RGB) állomány,
  • 24 bites radiometriai felbontású infraszínes (CIR) állomány,
  • 32 bites radiometriai felbontású (RGBI). állomány.

 

 Nem igazgatási szolgáltatási díj ellenében szolgáltatott ortofotók díjai - 2023

1. Lombtalan időszakban történt légifelvételezés

1.1. Osztatlan Közös Tulajdon megszüntetése projekt keretein belül készített ortofotók

A 20 cm-es terepi felbontású, lombtalan vegetációs időszakban készült légifelvételek és ortofotók a „Légifelvételek és ortofotók beszerzése a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése” projekt III., IV., V., VII. és VIII. ütemébe tartozó ingatlanügyi hatóságként eljáró járási hivatalok illetékességi területére (külterület, belterület) kerültek beszerzésre.

2015. november 19. és 2016. április 03. között 25 járási hivatal illetékességi területére, 2017. február 25. és 2017. március 29. között 18 járási hivatal illetékességi területére, 2019. február 16. és 2019. március 23. között 12 járási hivatal illetékességi területére, valamint 2020. április 01. és 2020. április 07. között 8 járási hivatal illetékességi területére végrehajtott légifényképezés alapján készült ortofotók:

 

2020. évi felvételek alapján:

Terepi pixel méret

0,2m/px*

0,4m/px

1 m/px

2 m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

3 150

1 580

1 100

540

tiff + tfw

4 650

Igazgatási szolgáltatási díj

1 580

730

 

2019. évi felvételek alapján:

Terepi pixel méret

0,2m/px*

0,4m/px

1 m/px

2 m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

2 780

1 290

920

460

tiff + tfw

3 710

Igazgatási szolgáltatási díj

1 290

650

 

2015.-2017. évi felvételek alapján:

Terepi pixel méret

0,2m/px*

0,4m/px

1 m/px

2 m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

1 200

550

370

180

tiff + tfw

1 670

Igazgatási szolgáltatási díj

550

280

 

* A 20 cm-es terepi felbontású, lombtalan vegetációs időszakban készült légifelvételek és ortofotók a légifelvételek és legalább 20 cm terepi felbontású ortofotók beszerzése a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése projekt III., IV., V. és VII ütemébe, valamint a Légifelvételek és ortofotók beszerzése a részarány földkiadás során keletkezett osztatlan közös tulajdon megszüntetése” projekt VIII. ütemébe tartozó ingatlanügyi hatóságként eljáró összesen 64 járási hivatal illetékességi területére (külterület, belterület), összesen 54 113 négyzetkilométeren kerültek beszerzésre.

 

1.2. Egyedi,nagyfelbontású ortofotók

Monor teljes közigazgatásí területéről 2020. év elején (február 9.) készült ortofotók 5 cm /pixel terepi felbontásban érhetők el az alábbi díjakon:

Terepi pixel méret

0,05 m/px

0,1 m/px

0,2 m/px

0,4 m/px

1 m/px

2 m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

4 328

3 935

3 150

1 580

1 110

540

tiff + tfw

5 888

5 475

4 650

Igazgatási szolgáltatási díj

1 580

730

 

2. Lombos időszakban történt légifelvételezés

Az adott évben készült felvételek a fenti ábrán  látható területeken állnak rendelkezésre.

2022. évi felvételek alapján:

Terepi pixel méret

0,4m/px

1 m/px

2 m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

2 040

1 480

730

tiff + tfw

Igazgatási szolgáltatási díj

2 040

1 010

 

2021. évi felvételek alapján:

Terepi pixel méret

0,4m/px

1 m/px

2 m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

1 860

1 290

640

tiff + tfw

3 500

1 860

920

 

2020. évi felvételek alapján:

Terepi pixel méret

0,4m/px

1 m/px

2 m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

1 580

1 110

540

tiff + tfw

Igazgatási szolgáltatási díj

1 580

730

 

2019. évi felvételek alapján:

Terepi pixel méret

0,4m/px

1 m/px

2 m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

1 290

920

460

tiff + tfw

Igazgatási szolgáltatási díj

1 290

650

 

2015 - 2018. évi felvételek alapján:

Terepi pixel méret

0,4m/px

1 m/px

2 m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

550

370

180

tiff + tfw

Igazgatási szolgáltatási díj

550

280

 

 

2014. évi vagy régebbi felvételek alapján*:

Terepi pixel méret

0,4m/px

1m/px

2m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

550

370

180

tiff + tfw

740

550

280

 

2013. évi vagy régebbi felvételek alapján*:

Terepi pixel méret

0,4m/px

1m/px

2m/px

 

Formátum

Ft / km2

Ft / km2

Ft / km2

Radiometriai felbontás:
32 bit

jpg + jgw

0

0

0

tiff + tfw

0

0

0

 

* A 2000, 2005, 2007, 2008, 2010 és 2011 évben  készült ortofotók terepi pixel mérete 0,5 m/px

 

Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák!

Mennyiségi kedvezmény-szorzó

10 000 km2 és 30 000 km2 között

0,9

30 000 km2 és 50 000 km2 között

0,8

50 000 km2 és 70 000 km2 között

0,7

70 000 km2 fölött

0,6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megjegyzés:

Ügyfélszolgálaton keresztül történő (nem automatizált) adatszolgáltatás esetén az ortofotóból történő kivágás esetén az alábbi kivágási díj kerül felszámítása:

a) Kivágási díj: Adatkörönként és évjáratonként 3000.-Ft

b) Szerkesztési díj: Manuális lehatárolás (poligon-előállítás) esetén, 4 töréspont/koordinátapár felett pontonként 300.-Ft

Adatkörnek minősülnek a különböző termékek (ortofotó, domborzat, felszínmodellek, szintvonalrajz), ezek különböző terepi felbontásai és évjáratai (ortofotó, felszínmodellek esetében).

Megrendelhető radiometriai felbontások:

  • 24 bites radiometriai felbontású, valós (R G B) állomány,
  • 24 bites radiometriai felbontású infraszínes (CIR) állomány,
  • 32 bites radiometriai felbontású infra,R,G,B állomány.

 

Az ortofotók WMS szolgáltatáson keresztül is elérhetőek, mintaadat innen tölthető le.

 

WMS/WMTS

A WMS/WMTS szolgáltatás esetén az adatdíj a hatályos jogszabályok, valamint a Szolgáltató által készített és publikált árlista szerint meghatározott díj az alábbi táblázatban meghatározott százalékai:

 

Termék

Éves díj

Havi díj

Ortofotó

24%

2,40%

 

  • A táblázatban szereplő díj a szolgáltatás igénybe vételének időtartamától függ.
  • A díjak minimálisan 1 hónapra számolandóak.
  • A díjak egy jogi személy vagy nem jogi személy szervezeteken belüli felhasználók, korlátlan számú letöltését tartalmazzák.
  • Minden egyes szerződés megkötésekor kiegészül a rendszerbe léptetési díjjal, mely értéke 80.000.-Ft. A rendszerbeléptetési díjat nem kell megfizetni amennyiben a Megrendelő rendelkezik WMS/WMTS szolgáltatásra érvényes szerződéssel, vagy  2.500.000.-Ft feletti szolgáltatást rendel meg.
  • A díjszámításánál terület függvényében kell kiszámolni a szolgáltatási díjtételt.
  • A legkisebb szolgáltatási terület: 50 km2
  • Az interneten való megjelenítésnél maximális nagyítási szint 2m-es és a táblázatban szereplő díj 125%-át kell megfizetni a megjelenített nagyítási szinttől függetlenül.
  • Az adatok kizárólag EOV rendszerben kerülnek szolgáltatásra.
  • A szolgáltatás az alábbi kiegészítő adatokat tartalmazza:             készítés pontos dátuma (év, hónap, nap)
  • A feltüntetett díj kiegészül az alább táblázatban szereplő felhasználószám szerinti szorzókkal

 

jogi személy vagy nem jogi személy szervezeteken belüli felhasználó szám

 szorzó

1-10

1.00   

11-20

1.25   

21-30

1.50   

31-40

1.75   

41-

  1.   

 

Adatok felhasználása publikációs célra

A Lechner Tudásközpont által kezelt a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény (Fttv) 3.§ (1) bekezdés f) és i) pontjai szerinti állami alapadatok adatbázisainak részét képező ortofotók felhasználása esetén a forrást a földmérési és térképészeti állami alapadatok kezeléséről, szolgáltatásáról és egyes igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 63/1999. (VII. 21.) FVM-HM-PM együttes rendelet 15. § (5) bekezdésében foglaltak szerinti módon kell megjelölni:

„Minden olyan kiadványban és publikációban – megjelenési formájától függetlenül –, amely az adatszolgáltató szervek által rendelkezésre bocsátott adatok felhasználásával készült, fel kell tüntetni az adatfelhasználási engedély számát, az adatfelhasználást engedélyező nevét, a térkép készítésének évszámát és szelvényszámát, valamint a következő szöveget:

  • a) állami alapadatok esetében a „Készült az állami alapadatok felhasználásával”

Az adatfelhasználás engedélyezője az Fttv. 32. § (3) bekezdése szerint a térképészetért felelős (Miniszterelnökséget vezető) miniszter. Az engedélyezés érdekében kérjük forduljanak közvetlenül a Miniszterelnökség Hatósági Ügyekért Felelős Államtitkárságához a hatosagi@me.gov.hu címen. A kérelmet postai úton a Miniszterelnökség Hatósági Ügyekért Felelős Államtitkárságának címezve a 1357 Budapest, Pf. 6. lehet benyújtani, hivatali kapu használata esetén a hivatal rövid neve: MINKER, KRID azonosítója: 120264398.

Légifelvételek

A Lechner Tudásközpont Légifilmtárában 1959-től kezdődően készült, mintegy félmillió analóg (film alapú) légifelvétel található, melyekről a területi és műszaki adatokra is vonatkozó nyilvántartás áll rendelkezésre. Ezek közül több mint 216 ezer felvételhez nyújt hozzáférési lehetőséget a Digitális Légifelvétel Archívum, a fentrol.hu, ahol a képek böngészése mellett azok díjmentes letöltésére is lehetőség van. E mellett a még nem digitalizált felvételekből is lehetőség van digitális másolatok, továbbá egyéb származtatott termékek (nagyítások, transzformátumok, sztereó kiértékeléssel nyert adatok) megrendelésére ügyfélszolgálatunkon.

 

 

2000-ben, 2005-ben, 2015-ben és 2022-ben az ország teljes területét lefedő légifelvételezés történt. A 2007 és 2014 közötti időszakból az ország területét 4 éves, 2016-tól 3 éves ciklusonként lefedő, digitális légifelvételezés zajlott. A felvételezésekkel érintett területekről évjáratonként ezen az oldalon lévő ábrák adnak tájékoztatást. Részletesebben a geoshop.hu geoportál segédrétegei között böngészhetőek.

Az egyes területekről elérhető legfrissebb adatokról az alábbi ábra ad tájékoztatást.

Orto2022

A 2015-2017., 2019. és 2020. évben lombtalan időszakban készült légifelvételek az alábbi ábrán látható Járási Hivatalok illetékességi területeiről érhetőek el 20 cm-es terepi felbontásban:

Lombtalan légifelvételezés

 

Állami alapadat digitális légifelvételek és tájékozási paraméterek árai - 2023

Év

2015

2015
lombtalan

2016

2016
lombtalan

2017

2017 lombtalan

2018

2019

2019 lombtalan

2020

2020 lombtalan

2020 - Monor

2022

Technológia   

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

Termék   

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

Kamera

UltraCam X

UltraCam X

UltraCam X

UltraCam X

UltraCam X

UltraCam X

UltraCam X

 

UltraCam X

 

UltraCam Xp

 

UltraCam Xp

 

UltraCam Xp

UltraCam Eagle M3

UltraCam Eagle Prime, Eagle M2, Eagle M3, XP

Felbontás (m/px)

0,4

0,2

0,4

0,2

0,4

0,2

0,4

0,4

0,2

0,4

0,2

0,05

0,2

Légifényképezés átlagos abszolút magassága (m)

5 392

2 826

5 345

2 826

5 255

2 884

5 408

5 346

2 946

5255

3460

5 237

5 320

Színmélység (bit)

32

32

32

32

32

32

32

32

32

32

32

32

32

Légifényképezés ideje

2015.05.08 - 07.10

2015.11.19 - 12.31

2016.05.22 - 08.05

2016.01.01 - 04.03

2017.05.28 - 07.22

2017.02.25 - 03.29

2018.05.31 - 08.23

2019.04.16 - 06.30

2019.02.16 - 03.23

2020.07.29 – 08.30

2020.04.01 – 04.07

2020.02.09

2022.06.07 – 08.19

Lefedett terület (km2)

93 030

3 903

37 211

17 571

30 898

13 110

31 478

37 252

12 307

30 898

7 222

352

92 589

Lefedett terület / ország területe

100%

4%

40%

19%

33%

14%

34%

40%

13%

33%

8%

-

99,5%

Lefedett terület / légifelvétel (km2)

19,33

5

19

5

18

5

19

18

5

18

8

1,4

19

Igazgatási szolgáltatási díj

5 600 Ft

5 600 Ft

5 600 Ft

5 600 Ft

5 600 Ft

5 600 Ft

11 000 Ft

11 000 Ft

11 000 Ft

11 000 Ft

11 000 Ft

11 000 Ft

21 200 Ft

Megjegyzés:
Az igazgatási szolgáltatási díj Áfa mentes.

 

Nem állami alapadat digitális légifelvételek és tájékozási paraméterek árai - 2023      

         

Év

Fentről.hu-n digitálisan elérhető

10 évnél régebbi (archív)

2007

2008

2009

2010

2011

2012

2013

2014

2021

Technológia

analóg

analóg

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

Termék

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

digitális

Kamera

   

UltraCam D

UltraCam X

UltraCam Xp

UltraCam Xp / UltraCam X

UltraCam X

UltraCam X

UltraCam Xp / UltraCam X

UltraCam X

UltraCam  Eagle M3

Felbontás (m/px)

   

0,53

0,54

0,35

0,36

0,42

0,41

0,4

0,4

0,21

Légifényképezés relatív átlagos magassága (m)

   

6 188

7 470

5 970

5 891

5 860

5 930

5 917

6 036

5 237

Radiometriai felbontás: (bit)

   

32

32

32

32

32

32

32

32

32

Pontosság (m)

   

± 0,63

               

Légifényképezés ideje

   

2007.07.15
- 09.22

2008.08.02
- 08.11

2009.07.06
- 07.21

2010.07.08
- 08.21

2011.08.11
- 10.19

2012.08.19 - 08.25

2013.06.13
- 07.04

2014.05.21
- 06.10

2021.07.06
- 09.15

Lefedett terület (km2)

   

34 378

22 823

23 008

23 213

30 947

23 207

30 609

14 943

31 567

Lefedett terület / ország területe

   

37,0%

24,5%

24,7%

25,0%

33,3%

25%

33%

16%

34%

Lefedett terület / légifelvétel (km2)

   

23

37

25

24

24

24

24

24

20

Nettó ár

légifelvétel: ingyenes; légifelvétel + georeferencia információ: ingyenes

3 200 Ft / fekete-fehér légifelvétel, 4 400 Ft / színes légifelvétel + leválogatásonként 3 000 Ft munkadíj

  0 Ft

0 Ft

0 Ft

0 Ft

0 Ft

0 Ft

0 Ft

4 200 Ft

8 200 Ft

Az fenti árak a mérőkamerás felvételekhez tartozó külső tájékozási paramétereket is tartalmazzák.    

Mennyiségi kedvezmény-szorzó

10 000 km2 és 30 000 km2 között

0,9

30 000 km2 és 50 000 km2 között

0,8

50 000 km2 és 70 000 km2 között

0,7

70 000 km2 fölött

0,6

 

Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák!                                    

 

Megjegyzés:
Radiometriai felbontás: 24bit: normál 3 (R, G, B) színcsatornával rendelkező kép.
Radiometriai felbontás: 32bit: 4 (Infra, R, G, B) színcsatornával rendelkező kép.
A terepi felbontás és a lefedett terület kismértékben változik a repülési magasság függvényében.

 

Adatok felhasználása publikációs célra

A Lechner Tudásközpont által kezelt légifelvételek a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló 2012. évi XLVI. törvény (Fttv) 3. § (1) bekezdés f) pontja szerint az állami alapadatok adatbázisainak részei, míg az archív analóg és digitális légifelvételek az Fttv. 3. § (1) bekezdés i) pontja szerint szerinti az állami alapadatok adatbázisainak részét képezik. Ezen légifelvételek felhasználása esetén meg kell jelölni a forrást a földmérési és térképészeti állami alapadatok kezeléséről, szolgáltatásáról és egyes igazgatási szolgáltatási díjakról szóló 63/1999. (VII. 21.) FVM-HM-PM együttes rendelet 15. § (5) bekezdésében foglaltak szerinti módon:

„Minden olyan kiadványban és publikációban – megjelenési formájától függetlenül –, amely az adatszolgáltató szervek által rendelkezésre bocsátott adatok felhasználásával készült, fel kell tüntetni az adatfelhasználási engedély számát, az adatfelhasználást engedélyező nevét, a térkép készítésének évszámát és szelvényszámát, valamint a következő szöveget:

  • a) állami alapadatok esetében a „Készült az állami alapadatok felhasználásával”

Az adatfelhasználás engedélyezője az Fttv. 32. § (3) bekezdése szerint a térképészetért felelős (Miniszterelnökséget vezető) miniszter. Az engedélyezés érdekében kérjük forduljanak közvetlenül a Miniszterelnökség Hatósági Ügyekért Felelős Államtitkárságához a hatosagi@me.gov.hu címen. A kérelmet postai úton a Miniszterelnökség Hatósági Ügyekért Felelős Államtitkárságának címezve a 1357 Budapest, Pf. 6. lehet benyújtani, hivatali kapu használata esetén a hivatal rövid neve: MINKER, KRID azonosítója: 120264398.

 

Kapcsolattartó

Vig-Kis Mária,
Adatszolgáltató Osztály,
telefon: 06-1-460-4239,
e-mail: maria.vig-kis@lechnerkozpont.hu