Földmérő szakmai nap Nyíregyházán

Kovács Iván, Iván Gyula és Jánossy András beszámolója

A Nemzeti Térinformatikai Alaptérkép, a BIM és kataszter, illetve az ingatlan-nyilvántartás elektronikusan elérhető szolgáltatásainak bemutatásával képviseltette magát a Lechner Tudásközpont a Nyíregyházán megrendezett Földmérő szakmai napon, május 27-én.  A Magyar Földmérési és Távérzékelési Társaság Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Geodéziai Csoportja, a megyei kormányhivatal Földmérési és Földügyi Osztálya, valamint a megyei Mérnöki Kamara közreműködésével megrendezett egésznapos szakmai rendezvényről a Lechner három szakértő előadója, Kovács Iván, Iván Gyula és Jánossy András készített beszámolót.

Talán a véletlennek köszönhető, talán a csillagok szerencsés együttállásának, de hazánk legkeletibb megyeszékhelyén Nyíregyházán a földmérők, Kelet nagy nemzetének, Kínának ősi naptára szerinti Víz évében, vízparton, egy horgásztó partján gyűltek össze megtartani, a pandémia miatt tavaly elmaradt, egyébként rendszeresnek számító idei Földmérő Napjukat.

A Lechner Tudásközpont, mint a Miniszterelnökség szakmai háttérintézményi feladatainak ellátója, fontosnak tartva, mind a Miniszterelnökség szakmai irányítása alatt működő kormányhivatali földmérési ügyintézők szakmai továbbképzésének biztosítását, mind a földmérő vállalkozók szakmájának gyakorlásához és törvényben előírt minősítésének megszerzéséhez szükséges továbbképzésének biztosítását, ezúttal is három előadással vette ki a részét a Szakmai Napból.

*

Kovács Iván a geoinformatikai osztályvezető a Nemzeti Térinformatikai Alaptérkép (NTA) közelebbről címmel tartotta meg előadását. Előadásában a Lechnernél rendelkezésre álló téradatok sokszínűségét – a kataszteri és ortofotó alapokon nyugvó térinformatikai adatoktól kezdve egészen a legújabb, digitálisan előállított turista útvonalakkal bezárólag – és a Tudásközpont NTA létrehozásában betöltött szerepét mutatta be.

*
Kovács Iván

Iván Gyula a Lechner ingatlan-nyilvántartási vezető szakértője Kataszter és BIM címmel tartotta meg, nemzetközi tapasztalatait is bemutató előadását. Előadásában a kataszter napjainkban zajló fejlesztési irányait vázolta. Ismertette az ISO 19152:2012 Szabvány (LADM, Land Administration Domain Model) jelenlegi fejlesztési irányait. Külön kitért az állami ingatlan-értékelés fontosságára, melyet Szlovénia példáján mutatott be. Ismertette a BIM, mint fizikai valóság, illetve a jogi terek közötti kapcsolatokat, valamint az LADM és az IFC (Industry Fundemental Classes) közötti integrálás lehetséges módjait.

*
Iván Gyula

Jánossy András a Lechner minőségbiztosítási geodéziai vezető szakértője, Fekete géniusz tegnap…magyar ingatlan-nyilvántartás ma címmel tartotta meg előadását. Előadása első részének színvilágával a felszabadított fekete rabszolgák gyermekeként született Benjamin Banneker amerikai földmérő munkásságát idézte meg.  Az előadása második felében pedig a magyar ingatlan-nyilvántartás történetének kezdeti szakaszát bemutatva, a Lechner Tudásközpont által fejlesztett és üzemeltetett jelenlegi ingatlan-nyilvántartás informatikai rendszerét és a magyar állampolgárok számára elérhető elektronikus ingatlan-nyilvántartási szolgáltatásokat ismertette. Prezentációja lezárásaképpen, egy világbanki felmérés apropóján az ingatlan-nyilvántartás nemzetgazdaságra gyakorolt hatásáról ejtett néhány gondolatot.

*
Jánossy András

A Magyar Földmérési és Távérzékelési Társaság (MFTTT), Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Geodéziai Csoportja által szervezett Szakmai Nap természetesen nemcsak lechneres előadásokat tartalmazott. A nagyrészt földmérő hallgatóság a telekalakítások állami főépítész által történő szakhatósági engedélyeztetéséről, a közérdekű beruházások ingatlanrendezéseiről, illetve a téradatok gazdasági, társadalmi értékteremtő képességéről is hallhatott számos értékes gondolatot.

Kovács Iván
Iván Gyula
Jánossy András