Szokatlan ötletek a lakóházaktól a repülőterekig – a július 14-én 80 éves Moshe Safdie sosem a kitaposott úton halad, hanem egyedi megoldásokat keres. „Újra kell gondolnunk a középületeinket és köztereinket” – mondja az építész, aki ingből is csak saját tervezésűt hord.
Moshe Safdie nagyon fiatalon, a húszas évei végén robbant be a világ építészeti köztudatába a montreáli világkiállításra felépített Habitat 67-tel. Formabontó urbanisztikai és lakásépítési elképzelései meghozták neki az ismertséget, de túl radikálisak voltak ahhoz, hogy az ingatlanfejlesztők – akik, ahogy a Cathleen McGuigan-nek adott interjújában (architecturalrecord.com, 2015. 05. 16.) elmondta, egy álmodozót láttak benne – szélesebb körben is megbízásokkal lássák el. Így építészirodája végül is kulturális célú középületekkel alapozta meg a működését. Pályájának íve aztán a közelmúltban a szingapúri Marina Bay Sands projekttel mégiscsak visszakanyarodott a vegyes funkciójú, urbanisztikai léptékű épületkomplexumokig.
Nagyon sikeres életútja mögött, ahogy a már említett interjúban kifejtette, nem áll különösebb stratégia, mindössze annyi, hogy kerülje a túlzott specializálódást. „Amikor már túl sok múzeumot terveztünk, akkor igyekeztem könyvtárakra megbízást szerezni, amikor ezekből lett túl sok, akkor repülőterekre” – mondja. Irodája a munkáinak több mint felét pályázatokon nyeri el.
Három kontinensen valósultak és valósulnak meg tervei, építészirodájának (amelynek központja 1978-tól Bostonban működik és irodái vannak Torontóban, Jeruzsálemben és Szingapúrban is) létszáma ennek ellenére csak száz fő körül mozog. Louis Kahn – akinél gyakornokként dolgozott – példáját követve arra törekszik, hogy a munka minden fázisában, az első skiccektől a kilincsek tervéig személyesen részt vegyen, és ez nagyobb létszám mellett már nem lenne lehetséges. A tervezés minden szintjén ő hozza meg a döntéseket, ugyanakkor nagyra értékeli kollégái munkáját is, stábja tagjai közül sokan 20-30-40 éve dolgoznak vele együtt. A sikerük titkát abban látja, hogy nagyon hatékonyak, gyorsak a csapatjátékban, és ő maga sem halogat semmit, hanem azonnali döntéseket hoz. A hatékonyságban persze megint csak szerepe van a cég méretének is: egy nagyobb szervezet már sokkal bürokratikusabban, nehézkesebben működne.
A mindig saját tervezésű, gallér nélküli fehér ingben megjelenő építész terveinek több mint 50 százaléka nem épült meg, de ettől függetlenül ezeket is nagyon fontos lépcsőfokoknak tartja az életművében és a gondolkodása fejlődésében.
Safdie 1938. július 14-én Izraelben (akkor még Palesztinában), Haifában született, egy szíriai származású zsidó család gyermekeként. 1954-ben a családja Kanadába, Montreálba költözött. Safdie ott, a McGill University-n diplomázott 1961-ben. Miután Louis Kahn irodájában, Philadelphiában gyakornokoskodott, 1964-ben tért vissza Montreálba, a volt egyetemi tanára, Sandy Van Ginkel meghívására, hogy részt vegyen az Expo 67 terveinek kidolgozásában. Ennek keretein belül, de saját céget alapítva tervezte meg Habitat 67 néven a már a diplomamunkájában elvileg megfogalmazott, háromdimenziós előregyártott elemekből álló lakóépületet. Ez az 1967-es montreáli világkiállításnak az egyik fő attrakciója lett Kanada pavilonjaként.
A Habitat 67 egy kísérlet volt annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy hogyan lehet a sűrű beépítésű városi környezetben magas színvonalú lakásokat kialakítani. Safdie a költségek csökkentéséhez az előregyártást vette igénybe, a szuburbánus családi ház és a városi magasházak integrálása céljából pedig egy teljesen új tipológiát alkotott meg. Ahogy a Plane-Site-nak adott interjújában elmondta, ebben az időszakban szenvedélyesen érdekelte a geometria, a háromdimenziós elemek megkonstruálása.
Safdie eredeti elképzelésében ezer lakás, bevásárló központok és egy iskola is szerepelt, ezt azonban a kanadai kormány 158 lakásra redukálta. A Habitat 67 háromszázötvennégy darab egyforma és teljesen előregyártott dobozelemből épült fel. A lakások 1-4 ilyen dobozból állnak össze, így nagyságukban és formájukban is különböznek egymástól. A lakóegységeket gyalogos utakon és hidakon, valamint a három függőleges központi magban elhelyezett liftekkel lehet megközelíteni. A kiszolgáló helyiségek és a parkolóhelyek a földszinten helyezkednek el. A 90 tonnás dobozok helyszíni előregyártással készültek. Miután a vasbeton doboz elkészült, egy szerelősorra került, ahol az elektromos és gépészeti rendszereket, a hőszigetelést és a nyílászárokat is behelyezték. Ezután következett a konyha és a fürdőszoba beépítése, majd az egységet daruval a helyére emelték.
A szokványos magas lakóépületek egyeduralmát Safdie ezzel az új szisztémával megtörte, de a lakásszám redukálása miatt az építési költségek várt fajlagos csökkenése nem valósult meg. Így az előregyártásnak nem sikerült egy széles körben elterjedő új módját megteremteni, azonban az épület – lehetővé téve, hogy minden lakás tetőterasszal rendelkezzen, valamint a természetes szellőzés és megvilágítás maximumát élvezze, ami egyébként egy 12 emeletes lakóházban egyáltalán nem magától értetődő – mégis egy különleges, úttörő lépés volt a lakóépület-tervezésben. A világkiállítást követő években aztán Safdie tervei alapján néhány hasonló ház épült New Yorkban, Puerto Ricoban, Izraelben és Teheránban. A montreáli Habitat 67 pedig azóta is működik, szemben a világkiállítások elbontott épületeivel, ez a londoni Kristály Palotához és az Eiffel toronyhoz hasonlóan ma is áll.
A hetvenes évek gazdasági visszaesése is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Safdie ezeket a nagyléptékű lakásépítési projekteket nem tudta továbbfolytatni, hanem a múzeumok és más, főleg kulturális jellegű középületek irányába fordult. 1987-ben készült el a tervei alapján Quebec városában a Museum of Civilization, 1988-ban pedig a Kanadai Nemzeti Galéria Ottawában. Közben urbanisztikával is foglalkozott: a szintén a nyolcvanas években tervezett Modi’in város Izraelben gyalogosbarát szemlélettel épült fel, a lakásokhoz kert, tetőterasz vagy erkély tartozik, a beépített területeket parkok és sétányok tagolják.
A kilencvenes években a Harvardon kápolnát és zsidó kulturális-spirituális központot épít, Ottawában új épületekkel bővíti a városházát. 1995-ben készül el Izraelben a Yad Vashem Emlékhely. Ugyanebben az évben a kanadai kulturális célú középületeinek sora Vancouverben egy könyvtárral folytatódik. Izraelben szállodát, egyetemi kampuszt és újra lakásokat épít. Ő tervezi a Yitzak Rabin Centert is. Az Egyesült Államokbeli projektjei a 2000-es években újabb múzeumokkal, könyvtárakkal és egyetemi épületekkel bővülnek, amik aztán az évtized végén irodaházakkal, bíróságokkal és állami intézményekkel is kiegészülnek. 2003-ban épül fel az első távol-keleti háza Szingapúrban, egy 46 luxuslakást tartalmazó magasház, amely korántsem olyan formabontó, mint a Habitat 67 volt, de az épület három, íves tömbre való bontása itt is a természetes szellőzést és a jó kilátást szolgálja.
A természetes környezettel való kapcsolatot Safdie még egy olyan épület esetén is keresi, mint amilyen egy reptéri terminál: a Ben Gurion repülőtérnek az utazókat a kapuk felé elosztó rotundájában a fordított kupola oculusán át behulló eső képez természetes vízesést. A száraz évszakban viszont a tetőt folyamatosan hűtő víz ömlik be, a rotundát is hűsítve. Néhány évvel később Torontóban épít repülőteret.
2005-ben adták át a Yad Vashem Holokauszt Múzeum átépítését. Az 1953-ban épült múzeumhoz új látogatóközpont, múzeumi rész, zsinagóga, művészeti galéria, kiállító pavilon és oktatóközpont készült, kiegészítve a szükséges parkolási létesítményekkel. Mindez túlnyomórészt a föld alatt helyezkedik el, csak a hosszú központi gerinc tör ki a felszínre, érzékeltetve az intézmény méreteit.
Egy újabb urbanisztikai terv a Mamilla negyed, amely Jeruzsálem régi és új részei között teremt kapcsolatot. A 2000-es évek végén Dubaiban mecsetet épít, itt is és a 2010-es szingapúri Marina Bay központnál is alkalmazza a Ben Gurionban középen bezúduló víz ötletét. A Marina Bay Sands Hotelt a három épülettömb tetején végighúzódó park teszi egyedülállóvá. Az utóbbi években is egymást követik munkái között a lakókomplexumok, múzeumok, könyvtárak, kulturális központok Izraelben, az USA-ban, Dél-Amerikában és a Távol-Keleten. Jelenleg folyik többek között a szingapúri Changi Repülőtérhez tervezett „Jewel” kivitelezése, amely a reptér T1 terminálja bővítéseként összeköttetést teremt a T2 és T3 terminálokkal és egy nagyon egyedi várócsarnokként vízeséssel és rengeteg zölddel várja majd az utasokat. „Újra kell gondolnunk a középületeinket és köztereinket” – mondja a helyi hagyományokkal és kontextussal humanizált modern építészet mestere, aki itt megint valami nagyon újat és szokatlant talált ki.
Safdie, aki több díj és elismerés birtokosa, 2015-ben az AIA (The American Institute of Architects) Gold Medal átadásán beszédét a következő saját versével fejezte be:
Az, aki az igazságot keresi, meg fogja találni a szépséget.
Az, aki a szépséget keresi, a hiúságot fogja megtalálni.
Az, aki a rendet keresi, meg fogja találni az elégedettséget.
Az, aki az elégedettséget keresi, csalódott lesz.
Az, aki a társai szolgálatának szenteli magát, meg fogja találni az önkifejezés örömét.
Az, aki az önkifejezést keresi, az arrogancia vermébe fog esni.
Az arrogancia inkompatibilis a természettel.
A természeten, az univerzum természetén és az ember természetén át az igazságot kell keresnünk.
Ha az igazságot keressük, megtaláljuk a szépséget.
Fotó: a Safdie Architects honlapja
