Látványos Lágymányos a Kulturális Örökség Napjain

Újbudai építészeti séta a Lechnerrel

A Lechner Tudásközpont építészettörténeti sétával várta az érdeklődőket szeptember 19-én, szombaton a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat keretében. A két 90 perces program során többek között a Gellért Fürdő épületének, illetve Kismarty-Lechner Jenő és Kosztolányi Dezső egykori otthonának történetét is megismerhette a közönség.

Lágymányos és a Bartók Béla út környékének történetet ismerhették meg azok, akik az idén szeptember 19–20-án megrendezett Kulturális Örökség Napjai keretében részt vettek a Lechner Tudásközpont városi sétáin. 

gellert

A két 90 perces program nem csupán az építészek és szakmabeliek számára tartogatott érdekességeket. A 10 bemutatott épület történetét megismerve a résztvevők megtudhatták többek között, hogy mi volt a lágymányosi Konstantinápoly, ki tervezte a Műegyetem neogótikus könyvtárát, miért állt a „Halászni és vadkacsára vadászni tilos!” tábla a Bartókon, hol lakott Kosztolányi Dezső és Kismarty-Lechner Jenő.

bb15

Az építészettörténeti séta a Lechner Tudásközpont által készített, közel 300 budapesti és vidéki épületet bemutató Köztünk élő építészet és a 130-nál is több neves művész egykori lakhelyét bemutató Híres emberek Budapestje online térképekből nyújtott ízelítőt.

Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont