Lechner összes – nem csak építészeknek

„Izgalmas kihívás és lelkesítő cél útra kelni, hogy felfedezzük, mélyebben megismerjük a magyar építészet egyik legnagyobb hatású építészének, Lechner Ödönnek a műveit. (…) Elmondhatjuk, hogy megismételhetetlen élmény volt ez az utazás az ő világában.” – írja Halász Csilla, szerkesztő a Látóhatár Kiadónál nemrég megjelent szép kiállítású építészeti album bevezetőjében.

A kötet szerzői – Halász Csilla, Ludmann Mihály és Viczián Zsófia – nemcsak szellemi utazást tettek, hanem ténylegesen is bejárták Lechner Ödön 36 épületét 12 településen, az országhatáron innen és túl, több ezer kilométert megtéve. Mivel Lechner életművét már korábban több könyv, kiállítás, konferencia feldolgozta, eredeti céljuk annyi volt, hogy dokumentálják az épületek jelenlegi állapotát. (Ennek megfelelően a könyvben a legnagyobb súlyú részt a mai épületfotók adják.) Azonban a munka során rengeteg bizonytalanságba és ellentmondásba ütköztek, így végül könyvtárakban és levéltárakban kutattak; könyvekben, dokumentumokban, korabeli újságcikkekben és az épületek helyszínén próbálták megtalálni a választ a felmerülő kérdésekre.

A könyv deklarált célja, hogy az építészeknek, építészettörténészeknek és egyéb szakembereknek is értékes ismeretanyagot adjon, de ugyanakkor a laikus nagyközönség számára is érthető és élvezhető legyen.

A Lechner életútját összefoglaló kezdő fejezet után az album nem időrendi sorrendben, hanem épülettípusonként halad előre, ezzel arra is lehetőséget teremtve, hogy az egyes épületek részletes ismertetése mellett a szélesebb összefüggésekkel is megismertessenek minket a szerzők. Így az építészeti kérdések mellett bepillantást nyerhetünk

többek között Budapest 19. századi fejlődésébe, a bérházak világába, a vármegyék történetébe, a kastély- és a villaépítés hátterébe, az iskolaépítés fellendülésének időszakába, a kiegyezés és a millennium korszakának gazdasági, társadalmi és kultúrtörténeti kérdéseibe.

Ez utóbbi részből hadd idézzünk kicsit hosszabban egy igen figyelemre méltó gondolatot:

„A mából visszatekintve felmerülhet bennünk a kérdés, hogyan lehetséges a gyarapodás ilyen mértékű, szinte mindenki számára érzékelhető tapasztalata mellett, hogy ugyanez a korszak egyúttal a magyar történelem felfedezésének (…) az ideje is. A jövőbe vetett remény és a múlt felé fordulás látszólag két ellentétes irány: mégis láthatjuk, hogy nem oltják ki egymást, sőt olyan energiákat szabadítanak fel, amelyek azóta is meghatározó viszonyítási pontként szolgálnak.
A millenium (…) az ezeréves magyar kultúra emlékművét akarta megalkotni valóságosan és a szellemi életben is. Kitalálói és résztvevői egyaránt a haladás szakadatlan folyamát látták a magyarság történetében (…). Nem véletlenül: ennek a generációnak (…) elemi tapasztalata volt a modernitás kiteljesedése. Kivételes pillanat ez a magyar kultúrában: az önazonosság nem az áldozati szerepre épül, mint korábban az „Európa bástyája” gondolatban vagy az elbukott szabadságharcok idején – és főleg nem mint majd Trianon után. Ekkoriban a magyar értelmiség úgy gondolt magára, mint aki a sok nehézség ellenére mégis a csúcs felé tart, aki integrálni tudta a Kárpát-medence sokféle nemzetiségét, akinek erős gazdasági és kulturális pozíciói vannak. Magyarország Európában a nyolcadik legnagyobb állam volt, de ha a Monarchia egészét vesszük, akkor a második legjelentősebb, Németország után.”

A szerzők kutatómunkája igen jelentős eredményeket hozott a Lechner-életmű pontos megismerésében. A legnagyobb újdonság, hogy Lechner és Pártos által aláírt tervrajzokat sikerült szerezniük arról a két zombori iskoláról, amelyekről a szakirodalom eddig csak a stílusuk alapján feltételezte, hogy Lechner Ödön épületei. Több eddig ismeretlen, kisebb munkáról is sikerült bizonyítaniuk Lechner szerzőségét, ugyanakkor néhány, eddig biztosnak tűnő állítással kapcsolatban a kételyeiket is felvetik.

A szélesebb társadalmi és kulturális összefüggések felrajzolását szolgálják a könyv nagyon érdekes utolsó fejezetei is, amelyek Lechner Ödön és a Zsolnay gyár kapcsolatával; a magyar építészeti formanyelv kérdésével (ehhez kapcsolódóan Lechner Ödön Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz című írását is közlik); Lechner munkatársaival, tanítványaival, követőivel, hosszabb távú hatásával foglalkoznak.

„Lechner, az ember. Nincs Pesten ember, aki legalább látásból ne ösmerte volna, a pesti életnek e nagyon rokonszenves alakját, aki egy finom világfi életébe fojtotta mindazt a keserűséget, ami őt művészi pályáján érte. Szép jellegzetes fejét ösmerték az Andrássy úton, ahol minden délután egy kávéház ablakában ült (nélküle szinte el se tudjuk gondolni e kávéházat), ösmerték a varietékben és ösmerték a nők, akik nagyon szerették az örökké fiatal Lechner bácsit és aki őket nagyon szerette.” – olvashatjuk a Pesti Napló 1914. június 11-i számából származó idézetet a kötetnek abban az izgalmas fejezetében, amely a Lechnerről szóló sajtómegjelenéseket gyűjti össze.

A könyv végén a szerzők ismertetik Lechner Ödön elpusztult épületeit és meg nem valósult terveit is. A máig is álló épületek fotói alapján sajnálattal kell megállapítanunk, hogy sok közülük vagy elhanyagolt állapotban van vagy ízléstelen felújítás áldozatául esett. Talán ez a szép kötet is hozzá fog járulni ahhoz, hogy felismerjük és megőrizzük építészeti értékeinket.

Fotó: Lechner Tudásközpont / Kis Ádám