Zöld infrastruktúra, szénhidrogénkút, kitettség és érzékenység

A klímaváltozással kapcsolatban a széndioxid-kibocsátás csökkentéséről esik szó leggyakrabban, e mellett azonban fel kell készülnünk az éghajlatváltozáshoz történő alkalmazkodásra is. Mindkettő esetében nagy segítséget jelentenek a területi tervezésben rejlő kiaknázatlan lehetőségek – derül ki a Lechner Tudásközpont szakértői által készített tanulmányból.

Az éghajlatváltozás és a területrendezés összefüggései

Az éghajlatváltozás hatásaihoz történő alkalmazkodás, más szóval az adaptáció, és az éghajlatváltozás mértékének csökkentése – tudományos kifejezéssel a mitigáció – korunk talán legnagyobb kihívásait jelentik. Mivel mind az éghajlatváltozás következményei és az azokhoz való alkalmazkodás módjai, mind pedig az üvegházhatású gázok kibocsátás-csökkentési lehetőségei térségenként, sőt településenként eltérőek, a területi tervezésben rejlő kiaknázatlan potenciál az adaptációs és a mitigációs célok elérésében egyaránt kiemelkedően fontos szerepet játszhat.

Magyarországon az éghajlatváltozással kapcsolatban az első nagyobb volumenű kutatás 2003-ban indult a VA-HA-VA (Változás-Hatás-Változás) projekt keretében. Részben ennek eredményei alapján az országgyűlés 2008-ban fogadta el a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát (NÉS). Ebben külön fejezet foglalkozik a területfejlesztéshez és -rendezéshez, a településfejlesztéshez és -rendezéshez, valamint az épített környezethez kapcsolódó feladatokkal. Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye és a Kiotói Jegyzőkönyv végrehajtási keretrendszeréről szóló törvény 2013. január 1-től hatályba lépett módosítása a NÉS átdolgozását is maga után vonta.

A Lechner Tudásközpont szakemberei már 2014-ben készítettek egy tanulmányt „A területrendezés és az éghajlatváltozás összefüggései” címmel, amelyben részletesen foglalkoztak azzal, hogy a területrendezés szakterülete hogyan tud hozzájárulni a klímaváltozás csökkentéséhez, illetve a már elkerülhetetlen változásokhoz való alkalmazkodáshoz. A nemrég elkészült új tanulmányuk viszont egészen más megközelítésben vizsgálja a témát.

Az első fejezetben a szerzők végigtekintik, hogy a NÉS, illetve ennek most elfogadás alatt álló új verziója milyen cselekvési irányokat jelöl ki a területi tervezés számára, másrészt hogy a területi tervezés megújuló rendszere milyen lehetőségeket biztosíthat a kedvezőtlen éghajlati hatások mérséklésére és a széndioxid emisszió csökkentésére.

A Lechner Tudásközpontban készült tanulmány szerint a területi tervezés adaptációs célokat támogató szerepe elsősorban a biodiverzitás csökkenésével, a hőszigethatás erősödésével, az árvízi kockázatok módosulásával és a növekvő hosszúságú aszályos időszakokkal kapcsolatban mutatkozhat meg. Ezen belül a térségi szintű tervezés a regionális terület- és földhasználat alakításával, a zöld infrastruktúra hálózat védelmével és fejlesztésével, a legkiválóbb mezőgazdasági területek megőrzésével, a vízvisszatartás lehetőségeinek feltárásával és víztározók biztosításával, valamint az árvízi és földtani kockázatok mérséklésével tudja az alkalmazkodást segíteni. A települési szintű tervezés pedig a városi hőszigetek vizsgálatán, valamint a belterületi zöldfelületi rendszerek védelmén és fejlesztésén keresztül járul hozzá az adaptációs célok megvalósulásához.

A fentebb említett zöld infrastruktúra fogalmát az Európai Bizottság 2009-es „Fehér Könyv a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodásról” című dokumentuma vezette be. Egységes definíciója még nem született meg, de abban a szakértők egyetértenek, hogy a zöldterületek nemzetközi hálózatát jelenti, amely megőrzi és az emberek számára közvetíti a természetes ökoszisztéma értékeit. Emellett elősegíti, hogy költséges műszaki megoldások helyett a természet által nyújtott eszközöket vegyünk igénybe például a csapadékvíz-elvezetés, az árnyékolás, a párologtatás és a levegőtisztítás terén.

A területi tervezés a széndioxid-koncentráció csökkentésében is fontos szerepet játszhat, a térségi tervezés szintjén a megújuló energiaforrások kitermelésére és az erdőtelepítésre alkalmas területek kijelölésével, valamint a CO2 leválasztás és tárolás műszaki elemeihez szükséges hely biztosításával.

Ez utóbbi megoldás, amellyel kapcsolatban Európában, az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában az 1990-es évektől kezdve jelentős kutatási programok zajlanak, nálunk még kevéssé ismert. A technológia lényege, hogy a kőszén vagy gáztüzelésű erőművekben, illetve az ipari létesítményekben keletkezett széndioxidot egy ún. szénhidrogénkúton keresztül a megfelelő geológiai formációba injektálják. A technológiához hozzátartozik a CO2 csővezetéken vagy hajón történő szállítása is. Nagyléptékű mintaprojektek valósultak már meg Norvégiában, Kanadában, Algériában, és ezekhez kapcsolódóan nagy ismeretanyag is felhalmozódott.

Települési szinten az energiahatékonysággal, a megújuló energiaforrások hasznosításával és a fenntartható mobilitással kapcsolatos területspecifikus beavatkozásokon keresztül járulhat hozzá a tervezés a széndioxid és egyéb üvegházhatású gázok kibocsátásának mérsékléséhez. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezek sikerében az önkormányzatok aktív kezdeményező és koordináló szerepe meghatározó lehet.

A területi tervezési rendszer jelenleg megújítás alatt áll a januárban megjelent 1032/2015 kormányhatározatnak megfelelően. Ez a folyamat számos ponton erősítheti a tervezésnek a klímaváltozás csökkentésében, illetve a hozzá való alkalmazkodásban betöltött szerepét.

Nagyon lényeges a Lechner Tudásközpont szakértői szerint, hogy ez a megújulás a klímaváltozás szempontjait is figyelembe véve menjen végbe. Erősíteni kell a területrendezés és a területfejlesztés kapcsolatát, hogy egyszerre lehessen rendezési jellegű szabályokat és fejlesztési irányelveket megfogalmazni, sőt ezekhez fejlesztési forrásokat is rendelni. Az integrált térségi tervek megalapozó munkarészeiben foglalkozni kellene többek között a klímasérülékenység elemzésével is, ami által lehetővé válna a beavatkozások pontosabb tervezése. Létre kellene hozni a megye és a település közti mikrotérségi tervezési szintet, amely lehetővé tenné, hogy az agglomerációk szintjén is készüljenek rendezési-fejlesztési tervek, és így a zöldfelületi rendszerek is egységesen kezelhetőek legyenek. Ugyancsak fontos lenne, hogy a térségi tervek a területhasználat tekintetében is integrálják a különböző szakterületek elképzeléseit.

A tanulmány négy témakört emel ki, amelyek az éghajlatváltozás és a területrendezés összefüggése szempontjából különösen fontosak. Ezek: a zöld infrastruktúra hálózat kijelölése és a térségi tervezési rendszerbe történő integrálása, a térségi sérülékenység elemzése (vagyis a klímaváltozás várható hatásainak és az ahhoz való alkalmazkodóképességnek az együttes vizsgálata), a mezőgazdasági földhasználat-elemzések felülvizsgálata éghajlatváltozási szempontból, valamint a műszaki infrastruktúra hálózatok és a klímaváltozás összefüggéseinek feltárása.

A Lechner Tudásközpont munkatársai ezekből az első kettőt konkrétan is megvizsgálták a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet mintaterületein. A Marcali járásnak a BKÜK területére eső településein a zöld infrastruktúra koncepció megvalósításának lehetőségeit elemezték. A sérülékenység vizsgálata során 14 balatoni települést vizsgáltak a biodiverzitás csökkenésével, a városi hőhullámokkal és a mezőgazdasággal kapcsolatos sérülékenység szempontjából.

A 120 oldalas tudományos munka végén a szerzők összegzik javaslataikat, így többek között az élőhelyek közti ökológiai kapcsolatok erősítését, a legjobb adottságú szántóterületek kiemelt védelmét, a városi hőszigetekkel szemben a belterületi zöldfelületi rendszer védelmét és fejlesztését. Az árvízvédelemben fontosnak tartják a szokásos védekezés mellett a fenntartható földhasználat, a zöld infrastruktúra szerepét és a beépítések korlátozását is. Jelen munkájukban elsősorban a térségi szintre helyezték a hangsúlyt, a településtervezéssel kapcsolatban önálló tanulmány kidolgozását javasolják.

Forrás

Az éghajlatváltozás területrendezési összefüggései, Lechner Tudásközpont, tervezői témafelelős: Schneller Krisztián, szakértők: Devecseri Anikó, Faragóné Huszár Szilvia, Vaszócsik Vilja, külső szakértők: Czúcz Bálint PhD, Podmaniczky László PhD, Skutai Julianna PhD.