Átadták Budapest Építészeti Nívódíját

Az idei nívódíjas: a Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka

A Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka nyerte el idén Budapest Építészeti Nívódíját, amelyet november 18-án adtak át. A pályázaton – amelynek az informatikai hátteret a Lechner Tudásközpont biztosította – négy pályamű kapott dicséretet.

Idén 22. alkalommal adtak át Budapest Építészeti Nívódíját a főváros önkormányzata által kiírt és a Budapesti Építész Kamara szakmai lebonyolításával lezajlott pályázat eredményeként, amelyre 27 érvényes pályamű érkezett be. Az informatikai hátteret idén is a Lechner Tudásközpont biztosította. Az ünnepélyes díjátadó online élő közvetítés keretében zajlott le, Budapest napja alkalmából 2021. november 18-án.

Budapest egyik különlegessége az az értékekkel és hagyományokkal teljes építészeti örökség, amely a város létrejötte óta tükrözi az itt élő emberek státuszát, gondolatait, környezetükhöz fűződő viszonyát. A város egyedi fekvéséből és az ezerarcú városnegyedekből eredően mindez egyszerre nyilvánul meg egyedi karakterekben és az adott helyzetre adott megoldások változatosságában. Évről évre számtalan alkotás születik, amely megérdemli és igényli a reflektorfényt, és azt, hogy mintául állítsuk őket az ember és épített környezete közötti kapcsolat színvonalas megteremtésére.

Nívódíj díjazottak

Budapest Építészeti Nívódíját 2021-ben elnyerte:

Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka, XI. Villányi út 5-7.
Építész felelős tervező: Félix Zsolt DLA, Fialovszky Tamás
Építész társtervező: Gulyás Bálint, Kenéz Gergely
Táj- és kertépítészet: Takács Dániel PhD    

Dicséretet kapott:

Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rehabilitációja, VII. Rumbach Sebestyén utca 11-13.
Építész felelős tervező: Kőnig Tamás DLA, Wagner Péter DLA
Belsőépítészet: Baliga Kornél
Történész: Dávid Ferenc, Sisa József
Táj- és kertépítészet: Holtság Ágnes
Építész munkatárs: Rimely Ádám, Holtság Ágnes
Építész konzulens: Zalka István
Tervezői művezetés: Perjés Márk, Ugrin László

Loffice Budapest közösségi irodaház, VIII. Salétrom utca 4.
Építész felelős tervező: Paládi-Kovács Ádám DLA
Építész munkatárs: Hegedüs Dávid, Erdélyi Anett, Szekeres Attila
Grafika és jelrendszer: Willem Van de Ven, Esterházy Marcell
Belsőépítészet: Paládi-Kovács Ádám DLA
Táj- és kertépítészet: Szathmáry Melinda
Belsőépítész munkatárs: Szabó Gábor, Ulrike Rein

Eiffel Műhelyház, X. Kőbányai út 30.
Építész felelős tervező: Marosi Miklós (†) (KÖZTI Zrt.)
Építész társtervező: Ács István, Ökrösné Pernesz Ágnes, Rabie Anisz
Építész tervező: Csízy László, Kelemen Bálint, Petri Dávid, Weimper Viktória
Építész munkatárs: Süveges Adél, Dányádi Áron, Hódosi Dániel

Bánáti + Hartvig Építész Iroda, XI. Fehérvári út 38.
Építész felelős tervező: Bánáti Béla, Hartvig Lajos DLA
Generáltervező: Bánáti + Hartvig Építész Iroda Kft.
Építész felelős tervező: Bánáti Béla, Hartvig Lajos DLA
Projektvezető: Kiss Noémi
Belsőépítészet: Sárosdi-Mádi Krisztina, Szlovák János, Móder Edit, Varga Márton (MádiLáncos Studio Építésziroda Kft.)
Táj- és kertépítészet: Györe Viola
Építész munkatárs: Lőcsei Vera, Sánta Bendegúz
Belsőépítész munkatárs: Balogh Lantos Stefánia (MádiLáncos Studio Építésziroda Kft.)

 

A pályázatra beérkezett pályaműveket kiállításon mutatják be november 19-29. között a FUGA Budapesti Építészeti Központban. Az itt készült online tárlatvezetés decembertől megtekinthető lesz a BÉK videómegosztó csatornáján. A szintén minden pályaművet tartalmazó könyv magyar és külön angol nyelvű kiadása a díjátadó napján jelent meg a Budapesti Építész Kamara gondozásában, a könyv ingyenesen elérhető a BÉK Titkárságán és a FUGA-ban.

Forrás: Budapesti Építész Kamara