Miről írt A Ház építészeti folyóirat 110 évvel ezelőtt? – II. rész

A Ház 1908. októberi és novemberi számainak illusztrációs anyaga a Vágó-fivérek addig elkészült épületeit és terveit mutatja be. A későbbiekben Corbusier-vel is vitába keveredett Vágó József által az októberi számban megfogalmazott ars poeticájuk mellett a novemberi lapban többek között egy Komor Marcelltől származó útibeszámolót is olvashatunk, és egy szerkesztőségi cikket, amely Medgyaszay István híres, A vasbeton művészi formájáról című előadását értékeli. 

Vágó László 1875. március 30-án, öccse, Vágó József pedig 1877. december 23-án született Nagyváradon egy kilencgyermekes családban. Apjuk, Weinberger Mihály magyarosította a nevét Vágóra, ami ebben az időben az asszimiláció felé elmozduló zsidó családok körében – és ők voltak többségben – egyáltalán nem volt ritkaság. Ahogy Komor Marcell szülői házában a visszaemlékezések szerint „lelkes hazafiság uralkodott”, Vágóéknál is a negyvennyolcas érzület volt a meghatározó, és ezzel szintén nem voltak egyedül. A hazafias lelkesedést mozdította elő a zsidó és keresztény vallások egyenlőségéről szóló 1892-es törvény is. Azt, hogy a nemzeti elkötelezettségnek – ebben a 19. század közepétől az I. világháborúig tartó időszakban – az eltérő származás nem volt az akadálya, sok német eredetű családnál is láthatjuk. Példa erre Hauszmann, aki magyar nyelvű színjátszókört alapított, majd Lechnerrel és Pártossal (Puntzman) együtt a berlini Építészeti Akadémián a „drei wilde Magyaren” elnevezést vívták ki maguknak.

Vágó Mihálynak építési vállalkozása volt, ez azonban csődbe ment és kénytelen volt Budapesten munkát keresni.  Nagyváradi házait eladta, feleségével és gyermekeivel a fővárosba költözött, Vágó József azonban szülővárosában maradt, hogy a gimnáziumot befejezze. Ez az időszak, amikor minden anyagi támogatás nélkül, önállóan tartotta fenn magát Váradon, egész életére nézve meghatározó élményt jelentett a számára. Nem volt sokkal könnyebb a helyzete aztán a budapesti Műegyetemen sem, amikor a tanórák után pénzkereseti céllal építészirodákban dolgozott. A diplomázás előtt három hónapot Párizsban töltött, ahol a Bálint Zoltán és Jámbor Lajos által tervezett világkiállítási pavilon építését felügyelte.

Vágó László a Felső Építőipariskolában szerezte szakmai képesítését, majd Alpár Ignác irodájában kezdett el dolgozni, ahová öccsét is beajánlotta, miután az az építész oklevelét megszerezte. Amikor azonban Alpár 1902 májusában a Szépművészeti Tanács ülésén nyilvánosan elítélte a Lechner Ödön által képviselt stílust, Vágó József, aki Lechner építészetének elkötelezett rajongója volt, nem maradhatott tovább az építészirodában.

Ekkorra bátyja után már József is elnyerte a Magyar Mérnök és Építész Egylet nagypályázatának aranyérmét és így elérkezett az ideje, hogy megalapítsák közös irodájukat. Majdnem minden jelentősebb pályázaton részt vettek. Terveik a Lechner Ödön által elindított irányzatot követték, de ugyanakkor Otto Wagner is nagy hatással volt rájuk. Első megépült terveik magánépíttetők megbízásából készült bérházak voltak.

Vágó József 1904-ben a saját, önálló irodájukkal párhuzamosan munkát vállalt Quittner Zsigmond akkor már tekintélyes építészirodájában is. Három évig dolgozott itt, és minden valószínűség szerint nagyon fontos szerepe volt a Gresham Biztosító Társaság palotájának tervezésében, megvalósulásában. 

A Vágó-fivérek első jelentős közös munkája, a Gutenberg-ház 1906-ban épült a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyegylete megbízásából. Az építészeti program nagyon összetett volt, a négy emeleten 38 lakás kapott helyet, amelyeket két lépcsőház, személy- és teherfelvonó szolgált ki. A félemeleten, külön bejárattal és lépcsővel alakították ki az egylet helyiségeit, az udvart pedig a színielőadások megtartására is alkalmas díszterem, az Intim Színház foglalta el két emelet magasságig. A homlokzatot Kernstok Károly mára már elpusztult képei díszítették, hasonló sorsra jutottak az oromfalak széleinél álló munkásszobrok. A Vágó-fivérek maguk is beköltöztek az épületbe: Vágó József újdonsült feleségével, Lénárt Gitta énekesnővel az egyik ötödik emeleti lakásba, ahonnan csigalépcső vezetett a szintén a házban élő Lászlóval közös műterembe. A játékbolt-tulajdonos Jenő szintén az ötödiken, míg a színész Béla a harmadik emeleten lakott.

A Gutenberg-otthonnal nagyjából egy időben épült fel a Vágó-fivérek első középülete, a Nemzeti Szalon. Ezzel rögtön komoly támadásoknak is kitették magukat, ugyanis a modern művészeti galéria nem új épületként, hanem Hauszmann Alajos 1873-ban elkészült Erzsébet téri kioszkjának átalakításával, bővítésével jött létre, amit sokan tiszteletlenségnek és az eredeti mű tönkretételének tekintettek. Mások viszont – így például Lechner Ödön is – értékelték Vágóék tervét, amellyel „a főváros új műcsarnokot kapott”, ahogy Gerő Ödön írta a Pesti Naplóban megjelent cikkében.

Az építészek a Nemzeti Szalon díszítőfestéseinek elkészítésére a Gödöllői Művésztelepről Körösfői-Kriesch Aladárt és Nagy Sándort kérték fel. A lépcsőház ólomüveg ablakát szintén Nagy Sándor tervezte és Róth Miksa kivitelezte. Az épület ornamentikája természeti motívumokra alapult, az új művészet, az új világ szimbóluma a tavasz lett. Vágó József A Házban megjelent írását is így kezdi: „Minden élet örök forrása a természet.”

Vágó illusztrálta is a cikkét: a rajzon magyaros öltözetben áll historikus építészeti elemek közé láncolva. „Sorvasztó levegő, sehol egy tenyérnyi ég, lábam alatt kőakantusz a rét. (…) Dohos pinceszag árad, gyilkol a halotti csend, de előttem kitárul a rét, buján tenyésző tarka szőnyeget ígér.”

A Vágó-fivérek ezekben az években is sok tervpályázaton indultak, a budapesti VI. kerületi, Munkácsy utcai főgimnázium pályázatán második díjat nyertek, a palicsi fürdőre kiírt pályázatot megnyerték (a fürdő később Komor és Jakab terei alapján épült fel). Szintén első díjat kaptak a munkás-beteg-segélyező pályázatán. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kispest-szentlőrinci hivatalnok- és munkáslakótelepe számára szintén pályázat keretében típusterveket készítenek. A Ház több családiház és egy mintafalu tervüket is közölte.

Későbbi műveik már értelemszerűen nem kerülhettek be A Ház most tárgyalt évfolyamába. 1908-ban tervezték a Petőfi-házat Jókai Mór Bajza utcai házának átalakításával és bővítésével. Az intézmény célja egy Petőfi-ereklyéket tartalmazó gyűjtemény bemutatása volt. Szintén átalakítás volt a Városligeti Színkör faszerkezetű épületének kőszínházzá átépítése. Ugyanebben az időszakban készült el a Dohány utca és a Síp utca sarkán az Árkád Bazár, amely a földszintjén kialakított játékáruházról kapta a nevét. Felépült még két házuk Nagyváradon, majd 1911-ben Debrecenben az Alföldi Takarékpénztár, de ezzel a közös működésük meg is szűnt. Ennek okát az életrajzuk kutatóinak nem sikerült feltárni, azt viszont tudjuk, hogy a jó viszony nem szűnt meg a két testvér között.

Vágó László a későbbiekben bérházakat, villákat, színházakat tervezett, az 1920-as évek végén Faragó Ferenccel közös műve volt a Dohány utcai zsinagóga kultúrháza, temetőudvara és a Hősök temploma. 1928-tól a CIAM-csoport tagja volt, viszonylag fiatalon, 58 évesen 1933. december 30-án hunyt el Budapesten.

Vágó József szintén önálló pályafutásba kezdett, villákat, iskolákat, kaszinóépületet tervezett. Az 1918-as őszirózsás forradalom, majd a Tanácsköztársaság időszaka alatt különböző pozíciókat kapott. Bár a pártba nem volt hajlandó belépni és független gondolkodása miatt ebbe a rendszerbe sem tudott feltétel nélkül integrálódni, a későbbi megítélésére a forradalmakban történt szerepvállalása mégis erősen rányomta a bélyegét. Emiatt és az I. világháború után elszegényedett ország szerény építési lehetőségeinek következtében úgy döntött, hogy külföldre költözik. Rómában kezdett családjával együtt új életet, a Magyarországon ismert, megbecsült építész azonban ott csak bérmunkában, „négerként” tudott dolgozni. Hogy megismertesse magát, rengeteg ideáltervet készített, többek között kertvárosokra, amelyeket különböző építészeti folyóiratokban publikált. Ennek ellenére csak egyetlen önálló megbízást sikerült szereznie egy szálloda megtervezésére.

Nemzetközi tervpályázatokon is próbálkozott, és sok sikertelenség után 1927-ben elnyerte a Népszövetség genfi székházára kiírt pályázat kilenc darab osztatlan első helyének egyikét. Az első helyezettek között ott volt Le Corbusier is, aki tombolt az eredmény miatt és hatalmas média hadjáratot indított vetélytársai ellen. Vágó és Corbusier a L’Architecture d’Aujourd’hui folyóirat hasábjain vívtak párbajt, de a többi pályázó között is folyt a harc. Végül a Népszövetség megvalósításra kiválasztotta Nénot és Flegenheimer közös tervét, három másik építészt – köztük Vágót is – pedig felkért, hogy működjenek közre a kért tervmódosításokban. Vágó Józsefet pedig megbízták a könyvtár tervezésével. A harc ezzel nem szűnt meg, csak a résztvevők száma csökkent ötre.

Vágó nem tudta keresztülvinni elképzeléseit, de a Népszövetség pályázata legalább arra jó volt, hogy az anyagi helyzetét rendezze. A húszas évek végén hazaköltözött Budapestre (már tulajdonképpen a pályázati anyagot is itt rajzolta), ahol azonban a kamara nem vette fel tagjai közé, így többé-kevésbé illegálisan tudott csak tervezni. 1930-ban jelent meg a Városokon keresztül című műve. Fia, Pierre Vago, aki később szintén híres építész lett, a L’Architecture d’Aujourd’hui főszerkesztőjeként 1933-ban olaszországi körutazást szervezett a francia építészeknek, amelyre édesapját is meghívta. A harmincas években Vágót Budapest városfejlesztési kérdései foglalkoztatták, 1936-ban jelent meg a Budapest művészi újjáépítése című könyve, és a Nemzeti Szalonban rendezett kiállításokon is bemutatta elképzeléseit ugyanebben, majd a következő évben. Munkák hiányában és az élesedő politikai helyzet miatt 1939-ben végleg elhagyta Magyarországot. A háború alatt egy ideális város tervén dolgozott. 1947. június 7-én hunyt el Salies-de-Béarn-ban.

A Ház 1908. novemberi számában Komor Marcell németországi útibeszámolóját is elolvashatjuk. A képeslapok ebben az időszakban terjedtek el. „Bohó divatjukért” Komor alapvetően nem lelkesedik, de ebben az esetben mégis jól jönnek neki, „hiszen tudjuk, hogy rendszerint csak a valamennyire elfoglalt építész utazgat, (…) viszont éppen az elfoglaltság nem engedi meg, hogy egy helyt sokáig időzzön, ha lehető sokfélét akar látni.” A képeslapok segítségével azonban sok helyszínt megörökíthet „anélkül, hogy magának kellene a fotografálás kényelmetlenségeivel megküzdenie.”

Komor nagyra értékeli útjának első állomása, Bécs építészeti értékeit, Hansen, Van der Nüll és Friedrich Schmidt munkáit, és különösen az utánuk színre lépő Otto Wagnert. Bécsben a Kunstschau kiállításon Wagner követőinek, a Wiener Werkstätte művészeinek, Gustav Klimtnek a műveit nézte meg, majd útján továbbhaladva München város kiállítását, amely „elsősorban (…) a vasbeton-technikának művészi mezbe öltöztetését mutatta impozánsan.” Karlsruhe, Mannheim és Heidelberg után Darmstadtban a szász képző- és iparművészeti kiállítást tekinti meg, amelyet az Otto Wagner tanítvány Olbrich – Komor szerint – bécsi szelleme határoz meg. A következő állomás Hamburg volt, majd Berlinen, Prágán és Bécsen keresztül ér haza Budapestre.

A Ház következő cikkében a főszerkesztő, Málnai Béla ír Medgyaszay Istvánnak A vasbeton művészi formájáról címmel megtartott előadásáról. Medgyaszay ezt az előadását elmondta a bécsi nemzetközi építészkongresszuson 1908. május 22-én is (ahol mestere, Otto Wagner elnökölt) és a Magyar Építőművészek Szövetségében is, majd az anyag nyomtatott formában a Művészet 1909/1. számában is megjelent. Medgyaszay, aki már szintén építész és cementgyáros édesapja kísérleti betonszerkezetein keresztül kapcsolatba került a vasbetonépítéssel, az új technológiának lelkes híve volt, és azon dolgozott, hogy megtalálja az új anyag szilárdságtani viselkedésének megfelelő formálási lehetőségeket.

Forrás:
Anne Lambrichs: Vágó József, Az építészet mesterei sorozat, Holnap Kiadó, 2010