Új év, új államhatárügyi munkaterv
Aláírásra került a 2026-os államhatárügyi munkaterv
2026. február 24-én a Országos Rendőr-főkapitányság és a Lechner Tudásközpont aláírta az idei államhatárügyi munkatervet. A megállapodás az államhatár felmérésére, dokumentálására és a határjelek karbantartására vonatkozó feladatokat rögzíti.
2026. február 24-én az Országos Rendőr-főkapitányság Teve utcai épületében írta alá Hülber Attila, a Lechner Tudásközpont ügyvezetője és Dr. Kuczik János Zoltán rendőr vezérőrnagy az idei évre vonatkozó államhatárügyi munkatervet. Ebben a 2026-ra kijelölt, az államhatár felmérésével, dokumentálásával, a határvonal láthatóságának biztosításával és a határjelek karbantartásával kapcsolatos feladatokat fogalmazták meg.
Már hagyománynak számít, hogy a Lechner Tudásközpont és az Országos Rendőr-főkapitányság képviselői minden év első hónapjaiban találkoznak, hogy aláírják az elmúlt évben elvégzett munkák beszámolóját és az adott évre vonatkozó államhatárügyi munkatervet, megvitatva az elkövetkezendő időszak feladatait. Február 24-én a Lechner Tudásközpont részéről Hülber Attila ügyvezető, Varga Felicián igazgató, Varga Norbert osztályvezető, valamint Angyal László, Ferik Péter és Tóth Kristóf Jutocsa témafelelős mérnökök vettek részt, a Rendőrség képviseletében dr. Kuczik János Zoltán rendőr vezérőrnagy, dr. Hajnal Gábor alezredes osztályvezető és dr. Simon Zoltán alezredes fogadta a vendégeket a Teve utcában.
A határrendészethez kapcsolódó fontos feladat államhatárunk felmérése, megjelölése, dokumentálása és a határjelek karbantartása. Ezeket az államhatárral kapcsolatos földmérési alapfeladatokat a Rendőrséggel folyamatosan együttműködve, a nemzetközi szerződések és a hazai a földmérési és térképészeti tevékenységről szóló törvény szerint a Lechner Tudásközpont látja el, mint országos hatáskörű földmérési és térinformatikai államigazgatási szerv. A nemzetközi szerződések alapján létrehozott kétoldalú határbizottságok felügyelik ezeknek a feladatoknak elvégzését, ellenőrzik a végrehajtást, biztosítva ezzel az államhatár és a határjelek láthatóságát, a határnyiladék tisztán tartását. A határbizottságok munkájában a Rendőrség, a Lechner Tudásközpont és az illetékes minisztériumok szakemberi vesznek részt.
A 2026-os terv szerint az év végéig befejeződnek a magyar–szlovák, valamint a magyar–horvát államhatár új határokmányainak – azaz a határt leíró dokumentumok, térképek és koordináta-jegyzékek – elkészítése. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdődnek a régi magyar–román határszerződés megújításához szükséges előkészületek.
Az államhatár felmérésével, megjelölésével és dokumentálásával, a határjelek karbantartásával, valamint a határvonal láthatóságának biztosításával kapcsolatos feladatok közös végzéséről szóló együttműködési megállapodást a Lechner Tudásközpont és az Országos Rendőrfőkapitányság 2020-ban kötötte meg. A szervezetek jogelődjei 1972-ben kötöttek először együttműködési megállapodást a közös szakmai munka megalapozása érdekében. A feladatok végrehajtásáért jelenleg a rendőrség részéről az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóságának Határrendészeti Főosztály Határképviseleti Osztálya, a Lechner Tudásközpont részéről pedig az Ingatlan-nyilvántartási és Geodéziai Igazgatóság Alaphálózati és Államhatárügyi Osztálya felel.