Az október idén is az építészeté

Webinárium, városi séták, épületbejárások, kiállítások

Ebben az évben október 3-án ünnepeljük az Építészet Világnapját, amelynek kapcsán idén az Építészek Nemzetközi Szövetsége az épületek és az egészség, a jó közérzet összefüggéseit vizsgálja. Az épített környezetet a középpontba állító programok azonban nem korlátozódnak erre a napra, hanem egész októberben, vagyis az Építészet Hónapjában folytatódnak.

„Architecture for well-being”, vagyis építészet a jól-létért, a jó közérzetért – ezt a mottót állította az Építészek Nemzetközi Szövetsége (Union Internationale des Architectes, UIA) az idei építészeti világnap fókuszába, amely a hónap első hétfőjeként most október 3-ra esik. A szövetség az egész 2022-es évet az egészség megőrzését, javítását, visszanyerését támogató tervezésnek szenteli a „Design for Health” szlogennel, ezzel cseng egybe a világnapra választott mottó is.

A WHO definíciója szerint az egészség nem csupán a betegség hiányát jelenti és nemcsak egészségügyi kérdés, hanem mindenkinek alapvető emberi joga, hogy az egészség legmagasabb elérhető szintjét élvezhesse – olvashatjuk az UIA honlapján. Az Építészek Nemzetközi Szövetsége az építészeket és az építtetőket is arra kívánja ösztönözni, hogy az épületek és a városok tervezésénél tartsák szem előtt az emberi egészség és jó közérzet szempontjait, hiszen az épített környezet komoly hatással van a benne élőkre. Még komplexebben nézve az összefüggéseket, az UIA azt is vizsgálja, hogy az építészek hogyan tudnának még jobban hozzájárulni az emberiség fizikai, érzelmi, környezeti, gazdasági és társadalmi jól-létéhez.

epiteszet-vilagnapja-2022

Október 3-án 14 és 16 óra között az UIA által szervezett webinárium keretében olyan nemzetközi szaktekintélyek fogják a témát körüljárni, mint például Jan Gehl. Az előadások foglalkoznak majd a társadalmat szolgáló építészettel, az egészséges épületekkel, a reziliens épített környezettel, az emberközpontú várostervezéssel. A webináriumra az UIA honlapján lehet regisztrálni.

Az Építészet Világnapját hazánkban is számos helyen megünneplik. Budapesten a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) október 3-án 10 órától a székháza Kós Károly termében rendezi meg az Építészet Világnapja nyitókonferenciáját, amely egyben a MÉSZ Építész 7-ek programsorozatának nyitóeseménye. A szakma neves képviselőinek előadásai mellett átadják a Magyar Építőművészetért díjat és a 2022-es MÉK–MÉSZ Diplomadíjat is. A konferenciához online is lehet csatlakozni. 18.30-tól a napot az Építész Party zárja. Az Ybl Egyesület is szervez rendezvényt, már hagyományosan az október elsejei Zene Világnapjával összekötve. Az idei alkalmat a nemrég elhunyt Török Péter tájépítész emlékének szentelik. Az építészeti világnap másnapján, október 4-én, kedden 17 órától kezdődő ünnepi esemény színhelye az Ybl Miklós tér 6. lesz. A Magyar Építészek Veszprém Megyei Kamarája a veszprémi Táncsics Mihály Technikumban szintén október 4-én emlékezik meg a világnapról szakmai előadásokkal és kiállítással.

A hó elejével nem zárulnak le a programok, hiszen október az Építészet Hónapja. Az Imagine városi sétái is erre a területre fognak koncentrálni, bemutatják például a budapesti szecessziós és art deco építészet legszebb példáit, valamint több helyszínt a Palotanegyedtől a Gellért-hegyig, de be lehet jutni majd olyan épületekbe is, mint a Párisi Udvar, a Képzőművészeti Egyetem vagy a Központi Papnevelde. Különösen izgalmasnak ígérkezik a Holnemvolt Pest elnevezésű séta, amely a meg nem valósult építészeti terveket veszi sorra.

A fővároson kívül is szerveznek eseményeket, így például Tatabányán a József Attila Megyei Könyvtárban, ahol október 4-én 14 órától épületlátogatáson lehet részt venni, majd 15 órától Prokopp Mária művészettörténész, egyetemi tanár Esztergom építészeti értékeivel kapcsolatos új kutatásokat ismertető könyvének bemutatója lesz. Ezekhez a programokhoz hasonlóan szintén a Komárom-Esztergom Megyei Építész Kamara szervezésében október 13-án 15 órától az Esztergom mellett található Kerektavi Természetházat lehet meglátogatni, amely a múlt évben elnyerte az Év Háza díjat. Az épületbejáráshoz kiállítás is csatlakozik Esztergom és környéke díjnyertes épületeiről.

Az Építészet Hónapja keretében fog sor kerülni október 25-én 15 órától a tatai várban az Év Háza díj Komárom-Esztergom megyei fordulójának díjkiosztójára is, ami után a Fellner-kiállítást vezetéssel lehet megtekinteni, majd 17 órától a 300 éve született Fellner Jakabról és épületeiről hangzanak el előadások. Másnap, október 26-án rendezik meg a Tatabányai Építész Estet a Puskin Művelődési Házban.

 

 

Pesti Monika