Díjat nyert az e-közmű projekt

Minőség-Innováció 2019

Minőség-Innováció 2019 díjat nyert a Lechner Tudásközpont e-közmű projektje. Az EOQ Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület díját ünnepélyes keretek között október 31-én adták át a Hotel Gellértben.

2019-ben a Lechner Tudásközpont Egységes Elektronikus Közműnyilvántartási Rendszer (e-közmű) projektje nyerte el az EOQ Magyar Nemzeti Bizottság Egyesület „Minőség-Innováció” díját nagyvállalati kategóriában. Az elismeréssel a Tudásközpont lehetőséget kapott a nemzetközi megmérettetésre is, a Finn Minőségügyi Szervezet (Finnish Quality Association) 2020-ban megrendezett nemzetközi versenyén való részvételre. Az október 31-én Budapesten megrendezett díjátadón ünnepélyes keretek között mutatták be a 2007 óta évente meghirdetett nemzeti és nemzetközi innovációs pályázat idei nyertes innovációit, köztük az e-közmű projektet is. A rendezvény az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) közreműködésével valósult meg.

A Lechner Tudásközpont e-közmű projektjét Juhász Géza Péter mutatta be

A Hotel Gellértben megrendezett eseményt Dr. Molnár Pál, az EOQ MNB Egyesület elnöke nyitotta meg beszédével, Dr. Mészáros Ádám, a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal stratégiai főosztályvezetője pedig a K+F+I hazai szakpolitikai kihívásairól és irányairól tartott előadást. Butsi Zoltán, a magyar ötletek, innovációk felkarolására, valamint tudás- és technológia-transzferre szakosodott állami tulajdonú vállalat, a VALOR Zrt. innovációs igazgatója a magyar innovációktól a magyar GDP-ig vezető útról beszélt.

Az elismeréseket dr. Nikodémus Antal, az ITM főosztályvezetője és Dr. Molnár Pál, az EOQ MNB elnöke adta át a három kategória díjazottjainak. A nagyvállalati kategóriában elismert e-közmű projektet Juhász Géza Péter, a Lechner Tudásközpont főosztályvezetője mutatta be a résztvevőknek. Az Egységes Elektronikus Közműnyilvántartási Rendszer egy ügyfélkapun keresztül elérhető webes alkalmazás, melynek célja a közműegyeztetés folyamatainak digitális útra terelésre – ezáltal gyorsabbá és költséghatékonyabbá téve az ügyintézést. A szakrendszerben lehetőség nyílik online egyeztetésre a közművezeték-üzemeltetők, a lakossági felhasználók és a szakági tervezők között. A felhasználók egy adott ingatlan közműellátottságáról – azaz a vízellátásról, vízelvezetésről, szénhidrogén-, távhő-, villamosenergia-ellátásról és hírközlésről – elektronikus úton kapnak információt.

A kis- és középvállalati kategóriában az egri Sanatmetal Kft. részesült az elismerésben a WIWE szívdiagnosztikai eszköz kifejlesztéséért. A közszférában működő szervezetek közül Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzatát díjazták a „nemcsak íróasztal mögött”, azaz közigazgatás, közterületen a köz szolgálatában. Igen folytatjuk!” pályázatot, míg a fenntarthatóság kategóriájában az Agrova Kft. „a Phylazonit talaj baktérium készítmények technológiai alkalmazása és a kijuttatás új dimenziója!” technológiát ítélték a legjobbnak.

A nemzeti díjazottak 2020-ban a Finn Minőségügyi Szervezet közel húsz ország részvételével zajló nemzetközi versenyén mérettethetik meg magukat.

További információ és az előadások az EOQ honlapján érhetőek el.

Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont

Jancsó Ágnes