„… egy emberibb, őszintébb és racionálisabb építészetért…”

„A tervező építészek: Bierbauer és Králik a jövőbe pillantva, egy igazán eredeti elgondolást valósítottak meg.” – írta a milánói Corriere della Sera 1937-ben az akkor újonnan elkészült Budaörsi repülőtérről. A ma 125 éve született Borbíró (Bierbauer) Virgil épületei mellett a Tér és Forma szerkesztőjeként vált a két világháború közti építészet meghatározó figurájává. A folyóiratot nagyrészt ő teremtette meg, az pedig Borbíró „szavának súlyt, szerepének teret és formát adott”.

A nagyenyedi születésű Bierbauer a besztercebányai királyi gimnáziumban érettségizett, majd a müncheni Műegyetemen tanult építészetet, de ugyanakkor művészet- és építészettörténeti előadásokat is hallgatott. 1915-ben szerezte meg a diplomáját, majd 1920-ban a műszaki doktori címet Bramante és a római Szent Péter bazilika első tervei című értekezésével.

Már édesapja, Bierbauer István is építész volt, a Magyar Királyi Posta műszaki főigazgatójaként ő állította fel 1912-ben az első állami tervezőintézetet a posta saját beruházásainak megvalósításához. Anyai nagyapja, Seefehlner Gyula hídépítő mérnök nevéhez fűződik több budapesti híd (Erzsébet, Szabadság, Margit híd) kivitelezésének vezetése. Apai nagyapja 1848-as honvéd volt. A szabadságharc bukása utáni bujdosás időszakát követően kereskedősegédként dolgozott, egyik fiát mérnöknek, másikat orvosnak nevelte.

Bierbauer Virgil tanulmányai befejezése után, 1920-22 között az Országos Lakásépítési Bizottságnál dolgozott, míg meg nem kapta első jelentősebb megbízását a Tihanyi Nagyszálló megtervezésére, ami végül is nem valósult meg. Szintén a 20-as évek elején tervezte a Magyar Hegymászók Egyesületének turistaházát Galyatetőn. A terméskőből épült menedékházban étterem, klubszoba, könyvtár és egy kis postahivatal is működött, a hat hálóteremben 57 ágy és 40 tartalék fekvőhely állt a túrázók rendelkezésére.

Az európai színvonalú, az alpesi és a tátrai turistaházakkal is vetekedő létesítményben nagy élet folyt, síversenyeket, tanfolyamokat, iskolai kirándulásokat szerveztek. (Az épület ma már nem turisztikai célokat szolgál. A pár éve Vass-Eysen Áron és Kovács Csaba tervei alapján elkészült Galyatető Turistacentrum kiindulási alapja egy másik épület volt, amelyet 1938-ban építettek és a Nagyszálló kivitelezésénél építési irodának és munkásszállónak, majd annak elkészülte után a kiszolgáló személyzet szállásaként használtak.)

Bierbauer egy másik korai munkája a tihanyi Sportszálló, amit Mikle Károllyal együtt tervezett. A hajóállomás közelében lévő szálló a fürdőtelep egyik legszebb épülete volt, körülötte árnyas parkkal. Az azóta eltelt időben többször átépítették, volt étterem, disco, jelenleg használaton kívül, lepusztultan áll. Több forrás Bierbauer Virgil munkájaként szerepelteti a kaposvári Főposta épületét is, a Magyar Építőművészet 1926/11-12., „postaházakkal” foglalkozó számában (amely többek között Sándy Gyula budai postapalotáját is bemutatja) megjelent cikk azonban a terveket a Bierbauer István által vezetett „m. kir. postaházak építési felügyelőségének” tulajdonítja. (Persze könnyen lehet, hogy édesapja mellett Bierbauer Virgil is részt vett a tervezésben.) A kiviteli terveket Müller Pál építész készítette.

1925-ben Bierbauer társult Reichl Kálmán építésszel (aki például az Apáczai Gimnázium épületét és az Óbudai Gázgyárat is tervezte, de festőként is jelentős pályát futott be, a Fővárosi Iparrajziskolában az építészettan és az akvarellfestés tanára volt), a Belvárosi Tűzőrség épületét már vele együtt tervezte. Reichlen keresztül került kapcsolatba a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei Kelenföldi Erőmű Telepének építkezésével, amelynek már az első, 1910-es években lezajlott ütemét is Reichl tervezte. Reichl Kálmán korai, 1926-ban, 47 éves korában bekövetkezett halála után Bierbauer egyedül vitte tovább az építkezést.

Bierbauer Reichl hatására ismerkedett meg az északi téglaépítészettel, például az expresszionista tégla-architektúra képviselőjeként számontartott Fritz Höger munkáival (akinek a nevét napjainkban a német Fritz-Höger-Preis für Backstein-Architektur díj is őrzi). 1927-es németországi és hollandiai tanulmányútján pedig többek között Michel de Klerk, az amszterdami iskola egyik képviselője és a holland modernizmus atyjaként emlegetett Willem Dudok épületeit ismerte meg.

Mindezek a hatások jól érezhetők a Kelenföldi Erőmű általa tervezett épületein is. Az erőmű akkoriban még villamosenergiát termelt, létrejötte Budapest áramellátásában döntő fordulatot jelentett. Az áramszolgáltatás megindulásakor ugyanis a magántőke (Magyar Villamossági Rt., Budapesti Általános Villamossági Rt.) játszotta a főszerepet, a villanyáram használatának elterjedésével azonban egyre inkább fontossá vált, hogy az áramtermelés és -elosztás állami vagy fővárosi kézben legyen és közszolgáltatássá váljon. A Bierbauer által tervezett épületek közül a legjelentősebb a kapcsolóház, amelynek ovális alaprajzú, üvegfedésű vezérlőterme az art deco szép példája.

Nyugat-európai tanulmányútja Bierbauert a modern építészet felé terelte. A kint látottakról és tapasztaltakról a Magyar Mérnök és Építész Egyletben előadásokat is tartott. „Mind több magyar építőművész járja Európa országait és mind többször hallunk arról a megdöbbenésről, amely szívüket eltölti, mikor ismét hazatérnek és az építészet terén itt uralkodó viszonyokat a külföldön tapasztaltakkal összevetik.” – mondta egy 1928. novemberi előadásában, amely aztán az egylet közlönyében is megjelent. Ahogy itt összefoglalta, nemcsak az építkezések mennyiségében lehet nagy különbséget érzékelni, hanem a minőségében is: külföldön az új anyagok és szerkezetek alkalmazása van az előtérben, míg itthon az a kevés is, ami épül „csaknem kivétel nélkül túlhaladott formákban valósul meg”. Az I. világháború előtti időkkel összevetve még elkeserítőbbnek találta a helyzetet, mivel akkor a magyar építészet még világszínvonalú volt, sőt, bizonyos dolgokban meg is előzte az európai törekvéseket.

Ugyanakkor Forgó Pál Új építészet című, akkoriban megjelent könyvét sem üdvözölte egyértelmű lelkesedéssel, mivel úgy érezte, a mű a modern építészet legszélsőségesebb vonalát képviseli, a magyar viszonyok figyelembevétele nélkül, és ez inkább rontja ennek az új vonalnak az elfogadottságát, mintsem segítené. Bierbauer nagyon fontosnak tartotta a párbeszédet mind a szakmán belül, mind a laikus nagyközönséggel. 1928 májusában Komor Jánossal önálló folyóiratként elindítja az addig a Vállalkozók Lapja mellékleteként megjelenő Tér és Formát, amelyet aztán 15 éven át szerkeszt.

Már Bierbauer lapindító cikkének címe: Építőművészet - Térművészet is jól mutatja az általa képviselt új szemléletet. A római Pantheon belső terének élményéből kiindulva így fogalmaz: „…az építőművészet a tér megformálásának művészete. (…) A piktúra és szobrászat térbeliek, mert alkotásaik a térben fekvők, mert csak térben valósulhatnak meg – de az építőművészet a teret formálja. A piktúra térbeli viszonylatokat és összefüggéseket ábrázol, az építészet térbeli viszonyokat formál és teremt.” Bierbauer a Tér és Forma lapjain a modern építészet propagálásában komoly eredményeket ért el, de mindvégig megvolt a saját álláspontja. Le Corbusier épületeiért például nem rajongott, szemben Fischer Józseffel, akivel erről a témáról a folyóirat oldalain is komoly vitákat folytattak.

1927-től Bierbauer képviseli a Magyar Mérnök és Építész Egyletet a Comité International des Architectes szervezetben. Ennek a tisztségének megfelelően az 1930-as, Budapesten megrendezett XII. Építész Kongresszusnak is egyik főrendezője volt. 1931-től a RIBA tiszteletbeli tagja. Városépítési kérdésekkel is foglalkozik, ugyanebben az évben szervezi meg az építész egylet városrendezési értekezletét, majd 1933-ban az első városrendezési kiállítását a Gellért Szállóban. Részt vett többek között az Erzsébet út torkolatának (a mai Madách tér) kialakítására kiírt pályázaton is.

A modern építészet egyik kulcskérdése, a lakásépítés természetesen az ő életművében is fontos szerepet játszott. A már említett 1931-es városrendezési értekezlet egyik végkövetkeztetése az volt, hogy korszerű családi házakat ésszerű lenne lakótelepeken belül, átfogó koncepció alapján építeni. Ezután többen szorgalmazták egy ilyen mintatelep gyakorlati megvalósítását, amihez sikerült is megnyerniük a Fehér és Dános céget, így jött létre a Napraforgó utcai kísérleti lakótelep, amelyen maga Bierbauer is tervezett egy lakóházat, a Napraforgó u. 4. szám alatt.

Már kezdő éveiben az Országos Lakásépítési Bizottságnál dolgozott, így a lakásügy minden vonatkozását jól ismerte. 1928-as, nagy vihart kavart előadásában a bérházépítés kérdéseire is kitért, szorgalmazva a keretes beépítést, a legfeljebb kétfogatos alaprajzot, a minimum kétszobás lakásnagyságot, a külön bejáratú szobákat, a lichthofok mellőzését. A Tér és Forma lapjain is számtalan cikk jelent meg a témában, részben Bierbauer, részben mások tollából.

A harmincas évekre aztán sikerült is némi áttörést elérni a modern építészet elfogadottságát illetően. „1934 évben a tervpályázatokon csakis olyan tervek értek el eredményt, amelyek legalább külsőségekben az új építészet felfogását tették magukévá.” – írta Bierbauer pár évvel később.

Bierbauer, ahogy a kortársai is, még nagyon komoly iskolázottságot kapott a történeti korok építészetét illetően és a későbbiekben is behatóan foglalkozott a témával. 1937-ben publikálta A magyar építészet története című művét, amely az ilyen tárgyú munkák közül elsőként foglalkozott a népi építészet történetével is. Tizenegy évvel később pedig a magyar klasszicizmus építészetéről jelent meg könyve.

A Budaörsi repülőtér forgalmi épületének tervezésére pályázat útján kapott megbízást Králik Lászlóval. A pályázatra külön-külön beadott beadott és több ponton erősen különböző terveiket kellett „összegyúrniuk” úgy, hogy mindegyiknek az erősségei domináljanak. A Tér és Forma 1937/8. száma teljes terjedelmében az abban az évben elkészült, új budapesti repülőtérrel foglalkozott, amely a korábbi, mátyásföldi repülőtér után Magyarország első igazán világszínvonalú, a korabeli európai társaival azonos nívójú ilyen létesítménye volt.

„Az épület (…) szimmetrikus tagolása lehetővé tette azt, hogy középre kerültek a nyilvános helyiségek, jobbra a nagyközönséggel kapcsolatos helyiségek, balra pedig a szolgálat helyiségei és minden fölé középütt az irányító parancsnokság elhelyezésére szolgálók. (…) A balszárnyon az első emeleten a pilótaurak és -hölgyek számára kényelmes öltözők, fürdők és pihenők rendeztettek el.” – írta a forgalmi épületről szóló cikk. A fogadócsarnok egyik különlegessége a galéria mellvédjét borító fotómontázs volt, amit magyar, holland, osztrák, olasz és német repülőtársaságok és idegenforgalmi hivatalok sok száz légifelvételéből állítottak össze, hogy érzékeltessék „a repülés csodálatos élményét, azt az új víziót, amelyet a repülés technikája ad az embernek.”

Ahogy a Tér és Forma számaiból kiderül, a magyar építészek munkái ebben az időben a külföldi sajtóban is megjelentek. A milánói Corriere della Sera például így írt az újonnan elkészült Budaörsi reptérről: „A budapesti repülőtér forgalmi épülete olybá tűnik, mintha egy roppant hófehértestű repülőgép szállott volna le Budapest zöldellő dombjainak lábainál. Emeletről-emeletre hatalmas, körívesen visszaugró teraszokkal emelkedik a magasba, hogy végül is középütt egy parancsnoki toronyba csúcsosodon ki. (…) Az épületen a beton lehetőségei uralkodnak, s fehéren fénylik a króm. A tervező építészek: Bierbauer és Králik a jövőbe pillantva, egy igazán eredeti elgondolást valósítottak meg.”

Bierbauernek komoly szerepe volt az 1937-es építési szabályzat kidolgozásában. Több városrendezési tervet is készített a 30-as évek végén, 40-es évek elején, így Tata, Komárom, Nagybánya, Vác terveit. 1942-ben behívták frontszolgálatra, ekkor úgy dönt, hogy le kell mondania a Tér és Forma szerkesztéséről. A folyóirat így búcsúztatta: „Magyar Építészettörténetével, előadásaival, tanulmányaival missziót teljesített, közfelfogást alakított, de valójában a folyóirat szerkesztői széke határozta meg helyét építészetünknek egy küzdelmes és jelentős időszakában, szavának súlyt, szerepének teret és formát adott! (…) Küzdött egy emberibb, őszintébb és racionálisabb – tehát jobb – építészetért, s hitt abban, hogyha így – tehát jól – építünk, akkor építészetünk szükségképpen magyar lesz.”

Nevét a II. világháború idején magyarosította Borbíróra, németellenes érzelmeit kifejezve. 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsa és a Magyar Művészeti Tanács tagja, 1946-49 között parasztpárti építésügyi államtitkár, ebben a pozíciójában az újjáépítés feladatával foglalkozik. 1948-49-ben az MTA levelező tagja. 1949-től azonban kiszorítják a közéletből, a Képzőművészeti Főiskola Építészeti Tanszékének tanárává nevezik ki. Azonban itt sincsenek vele megelégedve, a főiskola irattárában fennmaradt, a személyi kartonjához csatolt feljelentő levél szerint előadásaihoz a Francia Intézettől szerez filmeket, amelyekben még szerzetesek is láthatók, ráadásul imádkozás közben. „Előadásai általában ideológiailag zavarosak” és bennük „a szovjet építészetről nincsen szó”.

1951-től a Típustervnél dolgozik, majd az Országos Építésügyi Hivatalnál a nagyberuházások előkészítését végzi. Utolsó, Javaslatok Budapest városrendezésére című munkájában – amelyet fiaival, Borbíró Tamással és Miklóssal együtt készített – elsőként javasolta a belvárosban egy sétáló utcahálózat létrehozását. 1956. július 25-én hunyt el Budapesten.

Források:
Magyar Hegymászók Egyesülete
Galyatető Turistacentrum, Mátraszentimre
A kaposvári m. kir. postaház, Magyar Építőművészet, 1926/11-12. szám
Peternák Miklós: Jövő a múltban
A háromfázis és Kelenföld, avagy az idei Budapest100 egyik legkelendőbb helyszíne
Dr. Bierbauer Virgil: A magyar építőművészet jelen állapota: modern irányú fejlődésének szükségessége és akadályai
Pamer Nóra: Magyar építészet a két világháború között, Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1986