Filmnapok – Építészetről szenvedéllyel
Kerekasztalnál Magyar Géza és Vadász György építészekkel
Immár nyolcadik alkalommal érkezett a friss tavaszi széllel együtt a Budapesti Építészeti Filmnapok, melyet évről évre a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szervez meg. A háromnapos eseménysorozatnak a Toldi mozi adott otthont, idén először olyan programmal, amelyben a Lechner Tudásközpont saját szekcióval képviseltette magát.
A Tudásközpont 800 tekercses építésügyi-urbanisztikai filmarchívumának két darabjával és a filmeket követő építész kerekasztallal tette emlékezetessé a szombat délutánt a VIII. Budapesti Építészeti Filmnapokon a Toldi moziban. Az archívum gerincét a szocializmusban virágzó Építésügyi Tájékoztatási Központ (ÉTK) 1950-es és 1980-as évek között készült építészeti és építőipari témájú szakmai és ismeretterjesztő filmjei adják, ezek közül kettőt vetítettek le a március 5-ei előadáson. A 2016-os filmnapok „Nem menekülhetsz az építészet elől” mottójához hűen Az új Óbuda (1975) és Városközpontok (1982) című alkotásokat nézhették meg az érdeklődők. Ezek a tekercsek megfelelően illusztrálni tudták a modern építészet és városépítészet nagyszabású, jobbító szándékú, de gyakran a történeti városokhoz és a benne lakó emberekhez nem kellő alázattal közelítő attitűdjét. A vetítés utáni kerekasztal beszélgetés is ezen álláspontot erősítette meg.
Az új Óbuda című film a városrész hetvenes évekbeli rehabilitációját mutatja be, kommentár nélkül, előbb tradicionális sváb harmonikaszóval, majd modern zenei aláfestéssel kísérve. Jól érzékelhető, hogyan lett a nemzetiségi kisvárosból új lakótelepi városközpont, hogyan került fel a népi muzsikus a parasztház tornácáról a panelház erkélyére. Érdekes ellentmondás, hogy miközben a római kori építészet örökségét a városfejlesztés rendkívüli gondossággal igyekezett megőrizni, addig az akkori népművészeti örökséget szinte teljesen szanálta.
A Városközpontok című film négy vidéki városunk központjának megújítását mutatja be. A tervezők maguk kommentálják az egyes rehabilitációkat, indokolják meg azok koncepcióját. Magyar Géza, Salgótarján új városközpontjának, és számtalan modern épületének tervezője kompromisszummentes modern várost szeretett volna létrehozni, Vadász György Zalaegerszeg új városfejlesztési projektjének kapcsán a léptékváltást képzelt el. Narrációjában kiemelte a jelentéktelen kisváros országos jelentőségű iparvárossá fejlesztésének vízióját, ennek megfelelően néhány történeti belvárosi épület megtartása mellett új, modern várost álmodott.
A vetítés után a Lechner Tudásközpont munkatársai, Balázs Bálint és Mészáros Ábel vezetésével kerekasztal beszélgetés kezdődött a Városközpontokból megismert négy építész közül kettővel, Magyar Gézával és Vadász Györggyel, akik negyven évvel a film után szívesen beszéltek akkori és jelenlegi gondolataikról. Vadász György a karizmatikus személyek ellenállhatatlanságával kezdésként rögtön borral kínálta a közönséget, ezzel megteremtve a bensőséges hangulatot. A szakmai párbeszédnek indult diskurzus hamar átváltott érzelem dús anekdotikus eszmecserébe. Magyar Géza mesélt Salgótarján tervezési előkészületeiről, az iparral és az akkori hatalommal való küzdelméről, arról hogy miként sikerült megelőznie, hogy a házgyári panelépületek domináljanak Salgótarjánban. Vadász György elmondta, élete legfőbb művének tekinti Zalaegerszeg városfejlesztését, ezután szenvedéllyel beszélt a fiatalságról, szerelemről, emberségről, az ember és az építészet kapcsolatáról, a lélekről, Istenről, majd egy József Attila verset olvasott fel.
A beszélgetés végén Lechner Tudásközpont munkatársai tiszteletének jeléül megajándékozták egy-egy üveg borral és Hauszmann Alajos Néhány szó a modern építészetről című könyvének egy-egy reprint kiadásával a meghívott építészeket.
Képek forrása: Lechner Tudásközpont / Kis Ádám
