A városháza és a zsinagóga Szabadkán, a Sas-palota Nagyváradon, a városháza és a kultúrpalota Marosvásárhelyen – a magyar szecessziónak ezek a lechneri utat követő gyönyörű alkotásai a 150 éve született Komor Marcell és négy évvel idősebb, de szintén november elején született tervezőtársa, Jakab Dezső együttjátékából keletkeztek. Egy későbbi közös munkájuk az OTI székháza, amelynek pártázatos toronyházát eredeti formájában már csak archív fotókon láthatjuk.
Komor Marcell 1868. november 6-án született Budapesten, Kohn Salamon rabbi, hitoktató és Eibenschütz Lujza hatodik gyermekeként. A család a nevét a gyermekek születését követően magyarosította. Komor unokája, Székely Tamás visszaemlékezései szerint „a szülői házban felvilágosodott szellem és lelkes hazafiság uralkodott. A gyermekek neveltetése a 19. század második felének magyar értelmiségi családjaiban szokásos módon történt. Az egész család – természetesen a gyerekekkel együtt – a magyar mellett a németet is anyanyelvi szinten beszélte. Ezen felül minden gyereknek franciául is tanulni kellett, és kifogástalanul meg is tanulták ezt a nyelvet.”
Ezenkívül a gyerekek neveltetéséhez az is hozzátartozott, hogy zongorázni tanuljanak. Mindannyian kitűnően játszottak a hangszeren, ez az egyik szórakozásukká vált, különösen a négykezesezés. Komor Marcellnek aztán 1944-ben ez az önfeledt muzsikálás okozta a vesztét is – de erről majd később.
Az összesen hét Komor gyermek közül a fiúk, plusz a nevelt fiú, Újlaki Pál mind főiskolát vagy egyetemet végeztek. Arnold hídépítő mérnök lett, Izidor és Sigfried a Kereskedelmi Akadémiára jártak, a későbbiekben Kínában régiségkereskedéssel foglalkoztak, a második világháború után Amerikába költöztek. Gyula jogi diplomát szerzett, majd országgyűlési gyorsíró lett, sakkbajnok, újságíró, szerkesztő, a Vígszínház dramaturgja. Pál a holland királynő udvari orvosaként működött. A lányok, Rezsin és Kamilla az akkori szokásoknak megfelelően polgári iskolai végzettséget szereztek.
Marcell miután a budapesti reáliskolát befejezte, a Műegyetemen tanult tovább, ahol 1891-ben diplomázott. A végzés után Czigler Győző, majd Hauszmann Alajos irodájában dolgozott. A Hauszmannról írt visszaemlékezése, amely a Művészet folyóirat 1914/5. számában jelent meg, nagyon értékes forrása a korszak építészettörténetének. „Hauszmann Alajos működésének kezdetével egybeesik egy lényeges szerkezeti átalakulás, amely szinte észrevétlenül jött, és amelynek átalakító hatása kétségtelen volt. Annak előtte három anyag szolgáltatta az épület szerkezeteit: a kő, a tégla, a fa. (…) Az új anyag, a hengerelt vas, az új szerkezet a hengerelt vastartók közé feszített lapos téglaboltozat volt” – írja. Komor cikkében végigvezeti, hogy ezek az épületszerkezeti változások hogyan hatottak a homlokzatok építészeti megformálására, és hogyan fejlődött Hauszmann építészete is folyamatosan mindezek következtében.
Miután Hauszmann műtermét elhagyta, id. Francsek Imre munkatársa lett. Közben önállóan is készített pályaterveket, többek között a gyöngyösi zsinagógára, amellyel második díjat nyert. 1894-ben elnyerte a Magyar Mérnök és Építész Egylet Ybl-pályázatának I. díját. Ugyanettől az évtől rendszeresen jelentek meg cikkei az Építő Ipar című lapban.
1895-től Lechner Ödön mellett dolgozott, aki rendkívül nagy hatást gyakorolt rá. Lechner irodájának munkatársaként részt vett a millenniumi ünnepségsorozat keretében megnyílt Iparművészeti Múzeum és Iskola belsőépítészeti, majd a Földtani Intézet kiviteli tervezésében. Első díjnyertes pályatervét (a szentesi Petőfi Szálló és Vigadó) is még itt készítette. Bár Jakab Dezsőt már korábbról – id. Francsek Imre irodájából – ismerte és a Mérnök és Építész Egyletben is voltak közös megmozdulásaik, igazából ezen a ponton kapcsolódott össze a két építész élete:
„1896. évben részt vettem a szentesi szálloda és vigadó tervpályázatán, miután Lechner Ödön főnököm szabadságolt” – írja Komor Marcell a visszaemlékezéseiben. „A pályaterven dolgoztam, amikor egyszer belép hozzám Jakab Dezső, és érdeklődve nézi munkámat, majd leveti kabátját, és segít a munkán: gazdasági épületeket, istállót rajzol a program szerint, amit nagy köszönettel vettem, mert már végére járt az idő, közeledett a terminus. Munkájáért nem volt hajlandó semmiféle hálát elfogadni, akkor sem, amikor a díjat tényleg megnyertem, sőt megbízattam a kivitelező munkával.”
A megbízás elnyerésével együtt járt, hogy Komor Marcellnek építészirodát kellett nyitnia. Az előzmények után kézenfekvő volt a gondolat, hogy Jakab Dezsőt hívja meg társának. Sikeresen szerepeltek az 1898-as párizsi világkiállítás magyar pavilonja és a szegedi zsinagóga pályázatán, az utóbbi terveit a Der Architekt című bécsi építészeti folyóirat is közölte. Több bérházat terveztek, a középületeik közül az első, amely felépült, a szolnoki Mezőgazdasági Takarékpénztár volt.
Első jelentős munkájuk a szabadkai zsinagóga (1900-1903), amely tulajdonképpen a szegedi pályázatra készített terveket vitte tovább. A belső tér mind szerkezetileg, mind az ornamentika szempontjából nagyon különleges: a kettős héjú kupola nyolc karcsú, szegecselt vasoszlopon támaszkodik. A belső nyolccikkelyes boltozatot a külső faszerkezetre függesztett rabichéj képezi. Komorék magyaros díszítőmotívumokat alkalmaztak, az alföldi szűrhímzések virágmintáinak stilizált változatait.
A szabadkai zsinagóga után több évig nem kaptak jelentősebb középületre megbízást. Ebben az időszakban Lechner Ödön és követői egyre inkább kiszorultak a hivatalos megrendelésekből, a szecesszióval szemben előtérbe törtek a historizáló formák. A háttérbe került modernebb felfogás védelmében indította el Lyka Károly 1902-ben a Művészet című folyóiratot. Lechner követői megalapították a Magyar Építőművészek Szövetségét, amelynek elnöke maga Lechner Ödön, a titkára Komor Marcell lett.
Ebben az időszakban főleg bérházakat terveztek és nagyrészt vidéki pályázatokon vettek részt (több alkalommal Márkus Gézával együtt). Komor Marcell – sokszor Ezrey álnéven – komoly publicisztikai tevékenységet is folytatott, 1904-ben például a színházépítés témájában jelentek meg sorra cikkei, amelyeket elsősorban az motivált, hogy a kolozsvári színház tervezését magyar tervező helyett a bécsi Fellner és Helmer cég kapta meg. (1901-től Komor a Vállalkozók Lapjának felelős szerkesztője is volt, írásainak köszönhetően az addig főként pályázati kiírásokat és eredményeket, hirdetéseket közlő lapból komoly építészeti folyóirat lett.)
A pályázatokon az áttörést a kecskeméti Iparos Otthonnál érték el, itt indult el középület-tervezői tevékenységük, amelynek két következő jelentős lépése volt a marosvásárhelyi Városháza és a nagyváradi Fekete Sas Szálló és Vigadó. Az általuk helyesnek ítélt építészeti stílus védelmében kisebb-nagyobb trükköktől sem riadtak vissza: a marosvásárhelyi pályázatra például neobarokk tervet adtak be, és miután a funkcionálisan tökéletes elképzelésük elnyerte az első díjat, utólag változtatták meg az épület stílusát.
Az 1907-es év újabb fordulatot hozott a magyar építészet történetében, a század elejének gazdasági és politikai nehézségei után Wekerle Sándor kormányra kerülésével egy kedvezőbb időszak kezdődött meg. Az építészetben a Fiatalok csoportjának feltűnésével újra előtérbe kerültek a nemzeti törekvések. A főleg Kós Károly nevével fémjelezhető tömörülés nem egészen a lechneri utat követte, de friss lendületük mégis előrevitte az összes olyan irányzat ügyét is, amely jellegzetesen magyar építészetet kívánt megteremteni. A Komor-Jakab építésziroda művei ebben az időszakban nyugodtabbak, letisztultabbak lesznek, részben talán a Fiatalok hatására, részben talán a nyugodtabb helyzetnek és a belső fejlődésüknek köszönhetően.
1906 decemberében nyerték meg a szabadkai városháza pályázatát – megint csak egy neobarokk tervvel. Majd sikerült rábeszélniük a polgármestert és a városi tanácsot a magyaros stílusra, és hogy a földszintre egy kávézó és több nagy üzlet kerüljön, amelyek az épületet bekapcsolják a hétköznapi élet forgatagába. Ezt az új, emberközeli szemléletet mutatja például az adóügyosztály tágas, népies bútorokkal berendezett tere is. „Ha ezeken az ajtókon a legszerényebb polgár is kopogtat, nem kell remegő kézzel tennie, de annak biztos tudatában, hogy ezen ajtók mögött mindig jó barátra talál” – írta Braun Henrik a városháza felavatásának ünnepére készült cikkében 1912-ben.
A városházával párhuzamosan egy másik tervük kivitelezése is folyt Szabadkán: a Vidéki Kereskedelmi Bank, amelyen a kalotaszegi ornamentikát alkalmazták. Szabadka környékén pedig a palicsi fürdő területének rendezése, a villamosmegálló, a víztorony, a vigadó és a női fürdő fűződik a nevükhöz.
1907-től a fővárosban a szociális intézkedések nyomán több új funkciójú középület pályázata indult el és a lakásépítő-programok is újabb feladatok elé állították az építészeket. Komor Marcell és Jakab Dezső csaknem mindegyik pályázaton részt vett. Bárczy István polgármester kislakásos bérházépítési programjának keretében a mai Hegedűs Gyula utcában rendeznek egy tömböt és építenek egy bérházat, amit több más lakóház is követ. Az 1910-ben kiírt pályázat után – a díjnyertes tervük alapján – 1912-13 között épült fel a Kerületi Munkásbiztosító Pénztár székházának, a későbbi OTI székháznak az első üteme, majd 1929-30-ban az épület bővítése és a két épületszárny közötti pártázatos toronyház.
Jakab Dezső orvos bátyja révén kaptak megbízást a Liget (1908-1909) és a Park Szanatóriumok (1911-1912) tervezésére. 1909-1912 között épül fel a saját ikervillájuk az egykori Oszlop, ma Keleti Károly utcában. Az utcafrontra egy-egy bérház került, az emelkedő telek hátsó részére pedig az ikervillák. Itt helyezték el az építészirodájukat is. „Marci papa többnyire otthon ebédelt, és Berta mama remek ebédje után a hall vaskos heverőjén szunyókált kicsit. Kopasz fejére ilyenkor feltette a sok vihart látott, talán az 1900-as években Dalmáciában vett kis bosnyák sapkát, a »kaplicskut«. Délutáni és kora esti programjai sokszor összefolytak. Nagyon szerette a társaságot. A Fészek, a MÉSZ, a Mérnökegylet, a Vállalkozók Lapja szerkesztősége és még felsorolhatatlanul sok helyre járt. Marci papa kiterjedt baráti köre és széles klientúrája miatt »nagy házat« kellett vinni. Egymást érték a teadélutánok, a kártyapartik, a nagy vacsorák” – emlékezett vissza Komor Marcellre unokája, Székely Tamás.
1910-1911 folyamán zajlott a tervezése és a kivitelezése a Palace Szállodának a Rákóczi úton. 1911 áprilisában nyílt meg a Komor-Jakab irodai tervei alapján készült dévai színház, majd nem sokkal ezután, december elején a budapesti Népopera, a mai Erkel Színház. Az utóbbi tervezésében Márkus Géza is részt vett, és eléggé meghatározó szerepet is játszott, mivel az építtető Márkus Dezső volt. A színházat a későbbiekben többször átépítették, ma már alig ismerhető fel benne az eredeti épület. A Népoperával egy időben épült a marosvásárhelyi Kultúrpalota (eredetileg Ferencz József Közművelődési Ház), amely koncertterem, könyvtár, zeneiskola és múzeum egyben. Az ornamentikát a gödöllői művésztelep tagjaival közösen tervezték meg.
A világháború előtti utolsó években a budai zsinagóga és a budapesti Nemzeti Színház pályázatain dolgoztak, azonban ezek egyikének sem lett konkrét folytatása. A háború alatt valósult meg utolsó közös munkájuk, a pozsonyi Vigadó, amely a barokk várost tiszteletben tartva neobarokk stílusban készült el. Az első világháború után a Komor-Jakab iroda megszűnt. Marosvásárhely városa akkora összegekkel tartozott nekik, ami már az irodát is adósságba sorolta. Másrészt a jelentős műveik túlnyomórésze a határon túlra került, minden megváltozott, egész addigi munkásságuk értelme megkérdőjeleződött. Jakab Dezső ezután a vejével, Sós Aladárral dolgozott együtt, Komor Marcell pedig a fiával, de alapvetően nagyrészt egyedül készítette terveit. Továbbra is indult a tervpályázatokon. Családi házakat, villákat tervezett, Siófokon pedig üdülőtelepet modernista stílusban. Folytatta a publicisztikai munkásságát is, a Vállalkozók Lapja mellett írt a fia által szerkesztett Tér és Formába is. Jakab Dezsővel 1929-1930-ban dolgoztak újra együtt az OTI székházának bővítésén.
Komor Marcell unokája így írja le nagyapja utolsó napjait: „1944. november 12. esős délutánján, az elsötétített városon át Marci papa elment egyedül maradt Kamilla nővéréhez a Falk Miksa utcába, hogy segítséget vigyen neki. Természetesen leültek négykezesezni, és közben elfelejtkeztek a kijárási tilalomról. Hazafelé indult, de az utcán a nyilasok elfogták. Egy szál télikabátban, lyukas cipőben, mindenféle felszerelés nélkül gyalogolt Ausztriába, ahol november 29-én szenvedése véget ért. 76 éves volt.”
Források:
Várallyay Réka: Komor Marcell és Jakab Dezső – Az építészet mesterei sorozat
Komor Marcell: Hauszmann Alajos, Művészet 1914/5.
