Százhúsz éve született Hazay István geodéta, tudós, tanár

A ma 120 éve, 1901. április 15-én született Hazay István neve egybeforr hazánk XX. századi földmérésével, geodéziájával és felsőoktatásával. Hazay egész évszázadot átívelő munkássága felöleli e tudományág szinte minden területét, kezdve az alapokat jelentő csillagászati helymeghatározástól, a vetülettanon, a kiegyenlítő-számításon át egészen a kataszteri térképezésig. Tevékenysége a kataszterre, a földmérés oktatására a mai napig is nagy hatással van.

Hazay István 1901. április 15-én született Budapesten. Az 1918-as év komoly fordulópont volt Európa, és így hazánk életében is. Befejeződött az I. világháború, megszűnt az Osztrák-Magyar Monarchia, újra kellett indulnia a normális életnek. Mindemellett az Állami Földmérés is komoly feladatok előtt állt a háború utáni évtizedben. A régebbi kataszteri térképek (ekkor már 50-70 évesek voltak) elavultak, felújításuk szükségszerűvé vált.  Az új kataszteri felmérések alapjául szolgáló alapponthálózatokat meg kellett újítani. Létre kellett hozni egy új, felsőrendű alapponthálózatot, melyhez a csillagászati helymeghatározás elengedhetetlen. A korábbi grafikus módszerek helyett megjelentek a számszerű, koordináták alapján történő felmérések, melyhez a számítási kapacitás és tudás nélkülözhetetlen volt. Mindezekhez azonban a rendelkezésre álló szakember gárda sem létszámában, sem képzettségében nem volt elegendő. Így az Állami Földmérésnek szüksége volt jól felkészült, modern gondolkodású fiatal szakemberekre.

Hazay István 1919 elején iratkozott be a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, ahol 1922-ben szerezte meg mérnöki diplomáját. Kezdő mérnökként 1923-ban az Állami Földmérés szolgálatába állt, ahol először földmérőmérnöki, majd háromszögelő mérnöki szakvizsgát tett (abban az időben nem volt önálló földmérőmérnök képzés Magyarországon). Magas szintű gyakorlatot szerzett a felső- és alsórendű háromszögelés, a felsőrendű szintezés, a csillagászati geodézia és a szabatos városmérés területén. Később vezető szerepet töltött be Budapest háromszögelésében és szabatos városmérésben. A Pénzügyminisztériumban 1938-tól vezető szerepet töltött be az Állami Földmérés munkáiban, míg 1942-ben az Állami Földmérés vezetésével bízták meg.

Tudományos és oktatói tevékenységét 1929-ben kezdte meg. A háromszögelő mérnöki képzésben csillagászati geodéziát és kiegyenlítéstant tanított. A csillagászati geodéziai témában írt disszertációja alapján a Műegyetem 1934-ben nyilvánította műszaki doktorrá. A „Kiegyenlítő számítás a geodéziai gyakorlatban” című tankönyvéért a Magyar Mérnök és Építészegylet nagy aranyérmét kapta 1938-ban.

Tudományos és oktatói tevékenysége elismeréseként a Műegyetem 1941-ben magántanárrá habilitálta. Gyakorló geodéta tevékenysége mellett meghívást kapott a soproni Bánya- és Erdőmérnöki Kar előadássok tartására.

A második világháborút követően nem maradhatott állami hivatalában, azonban gyorsan megtalálta új feladatát az önálló földmérőmérnök oktatás megszervezésében és a geodézia tudományának fejlesztésében.

A soproni egyetem tanáraként a Földmérőmérnöki Kar Alkalmazott geodézia tanszékének vezetői pozícióját kapta meg. Rövid idő alatt öt teljesen új tantárgy tananyagát dolgozta ki és írta meg a hozzá tartozó jegyzeteket. Ugyanebben az évben az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága az addig elért tudományos eredményeiért a műszaki tudományok doktora címet adományozta a professzornak.

Az 1954-ben kiadott „Földi vetületek” című könyvéért és több évtizedes kimagasló tudományos tevékenységéért 1955-ben Kossuth-díjban részesült. A Geodéziai és Kartográfiai Egyesület (a mostani Magyar Földmérési, Térképészeti és Távérzékelési Társaság jogelődje) megalapításában is részt vett 1956-ban, hosszú ideig alelnöke volt.

A földmérőmérnök képzés 1959-ben történt Budapestre helyezése után először a „II. Geodézia”, később a „Felsőgeodézia Tanszék”, valamint a „Topográfia és Fotogrammetria Tanszék” vezetésével bízták meg.

Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem (ÉKME) Mérnöki (ma Építőmérnöki) Karának dékánja volt 1960-1964 között. Ezután 1967-ig, a Budapesti Műszaki Egyetem és az ÉKME egyesítéséig, az ÉKME rektori posztját töltötte be. A Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlése 1967-ben levelező tagjává választotta.

Közben folytatta tankönyvek, jegyzetek és szakcikkek írását. Tíz könyve jelent meg (köztük négy egyetemi tankönyv több kiadásban), "Kiegyenlítő számítások" című könyvét angol nyelven is kiadták (abban az időben nagy szó volt). Emellett magyarul és több idegen nyelven mintegy száz tanulmányt publikált. Legjelentősebb tudományos eredményei:

• a mechanikai kiegyenlítés új elmélete,
• a statikai koordinátakiegyenlítés,
• a magyar országos felsőrendű háromszögelési hálózat kiegyenlítéséhez alkalmazott eljárás: a dominánspontok módszere,
• a Gauss-Krüger vetület magyarországi viszonyokhoz való alkalmazása és a számításokhoz szükséges képletek kialakítása, táblázatok elkészítése,
• nagyobb területek ábrázolása egységes vetületi koordináta-rendszerben,
• számos egyéb vetületi probléma megoldása,
• a sokszögelési csomópontrendszerek kialakítása és számítási metódusa,
• a súly transzformáció és ennek alkalmazása geodéziai alaphálózatok kiegyenlítésében,
• kéregmozgási szintezési hálózatok kiegyenlítési módszere sebességváltozások figyelembevételével,
• a különböző vonatkoztatási ellipszoidok egymáshoz viszonyított helyzetének meghatározására szolgáló elméleti vizsgálatok.

Hazay Istvánt 1975-ben a BME díszdoktorává fogadta a Magyar Tudományos Akadémia Közgyűlése 1976-ban rendes tagjává választotta. A professzor úr 1984-ben megkapta a BME arany-doktori oklevelét, 1986-ban pedig Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntették ki.

Hazay professzor úr 1995. december 23-án hunyt el Budapesten. Nyughelye a Farkasréti Temető ún. „Tudós Parcellájában” található.

Budapest Fővárosi Közgyűlése Hazay Istvánt poszthumusz Díszpolgárrá választotta 2018-ban.

Felhasznált irodalom:
Dr. Biró Péter: Hazay István jelentősége a magyar földmérésben. Geodézia és Kartográfia, 1991/4. szám.
Dr. Székely Domokos: 110 éve született dr. h. c. dr. Hazay István akadémikus. Geodézia és Kartográfia, 2011/8. szám.