„Végtelennek tűnt az idő, amikorra virradni kezdett. De hát minek is virrad? A hajnal nem találta többé Szegedet, csak romjait.” – így írta le Mikszáth Kálmán az 1879-es szegedi árvíz pillanatait. A pusztítást követően a várost addig szokatlan módon tervszerűen, a korszerű városrendezés elveinek alkalmazásával építették újjá. A Lechner Lajos nevéhez fűződő, állami és nemzetközi támogatással megvalósuló koncepció megteremtette egy modern város kialakulásának a feltételeit, a munkálatok műszaki vezetője Szeged újjá építése című könyvében (1891) írta le a várostervezés folyamatát.
„A hajnal nem találta többé Szegedet”
„Az ár betört! 1879. március 12. Éjfél után 2 óra! Szeged város haldoklásának kezdete. 24 óra mulva halott: volt, nincs többé! … Kongj városháza öreg harangja! Hirdesd Szeged népének, hogy szülővárosa végórája elérkezett.” – adta hírül a Szegedi Híradó 1879. március 12-i száma.
Az árvizek szintje 1855 óta folyamatosan emelkedett a Tiszán. Ez egyrészt a Tisza-szabályozási munkálatok következményének, másrészt Szeged előnytelen árvízvédelmi társulásának volt betudható. Az 1870-es évektől egymást követő árvizek rámutattak a töltések gyengeségére, illetve a szervezett védelem hiányára. Az 1879-es árvíz előjelei már az előző év végén érezhetőek voltak, a magas tiszai vízállás, a feltorlódott jégtömbök nem kecsegtettek semmi jóval.
Szegedet ekkor közel 3 méter magas víz árasztotta el, a katasztrófa 146 ember életét követelte. „A házak legnagyobb része nem lévén téglából vagy kőből való, 5458 ház összeomlott és csak 265 épült állta meg az árvizet; 60 000 ember hajlék nélkül maradt.” – írta Lechner Lajos könyvében. Kevés épület élte túl az árvizet, többek között a csonka Dömötör-torony, a görögkeleti-szerb templom, a Szegedi Akadémiai Bizottság székháza, a Katolikus Ház, az Arany Oroszlán és a Zsótér-ház, ami az árvíz idején Mikszáth Kálmánnak nyújtott menedéket. A víz csak 186 nap múlva húzódott vissza teljesen, addig a csónak töltötte be az elsődleges közlekedési eszköz szerepét, amit később deszkákból készült úszó járdákkal egészítettek ki.
„Szeged szebb lesz, mint volt!”
A katasztrófa helyszínén látogatást tett I. Ferenc József is. A „Szeged szebb lesz, mint volt!” kijelentésének hitelességét alátámasztva Tisza Lajos országgyűlési képviselőt nevezte ki királyi biztossá, akinek elsődleges feladata a városban jelentős problémákat okozó víztömeg eltávolítása volt. A szádfal építése és folyamatos szivattyúzás segítségével sok épület menekült meg az összeomlástól, a „nagy hőség dacára bűzhödt pocsolyák nem képződhettek”, így a járványok nem mértek újabb csapást a szegediekre.
A király látogatásának híre bejárta a hazai és nemzetközi sajtót, a hazai támogatás mellett 35 ország nyújtott segítséget Szeged újjáépítéséhez. Franciaországban az akkor ott alkotó Munkácsy Mihály festőművész szervezte a gyűjtést Szeged megsegítésére.
„A város újjáépítése a történelemben talán először adott lehetőséget a korszerű városrendezés elveinek szélesebbkörű alkalmazására: arra, hogy egy egész várost […] tervszerűen, állami beavatkozással és támogatással alakítsanak ki, építsenek fel. A város újjáépítésének tervezője Lechner Lajos volt, aki korábban, a Budapest rendezésére kiírt nemzetközi pályázat elnyerésével már tanújelét adta rátermettségének. A tervező számot vetett a modern nagyváros kialakulásának minden követelményével: a közlekedés fejlődésével, a munkahelyek megközelíthetőségével, a lakosság levegő- és napfény-igényével. Széles utcákat, sugárutakat, körutakat, parkokat és sétányokat tervezett és igyekezett megteremteni a korszerű közművesítés feltételeit.” – írja Károlyi Zsigmond A szegedi árvíz 1879. című könyvében.
„Ennél jobbat mindenkinek, de egyszerűbbet senkinek nem volt szabad építenie”
A város újjáépítése 1880-ben kezdődött meg. A műszaki ügyekkel foglalkozó osztály vezetője, Lechner Lajos Szeged újjá építése című művében részletesen bemutatja a nyolc prioritást, amely kiemelt szerepet kapott az újjáépítés során: a város térképének elkészítése, a föltöltések, az útépítés és kövezés, a város befásítása, csatornázás, az állandó közúti híd, a kőpart, valamint az új épületek építése.
Az elsődleges feladat Szeged város térképének elkészítése volt. A régi állapotot a Giba-térkép ábrázolta, ami azonban nem felelt meg az akkori tudomány feltételeinek. A város felmérése 2 hónapig tartott Halácsy Sándor szakosztályvezető mérnök vezetésével, aminek eredménye egy 1:1000 arányú térkép lett. A tervező mérnökök munkáját segítő vas háromszögelési pontok, a 3 méter hosszú és 80 centiméterre kiálló vasoszlopok ma is megtalálhatóak a város több pontján. A város feltérképezésének részeként telekrendező munkálatokra került sor, kijelölték és szabályozták a telekhatárokat, az új utcahálózatot, a tereket és a sétányokat.
Különös figyelem hárult az építkezés módjára, szigorúbb követelményeknek kellett megfelelni, elsősorban az épületek szilárdsága tekintetében, ami magas talajvíz, vagy árvíz esetén is megfelelő legyen. Fontos szempont volt a régi városrészek hangulatának megőrzése, a hagyományos napsugaras díszítés megtartása. Meghatározták az építhető házak magasságát, típusát és építőanyagát. Az építési rendszabályok mellett húszféle minta-terv is készült, amik a legegyszerűbb igényeknek is megfeleltek. „Ennél jobbat mindenkinek, de egyszerűbbet senkinek nem volt szabad építenie.” – emelte ki Lechner. A legolcsóbb mintaház 900, a legdrágább 4000 forintba került.
„A város területét 4 vízgyűjtő kerületre kellett beosztani, melyek mindegyike a többitől függetlenül vízmentesíthető”
Az árvízvédelem megerősítése megkövetelte a város terepfeltöltését. Mivel a Tisza minden oldalról fenyegette a várost, a mai vízmércéjének 0-ponti szintje fölötti 10 méter koronamagasságú körtöltését javasolták a szakértők, aminek megépítéséhez 16 millió köbméter földre volt szükség.
Lechner Lajos közel 20 oldalt szentelt könyvében az útépítésnek és a kövezésnek. „ A kereskedelemnek mindenütt főtényezői a jó helyi közlekedő utak is. […] Az 1879-iki árviz bekövetkeztéig csak az azok az utcák és terek voltak némi kövezettel ellátva, melyek a piaci forgalom és az egyes vasutakhoz való juthatás végett, járhatatlan állapotban hagyhatók nem voltak.” – írta Lechner. A frissen feltöltött utak kivitelezésekor figyelembe kellett venni azt, hogy ne korlátozza a föld alatt húzódó csatornák, vízvezetékek hozzáférhetőségét. A szilárd burkolatot kapó körutakat köszönetképpen a támogatást nyújtó országokról neveztél el. A Somogyi Károly Könyvtár honlapja szerint két év alatt összesen 331 888 négyzetméter burkolat készült el.
Az újjáépítés megkezdése előtt már kiemelt prioritásként kezelték a város fásításának kérdését. A közfelhívásra összesen több mint 300 000 facsemete, díszfák és gyümölcsfák egyaránt érkeztek. A sivár város két körútjának és hat sugárútjának befásításán kívül hat sétányt létesített Lechner, az újszegedi park és a Széchenyi tér virágágyása is ekkor készült el.
„A ki Szegedet az árviz előtt ismerte, tudja, hogy csatornázás dolgában mily mostoha állapotok voltak itt. […] a Tisza középvízállásakor egy zápor, vagy egy-két napig tartó csendes eső elégséges volt arra, hogy egész területek víz alá jussanak s rendesen így is maradjanak, mig végre a bajon maga a természet nem segített.” – írta Lechner. A város csatornázása nagy kihívás elé állította a szakembereket, a mélyen fekvő Szeged vízszintes felületet képez, ezért „a város területét 4 vízgyűjtő kerületre kellett beosztani, melyek mindegyike a többitől függetlenül vízmentesíthető.”
Nemcsak közlekedési, hanem árvízvédelmi okok miatt is régóta szükség volt Szegeden egy közúti hídra. Lechner Lajos hangsúlyozta, hogy „nem volt szabad megfeledkezni a szegedi népnek a kereskedésre feltünő hajlamáról. […] Ezért szerepelt a programmban a Tisza partjának teljes rendezése, kiépítése, úgy hogy azon a kereskedés minden neme kielégíthető legyen; nagyon fontos volt a Tiszán állandó hidat is építeni.” A híd tervezésére kiírt pályázat élénk versenyt generált, amelynek eredményeképpen Eiffel G. párizsi cégével kötötték meg a szerződést, a négy nyílású hídtervre. Az 1883-ra elkészült híd szélessége 11 méter, amelyből 7 méter a kocsiútra és 2-2 méter a gyalogútra szántak.
Az árvíz előtt a Tisza partját az egyre magasodó töltések, valamint a házakból kihordott szemét eltorlaszolta, emellett minden árvizet csuszamlások és süllyedések kísértek. A cél a süllyedés okainak felszámolása volt. A szegedi könyvtár forrásai alapján „a város belső területének legfontosabb védelmi létesítménye 1879 után a partfal lett. […] A szegedi partfal építését 1886-ban fejezték be. Elkészültéhez 30 ezer köbméter betont, 10 ezer köbméter téglafalat, 13 ezer cölöpöt, 31 ezer faragott követ használtak fel, 30 ezer köbméternyi követ szórtak ki, 35 négyzetméternyi útburkolatot és 250 ezer köbméternyi földmunkát végeztek másfél kilométeres szakaszon.”
„… felépült az új színház, a vigadó, a honvéd laktanya, a posta székháza, a törvényszéki palota és a [Csillag] börtön…”
A víz előtt kevés középület volt Szegeden, a városházán és a reáliskolán kívül majdnem minden közintézmény céljának nem megfelelő épületben volt. Dóka Klára Tisza Lajos és Szeged című tanulmányában írja: „1881, a városrendezési munkák befejezése után Szeged városa, a minisztériumok és a magánosok egyre több középületet, lakóházat emeltek. Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján megújult a városháza, felépült az új színház (tervezte Fellner Ferdinánd és Helmer Herman bécsi építész), az újszegedi vigadó (tervezte Halmay Andor), a Stefánia téri kioszk, a honvéd laktanya és tiszti lak, a pénzügyigazgatóság, a posta székháza, a törvényszéki palota és a börtön, ezen túlmenően iskolák, óvodák, kápolnák, templomok és igen sok magán épület.”
A lakóházak építése is nagy iramban történt, 4 év alatt, vagyis „1883-ig 26 kétemeletes, 211 egyemeletes, 836 magas földszintes, 1314 földszintes utcai lakóház és 246 udvari földszintes lakóház, azonkívül 514 műhely, istálló, gazdasági épület és 80 szín épült újonnan a romok helyén.” – írta Lechner. A város újjáépítése a királyi bizottság működése alatt közel 33 millió forintból valósult meg.
Károlyi Zsigmond könyvében kiemelte: „… Lechner Lajos terve nemcsak az adott körülmények között, hanem a kor mércéjével mérve is kiváló alkotás volt, mely az elpusztult hajdani mezőváros helyén egy új korszerű […] város kialakulásának lehetőségeit teremtette meg.”
Forrás:
Lechner Lajos [1891]: Szeged újjá építése (Lechner Tudásközpont szakkönyvtár)
Egyéb források:
Dóka Klára: Tisza Lajos és Szeged
Károlyi Zsigmond szerk.: A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969)
Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár honlapja
Szegedi Híradó, 1879. március 12-i szám
Képek forrása:
Lechner Lajos [1891]: Szeged újjá építése (Lechner Tudásközpont szakkönyvtár)
Fortepan
Budapest képes politikai napilap, 1879. március 29.
