„… többet véltem használhatni hazámnak, ha itthon maradok…”

Bár saját városligeti villájuk tervezését feleségének egy másik építészre kellett bíznia, „különben sose lett volna kész”, Schulek Frigyest az építészetünk egyik legnagyobb mestereként tartjuk számon. A Mátyás-templom újraálmodója, a Halászbástya tervezője, a hazai műemlékvédelem egyik megteremtője, a Mintarajztanoda, majd a Műegyetem tanára száz éve, 1919. szeptember 5-én halt meg.

Schulek Frigyes 1841. november 19-én született Pesten. Apai ágon családja a Felvidékről származott a 16. századig visszavezethetően. Az iparos, bíró, jegyző ősök után Schulek déd- és nagyapja evangélikus lelkész lett, az édesapja viszont kereskedelmi pályára lépett, Kossuth Lajos gazdasági tanácsadójaként, majd pénzügyminisztériumának munkatársaként is működött. Édesanyja, Zsigmondy Auguszta – akit nagyon korán, hároméves korában elveszített – a pozsonyi evangélikus líceum professzorának lánya volt, akinek testvérei közül Zsigmondy Vilmos neves kútfúró mérnökként, Gusztáv pedig Rómer Flóris mellett a magyar régészet és műemlékügy egyik úttörőjeként lett ismert. Schulek Frigyes két évvel fiatalabb öccse, Vilmos a pesti orvosi egyetem szemész professzora, később pedig akadémikus lett.

A gyermek Schulek a Deák téri evangélikus gimnáziumba járt, majd amikor édesapja a szabadságharc leverésekor Kossuthtal Orsováig menekült, ott látogatta a helyi elemi iskolát, ahol román, görög és francia nyelven is tanult. Az 1851–52-es tanévben azonban már Lőcsén találjuk, itt ismerkedett meg a német nyelvvel. Ezután az apja Debrecenbe került a kereskedelmi kamara titkáraként, Schulek öt évet az itteni református kollégiumban végzett el. A nyári szünidőt általában Pesten töltötte, az ott folyó nagy építkezések – a Lánchíd, az Alagút – hozták meg a kedvét ahhoz, hogy az építész pályát válassza. Ennek érdekében 1857 őszén át is iratkozott az akkor éppen új épületbe költözött pesti főreáliskola negyedik osztályába.

1860-tól a Műegyetemen elődjében, a Joseph Polytechnikumban folytatta tanulmányait, azonban saját visszaemlékezései szerint nem volt meg az anyagi háttere ahhoz, hogy az összes tantárgyat itt felvegye és a szokásos tanrend szerint elvégezze, ezért rendkívüli hallgatóként, egy év alatt sajátította el az alapvető építészeti tárgyakat. A következő tanévet már Bécsben töltötte a Képzőművészeti Akadémián. Itt Eduard van der Nüll és a pest-budai születésű August Sicard von Sicardsburg voltak a mesterei, akik ebben az időszakban a bécsi Operaház tervein dolgoztak, ennek következtében a tanári munkájukra nem tudtak igazán nagy súlyt fektetni. Emiatt Schulek Friedrich Schmidt professzor tanítványaihoz csatlakozott, ami alapvetően meghatározta későbbi pályafutását.

Schmidt a neogótika egyik vezéralakja és apostola volt, aki 15 évig dolgozott a kölni dóm helyreállításán és ennek során kőműves- és kőfaragómesteri vizsgát is tett. Tanári pályáját a bécsi kultuszminiszter meghívása alapján először Milánóban kezdte meg, majd 1859-ben, Lombardiának a Monarchiától történt elszakadása után Bécsben folytatta, ahol a város egyik vezető építésze lett. Elsősorban templomokat tervezett, de az ő műve a neogótikus bécsi városháza is.

Az ebben az időben szintén a bécsi akadémián tanuló Schulcz Ferenccel és Steindl Imrével együtt Schulek 1862-ben ott volt a hallgatók Wiener Bauhütte elnevezésű önképzőkörének alapítói között is. Tiszteletbeli elnöknek Schmidtet választották, ami ebben az esetben nem csupán egy formális címet jelentett, hanem nagyon is intenzív vezető, szervező, iránymutató szerepet. Schmidt a következő évben a bécsi Stephansdom vezető építészi, Dombaumeister címét is elnyerte.

1865 nyarán Schulek Dél-Németországban tett tanulmányutat, ahol aztán Schmidt ajánlására a regensburgi dómépítő mester irodájában is dolgozott. A feladata az épület felmérése volt, valamint, hogy közreműködjön a helyreállítási tervek elkészítésében. „Legtöbb fáradtsággal járt a dóm főhomlokzatának az 1867.-i párizsi világkiállításra szánt, 1:50-höz viszonyított (tehát közel 8 lábnyi magasságú)” – vagyis körülbelül 2,5 méteres – „rajza, melynek minden részletét elébb be kellett szerezni. E munka harmadfél hónapos éjjel nappal tartó teljes erőfeszítést vett igénybe. Fényképezett másolatát még most is előszeretettel megveszik az oda vetődő építészek, én pedig másfél évig tartó szembajt szereztem e munka által” – írta Schulek visszaemlékezéseiben. A nagy munkának azonban meg is lett az eredménye: már a rajz elkészülte előtt az érdeklődök sora látogatta meg az építészt – köztük a püspök és más egyházi, valamint világi méltóságok –, hogy a főhomlokzat tervezett képét megtekinthessék.

Miután visszatért Bécsbe, Schulcz Ferenccel együtt Schmidt műtermében dolgozott (német templomok, valamint egy Kínába szánt székesegyház tervein), majd 1868 szeptemberében már újra Pesten volt, ahonnan az Al-Dunára és Romániába tett kirándulást egy onnan származó főúrral. 1868–1869 fordulóján rövid ideig egy építőmester mellett tevékenykedett, innen Benkó Károly (Medgyaszay István édesapja) műtermébe került. Egy több hónapos itáliai tanulmányút után Steindl Imre építészirodájában kezdett dolgozni, bár ugyanekkor felkérték az ulmi Münster helyreállításának vezetésére is. A gótikus stílus, amelyben ott alkothatott volna, sokkal közelebb állt hozzá, mint az a neoreneszánsz, amelyben végül is az Új Városháza terveinek Steindl irodájában készülniük kellett, de hazafias megfontolásból mégis az itthoni munkát választotta. Elhatározását erősítette, hogy ekkorra egyre inkább időszerűvé vált egy önálló magyar műemlékvédelmi intézmény létrehozása. Ahogy önéletírásában lejegyezte, „többet véltem használhatni hazámnak, ha itthon maradok és közreműködöm abban a nagyszerű újjáalakításban, melyhez a haza mindegyik hű fiának teljes erővel hozzájárulnia kell”.

1872-ben meg is alakult a Műemlékek Ideiglenes Bizottsága, és az ekkor 31 éves Schuleket „címzetes építészévé” kérte fel. Ez a műemlékes tevékenység aztán élete végéig meghatározó része volt a pályájának. Egy másik igen fontos összetevője volt a munkásságának a tanítás – szintén ebben az időszakban, 1871-ben nevezték ki az Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképző „építészeti és ékítményes” szaktanárának, ahol aztán több mint harminc évig dolgozott. Itt, a mai Képzőművészeti Egyetem elődjében tanított akkoriban többek között Izsó Miklós, Keleti Gusztáv és Székely Bertalan is. 1902-ben az akkor elhunyt Steindl Imrétől Schulek vette át a Műegyetemen a műépítéstan tanszék vezetését, ettől kezdve a tanári pályafutását itt folytatta egészen az 1914-ben történt nyugdíjba vonulásáig. 

A műemléki bizottság a munkáját a műemlékek számbavételével és felmérésével kezdte. A Schulek Frigyes által vezetett rekonstrukciós munkák (például a lőcsei városháza, a jáki templom) között is kiemelt jelentőségű volt a visegrádi vár a Salamon toronnyal, ami tíz éves munka után végül befejezetlen maradt. 1873-ban kezdett neki Schulek a Mátyás-templom helyreállításának, amin közel harminc évig dolgozott. A templom ekkor a maitól teljesen eltérő formában, az addigi összes építési szakasz és történelmi hányattatás nyomait magán viselve, zártsorú beépítésben állt a polgárváros keleti oldalán.

A helyreállítás tulajdonképpen a torony rossz állapota miatt indult meg, Schulek azonban már az első vázlattervénél sem állt meg itt, hanem az egész nyugati homlokzatot újraalkotta, méghozzá két toronnyal, ahogy azt a kor tökéletes kompozícióra törekvő szemlélete diktálta és a kölni dóm újjáépítésénél vagy a bécsi Votivkirchénél is láthatjuk. A pénzügyi hátteret Ferenc József uralkodásának 25. évfordulója alkalmából kiadott rendelete biztosította. A műemlékügy finanszírozása egyébként egyáltalán nem volt megoldott, ahogy erről Schulek is panaszkodott: „Az építéshez, valamint a hadviseléshez tudvalevőleg pénz, pénz és pénz kell; olyan pedig nem volt sem a bizottságnál, sem az ország pénztáraiban, sem a műemlékek magántulajdonosainál vagy patrónusainál. Ennél fogva nagyon szegényesen folyt a reális munkálkodás és a tettvágynak alig maradt más kibúvója, mint az akadémikus tárgyalás feltételező módban.”

A tényleges munkálatok megkezdése előtt Schulek Frigyes mélyreható kutatásokat folytatott, a fennmaradt írott forrásokat is összegyűjtötte és a templomban is feltárásokat végeztetett. Megtalálta az első építési periódus bazilikális elrendezésének nyomait, a délkeleti kiskaput, a Mária-kapu részeit, és ezek küszöbei alapján be tudta azonosítani a korábbi külső és belső járószinteket is. Feltárta a nyugati rózsaablakot és a torony földszinti nyugati ablakának gótikus záradékát, majd a későbbiekben a munka előrehaladásával a templom történetének újabb és újabb fejezetei kerültek napvilágra.

Mestere, Friedrich Schmidt is több alkalommal Budára látogatott szakértőként. A koncepció a kutatási eredmények függvényében folyamatosan változott. A tornyok tekintetében ez először egy nagyobb és egy kisebb tornyot eredményezett, majd kialakult a végül megépült változat.

A toronysisak kialakítása körül is sok vita folyt, a fémfedés vagy kősisak tekintetében megoszlottak a vélemények. Maga Schulek az utóbbi mellett volt, és aztán a tűz- és villámvédelmi szempontokra hivatkozva ezt sikerült is megvalósítani. A torony gombját 1894. október 4-én, Ferenc József névnapján helyezték fel, és bár ekkor még nem volt minden teljesen kész az épületen, ezt a momentumot az építkezés záróaktusának tekintették. A templomot 1896. augusztus 15-én szentelték fel, ekkorra befejeződtek a belsőépítészeti munkák is – amelyeken Schulek Székely Bertalannal és Lotz Károllyal dolgozott együtt –, kivéve az északkeleti kápolnát, amely csak 1901-ben készült el.

A templom környezetének rendezése, a szomszédos várfalak átépítése már a kezdetekkor Schulek tervei között szerepelt, majd az 1890-es években ennek igénye a főváros részéről is felmerült. A vár bástyái ekkorra már régen elvesztették hadászati jelentőségüket. Schulek célja az volt, hogy a Mátyás-templomnak építészeti, városépítészeti keretet adjon, növelje a nem túl magas templom városképi hatását. A Halászbástyára is több tervvariációt készített. Az 1870-es években született, inkább csak tereprendezési koncepciók után, a millennium közeledtével egyre inkább előtérbe kerültek a reprezentációs igények, és az a gondolat, hogy a Halászbástya képviselje Szent István korát, amely az egyébként sok építészettörténeti korszakot sűrítő Mátyás-templomból hiányzik. A kivitelezés végül 1899 szeptemberének végén kezdődött meg és 1900. október 27-án adták át a neoromán stílusban megkomponált együttest.

Szegeden az 1879-es nagy árvíz után Schulek Frigyes kapott megbízást egy új evangélikus templom megtervezésére, amely 1881-ben készült el neoromán stílusban, de az északi gótikát idéző főhomlokzattal. Ugyancsak ő tervezte meg a reformátusok új templomát is. A körút íve mentén elhelyezkedő háromszög alakú telek, valamint az a célkitűzése, hogy a régi (ebből adódóan katolikus) templomok térszervezését és a református istentisztelet liturgikus igényeit összehangolja egy egészen egyedi megoldást eredményezett: az Úrasztala a templomtér szabályos háromszög alakú központi terének a súlypontjába került. Ez a hely egybeesik a telek középpontjával is. A háromszög sarkainál lévő pillérekre támaszkodó boltívek között a központi teret egy hatszögletű csillagboltozat fedi le. Fölötte, szintén a középpontban helyezkedik el a templomtorony. Ez volt az első olyan protestáns templom itthon, amelynek centrális a térszerkezete, ebből adódóan nagy hatással volt a későbbi hasonló épületekre is, így Pecz Samu Szilágyi Dezső téri templomára. Az 1884-ben elkészült új, szegedi téglaépületet Gregersen Guilbrand kivitelezte. (A Schulek Frigyes által rajzolt eredeti alaprajzot nemrégiben az Építészeti rajz is műalkotás! című kiállításon, a FUGA-ban láthattuk.)

Szintén a szegedi nagy árvízhez kötődik a Fogadalmi templom, amelynek 1903–1904-ben lezajlott pályázatán első díjat nem adtak ki (a másodikat Aigner Sándor és Rainer Károly, a harmadikat Foerk Ernő és Sándy Gyula kapta), így felmerült, hogy a nyertesek között egy újabb pályázatot hirdessenek. 1908-ban azonban a város úgy döntött, hogy Schuleket bízzák meg a tervezéssel, aki ezt el is fogadta azzal a feltétellel, hogy a belsőépítészet is kapcsolódjon a feladatához és a templom román stílusban épüljön fel. Megkötötték a szerződést és el is készültek a tervek, de azok elfogadása elhúzódott egészen 1912-ig. Schulek addigra átlépte a hetvenedik életévét, és korára hivatkozva visszalépett a munka folytatásától, annak ellenére, hogy fiával, Schulek János építésszel együtt dolgozott, aki adott esetben át tudta volna venni tőle a teendőket. Szeged városa úgy döntött, hogy Schulek tervei alapján fogja felépíttetni a templomot, a részlettervek elkészítésével, a művezetéssel és minden egyéb még szükséges munkarésszel Foerk Ernőt bízták meg, aki pénzügyi okokból némileg leegyszerűsítette az eredeti elképzelést. Az épület kivitelezése 1913-ban elindult, de az I. világháború miatt félbeszakadt, és csak 1923-ban folytatódott. A templomot 1930 októberében szentelték fel.

A János-hegyen 1880 körül a Magyarországi Kárpát Egyesület által építtetett faszerkezetű kilátó helyére Erzsébet királyné tragikus halála után egy komolyabb építmény létrehozását határozták el. A terveket a Főváros Mérnöki Hivatalában Klunzinger Pál készítette el, Schulek Frigyes kezdetben csak az építő bizottság tagjaként vett részt a projektben. Később azonban megbízták Klunzinger terveinek módosításával. Miután több tervvariánst is felvázolt, a megépült verzióban elhagyta a kúpos toronysisakot, hogy így a teraszok számát megnövelje. Az Erzsébet-kilátó 1910-ben készült el.

Schulek Frigyes 78 éves korában, 1919. szeptember 5-én halt meg Balatonlellén, ahol gyermekei nyaralóiban – a városligeti, majd Gellért-hegyi háza, valamint Visegrád és az Adriai-tenger vidéke mellett – igen szívesen töltötte az időt. Saját családi házai megtervezésére egyébként a rendkívül elfoglalt építésznek sosem maradt ideje, az 1905–1907 között a Ménesi úton felépült házukat fia, Schulek János tervezte meg, az 1870-es évek végén a Városligeti fasorban építtetett favázas családi villájukat pedig feleségének egy másik építésszel kellett megterveztetnie, „különben sose lett volna kész”, ahogy a családi visszaemlékezések szerint mondani szokta.

Források:
Farbakyné Deklava Lilla: Schulek Frigyes – Az építészet mesterei sorozat, Holnap Kiadó, Budapest, 2017
Schulek Frigyes építész önéletírása 1895. február 22-én, BME Építészmérnöki Kar Építészettörténeti és Elméleti Intézete, 1991
Schulek Frigyes: A budavári főegyház környékének rendezése és Szt.-István király emlékének kérdése (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)