Változások az egyszerű bejelentéssel kapcsolatban

Változások július 1-től

Július 1-től jelentősen megváltoznak az egyszerű bejelentés jogszabályi paraméterei. Az új jogszabály értelmében az egyszerű bejelentés az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg.

A Magyar Közlöny 84. számában, 2016. június 13-án megjelent a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI. 13.) számú új kormányrendelet. Az új rendelet értelmében az egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység az elektronikus építési napló készenlétbe helyezésével valósul meg július 1-jétől. Mindez azt jelenti, hogy a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű lakóépület egyszerű bejelentése nem az ÉTDR-be történik, azaz közvetlenül nem az építésügyi hatósághoz kell bejelenteni az ilyen irányú szándékot. A bejelentést a megújult, erre a célra továbbfejlesztett elektronikus építési naplóalkalmazáson keresztül a készenlétbe helyezéssel lehet megtenni.

A készenlétbe helyezéshez a tervezőnek fel kell töltenie az e-építési naplóba a jogszabály 1. melléklete szerinti kivitelezési dokumentációt, illetve a kivitelezési jogszabályban (191/2009. (IX.15.) Kr.) meghatározott egyéb dokumentumokat is. A benyújtandó tervdokumentáció jogszabályban meghatározott tartalma immár pótolja azokat a sokak által hiányolt tervfajtákat, például alaprajzokat, metszeteket, tartószerkezeti terveket, továbbá költségvetési kiírást, melyek nélkülözhetetlenek egy épület szabályszerű építése során.

A kivitelezési tevékenység a szabályszerűnek minősülő bejelentés benyújtását követő naptól számított tizenöt nap elteltét követően kezdhető meg. A szabályszerű készenlétbe helyezésről az építésügyi hatóság az e-építési naplóból fog értesülni, majd 15 napon belül teszi meg a szükséges tájékoztatási kötelezettségeit.

Az építtetőnek a kivitelezés folyamatára kötelező lesz építész tervezőt megbízni tervezői művezetés céljából, szerződésben rögzített feltételekkel. A tervezői művezetőnek az építési folyamatot legalább hat alkalommal kell figyelemmel kísérnie a helyszínen, és megfigyeléseiről, látogatásairól eseti bejegyzéseket kell tennie az elektronikus építési naplóban.

A kormányrendelet pontosítja azokat a paramétereket is, amelyek megváltoztatása esetén az e-építési naplóba előzetesen fel kell tölteni a szándékolt, változást bemutató kivitelezési dokumentációt.

Fontos változás még, hogy az épület felépítésének megtörténtéről szóló hatósági bizonyítványt kérelemre, a szükséges mellékletek megléte esetén az illetékes építésügyi hatóság állítja ki és tölti fel az elektronikus építési naplóba, majd pedig elektronikusan értesíti a az építés helyes szerinti települési önkormányzat jegyzőjét.

Az egyszerű bejelentéssel kapcsolatosan több helyen módosult az építőipari kivitelezési tevékenységről szóló 191/2009. (XI. 15.) Kr. és a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 456/2015. (XII. 29.) kormányrendelet is.

A 191/2009. (IX. 15.) Kr. alapján 2016. július 1. után – a tájékoztatás érdekében – már az egyszerű bejelentés alapján folytatott lakóépület építése esetén is – függetlenül a számított építményérték mértékétől – az építési munkaterületen a közterületről jól látható helyen fel kell tüntetni az építtető nevét, megnevezését, az építőipari kivitelezési tevékenység tárgyát, kezdési és várható befejezési időpontját, a fővállalkozó kivitelező megnevezését és nyilvántartási számát, az építészeti-műszaki tervező nevét, névjegyzéki jelölését, valamint a tervezői művezető nevét, névjegyzéki jelölését.

Az új kormányrendelet július 1-i hatályba lépése előtt még a 456/2015. (XII. 29.) Korm. rendelet módosítására is sor került.

A módosítások közül a legfontosabb, hogy az új kormányrendelet kihirdetését követő naptól az egyszerű bejelentés mellékleteként feltöltendő dokumentumok köre megváltozott, tehát a korábbi mellékletek helyett a módosított jogszabály szerinti mellékleteket kell csatolni a bejelentéshez.

További információk az e-építés és a MÉK oldalán találhatóak.

Juhász Réka