Víz az Alagútban — jelentés 1908-ból

A Lechner Tudásközpont urbanisztikai szakkönyvtára számos érdekes, régi kiadványt rejteget. Egy közülük a várhegyi alagút vízbetöréseinek és állapotromlásának körülményeit vizsgáló 1908-as jelentés, amely az erre a munkára verbuválódott korabeli szakembercsapat beszámolóját tartalmazza. Ez a jelentés képezte a későbbi felújítás alapját.

A 350 méter hosszú budai várhegyi alagút a Lánchíd budai hídfőjét köti össze a Krisztinavárossal. Noha építése a Lánchíd építésével egyidejű gondolat volt, a munkálatok csak 1853 februárjában indultak meg. Az alagúton a gyalogos forgalom 1856 márciusában, a kocsis közlekedés 1857. április 30-án indult meg. Az építés során is jelentkező vízbetörések és szivárgások romboló hatásának megállítására bő ötven évvel az átadás után Wekerle Sándor, akkori miniszterelnök megbízta Dr. Szontagh Tamás bányatanácsos és főgeológust a Magyar Királyi Földtani Intézet vezetőjét az alagút hidrogeológiai viszonyainak felmérésével. Az alagút fala eddigre már át volt itatva vízzel, sőt a víz beszivárgása folytán a fal nagy részén falrák szerű bomlás mutatkozott, amely a műtárgyat idővel teljesen tönkre tette volna. A felállított szakértői bizottság 1908-as jelentésében megállapította, hogy az Várhegy márgarétegeinek repedésein leszivárgó víz mészlerakása az eredetileg vízelvezetésre épített vízrések és fenékcsatorna útját eltömi, cseppkövekkel kérgezi fel, megakadályozva a várt elfolyást. A javítási munkálatokat a hegység szivárgó vizeinek elvezetésével kezdték.

Forrás

A Budai Várhegyi Alagút hidrogeológiai viszonyai – jelentés. Budapest, 1908. – a Lechner Tudásközpont dokumentumtárának érdekességeiből.