„Nem a markáns, farmeros, a fővárosból ideszármazottan is őshonos kecskemétit, nem összevontan is átható tekintetét, keményszó-formázó száját, higgadt mozdulatait, ilyen-olyan esetlegességét, nem egyszerűen őt magát – teljesebb, maradandó arcát, alakját; az építményeit látom” – írta Nádor Tamás Kerényi Józsefről, akinek a Lechner Tudásközpontban őrzött életművéből október 16-án nyílik kiállítás.
Hasonlóan vélekedett az építész és az általa tervezett épületek viszonyáról maga Kerényi is: „A házak nem hazudnak, ezért az építész hiteles vallomása az alkotás: a házak, a belső és külső terek, épített környezetünk.”
Bizonyára mindenkire nagy hatással van, hogy honnan jön, hol született, hol nőtt fel, Kerényi József esetében ez fokozottan így volt: a Wekerletelep, ahol nevelkedett, olyan meghatározó élmény volt számára, ami emberi és építészi habitusát egész pályafutása során befolyásolta – ahogy ezt szinte minden vele készült interjúban hangsúlyozta is. Az akkor még önálló Kispestnek ez a telepnek nevezett, de valójában kertvárosi része igényes építészetével, emberi léptékével, sok fájával, kis kertjeivel a mindennapi élethez és a normális emberi kapcsolatokhoz minőségi környezetet biztosítva, mindig mintaként lebegett előtte. Az 1939. november 27-én született Kerényi édesapja kezdetben a világszínvonalon működő kispesti Hofherr traktorgyárban dolgozott esztergályosként, majd a 30-as évek gazdasági válságában úgy döntött, hogy továbbképzi magát, leérettségizett és később postaforgalmi igazgatóként működött.
Kerényit olyannyira izgatta a Wekerletelep témája, hogy az ennek fő terét megalkotó Kós Károllyal később fel is vette a kapcsolatot, és arra kérte, írja le a tervezés történetét. Az ekkor (1974-ben) kilencvenegy éves Kósnak már nem volt könnyű a sok évtizeddel azelőtti történetet pontosan rekonstruálni, annál is inkább, mert 1944-ben a sztánai házát kifosztották és a korábbi munkásságához kapcsolódó iratok, dokumentumok megsemmisültek. Ennek ellenére vette a fáradságot és hatoldalas levélben válaszolt „kedves kollégájának”.
Szrogh, Pogány, Pelikán, Gábor
Az építész pályára Kerényi 14 éves korától kezdve készült, nyaranta az építőiparban dolgozott segédmunkásként, a gimnázium mellett szabadegyetemre járt, rajzolt. 1958-ban vették fel a Budapesti Műszaki Egyetemre. Meghatározó mesterének Szrogh Györgyöt tartotta. Pogány Frigyestől – akinek az építészettörténeti előadásaira a bölcsészkarról is átjártak – tanulta „a hivatás szeretetét, az építészet iránti alázatos elkötelezettséget”, Pelikán Józseftől, Gábor Lászlótól pedig a racionális gondolkodásmódot.
Ebben az időben a végzős építészek előtt főleg kivitelezői állások nyíltak meg, válogatni nem nagyon lehetett, Kerényi egy véletlennek köszönhetően került egy számára sokkal izgalmasabb helyre, az Országos Műemléki Felügyelőséghez. Ahogy egy vele készült interjúban elmesélte, a dékáni hivatalban nézegette éppen a megpályázható állások listáját, amikor megállt mellette egy ifjúsági rádióműsor riportere. Kerényi a kérdésére válaszként elmondta, hogy esélye sincs olyan helyre kerülni, ahová szeretne. Az anyag valószínűleg adásba kerülhetett, mindenesetre kis idő múltán felhívták a műemléki felügyelőségtől, hogy amint lesz náluk státusz, megkezdheti a munkát.
„A műemlékvédelem akkor szerintem szakmailag a csúcspontján volt. Ez volt az egyetlen olyan szervezet, amelyik valóban építészettel foglalkozott, nem típusterveket gyártott, és kiváló gárdája volt: Entz Géza, Dercsényi Dezső, Gerő Laci bácsi, Pogány Frigyes! Ők voltak a nagymogulok. Ezek az emberek nem szerették egymást, gyakran viaskodtak is, de hogyha műemlékekről volt szó, akkor szorosra zárták a csatárláncot és mindenkit mindentől megvédtek” – nyilatkozta ezekről az időkről. Kezdetben a kivitelező részlegben dolgozva beutazta az egész országot, majd a tervezőkhöz átkerülve részt vett a visegrádi Salamon-torony rekonstrukciójában.
Bár nagy szerencsével álmai munkahelyére került, 25 éves korában már Kecskeméten, a Bács-Kiskun Megyei Tervezőintézetnél találjuk, ahová megint csak egy véletlen folytán került. A Bácsterv építészt keresett, és egy volt egyetemi tanára Kerényit ajánlotta, aki az állást részben kalandvágyból, részben az önálló munka reményében el is fogadta, bár semmilyen kötődése sem volt Kecskeméthez. „Az Alföld, Bács-Kiskun nekem az volt, mint orvosnak háborúban a tábori kórház. Mindent lehetett és kellett is terveznem, építenem” – írja visszaemlékezéseiben.
„Szellemi kötetlenség és a hely valóságos szegénysége”
Első munkája itt furcsa módon egy építkezés megakadályozása volt: egy fegyelmi árán sikerült keresztülhúznia azt a tervet, hogy az Arany János utca 6. szám alatti romantikus-historizáló házra emeletet építsenek. A Bácstervnél készült tervei között ott vannak a korabeli állami tervezőintézetek repertoárjára jellemző épületek: szolgáltatóház Kecskeméten (1965-67), művelődési ház Bácsalmáson (1967-71), diákotthon Izsákon (1966-68), üzemi konyha a Nagykőrösi Konzervgyárban, gyermekotthon Felsőszentivánon (1971-73), iskolák Baján (1969-71) és Kiskunfélegyházán (1972-75), de első átütő sikereit a régi épületek megmentésével létrehozott műveivel érte el. (Hozzá kell tennünk, hogy azért ezeknél a „klasszikus” tervezőintézeti munkáknál sem feltétlenül a szokásos, a legegyszerűbb utat követte, és az emberibb megoldásért akár konfliktusokat is felvállalt: Nagykőrösön például egy statikus-próbáló vasbeton árnyékolószerkezetet tett a konyha épületre. A konzervgyár igazgatója nem volt elragadtatva az ötlettől, azzal fenyegette meg Kerényit, hogy ha nem válik be a dolog, akkor a lamellákat a tervezőintézet kapuja elé hordatja.)
„Távol a fővárosi nagy tervező vállalatok szellemi istállóitól, a szellemi kötetlenség és a hely valóságos szegénysége kellett ahhoz, hogy hályogkovács módjára elkezdjem azt az építészetet a hatvanas években Kecskeméten, amit aztán a hetvenes évek második felétől Európában rehabilitációnak, revitalizációnak, Amerikában recyclingnek, Ázsiában regenerációnak neveztek el” – emlékezett később vissza. Első ilyen jellegű munkája a bugaci csárda volt, a Fehér-tanya rehabilitációjával, amit egy idegenforgalmi témájú országos építészeti ötletpályázaton nyert el.
Egy olyan korszakról van szó, amelynek jelszava „a múltat végképp eltörölni” volt, országszerte az új, szocialista városközpontok kiépítése folyt, a régi épületek megújítása, hasznosítása korántsem volt támogatott cél. Kerényi a később legsikeresebbé vált munkáival mintegy önszorgalomból kezdett foglalkozni.
„Körülbelül a korszerűsített gőzgép hatásfokával dolgoztunk”
„Egyetlenegy dolgot nem tud semmilyen korszak megtiltani az építésznek, legyen az diktatúra, vagy bármilyen más formáció: azt, hogy ingyen dolgozzon. Ezt nevezhetjük akár társadalmi munkának, akár szorgalmi feladatnak: az a lényeg, hogy pénz és megbízás nélkül kezd bele valamibe az ember. Láttam, hogy volt egy pályázat Bugacra, leültem, dolgoztam; vagy sikerül, vagy nem. Ugyanúgy senki nem kért fel a zsinagóga felmérésére sem, mégis készítettem egy kis tanulmánytervet. A Játékházra ugyanígy, arra még a pénzt is mi szereztük meg annak idején. Körülbelül a korszerűsített gőzgép hatásfokával dolgoztunk. Tíz javaslatunkból jó esetben kettő megvalósult” – mondta el egy interjúban.
A kecskeméti zsinagógára már megvolt a bontási határozat, amikor Kerényi, kihasználva azt a helyzetet, hogy a MTESZ, a Műszaki és Természettudományos Egyesületek Szövetsége éppen megyei székházat kívánt építeni Kecskeméten, letett egy tanulmánytervet az asztalra arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne a székházat a volt zsinagógában elhelyezni. A pártbizottság azonban másként döntött, mivel a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat vezérigazgatója kijelentette, hogy a székházat csak zöldmezős beruházásként, előregyártott elemekből hajlandó megépíteni. Kerényi – ahogy sok más későbbi esetben is – vette a bátorságot, hogy személyesen próbálja meggyőzni a döntéshozókat: bejelentkezett a vezérigazgatóhoz, beszélgetett vele festészetről, irodalomról, egyéb témákról és végül sikerült a saját oldalára állítania.
„Műemlékek nincsenek, csak jó házak vannak, amelyek szépen öregszenek”
Maga Kerényi is tisztában volt azzal, hogy a zsinagóga nagy terének felszabdalása a MTESZ igényei szerinti kisebb-nagyobb előadótermekre, könyvtárra, irodákra és különböző kiegészítő helyiségekre nem egészen kompromisszummentes megoldás. Azonban ez volt az ára az épület megmaradásának: mentette, ami menthető volt. Ahol lehetett, megmutatta a régi szerkezeteket, az eredeti tér magasságát az egymás felett kialakított előcsarnokok letekintő nyílásokkal összenyitott légterével jelezte. A statikus kollégájával, Letanóczky Gyulával együtt kitalált megoldás, a tetőszerkezet acél rácsostartókkal történt kiváltása pedig lehetővé teszi, hogy az eredeti tér bármikor visszaállítható legyen.
Ugyanakkor Kerényi műemlék-szemléletéhez valahol mégis közel állt az, ahogy a zsinagóga új életre kelt. „Műemlékek nincsenek, csak jó házak vannak, amelyek szépen öregszenek” – mondta némi direkt provokatív éllel egy rádiós beszélgetésben. A „halott” műemlékekben nem hitt, csak az élő, a mindennapi életben résztvevő házakban. A zsinagóga rekonstrukciójáért 1975-ben Ybl-díjat kapott.
Kerényi munkásságára egész pályafutása alatt jellemző volt a társművészetekkel való együttműködés. Ennek egyik jó példája a Michelangelo-galéria a kecskeméti zsinagógában, amely Melocco Miklóson keresztül jött létre, aki a Szépművészeti Múzeumba gyakran járt be rajzolni, és ennek kapcsán találta meg a raktárban a tizenöt darabból álló öntvénymásolat-kollekciót, rossz állapotban, részben összetörve. A Melocco által restaurált szobrok Kecskeméten újra megtekinthetők lettek, olyan nézőpontokból is (például a Pièta felülről), amire az eredetieknél nincs lehetőség.
Egy másik ilyen „kallódó” műemléképülete volt Kecskemét városközpontjának az egykori ferences kolostor, amelyben egy borforgalmi vállalat irodái működtek, majd ezek is kiköltöztek belőle. Az ötlet, hogy itt jöjjön létre a Kodály Intézet, Gajdócsi István megyei tanácselnök fejében született meg, aki meghívta Kecskemétre, Kodály szülővárosába Kodályné Péczely Saroltát. A találkozóra a mit sem sejtő Kerényit is odarendelte, aki másnap délelőttre el is készült a koncepcióvázlattal.
A feltárások során sokkal korábbi épületmaradványokat is találtak, mint ami abból az általános szemléletből, hogy az Alföldön nincsenek régi műemlékek, valószínűsíthető volt. Kiderült, hogy az egységes benyomást keltő épületet több szakaszban építették, legkorábbi részeit a középkorban. A projektnek szerves része volt a ferences kolostor melletti Kéttemplom köz rekonstrukciója, ahonnan 1971-ben a Petőfi Nyomda egy új üzemépületbe költözött át, és így lehetővé vált az egykori üzlet- és vásárlóutca helyreállítása.
UIA Awards 1985
Kerényire jellemző módon egy olyan „összépítészeti” alkotás született, amely egybefogta a tervezői munka minden szintjét, léptékét a várostervezéstől, az utcai közvilágítástól, az üzletcégérektől a berendezési tárgyakig, a szőnyegekig, az edényekig. Szintén Kerényire jellemző módon képzőművészeti alkotások is létrejöttek, Borsos Miklós bronz Kodály-portréja a főbejáratnál és Melocco Miklós Kodály emlékműve az Új-Kollégium előtti parkban, kiegészítve Fekete Tamás barackfát mintázó fémszobrával. (Az emlékmű sorsa aztán a későbbiekben elég gyászosan alakult, a színesfémgyűjtők a számukra értékes részeket elvitték. Az alkotás 2001-ben 56-os emlékműként született újjá szintén Kerényi tervei alapján.) 1977-ben készült el a Kodály Intézet könyvtárának felszabadultan játékos, Melocco Miklós által „vidámnak” nevezett épülete.
A következő megmentett épület Kecskeméten a Bánó-ház volt, az alföldi mezővárosi nemesi lakóház egy jellegzetes és ritka példája, amelyet le akartak bontani és skanzenszerűen újra felépíteni a város másik, külső részén. A ház megmaradásában és helyén maradásában nagy szerepe volt Moldován Domokosnak is, aki a magyar naiv művészek múzeumának ötletével a funkciót is megtalálta az épülethez. A Bánó-ház történetének logikus folytatása volt aztán a szomszéd telekre épült Szórakaténusz Játékműhely és Múzeum, amely megint csak valami rendhagyó és addig példátlan dolgot művelt: egyszerre volt kiállítótér és játszótér.
Új épületként, de a környező városszövetbe tökéletesen beillesztve jött létre a szobrász műteremház és keramikus stúdió együttese. Persze ennek is megvoltak az előzményei: Kada Elek, Kecskemét nagy városépítő polgármestere már a századfordulón műtermes lakásokat építtetett és művészeket hívott a városba, ez a művésztelep azonban fokozatosan leromlott, majd ebben a formájában megszűnt.
A Hankovszky-házban és a hozzáépített új épületekben indult el a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műterme. Kerényi – aki a fák iránti szeretetet a Wekerletelepről hozta magával, majd az Alföld nyári forróságában még inkább megtanulta megbecsülni őket – sok más projektjéhez hasonlóan itt is maximális figyelemmel volt rájuk: kivágás helyett megkerülték a kerítéssel a telekhatáron álló fát.
Kerényi kecskeméti tevékenységével 1985-ben elnyerte az UIA Sir Robert Matthew-diplomáját. Az UIA Awards díjazottjai között volt abban az évben Lucio Costa, Charles Correa, Norman Foster és Yukio Futagawa.
Nemcsak a városközpont, hanem a puszta közepe is komoly kihívás tervezői szempontból. A sok kötöttség problémát jelenthet, de a teljes kötetlenség is. A végtelen síkságon mindegyik pont lehet középpont: Kerényi körkörös alaprajzokkal válaszol a szituációra. A Bugaci Pásztormúzeum a helyszíni víz- és áramellátás hiányában előregyártott szerkezetekkel készült, de „nem idegen elem a pusztán” – ahogy Pap Gábor írta róla a Művészet folyóirat 1976/6. számában. A tervnek megmaradt bácsalmási ravatalozó már bonyolultabb formákkal dolgozik, a kúpból egy napsugaras alaprajzú, kétszeresen görbült felületekből álló kompozíció bontakozik ki. Az ország geometriai középpontját jelölő pusztavacsi jeltorony már egy tényleges középpontra épült.
IFRAA International Architectural Design Award a ceglédi kápolnáért
A templomépítés nem tartozott akkoriban a támogatott témák közé, maximum a megtűrtekhez. „A templomokat például ingyen csinálta az ember – szegények voltak a gyülekezetek” – mondta el egy interjúban Kerényi. A kunadacsi Szent István templom, a – Tóth Sándor cikke szerint – „homokhoz, fákhoz, vizekhez »térdeplő« szentély” a nyeregtetős alföldi parasztházak továbbgondolása. „Sokan azt hiszik, hogy modern templomot terveztem” – mondta Kerényi. „Pedig csak a hagyományokra figyeltem.”
A ceglédi Magyarok Nagyasszonya kápolna projektje a nyolcvanas évek elején indult. Erről az időszakról már azt gondolná az ember, hogy ekkorra enyhült a rendszer nyomása, azonban Pest megye keményvonalas MSZMP vezetője kijelentette, hogy amíg ő a helyén van, addig a megyében nem épül templom. Így az egyházügyi hivatal, akihez az építkezés engedélyezése tartozott, különböző műszaki okokra hivatkozva megtagadta az engedélyt. A templom már csak a rendszerváltás után épült meg. 1992-ben Kerényi elnyerte vele az IFRAA International Architectural Design Award-ot a New Construction kategóriában. Díjazott volt még Tadao Ando-tól a Fény temploma és a Skidmore Owings and Merill építésziroda New York-i iszlám kulturális központja.
Kerényi 1984-ben pályázat útján a VÁTI-hoz került, az építészeti és műemléki iroda élére. „Egyszer olvastam egy keleti bölcsnek a tanácsát, hogy menj el onnan, ahol nagyon sikeres vagy” – indokolta meg döntését egy Kriskó Jánosnak adott interjújában. „Van egy olyan érzésem, hogy életem folyamán fokozatosan lefelé küzdöttem magam, amikor az értelmes kihívások sokkal fontosabbak voltak, mint a biztos pénz csábítása. A műemlék-felügyelőségnél mi bajom volt? Semmi, mégis továbbálltam. Pusztán kalandvágyból elmentem egy kis tanácsi tervezővállalathoz. Ott megvívtam a küzdelmeket, és amikor eljött egy új világ, és végre (…) ülhettem volna a babérokon, akkor elmentem a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet összeomlás határán álló Építészeti Irodájába. Két év alatt sikerült megmenteni ezt az irodát. Amikor másodszor hívtak a Műegyetemre, odamentem tanítani. Itt Vámossy Ferenc kollégámmal megalapítottuk az ország ma már legnagyobb és legerősebb építőművészeti doktori iskoláját. És most itt vagyok, szinte életem végén, és megállapíthatom, hogy lefelé már csak a természet van.”
A kiállítás 2019. ápr. 15-ig, hétfőtől csütörtökig 9-17 óra között látogatható, ettől eltérő időpont és kurátori tárlatvezetés a monika.pesti@lechnerkozpont.hu címen kérhető.
A megnyitóra minden érdeklődőt szeretettel várunk, ide kattintva elérhető az esemény Facebook oldala.
Források:
Kós Károly levele Kerényi Józsefnek. In: Kós Károly élete ház is – Körkérdés építészekhez, Tiszatáj, 1988/11.
XII KŐMÍVES – Kerényi József, Csontos János és Csontos Györgyi filmje, Glokalfilm
Nekem egy egész városom van, „akit” szerethetek – Kerényi Józseffel Kriskó János beszélget, Forrás, 2014/11.
