A kilencven éve, 1932. augusztus 5-én elhunyt Jakab Dezső neve összeforrott Komor Marcelléval, akivel a századfordulótól az 1910-es évekig a magyar szecessziónak olyan gyönyörű alkotásait hozták létre, mint például a marosvásárhelyi kultúrpalota vagy a szabadkai zsinagóga. Az I. világháború után vejével, Sós Aladárral dolgozott együtt, legjelentősebb közös művük a svábhegyi szanatórium volt.
„(…) íme Jakab Dezső is örök pihenőre tért… Ő, aki pihenni sohasem tudott. Aki szüntelenül, szakadatlan ágált, harcolt, utolsó percéig. Nem látjuk többé érdekes, zömök alakját, jellegzetes, oroszlánosan bozontos fejével. Nem halljuk többé élesen metsző hangját (…), melynek tüze és szavainak szuggesztív ereje mindenki figyelmét magára vonja” – búcsúztatta a frissen elhunyt Jakab Dezső építészt az Építő Ipar–Építő Művészet című lapban Magyar Vilmos.
Jakab Dezső 1864. november 4-én született Réven, Bihar megyében. Nagyváradon a reáliskolában tanult, majd a budapesti Műegyetemen szerzett építész diplomát. Pályája a Fővárosi Mérnöki Hivatalban indult, ahol ekkoriban Komor Marcell is dolgozott. Kezdő éveiben végigjárta a kor jelentős építészei, így Pecz Samu, Korb Flóris és Giergl Kálmán, valamint Lechner Ödön irodáit, ezenkívül Pfaff Ferenc mellett is tervezett a MÁV magasépítési osztályán. Első önálló munkái Szabadkán épültek meg, amely felesége révén vált második otthonává. Jelentős szerepet játszott a millennium tiszteletére a fővárosban felépült Ezredéves Kiállítás létrejöttében is, ahová több csarnokot és pavilont tervezett.
Komor Marcell 1897 márciusában megnyerte a szentesi Petőfi Szálló és Vigadó pályázatát, és a megbízás teljesítése érdekében önálló irodát nyitott. Társként meghívta Jakab Dezsőt, aki már a pályamű megrajzolásában is segített neki – önzetlenül, minden ellenszolgáltatás nélkül. Közös építészirodájuk művei, többek között a szabadkai városháza és zsinagóga, a nagyváradi Sas-palota, a marosvásárhelyi kultúrpalota a magyar szecessziónak a lechneri utat követő gyönyörű alkotásai. A Komor–Jakab iroda az első világháború után megszűnt, de 1928-ban mindketten alapító tagjai voltak a Lechner Ödön Társaságnak, és 1929–1930-ban az OTI székházának bővítését a két építész újra együtt tervezte. Jakab Dezső az I. világháború után vejével, Sós Aladárral dolgozott együtt. Elsősorban családi házakat és bérházakat terveztek, középületeik közül a svábhegyi szanatórium a legjelentősebb.
Jakab Dezső 1932. augusztus 5-én hunyt el, haláláról a napilapok és a szakfolyóiratok egyaránt megemlékeztek. „Beírta nevét a magyar építőművészet históriájába” – összegezte társa munkásságát a Vállalkozók Lapjában megjelent búcsúcikkében Komor Marcell.
Lakóház (1899), VI. Csengery utca 76.
A Terézvárosban, a Csengery és a Szondi utca sarkán álló bérházat Strausz Sándor és felesége, Rosenfeld Katalin építtette 1899-ben. Az épület – több más bérházzal együtt – az 1897-ben megalakult Komor–Jakab építésziroda első munkái közé tartozott. A tervezők a lechneri szecesszió formavilágát alkalmazták, amelynek jellegzetes eleme többek között a homlokzatok téglaszalagos díszítése. A házat gazdag ornamentika hálózza be indákkal, levéldíszekkel, tulipánokkal, a kapu kovácsoltvas díszítése életfát formáz.
Liget Szanatórium (1908–1909), VI. Benczúr utca 47.
Jakab Dezső orvos öccse, dr. Jakab László tizenegy évvel diplomája megszerzése után – szintén orvos feleségével, dr. Rácz Hannával együtt – megnyitotta saját magánkórházát, amelynek megtervezésére természetesen testvérét kérte fel, aki a vállalkozásnak egyik fő részvényese is volt. A Komor–Jakab építésziroda a jól átgondolt alaprajzi struktúra mellett a részleteket tekintve is a legkorszerűbb megoldásokat alkalmazta. A gyógyulást segítő atmoszférát a belső terek gazdag díszítése is támogatta. Az épület az irodalomtörténetben is jelentős szerepet játszik: kezelték itt Csáth Gézát, Krúdyt és Adyt, aki itt is halt meg 1919 januárjában.
Komor–Jakab ikervilla és bérházak (1909–1910), II. Keleti Károly utca 29–31.
A bérházpáros és a mögöttük elhelyezkedő villa Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján épült 1909 és 1911 között, két szomszédos telken a Rózsadomb tövében. A saját maguk és családjaik számára tervezett ötszintes ikervillában működött közös építészirodájuk is. A villa két részének belső elrendezése különböző volt, a családok eltérő igényeinek megfelelően. Ezt a különbözőséget tükrözi a külső megformálás festői változatossága is. Az utcafronton a háromemeletes, manzárdtetős bérházakban szintenként két-két négyszobás, elegáns lakás kapott helyet. A tetőterekben műtermeket alakítottak ki.
Palace Szálloda (1910–1911), VIII. Rákóczi út 43.
A magyaros szecesszió egyik utolsó fővárosi példájaként elkészült hotel az I. világháború előtti szállodaépítkezés szép példája. A homlokzatot a legfelső szinten sgraffitóval díszítették, az alsó két szinten Zsolnay-kerámiával burkolták az épületet. A szálloda tömegét erkélyek, zárterkélyek, loggiák teszik mozgalmassá. Az ornamentikában és a tetőszerkezet kialakításában egyaránt megfigyelhető a magyar népművészet hatása. A hotel közösségi tereinek eredeti berendezését Thék Endre és bécsi lakberendező cégek készítették, ezek reprezentatív kivitelezésével szemben a szállodai szobák visszafogottabb stílust képviseltek.
OTI-palota (1911–1912, 1929–1930), VIII. Fiumei út 19.
Komor Marcell és Jakab Dezső 1911-ben nyerte el pályázat keretében a Kerületi Munkásbiztosító Pénztár székházának tervezési megbízását. A pályázati kiírás egy négyemeletes épületet kért, az alsó szintjein hivatali helyiségekkel, a harmadik emeleten rendelőintézettel, a legfelső szinten bérlakásokkal. A Fiumei – akkor Köztemető – út és az Alföldi utca sarkán elhelyezkedő telekre az építészek izgalmas, legyező alakú alaprajzot terveztek. Az épület már hamarosan az átadása után szűkösnek bizonyult, felmerült a bővítés igénye, ami azonban csak 1929–1930-ban valósult meg, ekkor már az Országos Társadalombiztosító Intézet székházaként. Az OTI megvásárolta a szomszédos telket, erre került egy – a meglévőhöz hasonló léptékű – épülettömb, a régi és az új közé pedig egy 19 szintes toronyépület, a tetején a szecesszió és az art deco jegyeit mutató pártázatos oromfalakkal. A felső emeleteit a felhasznált salakbetonnal kapcsolatos statikai aggályok miatt a nyolcvanas években lebontották, így ma csak a torony torzója látható.
