1945. február 12-én szovjet tüzérségi támadás következtében egy német repülőgép csapódott be az egyik házba az Attila úton. A bizarr látványt több fotó is megörökítette. Nem akármilyen épületről volt szó: Vágó László építész saját bérházaként épült fel, aki a hatodik emeleten alakította ki saját műteremlakását, mai kifejezéssel élve egy penthouse-t, tetőterasszal, úszómedencével.
„Vágó László építész a tervei nyomán még a háború előtt épült Attila-körúti hatemeletes bérházában egyéni és hivatásbeli szükségleteinek teljesen megfelelő otthont és irodát rendezett be magának. Minthogy hivatása a nyári hónapokban is a fővároshoz köti, úgy oldotta meg házának legmagasabban fekvő emeletét, hogy ott tágas terrasza legyen, melyre közvetlenül léphet dolgozószobájából, illetve irodájából, amely dús növényzetével, pormentes levegőjével, nagy fürdőmedencéjével és messzenyíló szép kilátásával teljesen pótolja a kertet. Megszívlelni való példaként mutatjuk be a háztető egy részének ilyetén való megoldását, mely nemcsak egészségi szempontból figyelemreméltó, hanem esztétikai élvezetet is nyújt” – írta a Magyar Iparművészet 1926-ban Vágó műteremlakásáról.
Az egyes források szerint 1912-ben, mások szerint 1914-ben az Attila út 35. alatt felépült bérházat Vágó László már a Vágó fivérek közös építészirodájának felbomlása után tervezte, de az épület stíluselemei továbbviszik a korábbi közös munkák jellegzetességeit. A bérházépítés a kor jellemző, jól jövedelmező befektetési formája volt, az építészek körében is többen éltek ezzel a lehetőséggel. Vágó László saját bérházának legfelső emeletén alakította ki lakását és műtermét, amelyből egy nagy, sakktábla-mintás burkolatú, szobrokkal díszített terasz nyílt. Innen egy olasz stílusú tetőkertbe lehetett továbbjutni, amelynek közepén egy medencét alakítottak ki. Vágó József is sokat járhatott ide, míg 1919-ben el nem hagyta az országot, ugyanis fia, a később Pierre Vágó néven híressé vált építész emlékirataiban megemlíti, hogy gyermekkorában mekkora élmény volt neki nagybátyja úszómedencéjében fürdeni.
1945. február 12-én szovjet tüzérségi támadás következtében egy német repülőgép csapódott be az épületbe, amelynek korábban többek között Babits Mihály is a lakója volt. Az 1949-es újjáépítésnél minden díszítőelemet, zárterkélyt eltávolítottak.
Vágó László 1875. március 30-án, öccse, Vágó József pedig 1877. december 23-án született Nagyváradon egy kilencgyermekes családban. Apjuk, Weinberger Mihály magyarosította a nevét Vágóra, ami ebben az időben az asszimiláció felé elmozduló zsidó családok körében – és ők voltak többségben – egyáltalán nem volt ritkaság. Ahogy Komor Marcell szülői házában a visszaemlékezések szerint „lelkes hazafiság uralkodott”, Vágóéknál is a negyvennyolcas érzület volt a meghatározó, és ezzel szintén nem voltak egyedül. A hazafias lelkesedést mozdította elő a zsidó és keresztény vallások egyenlőségéről szóló 1892-es törvény is. Azt, hogy a nemzeti elkötelezettségnek – ebben a 19. század közepétől az I. világháborúig tartó időszakban – az eltérő származás nem volt az akadálya, sok német eredetű családnál is láthatjuk. Példa erre Hauszmann, aki magyar nyelvű színjátszókört alapított, majd Lechnerrel és Pártossal (Puntzman) együtt a berlini Építészeti Akadémián a „drei wilde Magyaren” elnevezést vívták ki maguknak.
Vágó Mihálynak építési vállalkozása volt, ez azonban csődbe ment és kénytelen volt Budapesten munkát keresni. Nagyváradi házait eladta, feleségével és gyermekeivel a fővárosba költözött, Vágó József azonban szülővárosában maradt, hogy a gimnáziumot befejezze. Ez az időszak, amikor minden anyagi támogatás nélkül, önállóan tartotta fenn magát Váradon, egész életére nézve meghatározó élményt jelentett a számára. Nem volt sokkal könnyebb a helyzete aztán a budapesti Műegyetemen sem, amikor a tanórák után pénzkereseti céllal építészirodákban dolgozott. A diplomázás előtt három hónapot Párizsban töltött, ahol a Bálint Zoltán és Jámbor Lajos által tervezett világkiállítási pavilon építését felügyelte.
Vágó László a Felső Építőipariskolában szerezte szakmai képesítését, majd Alpár Ignác irodájában kezdett el dolgozni, ahová öccsét is beajánlotta, miután az az építész oklevelét megszerezte. Amikor azonban Alpár 1902 májusában a Szépművészeti Tanács ülésén nyilvánosan elítélte a Lechner Ödön által képviselt stílust, Vágó József, aki Lechner építészetének elkötelezett rajongója volt, nem maradhatott tovább az építészirodában.
Ekkorra bátyja után már József is elnyerte a Magyar Mérnök és Építész Egylet nagypályázatának aranyérmét és így elérkezett az ideje, hogy megalapítsák közös irodájukat. Majdnem minden jelentősebb pályázaton részt vettek. Terveik a Lechner Ödön által elindított irányzatot követték, de ugyanakkor Otto Wagner is nagy hatással volt rájuk. Első megépült terveik magánépíttetők megbízásából készült bérházak voltak.
A Vágó-fivérek első jelentős közös munkája, a Gutenberg-ház 1906-ban épült a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyegylete megbízásából. Az építészeti program nagyon összetett volt, a négy emeleten 38 lakás kapott helyet, amelyeket két lépcsőház, személy- és teherfelvonó szolgált ki. A félemeleten, külön bejárattal és lépcsővel alakították ki az egylet helyiségeit, az udvart pedig a színielőadások megtartására is alkalmas díszterem, az Intim Színház foglalta el két emelet magasságig. A homlokzatot Kernstok Károly mára már elpusztult képei díszítették, hasonló sorsra jutottak az oromfalak széleinél álló munkásszobrok. A Vágó-fivérek maguk is beköltöztek az épületbe: Vágó József újdonsült feleségével, Lénárt Gitta énekesnővel az egyik ötödik emeleti lakásba, ahonnan csigalépcső vezetett a szintén a házban élő Lászlóval közös műterembe. A játékbolt-tulajdonos Jenő szintén az ötödiken, míg a színész Béla a harmadik emeleten lakott.
A Gutenberg-otthonnal nagyjából egy időben épült fel a Vágó fivérek első középülete, a Nemzeti Szalon. Ezzel rögtön komoly támadásoknak is kitették magukat, ugyanis a modern művészeti galéria nem új épületként, hanem Hauszmann Alajos 1873-ban elkészült Erzsébet téri kioszkjának átalakításával, bővítésével jött létre, amit sokan tiszteletlenségnek és az eredeti mű tönkretételének tekintettek. Mások viszont – így például Lechner Ödön is – értékelték Vágóék tervét, amellyel „a főváros új műcsarnokot kapott”, ahogy Gerő Ödön írta a Pesti Naplóban megjelent cikkében.
A Vágó fivérek ezekben az években is sok tervpályázaton indultak, a budapesti VI. kerületi, Munkácsy utcai főgimnázium pályázatán második díjat nyertek, a palicsi fürdőre kiírt pályázatot megnyerték (a fürdő később Komor és Jakab terei alapján épült fel). Szintén első díjat kaptak a munkás-beteg-segélyező pályázatán. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank kispest-szentlőrinci hivatalnok- és munkáslakótelepe számára szintén pályázat keretében típusterveket készítenek. A Ház építészeti folyóirat több munkájukat is közölte.
1908-ban tervezték a Petőfi-házat Jókai Mór Bajza utcai házának átalakításával és bővítésével. Az intézmény célja egy Petőfi-ereklyéket tartalmazó gyűjtemény bemutatása volt. Szintén átalakítás volt a Városligeti Színkör faszerkezetű épületének kőszínházzá átépítése. Ugyanebben az időszakban készült el a Dohány utca és a Síp utca sarkán az Árkád Bazár, amely a földszintjén kialakított játékáruházról kapta a nevét.
Felépült még két házuk Nagyváradon, majd 1911-ben Debrecenben az Alföldi Takarékpénztár, de ezzel a közös működésük meg is szűnt. Ennek okát az életrajzuk kutatóinak nem sikerült feltárni, azt azonban tudjuk, hogy a jó viszony nem szűnt meg a két testvér között. László mindvégig támogatta Józsefet, a Népszövetség székháza pályázatának elkészítésére 1926 nyarán Olaszországból egyedül, családja nélkül hazautazó öccsét ő fogadta be irodájába, valamint a későbbiekben néhány tervet alá is írt helyette, mivel Vágó Józsefet a két világháború között a kamarából kizárták.
Vágó László önálló tevékenységének idején bérházakat, villákat, színházakat – például az eredetileg Lajta Béla nevéhez fűződő Parisiana átépítését Blaha Lujza Színházzá – tervezett, az 1920-as évek végén Faragó Ferenccel közös műve volt a Dohány utcai zsinagóga kultúrháza, temetőudvara és a Hősök temploma. 1928-tól a CIAM-csoport tagja volt, 1932-ben öccsével együtt Budapest városfejlesztési tervén dolgozott. Viszonylag fiatalon, 58 évesen 1933. december 30-án hunyt el Budapesten. Halála után Vágó József költözött be az üresen maradt Attila úti műteremlakásba.
Források:
Magyar Iparművészet, 1926/9-10.
Anne Lambrichs: Vágó József, Holnap Kiadó, 2010
A Vágó-bérház 2.
