Feszl Frigyessel kapcsolatban általában egyetlen épület, a Vigadó jut eszünkbe, pedig a 135 éve, 1884. július 25-én elhunyt építészünk munkássága ennél jóval színesebb. A róla kialakult képhez az is hozzájárul, hogy sok terve nem épült meg, a megvalósult épületeinek egy része pedig ma már nem áll. Feszl életrajzának felvázolása közben azt is megnézzük, milyen lenne az Országház, a Szervita tér, a Dohány utcai zsinagóga, az MTA székháza, az Andrássy út, vagy a kőbányai plébániatemplom, ha az ő elképzelései szerint épültek volna fel.
Feszl Frigyes 1821. február 20-án született Pesten a Magyar utcában, egy német anyanyelvű patrícius család tizennégy gyermeke közül az ötödikként. Apja és nagyapja is jómódú kőfaragómester volt, a tágabb famíliában pedig több ácsmestert is találhatunk. Feszl generációjában ezek mellett a pályák mellett megjelent a családban az építész hivatás is, rajta kívül két másik fiútestvére is ezt a foglalkozást választotta, két fiú viszont folytatva a hagyományt kőfaragónak tanult. Feszl Frigyes a pesti piaristák hatosztályos gimnáziumába járt, a hatodik osztály elvégzéséről azonban nem maradt fenn semmi dokumentum, így az életrajzírói feltételezik, hogy ekkor már valószínűleg kimaradt az iskolából és inasnak állt. Ezt támasztja alá az is, hogy három és fél évvel később megkapta a vándorkönyvét és vándorútra indult.
Az építész pályán elinduló három Feszl-testvér közül Frigyes és két évvel idősebb bátyja, József céhes képzést kapott, és az inasévek után Frigyes Hild Józsefnél, József pedig Pollack Mihálynál dolgozott legényként. 1839 tavaszán a vándorkönyvvel a kezükben Münchenbe utaztak és ott május végén beiratkoztak a Képzőművészeti Akadémiára. A tanévkezdésig Németország különböző vidékein tettek tanulmányutat. A harmadik építésznek tanult fiúról, a Frigyesnél két évvel fiatalabb Jánosról csak annyit tudunk, hogy 1841 őszén, telén a bécsi Képzőművészeti Akadémia építészeti szakosztályának hallgatója volt, de 1852-ben sajnos már nem élt.
Feszl József nem végezte el az Akadémiát, 1841 szeptemberétől már a müncheni udvari építészeti irodában dolgozott, Friedrich Bürklein vezetése alatt. Három évvel később tért vissza Pestre, ahol Hild József pallérjaként a lipótvárosi Széchenyi-ház építkezésén kezdett dolgozni, majd 1845–1850 között a vasúti igazgatóság építészeti osztályán volt mérnöksegéd. Feszl Frigyesről ebből az időszakból nincsenek pontosabb adatok, feltételezhető, hogy a bátyjával együtt mozgott és ő is dolgozott Bürklein irodájában, ugyanis az egyetlen, még életében megjelent életrajza az egyik mestereként említi az akadémián egyébként nem tanító építészt. Müncheni éveiből mindössze egy értékes dokumentum maradt fenn, egy közel száz lapos mappa, pauszpapírra készült, beragasztott rajzokkal, ami az akkori építészeti tanulmányok módszerét világítja meg számunkra: mintakönyvekből, kiadványokból, rajzokból másolták át az értékesnek ítélt megoldásokat.
Ausztrián és a német tartományokon kívül Feszl Frigyes járt Velencében és Észak-Itália más vidékein, valamint több forrás szerint Párizsban is, ahol akvarellfestést tanult. A Feszl fivérek 1844-ben tértek haza Pestre.
Bátyjához hasonlóan valószínűleg Frigyes is dolgozott ezután pallérként valamelyik mester mellett, de ekkor már a céhes világ lassú leáldozásának időszakában vagyunk. Az az akadémiát, politechnikumot végzett építésznemzedék, amelyhez Feszl tartozott, már kizárólag csak tervezéssel akart foglalkozni, és nem volt célja, hogy a kivitelezést is magában foglaló céhes mesterjogot megszerezze.
Azonban építkezni továbbra is csak olyan tervek alapján lehetett, amelyeket egy céhes mester aláírt. Feszl 1845-ben társult a szintén pesti kőfaragó családból származó Kauser Lipóttal és a kassai születésű Gerster Károllyal. Ezt az is indokolhatta, hogy Kauser ekkor már „Baustückmeister” volt, ami megalapozta a reményt, hogy hamarosan céhes mester lehet belőle. Feszl valószínűleg egyébként is szívesen átengedte a munka műszaki, üzletszerzési és adminisztratív részét, hogy kifejezetten csak az építészettel foglalkozhasson. Kauser és Gerster is a bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója volt, feltehetően ott ismerkedtek össze, majd együtt dolgoztak Regensburg mellett a Walhalla építésénél, Leo Klenze mellett. Feszl életrajzában több homályos pont is van, az egyik ilyen, amit nem tudunk bizonyosan, hogy ő is ott dolgozott-e ekkor Klenzénél.
A három társult építész irodája és a lakásaik is a Lipótvárosban voltak, ugyanabban a házban, a Széchenyi sétatéren, ami a mai Szabadság tér déli részén terült el. 1847-ben Gerster feleségül vette Kauser húgát, így ekkortól már rokoni kapcsolat is fennállt az építészek között. Rögtön a társulásuk első éveiben nagyon komoly megbízásokat szereztek meg, és a későbbiekben is nagyon jól prosperált az együttműködésük. A Feszl életművével igen mélyen foglalkozó Komárik Dénes szerint ennek a hátterében az állhatott, hogy a három építész kitűnően kiegészítette egymást: Feszl vitte az építőművészi vonalat, Gester a műszaki részekkel foglalkozott, Kauser asztala pedig a kivitelezés és az üzletszerzés volt. A terveiket 1851-ig Zofahl Lőrinc írta alá, aki Kauser apjának jó barátja volt. Ő végezte már jól bejáratott cégével valószínűleg a jelentősebb munkáik kivitelezését is, ami szintén hozzájárulhatott a kezdő építésziroda sikeres indulásához.
Feszl Frigyes hazatérésének évében, 1844 júniusában kiírtak egy nemzetközi pályázatot az Országház megtervezésére. Az eredeti november végi határidőt egy évvel meghosszabbították, mivel az országgyűlést az uralkodó váratlanul hamarabb bezárta, a terveket viszont a parlamentnek kellett bemutatni. Végül azonban a következő, 1847/48-as országgyűlés sem foglalkozott érdemben a pályaművekkel, a szabadságharc bukása után pedig a téma jó darabig lekerült a napirendről. Nem tudjuk, hogy az eredeti határidőre Feszl egyáltalán beadta-e az alkotását, de azt igen, hogy 1861-ben az ideiglenes országháza építtetésével foglalkozó parlamenti választmánynak minden felkérés nélkül benyújtotta a terveket. Előtte lefényképeztette őket, ezek a másolatok maradtak meg a hagyatékában, az eredeti tervek elvesztek. Ez az Országház terv a romantika magyarországi jelentkezésének az egyik első példája és Feszl saját – a délnémet félköríves Rundbogenstilt és a móros, keleties elemeket ötvöző – stílusának is az első megnyilatkozása.
A Kauser–Feszl – Gerster hármas célkitűzései között ott szerepelt, hogy „az egyhangúságot Pesten, amennyire lehet, megszüntessék”, ami alatt minden bizonnyal szintén a romantikus építészet térhódításának elősegítését értették. A társulásukkor megfogalmazott céljaik között – amelyeket a Feszl Frigyes noteszében lejegyzett szerződéstervezetből ismerünk – volt még, hogy a hazájuk építészetének nagyobb rangot és elismertséget harcoljanak ki, és egy igen modern gondolatként az is, hogy a stílust a célszerűséggel egyesítsék. Leszögezték, hogy mindenben együtt fognak működni, vagyis csak közös elhatározással vállalnak el munkát, műveiket közös szellemi produktumnak tekintik, minden tervezést és kivitelezést „Kauser, Feszl, Gerster cég” aláírással végeznek, és a bevételeket is egyenlő arányban osztják el.
Hogy mindez tényleg megvalósult-e a gyakorlatban, nem tudjuk pontosan, annyi bizonyos, hogy a terveket közös aláírás helyett a céhes előírások miatt kezdetben Zofahl Lőrinc szignálta, ahogy ezt már említettük is. 1851 augusztusában a céh eltiltotta Zofahlt ettől az addig elnézően kezelt gyakorlattól, mivel nem volt hajlandó a neve alatt folytatott munkákkal arányosan nagyobb részt vállalni a céh egészére kivetett adóból. Ekkor a legkézenfekvőbb megoldásként Kauser Lipót kérvényt adott be, hogy a mestermunkája elkészültéig, vagyis az építőmesteri cím elnyerése előtt is aláírhassa a terveket. Meg is kapta ezt a komoly engedményt a céhtől, azonban a követelményeknek nem tett eleget az előírt határidőre, így 1854 februárjában visszavonták az aláírási jogát és ezzel a cég működése ellehetetlenedett.
Az építésziroda fennállásának kilenc évében sok lakóházat tervezett, ezek nagy része azonban napjainkra sajnos elpusztult. A megmaradtak közül a legfontosabb az Oszvald-ház a Nádor utcában, amely egy nagykereskedő testvérpár számára épült. Valószínűleg a Kauser–Feszl–Gerster iroda tervezte a Váci utca 57. alatti, Balassovits Péter cukrászmester megrendelésére 1848–49-ben készült lakóépületet is, erre azonban csak a stílusjegyek alapján következtetnek Feszl életművének kutatói.
Ugyancsak a három építész együttműködésének köszönhető a Sas utcai Fröhlich-ház 1853–54-ben történt teljes átépítése. A lakóházaik között több villa is volt, ezek közül megvan még a Budakeszi úti Kochmeister-villa (bár bontás után újjáépítve) és Pilismaróton a Heckenast Gusztáv (igen, a Landerer és Heckenastból) számára tervezett villa.
Ugyanebben az időszakban, 1847-ben készült egy kőbányai parkvendéglő terve és a Széchenyi-házban (ahol az építészek laktak és irodájuk is működött) az épület átadása után körülbelül egy évvel megnyitott kávéház belsőépítészeti koncepciója is. Ebben az évben Feszl készített egy vázlatot a Sétatéren felállítandó zenepavilonra is, ami Széchenyi István iratai között maradt fenn, akivel Feszl, illetve a Kauser–Feszl–Gerster iroda jó kapcsolatokat ápolt. Egyes visszaemlékezések szerint Feszl országház terve keltette fel Széchenyi figyelmét, mások szerint egyenesen „a legnagyobb magyar” kérte fel a terv elkészítésére. Ahogy Feszl életrajzában sok helyen, itt sem tudjuk teljes bizonyossággal a részleteket.
Széchenyi és Feszl alakja a Szervita térre tervezett Ipartanodánál is összekapcsolódik. A hazai műszaki felsőoktatás megteremtése is ott volt Széchenyi szívügyei között, az 1830-as évektől kezdve már felmerült, hogy szükség lenne egy műegyetemre. 1844-ben az uralkodó hozzájárult, hogy első körben egy ipartanodát hozzanak létre, ami 1846 novemberének elején meg is kezdte a működését ideiglenesen a tudományegyetem épületében. Széchenyi István az intézménynek a Szervita téren biztosított volna önálló épületet a templom meghagyásával, de a kolostor elköltöztetésével. 1846 nyarán a Kauser–Feszl–Gerster építészirodát bízta meg az ipartanoda épületének megtervezésével. Ezzel a projekttel összefüggésben Széchenyi felkérte őket a szerviták új, terézvárosi templomának és rendházának a megtervezésére is. Egy másik megvalósulatlan megbízás volt 1851-ben a Dohány utcai zsinagóga, amely végül a kompromisszumkészebb magatartást tanúsító Ludwig Förster tervei alapján épült fel.
Feszl 1849-ben feleségül vette Hoffmann Reginát, aki Vácon született, és testvérei közül az egyik ügyvéd, a másik egy divatüzlet tulajdonosa volt. A házasságból egy fiú- és egy lánygyermek született. 1851-ben, a második szülés után pár hónappal Feszl felesége tüdővészben meghalt. Ezeket a nehéz éveket, amelyeket a Kauser–Feszl–Gerster társulás 1854-es kényszerű felbomlása is súlyosbított, tovább tetézte egy csődeljárás, amit sógora, Hoffmann Antal divatkereskedő váratlan halála idézett elő. Feszl ugyanis baráti alapon váltókat írt alá sógora számára, amelyeket az egyébként mindig pontosan rendezett a lejáratukkor, de most a hirtelen haláleset idején igen jelentős összeg volt éppen forgalomban.
A csődeljárás tíz évig tartott és csak 1864-ben ért véget. A csőd tehát nem Feszl tevékenységéből adódott, bár a kor átalakuló világában ő is részt vett az építészeti tervezésen kívül különböző vállalkozásokban. 1853-ban az építésziroda tagjaival és másokkal, köztük Zitterbarth József ácsmesterrel egy sörgyár alapításába fogott, de ebből a társulásból hamarosan – még az engedély elnyerése előtt – ki is szállt. Részvényese és igazgatósági tagja volt viszont a „Gerenday-féle emlékmű és építési anyag rt.”-nek (ami aztán 1875-ig működött). Anyagi problémáit alapvetően az a kőbánya és téglagyár oldotta meg, amelyhez családi örökség révén jutott Kőbányán, sőt ennek révén Budapest legnagyobb adófizetői közé is bekerült.
A Kauser–Feszl–Gerster építésziroda megszűnése után Feszl előtt a lakóházak tervezésének lehetősége egy darabig bezárult, maradtak a pályázatok, a síremlékek (amelyeket már korábban is tervezett, például gróf Zichy Manóné síremlékét a Kálvin téri református templomban), egyéb kisebb munkák, főleg Pest város megbízásai. (Az 1860-as évektől tudja majd ő maga aláírni a terveit; a Vigadó átadása után, 1866-ban pedig a mesterjogot is megszerzi.) 1954–55-ben Feszl részt vett a bécsi Votivkirche pályázatán, itt a kiírásnak megfelelően gótikus stílusban tervezett, de rá jellemzően fantáziadús modorban. 1958 elején a pesti izraelita hitközség őt bízza meg a Dohány utcai zsinagóga szentélyének kialakításával, miután az épület tervezőjével, Ludwig Försterrel nézeteltérésbe kerültek.
1858-ban Feszl Frigyes újra megházasodott, Zitterbarth József ácsmester özvegyét, a bajor származású Quandt Vilmát vette el, aki egy színész lánya volt. Ebből a házasságból gyermeke nem származott.
1860 nyarán a tervei szerint épült fel a faszerkezetű pesti nyári színház a mai Lövölde téren, az egykori polgári lövöldével szemben. A Magyar Tudományos Akadémia pályázatánál a bírálóbizottság tagjaként szerepel, és ennek kapcsán ő maga is papírra veti az elképzeléseit egy akvarell technikával készült távlati kép formájában.
Feszl romantikus stíluskorszakának csúcspontját a Vigadó jelenti, amely a Pollack Mihály által tervezett, 1849-ben a szabadságharc folyamán az osztrákok által szétlőtt Redoute helyén épült fel. Az újjáépítésre először Hild József készített terveket, aki az eredeti klasszicista stílusban alakította volna át és bővítette volna az épületet. Feszl Pest városa építési albizottságának tagjaként tűnt fel a történetben. Az albizottság Hild tervét jónak találta, de módosítási javaslatokat is tett, ennek kapcsán Feszl is készített egy tervvázlatot, ami alapvetően a főlépcső elhelyezésével foglalkozik. Az albizottság, amelynek Hild József is a tagja volt, némi változtatással elfogadta Feszl javaslatait, majd megint csak nem tudjuk pontosan, hogy hogyan, de a Redout Építési Bizottmány amellett, hogy magáévá tette az albizottság álláspontját, azt is javasolja, hogy Feszl Frigyest bízzák meg a tervezéssel Hild irányítása mellett, és ezért mindkét építész 1000-1000 forint javadalmazásban részesüljön. Komárik Dénes, Feszl életrajzának kutatója szerint az, hogy a feladat elkerült tőle, minden bizonnyal Hild egyetértésével történt. Az ekkor hetvenedik évében járó mester ekkor már akkora tekintéllyel bírt, hogy megkerülhetetlen volt, nem történhettek a háta mögött a dolgok. Másrészt ebben az időben az esztergomi és a pesti bazilikákon is dolgozott, lehet, hogy szívesen lemondott egy harmadik nagyszabású munkáról, vagy szívesen támogatta ezzel fiatalabb építész kollégáját.
Az 1865-ben elkészült Vigadó fogadtatása vegyes volt, Feszl sok kritikát is kapott. A következő években munkásságában előtérbe kerülnek a városépítési feladatok. Pest városával és a Fővárosi Közmunkák Tanácsával is jó kapcsolatokat ápolt, és valószínűleg az alkatától sem állt távol, hogy nagyobb léptékű koncepciókkal álljon elő. A kiegyezés, a városegyesítés körüli években vagyunk, Feszl terveket készített a Sugárút kialakításához és részt vett az 1971. évi városrendezési tervpályázaton, ahol munkatársaival együtt elnyerte a II. díjat.
Az 1868-as Eötvös-féle közoktatási törvényhez kapcsolódóan Pesten nagyszabású iskolaépítési program kezdődött, amelynek keretében Feszl Frigyes is tervezett öt elemi és egy polgári iskolát. Ezek közül a legelőször felépült és a legjelentősebb a Nagymező utcai polgári fiúiskola, amelyben ma a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium, vagyis a Bartók Konzi működik. Feszl nem hagyott fel a pályázatokkal ebben az időszakban sem, így indult a régi Műcsarnok 1874-ben kiírt tervpályázatán is, amelyet Lang Adolf nyert meg. A kiegyezés utáni időszakban újra tervez lakóházakat is, ekkor már historizáló stílusban.
Feszl utolsó műve a kőbányai plébániatemplom volt. A tervek elkészítésére az egyre növekvő lélekszámú település lakóinak templomépítési bizottsága kérte fel az ott élő és működő építészt, aki a középkori formavilágot idézte fel, de egyéni díszítőmotívumokkal. Az elképzelései nem valósultak meg, a kőbányai templom végül csak 1894–1899 között épült fel, Lechner Ödön, a belsőépítészetet illetően pedig Tandori Ottó tervei alapján. Élete utolsó éveiben az egészsége megromlott, cukorbetegsége szövődményeinek következtében halt meg 63 éves korában, 1884. július 25-én Kőbányán, ahol már az 1850-es évektől sokat tartózkodott, a Vigadó befejezése utáni évektől kezdve pedig gyakorlatilag kizárólagosan élt.
Források:
Komárik Dénes: Feszl Frigyes, Akadémiai Kiadó, Budapest,1993
Az építészet mesterei – Feszl Frigyes, Szerkesztő: Gerle János, Holnap Kiadó, 2004
Gábor István: A Vigadó története, Zeneműkiadó, Budapest, 1978
