„Titáni erő és törhetetlen akarat lobogott benne”

Némi aggodalommal kezdtem bele az anyaggyűjtésbe id. Rimanóczy Kálmán halálának 110. évfordulójára készülődve: vajon a később nagy neveket felsorakoztató Rimanóczy építészdinasztia legelső tagja is szolgál-e egy cikk megírásához elég érdekfeszítő részlettel? Aztán nagyon gyorsan itt is bebizonyosodott, hogy bárhová nyúlunk a múltunkban, mindenhol rengeteg érték és érdekesség kerül elő.

Idősebb Rimanóczy Kálmán Kapuváron született az Esterházy uradalom ispánjának fiaként, 1840. május 12-én, majd miután a családfőt hamarosan a hercegi család egy másik birtokára helyezték át, Kaposváron nevelkedett tizenkét testvérével együtt. Rimanóczy Kálmán életének első szakaszával kapcsolatban vannak bizonytalanságok az életrajzi adatokban. Miután kitanulta a kőművesmesterséget, minden bizonnyal letette az önálló tervezésre és kivitelezésre feljogosító építőmesteri vizsgát, amelynek birtokában az 1860-as években Pest-Budán és környékén dolgozott. Itt született első házasságából első fia, Árpád, akit a szülők válása után édesanyja a fővárosban nevelt.

1867-ben Nogáll János kanonok Nagyváradra hívta Rimanóczyt, a Szent Vince Intézet építkezésére. Munkáját elismerés övezte, így aztán gyökeret is vert a Körös-parti városban. 1869-ben újra megnősült, Kápolnay Irénnel kötött házasságából két fia született, Béla és Kálmán. Nagyváradon nagyon sokat épített, részben a saját, részben más építészek tervei alapján, a munkássága (amit később aztán Kálmán fia folytatott) a város arculatának egyik meghatározó eleme lett.

Első nagyváradi terve, a Szent Vince Intézet a Szatmárnémetiből idetelepített vincés nővérek által működtetett bölcsődeként és kisdedóvóként indult, majd leányiskolával, később pedig fiúiskolával is kiegészült. Ennek megfelelően az épület is folyamatosan bővült az évek során, egészen az 1900-as évek elejéig, amikor fiú-, majd leányinternátus létesült. Az intézet több mint 140 méter hosszúságú egységes homlokzatát már ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte.

Az idősebb Rimanóczy sok Nagyváradra tervezett épülete között találunk honvédlaktanyát, parókiát, bankot, takarékpénztárt, kaszinót, magán lakóházakat (Deutsch-ház, Eleméry-ház) egyaránt. 1892-ben egy korszerű szállodával kiegészített kád- és gőzfürdő építésébe fogott bele, ami rekordidő alatt, október 1-re el is készült. A nagy fürdőmedence a római fürdőket idézte, a kisebb medencéktől – amelyek kagyló alakú boltozattal készültek – csúcsíves árkáddal fedett folyosó választotta el. A szállodát nem sokkal később tovább bővítették a szomszédos ház lebontásával. Az új szárny, ahol az eddigi 27 mellé újabb 25 szobát helyeztek el, megint csak nagyon gyorsan készült el: a helyén eredetileg álló Imre-ház bontását 1900 februárjában kezdték meg, október 15-én pedig már meg is nyílt a szálloda, földszintjén a budapesti New York kávéházra emlékeztető Royal kávéházzal, amelyhez kerthelyiség is csatlakozott. (A rendszerváltás után a fürdőszárnyat bankfiókká alakították át.)

1893-ban készült el a Nagyvásár téren (ma 1. Decembrie) az Andrényi-féle vasáruház, majd a következő évben két lakóház a Rimanóczy család saját részére. 1895-ben épült fel a múzeum (pontosabban a Régészeti és Történeti Egylet Múzeuma), amely ma Gyermekpalotaként működik. Nagyvárad városképének egy másik nagyon jellegzetes épülete, a Bazár pontosan a századfordulón készült el. Az impozáns, szimmetrikus főhomlokzat közepén gyalogátjáró húzódik és a ház arról is nevezetes, hogy itt volt az első nagyváradi mozi

A Rimanóczy által kivitelezett épületek közül a neológ zsinagóga (1878) egy igen jelentős állomása volt a pályafutásának, ez a munkája is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy nagy hírnévre tett szert Nagyváradon, de a századfordulóra már országos szinten is. Távoli városokba, például Triesztbe is meghívták ipari épületek kivitelezésére, ezen a területen specialistának számított, ugyanis ő építette a hetvenes évek elején az ország első gyárkéményét (a szatmári nagy gőzmalom 60 méteres kéményét). Találmányai és szabadalmai voltak, 1885-ben tégla-, cserép- és kályhagyárat létesített Nagyváradon. Az első munkáiból szerzett vagyonát ugyan elvesztette egy kezességvállalási ügy kapcsán, azonban az 1800-1900-as évek fordulójára ennek ellenére Nagyvárad egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere lett. Nemcsak Nagyváradon voltak ingatlanjai, Budapesten ő volt az építtetője és a kivitelezője (Baumann Bernáttal és Körber Lajossal együtt) az Uránia-palotának, amely Schmahl Henrik tervei alapján épült fel a Kerepesi (ma Rákóczi) úton 1893-96 között.

Egy másik igen jelentős, Rimanóczy kivitelezésében megvalósult épület a nagyváradi Szigligeti Színház. A terveket a neves bécsi építészpáros, Fellner és Helmer készítette, a kivitelezésben részt vett még Guttman József, Rendes Vilmos és ifj. Rimanóczy Kálmán. Az építkezést a város részéről hosszas előkészületek, heves viták előzték meg, a kivitelezés 1899. július elsején indult el, de aztán az építők professzionalizmusának köszönhetően igen gyorsan, 1900. október elsejére be is fejeződött.

Rimanóczy 1894-től családjával együtt saját tervezésű és kivitelezésű Áldás utcai (később Rimanóczy utca, ma Strada Josif Vulcan) házában lakott, 1905-ben pedig beköltöztek az ifj. Rimanóczy Kálmán által tervezett, neogótikus, a velencei Cá d’Oro mintájára készült elemekkel díszített kétemeletes palotájukba.

A négy nyelvet beszélő, világlátott, művelt id. Rimanóczy Kálmán nemcsak épületeivel, hanem sok nagyvonalú adománnyal is hozzájárult Nagyvárad fejlődéséhez. A városi vízmű és a vízvezeték-hálózat kiépítését éppúgy komoly összegekkel segítette, mint a színház létrehozását. Az 1908. január 2-án elhunyt építész végrendeletében a városra hagyta a Rimanóczy Fürdőt a hozzá tartozó szállodával és kávéházzal együtt, azzal a feltétellel, hogy a bevételeket a szegényügy rendezésére, szegényház létrehozására, hajléktalanok számára lakások, melegedők, kenyérosztóhelyek fenntartására, valamint pénzsegélyekre fordítsák.

„Szent jelkép ez a név: Rimanóczy. A munka és az emberszeretet jelképe.” – írta Nagy Márton 1925-ben a Régi idők, régi emberek című könyvében. Majd így folytatja: „Nem volt polgára még e városnak, ki többet tett volna e városért, mint Rimanóczy Kálmán.”

Rimanóczyban egy többgenerációs építészdinasztia megalapítóját tisztelhetjük. Elsőszülött fia, Árpád (1867-1925) – akit időközben szintén magához vett Nagyváradon, de akivel aztán össze is veszett, mert az nem nézte jó szemmel az apa harmadik házasságát egy negyven évvel fiatalabb nővel – a katonai pályán indult el, itt lett főhadnagyi rangban az építési osztály munkatársa, majd miután elvégezte a katonai építőmérnöki tanfolyamot, már századosként osztályvezetője. A ranglétrán folyamatosan emelkedve sok honvédségi beruházás tervezése és megvalósítása fűződik a nevéhez. Ezredesi rangban vonult nyugdíjba, életének utolsó éveiben különböző építőanyag-ipari és egyéb részvénytársaságok igazgatóságában is szerepelt.

A Nagyváradon született két fiú közül ifjabb Rimanóczy Kálmán (1870-1912) vitte tovább az építészi hivatást. Műegyetemi tanulmányok után a berlini Technische Hochschulén szerzett diplomát, majd Budapesten Czigler Győző irodájában dolgozott. Miután 1894-ben megszerezte az építőmesteri iparengedélyt, hazaköltözött Nagyváradra és édesapjával együtt dolgozva, majd annak halála után az ő örökébe lépve nagyon sok, a város arculatát meghatározó épületet hozott létre. De a munkássága nem korlátozódott csak Nagyváradra, épített több vidéki kastélyt is és tervezett Debrecentől a horvát tengerpartig sok helyre.

Ifj. Rimanóczy Kálmánt három gyermeke közül egy sem követte az építész pályán, viszont Árpád nagyobbik fia, Gyula (1903-1958) továbbvitte a családi hagyományt. A Pasaréti téri templom, ferences rendház és az ezekkel összhangban létrehozott buszvégállomás tervezőjét nem kell bemutatnunk, a két világháború közötti és az ötvenes évekbeli építészetünk egyik kiemelkedő alakjaként munkássága jól ismert. Fiai, Gyula és Jenő is követték őt a pályán. Ifj. Rimanóczy Gyula a BUVÁTI munkatársaként sok jelentős budapesti épületet tervezett, Rimanóczy Jenő munkásságáról pedig Mészáros Ábel Fehér köpeny és rajzasztal című beszélgetéssorozatának októberi rendezvényén tudhattunk meg részleteket a Lechner Tudásközpontban.

Források:

Nagy Márton: Régi idők, régi emberek; Szerzői kiadás, Nagyvárad, 1925
Rimanóczy Jenő – Ferkai András: A Rimanóczy építészdinasztia története (I. rész). In: Építés – Építészettudomány 45 (3-4)
ADATBANK – erdélyi magyar elektronikus könyvtár
oradea.travel/hu/?p=1873
műemlékem.hu

 

 A cikk 2018. január 2-án megjelent az Építészfórum oldalán.